Krisztus feltámadt! – Valóban feltámad az Úr, allelúja!

Pál apostol már arra tanít bennünket, hogy „a keresztségünkben eltemetkezünk Krisztussal együtt a halálba, de vele együtt feltámadunk.” (Róm 6,8) Mit élünk át keresztségünkben? Egy életen át tanuljuk, mit kaptunk Istentől. Életünk szépsége nemcsak földi életünkben mutatkozik meg, hanem az örök életben.

Nem idegen Istentől, hogy küzdelmek között kell élnünk. Életünk során nekünk is meg kell halnunk bizonyos dolgoknak azért, hogy Jézus felemelhessen bennünket és új teremtményekké válhassunk Krisztusban. Akiket gyermekkorukban kereszteltek meg, azoknak szülei, keresztszülei tettek ígéretet arra, hogy Krisztus tanításában nevelik fel a gyermeket.

Aki felnőttként keresztelkedik meg, maga tesz ígéretet arra, hogy újjászületik Krisztusban. De hogy ezt az ígéretet ne feledjük el, Jézus feltámadásának ünnepén megújíthattuk keresztségi fogadalmunkat és egyben egyházunkba fogadhattuk Anitát, aki ezen a szent éjszakán felnőttként részesült a keresztény beavatás szentségeiben (keresztség, bérmálás, szentáldozás). Attila atya mintegy a Szent Háromnap folyamatos ünnepének zárásaként mondta: Hálát adok, hogy békében vagyunk együtt és így tudunk ünnepelni!

Homoki-Nagy Mária

A nagyszombati liturgia fotóit itt tekintheti meg:
https://photos.app.goo.gl/zmRsCHPdehBJtBx78

A keresztelésről készült képek itt tekinthetőek meg:
https://photos.app.goo.gl/tfG3XR2nY3e5taoT8

A fotókat Körmöczi László készítette.

Nagyszombat – a döbbenet csöndje

Az Erzsébet-templomban Jézus sírban nyugvását szemlélhettük. Ugyanakkor papjaink egész nap a templomban fogadták a híveket, hogy lelki újjászületésre jussanak a bűnbocsánat szentsége által. Ugyanakkor a döbbenet csöndjében felhangzott az Örömhír: a hívek egymást felváltva olvasták a Szentírást. Tehát nemcsak versmaraton szerveződik a Költészet Napján országszerte, hanem a nagyszombati nonstop bibliaolvasás is a hívek gyakorlata lett (legalábbis itt, Újszegeden)!

És lám, az esti sötétségbe a megszentelt új tűzről vett fény bevonult a hívekkel teli templomba! A húsvéti gyertya fényénél pedig felhangzott az egyház ősi öröméneke, az Exultet! Attila atya az olvasmányok, a szentlecke és az evangélium szövegeit végig elmélkedve tanított bennünket arról, hogyan olvassuk és értelmezzük a Biblia szent szövegeit, hogy megértsük a Feltámadás misztériumát. A Teremtés könyvében olvashatjuk, hogy „látta Isten, hogy ez nagyon jó.” (Ter 1,31) Bizony, nem vagyunk tökéletesek, de Isten nem hagy magunkra minket. Megsegít bennünket, de csak akkor, ha ráfigyelünk. Életünk történéseire visszatekintve érdemes észrevenni, hogy mi mindentől szabadított meg bennünket az Úr. Minden, amit az Úrtól kapunk, az ajándék, és az éltet bennünket.

 

Nagypéntek – A Szent Háromnap csúcspontja

A nagypénteki liturgia Jézus Krisztus szenvedésére és halálára emlékeztet. Attila atya újból utalt arra a Nagycsütörtök estéjén elhangzott tanítására, miszerint az utolsó vacsora történései, Jézus Getszemán-kerti imádsága, majd elfogatása, elítéltetése, szenvedése és kereszthalála folyamatos történés, olyan események láncolata, amely átvezet az új és örök életbe. Ezt nekünk is így kell megélnünk, még akkor is, ha a templomban átélt ünnepi szertartásokat megszakítjuk azzal, hogy hazamegyünk pihenni.

A „nagy leborulás” jelképe annak az alázatnak, amellyel megköszönjük Krisztus értünk hozott életáldozatát. Az „átváltozásunk” akkor tud megmutatkozni, ha testvéreink iránt önzetlen szeretetet tanúsítunk, ha imáinkban Jézussal beszélgetünk, s nem a mi elképzeléseinket akarjuk megvalósítani, mintegy rákényszeríteni Urunkra, hanem Őrá hallgatunk.

A Szent Cecília kórus a János-passió eléneklésével felidézte Jézus szenvedéstörténetét. Az egyház egyetemes könyörgései napjaink zűrzavaros történései között különösen is megérintettek: „Az Isten Egyházáért imádkozzunk, hogy Urunk Istenünk vezesse békében, növelje egységben, s az egész világon tartsa meg épségben…”

A kereszthódolat során mindannyian leborulhattunk Jézus előtt, majd a liturgia zárásaként, inkább folytatásaként – az újszegedi hívek hagyományát követve – a Ligetben végig jártuk a keresztutat. Az állomások elmélkedéseit egyházközségünk egyes csoportjainak képviselői állították össze.

Nagypénteken készült képek itt tekinthetők meg:
https://photos.app.goo.gl/kDDbhHGJEybjov1A7

A fotókat Körmöczi László készítette.

Nagycsütörtök – A Szent Háromnap kezdete

Jézus Krisztus szavait felidézve – „Vágyva vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát…” (Lk 22,15) – kezdődött el Nagycsütörtök estéjén a szentmise, amikor az Egyház az utolsó vacsora estéjén történtekre emlékezik. Attila atya emlékeztetett bennünket a pászka ünnep nomád népeknél való szokásaira, amit Mózes népe történeti emlékezéssé emelt, hiszen egy ilyen alkalommal – a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte napjaiban – szabadultak Egyiptomból. A bárány vérével bekent ajtók háza népe megmenekült

Jézus a tanítványaival is megemlékezett Isten csodatetteiről, ám új jelentést adott a pászkaünnepnek: immár a mennyei Atyjához való átmeneteléről szólt, s annak emlékezetét hagyta ránk az Eucharisztia ünneplésében. „Valahányszor eszitek e kenyeret és isztok a kehelyből az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.” – vallotta az ősegyház (1Kor 11,26). Jézus tudatosan választotta a helyet és az időt: Jeruzsálemet és a pászkaünnepet, hogy kimutassa szeretetét minden ember iránt.

A Nagycsütörtök esti szertartás egyik nagyon régi, szép szimbóluma a lábmosás szertartása. Ez emlékeztet bennünket Jézus Krisztus tanítására. „Aki első akar lenni, legyen mindenki szolgája” (Mk 10,44). Az alázatnak ez a jelképe azonban nem szolgai alázatot jelent, hanem az embertársaink iránti szeretet alázatát. Ezt tárta elénk plébánosunk, amikor 12 testvérünknek jelképesen megmosta a lábát. Az elhallgatott harangok csendjében a szertartás végeztével az ún. oltárfosztás következett – amikor az oltárról még a terítőt is leveszik – már Jézus Krisztus elfogását, köntösétől való megfosztását jelképezte.

Idén új kezdeményezés született: Vámos Máté és Krisztina családja este 8 órától közösségi virrasztást szervezett a Teréz anya templomban. Jézus szenvedésének történetét olvastuk, taizéi énekekkel imádkoztunk, és mindeközben csendesen elmélkedve átérezhettük azt a felfoghatatlan misztériumot, ami Jézus halálával és feltámadásával valósult meg, mert magára vállalta bűneinket, hogy elnyerhessük az örök életet.

Nagycsütörtökön készült képek itt tekinthetők meg:
https://photos.app.goo.gl/mpyCUjvr8H7pqqiJ7

A fotókat Körmöczi László készítette.

Virágvasárnap megünneplése

Virágvasárnap Jézus ünnepélyes jeruzsálemi bevonulását ünnepeltük. Az Erzsébet-templom közössége a Ligetben hallgatta meg az evangéliumi beszámolót, majd János atya vezetésével, a Szkóla leánykar énekével kísérve vonultak be a templomba.

Ott voltunk a kánai menyegzőn – gondolatok az elsőáldozásra készülődve

Talán sokan elképzeltük már, milyen is lehetett ott lenni a kánai menyegzőn, részese, tanúja lenni Jézus első csodájának (Jn 2,1-11). Bizonyára a lakodalmi vendégek ugyanúgy értetlenül, álmélkodva „érezték a bőrükön” vagy éppen sejtették meg Jézus isteni mivoltát, miként az első tanítványok. Február utolsó szombatján az elsőáldozásra készülő gyerekek és mi, szülők is ebbe a történetbe csöppentünk bele egy kis időre.

Míg a gyerekek a felkészítő hitoktatók, Emese néni és János atya vezetésével rajzos-játékos formában foglalkoztak a témával, addig a szülők Attila atya bevezetője, majd egy rövid videó megtekintése után először a Nagyböjt lényegével, a böjtölés céljával foglalkoztak. Ezt követte – a gyerekek által feldolgozott történethez kapcsolódóan – a közös Biblia-olvasás és egy filmrészlet megtekintése a The Chosen (A kiválasztottak) című filmsorozatból.

A találkozó végén a gyerekek drámajátékkal idézték fel a jézusi csoda fontosabb mozzanatait. Mind a hittanosok gondolatai, mind a film azt sugallta, hogy Jézus ezen tettével valami visszavonhatatlanul elkezdődött, ami a mai napig tart. A csoda pedig újra és újra megismétlődik: ahogy a víz átváltozott borrá, úgy minden misében a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé lesz. Kéthetente szombat délutánonként ennek a csodának a megtapasztalására készülünk.

Véseiné Szőllősi Réka

Magányosok karácsonya a plébánián

Nehéz meghatározni, hogy ki a magányos. Ezt mutatja az is, hogy az idei magányosok karácsonyán, amit már évek óta megrendezünk a plébánián december 25-én, igen változatos életállapotú és társadalmi osztályhoz tartozó vendégeink voltak.

Az Erzsébet-templomban ünnepi szentmisével kezdődő program a plébánia nagytermében folytatódott, Flóri atya üdvözlő szavai után előbb ünnepi műsorral, majd egy finom ebéddel, aminek befejezéseképpen a plébániai hívek által sütött süteményeket fogyasztották el a vendégek.

A 35 meghívott közt voltak magányos hajléktalanok, művészek, házaspárok, sokgyerekes apuka is, ezért nehéz meghatározni, hogy kit gondoljunk magányosnak, vagy ki érzi magát annak. Néhány évig például rendszeres meghívottunk volt egy néni, akinek itt él a családja, unokái, de amikor Szegedre költözött mégis magányosnak érezte magát. Ma már nem jár közénk, mert sok ismerőse, barátja, jószomszédja akadt, akivel közeli kapcsolatot alakított ki. Tehát már nem magányos.

Az ünnepi műsor most különösen tartalmas és színvonalas volt, mert a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészei közül néhányan, illetve egyikük művésznek tanuló lánya, vállalták a minikoncertet. A zeneszámok közt versek, történetek színesítették az előadást. Akadtak a vendégek közül is vállalkozó kedvűek, akik saját maguk által választott verset vagy történetet adtak elő. Befejezésül ismert zenetanárnőnk: Kiss Csillag citerajátéka zárta az előadást.

Az egyszerű és finom ebédet Bittó Árpád Kastélykert étterme biztosította számunkra, akinek ezúton is köszönjük irántunk tanúsított figyelmességét és készségét. Az ebéd közben és utána is, alkalom volt egymás közt beszélgetni, ismerkedni, gondolatokat cserélni, hiszen ilyenkor válik az asztaltársaság barátságossá, a hangulat családiassá. Az ünnepi légkörben elcsendesedtek az ellentétek is, az egymásra neheztelő emberek közt előtérbe került legalább erre a napra karácsony békéje. Búcsúzáskor láttuk az elégedett arcokat, többen szóval is kifejezték, hogy jól érezték magukat.

Aradi Márta

Búcsúi szentmise Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén

Csak a SZÍVBŐL adott kenyér az, ami táplál, az érdekből adott kenyér, nem.

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére idén november 16-án az esti szentmisén gyűltünk össze, Isten áldását kérve az Újszegeden szolgáló atyákra, a plébániai dolgozókra, önkéntesekre, jótevőkre, támogatottakra, családjainkra és betegeinkre.

A meghívott Antal Imre atya, a hódmezővásárhelyi Szentháromság és a Szent István Király Plébánia plébánosa a szentbeszédében először azt emelte ki, hogy Isten számtalanszor nyilvánította ki a szeretetét Erzsébet életében. Szent Erzsébet éltető módon sugárzott, az ő példájára jónak lenni jó. Védőszentünk ilyen volt a maga korában és ma is ilyen, mert aki nagy, az benne él a nagyságra törekvő utódokban. Isten meghagyja az ember nagyságát, de csak azét, aki ezt nem mások lekicsinylése, megalázása által éri el.

Erzsébet nagy példa volt a házaséletben, amelyben természetes volt a természetfeletti távlat, hiszen Lajossal úgy szerették egymást, mint Krisztus az Egyházat. Emellett példamutató volt a betegek, elesettek felé való viszonyulásban is, mert úgy tekintett rájuk, mint akivé mindenkinek válnia kell Isten szeretetével átitatva. Isten szeretete felemel, kiemel, átformál, átalakít, így kell tekinteni minden rászorulóra. Segítsük szívből a szegényeket és nem csupán a feleslegünkből, hogy ne váljanak feleslegessé számunkra. Mindannyian szegények vagyunk abban, amire nem vagyunk képesek. Aki segít, aki szeret, az gazdagodik és „befekteti a beteget az ágyába”, aki nem szeret, az kifektet. Szent Erzsébet a segítő szeretet példája. A lelki sebet bekötni, meghallgatni, időt szentelni, ez mind gazdaggá tesz.

Szent Erzsébet életében az is megtapasztalható volt – mutatott rá Antal Imre atya –, hogy akit Isten nagyon szeret, azt nagyon megpróbálja. Fiatalon maradt özvegy három gyermekkel, az udvar nem nézte jó szemmel a tetteit, de ő nem tántorodott meg, idejét, erejét, képességeit mások felé fordította. Aki szeret, annak Isten megmutatja a jóságát, aki viszont nem szeret, annak az Úr megengedi, hogy belefeledkezzen az unalomba, belebetegedjen a panaszkodásba. Aki szeret, az jól használja fel az idejét, mert kapcsolatban van az idő Urával. Sok csalódás, kihívás esetén kinek ne fordulna meg a fejében, hogy levegye a vallás/szeretet ruháját és elvegyüljön a tömegben? Erzsébet ebben is tanítónk, mert aki szeret, az állhatatos.

Imre atya a vasárnapi evangéliumi tanításra hivatkozva elmondta, hogy minden összeomolhat, megsemmisülhet, de Krisztus arra biztat, hogy nincs az az összeomlás, amely Isten ember iránti szeretetét tönkre tenné. Sokan azt gondolják, az Egyház hajója a vég felé tart, de Isten azért teremtette a világot, hogy eljuttassa a teljességre. A világvége akkor van, amikor megszűnik a szeretet, azonban aki szeret, az az élet teljessége felé tart.

Köszönjük Imre atya lélekemelő tanítását, buzdítását, a koncelebrálást Attila atyának, János atyának és Flóri atyának. Köszönet a zenei szolgálatért a Szent Cecília kórusnak. Hosszú „hallgatás”, javítás után újra megszólalt templomunk orgonája, köszönjük Lucz Ilona DLA és Kovács Gábor csodás játékát. Az Erzsébet oltár is ünnepi pompába öltözött Komárominé Évának köszönhetően. Köszönet illeti az asszisztenciát, a sekrestyében, a plébánián megtartott szeretetvendégség körüli teendőkben serénykedőket.

A Karitász csoport és a támogatottaink nevében szeretném megköszönni minden jótevőnknek a nagylelkűséget. Csütörtökönként és minden más alkalommal, a kenyér, tárgyi adományok mellett próbálunk átadni abból szeretetből, amellyel a munkánkat támogatjátok. Kérjük, hogy a szentmise végén, szeretettel osztott Erzsébet kenyeret fogadjátok hálánk jeléül!

Dobóczkyné Bús Márta, a Karitász csoport vezetője

Az elsőáldozók először vették magukhoz az Úr testét

Fontosak az életünk útjelző kövei, azok a pontok, amelyek mutatják, hogy nem egyhelyben topogunk, hanem haladunk valamerre. Ilyen jelzők a szentségek. Nem is olyan régen a keresztszülők támogatásával karjainkban tartottuk gyermekeinket, és a keresztség szentsége által az egyház tagjaivá lettek. Az elmúlt évek során önállóan talpra álltak, beszélni, írni, olvasni, gondolkodni, sportolni és szeretni tanultak. 2025-ben érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amikor gyermekeink már a saját lábaikon állva az elsőáldozás szentségét kérték. Mi már csak mögülük, a hátsó padokból figyeltük, ahogyan önállóan teszik meg lépéseiket a következő szentség felé.

Az elsőáldozók közösségével töltött nyolc alkalom során lehetőségünk volt jobban bepillantani az egyház és a plébánia működésébe, és olyan témákról gondolkodni szülőtársakkal majd a gyermekeinkkel együtt, amelyek talán nem minden vacsoraasztalnál kerülnek elő. Ki vagyok a tékozló fiú történetében, mit gondolnak róla a gyerekeim? Mi a bűn és hogyan élhetünk a gyónással, hogyan tudok én megbocsátóbb lenni?

Az elsőáldozás vasárnapján ünneplő ruhában és izgatottan vártuk ezt az újabb lépést. Egy lépést a jövő felé, egy döntést, ami irányt mutat. Sok-sok fehér ruhás fiatal, köztük a mi gyermekeink is, először vették magukhoz az Úr testét. Szülőként a szentmise egyik legmeghatóbb és elgondolkodtatóbb része a szülői áldás volt, amely során Attila atya szavait követve biztosan állhattunk gyermekeink mellett.

Csak remélhetjük, hogy szülőként mindent megmutattunk, a „táskába” pakoltunk, hogy az ifjúkor viharait Jézus segítségével, a családdal együtt, ne túl viharos vizeken tehessék meg gyermekeink.

Az elsőáldozásról készült sok fotót Körmöczi Lászlónak köszönhetően itt tudja megtekinteni, illetve letölteni 2025. június 30-ig: https://photos.app.goo.gl/fLKRtVs8rqUw7ixf9

Köszönjük minden hitoktató, valamint János és Attila atya felkészítő munkáját, a virágot, zenét és díszt, amellyel együtt felejthetetlen ez a nap!

Varjasi-Kispéter Zsófia

Az elsőáldozásban részesültek a vasárnapi szentmisét követően vagy hétköznap az irodában átvehetik a névre szóló emléklapjukat, a szülői áldáskor meggyújtott gyertyájukat és a nevükre dedikált Újszövetségi Szentírásukat.

Büszkék vagyunk a bérmálkozóinkra

Buczkó Anita, Jenei Virág, Iván Emese, Kemény-Kriston Csenge, Klivényi Nóra és Panna, Kulik Lőrinc, Márton Gábor, Novák Dorottya és Lilla, Szabó Ágnes, Tóth Péter, Oravecz Kamilla, Szendrényi Borbála, Vér Krisztina és Nikolett. Továbbá a plébániai csoportban készültek fel a bérmálkozásra, de az időpont miatt másik szegedi plébánián részesültek a szentségben: Asztalos Boldizsár, Novák Tamás, valamint Piffkó Amelie és Viktor.

Továbbra is közbenjáró imádságunkkal és személyes jó példánkkal segítsük őket azon az úton, amin elindulta: „Az Úr tegye teljessé mindazt a jót, amit megkezdett bennük!”

Külön köszönet illeti a fiatalok csoportjának felkészítőjét, aki kéthetente, szombat délelőtt vezette a bérmálkozási foglalkozást: Pechan Szabolcs, valamint Gál Viktorné Ili is személyesen foglalkozott egyesekkel. Továbbá dolgozó felnőttként a katekumen-csoportban készülőket Dobóné Németh Zsuzsa készítette a Szentlélek ajándékai befogadásának ünnepére.

Thorday Attila, plébános

A bérmálkozásról készült sok fotót Körmöczi Lászónak köszönhetően itt tudja megtekinteni, illetve letölteni 2025. június 30-ig:
https://photos.app.goo.gl/5H7iH5xXWH1unkre7

 

Láng Edit beszámolója:

Május 31-én szombat este nagy ünnepre készültünk. Február eleje óta 14 diák készült a bérmálás szentségének felvételére Pechan Szabolcs és Attila atya vezetésével és fiam, Kulik Lőrinc mindig lelkesen indult el és ért is haza ezen alkalmakról. Szombaton az esti szentmise keretein belül részesülhettek a bérmálás szentségében. Kondé Lajos atya lélekemelő prédikációja után felsorakoztak a fiatalok, hogy megkapják a Szentlélek ajándékát. Örömömet tovább növelte, hogy testvérem, aki egyben Lőrinc keresztapja is, ő lehetett a bérmálkozáson a tanúja és a szentmisén egymás mellett ministráltak. Lajos atyának minden bérmálkozóhoz volt pár kedves szava.

Szülőként számomra ez a nap nemcsak vallási esemény, hanem egy újabb mérföldkő fiam felnőtté válása felé. Hálás vagyok, hogy tanúja lehettem felkészülésének, jó volt látni, hogy valóban készül a szentség felvételére. Bízom benne, hogy a kapott áldás végig kíséri majd egész életén őt is és a többi fiatalt is.