A Grand Canyon csodája

/0 Hozzászólások/in ,

Az augusztus 17-én tartott Társasköri estén Lucz Ilona testvérünktől és párjától, Pétervári Lajostól kaptunk színes beszámolót az amerikai Grand Canyon csodálatos vidékéről, érdekes történeteiről. Sokat készültek erre az előadásra: már hónapok óta dolgoztak a kép, a hang, és a szöveges részek összeállításán. Lajos a hang és vetítéstechnika részét tartotta kézben, míg Ili témavezető és előadóként szerepelt.

Az első részben személyes élményeikről láttunk képeket és hallottunk történeteket, mint pl. a meredek canyonlejtőkön való leereszkedés nehézségei és veszélyei, vagy a Colorado folyó medrénél tapasztalható forróságban a vízivás fontossága, valamint egyéb helyi jellegzetességek, mint pl. a turista utak gyönyörű kilátást kínáló, látványos helyeken kanyargó ösvényei.

Második részben egy Lajos által szinkronizált filmet nézhettünk meg, amelyben szó volt a Canyon történetéről, kialakulásáról, őslakosairól, felfedezéséről is. Láthattunk ősembereket, a Colorado folyó hullámai közt vergődő hajókat az első felfedezőkkel, vagy a modern csónakokkal extrém sportot kedvelő csoportok küzdelmét a vad habokkal, stb.

Az igényes film gyönyörű felvételeken keresztül mutatta be ennek a vidéknek sok lélegzetelállítóan szép és egyben gyakran zord tájait, madártávlatból végigrepülve a kanyargó folyó felett, és a meredek, sziklás canyonfalak közt, még inkább kiemelve, megmutatva annak félelmetes és hátborzongató szépségét. Igazán szép élményekkel térhetett haza mindenki a színes, igényes előadás után. Ezúton is köszönjük az előadóknak ezt a szép estét és a sok fáradozást!.

Aradi Márta

Egy szegedi fiatal taizé-i élménybeszámolója

/0 Hozzászólások/in ,

Motivációm

Taizéről Thorday Attila atyától hallottam, aki immár 3 évtizede szervez oda ifjúsági zarándoklatokat. Sokáig nem akartam menni, mondván: „Miért utazzak 1700 km-t azért, hogy imádkozzak?” De miért keltem útra mégis? Egyrészt vonzott az utazás, a szép énekek, az imádság, az új emberek. Nem tudtam, lesz-e még máskor lehetőségem egy ilyen kalandra? Így elsősorban azért indultam útra, mert kerestem az életcélom, helyemet a világban. Úgy éreztem, kell egy hely, otthontól távol, ahol Isten elé tudok állni, a jelenlétében lenni, figyelni rá, gondolkodni.

A nagy utazás

Július 14-én indultunk Szegedről autóbusszal. A reggeli álmosság még mindenkiben elnyomta az indulás izgalmát, de már a várakozás csillogott a szemekben.

Az alföldi buszút eseménytelenségét a budapesti csapattal való találkozás orkánként söpörte el. A busz megtelt élettel, beszélgetés és személyes bemutatkozások hangjával. Miután megcsodáltuk az osztrák és német hegyeket, a lenyűgöző változatosságú zajvédő falakat, estére megérkeztünk Benediktbeuern kolostorába. A közös szállásunkon jó hangulatban vacsoráztunk és imádkoztunk közösen. A második napot túrázással töltöttük gyönyörű erdőkben, a bajor precizitást mutató falvakban. Este a hazatérők fáradt pihegéséhez a horkolók moraja vegyült.

Hosszú utazás után harmadnap értük el uticélunkat, a burgundiai Taizét. A Dél-Francia tájon egy kis, kőből rakott falucska körvonalazódott, amely eltakarta a zarándokhelyet. Izgalommal szálltunk le, rövid eligazítás után pedig részt vehettem életem első Taizéi imádságán.

Napjaink Taizében

Az élmény és tulajdonképpen az egész taizéi tartózkodás egy meglepetés volt. Emberibb, földhözragadtabb, puritánabb volt, mint idehaza gondoltam. A napkeleti bölcsek látogatásához tudnám hasonlítani: nem azt találták, amire számítottak. Ők királyi ivadék helyett egy ács fiát találták, én a béke szigete, a földi mennyország helyett egy kavalkádot, amiben ugyanúgy keresem a helyem.

Erre egy holland önkéntes lánytól világított rá. Elmondta, hogy lassan egy éve önkéntes itt, lassan hazaindul, de nem bánja. Tudja, hogy Taizé is ugyanúgy az élete része, mint a szürke hétköznapok. Nem egy külön univerzum, amibe kiléphet. Ez a gondolat roppant sokat jelentett. Felismertem: pont ezzel a hamis elvárással jöttem Taizébe. És csalódtam is. Ennek ellenére, ott volt az Isten velünk, velem Taizében is. Megadta a felismerést, és hogy ráhangolódjunk a héten.

A Istenre való hangolódásban segített, hogy Taizének megvan a saját rendje. Kerete van a napnak, biztonságos légköre. Minden reggelt imával kezdtünk a templomban. Térdepeltünk, álltunk, vagy ültünk és énekeltünk gyönyörű dalokat az Istennek a világ minden nyelvén. Számomra ez, az éneklés volt a Taizéből kapott legnagyobb ajándék, melyből napi hármon is részt vehettünk.

Minden nap hasonló volt: az énekes reggeli imádság után reggelizés, majd takarítás, másoknak bibliaóra következik. A takarító csoport énekkel kezdi a munkát és teázással zárja. Sok értékes embert ismertem meg utóbbi kapcsán, akár fél órákra is ottmaradtunk beszélgetni. A déli imára mindenki újra a templomba gyűjt össze. Az ima végén mindenki igyekezett, részben ki a templomból, másrészt kitalálni, melyik lehet a húsmentes sor, amit messziről kerüljön. Számomra a hús hiánya nem volt kellemetlen, még jól is esett ez a böjt.

Délutánonként változatos programunk volt. Míg mások elcsendesedtek, vagy pihentek én kóruspróbákra jártam. Itt részben az esti imákra, részben a decembervégén Ljubljanában tartandó európai találkozóra gyakoroltunk. Taizében az ima és az ének mellett fontos a lelkiség is. Erre egy-egy taizéi testvér tartott gondolatébresztőt. Éreztem, valóban hozzánk, fiatalokhoz szólnak. Úgy adják át a biblia üzenetét, hogy a szereplőkben magunkra, vagy a saját korunk problémáira ismerünk. A témaindítót korosztály szerinti csoportokban beszélgetés követte. A szentírási részlet és a kapott kérdéseket átbeszélve mély beszélgetések indultak, többször még az ötórai teába is belenyúlva, amit a csoportunk angol tagjai rendre be is tartottak.

A vacsora és az esti imádságok előtt a különböző workshopokon vehettünk részt, ahol a Roger testvér életétől a közösségi médián át a házasságig különböző előadásokat tartottak. Néha azonban szünetet tartottam. Elvonultam a csöndbe. Erre a legjobb hely Taizében a Silent Garden, ahol rátekinthettem az életemre, aggodalmaimra, vágyaimra. Leginkább viszont esténként a gyertyafényben úszó templomban hangolódtam rá az Isten jelenlétére. Itt értek a legmélyebb élmények itt értettem meg jobban a megváltást a saját életemben, magamat.

A hét gyorsan eltelt. Visszaúton hála és szomorúság vegyült. De egy biztos volt: megérte eljönni és hálás vagyok a szervezőknek. Remélem sikerül újra eljutnom és másokat is meghívni erre az élményre.

Néhány feledhetetlen élményem

Az egyik esti imádságon, mikor a tömeg már kivonult, pár tucat ember maradt a templomban. Én a szentély felé vettem az iránt, ahol egy kereszt volt. Közben imádkoztam ami nem volt kellemes. Egy belső vívódás volt. Az Istennel való beszélgetés nem volt egyszerű, nem olyan mint a képeslapokon. De maradtam, az énekek alatt egyre közelebb és közelebb húzódtam. Végül közvetlen a kereszt előtt térdeltem. Valamit megértettem ekkor. Bármennyire is meg akarok felelni Istennek, bármennyire akarok igazságosan eljárni az életben, kiérdemelni a dolgokat magamnál, másoktól, Istentől, Jézus megváltó műve nem ilyen. Nem tudom kiérdemelni. Nem működik a felfogásom. De elfogadhatom, hagyhatom, hogy megváltson. Ezt az ajándékot kaptam azon a keddi estén.

Szintén egyik esti imádságon egy taizéi szerzetestestvért kerestem, akitől tanácsot kérhetek. Bizonytalankodva kerestem a fehér ruhás alakokat. Nem tudtam mit kérdezzek. Odamentem egy testvérhez. Ott álltam mellette egy darabig. Nem tudtam megszólítani, odébb álltam. A templomban hallgattam az éneket. Elhatároztam, hogy mégis megpróbálom, elképzeltem, ahogy Istennel kézen fogva megyünk. Végre megszólítattam egy testvért. A jó angolom ellenére nehezen indult a beszélgetés. Nagy meglepetés ért, amikor halkan elmondtam, magyar vagyok. „Ó, akkor folytathatjuk magyarul is.” Tudtomon kívül a magyar származású András testvért szólítottam meg. Annyira meglepődtem, hogy elfelejtettem a szorongásom. A gondviselés művének élem meg ezt a találkozást. Őszintén hálás vagyok érte az Istennek.

Kiss Márton

Köszönjük Imre atya!

/0 Hozzászólások/in ,

Kiss Imre atyával találkozhattunk az újszegedi Szent Erzsébet-templomban aug. 18-án, az esti szentmisén. A kölcsönös hálaadás pillanata volt és elköszönése az újszegedi hívektől és a Fokoláre közösség tagjaitól, mielőtt újra elköltözik Olaszországba.

A templom tele volt a korábban együtt töltött évekért köszönetüket kifejező családokkal, gyerekekkel, felnőttekkel. A falak zengtek a zenekar ünnepélyessé tett felemelő dalaitól, melyeket egy lélekkel énekeltek a hívek. A szeretet erős köteléke volt érezhető a concelebráló paptestvérek közösségében, Attila atya, Flóri atya és Kardos atya jelenlétében. Sokunkat meghatott Kardos atya befejező gondolata és áldása.

Imre atya, téged a 12 éves újszegedi szolgálatod után Loppiano városába hívtak, Toszkánába, a Fokoláre mozgalom egyik központjába, ahol 6 és fél évet töltöttél. Majd Szarvasra kerültél és most újra Olaszországba, Rómába indulsz 3 évre. Mit fogsz ott csinálni?

A Fokoláre Mozgalom papi központja kért meg egy szolgálatra, ami nem a hagyományos lelkipásztori szolgálatot jelenti – hogy egy plébániát ellássak, amit egyébként nagyon szeretek, meg a hivatásom is -, hanem a Fokoláre Mozgalomhoz tartozó kb. 600 pap lelki, közösségi életét szolgálni, segíteni találkozások, lelkigyakorlatok, konferenciák, látogatások által. Mégpedig abban a szellemben, amit már a II. Vatikáni zsinat mondott, hogy a közösségi egyházat, a kommunió egyházat építsük. Ez is egy szolgálat, a Jézus akarta egységet segíteni a papok között, hogy a maguk plébániáján, egyházmegyéjében az egység előmozdítói legyenek. A papi életem legelején ismertem meg az egység karizmáját, ami új mélységet adott a papi hivatásomnak és szeretném, hogy más papok is megismerhessék Istennek ezt az ajándékát. Ez a karizma nem csak a papok lelki életét és testvéri kapcsolatát újíthatja meg, gazdagíthatja, hanem a pasztorációt, azaz a plébániai, egyházmegyei közösségi életet is, és ebből a fényből, amit a karizma ad, mások is meríthetnek.

Hol van ez a hely, ahová mész?

Grottaferrata, ami Rómától 40 km-re van. Egy kis városka kb. 25.000 lakossal. Onnan könnyű Rómába bejutni, sőt kapcsolatunk van Rómával, mert eleve a papi kongregációhoz is tartozunk, ill. a Világiak Pápai Tanácsának az égisze alá is tartozik a fokoláre mozgalom.

Milyen lelkülettel indulsz?

Sokat jelentett nekem Ferenc pápa Nagyboldogasszony ünnepén mondott beszéde, hogy Mária szolgálni és dicsérni, dicsőíteni ment Erzsébethez. Én is szolgálni megyek és Isten dicsőségét magasztalni, előmozdítani.

Mit kívánsz az itthoniaknak?

A Jézus akarta testvériség, egyetértés, egység megélését. Mert a szívünk mélyén mindannyian vágyunk erre az egység adta harmóniára. Bár a régi emberünk sokszor megakadályozza ezt, ezért folyamatosan újra kell kezdenünk ebben, de higgyünk abban, hogy lehetséges az egységet élnünk. Az egységért áldozatot kell hozni, de az egységnek csodálatos gyümölcsét is ígérte Jézus. Azt, hogy ha egyek vagyunk, akkor a világ hinni fog. Ha egyek vagyunk a kölcsönös szeretetben, akkor megtapasztalhatjuk a Feltámadt Krisztus különleges jelenlétét. Ez az egység a papok és hívők kapcsolatában is fontos, és segíti a mostanában sokszor említett szinodális egyház épülését. Egymásért felelősek vagyunk, egy úton járunk, egymás testvérei vagyunk. Egymást segítenünk kell. Több mint 40 éve vagyok pap és mindig sokat tanultam abból, amikor a fiatalok, felnőttek kérdeztek, kértek, javasoltak, hogy mit valósítsunk meg a plébánián. Pl. hogy legyen roráte, milyen legyen az ifi csoport, vagy mit tegyünk többet a közösségért. A közös gondolkodásnak és közös munkának az eredménye lett Szeged-Tarjánban a közösségi ház fölépítése és Újszegeden a Kalkuttai Szent Teréz Anya templomé. A papnak az nagyon jó, ha tudhatja, hogy nincs egyedül, hanem megoszthatja a felelősséget, van kihez fordulnia, tanácsot kérni. Ez a paptól is lelki érettséget, nyitottságot kér, és a világi hívőtől is kér érettséget abban, hogy úgy tekintsen a papra, hogy bár van egy felszenteltsége, de a pap is testvér.

A búcsú szentmisén kérted, hogy imádkozzunk egymásért. Számíthatsz ránk ebben. Sok szeretettel gondolunk rád és jó utat kívánunk neked!

Gyöngyi Marianna (fokolarina)

Autókat és motorokat áldottak meg

/0 Hozzászólások/in ,

A helyi Árpád-házi Szent Erzsébet-plébánia és a Magyar Autóklub közös szervezésében augusztus 13-án, vasárnap délelőtt járműszentelést tartottak Szegeden, a Belvárosi híd újszegedi lábánál található Torontál téri parkolóban. Az eseményre sok autós, de még több motoros érkezett.

Thorday Attila plébános a járművek megszentelése előtt elmondta, hogy az esemény már hagyományosnak számít. Beszélt arról, hogy az emberek mindig közlekedtek, még az ősidőkben is, és ez mindig veszélyeket rejtett magában. Komoly feladat volt akár egy tavon vagy egy tengeren átkelni, amihez hajót kellett készíteni, később pedig már elkezdett az emberiség utakat építeni. Arra is emlékeztetett, hogy voltak, akik az utazókat fosztogatták, és sajnos balesetek is történnek. Vagyis jó dolog az utazás, de egyben veszélyes is.

Szent Kristófról az a legenda járja, hogy erős ember volt, aki segített abban, hogy az emberek átkeljenek a patak egyik oldaláról a másikra. Az ő emléknapja után vagyunk most itt – tette hozzá Thorday Attila, aki a járművezetőktől azt kérte, engedjék egymást békésen közlekedni. Ezután egyenként áldotta meg az autókat és a motorokat is.

A plébános Szent Kristóf közbenjárását kérte, hogy mindig a jó úton járjunk és egymást tisztelettel segítsük céljaink elérésében. Szent Kristóf a hajósok és utasaik védőszentje, a tizennégy segítő szent egyike, akinek képét ma is sok autós és motoros magával hordja. A Magyar Autóklub Szent Kristófról nevezte el azt a díjat, amelynek bronz, ezüst és arany fokozatával jutalmazza azokat, akik a legtöbbet tettek a biztonságos közlekedésért.

Forrás: Délmagyar.hu / Fotó: Török János / Magyar Kurír

Ifjúsági zarándoklat Taizébe

/0 Hozzászólások/in ,

Thorday Attila, az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom plébánosa idén júliusban immár 30. alkalommal szervezett utat Taizébe fiatalok számára. Az alábbiakban zarándokútjukról szóló beszámolóját közöljük, szerkesztett formában.

A burgundiai Taizébe vivő hosszú buszutazás nehezen lenne elviselhető, ha nem volna közben pihenés és felüdülés. Ezért az odavezető út során a német szaléziak képzési központjában, a bajorországi Benediktbauernben két éjszakát töltött a zarándokcsoport. Jó alkalom volt ez arra, hogy az egymást korábban nem ismerők a kirándulás, a sokféle ügyességi játék és vetélkedő során közelebb kerüljenek egymáshoz. Így tehát mire Taizébe érkeztek, a 48 fős csoport egyetlen tagja sem érezhette magát magányosnak.

A taizéi szerzetesközösséget sajátos hangzású egyházi énekeik tették híressé. A 80-as években én magam is ezeket ismertem meg először, valamint azokat a kerámiákat, amelyek a kezembe kerültek: rácsodálkoztam szépségükre, és kíváncsivá tett, hogy kik azok, akik napi imádságaik közötti időben ilyen ízléses tárgyakat készítenek. Bizonnyal szerethetik Istent – gondoltam –, ha ajkukról és kezeikből ilyen szépségek tárulnak fel.

A szegedi egyetemen szerzett diplomám után, 1986-ban kaptam először kiutazási engedélyt nyugatra, és francia nyelvtudásomra hagyatkozva autóstoppal, egyedül indultam neki a francia egyház fölfedezésének. Plébániákon és szerzetesközösségekben két-három éjszakára kértem szállást, nyitott szemmel és szívvel jártam, hogy ami érték, azt magamba szívjam. Taizében akkor egy hetet töltöttem, ám a közösség alapítójának, Roger testvérnek meghívására a következő évben hosszabb időre is visszatértem, hogy az oda zarándokló fiatalok fogadásában önkéntesként vegyek részt. Megvallom, áldásos előkészület volt ez számomra, hogy azt követően elkezdjem teológiai tanulmányaimat és felkészüljek a papi szolgálatra.

Amióta pap vagyok az egyházmegyénkben, idén júliusban immár 30. alkalommal szerveztem utat Taizébe fiatalok számára. Nekem is jó találkozni és elbeszélgetni az ott élő szerzetes testvérekkel, de mindemellett lelkipásztori szolgálatnak is tartom, hogy minden évben felkerekedek egy busznyi fiatallal, hogy így ők is részesüljenek abban az élményben, amely sokunk számára meghatározó.

Felemelő, amikor naponta három alkalommal részt vehetünk a mintegy 60 szerzetes által vezetett énekes imádságon, amelybe a hetenkénti turnus szerint a világ minden tájáról érkező fiatalok ezrei bekapcsolódnak. Sokan közülük odahaza nem kötődnek plébániájukhoz, gyülekezetükhöz, itt azonban megnyílnak Isten szépségére. A különböző nyelven felhangzó zsoltársorok és evangéliumi szakaszok Isten jóságát és irgalmát közvetítik, ami mindannyiunk reménye és öröme.

A Szent II. János Pál pápa által sürgetett új evangelizációnak is jó példája Taizé. Évtizedek óta tapasztalom, hogy az oda zarándoklókat Isten igéjével táplálják a naponként tartott bibliai bevezetők alapján. Teológusként tanúsítom, hogy a 100–200 fős csoportokban, angol nyelven elhangzó tanítás teológiailag alaposan megalapozott, ugyanakkor személyes, lelkiéleti kérdések felvetésével egészül ki, amelyről kicsoportokban tudnak tovább beszélgetni a résztvevők. Mivel ezt a módszert gyümölcsözőnek látom, a Taizében kicsiszolt gondolatmeneteket igyekszem magyarra ültetni, és ebből születnek évről évre azok a bibliai magyarázatok, amelyeket az Agapé, illetve a Vigilia könyvkiadó megjelentet.

Taizében lehetőség van reggelente szentmisén részt venni, az esti imádságot követően pedig lelkibeszélgetést folytatni egy-egy testvérrel, illetve gyónást végezni a zarándokok számára rendelkezésre álló papoknál. Csodálatos tapasztalat számomra, hogy az általam szervezett csoport tagjai közül is milyen sokan megérintődtek e napok során, és megnyíltak Isten irgalmának befogadására.

Hálás vagyok Istennek és értékesnek élem meg papi szolgálatomat, amikor elmélyült lelki beszélgetésekre kérnek a fiatalok, és amikor tanúja és eszköze lehetek az Istenben való megújulásuknak. Adja Isten, hogy a megélt tapasztalat mindannyiunk számára gyümölcsöző legyen!

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye / Magyar Kurir

Afrika északi és déli arca

/0 Hozzászólások/in ,

A csütörtök esti Társaskör augusztus 10-i alkalmán személyes beszámolókat hallhattunk két Afrikát járt, és hosszabb időt ott töltött testvérünktől. A vetített képekkel illusztrált előadásnak nem volt célja sem politikai, sem történelmi elemzést adni, egyszerűen csak a személyesen megélt tapasztalatokat megosztani.

Az első részben Németh Zsuzsi, az újszegedi katekumen csoport vezetője elmesélte, hogy milyen rokoni kapcsolatok révén került olyan helyzetbe, hogy több családtagot is meglátogat rendszeresen, akik Dél-Afrikában, Johannesburgban élnek. Láthattunk videót többek közt a safari-park állatsimogatójáról, ahol oroszlánokat lehet simogatni, felvételeket a szabadon mászkáló vadakról, az autók közt átvonuló elefántcsordáról, de nem maradt el a hosszú, homokos-sziklás mély Fish River Canyonbéli testet-lelket próbáló, többnapos kirándulás élménye sem.

A második részben Prokopp Katit, a Fokolare lelkiség tagját hallhattuk, aki kilenc évet töltött Algériában, focolar keresztény közösség tagjaként részt vett az ottani emberek hétköznapjaiban, ápolva velük a kapcsolatot, igyekezve megélni a keresztény szeretetalapú egységet a különböző vallások és kultúrák között. Élővé tette az előadást a sok személyes történet, és a sok kép, amelyek valóban tanúskodtak arról, hogy lehetséges felépíteni jól működő emberi kapcsolatokat és közösségeket bárhol, ahol Isten országát igyekeznek megvalósítani.

Még sok élményt hallhattunk volna, mert az előadók tarsolyában jócskán maradt elmondani kívánkozó esemény, de az idő határt szabott. Ezúton is köszönjük az előadóknak ezt a különleges estét.

Aradi Márta

Hogyan csalhat a statisztikus?

/0 Hozzászólások/in ,

Augusztus 3-án a csütörtök esti Társaskör keretében Dr. Nagy-György Judit, az SZTE Bolyai Intézete docensének előadását hallgathattuk meg a statisztika alkalmazásának visszásságairól.

Judit az előadás első felében olyan példákat mutatott, amelyek alkalmasak a laikusok szándékos megtévesztésére az adatok meghamisítása nélkül. Láttunk megtévesztő ábrákat, megtudtuk, hogyan téveszthetnek meg bennünket, ha nem tudjuk, mi a különbség a százalék és a százalékpont között, illetve azt is, hogy az emberek jóval több mint fele átlag alatt keres.

Az előadás második felében a kutatásokban alkalmazott hipotézisvizsgálatokról és azokkal kapcsolatos problémákról volt szó. Az előadó rámutatott, hogy ha figyelmen kívül hagyják vagy nem megfelelően értelmezik és kezelik a lehetséges hibákat, akkor hibás következtetéseket vonhatnak le a tudósok akár még pszichológiai, orvosi kutatásokban is, becsapva ezzel saját magukat is.

Egy csokoládéval kapcsolatos kutatásról a saját szerzője által írt leleplező cikken keresztül Judit bemutatta az alapvető problémákat, mint például a gyakran előforduló publikációs torzítást, aminek a lényege, hogy ha csak az érdekes eredményeket publikálják és nem ismétlik meg a kutatásokat, a hibák előfordulásának valószínűsége a tudományos cikkekben jelentősen megnő.

Az idő rövidsége miatt nem került sor minden témára, akit érdekel, ami nem hangzott el, vagy lemaradt az eseményről, meghallgathatja Judit előadását szeptemberben a kutatók éjszakáján.

Kirándulás a szőregi apátság romjaihoz

/0 Hozzászólások/in ,

Mi, a Pió atya csoport tagjai, egy könnyű, de tartalmas kirándulás lehetőségét kerestük, és így született meg az elhatározás, hogy eljövünk a szőregi Apátság utcában található egyik legrégebbi magyar templom romjaihoz.

Bár az újszegedi plébánia épületétől autóbusszal is könnyen eljutottunk volna Szőregre, de 2 autóval még kényelmesebb volt az utazás. Odaérkezve, kicsit szétnéztünk, ismerkedtünk a tereppel és az ott legelésző birkákkal, aztán János egy verset olvasott fel, majd egy kicsit ismertettük a romok történetét. Érdekes volt felfedezni a magyar történelmi események és az itteni események összefüggését. Közben, hogy könnyebben elképzeljük az akkori embereket, felolvastuk a magyar őskor írásos emlékét: a halotti beszédet.

Végül együtt imádkoztunk hazánkért, városunkért, egyházunk megújulásáért, ami a mai időkben nagyon aktuális. Épp itt, a Szent István intézkedéseiből egykor megszülető Magyar Katolikus Egyház első építményeinek romjainál ez különösen megható volt. Kértük a valamikor itt élt elhunyt lelkeket, akik remélhetőleg már a mennyországban vannak, hogy közbenjárásukkal ők is segítsenek minket. Többek közt az Úrangyala elimádkozásával, Mária igenjével mondtunk együtt újra igent a kereszténységre, a katolikus egyházunkra, majd kértük Isten áldását és mi is megáldottuk városunkat, egyházmegyénket, nemzetünket és Európa népeit.

Az idő gyorsan eltelt, így – bár voltak még arra vonatkozó terveink, hogy mi mindent akarunk megnézni – indulnunk kellett haza. Elhatároztuk, hogy ide még máskor is eljövünk, és alaposabban szétnézünk. Remélem akkor majd többen is részt tudnak venni ezen a programon!

Aradi Márta

A názáretiek Pécsett

/0 Hozzászólások/in ,

A Názáret családcsoporttal idén Pécsen kirándultunk öt napot. Szállásunk a belvárosban elhelyezkedő Ciszterci Házban volt. Hét család vett részt, húsz gyermekkel.

Három napon át Attila atya is velünk tartott. Jelenlétével, előadásokkal és mindennapos szentmisével gazdagította együttlétünket. Előadásában arról beszélt, hogyan tudunk az életben helyt állni Krisztus követőiként. A különböző társadalmi helyzetből származó, különböző vérmérsékletű emberek ugyanarra kaptak meghívást ma éppúgy, mint kétezer éve. Az Egyház, mint szervezeti forma nélkülözhetetlen összefogója a hívő embereknek. A Biblia tulajdonképpen egy közösség tapasztalata, melyet önállóan értelmezni nem szabad. Együtt gondolkoztunk János evangéliuma alapján Jézus nyilvános működéséről, az első tanítványok meghívásáról, a kenyérszaporításról, Jézusról, mint aki jó Pásztorunk. Jézus tanítványának lenni nem csak a fizikai követését jelenti, hanem hogy Jézussal életközösséget vállalunk, ő bennünk és általunk él. Másnap Márk evangéliuma alapján beszélgettünk az első tanítványok meghívásáról, és együtt gondolkoztunk a hivatástudatról és a tanítványságról. Attila atya az alábbi mondatokat is elvetette bennünk: „Aki keres az talál. Ha a jó mag jó földbe hull, jó termést hoz.”

A lelki gazdagodás mellett sokat kirándultunk. Második napunkon a Máriagyűdi kegytemplomhoz zarándokoltunk el, meglátogattuk a Siklósi várat, ami a középkori magyar történelembe repített el minket, megkerültük a Malomvölgyi-tavat, majd ott megpihentünk a parkerdőben. Harmadik napunkon a kisebb gyerekekkel az Éger-tetői kilátóhoz kirándultunk, a nagyobbakkal a Jakab-hegyi Pálos kolostorromhoz, ahová Attila atya is elkísért minket. A negyedik napon a Tettyei Mésztufa-barlang üregrendszereiben kalandoztunk, a Balázs pihenőből megcsodáltuk a szép kilátást Pécs városára, a Havas Boldogasszony-templomban Szűz Máriához imádkoztunk a Havihegyen, majd a gyerekek a Tettyei játszótéren kipróbálhatták a domboldalról leereszkedő csúszdákat, este pedig a kitartó túrázásokért fagyival jutalmaztuk meg magunkat és gyermekeinket Pécs főterén.

A lelki feltöltődés és a közös kirándulások mellett boldogan néztük ahogyan a gyermekeink együtt játszanak, társasjátékoznak, fociznak, felolvasással és énekléssel részt vállalnak a közös imádságokban és büszkén nézhettük, ahogy többek között pár gyermek először kapott meghívást a szentmise szolgálatra, azaz ministráltak Attila atya oldalán.

Hálát adunk a vezetőinkért – a Siklós házaspárért -, akik megszervezték, hogy ide eljuthassunk, a lelki vezetőnkért – Attila atyáért -, hogy lelki táplálékot hozott a számunkra, és minden családért, így a Balázs, Móczár, Pechan, Szilárd, Vér, Vései családokért, mert mindenki kivette a részét a feladatokban, hogy ez a kirándulás létrejöhessen.

Móczárné Kiss Gabriella

Közép-Európa története a közép- és újkorban

/0 Hozzászólások/in ,

Kelet-Európa története szorosan összefonódott a történelem során Magyarország történetével. Illik ismernünk nem csak a tőlünk nyugatra eső országok történetét, hanem néha keletre is pillantanunk. A középkorban jól tudták ezt, hogy a tőlünk keletre eső területek is fontosak számunkra. Pont, amikor Ukrajnában véres háború dúl, érdemes megismernünk ennek a régiónak a történetét, hogy pontosítsuk ismereteinket, finomabban lássuk a problémákat is ezen a területen.

Előadásunkban elhangzott Kelet-Európa korai története, a Lengyel Királyság története, Oroszország kialakulása, és az ukránok korai történetéről is volt szó. Nem politikailag tárgyaltuk a dolgokat, hanem a szélesebb kulturális összefüggéseket próbáltuk felvázolni a térségben.