Oltár körül szolgálók lelki képzése
Nagyon örültem, amikor Attila atya meghívott az oltár körüli szolgálók online képzésére, melyet a Pasztorális Helynökség szervezett az egyházmegyénkben. Szerettem volna már egy lelki napon részt venni, ha a digitális térben is, de találkozni a testvérekkel. Újszegedről szép számban elfogadtuk a meghívást (Aradi Mária és Márta, Bucskó József és Ágota, Csányiné Fejes Tekla, Juhászná Marika, Kisné Gyöngyi, Komárominé Soós Éva, Pleskó Andrea, Szántó Lajos és Babi, Vámos Máté).
Fehérváry Jákó OSB, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora, liturgikus tanára előadásának elején a liturgia fogamát kívánta megvilágítani, amikor XII. Piusz pápa Mediator Dei kezdetű enciklikájának 25. pontját idézte: „A szent liturgia fogalmát illetően súlyosan tévednek azok, akik nem látnak benne mást, mint az Istent megillető tiszteletnek érzékelhető külső formáit, vagy puszta díszt; és hasonlóan tévednek azok is, akik nem látnak benne egyebet, mint szabályok és előírások foglalatát, amellyel az Egyház az egyes szertartások végzését szabályozza.” Helyesebb volna úgy tekinteni a liturgiára, mint ami Krisztus papi működésének folytatása az egyházban. A liturgia történés, az esemény részesei vagyunk; párbeszéd, nem emlékmű.
Ezt követően előadónk Lukács evangélium 24. fejezetének elragadó történetét felidézve a születőben levő egyházat láttatta meg velünk. A szereplők keresik a halott Jézus testét, de nem találják. Mindannyian a nem-látásnak, a nem-hitnek az állapotában vannak. Az emmauszi tanítványok is a csalódottság, reménytelenség állapotában mennek Jeruzsálemből Emmausz felé, amikor csatlakozik hozzájuk Jézus, akit nem ismernek fel. Látni, tapintani, megtalálni akarják Jézus testét. Ez a tudás vágyát, a birtoklás vágyát és a bizonyítás vágyát jelenti bennük, és – valljuk meg – bennünk is megvan. A hitre jutás pillanata, amikor ezeket a vágyakat elengedjük és megnyitjuk szívünket a Feltámadott szavának meghallására. Az egyház idejében élünk, Jézus távol van, mégis jelen van az Isten igéjében és a szentségekben. A Feltámadott szava legjobban az egyházban hallható meg, a hívek közösségében.
Jézus meghallgatja az emmauszi tanítványok panaszát: Mondjátok, mi történt? Saját történetüket mondják el. Jézus hallani akarta a tanítványok saját verzióját. Jézus átveszi a szót, rámutat arra, hogy az Írások szerint ezt kellett a Messiásnak elszenvednie. Az egyház kezdetén az Ószövetségi írásokat vették elő, Jézus messiási küldetését, halálát, feltámadását ezen keresztül értették meg. Ugyanakkor a velük vándorlót, akit egyszerűen csak idegennek szólítanak, arra kérik, hogy rájuk boruló sötétség idején maradjon velük. És Jézus megteszi, sőt a kenyértöréskor áldást mondott, és nekik adta. Erre a gesztusra megnyílt a szemük, és felismerték, hogy akit megvendégeltek, az lett valójában az ő vendéglátójuk. Jézus ugyan eltűnt a szemük elől, de ők hitre jutottak, és erőre kaptak, hogy visszatérjenek a tanítványok közé.
Az elmélkedésből világossá lett számunkra, hogy ez a bibliai történet és a szentmise, amit és ahogyan ünnepeljük, szorosan összefügg. Mi is a Föltámadottal találkozhatunk itt és most az egyház közösségében, amikor az igeliturgiában az Ő szavát halljuk, illetve az áldozati liturgia keretében az Ő áldozatából részesedünk, vagyis áldozunk. Végtelenül hálás vagyok Istennek, hogy társaimmal együtt ennek szolgálói lehetünk, amikor felolvashatjuk a Szentírás egy-egy szakaszát vagy amikor az áldoztatáskor a szent kenyeret kioszthatjuk hívő társainknak.
Csányiné Fejes Tekla
