Ünnepváró irodalom #1: „Karácsony készül, emberek!”

Ünnepváró irodalom

„Karácsony készül, emberek!” Wass Albert gyönyörű verséből idézve nyitom meg a Liget Hírlevél adventi-karácsonyi rovatát, amelyben minden héten neves írók és költők műveiből olvashatunk. Mert a művészet megfényesíti a készület idejét és az ünnepet, olykor már egy vers vagy egy novella gondolatvilága által is. Az első gyertyagyújtáshoz érkezve a 100 éve született Pilinszky János írásai nyomán elmélkedjünk az adventről!

Péterffy Gabriella

A Híd csoport által készített adventi koszorúk

Pilinszky János
Advent

első vasárnapján a szent olvasmány a lélek hajnaláról beszél: „Múlóban az éjszaka, közeledik a nappal. Hagyjuk el tehát a sötétség cselekedeteit és készüljünk fel a világosságra. Járjunk becsülettel, mint fényes nappal illik.” S mindjárt meg is mondja, miképpen lehetséges ez: „Öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust.”

Az egyházi év nem a világ teremtésének fölidézésével, hanem Jézus megtestesülésének ünnepkörével indul. Isten megtestesülése közöttünk magának a teremtésnek is legcentrálisabb mozzanata ugyanis; Isten szeretetének legmélyebb megnyilvánulása. A teremtést nekünk a megtestesült Isten jelenti ezentúl, s ezért kell már életünkben, nem a világba, hanem az Úrba beöltöznünk.

A teremtés, ami idáig Isten hatalmáról beszélt a véghetetlen távolság és a titokzatos szépség nyelvén, ezentúl a szeretet bensőségességével szól hozzánk. Isten szeretet: szeretetből teremtett és az örök szeretetre hív bennünket.

Az Evangéliumban Szent Lukács az Úr utolsó eljövetelét idézve: lényegében ugyanennek a teremtő, megtestesülő szeretetnek végső beteljesüléséről beszél. Az egyházi év – híven isteni tartalmához – nem egyszerű utánzata tehát a természet gyönyörű körforgásának, hanem mintegy a szeretet mélységeiben tárja föl előttünk a múlt időt, ahogy a szertartások szépséges, isteni koreográfiája is egyszerre mintázza a csillagok néma körforgását, s ugyanakkor előképe már a tiszta szeretetbe öltözött új teremtésnek, kifejezője az isteni megtestesülés véghetetlen intimitásának.

Isten és a teremtés, Isten és ember viszonyának, jelentésének, realitásának erre az új, vadonatúj megélésére szóló meghívás számunkra az adventi időszak. Olyan hajnal, melynek napja emberi és teremtményi sorsunk legbensőbb magjában kel fel, de épp bensőségességével képes értelmet adni az időnek.

Mi keresztények ma még benne élünk a megtestesülés évadában. Ez arra kötelez bennünket, hogy földi életünket s magát a világot is egyre mélyebb és gyengédebb szeretettel, mint az Istenbe való beöltözés eszközét éljük át, a teremtő és a megtestesült Isten művét követve. Mert egyedül így ölthetjük magunkra azt a Krisztust – kinek végső eljöveteléről az Evangélium beszél – s aki végül is nem más, mint tiszta szeretet.

***

Pilinszky János
A várakozás szentsége

Mire is várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént.

Ez a magatartás, ez a várakozás nem új. A felületen az ember köznapi életét mindenkor könyörtelenül meghatározza az idő három – múlt, jelen és jövő –, látszatra összebékíthetetlen fázisa. A felületen igen. De nem a mélyben. Ott, a mélyben mindig is tudta az emberiség, hogy tér és idő mechanikus határait képes elmosni a minőség, a jóság, a szépség és igazság ereje. Elég, ha a nagy drámákra vagy a nagy zeneművekre gondolunk, melyek titokzatos módon attól nagyok, hogy többek közt alkalmat adnak arra is, hogy a jövőre emlékezzünk és a múltra várakozzunk.

A minőség ideje időtlen. Amikor Bach passióját hallgatjuk: honnét szól ez a zene? A múltból? A jelenből? A jövőből? Egy bizonyos: mérhetetlenül több, mint kegyeletes megemlékezés, és sokkalta több, mint reménykedő utópia. Egyszerre szól mindenfelől.

Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódásról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek – megszületvén Betlehemben – maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk és az után vágyódhatunk: ami megtörtént, és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk. Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből.

Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosan úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.

Szerkesztette: Péterffy Gabriella

Lelki töltekezés a Szent Erzsébet búcsún

Nehezen felsorolható, hogy mennyi mindenben mutatkozott meg az örömöt és békét sugárzó búcsúi mise. Azóta is hordozom magamban, de valószínű másban is „gyökeret vertek”. Az első ilyen, hogy a búcsúi mise Árpádházi Szent Erzsébet napján, november 19-én volt. A másik, ami látható is volt, Madassery Sebastian verbita atya sugárzó és lelkes jelenléte és tanítása.

Mit jelent számomra Szent Erzsébet? – ezzel a felütéssel kezdte beszédét. Személyes példái alapján beszélt Szent Erzsébetről, csodálatos védőszentemről. Egyszerűsége, szolgálata Isten szeretetében gyökerezett. Ezt élte férje oldalán és férje halála után is.

Ebből az értékrendből nem engedett, nem befolyásolta őt mások véleménye, gazdagsága. Ez eltöltötte boldogsággal. Az adakozás számára természetes volt. Gyóntatója leírásából tudjuk, hogy mindenét elosztotta, csak egyetlen ruhája volt, s ez elég volt neki.

Mi hogyan állunk ehhez? Ruházkodásunk, étkezésünk mennyire gyűjtögető és pazarló? Mások segítésére szánunk-e az időnkből? Hogyan állunk az Isten iránti bizalommal, amikor adakozunk? Ezeket mindannyiunknak személyesen kell megválaszolnunk, és oly bátran cselekednünk, miként Erzsébet is tette.


Sebastian atya homiliáját itt nézheti meg:


Az atya is említette, hogy Indiában is ismerik és szeretik Szent Erzsébetet. Nekünk, magyar világi ferenceseknek különösen fontos Szent Erzsébet személye. Kiemelkedő életszentsége a ferences lelkiség segítségével bontakozott ki igazán, és nyerte el az egész katolikus világ osztatlan elismerését. Ferenc pápa a napokban nagykáptalanjuk alkalmából a Vatikánban fogadta a ferences világi rendi testvéreket. Számomra összecseng Sebastian atya és Ferenc pápa üzenete: „Hirdessék a jó hírt a szegényeknek, akik Krisztus teste. Legyen ebben fényes példa előttük Árpád-házi Szent Erzsébet, a rend védőszentje.” Ez az igazi boldogságunk, még ha személyesen kereszthordozásként éljük meg időnként.

Ezen a szentmisén csodálatos zenei élményben lehetett része annak, aki személyesen volt jelen. Az Újszegedi Szkóla Ének- és Zenekar a Kájoni-misét adta elő. Kájoni János erdélyi ferences szerzetes által összegyűjtött és a „Cantionale Catholicum” elnevezésű, korabeli vallásos népénekeket tartalmazó énektárból való válogatás. Szívet melengető volt a kórus és a zenekar szolgálata, köszönet érte minden résztvevőnek! Külön hálával tartozunk Pechan Zoli bácsinak a megvalósításért.

Kerekes Erzsébet

A szinodális Egyházért: közösség, részvétel, küldetés

Ferenc pápa 2021–2023 közötti időre szinódust hirdetett, amelynek munkájába a Katolikus Egyház minden tagját szeretné bevonni. E szinódus témája: „A szinodális Egyházért: közösség, részvétel, küldetés”.

A szinódusi tanácskozás újdonsága, hogy a két éves előkészületi munkába Ferenc pápa mindenkit úgy hívott meg, hogy közösségben, a Szentlélek segítségével induljunk el azon az úton, amely a jövő egyházát építi. A szinódushoz vezető útnak három szakaszát határozták meg: az első az egyházmegyei szakasz, amely során egy-egy közösséghez tartozva vehetünk részt az előkészületi munkában, s egyben Istentől kapott küldetésünk megvalósításában. A második szakasz az egyházmegyei munkák, folyamatok összegzése, a harmadik pedig maga a szinódusi tanácskozás lesz.

A szinódushoz vezető útnak az első, egyházmegyei szakasza kezdődött el a Szeged-Csanádi Egyházmegyében november 18-én, csütörtök este. Az online meghirdetett estén először Kondé Lajos, az egyházmegye pasztorális helynöke elevenítette fel az 1995-ben Gyulay Endre püspök úr által összehívott egyházmegyei zsinat programját, ahol a „megújulva megújítani” mottó keretei között – többek között – a világi hívek egyházon belüli tevékenységének szükségessége nyert megfogalmazást.

Ezt követően Serfőző Levente, oktatási helynök a „szinódus” és a „szinodális egyház” jelentését magyarázta meg. A szinódus az egyház tagjainak az egy úton járását fejezi ki. A jövő egyházát kell építeni, amelynek minden tagja – mint egy család – együtt jár, együtt növekedik és teljesíti Istentől kapott küldetését. „Hogy mindnyájan egy legyenek. (Jn 17,21) “Ennek az egy úton járásnak ószövetségi példái Ábrahám meghívása vagy a választott nép kivonulása Egyiptomból. Isten vándorló népének legfőbb pásztora Krisztus. Ahogy Jézus egy úton volt tanítványaival, ugyanúgy velünk is együtt jön, és az általa kijelölt úton kell együtt haladnunk, hiszen Ő maga „az út, az igazság és az élet.”

A szinodalitás a jövő egyházát együtt építő keresztények gondolkodása, törekvése a Szentlélek segítségével. Ferenc pápa megfogalmazása szerint az egyház szinodális útja az az út, melyet Isten a harmadik évezred egyházától vár.

Hogyan valósulhat ez meg helyi szinten, arra Kiss Imre plébános úr, Marianna domonkos nővér és Ferentzi Csaba világított rá egy-egy példával. Egyházon belül a szeretet tartja össze a közösséget, amely közösséghez való tartozás, a közösség munkájában való részvétel teszi lehetővé, hogy Jézus útját követve teljesíthessük küldetésünket. Küldetést, missziót amit minden egyes ember és az egyes közösségek kaptak. A Szentlélek segítségével az egy úton járó közösségek képesek Istentől kapott küldetésüket megérteni és teljesíteni.

Ezt követően kisebb csoportokban beszélgethettek a résztvevők arról, hogyan képzelik a szinodális úton járást az egyházunk megújításáért. Ez a szinodális úton járás kezdődött el, amelybe a Szt. Erzsébet plébánia közössége is bekapcsolódott oly módon, hogy egyesek otthonról, mások Attila atyával a csütörtök esti felnőttkatekézis csoport tagjaival együtt. Az est végén Gyulay Endre nyugalmazott püspök úr megáldotta az online térben résztvevőket.

Fülöpné Homoki-Nagy Mária

Beszámoló a plébániai közösségfejlesztő munkacsoport összejöveteléről

„Ember, vasárnap van!”

Michael White atya gondolatai alapján (Újraépítve könyv) – Kerekes Laci előadása

3 súlypont a szentmise-élmény fokozásában:

  1. zene
  2. üzenet
  3. segítők bevonása

  1. zenei fejlesztési javaslatok:
  • kántorképzés megváltozása miatt nincs rendes utánpótlás, orgonaművészek képzése zajlik, ők meg nehezebben „befoghatók”, koncertre sem jönnek sokan
  • fizetőssé kellene tenni, hátha akkor jönnének 🙂
  • misére egy-egy fiatal, tehetséges énekesek bevonása (Operabarátok Köre)
  • kántorkodás felé nyitott érdeklődőt segíteni, hogy ezt tanulhassa
  • új népénektár (1982 óta uaz) jelenik meg idén, Hozsanna megújult, szövegileg átnézett, taizéivel, gitáros zenével kiegészült változata
  • megismerni jobban, hogy milyen zenére vágynak a misén résztvevők
  • inkulturálódott zenét adni (olyat „amit a kocsiban is hallgat”)
  • megfogalmazni a jó „mise-zene” kritériumait
  • havi egy mise felvállalása zeneileg is pl. Antióchia (16-25 év közötti) esti misén
  • Tóth Árpád TED-es videója arról, hogy hogyan érintette meg a közösségét:

https://www.youtube.com/watch?v=D_wM8bjQ_KE

  • interaktivitás növelése
  • imádkozni és böjtölni egy karizmatikus zenei vezetőért
  • ellustult hívek felrázása, felébresztése
  • zenei szolgálatot végzők meghívása
  • liturgikus zenei képzés az Apor Vilmos Főiskolán, kántor-gitáros
  • olyat keresni, aki meg tud egy-egy éneket tanítani
  • miseénekekkel kapcsolatos team, aki meggyúrja ezt a témát
  1. prédikáció, üzenet
  • 1 fontos üzenet!
  • alkossanak sorozatot a prédikációk! (folyt.köv tábla a pulpituson)
  1. segítők bevonása
  • találjuk meg a „törzs(közönség)et”
  • legyen egy mag, aki fogad minket
  • a „régiekhez” is oda kell lépni, nekik is közösségi élményt adni
  • olyanokat megszólítani, akik talán még soha nem beszélgettek senkivel
  • irigykedjenek azokra, akik a templom előtt beszélgetnek
  • mise utáni tea, kv-meghívás
  • közösségek meghirdetése, bemutatkozása Veni Sanctén