Plébániánk nyáresti Társaskörében, 2026. augusztus 27-én F. Dőry Magdolna Radnóti-díjas versmondó, Faludy György Kossuth-díjas költő, műfordító, író életével, munkásságával, verseiből készített összeállítással és a verseinek közvetítése során a költővel kialakult személyes kapcsolatával ismertette meg a megjelenteket. A versek hangulatához illő, Bartók Béla zeneszerző műveiből válogatott, meghatóan szép zenés összeállítást és előadást Siklósné Pechan Szilviának és Siklós Eszternek köszönhetjük.

Faludy György 1928-ban született Budapesten. Az Evangélikus Főgimnáziumban érettségizett. Ezt követően Bécsben, Berlinben, Párizsban, Grazban folytatta tanulmányait. Első versei a harmincas években jelentek meg. 1937-ben adta közre Villon-fordításait. A recski kényszermunkatábort is megjárta. Az Egyesült Államokból 1946-ban tért haza, de 1956 után Párizsban, Londonban, Firenzében, Máltán, a kanadai Torontóban élt és tanított. 1972-ben a torontói egyetem díszdoktorává avatták. Tagja volt az Öttagú Síp szerkesztőbizottságának, a chicagói Szivárvány c. folyóirat szerkesztőségének, munkatársa volt többek között a Látóhatár, az Új Látóhatár folyóiratnak, a bécsi Magyar Híradónak és sok-sok, nyugaton megjelenő magyar lapnak. Az emigrációk után 1989-től Budapesten telepedett le. Nagyon sok elismerésben és díjban részesült. 1972-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

F. Dőry Magdolna, Faludy György verseivel először 1994-ben találkozott, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság által meghirdetett versmondó versenyre készülve, mely versenyre az 1940-1980 között íródott versekkel lehetett benevezni és készülni. Az est előadója, a költő 1948-ban kiadott verses kötetét lapozgatva talált rá az „Óda a Magyar Nyelvhez” című versre, melynek előadását a zsűri külön díjjal jutalmazta. A költővel 1996-ban személyesen is találkozott. 1996-ban került sor, az Országos Vers- és Prózamondó verseny megrendezésére. A versenyen Magdi több más vers mellett Faludy György Haláltánc című versét is előadta és megnyerte a Radnóti Miklós költőről elnevezett díjat. Ezt követően Abán, a Stefánia Galériában, Székesfehérváron, Veszprémben, Budapesten a Nemzeti Színházban, Faludy György verseiből készített összeállításokkal, Szentkúton az Egyedülállók Karácsonyán a költő „Dicsértessék – a Katolikus Líra Remekeiből” című kötetéből válogatott versekből készített összeállítással állt a közönség elé. Gömöri György, költő, műfordító, egyetemi tanár, így ír Faludyról:

„egyetlen költő sem fedhetetlen…, el kell választanunk az embert, a költőtől és az írótól, aki két diktatúrát szenvedett meg és élt túl, akinek vannak versei, amiket még akkor is fognak magyarul idézni, amikor egyes, ma felkapott íróknak, költőknek már a nevét sem ismerik széles e földtekén.”

Az est során, Magdi az alábbi verseket adta elő: Réfi János: XLIII. szonett és Faludy György epigrammája, Óda a magyar nyelvhez, Honvágy, Költőnek nem kell, Monológ életre-halálra, A haláltánc, Egyesült Európa, Új Európa, Jövő század lesz a végső, Apocalyptica, Tanuld meg ezt a versemet, Szerelmes versek egy haldoklóhoz, Sobrabolzano, Zsuzsának a tömlöcből, Kalkuttai Teréz, Arany János, Michelangelo utolsó imája. – A teljesség igénye nélkül most kiemelnék néhányat az elhangzott versek közül.

Óda a magyar nyelvhez: 1940-ben a költő emigrációban Párizsban él. Egy apró szoba sötétjében idézi föl a Szent István-kori leányt, aki magyar énekével ámulatba ejtette Gellért püspököt. Ez a vers vallomás az anyanyelv erejéről és semmihez sem mérhető, közösséget megtartó és felemelő fontosságáról. Halhatatlan szépséggel vall a magyar nyelv lényegéről. A vers lírai csúcs, a nyelvi életerő lényegére érez.

„Te vagy jelenünk, és a hajdani / arcunkat rejtő Veronika kendő / és a jövendő.

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk / és forró, mint forrongó szellemünk.

Nem teljesült vágy, de égő ígéret, / közös jövő és felzengő ítélet,

nem hűvös palackok tiszta óbora, nem billentyűre járó zongora,

de erjedt must, könnyeinkben úszó / tárogatószó”

Tanuld meg ezt a versemet: Ez a költemény a pusztulás, a diktatúrák és a kultúra pusztulásának idején a túlélés, az emlékezet, és a poézis örökkévalóságának egyik legmagasabb magyar nyelvű megnyilatkozása. A vers üzenete: a tárgyi világ múlandósága, a szellemi hagyaték biztonsága, fenyegető jövőkép, de benne a költészet mégis menedéket nyújt.

Haláltánc: ballada, a Villon-kötet legkülönlegesebb darabja, nem fordítás, a költő saját szerzeménye. „A haláltánc a középkorban azt a táncot jelentette, amire a halál kéri fel az embert. Szimbolikus jelentése azoknak az utolsó perceknek, amikor az ember átgondolja az életét, leltárt készít, hogy önmagával tisztában kelhessen át a túlvilágra. A haláltáncban az a szép, hogy olyankor nincs feszültség, nincs aggodalom, nincs stressz a holnap miatt, ami megfojthatná a nap szépségét. Ott már csak Te vagy, a tánc és az Úr, és egyszerűen, lazán és önfeledten szeretjük Őt. Néha próbálj megállni a sodrásban, táncolj egyet Istennel, csak hagyd, hogy Ő vezesse a lépést! Pihenj….”(Sárközi Andrea)

„a földbe térünk mindahányan, / s az évek szállnak mint a percek, /
véred kioltott harmatával / irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!”

Kalkuttai Teréz: A költő ezzel a versével Kalkuttai Teréz Anyának – aki krisztusi magatartással emeli fel a szenvedőt, és „ki a jóság szépségét hordja ezüst homlokán” – állít emléket. Méltatja emberfeletti helytállását, önfeláldozó jóságát, a benne lakozó belső békét.

„Hogy Krisztus szenvedését látja minden haldoklóban, vagy csak az emberi lét nyomorát, s dogmák szövedéke közt, mint teremtett ilyen mennyei rendet magában, titok.”

Az est Michelangelo utolsó imája című versével zárult, amely a művészet drámáját, az isteni tökéletesség keresését, az emberi teremtés lehetetlenségét bemutató, mélyen humanisztikus vers. Michelangelo az állványzat tetején összegzi az életét: beismeri az emberi teremtés tökéletlenségét és határait, de az idős művész lelkében ragyog az égi fény. A megmunkálásra váró durva márvány pedig a bűnös emberi test.

„Vésőm alatt porladva hull a márvány, / s öklömben torzó vagy bálvány maradt.

Nem leltelek meg, illanó szivárvány, / ki ott ragyogtál minden kő alatt.”

A vers hallatán, a József Attila következő sorai jutottak eszembe:

„Az Isten itt állt a hátam mögött / s én megkerültem érte a világot.”

A versek elhangzása után, azt est zárásaként ismét Siklósné Pechan Szilvi és lánya, Siklós Eszter felemelő hegedűjátékában gyönyörködhettünk. Köszönet az előadóknak a tartalmas, szép estért!

Vörösné Magdi