Köszöntöm az oldalon!

dr. Thorday Attila plébános

Római katolikus közösség vagyunk. Életünket szeretnénk az Evangélium szellemében alakítani. Szívesen megosztjuk másokkal mindazt az örömet, fényt és reményt, amit hitünkből kaptunk. Szeretnénk befogadó közösség lenni, amelyik minden kereső ember előtt nyitva áll.

A plébániai közösségeinkben minden korosztály megtalálható a kisgyermekektől a nyugdíjasokig. Arra törekszünk, hogy az egész plébánia egy nagy család legyen, ahol a szeretet a legfontosabb. Örömmel látjuk önt is bármelyik rendezvényünkön, szentmisénken!

Amivel várjuk Önt

Betekintés a plébánia életébe

Magányosok karácsonya a plébánián

Nehéz meghatározni, hogy ki a magányos. Ezt mutatja az is,…

Karácsonyi éneklés a Deszki kórházban

Szép szokássá lett egyházmegyében, hogy a Szent Dömötör…

Adventi jótékonysági koncert

December 16-án a Szegedi Ökumenikus Kórus hagyományos adventi…

Az Antióchia-közösség lelki hétvégéje plébániánkon

November 7-én, péntek délután egyszercsak belecsöppentem…

Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy tudjon segíteni másokon

December 7-én a délelőtti mise sok meglepetést tartogatott…

A testvériség délutánja

Immár harmadik alkalommal került megrendezésre 2025. november…

A bennem élő Krisztus

Itt az Advent. A Szent Erzsébet plébánia vezetősége mégis…

Búcsúi szentmise Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén

Csak a SZÍVBŐL adott kenyér az, ami táplál, az érdekből…

Kórushangverseny az Erzsébet-templomban

November 16-án vasárnap délután 3 órakor kezdődött Kardos…

Istenközpontú Naphimnusz

A Naphimnusz keletkezésének 800 éves évfordulója alkalmából…

Elkészült a felújított orgona

Megérkezett az orgona, mely a júliusi villámcsapást követően…

Generációk találkozása Missziók vasárnapján

Október 19-én, a keresztény misszióknak szentelt vasárnap,…

A Tágas tér fesztivál 10. szülinapja

Október 4-én a Tisza-parti Horthy Miklós emlékparkban annak…

Különleges kirándulás Kondorosra

Október 11-én, szombaton a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében…

Kirándulás a Mária öröme tanyára

Attila atya hívására 12-en látogattunk el szeptember 20-án…

Találkozás Jézussal

Szeptember 11-én, csütörtökön a Mária-Napok keretében…

A szentségek megerősítik lelkünket

A Mária-Napok keretében szeptember 10-én Ocsovai Grácián…

Kisboldogasszony ünnepét ültük

Az Újszegedi Mária Napok keretében szeptember 8-án – Szűz…

Fontos információk

Miserend az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban
Szeged, Torontál tér 4.

Vasárnap: 9.30, 18.00
Hétköznap: 18.00

Miserend a Kalkuttai Szent Teréz anya templomban
Szeged, Fő fasor 101.

Kedd: 7.00 / Péntek: 17.00
Szombat: 17.00 (vasárnap előesti mise)
Vasárnap: 11.30

Irodai nyitva tartás:
hétfő, szerda, péntek: 10-12 és 14-16
kedd, csütörtök: 10-12 és 14-18
Telefon: +36208232154

Árpád-házi Szent Erzsébet plébánia 
CIB bankszámlaszáma:
10700062-74248289-51100005 

adomány és egyházi hozzájárulás befizetéséhez.