Taizé-i zarándoklat egyetemista szemmel

Taizé burgundiai falucska, még a legtöbb francia ember számár is ismeretlen fogalom, számomra viszont rengeteg jelentése van: béke, nyugalom, az év legboldogabb időszaka, elmélyülés Isten szeretetében, a mennyei időtelenség földi helyszíne. Megannyi szép emlék köt ide. Idén volt harmadjára, hogy részt vettem az Attila atya szervezte zarándokúton, és bár mindegyik alkalom különböző, a 2022-es zarándoklat merőben eltért az eddigi tapasztalataimtól. A szokásos téli európai taizéi találkozót idén július 7-10 között tartották, így idén a taizéi út első szakasza Torinóban vezetett.

Július 7- én kora reggel – Szegedről hajnal 4-kor, Budapestről pedig 6:30-kor,-indult közös buszunk, 45 izgalomtól sugárzó arcú zarándok fiatallal. A buszban reggeli, déli és esti imát tartottunk a taizéi imádságok felépítését követve, valamint lehetőségünk volt egymás megismerésére is a bemutatkozó előadásaink és a pihenők idejében zajló kreatív játékok során.

Torinóban a késői érkezésünk ellenére is szívélyes fogadtatásban volt részünk. Három plébániára osztották szét a társaságot, ahol a helyi közösség hívei fogadtak be minket otthonaikba. Én három másik magyar lánnyal egy női szerzetesközösség zárdájában kaptam szállást. Olyan érzésem volt mintha egy sereg jószándékú nagyama és nagynéni szárnyai alá kerültem volna.

Az elkövetkező két és fél nap igen eseménydúsan telt Torinóban. Különböző európai országok fiataljaival beszélgethettünk, imádkozhattunk, délutánonként izgalmas választható programokon („workshop”) vehettünk részt, és persze a csodaszép várost is bejárhattuk. Számomra a torinói találkozó legmeghatározóbb eseménye a szombat éjszakai zarándoklat volt, aminek a végén a Torinói Lepel előtt imádkozhattunk. Bár korábban voltak kételyeim a lepel tiszteletével kapcsolatban, amint előtte térdeltem, megélhettem azt, amit a feltámadás után a kősírba érkező tanítvány János evangéliumában: „Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz: látta és hitt” (Jn 20, 8). Azt hiszem ez egy olyan Isten-közeli élmény volt, amire egész életemben emlékezni fogok.

Taizébe vasárnap este érkeztünk. A pörgős nagyvárosban eltöltött napok után jólesett megérkezni erre a békés helyre. Taizé nagyszerűsége talán az ott levő őszinte egyszerűségben rejlik: a napi három közös ima alatt a földön vagy zsámolyokon ülve egyszerű és mégis csodaszép énekekkel dicsérjük az Urat, a legfiatalabbak és az idősebbek egyaránt, egységben. Taizé amiatt is különleges hely, hogy a fenntartásában és a programok gördülékenységében az ide érkező zarándokok is aktívan részt vesznek. Minden résztvevőnek megvan a napi kis feladata, amivel hozzájárul a közösség életéhez. Én ezen a héten a fürdők takarításában vettem részt, ami igen fontos feladat egy több ezer embert befogadó helyen. Bár először kicsit tartottam tőle, már az első alkalom után is nagyon jó élményekkel gazdagodtam. A takarítás mindig vidám éneklés, nevetés és a más országokból jött fiatalokkal való ismerkedés kísérte. Más gyakorlati tevékenységekben is részt lehetett vállalni, voltak, akik a mosogatásnál segítettek, míg mások az éjszakai biztonságunkra ügyeltek. A gyakorlati feladatok elvégzése után több program közül is választhattunk: „workshop”-on vehetünk részt, amiket a taizéi szerzetesek vagy más nemzetek fiataljai tartottak, de a csendes elvonulásra, természetben való sétára is volt lehetőség ezen a gyönyörű helyen.

A Taizében töltött hét során lehetőség volt kóruspróbákon is részt venni, amik számomra hatalmas élményt nyújtottak. Csodás érzés volt a tágas templomban, négy szólamban énekelni többedmagammal. Mivel a hét második felében muszlim fiatalok érkeztek Taizébe az egység keretében, az egyik énekhez arabul is megtanultuk a szöveget.

Taizébe mindenki más indokkal megy el újra és újra. Sokan Istenhez szeretnének közelebb kerülni a csend és az imádság segítségével, mások az új barátságok reményében látogatnak ide. Én azt hiszem mindkettőt sikerült megtalálnom ebben az évben, és remélem, hogy amit elhoztam, azt kamatoztatni tudom a következő visszatérésig.

Kiss Borbála

A művészetek és kultúra missziós útján…

Ez a cím jutott eszembe, amikor Ludányi Olga, valamint Orcsik Sándor és társai július 21-én a csütörtök esti Társaskör keretében megtartott előadását hallgattam.

Ugye milyen jó érzés rácsodálkozni egy gyönyörű festményre, elolvasni egy szép, lelkünket simogató, kedves verset, ámulva nézni egy szép épületet, meghallgatni egy csodás zenei művet, és közben rádöbbenni, hogy „ami szép és jó, abban Isten tükröződik”.

A csütörtöki Felnőttkatekézis csoportra épülő és Aradi Márti által szervezett alkalmakat – az elhangzó, magas színvonalú előadások alapján – magamban „Művészeti Szalonnak” nevezem.

Ez alkalommal Olgi előadásának címe: „Szépségre törekvés, az Énekek Énekétől napjainkig.” Kozmetikusként előadásában rámutatott, hogy amióta ember az ember, törekszik a leginkább harmonikus megjelenésre, így a kozmetikus szakma is hozzájárul az emberi szépség és harmónia megteremtéséhez.

Olgi idézett Nemeshegyi Péter atya „Holdfényben” című könyvéből, miszerint: „Az ember nem csak az igazság ismeretére törekszik, hanem talán még nagyobb buzgalommal, a szépség megtapasztalására és megteremtésére. Szépségben gyönyörködni, szépséget teremteni, ez is az Egyedülálló kiváltsága.”

Az előadáson hallhattuk, hogy már az ősember is szépítkezett, az egyiptomi, hellén, mezopotámiai, római kultúrákban is helye volt a szépségre törekvésnek. Egyiptomban mindkét nem festette az arcát, a sumérok ötezer évvel ezelőtt már rúzsozták ajkukat, de az első csavaros rúzst, az Egyesült Államokban szabadalmaztatták 1929-ben.

A bibliai Énekek Énekéből kiragadott idézetből megismerhettük, hogy milyen hasonlatokkal illették Salamon király idejében a szépséget.

A keresztény középkorban, az öröklétre készültek, s így nem foglalkoztak az emberi test ápolásával, díszítésével. A kencéket megtévesztő, kontrollálhatatlan vágyak gerjesztő eszközeinek tartották.

A reneszánsz kor embere már díszíti magát, de a test higiéniája nem foglalkoztatja. Az Újkor, a Napkirály uralkodása már a tornyozott parókák, pirosítók és illatszerek korát jelenti, de a tisztálkodást mellőzi. Az 1800-as években sorra nyílnak a fürdőhelyek, a kozmetikai ipar is lendületet vesz. Napjainkban pedig tanúi lehetünk a fantasztikus választéknak, a kozmetikai kezelések változatosságának, a hagyományos, kézi arcmasszázstól, az elektrokozmetikai kezelések sokaságáig. Érdekfeszítő előadását Olgi egy gyönyörű Goethe idézettel zárta, amely így szól: „Fürkéssz a lét műhelyében, / mindig egészet a részben, / semmi héjban, semmi magban, / mert ami kint, bent is az van.”

A fentiekhez a magam részéről Edit Stein „A lényeg” című versét fűzöm: „Amit látunk, nem más, külső kéreg. / A Teremtő látja csupán, mi a lényeg!”

Elgondolkodtató sorok! De felmerül a kérdés: Mi a lényeg? S a válaszom: Lényeg a lélek!

Az est második részében Orcsik Sándor, Forgács Endre, Petrovics Ferenc, Plánka József előadásában hallhattuk, az alábbi keresztény énekeket: „Ha Isten békéje lakja szívemet…”, „Gyönyörű az élet ott, hol szeretet él”, s végül „Mi Atyánk, ki vagy a Mennyben”.

A lelkes jelenlévők, az est zárásaként, közösen énekeltük el Kodály Zoltán „Esti dal” című művét.

A szívvel, lélekkel, szeretettel, és gondos felkészültségről tanúskodóan előadott művek meghatározták az est felemelő hangulatát, amelynek érzékeltetésére, e sorok írójának mondanivalója helyett, méltóbb az alábbi idézet:

„Ha Isten békéje lakja szívemet, úgy dúlhat vihar ellenem. / Nagy hittel szívem zengi az éneket: / Az Úrban, az Úrban jó nekem!”

Tájékoztatunk, hogy amennyiben velünk szeretnél tartani, szeretettel várunk csütörtök estéken a plébánia nagytermében, a Művészeti Szalonban megrendezésre kerülő előadásokon. Felismerheted, hogy mennyi „erő van azokban, akik rejtőzködésükben ragyogóak”!

Bevallom, Pálfai Zoltán, makói plébános atya előadásának hallgatása során ismertem fel, hogy kis csoportunk a Csend, a Művészetek és a Kultúra missziós útját járja, és hisz a közösség fenntartó erejében! Mindez örömömre szolgál, melyet a hallgatóság meg is erősített, valamint már azt is hallhattuk, hogy Szegeden, városunkban nincs másik hozzánk hasonló, a művészetek közvetítése érdekében ilyen módon tevékenykedő katolikus csoport. Hála és köszönet az előadók fáradozásáért!

Vörösné Magdi

Taizében jártunk

Két év kihagyás után idén végre ismét lehetőségünk nyílt arra, hogy elutazzunk a franciaországi Taizébe, abba a burgundiai faluba, ahova a világ minden tájáról érkeznek az elmélyült imádságra és a testvéri közösség megélésére szomjazó emberek.

Az ott élő szerzetesközösséget 1940-ben Roger Schütz alapította, aki Roger testvérként vált világhírűvé, hiszen álma, a kiengesztelődés és béke mindennapi megélése mindmáig igen aktuális. A nyári egyhetes ifjúsági találkozók alkalmával napi háromszori közös énekes imádságban fordulnak az Úrhoz az itt élő szerzetesekkel együtt.

2022. július 10-én Szegedről és Budapestről közel ötven, többségében fiatalokból álló magyar „küldöttség” is érkezett a Taizéi Közösség falujába. Előtte részt vehettünk egy torinói három napos találkozón is, ahol a programok középpontjában a nemzetek közötti kiengesztelődés állt.

Taizé-i imádság egy torinói templomban

Ezt leginkább a szállásadó olasz testvéreink vendégszeretete által tapasztalhattuk meg, ahogyan a nyelvi akadályokkal mit sem törődve igyekeztek a kényelmünkről gondoskodni, és elhalmoztak minket a finomabbnál finomabb házi készítésű finomságaikkal. Ellátogattunk a Bosco Szent János által alapított szalézi rend első iskolájába, amely ma már múzeum, és Torino szegénynegyedében található. Itt gyűjtötte össze Don Bosco az utcán kallódó gyermekeket a 19. század derekán, hogy Istenben megőrizze és felnevelje őket.

Don Bosco szobája

A múzeumban megismerhettük a legendás szent életét, megszemlélhettük a szinte rongyosan egyszerű öltözetét, amely arról tanúskodik, hogy mindent fillért sajnált magától, amelyet a gyerekek javára is fordíthatott. Kilenc éves korában álmot látott, amelyben egy vadállatok képében verekedő gyereksereg megszelídítését kérte tőle az Úr, akik ezután bárányokká változtak.

A legmélyebb élményünk Torinóban a Torinói Lepel megtekintése volt, amely előtt az utolsó éjszaka néhány percre letérdelhettünk. Szavakba nem önthető, hogy mit éreztünk, amikor tudatosult bennünk, hogy ez minden bizonnyal az Úr Jézus halotti leple, amin a Megváltó arcvonásai és értünk szenvedő testének lenyomata található. Különleges alkalom volt ez, hiszen a szent Leplet nagyon ritkán tekintheti meg a nagyközönség. Isten ajándéka volt, hogy imádkozhattunk előtte.

Torinóból Taizébe vezetett az utunk. Itt számomra a legnagyobb ajándék az volt, hogy a kiscsoportos beszélgetések alkalmával elbeszélgethettem amerikai, hongkongi, svájci, ukrán, lengyel és német keresztény testvéreimmel. Megdöbbentő volt, hogy az eltérő kulturális háttér ellenére az alapvető emberi kérdéseink és problémáink nagyon hasonlóak, és ha megvan bennünk a szándék, megélhetjük az egység örömét. A közösen feldolgozott bibliai részek ebben segítettek minket, miként a napi 1-2 órás közös „házimunka” is, amiből Taizében mindenki kiveszi a részét. Felemelő volt hallgatni a konyha ablakából kiszűrődő ismerős énekeket, amelyeket mosogatás közben énekeltek a bent szorgoskodók.

A 11 napos utazásról hazatérve azért imádkozunk, hogy itthon se szűnjön meg a Taizében átélt békesség, sőt másoknak is át tudjuk adni a kiengesztelődés örömét.

Németh Zsuzsanna

Elektromos és mágneses jelenségekkel ismerkedünk

Megkísérlek kísérletezni, avagy elektromos és mágneses jelenségekkel ismerkedünk.

A nyáresti Társaskör sorozatban június 30-án Csányi Sándor, a Radnóti Miklós Gimnázium fizika tanára várt bennünket a plébánia nagytermében. Két, kísérleti eszközökkel zsúfolt asztallal fogadott minket, hogy előadásénak anyagát részletesen demonstrálja. Elektrosztatikával kezdtünk: a megdörzsölt testek elektromos töltést vesznek fel, azonos töltés esetén ezek taszítják, ellenkező töltés esetén vonzzák egymást. A jelenséget szőrrel dörzsölt ebonit rudak segítségével, valamint ún. elektroszkóppal (felfüggesztett papírlapok) mutattuk ki. A töltéseket elektrosztatikus erőteret hoznak létre, ábráját olajba diszpergált keményítővel demonstráltuk. A legnagyobb érdeklődést a Van de Graaf generátor (jó nagy kísérleti eszköz) váltotta ki. Ez egy nagyfeszültségű elektrosztatikus generátor. Sikerült is kisütésekor jó nagy villámokat generálni. Élénk tetszést váltott ki, amikor egyik fiatal nő testvérünket ( – biztonságos körülmények között – ) a generátorral „feltöltöttük”, ekkor hajszálai, – mint jól működő elektroszkópok, – taszítani kezdték egymást, és ezzel egy jó kis „punk” frizurát teremtettek a fején.

Ezután áttértünk a mágnesesség vizsgálatára. A mágnesesség az ún. ferromágneses anyagokra jellemző állandó tulajdonság. Hasonlóan a töltött testekhez, ezek is két pólussal rendelkeznek. Azonban, ellentétben a töltések szétválaszhatóságával, a mágneses rudat kettévágva is két darab kétpólusú rúd darabot kapunk, tehát nem tudtuk szétválasztani a pólusokat.

A legismertebb ferromágneses eszköz az iránytű. Jól ismert ez esetben is az ellentétes pólusok vonzása, illetve az azonos pólusok taszítása. Oersted dán fizikus elektromos vezeték alatt felejtette iránytűjét és ez kitért az É-D irányból! Ez az áram mágneses terének hatása. Megismételtük ezt a kísérletet és több, más, az áram és mágneses mező kölcsönhatásának demonstrálását szolgáló kísérletet is. Fontos terület ez, hiszen pl. az egyenáramú motorok is ezen az elven működnek.

Lenyűgözött bennünket Csányi tanár úr tudása és lelkesedése, amivel ezen az estét megajándékozott bennünket.

Tarodi Béla

Szegedi Szülők Kórusa a csütörtöki Társaskör estéjén

Hangulatos zenei esten vettek részt mindazok, akik eljöttek július 7-én a plébánia nagytermébe a nyári csütörtök esténkénti Társaskör programsorozatában szereplő Szegedi Szülők Kórusának hangversenyére.

A kórus vezetője Berényiné Ale Krisztina nagyszerűen összeállította a koncert műsorát. Ezúttal nemcsak kórusműveket hallottunk, hanem az énekkar tagjai egy-egy általuk kiválasztott szép és bölcs gondolatot vagy verset is felolvastak, így még szebbé, gazdagabbá, emelkedettebbé vált az est hangulata, atmoszférája.

A klasszikus műfajtól a könnyedebb műveken át a népzenéig szárnyaltak a szép hangok, színes és változatos programukkal nagy élményben részesítették a hallgatóságot.

A koncert zárásaként együtt énekelt kórus és közönsége, a népszerű Erdő mellett estvé ledtem kezdetű népdalt, amelyet Kodály Zoltán gyűjtött Pásztón, amelyet kórusművé is feldolgozott Esti dal címen. Szövege, legalábbis az első 2 versszak Arany János nevéhez kötődik, ám a 3. versszak szegedi születésű és úgy tudom, a dallam is nagy költőnktől származik.

Ahogyan a műsor kezdő darabja, azaz Kodály Zoltán: Nagyszalontai köszöntő c. kórusművének utolsó soraiban elhangzott kissé átköltve: „amennyi fűszál van a tarka mezőben, annyi áldás szálljon kórusunk fejére!”, a hangverseny végén a közönség soraiból kedves zárszóként Vörösné dr. Árgyusi Magdika több szép köszönő mondat után a fenti idézetet a következőképpen szólaltatta meg: „[…] annyi áldás szálljon kórusuk fejére!”

Lelkes tapssal köszönte meg a hallgatóság a szép zenei és irodalmi élményt!

Lucz Ilona

Évadzáró a Felnőtt katekézis csoportban

Az elmúlt hét csütörtök este – június 16-án – véget ért a felnőttkatekézis csoport „tanéve”. Minden csütörtök este az „Erkölcsi önmegvalósítás a Messiás segítségével” c. hittankönyvből, melyet Turay Alfréd professzor úr állított össze, lépésről lépésre átbeszéltük Attila atya vezetésével azokat a   kérdéseket, melyek az erkölcsi önmegvalósítás körébe tartoznak. Hogyan figyeljünk az Istentől kapott törvényre és saját lelkiismeretünkre? Mire tanít a Hegyi beszéd? Mit eredményez az Isten iránti bizalmatlanság vagy az emberi élet „semmibevétele”? Miként lehet megerősíteni újból Mennyei Atyánkhoz vagy embertársainkhoz való bizalmunkat? Egy-egy témakörhöz egyrészt az Ószövetség valamely prófétájától, az Újszövetség evangéliumaiból illetve az apostoli levelekből, valamint pápai enciklikákból vett idézetek segítették tájékozódásunkat, illetve adtak inspirációt keresztény életünk megéléséhez.

Ebben a félévben különösen fontos volt számunkra, hogy közösen kapcsolódhattunk be az egyházmegyei szinodális esték programjaihoz, amely esték ahhoz is segítséget nyújtottak, hogy átgondoljuk, mi hogyan tudjuk mások számára átadni az evangélium üzenetét.

Ezeken az estéken arra is találtunk időt, hogy közösen köszöntsük fel a közösségünkhöz tartozókat születés- és névnapjuk alkalmával. Így történt ez ezen az estén is, amikor az egész év kegyelmeiért elmondott hálaimánk után előbb felköszöntöttük az ünnepelteket, majd Aracsiné Ági, Lucz Ili és Péterfi Gabi kedves, már a nyár hangulatát is idéző zongorajátéka vezetett át bennünket a kötetlen, baráti beszélgetéshez.

A nyári szünet után hívunk és várunk mindenkit szeretettel ebbe a felnőtt katekézis csoportba, ahol barátok között beszélgethetünk arról, miként éljük meg a 21. században keresztény hitünket, és az Örömhírt hogyan tudjuk továbbadni a körülöttünk élők számára.

Homoki-Nagy Mária

Csütörtöki Nyári Esték programsorozat 2022

2022. ÉVI NYÁRI PROGRAMOK CSÜTÖRTÖK ESTÉNKÉNT

Helyszín: a plébánia nagyterme
Időpont: 19 óra.

2022. JÚNIUS 23. Sallay Gergely, Fabulya Andrea ÉLETIGEN – Zenés, verses est
2022. JÚNIUS 30. Csányi Sándor Megkísérlek kísérletezni, avagy Elektromos és mágneses jelenségek
2022. JÚLIUS 07. Szegedi Szülők Kórusa Hangulatos zenei est
2022. JÚLIUS 14. Pálfai Zoltán atya  Misszió – 2022. március 10. webináriumi előadásának ismétlése videóról 
2022. JÚLIUS 21. Ludányi Olga és Orcsik Sándor Első rész: Szépségre törekvés az Énekek énekétől napjainkig

Második rész: A Szegedi Ökumenikus Kórus Férfi kvártettje

2022. JÚLIUS  28. Vermes Péter és Aradi Márta Történetek az Újszegedi Templom multjából. Történetek a História Domus felhasználásával
2022. AUGUSZTUS  04. Kerekes Gellért Szeged középkori vallási emlékei
2022. AUGUSZTUS 11. Vereb István Élet a viharban – Gondolatok, történetek, példák a megküzdésről, a krízisről
2022. AUGUSZTUS 18. Homoki-Nagy Mária 800 éves az Aranybulla
2022. AUGUSZTUS 25. Péterffy Gabriella Nyár a művészetben
2022. SZEPTEMBER  01. Talló Éva Medjugorjéban jártam. Úti beszámoló

Áldd Urad, Istened! Hálaadó kórushangverseny

2022. június 12-én, Szentháromság vasárnapján, a 9:30-as szentmise után istendicsőítő zene hangzott fel az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban. Az Újszegedi Szkóla gyermekkar és a Szent Cecília felnőtt kórus közös hangversenyét hallgathatták meg a hívek. Közreműködött a szkóla kamarazenekara, melyben közösségünk hivatásos és amatőr zenészei, hangszert tanuló fiataljai, valamint két vendégművész játszott. A hangversenyen Szántó Lajosné és Pechan Zoltán vezényelt. Közreműködött Lucz Ilona zongoraművész. Koncertmester Siklósné Pechan Szilvia volt.

A zene a hálaadás jegyében szólt. Ez a mise volt a tanulók tanév végi hálaadása, „Te deum”-a, és hálaadásnak szántuk az élet Covid utáni „megújulásának” megköszönésére. A hangverseny a Szt. Cecília kórus és a Szkóla összefogásának, közös művek előadásának szándékával terveztük, de a megvalósulását a járvány többszöri hulláma eddig megakadályozta. Most végre sikerült „összehozni” a két kórus közös éneklését! A szkólásokkal a misei zsoltár-énekeken túl mindig tanulunk más jellegű egyházi – vallásos énekeket is. Ezért jó alkalom volt a gyerekeknek a vegyeskarral énekelni, megismerni, beleolvadni a felnőttes hangzás élményébe. És az is „rejtett cél”, hogy ezen az úton haladva, a fiatalok felnőve nem fognak talán idegenkedni egy nagy kórusban való énekléstől. Megismerhetik, megtapasztalhatják a kóruséneklés szépségét, valamint a felnőtt énekesek lelkesedését a kóruséneklés iránt!

Hangversenyünk műsorát a Húsvét és Pünkösd időszakának dalai keretezték be. Elsőként Liszt Ferenc „Krisztus” oratóriumából a Jézus feltámadásának örömét idéző gyermekkar hangzott fel:

  1. Alleluja

Ó ifjak, lányok, gyermekek

Gyászos éjből ébredjetek,

Jézus sírjához jöjjetek, Alleluja

 

  1. Alleluja

Tűzlángban ég a hajnalpír,

Friss szélnek szárnyán száll a hír:

Nem rejti Jézust már a sír, Alleluja

 

  1. Alleluja

Nem sírnak már bús Máriák,

Az Ember feltámadt Fiát

Várja húsvéti pálma ág, Alleluja.

 

Ezután hangszerszóló következett: Siklós Ádám Vivaldi C-dúr csellóversenyének lassú és gyors tételé játszotta, érzékeny és bravúros előadásban. A lassú tétel csellószólóját a barokk művekben szokásos csembaló (a zongora „őse”) és basszus hangszer kísérte, melyet Lucz Ilona zongoraművész és Pechan Szabolcs játszott. A szép, mindkét szólamban variációkkal gazdagított lassú tétel után a gyors tételt már a teljes vonószenekar kísérte, melybe Siklós Ádám nagy határozottsággal illeszkedett be.

Már előző előadásainkon is néhány hangszeres tanuló szólistaként mutatkozott be, változatosabbá téve ezzel hangversenyeinket – szándékunk, hogy plébániai közösségünkből, a vállalkozó fiataloknak szereplési lehetőséget adjunk, a zenekari kíséret élményét és inspiráló hatását adva nekik szorgalmukért.

Harmadikként a pünkösdi Szentlélekhez fordultunk. Esterházy Pál: „Veni Creator Spiritus” kezdetű művét adtuk elő. A kórust Szántó Lajosné vezényelte. a szólista szerepét a szkóla énekelte – ráfelelt a nagykórus.

1. Jöjj, Teremtő Szentlélek, alleluja / gyere fényes mennyei trónodról; alleluja

2. Gyere, vedd birtokba lelkünket, és tégy minket magadévá.

3. Ó, vezesd elménket áldásos fényeddel,  szeretettel lángol szívünk;

4. Dicsértessék a Szentháromság!  Mondjunk hálát Istennek!

A “Veni Creator Spiritus” egy hagyományos keresztény himnusz, amelyről úgy tartják, hogy Rabanus Maurus , egy kilencedik századi német szerzetes, tanár és érsek írta. Esterházy Pál a himnusz néhány versszakát dogozta fel.

Ezután a kórus előadásában Saint-Saens: ”Panis Angelucus” – Angyalok kenyere kezdetű csodálatosan szép művét hallhattuk. A mű szövege Aquinói Szent Tamás himnuszának egy részlete, melyet a mise liturgiájába is beillesztett, és melyet az átváltoztatáskor mondtak (vagy énekeltek) el. A himnusz-részletet nagyon sok szerző feldolgozta, a legismertebb Saint-Saens szerzeménye.

„Angyalok kenyere, az ember kenyerévé válik: ez a mennyből való élő fehér kenyér.

Ó, valóban csodálatos ajándék! Mely egyaránt táplál szegényt, szolgát és gazdagot”

 

A gyermekek és felnőttek nagy lelkesedéssel tanulták és énekelték el a sok előadásból ismert kórust.

A koncert befejező száma Cesar Franck „Tollite Hostias” – Áldd Urad, Istened kezdetű kórusszáma, a szerző „Karácsonyi oratórium”-ának részlete volt:

„Áldd Urad, Istened ujjongó szívvel, Térdre hullva szent helyén dicsérd örömmel!

Hódolat illeti mennyen és földön,Zengjenek dallamok, szálljon az ének, Halleluja”

A fenséges hangulatban megszólaló mű méltó befejezése volt a két kórus együttes előadásának. Köszönjük mind a Szkóla, mind a Szt. Cecília kórus tagjainak lelkes énekét, fáradozását, a karnagyok munkáját, valamint a zenekar felemelő közreműködését, melyben élen jártak a Kovács-, Szendrényi-, Verdure-, Siklós-, Tóth-, és Pechan család tagjai. Köszönet minden résztvevőnek, szervezésben, lebonyolításban résztvevőnek!

Köszönjük Attila atyának a lehetőséget, hogy ezen a délelőttön Istent zeneszóval éltethettük, Isten iránti hálánkat ily módon kifejezhettük!

Pechan Zoltán

***

Az előadást itt nézheti meg:

Irodalom húsvéti időben

Május 19-én a felnőtt katekézis óra keretében zenés művészeti estet tartottunk „Húsvét a magyar irodalomban” címmel. A közel másfél órás program során gyönyörű versek és prózarészletek hangzottak el, melyek nyomán bensőséges hangulatú beszélgetés alakult ki a művekről. Örömmel tölt el, hogy a szemelvények válogatásakor felfedezett szépséget másokkal is megoszthattam, így közösen elmélkedtünk arról, miként ábrázolták az irodalom nagyjai ezt az ünnepet, s milyen hangulatokat, érzéseket, színeket és fényeket örökítettek meg élményeikből az utókornak.

Köszönt e vers, te váltig visszatérő / Föltámadás a földi tájakon – kezdődött Juhász Gyula verssoraival a felolvasás, majd a lírai bevezető után egy időre a prózáé lett a főszerep. De milyen prózáé! Krúdy Gyula romantikus sodrású mondatai festői képeket varázsoltak elénk: a húsvét hangulata úgy közeleg e napokban, mint egy szép fehér madár árnyéka, szállongva halad a folyó tükrében. Napról napra újabb kalendáriumi érzések révedeznek föl az emberi lelkekben, mert a naptár a legnagyobb hangulatcsináló. Mintha külön zenéje volna minden évszaknak, a piros betűk megannyi kis ministránsgyerekek képzeletvilágbeli székesegyházban, és a karzatról teli tüdővel fújják a húsvéti éneket. A jó emberek gyermekkori illatokat éreznek a fejük körül borongani, kalács és rezeda illata vegyül falusi folyók nefelejccsel szegélyezett partjának szagával, a kertekben cseresznyefa virágzik, mint egy japáni tollrajz […] Mindenki más, senki sem ugyanaz lelkében egy-egy nagy ünnepen. Mintha azzá lenne mindenki, ami tulajdonképpen egész életében szeretne lenni: gyermek. A gyermekség utáni vágy úgy él minden emberben, mint a folyó túlsó partjáról hangzó, elmosódó harangszó. Néha elkapja a szél a hangot, és nem hallani mit sem a gyermekkor városkájából szálló harangszóból. Máskor – így például húsvétkor is – újra cseng a kis harang szava, a láthatatlan harangozó megifjodva végzi dolgát.

„Nem gondoltam volna, hogy ez Krúdy!” – jegyezte meg egyikünk a fenti idézet után, ami annyira tetszett a csoportnak, hogy kérték, juttassam el nekik a Pesti levelek e részletét. A meglepett hozzászólás nyomán azt javasoltam, játsszunk: ettől kezdve az idézet hangozzék el először, s „találjuk meg” hozzá a szerzőt. A következő szemelvény után ez rögtön sikerült: egy sokak által szeretett író szólt hozzánk, aki voltaképpen egész életében hallotta a gyermekkor városkájából szóló harangszót. Szabó Magda egy virágvasárnapi éneklés közben megélt élményt rögzít az Ókút című regényben, egy olyan pillanatot, amelyben csodálatos módon egyszerre van jelen a gyermeki világ és a mindenség, az ünnepvárás ragyogása és a hit, a szülőhöz és a közösséghez való kötődés, a régmúlt és a jelen, valamint a gyermek igazságérzete és kedves naivitása. Ha apám énekelte, mindig láttam, amit énekelt, ott álltak azok a jeruzsálemiek az út mentén, erősen süt a nap, kiáltani szeretnék Jézusnak, milyen gyalázat, hogy nem lovat adtak alá, ez is csúfság, nálunk minden gazdának van lova, szólni kellene, nagyot sikoltani, menekülj, kedves Jézus, áldott, aki jött az Úrnak nevében, általa léptünk az Isten kedvébe, és kiáltok is belül és önmagamban, de Jézus, sajnos, nem hallja meg, csak kocog a szamarán, mi meg énekelünk, és mindenki velünk énekel, kinn az ég és a habos fellegek és a kert, amelyben kibomlottak a lombok, és már nyílik a virág. De hogy merre lehet az a Jeruzsálem? Jóval messzebb, mint a Nagyerdő, túl lehet az Pallagpusztán is.

Megállapítottuk, hogy egészen más hangulatú ünnepvárást idéz fel Márai Sándor a Húsvét című írásában. A gyermek a maga érzékenységével ezúttal is részese a húsvét misztériumának, ám számára nem a fény, hanem a sötét tónus jelzi az ünnepet. Gyerekkoromban a húsvéti ünnepet megelőző napok tragikusan hatottak reám. Egyszerre megváltozott a levegő színe és íze: sápadtsággal, nemes és gyászos virágszaggal, gyertyafénnyel telt meg a levegő. […] E napokban féltem és nem mertem az utcára menni. A misztériumok nemcsak a szertartásokban élnek. “Keresztények sírjatok” – énekelték a templomban, s ilyenkor mindig sírnom kellett. Mintha személyes közöm lenne a húsvéthoz, mintha a harangzúgásból, az énekből hozzám is szólana valami végzetes és magánügyszerű. Az emberben van valamilyen isteni anyag, ami nem pusztulhat el, s van benne emberi anyag, mely irtózatosan tud szenvedni. Ezt éreztem. Ezért féltem.

Akárcsak a Bibliában, a sötétség és a fény váltakozását követhetjük nyomon ezekben a művekben. Kifejezetten erről szólt irodalmi estünk következő szemelvénye, Pilinszky János Nagyhét című írása, melyben egy gyermek- és egy felnőttkori napfelkelte-élmény válik a húsvéti elmélkedés ihletőjévé. Feketéből az éjszaka nem vált előbb tintakékre, hanem fekete maradt, úgy hullott szét porló, nagydarab göröngyökre, a hajnali nap haragosvörös közeledtére. Lenyűgöző erejű kép volt. Csodálatos erejű kép. De mennyivel különb szépségeket ígér a liturgia. Ha ezt a napfelkeltét nyomon követnénk: az éjszaka mélyéről a húsvéti napfelkeltéig, milyen tájakra nyílna meg szemünk? Ha valóban nyitott szívvel virrasztanánk, az éjszaka milyen tanításait nyernénk el, hányféle tusrajzát láthatnánk? S mit jelenthetne végül a megváltás napjának feljövetele – túl az érzékek éjszakáján?

Az est legnagyobb meglepetését egy olyan novella jelentette, melynek íróját az olvasóközönség leginkább irodalmi karikatúráiról ismeri, ezen az estén viszont egészen más arcát fordította felénk a művész. Barabbás című írásában Karinthy Frigyes megdöbbentő erejű képet rajzol az emberi természetről és a tömegpszichózisról. A bibliai ihletésű, különös vízióban a feltámadt Jézus olyan emberekkel találkozik, akik három nappal korábban Barabás szabadon bocsátását követelték, s akiket a bűnöző azóta tönkretett. Most Jézus vezetésével Pilátus elé vonulnak, hogy új törvényt kérjenek, s külön-külön mindegyik fogadkozik, hogy azt kiáltja majd: „A názáretit!” Ám amikor a helytartó kérdése felhangzik, együtt mégis újra azt harsogják: „Barabbást!”

…egyre több béna és sánta és nyomorult bélpoklos csatlakozott hozzájuk, akiket Barabbás tönkretett. És mindegyik külön-külön zokogva verte mellét és könyörgött neki, hogy intsen majd, ha kiáltani kell: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanák: „Békesség, békesség! Békesség e földön! […]

Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, és kiállván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon és szólt:
– Hát kit bocsássak el már most, Barabbást, vagy a názáretit?
És akkor ő intett nekik.
És ekkor zúgás támadt, és mint a mennydörgés, zengett fel a sokaság.
És a sokaság ezt kiáltotta: „Barabbást!”
És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!”
A Mester pedig halovány lett és megfordulván végignézett rajtuk. És külön-külön megismeré mindegyiknek az ő arcát, de e sok arcból egyetlen arc lett az esti homályban, óriási fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az ő arcába…

„Sajnos ez ma is aktuális!” – hangzott az első hozzászólás a novella felolvasását követő döbbent csendben.

A prózarészletek után Juhász Gyula, Ady Endre és Babits Mihály húsvéti versei foglalták keretbe az est irodalmi anyagát Lucz Ilona, Vörösné Árgyusi Magdolna, Talló Éva és Ludányi Olga tolmácsolásában. A szavak folyamát időnként a zenei hangoké váltotta fel műsorunkban: Grieg Lírai hangképek című zongoradarabját Aracsiné Ágnes játszotta, Orcsik Sándortól az Isten élő lelke, jöjj! című éneket hallottuk, jómagam Friedrich Burgmüller Reggeli harangszó című művével feleltem a szövegek által felidézett harangzúgásra. Záró műsorszámként Bach ünnepélyes hangzású D-dúr preludiumát adta elő Lucz Ilona, mintegy válaszul Revicky Gyula verssoraira: Szíveinkben, mint a földön, öröm legyen! / Föltámadt az istenember / Győzedelmesen! 

Péterffy Gabriella

Élménybeszámoló az egyházközségi zarándoklatról

Május 15-én, vasárnap, a fél 12-es mise után indult egy lelkes kis zarándokcsapat újszegedi hívekkel. Első utunk Pécsre vezetett a Havas Boldogasszony templomba. Pécs legszebb fekvésű temploma és igen közkedvelt búcsújáróhelye, a Mecsek-hegység déli oldalán elterülő, ma Havihegy nevet viselő városrészen magasodó Havas Boldogasszony-templom, évszázadok óta várja a látogatókat. Amint a lelkes idegenvezetőtől megtudtuk, az 1690-91. évi pestisjárvány elmúltával a pécsi polgárok, megtartva a veszedelem idején tett fogadalmukat, templomot építettek Havas Boldogasszony tiszteletére. A város lakói fogadalmat tettek, hogy a pestisjárvány elmúltával emlékkápolnát emelnek a Kokas-dombon. Fogadalmukhoz híven az építőanyagot kézben hordták fel a meredek hegyoldalon, így épült a templom. A templom oltárképe a római Santa Maria Maggiore bazilika oltárképének hiteles másolata. A két mellékoltáron Szent Flórián képe, illetve Szent Sebestyén festett faszobra áll.

Innen a Pálosok templomához siettünk, ahol Györfi Szabolcs pálos szerzetes atya várt ránk. Elmagyarázta nekünk a pálosok helyzetét hazánkban, majd, akiben volt elég erő, az felrohant a templomtoronyba, hogy gyönyörködni tudjon Pécs város látképében. A szentély főfalán, a fehér márvány főoltár fölött és a rusztikus barna fakereszt alatt van Ohmann Béla 1938-ban készült nagyméretű domborműve, mely Szűz Máriának, és a templom védőszentjének, Szent Imrének állít emléket. A templomlátogatása után a máriagyüdi lelkigyakorlatos házban tértünk nyugovóra.

Másnap reggel a Máriagyüdi Bazilikában szentmisén vettünk részt, majd a helyi kántor bemutatta a templomot. A mai templom helyén a 14. században, egyhajós templom állt. A mai kibővített templom 820 fő befogadására képes. 2008-ban XVI. Benedek pápa bazilika-minor címet adományozott a kegytemplomnak.

Következő állomás újra Pécs volt: elsőként az ókeresztény sírkamrák megtekintése, majd a Pécsi székesegyház meglátogatása. A Szent Péter- és Szent Pál apostoloknak dedikánt székesegyház alapjai a 11. századra nyúlnak vissza, a mai formáját a 19. század végén érte el Smidt Frigyes tervei alapján, orgonája Angster József munkája. Bazilika-minor rangot 1991-ben II.János Pál pápa magyarországi látogatása előtt kapott. Mindannyiunk számára ismerős, ahogy a székesegyház négy tornya, mint a város látképének jellegzetessége.

Következett a Dzsáminak is nevezett Belvárosi Plébániatemplom felkeresése. A belvárosban álló Gyertyaszentelő Boldogasszony templom hazánk páratlan török kori műemléke, a magyarországi török-iszlám építészet legjelentősebb alkotása. A szamárhátíves, kaptármintázatú ablakokon keresztül kellemes, zöldes-sárgás fények világítják meg a templombelsőt. A falfestmények Gebauer Ernő művei. Az idegenvezetés során megtudtuk, hogy mi a különbség a dzsámi és a mecset között. A mecset az iszlám-hívek temploma, míg a mecset az imádkozás helye, a meghajlás-leborulás helye. Azokat a mecseteket, melyek jogosultak a pénteki istentisztelet helyszínéül, nagymecseteknek, arab nevén dzsámiknak nevezik.

Ennyi látnivaló után testünket felfrissítettük a harkányi fürdőben, majd Villányban borkóstolás, hogy a lélek is derüljön, és akinek még maradt ereje az este során, az a szálláshelyünkre visszaérve részt vehetett a keresztúton, a máriagyüdi kegytemplom mögötti dombo.

Gazdag programunk következő állomása kedd délelőtt Szigetvár volt. A vár megtekintésében két idegenvezető is segítségünkre volt, majd maga a várkapitány jött elénk, hogy a városban kísérje csoportunkat. A Szent Rókus Plébániatemplom eredetileg Ali pasa dzsámijaként 1589-ben épült. Későbbi időben katolikus templommá alakították, és a kupoláját Dorffmeister István freskói díszítik. A templom állapota erősen megromlott, de az 1980-as években felújították. Ma a templom érdekes ötvözetét adja az iszlám és a barokk építészetnek. Ezt követően, városi sétánk során még láttunk egy korabeli török házat, berendezéssel és panoptikum-szerűen beöltöztetett babákkal együtt.

Zarándokutunk utolsó állomása a Bátai Szent Vér kegyhely volt. A neoromán stílusú templomot Lechner Lóránt tervei alapján építették 1939-ben a török pusztítás 400 éves évfordulójára és az előző évben Budapesten megtartott eucharisztikus kongresszus emlékére. Megragadott engem az épület egyszerűsége, harmóniája. A főhajó apszisában látható a márvány főoltár, mely fölött hatalmas kereszt magasodik, rajta a híres limpiászi Krisztus életnagyságú korpuszával, a tabernákulumon pedig a Szent Vér ereklye látható. A templom körül gyönyörű parkban van a szabadtéri oltár, melyet a 2022-es Eucharisztikus Kongresszus emlékére alakítottak ki – érdemes lesz ide egyénileg is visszatérni és megpihenni! Zarándoklatunkat szentmisével zártuk, melyet Attila atya és kedves barátja, Sümegi József diakónus celebráltak.

Mindannyiunk nevében köszönetet mondunk Attila atyának ezért a lelki élményekben gazdag út megszervezéséért és lebonyolításért, melyet mind a látnivalók, mind a zarándoktársak figyelmessége tett feledhetetlenné.

Dr. Szekeres Zsuzsanna és Király László