800 éves az Aranybulla

/0 Hozzászólások/in ,

Augusztus 18-án, csütörtökön a Társaskör soron következő estjén Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária előadását hallhattuk „800 éves az Aranybulla” címmel. Mind az előadó személye, mind a téma sokakat vonzott, megtelt a nagyterem az érdeklődőkkel, annak ellenére, hogy még este is jóval 30 fok fölött volt a kinti hőmérséklet.

Bár a téma tárgyára, az Aranybullára, legtöbben emlékszünk történelemóráink halvány emlékképeként, de valljuk be, nem tudtuk volna még nyomokban sem, hogy igazából mi a jelentősége, mi a tartalma II. András Árpád-házi királyunk 1222-ben kiadott törvényének. Az előadó – egyházközségünk aktív tagja, akit mindannyian ismerhetünk legalább látásból – professzionális egyetemi előadóként, mégis számunkra követhető és érthető, sőt LEBILINCSELŐ módon beszélt századokat átölelő alapossággal és átlátással magyar államszerkezetünk és törvénykezésünk kialakulásáról, változásairól, a legújabb történelmi kutatások eredményeit is beleépítve az elhangzott tanításba.

Tárgyi érdekességként még egy faximile kiadású példányt is láthattunk, kézbe vehettünk, amely ugyan nem az eredeti Aranybulláról készült, hiszen nem maradt fönn a 7 eredetiből egy sem, hanem annak egy 1351-ben Nagy Lajos királyunk általi megerősítő pergamenjéről, amely szó szerint megismétli e fontos törvényeket. Láthattunk még két másik frissen megjelent könyvet, amely az Aranybulláról szóló legújabb kutatásokat tartalmazza, és megismerhettük néhány kitűnő mai magyar szakember nevét.

Az egy órás előadást a hallgatóság lelkes tapssal fogadta, gondolom jogi előadásokon nem jellemző a vastaps…, és ezúttal még legalább egy óra hosszán át beszélgettünk, kérdéseket tettünk föl, amelyekre Dr. Homoki-Nagy Mária hatalmas tudásából merítve teljesen világos és sokszor érdekes válaszokat adott.

Jó néhányan kértük, hogy legyen folytatása ennek a témának, történelmi események, magyarságunkat és mai életünket is befolyásoló események, tények tudása, hiányos ismereteink kiigazítása, látáskörünk bővítése, sokunk érdeklődésére számíthat. Fontos, hogy a történelmi valóság ismeretében katolikus Egyházunk nagy nevei is előkerültek, akik fontos szerepet töltöttek be minden században a magyarság javára, sajátos hivatást betöltve ki-ki a maga helyén és történelmi idejében.

Ezt a remek előadást többen video közvetítésen keresztül követhették, Attila atya jóvoltából, technikai segítségével! Köszönjük ezt az emlékezetes estét, többen úgy mondták: Fantasztikus volt! Így igaz! Várjuk a folytatást!

Aradi Mária

Názáreti Családtábor Sitkén

/0 Hozzászólások/in ,

Idén nyáron a Názáret családcsoport 6 családjával a Sárvártól 8 km-re fekvő Sitkén töltöttünk el pár napot július 27-31-ig. A szálláshellyé átalakított két plébániai épületben kényelmesen elfértünk, a hozzá tartozó nagy kertben volt lehetőség a gyerekeknek focizni, szaladgálni, trambulinozni, a benti helyiségekben pedig pingpong, csocsó és biliárdasztal várta a gyermekeket, felnőtteket egyaránt.

A napok keretét a reggeli és esti imák adták, amelyen gitárral kísért taizé-i énekek, szentírási részek és elmélkedések hangzottak el. Az első két napon Attila atya is velünk tudott lenni, így ezeken a napokon szentmisét is tudtunk ünnepelni, amelyen a gyerekek lelkesen ministráltak. A második nap délelőttjén pedig Attila atya segítségével elmélkedtünk, gondolkodtunk és beszélgettünk együtt a házasság szentségéről.

A lelki töltekezés mellett persze nem mondtunk le a környék természet adta szépségeiről sem. A második nap délutánján kirándultunk Celldömölknél a Ság-hegyen lévő vulkánnál, a harmadik napon a Kőszegi-hegységben Írottkőnél átsétáltunk Ausztriába, valamint az utolsó előtti napon megnéztük a sümegi várat, ahol számos élmény várta a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Az utolsó napon lelkileg, fizikailag feltöltődve, közösségi élményekkel gazdagodva térhettünk haza. Mindezekért hálát adunk Istennek, és a plébániának is köszönjük a támogatást, mellyel segítette a családok részvételét.

Siklósné Pechan Szilvi

Taizé-i zarándoklat egyetemista szemmel

/0 Hozzászólások/in ,

Taizé burgundiai falucska, még a legtöbb francia ember számár is ismeretlen fogalom, számomra viszont rengeteg jelentése van: béke, nyugalom, az év legboldogabb időszaka, elmélyülés Isten szeretetében, a mennyei időtelenség földi helyszíne. Megannyi szép emlék köt ide. Idén volt harmadjára, hogy részt vettem az Attila atya szervezte zarándokúton, és bár mindegyik alkalom különböző, a 2022-es zarándoklat merőben eltért az eddigi tapasztalataimtól. A szokásos téli európai taizéi találkozót idén július 7-10 között tartották, így idén a taizéi út első szakasza Torinóban vezetett.

Július 7- én kora reggel – Szegedről hajnal 4-kor, Budapestről pedig 6:30-kor,-indult közös buszunk, 45 izgalomtól sugárzó arcú zarándok fiatallal. A buszban reggeli, déli és esti imát tartottunk a taizéi imádságok felépítését követve, valamint lehetőségünk volt egymás megismerésére is a bemutatkozó előadásaink és a pihenők idejében zajló kreatív játékok során.

Torinóban a késői érkezésünk ellenére is szívélyes fogadtatásban volt részünk. Három plébániára osztották szét a társaságot, ahol a helyi közösség hívei fogadtak be minket otthonaikba. Én három másik magyar lánnyal egy női szerzetesközösség zárdájában kaptam szállást. Olyan érzésem volt mintha egy sereg jószándékú nagyama és nagynéni szárnyai alá kerültem volna.

Az elkövetkező két és fél nap igen eseménydúsan telt Torinóban. Különböző európai országok fiataljaival beszélgethettünk, imádkozhattunk, délutánonként izgalmas választható programokon („workshop”) vehettünk részt, és persze a csodaszép várost is bejárhattuk. Számomra a torinói találkozó legmeghatározóbb eseménye a szombat éjszakai zarándoklat volt, aminek a végén a Torinói Lepel előtt imádkozhattunk. Bár korábban voltak kételyeim a lepel tiszteletével kapcsolatban, amint előtte térdeltem, megélhettem azt, amit a feltámadás után a kősírba érkező tanítvány János evangéliumában: „Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz: látta és hitt” (Jn 20, 8). Azt hiszem ez egy olyan Isten-közeli élmény volt, amire egész életemben emlékezni fogok.

Taizébe vasárnap este érkeztünk. A pörgős nagyvárosban eltöltött napok után jólesett megérkezni erre a békés helyre. Taizé nagyszerűsége talán az ott levő őszinte egyszerűségben rejlik: a napi három közös ima alatt a földön vagy zsámolyokon ülve egyszerű és mégis csodaszép énekekkel dicsérjük az Urat, a legfiatalabbak és az idősebbek egyaránt, egységben. Taizé amiatt is különleges hely, hogy a fenntartásában és a programok gördülékenységében az ide érkező zarándokok is aktívan részt vesznek. Minden résztvevőnek megvan a napi kis feladata, amivel hozzájárul a közösség életéhez. Én ezen a héten a fürdők takarításában vettem részt, ami igen fontos feladat egy több ezer embert befogadó helyen. Bár először kicsit tartottam tőle, már az első alkalom után is nagyon jó élményekkel gazdagodtam. A takarítás mindig vidám éneklés, nevetés és a más országokból jött fiatalokkal való ismerkedés kísérte. Más gyakorlati tevékenységekben is részt lehetett vállalni, voltak, akik a mosogatásnál segítettek, míg mások az éjszakai biztonságunkra ügyeltek. A gyakorlati feladatok elvégzése után több program közül is választhattunk: „workshop”-on vehetünk részt, amiket a taizéi szerzetesek vagy más nemzetek fiataljai tartottak, de a csendes elvonulásra, természetben való sétára is volt lehetőség ezen a gyönyörű helyen.

A Taizében töltött hét során lehetőség volt kóruspróbákon is részt venni, amik számomra hatalmas élményt nyújtottak. Csodás érzés volt a tágas templomban, négy szólamban énekelni többedmagammal. Mivel a hét második felében muszlim fiatalok érkeztek Taizébe az egység keretében, az egyik énekhez arabul is megtanultuk a szöveget.

Taizébe mindenki más indokkal megy el újra és újra. Sokan Istenhez szeretnének közelebb kerülni a csend és az imádság segítségével, mások az új barátságok reményében látogatnak ide. Én azt hiszem mindkettőt sikerült megtalálnom ebben az évben, és remélem, hogy amit elhoztam, azt kamatoztatni tudom a következő visszatérésig.

Kiss Borbála

Zsuzsanna tanúságtételét itt hallgathatod meg:

Rita tanúságtételét itt hallgathatod meg:

Elsőáldozás szülői szemmel

/0 Hozzászólások/in ,

Amikor 9-10 évesen elsőáldozó voltam, óriási várakozás volt bennem. Emlékszem a „kismenyasszony” ruhánkra, a koszorúkkal feldíszített a hajunkra. Erősen él bennem a vizsga izgalma és hogy mindenki eljött, hogy velem ünnepeljen azon a csodálatos tavaszi napon. Azóta több, mint 30 év telt el, és szülőként megélni az elsőáldozás szentségét hihetetlen érzés.

Gyermekeink szeptember óta készültek rá, hétről hétre beszélgettek a gyónás fontosságáról, nyitogatták lelki tükrüket. Mi szülők is, hol aktívabban, hol kevésbé, de becsatlakoztunk szombatonként, hogy Attila atyától megkapjuk mindazt az iránymutatást, ami támaszként szolgálhat, hogy gyermekeinket elkísérjük e szentség felvételéig: legyenek válaszaink kérdéseikre, felelős keresztény felnőttként segítsük őket, hogy még közelebb érezzék magukat a Jóistenhez. Sok minden történt ebben a majd’ egy évben, rengeteg nehezített körülmény akadályozta a közösségi létet, de szülőként számunkra mindig az volt az elsődleges szempont, hogy ők, mindahányan ezt a szentséget felkészülten, tiszta szívvel és vágyakozva kapják meg.

A vizsga napján a 33 hittanos gyermek nagy izgalommal várta a hitoktatóikat a plébánia nagytermében. Kísérőként elámultam, hogy ilyen megszervezett, átgondolt délelőttön vehetnek részt a gyermekeink. A kis nebulók csoportokba rendeződtek, és a drukk kiült az arcukra. Izgultak, hogy képesek-e megmutatni tudásukat a felkészítőiknek, és ezáltal majd a szentgyónásra is sor kerülhet. A színek szerint csoportba rendeződött gyerekek levizsgáztak, ami inkább hasonlított egy nagy beszélgetésre, eszmecserére, közös imára, mind ami az én emlékezetemben élt sok-sok éve. Ezt követően a sok sikeres vizsgázó együtt vonult be a templomba az első szentgyónásra. Magasztos érzés volt látni gyermekeinket, ahogy a hetek óta írt lelkitükrüket szorongatták kis tenyerükben, hogy a nem csak a nyári melegtől átnedvesedett kis papír fecnik segítségükre szolgáljanak a bűnbánatuk során. Talán ekkor döbbentek rá igazán, a vizsgától való félelem eltörpül a magunkba való, aprólékos önvizsgálathoz képest. Szembenézni bűneinkkel és azt megbánva megvallani óriási feladat egy embernek, és közben óriási adomány, hisz a lélek súlyvesztése szárnyakat ad, és úgy érzed, a Jóisten mosolyogva ölel magához.

2022. június 19. Úrnapja. A feldíszített Szent Erzsébet Templom megtelt mosolygós, fehérbe öltözött gyermekekkel, és az őket kísérő családokkal, tanítókkal, barátokkal. A kislányom, Róza az izgalomtól alig tudott aludni, reggel ezzel a gondolattal ébredt: „Anya, ma tényleg megkapom a Úrjézust, úgy igazán.” Ekkor döbbentem rá, hogy a jövő egyházát olyan gyermekek építik majd, akiknek hitük nem „rutinszerű”, akik iskolájukban (Karolina Általános Iskola), plébániai közösségükben egy olyan támogató istenképet kapnak kapaszkodóul, amely megtartja őket majd egy életen át. Akik ezen a csodás napon valószínűleg évek múlva nem csak a ruháikra fognak emlékezni, hanem arra az érzésre, hogy Isten gyermekeként, ők valójában részesültek az Eucharisztiában jelenlévő Krisztussal, és bízhatunk abban, hogy ennek állandó igénye elkíséri őket majd egész földi létük során. A szülői áldás elmondása közben – amikor férjemmel ráhelyeztük gyermekünk vállára kezünk – a lelkem megtelt hálával, hogy gyermekünket az egyház közösségében nevelhetjük. Böjte Csaba, ferences atya szavai jutnak eszembe: „Minden gyermek üzenet az emberiség számára: Isten szeret bennünket. Gyermeket nevelni – Istennel való találkozás.”

Hálás a szívem, hogy gyermekemmel együtt részesülhettünk az Oltáriszentségben, és ezt a megszentelő kegyelmet szülőtársaimmal együtt őrizhetjük emlékként lelkünkben. Azt hiszem, a Jóisten letekintve Újszegedre, mosolyogva, kedvét lelte ebben a csodálatos napban.

Rádi Katalin

Bibliaiskola a megküzdésről, a próbatételekről

/0 Hozzászólások/in

A Laudetur Kiadó vezetője, Vereb István készített egy beszélgetés-sorozatot Dr. Thorday Attila plébános atyával. 

A Bibliaiskolában kifejezetten olyan szakaszokkal, történetekkel találkozik, amelyek az élet megpróbáltatásairól szólnak. Megnézzük, hogy a bibliai szereplők hogyan tudtak szembe nézni a kihívásaikkal, fájdalmaikkal és mit tanulhatunk tőlük.

 

1. rész: Ábrahám – Aki teljesen Isten vezetésére bízta magát

Ábrahám és Sára nagy bánata: nem született közös gyermekük. Hány mai család átéli ugyanezt! Mennyire vesszük komolyan Isten ígéreteit? Istennél tényleg semmi sem lehetetlen? Néha Isten kegyetlennek tűnik? Miért ad próbatételeket?

*****

2) József története – A nehézségekben helyállás példaképe

Mi is kerülünk olyan helyzetbe, amikor úgy érezzük, elárulnak, becsapnak, kihasználnak bennünket… mint Józseffel is történt. Hogyan válhat mégis minden a javunkra? Hogyan tudjuk meglátni a szerencsétlen, tragikus események mögött az Istent?

*****

3) Jónás – Istennel élek vagy elfutok?

Sokszor mi is legszívesebben elfutnánk Isten elől, mint Jónás tette. Nem akarjuk azt, ami történik. Mire mutat rá Jónás és Isten kapcsolata? Mit üzen nekünk?

*****

4) Rut esete – Hogyan tudunk a bajban szolidárisak lenni másokkal?

Éhínség, költözés, többszörös haláleset, családtagok elvesztése – mindezt átéli Rut is. Vajon, hogyan lehet ilyen nehéz körülmények között megőrizni a szívünk békéjét? Hogyan gondoskodik ilyenkor az Isten?

*****

5) 22. zsoltár – Miért hagytál el engem?

Milyen szívesen panaszkodunk mi is, hogy milyen rossz az életünk, mennyi bajunk van, milyen elviselhetetlen terhekkel kell megbirkóznunk. Mire akarják ráirányítani a figyelmünket a zsoltárok?