A Végzet órái c. vetítettképes monooperát hallhatták az érdeklődők november 26. vasárnap délután a Szent Erzsébet templomban, melynek szövegét Pajor András plébános írta, zenéjét szerezte és előadta Kristofori Ferenc operaénekes. Az egy órás megrendítő darab az 1956-os magyarországi események keretében mutatta be egy hazáját, népét tiszta szívvel szerető, azért áldozatot hozó, bátor ember tragikus sorsát.

A narrációt felvételről Sinkovits-Vitay András színész mondta, a hangszeres zenét, – amely szintén felvételről szólt – a  zongora és cselló sötét tónusú, drámai hangvételű közös vagy külön játéka biztosította,  hol az ének kíséreteiként, hol szólóban is meghatározó szerepet kaptak a darab folyamán. Az énekes előadó, Kristofori Ferenc nemcsak gyönyörű, szárnyaló tenor hangjával bűvölte el a hallgatóságot, hanem szuggesztív, kifejező, drámai erejével is. Reméljük, sokat hallunk még róla!

Erőteljes szimbólummal kezdődött az előadás, vörös fény árasztotta el az oltár előtti kvázi színpadot, a borzalom, a tragédia, a vér jelképeként, ez a fény megalapozta a mű hangulatát, ehhez a látványhoz hozzájárult a zongora és cselló szívbemarkoló muzsikája is. Ez a kép több alkalommal is visszatért a mű befejezéséig. Vetített háttérrel több jelenetből, színből kerekedett ki a tragikus vég, a főhős családapát, aki a magyar nép szabadságáért, függetlenségéért zajló forradalom mellé állt, letartóztatták, – mint sok ezer társát is koholt vádak alapján – börtönbe zárták majd bíróság elé állították, az ítélet: halál. Kivégzése előtt lelki gyötrődései közepette ezeket a kérdéseket is megénekelte a halálraítélt: „Ki volt az áruló?” „Mi a bűnöm?”

Ilyen jellegű kérdésekre azonban azokban az időkben természetesen nem érkezett válasz.

Vallomása továbbá eképpen hangzott:

„Lüktet bennem a lélek:
tompán érkező léptek
nincs vége – folyosókon.
Fojtón szorít a gyomrom.

Vétkem annyi, hogy élek
Szégyen súlyt le, ha félek,
most népem siratom,
de soha meg nem tagadom!”

A Mennyei Atyához imádkozva  búcsúzott az élettől a főhős, a vetített háttérben az akasztófa képével. A magyar történelemnek e fájdalmas, tragédiába torkoló korszakában játszódó monoopera a megrázó események ellenére is felemelte a lelkeket.

Köszönet az előadónak, Kristofori Ferencnek a mű bemutatásáért!

Lucz Ilona

Személyes vallomás: Hitem megélésének legmeghatározóbb időszakában (2011 nyarán), a madridi ifjúsági világtalálkozó előtalálkozóján csöppentem először a taizéi életbe. Azonnal lenyűgözött a hely. Még ma is csodálattal emlékszek vissza, ahogy még szinte csak ismerkedem a környezettel, még azt se tudtam, hogyan üljek, térdeljek, csak a Laudate Dominum éneket ismertem és énekeltem a többiekkel. Akkor és ott megmagyarázhatatlan erő ragadott meg a templomban. Amit addig csak kisebb otthoni imádságok töredékéről tudtam, akkor ott teljesen átölelt és hullámzó érzést keltett. Hatalmas, Istennel való kapcsolatot érezhettem.

Festményeim elsősorban a tapasztalt lelkiség, hit alapján készüljenek, és ezek a tapasztalások, élmények megosztása inspiráljon, hogy hívők és nemhívők otthonába és szívébe is eljusson.

Témáimról és technikáimról: Jellemző főleg az ún. „plein-air”-féle szabadban alkotás. Az időjárástól, évszakoktól függően csak kényszerülve műterembe.

Témák „újragondolása”, vagy megrendelésre újrafestése fotóról vagy régebbi alkotásomról, emberábrázolás és portrék készítése is. Realizmus illetve impresszionizmus a fő irány. Többféle művész-papíron és vásznon aquarell, pasztell és akryl.

Inspiráció, anyaghasználat és kitartó munka gyümölcséből születtek ezek a képek, majd ajándékok, kölcsönös szívességek, munkámat segítő adományok, végül pedig az első kiállításom és majdani hosszútávú álmaim részei.

Gyekiczki Péter

A Baba-gyász világnapja alkalmából október 15-én szentmisét tartottunk az Erzsébet-templomban. Ebből az alkalomból készített a Szeged városi televízió felvételt. Ezt láthatja most ebben a videóban: