„Engedjétek hozzám jönni a kisgyerekeket, mert ilyeneké a mennyek országa.” (Mt 19,14)

Ez a bibliai idézet volt annak a Hétvégének a mottója, amelyen plébániánk antiochiás fiataljai immár sokadszorra, a plébániai hívek imáinak és finom harapnivalóinak segítségével, november 18-20-án részt vettek. Ezt a különleges eseményt évről évre ők maguk szervezik és bonyolítják le azzal a szándékkal, hogy egymást szolgálva és egymást lelkesítve gyarapítsák Isten egyházát újabb és újabb tagokkal, akik a Hétvége után péntek esténként közösségben élhetik át Krisztus szeretetének erejét.

E mostani Hétvégén azt mutatták meg egymásnak, hogy miként maradjanak Isten szeretetében feltétlenül bízó, egymást szeretettel szolgáló, tiszta szívű gyermekek. Őszintén megosztották egymással személyes istenélményeiket, és tanúskodtak az igenekről, melyet a legkülönfélébb élethelyzeteikben Istennek mondanak. Egymás elé tárták, hogy szerintük miért jó Istenhez tartozni, és milyen nagyszerű azt közösségben megélni. Mindehhez imákban kérték a Szentlélek segítségét, akinek jelenléte és kegyelme minden egyes Hétvégén érezhető. Ő ad újra és újra bátorságot és kitartást a sokszor már kamaszként túlhajszolt, megterhelt, a világ zajától összezavarodott fiataloknak ahhoz, hogy megmaradjanak hitükben, fáradhatatlanul imádkozzanak egymásért és az egyház minden egyes tagjáért, így értünk is. Szívmelengető látni és hallani, ahogyan teljes bizalommal és lelkesedéssel énekelnek az Úrnak hálaadó imákat. Ők a mi reménységünk arra, hogy tovább viszik a krisztusi szeretetet és tovább építik Isten országát itt a földön.

Éppen ezért nagyon hálásak vagyunk a plébánia híveinek minden imáért, amellyel lelki támogatást adtak nekik, és minden egyes finom falatért, amellyel a fiatalok testi táplálékához járultak hozzá. Mindezt viszonzandó, december 19-én, a roráte misén az antiochiás fiatalok szolgálnak majd énekükkel és felolvasással, valamint szeretettel és hálával látják vendégül mise utáni reggelire a híveket. Adja Isten, hogy kis közösségük még sokáig megmaradjon és fiatalos lelkesedéssel töltse meg plébániánkat!

a hátteret adó szülőpárok nevében: Szandi

A közösségünkből Király László és felesége Dr. Szekeres Zsuzsanna zarándokúton jártak a dél-olaszországi San Giovanni Rotondóban, a kapucinus szerzetes, Szent Pio atya szolgálatának és halálának helyszínén. November 17-én csütörtök este zsúfolásig megtelt a plébánia nagyterme, sokan eljöttek, hogy részesei legyenek Laci és Zsuzsi vetítettképes, élményszerű beszámolójának.

Kezdésként Pio atya életéről hallottunk egy kitűnő összefoglalót, amelyben többek között még kisgyermekként a Jézussal való találkozásról, a stigmák megjelenéséről, a csodatételekről, a bilokációról stb. kaptunk információt. A bemutatott térképen láthattuk az útvonalat, melyet zarándok testvéreink bejártak. Budapestről a dél-olasz Bariba a Karol Wojtyla repülőtérre érkeztek, innen busszal folytatták útjukat San Giovanni Rotondóba, útjuk fő céljához. Megismerkedtünk a városka 3 templomával, amelyekből kettő Pio atya szolgálatának adott helyet, a 3. modern, monumentális templom már a halála után épült a zarándokló tömeg befogadására. Láthattuk a Pio atya által alapított kórház épületét is.

A zarándoklat másik célja a Monte Sant’Angelo (Szent Angyal hegy) volt. A vetített képek között feltűnt a különleges Szent Mihály főangyal barlangbazilika, amelyről megtudhattuk, hogy maga a főangyal szentelte föl. Testvéreink gyönyörű képekkel illusztrálták útjuk minden fontos eseményét. Bemutatták San Giovanni Rotondó két keresztútját, a régit és egy új, modern változatot is, amelyet végig jártak/járnak a zarándokok.

Pio atya életében és a halála után bekövetkező csodákról, próféciákról is hallottunk történeteket, sőt kedves, humoros eseteket is említettek az atyával kapcsolatban. Beszámolójuk Pió atya üvegkoporsóban fekvő teljesen ép testének képével fejeződött be. Észre sem vettük az idő múlását, szívesen hallgattuk volna még tovább a gondosan, igényesen összeállított szöveg- és képi ismertetést!

A beszámoló végén Zsuzsi, az általa sütött finom pogácsával kínálta meg a hallgatóság minden tagját. Lelkesedéssel, tele élményekkel indultunk haza.

Reméljük, az inspiráló ismertetés után többen kedvet kapnak elzarándokolni San Giovanni Rotondóba, hogy alaposabban megismerjék Szent Pio atya életét, tevékenységét!

Köszönjük az élmények megosztását!

Lucz Ilona

Az Újszegedi Szkóla szeptember 25-én a Teréz anya templomban (majd október 2-án Makón) énekelte a Kájoni-misét. Tételei a XVII. századi, Kájoni János erdélyi ferences szerzetes által összegyűjtött és a „Cantionale Catholicum” című, vallásos népénekeket tartalmazó korabeli énekeskönyvéből való válogatás.

Ezek az énekek közvetlenül kapcsolódnak a szentmise cselekményeihez, közülük több megtalálható az „Éneklő Egyház” című énekeskönyvünkben is – olykor más szöveggel. A daloknak különleges hangulatot ad a régies szöveg.

A mise tételeit Szalay Olga (zenetudós, népzenekutató) válogatta, és adta közre. Az egyes tételekhez készült hangszeres kíséretet Pechan Zoltán hangszerelte át az újszegedi együttes adottságainak megfelelően, Kecskés András és Olsvai Imre munkáinak illetve Fábri Géza „Égig érő énekek” című kiadványának darabjaiból

A mise tételeit Szalay Olga (zenetudós, népzenekutató) válogatta, és adta közre. Az egyes tételekhez készült hangszeres kíséretet – L. Kecskés András és Olsvai Imre munkáinak illetve Fábri Géza „Égig érő énekek” című kiadványának darabjaiból – Pechan Zoltán hangszerelte át az újszegedi együttes adottságainak megfelelően. A gyerekek énekét a szkólások szülei is erősítették. Mindkét szentmise után jó volt látni, átélni, milyen sokan mentek oda a gyerekekhez, résztvevőkhöz gratulálni és megköszönni a felemelő zenei szolgálatot.

Számomra is nagy élmény volt, hiszen együtt zenélhettem családom több tagjával. Eszter az énekkarban énekelt, Ádám és én a zenekarban játszottunk. Jó volt látni, hogy gyermekeimnek is fontosak ezek az alkalmak. Lelkiismeretesen jártak a próbákra és itthon is gyakorolták a szólamot. Egy-egy ilyen zenei szolgálat fontos tapasztalat minden gyereknek. Átélik azt, hogy tevékenyen hozzájárulhatnak a szentmiséhez, idejüket, munkájukat ajándékozhatják a Jóistennek. A közös  próbák, a miseszolgálatok, az utazások és az év végi  pizzázások, együtt eltöltött idők közösségi élményt, az összetartozás és az újszegedi plébániai nagyközösséghez tartozás élményét adja gyermekeinknek. Eszter lányom szívesen jár az énekkarba és látom, hogy mennyivel másképp vesz részt a szentmiséken, amikor a szkóla énekel, mint amikor csak mellettem üldögél a padban. Számomra nagy öröm, hogy ilyen módon ő is jobban be tud kapcsolódni a miseszolgálatba.

Siklósné Pechán Szilvia

A fényképeket Krisztin Német István, az énekek videó-felvételét Körmöczi László készítette.

Impressziók a tanévnyitó felnőtt katekézis óra nyomán.

Azon a szeptemberi estén még csak fellapoztuk a könyvet, s mintha máris beköszöntött volna az adventi időszak. Az első fejezetcím a karácsonyi ünnepkört hirdette, pedig kora ősz volt még, napsugaras és langyos esőt hozó, melynek szépségéről ma is azt írná Radnóti Miklós: „Délben még nyár volt s délután esős / homlokkal vendégségbe jött az édes ősz.”

A tanévkezdést is hozó ősz mindig a karácsony felé mutatott. Már gyermekként, kimondva vagy kimondatlanul is tudtuk, hogy az iskolába járás négy hosszú hónapja után az ünnep csillogása vár majd ránk. Ám az advent közeledte talán sohasem volt ilyen nyilvánvaló az őszben, mint ezen a tanévnyitó órán, amikor még könyvünk is a távolinak tűnő ünnep gondolatával fogadott bennünket.

Új tanév, új könyv, s egy részben új, igen nagy létszámú csoport – akár annak idején, diákkorunkban. Új találkozások a nyári szünet után, újként megélt gesztusok, s persze a már óra közben is várt szeretetvendégség finom ízei. Csaknem karácsonyi hangulat!

Hazafelé sétálva azon töprengtem, mennyi gondolat és érzés születhet a már hangzásukban is gyönyörű szavak nyomán: karácsonyi ünnepkör, adventi idő. Talán csak egy végeláthatatlan felnőtt katekézis órán tudnánk mindannyian elmondani, amit ez a két kifejezés felidéz számunkra. Milyen nagy a szó hatalma! Hiszen azon a szeptemberi estén, a csaknem néptelen városban az adventi hajnalok hangulatát véltem érzékelni, a zárt kapuk és ablakok mögött rejtőző csendeket; az égbolt sem az őszi ég volt többé, hanem a hideg téli ég, mely alatt olykor adventi versek és dallamok járnak az ember fejében. „Karácsony felé”. „Ilyenkor decemberben” – súgta szelíden az este, s hirtelen úgy tűnt, mintha hópelyhek vegyülnének a szitáló esőbe, s az utcákat bevilágítanák a karácsonyvárás fényei.

Péterffy Gabriella