Csütörtöki Nyári Esték programsorozat 2022

2022. ÉVI NYÁRI PROGRAMOK CSÜTÖRTÖK ESTÉNKÉNT

Helyszín: a plébánia nagyterme
Időpont: 19 óra.

2022. JÚNIUS 23. Sallay Gergely, Szabulya Andrea ÉLETIGEN – Zenés, verses est
2022. JÚNIUS 30. Csányi Sándor Megkísérlek kísérletezni, avagy Elektromos és mágneses jelenségek
2022. JÚLIUS 07. Szegedi Szülők Kórusa Hangulatos zenei est
2022. JÚLIUS 14. Pálfai Zoltán atya  Misszió – 2022. március 10. webináriumi előadásának ismétlése videóról 
2022. JÚLIUS 21. Ludányi Olga és Orcsik Sándor Első rész: Szépségre törekvés az Énekek énekétől napjainkig

Második rész: A Szegedi Ökumenikus Kórus Férfi kvártettje

2022. JÚLIUS  28. Vermes Péter és Aradi Márta Történetek az Újszegedi Templom multjából. Történetek a História Domus felhasználásával
2022. AUGUSZTUS  04. Kerekes Gellért Szeged középkori vallási emlékei
2022. AUGUSZTUS 11. Vereb István Élet a viharban – Gondolatok, történetek, példák a megküzdésről, a krízisről
2022. AUGUSZTUS 18. Homoki-Nagy Mária 800 éves az Aranybulla
2022. AUGUSZTUS 25. Péterffy Gabriella Nyár a művészetben
2022. SZEPTEMBER  01. Talló Éva Medjugorjéban jártam. Úti beszámoló

Tihanyi képek a magyar irodalomban – „Talán az Isten is ott lakik”

Most, hogy eljött a nyár, bizonyára sokan felkeressük a Balatont, és elzarándokolunk Tihanyba is. Talán hajón közeledünk feléje a zöldeskék vízen, már messziről fürkészve az apátság kedves tornyait, majd partot érve felkapaszkodunk hozzá az enyhén emelkedő, árnyas úton, melynek fái között meg-megcsillan a tó. Aztán egyszer csak ott állunk előtte, sokadszor is megcsodálva az épület és a táj szemet gyönyörködtető harmóniáját, s a nyüzsgő forgatagból belépünk a templom csendjébe. Barokk pompa, az altemplom hűvöse és történelmi levegője, kiállítások várnak bennünket évről évre. A bencés apátság falain belül és azokon túl is Tihany mindig megújuló élmény az odalátogató számára.

Íróink, költőink közül sokakat megihletett Tihany szépsége, s vált érzelmeik és hitéletük sajátos tükrévé. Az alábbiakban tíz műből idézek, a bibliai teljességet jelképező tízes számra és egy tíznapos nyaralásra egyszerre utalva. Aztán a szemelvényekre mintegy válaszul megszólal a Tihanyi Bencés Apátság jelenlegi és volt elöljárója is, szintén irodalmi értékű gondolatokkal gazdagítva az olvasót. Tanúságtételeik nyomán immár tizenkettőre egészül ki az idézetek száma…

***

Diákkori olvasmányaink közül talán Csokonai Vitéz Mihály A tihanyi Ekhóhoz című versének sorai visszhangoznak bennünk először, ha Tihanyra gondolunk:

Óh, Tihannak rijjadó leánya!
Szállj ki szent hegyed közűl.
Ím, kit a sors eddig annyit hánya,
Partod ellenébe űl.
Itt a halvány holdnak fényén
Jajgat és sír elpusztúlt reményén
Egy magános árva szív.
Egy magános árva szív.

A magános árva szív érzésvilága ott rejlik Reményik Sándor Örök Tihany című versében is, ám az istenhit és hálaadás hangjai felülkerekednek a kétségbeesésen:

Egy szép, visszhangos perc emlékére

Uram, Teneked legyen hála, hála,
Hogy Te Tihanyt teremtesz mindenütt,
S ha akarod: zeng riadó leánya.

Hogy a szirt fokán nem kell némán állni,
Sírásóként hangot hantolva el, –
Hogy lehet még, hogy érdemes kiáltni!

Úgyis fogy a hang, – zihál a tüdő –
S ha egyszer mégis felcsap szabadon:
Az Echó úgy kell, mint a levegő.

A Balaton költőjének nevezett Garay János szintén sötét tónusú, ünnepélyes képet fest Tihanyról, versének záró soraiban téve tanúságot hitéről és személyes érzelmeiről:

Tihanynak bércztetőjén, a Balaton felett,
Sötéten és magán áll egy régi épület;
Csendes kolostorával az Úrnak temploma,
Falán, majd ezredévnek van vésve szent nyoma.

Alatta mély üregben nyolczszázados sír áll,
Hol álmait aluszsza András magyar király;
A sír felett a templom két tornya, a kereszt,
Mint két imádkozó kéz a mennyekhez fölesd.

S ha mélyen, ünnepélylyel a néma alkonyon
Megcsendül a harangszó e tisztes ormokon.
Mint nyögdelő sóhajtás repűl a légen át,
Középen áthasítja a Balaton tavát.

S lecsendesül perczekre a háborgó elem,
Mint sírok birodalma, a csend oly nesztelen.
Oly bűvös, oly csodás lesz egyszerre a harang,
Mikéntha fenekéről csendűlne fel a hang…

Visszhang-e ez fölülről? vagy lenn a víz alatt
A túlvilágból hallni e csoda hangokat?
Ne kérdd! Istent dicsérik a földek és vizek!…
Belé vegyűl e csepp is, mely szememen rezeg.

Mennyivel lágyabb húrokat penget Garay a Rege a tihanyi visszhangról írásakor! Mintha egy másik költőt hallanánk e kezdő sorokat olvasva:

A régi szép időkben
Egy szép királyleány
Aranyszőrű kecskéket
Őrzött Tihany fokán.

Sok kincscsel ért föl a nyáj,
Mely a hegyen legel;
Még többel a leányka,
Szépsége ékivel.

S ha már a könnyedség és az öröm felé haladunk a súlyos gondolatok után, hallgassuk, hogyan kiált fel Illyés Gyula A tihanyi Templom-hegyen című versében:

Mennyi ég! Mennyi kék! Zöld! Mennyi
Balaton, tavasz, hegyorom!
Alig tudom magamba szedni.
S egyszerre – sok nagyon!

Tihany felől címmel Takáts Gyula is egy tavaszi jelenetet örökít meg az olvasó számára:

A szél kitolta már a zöld jeget.

Tihany felől ragyog.

A fák alatt kinyílt a hóvirág

s mint zümmögő, indult kasok

körül a villogó, tűnő ívek,

a bokrokon cikáznak gyors rügyek.

Gárdonyi Géza szintén a lelkesedés hangján szól a tóról, festői képet tárva elénk:

Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,
égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!
Arcát a hold benned elmélázva nézi,
s csillagos fátyolát átvonja Tihanyon.

Rába György pedig így személyesíti meg a tájat A tihanyi révben című költeményében:

Nyugosznak a kóbor hajók a dokkban,

gyors felhők vitorláznak a tavon,

az út zöld őrei borzongnak halkan,

bólintva bölcsen és hallgatagon.

 

De milyen lehetett voltaképpen Tihany a XVIII. században, a mai apátság építésének idején? Boksay György Az angyalfaragó című írásában a barokk fafaragványokat készítő Stulhof Sebestyénnek, valamint Lécs Ágoston apátnak állít emléket, egyszersmind felidézi a korabeli templomi közösség világát:

Magas termetű, szőke legény rúgta az országút porát a Balaton mellett. Messziről jött, bajor földről, és nagy utat tett, míg idáig elért. […] Faragó volt, ahonnét jött, ennek a mesterségnek évszázados hagyományai voltak, vele is szinte vérében született a tehetség. [,,,] Megtudta, hogy a forrásra még messzi földről is jönnek vízért, egyben azt is, hogy itt Füreden most semmi olyan nagyobb építkezés nem indul, ahol rá szükség lehetne. Azt ajánlotta viszont valaki: próbáljon szerencsét Tihanyban, ahol a Benedek rendi barátok most készülnek újjáépíteni templomukat. Megfogadta, megköszönte a tanácsot és szapora léptekkel célozta meg az előtte magasló tihanyi hegyet. Alkonyodott már, amire felért a romos kolostorépülethez, melyen látszott, hogy csak időlegesen tették lakhatóvá.

– Laudetur Jesus Christus! – köszöntötte illendően a gvárdiánt, aki kopogtatására ajtót nyitott, majd szaporán pergő, vegyes diáklatinnal, némettel elmondta jövetelének célját.

Másnap reggel hosszan tanácskozott Lécs Ágoston apáttal, körülnézett a faluban, parton és hegyen. Amit hallott és látott, mindjobban megtetszett neki. Az apát munkát kínált, érdekeset, újszerűt és kedvére valót. A tó, a falu képe megfogta a vándort. Más volt, mint az otthoni égbe nyúló hegyek, de mégis valami sajátos báj áradt mindenünnen, amerre csak szállt a tekintete. Elhatározta: elvállalja a nagy munkát, az épülő templom főoltárának elkészítését. […]

Amíg épült a templom, az altemplom volt az egyetlen, ahová vasárnaponként misére gyűlhetett a lakosság. Kicsi volt, de nem is éltek sokan a faluban. A vándorlegény legjobban a nagymiséket kedvelte, amikor zengett az ének, s utána kis baráti tereferére jöttek össze a templom mellett az ismerősök. Újabb ismeretségek, barátságok is kötődtek ebben a kellemes, ebéd előtti hangulatban, a faragólegény a kolostori kosztot legtöbbször felcserélte valamelyik házhoz szóló szíves ebédhívással ezeken a vasárnapokon.

A Tihanyról szóló irodalmi művek egyik legszebbje minden bizonnyal Szabó Magdáé, akinél az Ókút című regényben felidézett boldog gyermekkor ajándéka Tihany. Olyan ajándék, amit játékos kedvű szüleitől névnapjára kap a leendő író, mintegy annak bizonyságául, hogy nem csupán a pénzen megvásárolható dolgok, de a szépség szeretete és az élmény is lehet számunkra ajándék. Isten adja, hogy hasonló módon tudjunk rácsodálkozni a szépségre, mint ahogyan azt egykor Szabó Magda tette!

Nevem napja van, most ünnepeltük, lent jártunk az állomás körül, néztük a vonatokat, vettünk kecskekörmöt, aztán felszaladtunk a mólóra, bámultuk a tavat. Nagy szél volt, tépte a hajamat, szüleim a két kezemnél fogva tartottak, míg előrehajoltam, hogy szembenézzek a kövek között ugráló hullámokkal, meg túl a vízen azzal, ami idelátszik. Kötényem zsebe telis-tele boldogító kecskekörömmel, most kaptam a névnapomra, de elfelejtem, pedig hogy örültem neki eddig, mert íme, szemben állok valamivel, ami valószínűtlenebb mindennél, amit kurta addigi életemben láttam. Ott messze, a másik parton van valami, valami épület, csakhogy nem a földön áll, az égen lebeg, alatta vastag fellegek, a fellegek alatt a tó. Talapzata nincs, semmi se tartja, olyan, mint egy ponthoz rögzített madár. – Tihany – mondja apám.

– Tihany, az apátsági templom, azt látod ott, a hegyen.

– Hegyen van – magyarázta anyám –, a hegy tetején, csak a hegy most nem látszik, elfedi a köd.

Tihany. Apám gyakran énekelt Tihanyról, valami leányról, akinek a szent hegy közül kell kiszállnia. Nem tudom, ki a riadó lány, nem tudom, mi az, hogy riadni, voltaképpen nem is érdekel, nem akarok megfejteni minden varázslatot. Ez hát Tihany, egy hegy, ami nem látszik, de el kell hinnem, hogy van, mert anyám mondta, egy láthatatlan hegy s fölötte a levegőben egy épület. A hullám veri a köveket, a tó nem kék, hanem zöld, készül a vihar.

– Tetszik? – kérdezte anyám. – Kéred?

Kértem. Gyakran kaptam ilyesmit csodálatos játékaink folyamán, ha valaminek a szépsége annyira megfogott, hogy észrevették rajtam a megrendülést. Kaptam már fasort így, kaptam különlegesen szép kanyargó ösvényt, érintetlen hócsíkot az erdőn, felleget is, nagy hasút, nevetőt, közepén lyukkal megszakadt barokk felhőt, amelyen át kikéklett az ég, és a pereme olyan arany volt a sugaraktól, mint a templomi képeken.

– Neked adjuk a névnapodra – mondta apám. – Tied Tihany.

Enyém Tihany, akinek lánya is van, riadó, enyém a templom, aki egy láthatatlan hegyen ül, nem is ül, lebeg fölötte, hatalmasabban a madárnál, mert szárnya sincs, mégsem esik le. Talán az Isten is ott lakik, nem is a mennyben, ez végtére is csudatemplom a víz felett és az ég alatt, a levegő legközepén.

***

„Ég és föld között” – jut eszembe a fentiek nyomán Korzenszky Richárd emeritus perjel, tihanyi bencés szerzetes fotókiállításának címe, valamint gyönyörű albuma: „Amikor felkel a Nap – Így látom Tihanyt”. Fény és víz: az ember egyik nélkül sem tudna élni. A Balaton számomra kimondhatatlan és megfoghatatlan ajándék. Mindig más. És mindig ugyanaz. Tihany – csend, csendesség, béke. Erről beszél számomra a víz, a fény, a Nap, a Hold. Ezt az igényt szeretném megláttatni. Bár nem vagyok fotóművész, ezért merek mégis néhány képemmel az emberek elé állni – vallja könyvében Richárd atya. A közösség jelenlegi elöljárója, Mihályi Jeromos perjel pedig az apátság 2021-es kalendáriumának tanúsága szerint egy kiállításmegnyitón így igazolta vissza az írónő szavainak igazságát: Az ember, úgy gondolom, csodát kereső lény. Csodát vár. Talán azért, mert ez kiemel minket a hétköznapokból. Egyre nehezebben látjuk meg a csodát. Vagy azért, mert ez természetessé válik számunkra, vagy azért, mert a hétköznapokban elszürkülünk. A csoda igazában itt van ebben a világban, körülvesz bennünket. Ott van a sziklában, ott van a fában, ott van a Belső-tóban, és itt van Tihanyban is. […] Tihany olyan hely, ahol megtapasztalható a csoda. Ha kinézünk a természetbe, csodát látunk minden nap. De megtapasztalható egy lelki csoda is. András király kiválasztotta ezt a helyet, és lassan ezer éve bencés szerzetesek élnek itt, akik keresik a lelki békéjüket. S hirdetik azt, hogy volt kétezer évvel ezelőtt valaki, aki életét adta az emberért. Akit megfeszítettek, s aki harmadnapra föltámadt.

 

Szerkesztette: Péterffy Gabriella

Áldd Urad, Istened! Hálaadó kórushangverseny

2022. június 12-én, Szentháromság vasárnapján, a 9:30-as szentmise után istendicsőítő zene hangzott fel az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban. Az Újszegedi Szkóla gyermekkar és a Szent Cecília felnőtt kórus közös hangversenyét hallgathatták meg a hívek. Közreműködött a szkóla kamarazenekara, melyben közösségünk hivatásos és amatőr zenészei, hangszert tanuló fiataljai, valamint két vendégművész játszott. A hangversenyen Szántó Lajosné és Pechan Zoltán vezényelt. Közreműködött Lucz Ilona zongoraművész. Koncertmester Siklósné Pechan Szilvia volt.

A zene a hálaadás jegyében szólt. Ez a mise volt a tanulók tanév végi hálaadása, „Te deum”-a, és hálaadásnak szántuk az élet Covid utáni „megújulásának” megköszönésére. A hangverseny a Szt. Cecília kórus és a Szkóla összefogásának, közös művek előadásának szándékával terveztük, de a megvalósulását a járvány többszöri hulláma eddig megakadályozta. Most végre sikerült „összehozni” a két kórus közös éneklését! A szkólásokkal a misei zsoltár-énekeken túl mindig tanulunk más jellegű egyházi – vallásos énekeket is. Ezért jó alkalom volt a gyerekeknek a vegyeskarral énekelni, megismerni, beleolvadni a felnőttes hangzás élményébe. És az is „rejtett cél”, hogy ezen az úton haladva, a fiatalok felnőve nem fognak talán idegenkedni egy nagy kórusban való énekléstől. Megismerhetik, megtapasztalhatják a kóruséneklés szépségét, valamint a felnőtt énekesek lelkesedését a kóruséneklés iránt!

Hangversenyünk műsorát a Húsvét és Pünkösd időszakának dalai keretezték be. Elsőként Liszt Ferenc „Krisztus” oratóriumából a Jézus feltámadásának örömét idéző gyermekkar hangzott fel:

  1. Alleluja

Ó ifjak, lányok, gyermekek

Gyászos éjből ébredjetek,

Jézus sírjához jöjjetek, Alleluja

 

  1. Alleluja

Tűzlángban ég a hajnalpír,

Friss szélnek szárnyán száll a hír:

Nem rejti Jézust már a sír, Alleluja

 

  1. Alleluja

Nem sírnak már bús Máriák,

Az Ember feltámadt Fiát

Várja húsvéti pálma ág, Alleluja.

 

Ezután hangszerszóló következett: Siklós Ádám Vivaldi C-dúr csellóversenyének lassú és gyors tételé játszotta, érzékeny és bravúros előadásban. A lassú tétel csellószólóját a barokk művekben szokásos csembaló (a zongora „őse”) és basszus hangszer kísérte, melyet Lucz Ilona zongoraművész és Pechan Szabolcs játszott. A szép, mindkét szólamban variációkkal gazdagított lassú tétel után a gyors tételt már a teljes vonószenekar kísérte, melybe Siklós Ádám nagy határozottsággal illeszkedett be.

Már előző előadásainkon is néhány hangszeres tanuló szólistaként mutatkozott be, változatosabbá téve ezzel hangversenyeinket – szándékunk, hogy plébániai közösségünkből, a vállalkozó fiataloknak szereplési lehetőséget adjunk, a zenekari kíséret élményét és inspiráló hatását adva nekik szorgalmukért.

Harmadikként a pünkösdi Szentlélekhez fordultunk. Esterházy Pál: „Veni Creator Spiritus” kezdetű művét adtuk elő. A kórust Szántó Lajosné vezényelte. a szólista szerepét a szkóla énekelte – ráfelelt a nagykórus.

1. Jöjj, Teremtő Szentlélek, alleluja / gyere fényes mennyei trónodról; alleluja

2. Gyere, vedd birtokba lelkünket, és tégy minket magadévá.

3. Ó, vezesd elménket áldásos fényeddel,  szeretettel lángol szívünk;

4. Dicsértessék a Szentháromság!  Mondjunk hálát Istennek!

A “Veni Creator Spiritus” egy hagyományos keresztény himnusz, amelyről úgy tartják, hogy Rabanus Maurus , egy kilencedik századi német szerzetes, tanár és érsek írta. Esterházy Pál a himnusz néhány versszakát dogozta fel.

Ezután a kórus előadásában Saint-Saens: ”Panis Angelucus” – Angyalok kenyere kezdetű csodálatosan szép művét hallhattuk. A mű szövege Aquinói Szent Tamás himnuszának egy részlete, melyet a mise liturgiájába is beillesztett, és melyet az átváltoztatáskor mondtak (vagy énekeltek) el. A himnusz-részletet nagyon sok szerző feldolgozta, a legismertebb Saint-Saens szerzeménye.

„Angyalok kenyere, az ember kenyerévé válik: ez a mennyből való élő fehér kenyér.

Ó, valóban csodálatos ajándék! Mely egyaránt táplál szegényt, szolgát és gazdagot”

 

A gyermekek és felnőttek nagy lelkesedéssel tanulták és énekelték el a sok előadásból ismert kórust.

A koncert befejező száma Cesar Franck „Tollite Hostias” – Áldd Urad, Istened kezdetű kórusszáma, a szerző „Karácsonyi oratórium”-ának részlete volt:

„Áldd Urad, Istened ujjongó szívvel, Térdre hullva szent helyén dicsérd örömmel!

Hódolat illeti mennyen és földön,Zengjenek dallamok, szálljon az ének, Halleluja”

A fenséges hangulatban megszólaló mű méltó befejezése volt a két kórus együttes előadásának. Köszönjük mind a Szkóla, mind a Szt. Cecília kórus tagjainak lelkes énekét, fáradozását, a karnagyok munkáját, valamint a zenekar felemelő közreműködését, melyben élen jártak a Kovács-, Szendrényi-, Verdure-, Siklós-, Tóth-, és Pechan család tagjai. Köszönet minden résztvevőnek, szervezésben, lebonyolításban résztvevőnek!

Köszönjük Attila atyának a lehetőséget, hogy ezen a délelőttön Istent zeneszóval éltethettük, Isten iránti hálánkat ily módon kifejezhettük!

Pechan Zoltán

***

Az előadást itt nézheti meg:

Irodalom húsvéti időben

Május 19-én a felnőtt katekézis óra keretében zenés művészeti estet tartottunk „Húsvét a magyar irodalomban” címmel. A közel másfél órás program során gyönyörű versek és prózarészletek hangzottak el, melyek nyomán bensőséges hangulatú beszélgetés alakult ki a művekről. Örömmel tölt el, hogy a szemelvények válogatásakor felfedezett szépséget másokkal is megoszthattam, így közösen elmélkedtünk arról, miként ábrázolták az irodalom nagyjai ezt az ünnepet, s milyen hangulatokat, érzéseket, színeket és fényeket örökítettek meg élményeikből az utókornak.

Köszönt e vers, te váltig visszatérő / Föltámadás a földi tájakon – kezdődött Juhász Gyula verssoraival a felolvasás, majd a lírai bevezető után egy időre a prózáé lett a főszerep. De milyen prózáé! Krúdy Gyula romantikus sodrású mondatai festői képeket varázsoltak elénk: a húsvét hangulata úgy közeleg e napokban, mint egy szép fehér madár árnyéka, szállongva halad a folyó tükrében. Napról napra újabb kalendáriumi érzések révedeznek föl az emberi lelkekben, mert a naptár a legnagyobb hangulatcsináló. Mintha külön zenéje volna minden évszaknak, a piros betűk megannyi kis ministránsgyerekek képzeletvilágbeli székesegyházban, és a karzatról teli tüdővel fújják a húsvéti éneket. A jó emberek gyermekkori illatokat éreznek a fejük körül borongani, kalács és rezeda illata vegyül falusi folyók nefelejccsel szegélyezett partjának szagával, a kertekben cseresznyefa virágzik, mint egy japáni tollrajz […] Mindenki más, senki sem ugyanaz lelkében egy-egy nagy ünnepen. Mintha azzá lenne mindenki, ami tulajdonképpen egész életében szeretne lenni: gyermek. A gyermekség utáni vágy úgy él minden emberben, mint a folyó túlsó partjáról hangzó, elmosódó harangszó. Néha elkapja a szél a hangot, és nem hallani mit sem a gyermekkor városkájából szálló harangszóból. Máskor – így például húsvétkor is – újra cseng a kis harang szava, a láthatatlan harangozó megifjodva végzi dolgát.

„Nem gondoltam volna, hogy ez Krúdy!” – jegyezte meg egyikünk a fenti idézet után, ami annyira tetszett a csoportnak, hogy kérték, juttassam el nekik a Pesti levelek e részletét. A meglepett hozzászólás nyomán azt javasoltam, játsszunk: ettől kezdve az idézet hangozzék el először, s „találjuk meg” hozzá a szerzőt. A következő szemelvény után ez rögtön sikerült: egy sokak által szeretett író szólt hozzánk, aki voltaképpen egész életében hallotta a gyermekkor városkájából szóló harangszót. Szabó Magda egy virágvasárnapi éneklés közben megélt élményt rögzít az Ókút című regényben, egy olyan pillanatot, amelyben csodálatos módon egyszerre van jelen a gyermeki világ és a mindenség, az ünnepvárás ragyogása és a hit, a szülőhöz és a közösséghez való kötődés, a régmúlt és a jelen, valamint a gyermek igazságérzete és kedves naivitása. Ha apám énekelte, mindig láttam, amit énekelt, ott álltak azok a jeruzsálemiek az út mentén, erősen süt a nap, kiáltani szeretnék Jézusnak, milyen gyalázat, hogy nem lovat adtak alá, ez is csúfság, nálunk minden gazdának van lova, szólni kellene, nagyot sikoltani, menekülj, kedves Jézus, áldott, aki jött az Úrnak nevében, általa léptünk az Isten kedvébe, és kiáltok is belül és önmagamban, de Jézus, sajnos, nem hallja meg, csak kocog a szamarán, mi meg énekelünk, és mindenki velünk énekel, kinn az ég és a habos fellegek és a kert, amelyben kibomlottak a lombok, és már nyílik a virág. De hogy merre lehet az a Jeruzsálem? Jóval messzebb, mint a Nagyerdő, túl lehet az Pallagpusztán is.

Megállapítottuk, hogy egészen más hangulatú ünnepvárást idéz fel Márai Sándor a Húsvét című írásában. A gyermek a maga érzékenységével ezúttal is részese a húsvét misztériumának, ám számára nem a fény, hanem a sötét tónus jelzi az ünnepet. Gyerekkoromban a húsvéti ünnepet megelőző napok tragikusan hatottak reám. Egyszerre megváltozott a levegő színe és íze: sápadtsággal, nemes és gyászos virágszaggal, gyertyafénnyel telt meg a levegő. […] E napokban féltem és nem mertem az utcára menni. A misztériumok nemcsak a szertartásokban élnek. “Keresztények sírjatok” – énekelték a templomban, s ilyenkor mindig sírnom kellett. Mintha személyes közöm lenne a húsvéthoz, mintha a harangzúgásból, az énekből hozzám is szólana valami végzetes és magánügyszerű. Az emberben van valamilyen isteni anyag, ami nem pusztulhat el, s van benne emberi anyag, mely irtózatosan tud szenvedni. Ezt éreztem. Ezért féltem.

Akárcsak a Bibliában, a sötétség és a fény váltakozását követhetjük nyomon ezekben a művekben. Kifejezetten erről szólt irodalmi estünk következő szemelvénye, Pilinszky János Nagyhét című írása, melyben egy gyermek- és egy felnőttkori napfelkelte-élmény válik a húsvéti elmélkedés ihletőjévé. Feketéből az éjszaka nem vált előbb tintakékre, hanem fekete maradt, úgy hullott szét porló, nagydarab göröngyökre, a hajnali nap haragosvörös közeledtére. Lenyűgöző erejű kép volt. Csodálatos erejű kép. De mennyivel különb szépségeket ígér a liturgia. Ha ezt a napfelkeltét nyomon követnénk: az éjszaka mélyéről a húsvéti napfelkeltéig, milyen tájakra nyílna meg szemünk? Ha valóban nyitott szívvel virrasztanánk, az éjszaka milyen tanításait nyernénk el, hányféle tusrajzát láthatnánk? S mit jelenthetne végül a megváltás napjának feljövetele – túl az érzékek éjszakáján?

Az est legnagyobb meglepetését egy olyan novella jelentette, melynek íróját az olvasóközönség leginkább irodalmi karikatúráiról ismeri, ezen az estén viszont egészen más arcát fordította felénk a művész. Barabbás című írásában Karinthy Frigyes megdöbbentő erejű képet rajzol az emberi természetről és a tömegpszichózisról. A bibliai ihletésű, különös vízióban a feltámadt Jézus olyan emberekkel találkozik, akik három nappal korábban Barabás szabadon bocsátását követelték, s akiket a bűnöző azóta tönkretett. Most Jézus vezetésével Pilátus elé vonulnak, hogy új törvényt kérjenek, s külön-külön mindegyik fogadkozik, hogy azt kiáltja majd: „A názáretit!” Ám amikor a helytartó kérdése felhangzik, együtt mégis újra azt harsogják: „Barabbást!”

…egyre több béna és sánta és nyomorult bélpoklos csatlakozott hozzájuk, akiket Barabbás tönkretett. És mindegyik külön-külön zokogva verte mellét és könyörgött neki, hogy intsen majd, ha kiáltani kell: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanák: „Békesség, békesség! Békesség e földön! […]

Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, és kiállván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon és szólt:
– Hát kit bocsássak el már most, Barabbást, vagy a názáretit?
És akkor ő intett nekik.
És ekkor zúgás támadt, és mint a mennydörgés, zengett fel a sokaság.
És a sokaság ezt kiáltotta: „Barabbást!”
És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!”
A Mester pedig halovány lett és megfordulván végignézett rajtuk. És külön-külön megismeré mindegyiknek az ő arcát, de e sok arcból egyetlen arc lett az esti homályban, óriási fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az ő arcába…

„Sajnos ez ma is aktuális!” – hangzott az első hozzászólás a novella felolvasását követő döbbent csendben.

A prózarészletek után Juhász Gyula, Ady Endre és Babits Mihály húsvéti versei foglalták keretbe az est irodalmi anyagát Lucz Ilona, Vörösné Árgyusi Magdolna, Talló Éva és Ludányi Olga tolmácsolásában. A szavak folyamát időnként a zenei hangoké váltotta fel műsorunkban: Grieg Lírai hangképek című zongoradarabját Aracsiné Ágnes játszotta, Orcsik Sándortól az Isten élő lelke, jöjj! című éneket hallottuk, jómagam Friedrich Burgmüller Reggeli harangszó című művével feleltem a szövegek által felidézett harangzúgásra. Záró műsorszámként Bach ünnepélyes hangzású D-dúr preludiumát adta elő Lucz Ilona, mintegy válaszul Revicky Gyula verssoraira: Szíveinkben, mint a földön, öröm legyen! / Föltámadt az istenember / Győzedelmesen! 

Péterffy Gabriella

Élménybeszámoló az egyházközségi zarándoklatról

Május 15-én, vasárnap, a fél 12-es mise után indult egy lelkes kis zarándokcsapat újszegedi hívekkel. Első utunk Pécsre vezetett a Havas Boldogasszony templomba. Pécs legszebb fekvésű temploma és igen közkedvelt búcsújáróhelye, a Mecsek-hegység déli oldalán elterülő, ma Havihegy nevet viselő városrészen magasodó Havas Boldogasszony-templom, évszázadok óta várja a látogatókat. Amint a lelkes idegenvezetőtől megtudtuk, az 1690-91. évi pestisjárvány elmúltával a pécsi polgárok, megtartva a veszedelem idején tett fogadalmukat, templomot építettek Havas Boldogasszony tiszteletére. A város lakói fogadalmat tettek, hogy a pestisjárvány elmúltával emlékkápolnát emelnek a Kokas-dombon. Fogadalmukhoz híven az építőanyagot kézben hordták fel a meredek hegyoldalon, így épült a templom. A templom oltárképe a római Santa Maria Maggiore bazilika oltárképének hiteles másolata. A két mellékoltáron Szent Flórián képe, illetve Szent Sebestyén festett faszobra áll.

Innen a Pálosok templomához siettünk, ahol Györfi Szabolcs pálos szerzetes atya várt ránk. Elmagyarázta nekünk a pálosok helyzetét hazánkban, majd, akiben volt elég erő, az felrohant a templomtoronyba, hogy gyönyörködni tudjon Pécs város látképében. A szentély főfalán, a fehér márvány főoltár fölött és a rusztikus barna fakereszt alatt van Ohmann Béla 1938-ban készült nagyméretű domborműve, mely Szűz Máriának, és a templom védőszentjének, Szent Imrének állít emléket. A templomlátogatása után a máriagyüdi lelkigyakorlatos házban tértünk nyugovóra.

Másnap reggel a Máriagyüdi Bazilikában szentmisén vettünk részt, majd a helyi kántor bemutatta a templomot. A mai templom helyén a 14. században, egyhajós templom állt. A mai kibővített templom 820 fő befogadására képes. 2008-ban XVI. Benedek pápa bazilika-minor címet adományozott a kegytemplomnak.

Következő állomás újra Pécs volt: elsőként az ókeresztény sírkamrák megtekintése, majd a Pécsi székesegyház meglátogatása. A Szent Péter- és Szent Pál apostoloknak dedikánt székesegyház alapjai a 11. századra nyúlnak vissza, a mai formáját a 19. század végén érte el Smidt Frigyes tervei alapján, orgonája Angster József munkája. Bazilika-minor rangot 1991-ben II.János Pál pápa magyarországi látogatása előtt kapott. Mindannyiunk számára ismerős, ahogy a székesegyház négy tornya, mint a város látképének jellegzetessége.

Következett a Dzsáminak is nevezett Belvárosi Plébániatemplom felkeresése. A belvárosban álló Gyertyaszentelő Boldogasszony templom hazánk páratlan török kori műemléke, a magyarországi török-iszlám építészet legjelentősebb alkotása. A szamárhátíves, kaptármintázatú ablakokon keresztül kellemes, zöldes-sárgás fények világítják meg a templombelsőt. A falfestmények Gebauer Ernő művei. Az idegenvezetés során megtudtuk, hogy mi a különbség a dzsámi és a mecset között. A mecset az iszlám-hívek temploma, míg a mecset az imádkozás helye, a meghajlás-leborulás helye. Azokat a mecseteket, melyek jogosultak a pénteki istentisztelet helyszínéül, nagymecseteknek, arab nevén dzsámiknak nevezik.

Ennyi látnivaló után testünket felfrissítettük a harkányi fürdőben, majd Villányban borkóstolás, hogy a lélek is derüljön, és akinek még maradt ereje az este során, az a szálláshelyünkre visszaérve részt vehetett a keresztúton, a máriagyüdi kegytemplom mögötti dombo.

Gazdag programunk következő állomása kedd délelőtt Szigetvár volt. A vár megtekintésében két idegenvezető is segítségünkre volt, majd maga a várkapitány jött elénk, hogy a városban kísérje csoportunkat. A Szent Rókus Plébániatemplom eredetileg Ali pasa dzsámijaként 1589-ben épült. Későbbi időben katolikus templommá alakították, és a kupoláját Dorffmeister István freskói díszítik. A templom állapota erősen megromlott, de az 1980-as években felújították. Ma a templom érdekes ötvözetét adja az iszlám és a barokk építészetnek. Ezt követően, városi sétánk során még láttunk egy korabeli török házat, berendezéssel és panoptikum-szerűen beöltöztetett babákkal együtt.

Zarándokutunk utolsó állomása a Bátai Szent Vér kegyhely volt. A neoromán stílusú templomot Lechner Lóránt tervei alapján építették 1939-ben a török pusztítás 400 éves évfordulójára és az előző évben Budapesten megtartott eucharisztikus kongresszus emlékére. Megragadott engem az épület egyszerűsége, harmóniája. A főhajó apszisában látható a márvány főoltár, mely fölött hatalmas kereszt magasodik, rajta a híres limpiászi Krisztus életnagyságú korpuszával, a tabernákulumon pedig a Szent Vér ereklye látható. A templom körül gyönyörű parkban van a szabadtéri oltár, melyet a 2022-es Eucharisztikus Kongresszus emlékére alakítottak ki – érdemes lesz ide egyénileg is visszatérni és megpihenni! Zarándoklatunkat szentmisével zártuk, melyet Attila atya és kedves barátja, Sümegi József diakónus celebráltak.

Mindannyiunk nevében köszönetet mondunk Attila atyának ezért a lelki élményekben gazdag út megszervezéséért és lebonyolításért, melyet mind a látnivalók, mind a zarándoktársak figyelmessége tett feledhetetlenné.

Dr. Szekeres Zsuzsanna és Király László

„A dal kenyér a léleknek”

Az egyházzene hónapjában, május 23-án hétfőn két kiváló kórus adott felejthetetlen, nagyon magas színvonalú hangversenyt a zsúfolásig megtelt Szent Erzsébet templomban: a Szegedi Bartók Béla Nőikar Valkai Dávid karnagy vezetésével, valamint a Kecskeméti Énekes Kör, melyet Erdei Péter Liszt és Bartók-Pásztory díjas karnagy vezényelt. A két kórus baráti találkozóját ünnepelte templomunkban. A címadó idézetet Erdei Péter bevezető szavaiból merítettük.

A Bartók Béla nőikar többféle stílusú kórusművet énekelt, a teljesség igénye nélkül a reneszánsz kor neves zeneszerzője Giovanni Pierluigi da Palestrinától – Bartókon –Kocsár Miklóson keresztül a kortárs Tóth Péterig, míg a kecskeméti vegyeskar nagyobb részben Kodály Zoltán műveiből állította össze a programját, illetve, az előbb említett nagyon tehetséges Tóth Pétertől szintén énekeltek egy kórusművet.

„Vajon ki ne tudná, hogy az énekes zene a hangszeres zene örök ideálja?”- olvashatjuk Leopold Mozart írásaiban. Az est folyamán a zenei dinamika és karakter pazar arzenáljában gyönyörködhettünk, a tüneményes, szinte éteri, angyali hangzáson át a zengő, érces, egész testünket is átható határozott, erőteljes hangzásig.

Mindkét kórus szívet, lelket felemelő koncertélményben részesítette a hallgatóságot. Hiszem, hogy ezen az estén minden jelenlévő egy kicsit jobbá vált a zene által. Akik jelen tudtak lenni, napok múlva is lelkesen emlékeztek vissza erre a remek hangversenyre.

Örökérvényű a mondás Platón-tól az ókori görög filozófustól: „[…] semmi sem hatol be oly mélyen a lélekbe, mint a ritmus és a dallam, megragadja, felékesíti és megnemesíti a lelket…”

Lucz Ilona

Vallomások a máriagyüdi zarándoklatról

Egész életutunk egy zarándoklat: aki elindul és nem torpan meg, nem téved el, az eléri életcélját – Isten kegyelméből. „A ’már-igen’ és a ’még-nem’ feszültségében élünk” – mondják a teológusok, amikor rámutatnak arra, hogy nem indulnánk el, ha nem sejtenénk a célt, ám a megérkezettség érzése még nem a mienk.

Ezzel a lelkülettel hirdette meg plébánosunk a május 15-17-én megtett zarándokutat. Még ki sem pihentük magunkat, és fel sem dolgoztuk az átélt élményeket, de mégis lássunk néhány mozaikkockát!

Örömmel fogadtam, hogy plébániánk szervezésében 2 és félnapos zarándoklaton vehetek részt, férjemmel együtt. Az első gyönyörű élményem az volt, hogy vasárnap estefelé, amikor a pécsi pálosok templomából a szállásunk felé, Máriagyűdre tartottunk, a buszunk egyik oldalán teliholdat észlelhettük, a másik oldalán pedig a lemenő napkorong vörösét csodálhattuk. Ilyen természeti csodát én még nem láttam!

Feledhetetlen marad számomra a hétfő reggeli szentmise Máriagyűd Kegytemplomában. Különösen megfogott az az érzés, hogy itt lehetek ezen a búcsújáró helyen, s magamhoz vehetem Krisztus testét. Megéreztem, hogy jó itt lenni…

Megragadott az az animációs kisfilm, amit Pécsen a Dzsámi bemutatótermében láthattunk. Ennek segítségével a történelem évszázadaiban járkáltunk, ha azt mesélték, hogy lebontottak egy tornyot s mást építettek helyette, mindig láttam a magam előtt a bontást és épület új stílusban és funkcióinak megfelelő átépítését.

Felemelő élmény volt a Bátai Szentvér bazilikában tett látogatásunk. A minket fogadó diakónus kitüntető szavai, tudós történészi elbeszélése nagyon megfogott. Hallhattuk, hogy 1350 körül itt történt, hogy a miséző pap kezében az átváltozott szentostya vérezni kezdett. A vérzés jelensége állandóan látható volt a bátai kegytemplomban két évszázadon keresztül. Bátát ez a csoda tette nemzeti kegyhellyé, ahova több király is elzarándokolt. A törökök sajnos elpusztították a kegyhelyet, de manapság is ereklyetartóban őrzik Veronika kendőjének egy darabját, amit a hagyomány szerint Jézus vére itatott át. A dombtetőre épült templom kertjét járva megelevenedett a múlt, amikor emberek tízezrei imádkozhattak egy úrnapi szertartáson, de örömmel hallottuk, hogy az elmúlt években egyre többen látogatnak el e gyönyörűen felújított kegyhelyre.

Zarándokutunk során minden nap részt vehettünk szentmisén, imádkoztunk kompletóriumot és laudest, keresztutat jártunk, sőt, hazafelé utazva a buszon rózsafüzért imádkoztunk (Nekem nagy élmény volt, hogy az egyik tizedet én mondhattam.) Hálás vagyok, hogy a járványveszély elmúltával részt vehettem ezen a nagyszerű zarándokúton, s ez lelkileg megerősített.

Kovácsné Puruczki Éva

***

Szálláshelyünk mindkét éjszakán a máriagyüdi ferences kolostorépületből kialakított zarándokház volt. Attila atya mindent pontosan megszervezett, nekünk csak szívünket kitárva kellett befogadni a szebbnél szebb értékes lelki táplálékot.

Pécsett meglátogattuk az ún. havihegyi Havas-Boldogasszony és a közelben élő pálosok templomát, ahol az őszi Mária-napokon nálunk járt Szabolcs atya fogadott bennünket.

Hétfőn a máriagyüdi kegytemplomban szentmisével kezdtük a napot, majd a templom kántora mutatta be nekünk Máriagyüd nevezetes történetét.

Délelőtt a pécsi a Székesegyházat, a Dzsámit és a Világörökség részét képező IV. századi ókeresztény sírkamrákat nézhettük meg. Minden helyszínen idegenvezetők kísértek minket. Ebéd után Harkányba utaztunk, ahol kellemesen lubickoltunk a napfényben és a vízben. Este Villányba látogattunk, ahol a pincében kínálták a helyi finom nedűt.

A hétfő este legszebb lelki élményem a keresztút imádkozása és éneklés volt a Máriagyüdi hegyoldalban kialakított boltíves stációk előtt.

Kedd reggel zsolozsmával búcsúztunk Máriagyüdtől, majd Szigetvárra mentünk, ahol fantasztikus történelem órát hallhattunk az 1566-os csatáról, Zrínyi Miklós és a Sziget várát végkimerültségükig védő hős vitézekről.

Hazafelé utunk során, de fontos állomást tettünk a bátai Szentvér Bazilika meglátogatásával. A királyok által is sokat látogatott kegyhelyen Veronika kendőjének egy darabját őrzik. Sümegi József diakónus tájékoztatott minket a különleges csodákról, a Szent-Vér tiszteletéről. A gyönyörűen felújított templom és környéke a szabadtéri misehellyel kialakított részen, minden évben sok ezer ember zarándokol ide búcsút nyerni. A szentmisén két szín alatt vehettük magunkhoz a szentségi Jézust, majd a szentmise után megérinthettük a Veronika kendőjének egy darabját tartó monstranciát. A buszutazás során a rózsafüzér imádsággal adtunk hálát az elnyert kegyelmekért.

Juhászné Marika

***

Az egyik zarándoktársunk, Komáromi László is megajándékozott bennünket egy kiselőadással, melynek témája Pál apostol levelében szereplő személyek voltak. Ki gondolta volna, hogy az utolsó fejezet végén felsorolt nevek mögött milyen érdekes életutak tárulnak fel?! Név szerint felsorolta mind a 24 főt, köztük 5 nőt, akiknek Pál a leveleit ajánlotta, ezzel is bizonyítva, hogy nem volt nőgyűlölő. Pál kicsi volt és púpos, de agilis és kitartó a hithirdetésben. Érdekes összehasonlítás tett az akkori idők és a mai idők között- nincs új a nap alatt: manapság is oly sok helyen a világban halálra üldözik Krisztus követőit.

Mindenekelőtt köszönetet mondunk a szervezőknek, hogy csatlakozhattunk az újszegediek zarándoklatához. Szállásunk a máriagyüdi volt ferences kolostorban kialakított Domus Mariae zarándokházban volt, ahol kényelem és tisztaság, bőséges reggeli várt ránk.

Nekünk az út részeként legszebb emlékünk a Pécsi Székesegyház és a Dzsámi megtekintése volt. Az utóbbiból a török hódoltság utáni alakítás katolikus templommá, megőrizve néhány török motívumot az utókor számára, ahogyan a török építészeti motívumok is jól megférnek a katolikus templomban.

Lukács Jánosné és Tanács Imréné Aranka

Elsőáldozásra készülnek a gyerekek

Újszegeden 26 gyermek készül, hogy életében először találkozhasson Jézussal az Oltáriszentségben. Idén immár a 4. alkalommal találkoztunk az elsőáldozásra jelöltek csoportjával. Közös készületünk ezen pontján igyekeztünk elmélyíteni az Eucharisztia fogalmát. Közelebb hozni a gyermekekhez keresztény hitünk legtitokzatosabb valóságát.

Az előző évek gyakorlata rámutatott, hogy egy rövid drámajáték milyen közel hozhatja hozzánk egy hősies kisfiú történetét, miközben átérezzük az Oltáriszentség tiszteletének fontosságát is. Megjelenítettük Szent Tarzíciusz történetét, aki a III. században gyermekként élte át Valeriánus császár keresztényüldözését, és életét adta az Oltáriszentség védelméért.

A foglalkozás végén a gyerekek nagy átéléssel mutatták be szüleiknek a jelenetet. A május 28-án, szombat délután tartandó következő alkalommal egy bibliai történetet dolgozunk fel, melyre szeretettel várjuk az elsőáldozásra készülő gyerekeket, szüleiket és keresztszüleiket.

Gilice Attila, hittanár

Énekesek a Teréz anya templomban

Nagyon jó hangulatú zenei élményben volt részük azoknak, akik május 7-én, szombaton a mise után meghallgatták Andrejcsik István operaénekes, a Bartók Béla Művészeti Kar oktatójának tehetséges tanítványait, név szerint: Zöldi Nikolettát, Szabó Ágostont, Huszta Gábort, Szilágyi Zitát.

A zenekari kíséreteket zongoraátiratban Kerényi Mariann DLA zongoraművész és Flórián Gergely karnagy biztosították kiválóan. A koncert oroszlánrészét Mariann vállalta hajlékony, alkalmazkodó, igazi kamarapartneri játékával. Hallottunk koloratúrszoprán, szoprán, bariton és basszus hangfajra írt áriákat, dalokat, a teljesség igénye nélkül Mozart, Liszt, Borogyin, Puccini stb. művei csendültek fel. Andrejcsik István tanár úr élményszerűen ismertette a műveket, magyarázatot kaptunk a felhangzó darabok szövegeinek jelentéséről, ugyanis a szereplők olasz-német-francia-angol és orosz nyelven énekeltek.

Andrejcsik mester tanítványaira mindig is jellemző volt az énekek szövegének érthető, világos megszólaltatása, nagyon szépen ejtik a szavakat, mint a tanáruk is. A dalok, áriák karaktereinek megformálása, érzelmi tartalmának megjelenítése is komoly élményt tudott adni, a  szép hangok, a muzsika teljesen átjárták a templomi tér egészét, megérintve a hallgatóság szívét- lelkét. A kevés számú, de annál lelkesebb közönség vastapssal köszönte meg a leendő művészek előadását. A hallgatóság közül Julika, a 90 év fölötti kedves testvérünk örömmel és hálásan jegyezte meg: „Én még ilyen szépet nem hallottam.”

Lucz Ilona

Élő közösségeink élő találkozása

Kissé megkopva, de azért még elevenen él bennünk a 2020-21-es világjárvány emléke. A váratlanul támadó vírus alapvetően átírta mindannyiunk életében a hétköznapokat, munkakörülményeket, bevásárlási szokásokat, nem is beszélve a kijárási korlátozásokról. Az egyházi életünk sem volt ez alól kivétel, hiszen volt olyan időszak, hogy online hallgattuk a szentmisét, a szentségekkel mérsékelten tudtunk csak élni, és a közösségek személyes találkozására sem volt lehetőség. A járványnak ezen szakasza immár csak emlék maradt, azonban még sem múlt el nyomtalanul.

A 2019. novemberében elindult plébániai Megújulás Munkacsoport (NCD) – vezetője Gulyás Péter és Attila atya – amint lehetett új lendületet kapott. A hátunk mögött lévő időszak tanulságait levonva igyekszik újjáépíteni a plébániánk egységét, otthont teremteni a közösségek működéséhez, hogy az emberekben szunnyadó közösségi vágy megélhetővé válhasson. A vélemények és tapasztalatok begyűjtése és feldolgozása során számos alkalommal összegyűltek, melynek első gyümölcseként jött létre az élő közösségek találkozója.

Jó Pásztor vasárnapjának előestéjén, május 7-én szombat este, a közösségeink 2-2 fővel képviseltetve magukat vehettek részt a találkozón az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet plébánia nagytermében. Talán nem is gondolnánk, hogy a mögöttünk lévő nehéz időszak után is 20 aktív közösség képviselete jelent meg az alkalmon (Bibliakör, Rózsafüzér Társulat, Család csoport, Felnőttkatekézis, Férfi-klub, Híd közösség, Teréz templom Angyalai, Karitász csoport, Katekumen csoport, Liget Társulat, Názáret családcsoport, Pio atya csoport, Schola, SZEGECS gitárosok, Szegedi Szülők Kórusa, Szent Cecília énekkar, Szent Jeromos Csoport, Taizé-i imacsoport, Zsolozsmások, Kardos atya közössége). A szépen megterített asztalok körül finom vacsora mellett helyet foglalva a különböző csoportokból érkezett tagok számára adott volt párbeszéd a kapcsolatépítés lehetősége.

Az este folyamán bemutatkozhatott minden csoport a néhány hónapja alakult Férfi-klubtól kezdve az évtizedek óta működő Szent Cecília énekkarig. Közösségeink néhány szóban megmutatták arculatukat, jellemzőiket, összetételüket, erősségeiket vagy épp a küzdelmeiket. Megismerhettük, melyik csoport hogyan alakult meg, hogyan talált otthonra a plébánia nyitott falai között, hogyan őrizte hitét az évek során.

Az este alkalmat teremtett a közös gondolkodásra, új programok tervezésére, az Árpád-házi Szent Erzsébet templom és a Kalkuttai Szent Teréz templom közösségei közötti kapcsolat erősítésére. A rendszeres közös programok, találkozások, imaórák mellet a közeljövőben, május 28-án, szombat délelőtt várjuk a tettre kész olvasóinkat, akik a Teréz anya templom kerítésfestésében szeretnének részt venni, és részesülni a közösen elfogyasztható bográcsgulyásban. Lám, ez is remek alkalmat teremt a különböző csoportok tagjainak a találkozásra!

Lantos Csaba