Karácsonykor már olvashattunk a plébániai honlapon a háromkirályok egyik leghíresebb filmes ábrázolásáról, a Ben Hur (1959) nyitójelenetéről. A festői képek sugallta élményt gyönyörű szavakkal érzékeltette számunkra Szabó Magda, majd megtudhattuk, hogyan válik a napkeleti bölcsek egyike, Boldizsár, a film lényeges szereplőjévé. Most, vízkereszt ünnepén idézzünk fel két másik filmművészeti ábrázolást is, melyek ugyanezt a témát eltérő képi eszközökkel láttatják.

„…az ég kéklik, csak az üstökös száll, mint valamikor a gyermekkor álmaiban és hitében”– írja Szabó Magda a Ben Hur nyitójelenetétől ihletetten, amit reneszánsz festményekhez hasonlít, hiszen valóban színpompás képek nézői lehetünk. S miközben az üstökös a messzi távolból közeledik a filmvászon égboltján, a néző a kép előterében háttal álló pásztorokkal s a teveháton ülő háromkirályokkal együtt követheti tekintetével a csillag útját. Gyönyörű képi megoldás! Aztán amikor a csillag megállni látszik Betlehem fölött és rásugározza fényét, a díszes ruhába öltözött királyokkal együtt mi is belépünk az istállóba. A pajta mélyén, a kép hátterében Mária és József ül a gyermekkel – arcukat kevéssé látjuk –, a földre boruló királyok arcán viszont ott fénylik az öröm, a csodálkozás és a meghatottság. Mindeközben Rózsa Miklós széles ívű, áradó szimfonikus zenéje szól, alighanem az egyik legszebb a filmtörténetben.

Pasolini Máté evangéliuma (1964) című filmjének azonos témájú jelenetében nincs pompa, szín és ragyogás. Fekete-fehérben készült, végtelenül egyszerű és realisztikus, mégis költői szépségű jelenet nézői vagyunk. A napkeleti bölcsek egy spirituálé fájdalmas hangjaira ereszkednek alá a sokasággal egy kopár domboldalon a Szent Családhoz. Hullámzik a tömeg, mozgása a zene hangjaival kísérve békét és nyugalmat áraszt. Odalent, a domb aljában, egy földbe vájt kunyhó előtt Mária ül a gyermekkel egy széken, mellettük József áll védelmezőn. Amit ezután látunk, az a közelkép és az arcjáték művészete: Mária és József először kérdőn néz a jövevényekre, Mária fel is áll egy pillanatra, férjére tekint, mint aki azt tudakolja némán, mit tegyen, majd József nyugalmát látva visszaereszkedik a székre. Szája sarkában apró mosolyféle jelenik meg a bizalom jeleként. S ez a bizalom aztán valódi mosollyá fényesedve árad szét a fiatal arcvonásokon, amikor Mária a legidősebb bölcs kezébe adja az isteni gyermeket. Az aggastyán boldogan emeli magasba a csecsemőt, míg útitársa a hódolat jeléül csókkal illeti. E gesztusok nyomán végtelen öröm tükröződik a jelenlévők arcán: a megtestesült Isten és az ember találkozása létrejött.

Ha az említett ábrázolások közül az elsőben a festőiséget, a másodikban a költői realizmust találtuk a legjellemzőbbnek, a harmadikban a mozgalmasság és a közvetlen egyszerűség ragadhat meg bennünket. Franco Zeffirelli A názáreti Jézus (1977) című filmjében a háromkirályok kalandfilmeket idéző jelenetben, teveháton szelik át a sivatagot, ahol három különböző irányból érkezve találkoznak, és a népek egységét szimbolizálva barátsággal üdvözlik egymást. Ebben a filmben nem idős, hanem erejük teljében lévő, középkorú embereknek látjuk őket. A másik két változatban a bölcseknek nincs szövegük, itt viszont van: úticéljukról beszélgetnek egymással, a néző számára is értelmezve az eseményeket. „A számításaim azt mutatták, hogy születik egy új isteni teremtmény, egy új csillag. A helyet és az időt is meg tudtam határozni, ezért döntöttem úgy, hogy útra kelek, és kiderítem, mi az. Azt tudtam, hogy csak csoda lehet. A csillagok szoros összefüggést mutatnak az emberi sorsokkal. Egy csillag megjelenése óriási dolog, aminek mindig megvan a földi megfelelője is. A világmindenségben valami hatalmas, felfoghatatlan csoda készülődik. Hamarosan új király születik” – halljuk Boldizsártól az egyik párbeszédben.

A háromkirályok utazása és dialógusai után a hódolat képei más hangsúlyt kapnak, mint az előző két filmben, különösen, hogy jelenet nappal játszódik. Zeffirelli művében a Szent Család a templomból hazatérve, Simeon imájának meghallgatása után találkozik az őket váró háromkirályokkal. A jelenet hangvétele közvetlenebb, mint a Ben Hurban és a Máté evangéliumában: voltaképpen egy szeretetteljes beszélgetés tanúi vagyunk. Az arany, tömjén és mirha sem a megszokott, szertartásos ünnepélyességgel kerül a betlehemi gyermek elé, hanem a lehető legbensőségesebb gesztusok és szavak kíséretében. „Nem tudtuk, hol keressük, úgyhogy ide jöttünk, az istállóba. Azt hittem, testvéreim tévednek, de már látom, így kellett lennie. Nem születhetett máshova. Nem dicsőségben, hanem szelídségben. Fogadd el hódolatunk szerény jelképeit” – illeszkednek a dialógus szavaihoz a bensőséges közelképek, mintegy bevonva a nézőt a megtestesülés misztériumába.

Péterffy Gabriella