Attila atya újabb gondolatai, két régi kedves ismerőssel
Nézze meg Attila atya újabb üzenetét! A videóban két, régi kedves ismerős is feltűnik.
Karanténban megélt kegyelem
Tőlünk egy nagyon távoli országban, Kínában fölbukkant egy ismeretlen vírus. Először országos, majd világjárvány lett belőle. Következményeit ismerjük. Egyetlen biztos védekezési lehetőségünk: maradjunk otthon! Vagyis hosszú időre be kell szüntetnünk emberi kapcsolatainkat, magányra ítéltettünk. Első hallásra mindez egyszerűnek, természetesnek tűnt A rendelkezést követő első hétvége hozta meg számomra a nyomasztó felismerést: bezárt templomok, elmaradó hétfői zsolozsmázó találkozások, a csütörtök esti szentmisék és bibliás együttlétek, karitász. És a lányom? Milyen veszélyek leselkednek rá? Mikor láthatom? Mellbe vágó közlés volt a templomok bezárása. Közben az emberek sorra halnak, s bár példásan szervezett a magyar egészségügy, mégis egyre jobban belekeveredünk az ismeretlen katasztrófába.
Itthon teljes ugyan a magányom, ami egy ideig kényelmes állapot, de a rajtam kívül álló tényekkel szembesülve felismerem, hogy most nagyon súlyos dologról van szó, amelyben teljesen lényegtelen az én egyszemélyes védett állapotom. Van viszont idő egyre többet gondolkodni, jó könyvekkel táplálkozni, valami mégis hiányzik. Mi? A hitéleti, reflexszerűen ismétlődő megszokásaim? Az olykor langyos, mindig szervezett időpontban történő imádságaim? A gyakran nem igazán megélt szentmiseáldozatok? Gyötör valami kínzó méltatlanságérzés: ki vagyok én tulajdonképpen Jézus árnyékában? Megkeresztelt tömegember vagy egy szeretett tanítvány a sokmillió között? Mi a feladatom, mit kellene tennem? Nagyböjt van, közeleg a szent három nap.
Ülök a sötét szobában, egy szál gyertya fénye világít csupán, de hirtelen megvilágít egy szörnyű látványt: két összetákolt, kereszt alakú fagerendán csüng egy emberi roncs, egy agyonkínzott, véres húscsomó. Ő az: Jézus Krisztus. És ebben a felfoghatatlan állapotban egyszer csak megszólal. Alig tud már beszélni, de így is a megbocsátásról nyöszörög. Kis híján megsemmisültem, míg el nem úszott az álomszerű látvány. Megértettem az üzenetét, azt, hogy valószínűleg többet érek neki, mint a tékozló fiú. Fontos vagyok számára, mint minden ember.
Az áldozatával, a Lelkével üzent, hogy feladatom van: fényében élek, és ezt a fényt kell sugároznom mindazoknak, akiknek szükségük van erre. – Így éltem meg feltámadásának csodáját, jelentőségét, örömhírét. Lelket adott a körülöttem lévő tárgyaknak is. Megnyitotta belső falaimat, letérdelhettem virtuális templomaiban, hogy alázatosan elfogadjam a lelki áldozás különleges lehetőségét. Átélhettem a csend hatalmát, ki tudtam lépni önmagamból, meditáltam: milyen lehetett Jézus 30 évesen? Valószínűleg a fizikai munkához szokott erős férfialkat volt. Gál Ferenc így ír róla: „…magatartásában megfigyelhető volt egy bizonyos könnyedség, szellemi előkelőség.” Voltak-kudarcai? Bizonyosan, mert az apostolok sem értették meg mindig beszédét: „…rejtve maradt előttük, és nem fogták fel értelmét…” (Lk 9,45) „A végtelenség, az időtlen örökkévalóság és a térben meghatározható időbeliségnek feszültségében élte életét” – írja róla Barlay Ö. Szabolcs. De elfogadta az Atya akaratát, vállalta a kereszthalált értem, értünk, hogy kegyelmét rászabadítsa teremtményeire. Azóta is tapintatos szeretettel mutatja meg, hogy az élet, az életünk az ő napról napra megújuló csodája, amit alázatos, elfogadó szeretettel folyamatosan észre kell vennünk.
Húsvétjának kegyelme megtanított elválasztani a lényegest a lényegtelentől, az életét feláldozó Krisztus hatalmát a mi kicsinyes, profán, a végtelen szempontjából jelentéktelen, hiú próbálkozásainktól. Hiszen elgyötört arcában, átható tekintetében benne van kiszolgáltatottságunk, gyengeségünk, de a jóra való képességünk is.
Köszönöm az Úr kegyelmeit befogadó „karantént”.
Vajtai Éva
Templomfestésre gyűjtünk
Hosszas egyeztetés után végre találtunk olyan megfelelő referenciákkal rendelkező vállalkozót, aki reális áron vállalta, hogy június folyamán elvégzi az Erzsébet-templom belső festését. Plébániánk éves költségvetésében 2 M Ft-ot különítettünk el erre a célra, de még 3 M Ft-ra van szükség, hogy ezt az egyszeri, nagyobb mértékű felújítási munkát ki is tudjuk fizetni. Ennek érdekében rendkívüli adománygyűjtést kezdeményezünk, és számítunk a hívek nagylelkű felajánlásaira.
A templom jelenlegi állapotáról Körmöczi Laci testvérünk készített fényképeket – ebből láthatjuk, hogy 2 évtized után immár indokolt a belső festés.
 |
 |
 |
 |
Fokozatosan visszatér a közösségi élet
Kérem, tekintse meg Attila atya videó-üzenetét:
A kisközösségek tagjait is bíztatjuk, hogy fokozatosan térjenek vissza a személyes találkozókra.
A plébánia előkertjében tartott beszélgetések hangulatosak lehetnek, aki pedig otthon marad, azokkal tarthatják a kapcsolatot online. Lásd itt az elmúlt napokban készült fotókat:
 |
 |
 |
 |
Nyilvános istentiszteletek rendje – Attila atya videó-üzenete
Mindenekelőtt örömmel adjuk hírül, hogy a Kiss-Rigó László megyéspüspökünk rendelkezése szerint a Szeged-Csanádi Egyházmegyében a nyilvános istentiszteletek (szentmise, litánia, zsolozsma, rózsafüzér) megtarthatók május 9, szombat estétől, vagyis húsvét 5. vasárnapjának előesti szentmiséjétől.
Ennek megfelelően helyreáll a korábban megszokott miserend. Azon idős testvérek, akik jobbnak látják még néhány héten át otthonukban maradni, azok továbbra is fel vannak mentve a vasárnapi szentmisén való kötelezettség alól.
Május 9-én, a szombat esti szentmisék kezdetén vizet szentelünk, és azzal hintjük meg a híveket, hogy kifejezzük: bűnbánatunkra Isten végtelen irgalma által Krisztus kegyelme árad. A keresztségben elnyert tisztulás fürdőjét ily módon aktualizáljuk.
Hálásak vagyunk azoknak a testvéreinknek, akik – az elmúlt 6 hét során, és ezután is – templomainkat naponta fertőtlenítik (kilincseket, ajtókat, padokat és székeket, WC-t), hogy elkerüljük a fertőzést. Egy hasonlattal élve templomaink az a „lelki gyógyszertár”, ahol immunrendszerünket erősítjük, hogy az emberi élettel járó megpróbáltatásokat kiálljuk.
Amíg a járványveszély fennáll, a szeretet megköveteli, hogy – tőlünk telhetően – vigyázzunk egymás egészségére oly módon, hogy szellős távolságra foglalunk helyet a padokban, a krisztusi béke kifejezésére meghajlunk egymás fele, és szentáldozáskor a tenyerünkbe kérjük a szentostyát. A szentmisék kezdetekor a templomajtókban kézfertőtlenítőt adunk, és aki nem hozott magával arcmaszkot, annak ajándékba adunk.
Sürgősen keresünk vállalkozó testvéreket, aki egy-egy szentmisén – a következő hetekben rendszeresen – vállal ajtónálló, vendéglátó szolgálatot. Most pénteken 10-16 óra között jelentkezzen telefonon a plébániai irodán, hogy már szombaton és vasárnap is legyen 2-2 fő, aki a misére jövő híveket fogadja.
Szentgyónásra lehetőséget biztosítunk: Flóri atya minden vasárnap a 9.30-as szentmise idején az Erzsébet-templomban, valamint Attila atya 11 órakor a Teréz anya templomban rendszeresen rendelkezésre áll, de más időpontot is lehet egyeztetni velük.
Közelkép
Repülőről, vonatból, hegytetőről nem látjuk mostanában a világot. Az utazás végtelennek tetsző távlata egy időre eltűnt a szemünk elől. Ám közel van hozzánk a fűszál és a virágszirom, egy vízcsepp a tavaszi falevélen, s még megannyi szépség, amely ebből az új nézőpontból kerül a tekintetünk sugarába. Most különös élességgel rajzolódik ki előttünk szeretteink arca és az otthonunk, a lényegtelen helyett a lényeges. Az út, amely Istenhez vezet.
Közelkép: premier plán. A filmművészetben a legfontosabbra irányítja a figyelmet, megmutatva az emberi arcon születő érzelmeket is. Pasolini közelképeken vetíti elénk Máté evangéliumát, hogy rácsodálkozzunk az arcjátékban tükröződő Örömhírre. S ki ne őrizné emlékezetében a Jézust alakító színész átható tekintetét A Názáreti Jézus című filmből? Manapság már személyes ismerőseink arca is megjelenik a képernyőn virtuális találkozásaink során. Távol vagyunk ilyenkor egymástól, vagy közelebb, mint valaha? Mert a premier plán figyelmesebb, mint gondolnánk, észreveszi a legapróbb rezdüléseket is. Vajon látjuk-e, amit mutat nekünk?
Jézusban az Isten közel jött hozzánk, mintegy közelképen láttatva a legnagyobb távlatot. A szeretet premier plánja tárul elénk. Az evangélisták „kamerája” számos alkalommal rögzíti a mozdulatot, amellyel Jézus mások felé fordul: megszólítja a tizenkettőt és meghívja őket, odalép a betegekhez, akiket megérint és meggyógyít. Közelképek gyönyörű sorában van velünk. Ahol ketten vagy hárman összejönnek a nevemben, ott vagyok közöttük (Mt 18,20) – ígéri a jövő nemzedékeinek, hogy szavát napjaink vészterhes pillanataiban is meghalljuk. Ma Hozzá hasonlóan, de más eszközökkel tudunk egymás felé fordulni: szép példáit tapasztaljuk ennek a járványveszély hónapjaiban. Távolról is közel lenni egymáshoz – erre törekszünk. S ebből a távoli közelségből élünk meg szentmisét és bibliaórát, iskolai oktatást és baráti beszélgetést, családi ünnepet. Mintha szüntelenül azt hallanánk: Isten országa közöttetek van (Lk 17,21).
Péterffy Gabi
Plébánosunk továbbra is várja Olvasóink írásait, amelyben megfogalmazzák a nehézségek ellenére megélt pozitív élményeiket és annak megfelelő elhatározásaikat, hogy mindezzel másokat is elgondolkoztassanak. „Mit éltem meg a kijárási korlátozások idején? Mit látok másként? Mit szeretnék ezután is folytatni?
Email: plebanos.ujszegedi@gmail.com
Túlcsorduló hála
Nálam a korlátozás leginkább a munkán kívüli emberi érintkezésekre hatott. Nagyon hiányoznak a szentmisék, a hétfői Jeromos alkalmak, a Karitász ülések, a szombati Reménység Klub összejövetelei. A netes kapcsolattartás megmaradt, ami személytelenebb, viszont megtanultam, hogy ezért is hálásnak kell lenni, mert ez legalább van.
Újraértékeltem azt az ajándékot, hogy hazajárhatok a családomhoz Szolnok megyébe. A mostani Anyák-napja a távolság miatt nehéz, de a postának hála képeslappal köszönthettem szeretteimet.
A munkahelyemen nem lehetséges a home office, így – a leginkább veszélyeztetett korosztály kivételével – mindannyian járunk dolgozni. Csak Istennek adhatunk hálát, hogy mindenki egészséges maradt a mai napig.
A személyes életemben nagy változást hozott, amikor eldöntöttem, hogy kerülöm a tömegközlekedést és mindenhová sétálni fogok. Ennek lett egy nagyon pozitív hozadéka: minden nap lett majd 2 órám imádkozni. Egyedül sétálok a legtöbbet, így lehetőségem lett kizárólag Istennel beszélgetni, jobban Rá figyelni.
A másik nagyon meghatározó élményem ebben a rendhagyó időszakban az idei Passiójáték volt. Sokszor éreztem, éreztük a felvétel elküldéséig azt, hogy „Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben.” (Lk 22, 31-32) Isten vigyázott ránk, nem lettünk betegek és egy nagyon összetartó, erős egységet hozott köztünk létre lépésről lépésre.
Amit megtanultam és tovább viszek: A séta, a napi 2 órám az Úrral. A hála, amiért ilyen szerető és fantasztikus családom van, akikhez hazatérhetek. A hála a munkahelyemért, ahol szükség van rám. A hála a Jeromosba járó és azon kívüli barátaimért, akik – most leginkább virtuálisan – mindig velem vannak. A hála a Karitászos társaimért, akik továbbra is szolgálnak, illetve akik mindannyiunkért otthon maradtak. A hála a Liget Társulat tagjaiért, akikkel egymást támogatva, bátorítva végigküzdöttük ezeket a nehéz heteket, és végül egy léleknek erőt adó előadást hozhattunk létre. A hála Attila atya és Flóri atya támogatásáért és a Testvérek erősítő imáiért. És végül, de nem utolsósorban a hála Istennek azért, hogy ezen a helyzeten is átvezet minket, hiszen az Ő végtelen szeretetével mindig mellettünk áll.
Bús Márti
Plébánosunk továbbra is várja Olvasóink írásait, amelyben megfogalmazzák a nehézségek ellenére megélt pozitív élményeiket és annak megfelelő elhatározásaikat, hogy mindezzel másokat is elgondolkoztassanak. „Mit éltem meg a kijárási korlátozások idején? Mit látok másként? Mit szeretnék ezután is folytatni?
Email: plebanos.ujszegedi@gmail.com
Modern Emmausz – online bibliaóra 2020 tavaszán
Esteledett, amikor számítógépeink előtt összegyűltünk a bibliaórára. Ezúttal nem a plébánia nagytermében, hanem mindenki a maga otthonában, egymástól fizikailag távol, de lélekben közel. Hosszú ideje úton voltunk már a járványveszély fenyegetettségében. Három nappal húsvéthétfő után imádságot követően beszélgettünk mindarról, ami történt. Kerestük a fényt. Attila atya az emmauszi tanítványokról szóló szakaszt olvasta fel az evangéliumból, aztán arra kért bennünket, hogy próbáljuk felidézni a számunkra legemlékezetesebb szövegrészeket.
…egyszer csak maga Jézus közeledett… (Lk 24,15); Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték… (Lk 24,31); Hát nemde lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton…? (Lk 24,32) – hallatszottak az Örömhír szavai minden irányból, áthatolva téren és időn. Kétezer esztendős, szerte a világon számtalanszor elhangzott mondatok, melyek sértetlenül vészelték át a történelem viharait, s még ma is velünk vannak.
Lukács evangélista, ugye nem gondoltad, hogy egyszer ilyen különös módon idézünk Téged? Te orvos voltál, vajon hogyan szólnál hozzánk a járvány idején? És ti, emmauszi tanítványok, láttok-e most bennünket? A ti szemeiteket már nem akadályozza semmi, megtanultatok látni az emmauszi úton. De a mi látásunkat rengeteg minden korlátozza ebben a világban, az utóbbi időben különösen. Nekünk oly sok mindenünk van, ám e bezártságban nincs út, amelyen járhatnánk, nincs asztal, amelyhez közösen leülhetnénk, s a szent kenyérből sem részesülhetünk már hetek óta. Virtuálissá lett az életünk!
Abban azonban hasonlatosak vagyunk hozzátok, hogy töprengéseink közben Jézus felé fordulunk. Ahogyan a mai naplementében is, mikor a ti szavaitokkal kérjük Tőle: Maradj velünk…! (Lk 24,29).
Péterffy Gabi
Plébánosunk továbbra is várja Olvasóink írásait, amelyben megfogalmazzák a nehézségek ellenére megélt pozitív élményeiket és annak megfelelő elhatározásaikat, hogy mindezzel másokat is elgondolkoztassanak. „Mit éltem meg a kijárási korlátozások idején? Mit látok másként? Mit szeretnék ezután is folytatni?
Email: plebanos.ujszegedi@gmail.com
Megpróbáltatásaink közepette leszünk-e ÚJ EMBEREK?
Kedves Testvérek!
Csütörtök esténként a felnőttkatekézis csoportunkban – a Skype segítségével látva és hallva egymást – egyre jobban az fogalmazódott meg bennem, hogy ez a világjárvány az egészségünkre veszélyes, de a lelki életünket nagyon szépen felpezsdítette!
Sokat vagyunk egyedül, elcsendesedünk. Ráérünk befelé figyelni. Ha Isten ott van a szívemben, akkor a befelé figyelés = Istenre figyelés.
Ez az új helyzet nehézségekkel jár. A megpróbáltatásokat nem szeretjük, mert nehezek, mert sok alkalmazkodást igényel. A taizéi John testvér „Zarándok Isten” című tanulmányában nagyon szép és megszívlelendő gondolatokat találtam az alkalmazkodásról. „A megpróbáltatás olyan esemény a Bibliában, amely föltárja mi rejtőzik az emberi szív legmélyén. Akadályok között, azok legyőzése érdekében cselekedni kell, így mindaz, ami rejtve volt, felszínre kerül és láthatóvá lesz. A Szentírás itt Istenbe vetett bizalmunkra kérdez rá: mennyire vagyunk képesek Isten útját követni még akkor is, amikor elveszettnek érezzük magunkat? Erre a kérdésre nem tudnánk válaszolni, ha nem mennénk át a megpróbáltatás kohóján, s így enélkül megmaradnánk a kétkedés homályában… Tehát a megpróbáltatás nem más, mint a keskeny ösvény, amelyen át kell haladni, hogy elérjük a legnagyobb jót. Ez is része tehát Isten tervének, aki minden embert a boldog életre akar vezetni.” (a könyvet Plébános urunk fordította!)
Ezek a gondolatok nagyon jót tettek a lelkemnek! Ráébresztett, hogy így van ez jól: kevesebb rohangálás, sokkal kevesebb munka, kevesebb felszínesség, látszat dolgok. Sokkal több nyugalom, elmélyülés és valódi szeretetteljes kapcsolat. Amikor, ha megkérdezem: hogy vagy? – van időm a válaszodat meghallgatni. Amikor olyan könyvet is előveszek, ami valódi figyelmet igényel – nekem ez a könyv is ilyen volt. Elő-elő vettem, de mindig letettem, most meg mintha John testvér nekem írta volna!
Remélem, hogy mindannyian betegség nélkül éljük át ezt a járványos időszakot! Szeretném, ha minél több megmaradna az új és jó tapasztalataimból, és szokásommá válna! Szeretném, ha a vírushelyzet elmúltával, Isten segítségével új ember lehetnék!
Kívánok nektek is jó elmélkedést. Kívánom, hogy minél többször érezzük meg és fogadjuk el az Úr terelgetését a teljesebb élet felé!
Ludányi Olga
Hogyan éled meg a korlátozásokat? Mit tanultál belőle? Mi az a jó gyakorlat, amit akkor is tovább akarsz folytatni, amikor helyreáll a “rend”? stb.
Továbbra is várjuk a hasonló témában született írásokat a plebanos.ujszegedi@gmail.com címre, és ide várja plébánosunk a családi fényképeket is, amiket kinyomtathat, hogy a templomba, a Szűzanya szobra illetve ikonja mellé tehessen, mintegy oltalmába ajánlva a híveket.
A Jégercsik család rövid üzenete a plébánosnak
Kedves Attila atya! Reméljük, hogy Te is és Flóri atya is jól vagytok.
Köszönjük az üzeneteket, videókat, lelki útmutatást, mert ebben a nem könnyű helyzetben kapaszkodót nyújtanak, irányt mutatnak.
Mi mind a négyen az online oktatás résztvevői vagyunk. Napközben alig látjuk egymást, de a televízióban közvetített vasárnapi szentmiséken együtt veszünk részt. Eszter az érettségire készül. Szorgalmas, nagyon sokat dolgozott, dolgozik. Bár a ballagás, a búcsúzkodás elmarad, hiszem, hogy a Jóisten vele van és minden megoldódik majd.
Talán még nem késtünk el vele, mi is küldünk egy fotót a családról. Vigyázzatok magatokra! Jó egészséget kívánunk!
Üdvözlettel: Jégercsik Erika, valamint Domokos Marci, Eszter, Ádám
Hogyan éled meg a korlátozásokat? Mit tanultál belőle? Mi az a jó gyakorlat, amit akkor is tovább akarsz folytatni, amikor helyreáll a “rend”? stb.
Továbbra is várjuk a hasonló témában született írásokat a plebanos.ujszegedi@gmail.com címre, és ide várja plébánosunk a családi fényképeket is, amiket kinyomtathat, hogy a templomba, a Szűzanya szobra illetve ikonja mellé tehessen, mintegy oltalmába ajánlva a híveket.