Elsőáldozás szülői szemmel

Amikor 9-10 évesen elsőáldozó voltam, óriási várakozás volt bennem. Emlékszem a “kismenyasszony” ruhánkra, a koszorúkkal feldíszített a hajunkra. Erősen él bennem a vizsga izgalma és hogy mindenki eljött, hogy velem ünnepeljen azon a csodálatos tavaszi napon. Azóta több, mint 30 év telt el, és szülőként megélni az elsőáldozás szentségét hihetetlen érzés.

Gyermekeink szeptember óta készültek rá, hétről hétre beszélgettek a gyónás fontosságáról, nyitogatták lelki tükrüket. Mi szülők is, hol aktívabban, hol kevésbé, de becsatlakoztunk szombatonként, hogy Attila atyától megkapjuk mindazt az iránymutatást, ami támaszként szolgálhat, hogy gyermekeinket elkísérjük e szentség felvételéig: legyenek válaszaink kérdéseikre, felelős keresztény felnőttként segítsük őket, hogy még közelebb érezzék magukat a Jóistenhez. Sok minden történt ebben a majd’ egy évben, rengeteg nehezített körülmény akadályozta a közösségi létet, de szülőként számunkra mindig az volt az elsődleges szempont, hogy ők, mindahányan ezt a szentséget felkészülten, tiszta szívvel és vágyakozva kapják meg.

A vizsga napján a 33 hittanos gyermek nagy izgalommal várta a hitoktatóikat a plébánia nagytermében. Kísérőként elámultam, hogy ilyen megszervezett, átgondolt délelőttön vehetnek részt a gyermekeink. A kis nebulók csoportokba rendeződtek, és a drukk kiült az arcukra. Izgultak, hogy képesek-e megmutatni tudásukat a felkészítőiknek, és ezáltal majd a szentgyónásra is sor kerülhet. A színek szerint csoportba rendeződött gyerekek levizsgáztak, ami inkább hasonlított egy nagy beszélgetésre, eszmecserére, közös imára, mind ami az én emlékezetemben élt sok-sok éve. Ezt követően a sok sikeres vizsgázó együtt vonult be a templomba az első szentgyónásra. Magasztos érzés volt látni gyermekeinket, ahogy a hetek óta írt lelkitükrüket szorongatták kis tenyerükben, hogy a nem csak a nyári melegtől átnedvesedett kis papír fecnik segítségükre szolgáljanak a bűnbánatuk során. Talán ekkor döbbentek rá igazán, a vizsgától való félelem eltörpül a magunkba való, aprólékos önvizsgálathoz képest. Szembenézni bűneinkkel és azt megbánva megvallani óriási feladat egy embernek, és közben óriási adomány, hisz a lélek súlyvesztése szárnyakat ad, és úgy érzed, a Jóisten mosolyogva ölel magához.

2022. június 19. Úrnapja. A feldíszített Szent Erzsébet Templom megtelt mosolygós, fehérbe öltözött gyermekekkel, és az őket kísérő családokkal, tanítókkal, barátokkal. A kislányom, Róza az izgalomtól alig tudott aludni, reggel ezzel a gondolattal ébredt: „Anya, ma tényleg megkapom a Úrjézust, úgy igazán.” Ekkor döbbentem rá, hogy a jövő egyházát olyan gyermekek építik majd, akiknek hitük nem „rutinszerű”, akik iskolájukban (Karolina Általános Iskola), plébániai közösségükben egy olyan támogató istenképet kapnak kapaszkodóul, amely megtartja őket majd egy életen át. Akik ezen a csodás napon valószínűleg évek múlva nem csak a ruháikra fognak emlékezni, hanem arra az érzésre, hogy Isten gyermekeként, ők valójában részesültek az Eucharisztiában jelenlévő Krisztussal, és bízhatunk abban, hogy ennek állandó igénye elkíséri őket majd egész földi létük során. A szülői áldás elmondása közben – amikor férjemmel ráhelyeztük gyermekünk vállára kezünk – a lelkem megtelt hálával, hogy gyermekünket az egyház közösségében nevelhetjük. Böjte Csaba, ferences atya szavai jutnak eszembe: „Minden gyermek üzenet az emberiség számára: Isten szeret bennünket. Gyermeket nevelni – Istennel való találkozás.”

Hálás a szívem, hogy gyermekemmel együtt részesülhettünk az Oltáriszentségben, és ezt a megszentelő kegyelmet szülőtársaimmal együtt őrizhetjük emlékként lelkünkben. Azt hiszem, a Jóisten letekintve Újszegedre, mosolyogva, kedvét lelte ebben a csodálatos napban.

Rádi Katalin

Elsőáldozás Úrnapján

Június 19-én, Úrnapján tartották meg templomunkban az elsőáldozást. Családunkból középső gyermekünk készült erre a nagy alkalomra. Jó volt látni vágyakozását, lelki formálódását, ahogy egyre közelebb értünk ehhez a naphoz.

Vasárnap ünneplőbe öltözött rokonok, ismerősök sokasága töltötte meg a templomot. Az arcokon örömteli várakozás, izgatottság volt. A fehér ruhában bevonuló elsőáldozók komoly arccal, kicsit megilletődötten vonultak be a szentmisére. A szentmise szépségéhez járult hozzá a gitáros énekkar zenei szolgálata, a misére kiválasztott dalok segítették az ünnep átélést.  Köszönjük a szép énekeket.

Számomra a legmeghatóbb pillanat az volt, amikor a szülök elsőáldozó gyermekük vállára téve  kezüket imádkoztak és kértek áldást rá. Hálásnak és magajándékozottnak érzem magam ezekért a pillanatokért.

Köszönjük a hitoktatók lelkiismeretes munkáját, a gyerekekért elmondott sok imát.

Siklósné Pechan Szilvia

***
Az elsőáldozásról készült sok-sok fotót itt lehet megnézni és letölteni: 
https://photos.app.goo.gl/HadPbnJxZ5YmKC2v7

Elsőáldozásra készülnek a gyerekek

Újszegeden 26 gyermek készül, hogy életében először találkozhasson Jézussal az Oltáriszentségben. Idén immár a 4. alkalommal találkoztunk az elsőáldozásra jelöltek csoportjával. Közös készületünk ezen pontján igyekeztünk elmélyíteni az Eucharisztia fogalmát. Közelebb hozni a gyermekekhez keresztény hitünk legtitokzatosabb valóságát.

Az előző évek gyakorlata rámutatott, hogy egy rövid drámajáték milyen közel hozhatja hozzánk egy hősies kisfiú történetét, miközben átérezzük az Oltáriszentség tiszteletének fontosságát is. Megjelenítettük Szent Tarzíciusz történetét, aki a III. században gyermekként élte át Valeriánus császár keresztényüldözését, és életét adta az Oltáriszentség védelméért.

A foglalkozás végén a gyerekek nagy átéléssel mutatták be szüleiknek a jelenetet. A május 28-án, szombat délután tartandó következő alkalommal egy bibliai történetet dolgozunk fel, melyre szeretettel várjuk az elsőáldozásra készülő gyerekeket, szüleiket és keresztszüleiket.

Gilice Attila, hittanár

Chrystus Zmartwychwstał – Krisztus feltámadt!

Chrystus Zmartwychwstał – Prawdziwie Zmartwychwstał!
„Krisztus feltámadt! – Valóban feltámadt!” – szól lengyelül is a húsvéti üdvözlet.

Nagyszombat reggelén a Szent Erzsébet templom adott otthont a Lengyelországban hagyományosnak, itthon újszerűnek mondható programnak, az ételszentelésnek.

Artur Prenkiewicz lengyel minorita szerzetes atya, aki jelenleg Aradon szolgál, a szegedi Felsővárosi Minorita Templomban teremtett hagyományt a szegedi lengyel kisebbséggel karöltve tíz éve, és rendezték meg minden évben nagyszombat reggelén az ételszentelést. Karol Biernackitiszteletbeli konzul és Rotár Krisztina szervezésének köszönhetően nagy népszerűségnek örvendett a kezdetektől a lehetőség, hogy még jobban elmélyítsük, megéljük az ünnep üzenetét, misztériumát.

Idén szép számban, mintegy negyvenen gyűltek össze a hívek, gondosan, húsvéti dekorációkkal, ágakkal, virágokkal tűzdelt kosárkákkal az oltár körül. Artur atya lengyel nyelven áldotta meg az ételeket, külön kitérve a kalácsra, tojásra, sonkára.

Attila atya magyar nyelven foglalta össze az ételszentelés magyar vonatkozásait, hiszen nálunk is volt hagyománya ennek a szép húsvéti szokásnak.

Bízunk benne, hogy lassan vissza-vissza sikerül hozni ezt a fontos, a húsvéti ünnepkörhöz nagyon szépen kapcsolódó szertartást. Köszönjük, hogy az újszegedi hívek és plébánosunk nyitottan és szívesen fogadta be ezt a számunkra nagyon fontos hagyományt!

Brzózka Marek

Szent Háromnap – újra egyházi közösségben

Három esztendő után Isten kegyelméből ismét nyilvános szertartások keretében ünnepelhettük a húsvétot. Ilyen hosszú idő elteltével bizonyára még a szokottnál is erősebben hatottak ránk az ünnep fényei, hangulatai és tanításai. Plébánosunk többször is kiemelte, milyen ajándék számunkra, hogy végre együtt élhetjük át a húsvét misztériumát, s a templomot megtöltő hívek száma ünnepélyesen igazolta ezt a kijelentést.

Ismét megteltek hát a padsorok nagycsütörtökön, az Utolsó vacsora miséjén, amikor János evangéliumának az ünnephez kapcsolódó szakaszát (Jn 13,1-15) követően a szolgáló szeretet példázatának értelmezését hallottuk a prédikációban.

A lábmosás szertartásának keretében Attila atya ezúttal a megkeresztelkedni készülő hittanulók lábát mosta meg, ahogyan egykor Jézus tette azt a tanítványokkal. Múltat és jelent kapcsolt össze a szeretet e gesztusa, éppúgy, mint a ruháitól megfosztott Jézusra emlékeztető, lecsupaszított oltár és az üres tabernákulum látványa, az elnémuló orgona.

S a múlt eseményei váltak jelenvalóvá a nagypénteki szertartás folyamán is a János evangéliuma szerinti Passió, a kereszt előtti hódolat, a Szántó Lajosné vezette Szent Cecília kórus éneke és a Liget fái között megtett keresztút által.

A nagyszombat csendjében reggeltől estig a Szentírás szavai hangzottak az Erzsébet-templomban: immár hosszú évek óta hagyomány plébániánkon a non-stop bibliaolvasás. A szentsír látogatásra vagy imádságra betérők délelőtt tíz órakor ételszentelésnek is résztvevői lehettek, melyre egész családok érkeztek, az oltárra helyezve az általuk hozott húsvéti étkeket. Eközben már igen nagy számban várakoztak a hívek szentgyónásra, melyre a nap folyamán mindvégig lehetőséget biztosítottak papjaink. Az ünnepi készület hangulata jól érzékelhetően betöltötte a templomot.

Nagyszombat este nyolc órakor tűzszenteléssel kezdődött a vigília-szertartás, majd a bevonulást követően a húsvéti gyertyáról meggyújtott apró mécsesek fénye törte meg a sötétséget. „Krisztus világossága!” – „Istennek legyen hála!” – visszhangozták a pap és a hívek recitáló párbeszédét a magas falak. Aztán a zsúfolásig megtelt templomban felhangzott az Exultet, a húsvéti örömének. Egy gyönyörű, grandiózus húsvéti liturgia kezdete, olyan szertartásé, melynek minden szava, fényhatása és dallama a Feltámadás örömét hirdeti. Még most, e sorok írása közben is hallom a diadalmasan felzendülő orgonát, érzem a gyertya- és tömjénillatot, látom a tanítások nyomán elém vetülő bibliai képeket. Bizonyára életre szóló élmény volt mindez annak a tizenöt gyermeknek és felnőttnek, akik ezen az éjszakán részesültek a keresztény beavatás szentségeiben a keresztség, a bérmálás és a szent áldozatban való részesedés által. Különösen szép, hogy ezúttal több generációt is láthattunk a hittanulók sorában.

Húsvétvasárnap délelőtt már a templom színes üvegablakain beáramló napfényben hallgattuk a János evangéliuma szerinti tanúságtételt az üres sír felfedezéséről, melyet Attila atya mozzanatról mozzanatra idézett fel számunkra. S a szavak általi dicsőítésre lendületes, életteli dallamok feleltek a szentmisében: Bővíz László együttesének tagjai örömet sugárzó énekekkel magasztalták a feltámadott Urat.

Péterffy Gabriella

***

A nagycsütörtöki liturgiáról készült fotógalériát itt tekintheti meg (fotók: Körmöczi László):
https://photos.app.goo.gl/fJqAoJmuKdxF4PbP7

A nagypénteki liturgiáról készült fotógalériát itt tekintheti meg (fotók: Körmöczi László):
https://photos.app.goo.gl/yfeaJ3DkisRMpkua9

A nagyszombati liturgiáról készült fotógalériát itt tekintheti meg (fotók: Körmöczi László):
https://photos.app.goo.gl/WacWVgXtGGXUbxXD9
Keresztelési képek (fotók: Krisztin Német István): https://photos.app.goo.gl/PvViManSguDYQBJTA

Elsőáldozásra készülünk…

Az elsőáldozásra készülő családok számára február 26-án, szombaton megkezdődött az a felkészülési sorozat, amely 5 alkalommal hívja találkozásra a szülőket és gyermekeiket. Elsőáldozók azok a gyermekek lehetnek, akiknek szülei ezt személyesen kérik a lelkipásztortól, akik meg vannak keresztelve (a keresztség ugyanis a „szentségek kapuja”: ez alkalommal váltunk ugyanis Katolikus Egyház tagjaivá, akkor nyertünk beavatást az istengyermeki életbe); továbbá a kellő lelki és ismeretbeli felkészültség is szükséges ahhoz, hogy Jézusunk értünk adott életáldozatából részesedjünk, vagyis az Oltáriszentséghez járuljunk.

Ne feledjük, hogy a gyermekek katekézise (hit útján való kísérése) csak akkor hatékony, ha a gyermek mellett hívő család – vagy legalább egy hívő szülő – áll, és ha a gyermek láthat maga körül – túl a szülőn – nála idősebb korosztálybeli hívőket és hívő közösséget. Ezért is fontos a vasárnapi szentmisén való részvétel, hiszen ott találkozik a keresztény közösség Jézus körül. Felemelő és feledhetetlen, ha az elsőáldozási felkészülést családi eseménnyé tesszük azáltal, hogy az egész család készül a jeles eseményre, ami a korosztálynak megfelelő egyfajta beavatás a vallásgyakorló életbe.

A havonként tartandó szombat délutáni foglalkozás alkalom arra, hogy a különböző iskolákba járó gyerekek egymást is megismerjék, ugyanakkor a szülők is egy asztal körül találkozzanak a plébánossal és egymással. Az első közös foglalkozás alkalmával a bibliai Tízparancsolatról frissítettük fel az ismereteinket. Legközelebb március 19-én, szombaton ismét 14.30-16.30 között találkozunk a plébánián.

Gál Viktorné Ili, hittanár

Zenei élmény a Szent Erzsébet búcsún

A templombúcsúnkról szóló korábbi beszámolóhoz kapcsolódva, kiegészítésként szeretnék még néhány fontos eseményről említést tenni.

A Pechan Zoltán vezette Schola Ének-és Zenekar lelkes, szívmelengető muzsikája mellett áldozás alatt Alessandro Marcello méltán híres és gyönyörű d-moll oboaversenyének II. Adagio tétele hangzott el Kovács Judit klarinét-átiratos remek előadásában, édesapja, a kántorunk Kovács Gábor orgonakíséretével. Hálásan köszönjük közreműködéseteket!

Komárominé Soós Éva kreatív, díszítő ötletei mindig ámulatba ejtenek. Csodálatos volt az Erzsébet oltár! Köszönjük alkotói tevékenységét!

A búcsúi misét követően Sallay Gergely – aki egy sokoldalúan tehetséges, fiatal művészember (karvezető, gitárművész, költő, író) – adott jó hangulatú gitárkoncertet. Műsorában többek között J.S. Bach, Robert de Visee, Francisco Tarrega művei szólaltak meg. Színes programot állított össze: – a teljesség igénye nélkül sorolva – hallottunk preludiumot, barokk táncszvit tételeket, illetve egy témára különféle karakterű variációkat is.

Köszönet előadóművészünknek, – aki fájós kezével is vállalta – hogy szeretetből, Szent Erzsébet-templomunk búcsúja zárásaként megörvendeztet bennünket és ajándékul szép koncertet ad nekünk.
Lucz Ilona

Ünnepváró irodalom #1: „Karácsony készül, emberek!”

Ünnepváró irodalom

„Karácsony készül, emberek!” Wass Albert gyönyörű verséből idézve nyitom meg a Liget Hírlevél adventi-karácsonyi rovatát, amelyben minden héten neves írók és költők műveiből olvashatunk. Mert a művészet megfényesíti a készület idejét és az ünnepet, olykor már egy vers vagy egy novella gondolatvilága által is. Az első gyertyagyújtáshoz érkezve a 100 éve született Pilinszky János írásai nyomán elmélkedjünk az adventről!

Péterffy Gabriella

A Híd csoport által készített adventi koszorúk

Pilinszky János
Advent

első vasárnapján a szent olvasmány a lélek hajnaláról beszél: „Múlóban az éjszaka, közeledik a nappal. Hagyjuk el tehát a sötétség cselekedeteit és készüljünk fel a világosságra. Járjunk becsülettel, mint fényes nappal illik.” S mindjárt meg is mondja, miképpen lehetséges ez: „Öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust.”

Az egyházi év nem a világ teremtésének fölidézésével, hanem Jézus megtestesülésének ünnepkörével indul. Isten megtestesülése közöttünk magának a teremtésnek is legcentrálisabb mozzanata ugyanis; Isten szeretetének legmélyebb megnyilvánulása. A teremtést nekünk a megtestesült Isten jelenti ezentúl, s ezért kell már életünkben, nem a világba, hanem az Úrba beöltöznünk.

A teremtés, ami idáig Isten hatalmáról beszélt a véghetetlen távolság és a titokzatos szépség nyelvén, ezentúl a szeretet bensőségességével szól hozzánk. Isten szeretet: szeretetből teremtett és az örök szeretetre hív bennünket.

Az Evangéliumban Szent Lukács az Úr utolsó eljövetelét idézve: lényegében ugyanennek a teremtő, megtestesülő szeretetnek végső beteljesüléséről beszél. Az egyházi év – híven isteni tartalmához – nem egyszerű utánzata tehát a természet gyönyörű körforgásának, hanem mintegy a szeretet mélységeiben tárja föl előttünk a múlt időt, ahogy a szertartások szépséges, isteni koreográfiája is egyszerre mintázza a csillagok néma körforgását, s ugyanakkor előképe már a tiszta szeretetbe öltözött új teremtésnek, kifejezője az isteni megtestesülés véghetetlen intimitásának.

Isten és a teremtés, Isten és ember viszonyának, jelentésének, realitásának erre az új, vadonatúj megélésére szóló meghívás számunkra az adventi időszak. Olyan hajnal, melynek napja emberi és teremtményi sorsunk legbensőbb magjában kel fel, de épp bensőségességével képes értelmet adni az időnek.

Mi keresztények ma még benne élünk a megtestesülés évadában. Ez arra kötelez bennünket, hogy földi életünket s magát a világot is egyre mélyebb és gyengédebb szeretettel, mint az Istenbe való beöltözés eszközét éljük át, a teremtő és a megtestesült Isten művét követve. Mert egyedül így ölthetjük magunkra azt a Krisztust – kinek végső eljöveteléről az Evangélium beszél – s aki végül is nem más, mint tiszta szeretet.

***

Pilinszky János
A várakozás szentsége

Mire is várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént.

Ez a magatartás, ez a várakozás nem új. A felületen az ember köznapi életét mindenkor könyörtelenül meghatározza az idő három – múlt, jelen és jövő –, látszatra összebékíthetetlen fázisa. A felületen igen. De nem a mélyben. Ott, a mélyben mindig is tudta az emberiség, hogy tér és idő mechanikus határait képes elmosni a minőség, a jóság, a szépség és igazság ereje. Elég, ha a nagy drámákra vagy a nagy zeneművekre gondolunk, melyek titokzatos módon attól nagyok, hogy többek közt alkalmat adnak arra is, hogy a jövőre emlékezzünk és a múltra várakozzunk.

A minőség ideje időtlen. Amikor Bach passióját hallgatjuk: honnét szól ez a zene? A múltból? A jelenből? A jövőből? Egy bizonyos: mérhetetlenül több, mint kegyeletes megemlékezés, és sokkalta több, mint reménykedő utópia. Egyszerre szól mindenfelől.

Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódásról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek – megszületvén Betlehemben – maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk és az után vágyódhatunk: ami megtörtént, és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk. Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből.

Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosan úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.

Szerkesztette: Péterffy Gabriella

Lelki töltekezés a Szent Erzsébet búcsún

Nehezen felsorolható, hogy mennyi mindenben mutatkozott meg az örömöt és békét sugárzó búcsúi mise. Azóta is hordozom magamban, de valószínű másban is „gyökeret vertek”. Az első ilyen, hogy a búcsúi mise Árpádházi Szent Erzsébet napján, november 19-én volt. A másik, ami látható is volt, Madassery Sebastian verbita atya sugárzó és lelkes jelenléte és tanítása.

Mit jelent számomra Szent Erzsébet? – ezzel a felütéssel kezdte beszédét. Személyes példái alapján beszélt Szent Erzsébetről, csodálatos védőszentemről. Egyszerűsége, szolgálata Isten szeretetében gyökerezett. Ezt élte férje oldalán és férje halála után is.

Ebből az értékrendből nem engedett, nem befolyásolta őt mások véleménye, gazdagsága. Ez eltöltötte boldogsággal. Az adakozás számára természetes volt. Gyóntatója leírásából tudjuk, hogy mindenét elosztotta, csak egyetlen ruhája volt, s ez elég volt neki.

Mi hogyan állunk ehhez? Ruházkodásunk, étkezésünk mennyire gyűjtögető és pazarló? Mások segítésére szánunk-e az időnkből? Hogyan állunk az Isten iránti bizalommal, amikor adakozunk? Ezeket mindannyiunknak személyesen kell megválaszolnunk, és oly bátran cselekednünk, miként Erzsébet is tette.


Sebastian atya homiliáját itt nézheti meg:


Az atya is említette, hogy Indiában is ismerik és szeretik Szent Erzsébetet. Nekünk, magyar világi ferenceseknek különösen fontos Szent Erzsébet személye. Kiemelkedő életszentsége a ferences lelkiség segítségével bontakozott ki igazán, és nyerte el az egész katolikus világ osztatlan elismerését. Ferenc pápa a napokban nagykáptalanjuk alkalmából a Vatikánban fogadta a ferences világi rendi testvéreket. Számomra összecseng Sebastian atya és Ferenc pápa üzenete: „Hirdessék a jó hírt a szegényeknek, akik Krisztus teste. Legyen ebben fényes példa előttük Árpád-házi Szent Erzsébet, a rend védőszentje.” Ez az igazi boldogságunk, még ha személyesen kereszthordozásként éljük meg időnként.

Ezen a szentmisén csodálatos zenei élményben lehetett része annak, aki személyesen volt jelen. Az Újszegedi Szkóla Ének- és Zenekar a Kájoni-misét adta elő. Kájoni János erdélyi ferences szerzetes által összegyűjtött és a „Cantionale Catholicum” elnevezésű, korabeli vallásos népénekeket tartalmazó énektárból való válogatás. Szívet melengető volt a kórus és a zenekar szolgálata, köszönet érte minden résztvevőnek! Külön hálával tartozunk Pechan Zoli bácsinak a megvalósításért.

Kerekes Erzsébet

Betegek kenete és orgonakoncert

A Mári-napok rendezvénysorozat záró napján, szeptember 17-én, pénteken a szentmisét a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának professzora, Kránitz Mihály atya celebrálta. A mise kezdetén örömmel osztotta meg tapasztalatát szegedi kötődéseiről.

Máriáról, mint a fájdalmak anyjáról („Stabat Mater dolorosa”) tartotta szentbeszédét, a kereszt, illetve a szenvedés témája köré szőve tanítását. Nagyon elgondolkodtató és lelki épülésünkre szolgáló homíliát hallottunk Mihály atyától csakúgy, mint a többi, Attila atya által meghívott vendégpaptól is, így Mária életének több szemszögből való bemutatásán keresztül 5 napos lelkigyakorlatban részesülhettünk.

A szentmise keretében történt a betegek kenetének kiszolgáltatása is. 38 főleg idős Testvérünk kérte és kapta meg e szentséget, bízva, remélve e kenet isteni, gyógyító erejében.

A Mária-napok eseménysorozata Kuzma Levente orgonaművész hangversenyével ért véget, akit hálás köszönet illet a mise zenei szolgálatáért is.

Akik végighallgatták az orgonakoncertet, azoknak csodálatos, felemelő élményben volt részük. Remek műsort állított össze Levente, a zeneművek a kora barokktól szinte napjainkig képviselték a különböző stílusokat. A hangszer adta lehetőségeket maximálisan kihasználta a művész, a regisztrációk különféle kombinációjával olyan színeket, színárnyalatokat szólaltatott meg, amit nagyon ritkán hallunk a templomunkban. Rendkívül igényes muzsikálással, igazi művészi élménnyel ajándékozott meg bennünket Kuzma Levente orgonaművész. Köszönjük!

Lucz Ilona