Együtt ünnepeltük Jézus születését – karácsonyi ebéd a plébánián

Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy az Úr eljött közénk. Mindannyiunkhoz. Szép kifejeződése ennek az a kavalkád, mely Jézus jászlát körbevette Betlehemben. Jószágok, angyalok, királyok, pásztorok. Talán máskor soha nem találkoztak volna így, de Jézus születésének hírére kiléptek palotáikból, otthonaiból és útnak indultak, hogy találkozzanak a Megváltóval és rajta keresztül egymással.

Így tettünk mi is december 25-én, szent karácsony ünnepnapján. Először Jézushoz siettünk, akivel az Attila atya által celebrált ünnepi szentmisében találkozhattunk. Majd idősek, betegek, egyedülállók, hajlék nélkül élők és velük együtt ünnepelni vágyók (köztük több egyetemista és gimnazista fiatal), összesen 32-en.

Összegyűltünk a karácsonyi díszekbe öltöztetett közösségi nagytermünk ünnepi terítéket kapott asztalainál, ahol először zongora és gitár kísérettel karácsonyi énekeket énekeltünk, majd meghallgathattunk egy szép karácsonyi verset, melyet egy citeramuzsikával kísért népdalcsokor követett.

Ezután finom ünnepi ebédben volt részünk. Természetesen a „Jézuska” senkiről nem feledkezett meg és az ebédet követően apró ajándékokkal kedveskedett az összes meghívott vendégnek.

Köszönjük mindenkinek, aki süteményekkel, üdítőkkel, ajándékokkal, vagy a szolgálatával hozzájárult ehhez a szép ünnephez.

A karácsonyi ebéd szervezői: Borbola Tamás és Brzózka Helena, valamint Aradi Márta

* * *

Karácsonykor meghívást kaptunk az újszegedi plébánia karácsonyi ebédjére. Mikor odamentünk, terített asztalok, nyitott szívű emberek vártak. Megismerkedtünk Flóri atyával, és többek között egy ifjú családdal, akik önzetlen szolgálatukkal tették szebbé ezt a karácsonyt.
Zeneszámokkal, közös énekléssel köszöntöttük a kis Jézust, hiszen Ő maga a legfőbb ajándék karácsonykor, de lám, mily’ fontosak a találkozások, az emberi odafordulás egymáshoz.
Simon Miklós és Barkos Bea

Az egész család részt vett a pásztorjátékban

Az idén egész családunk, három gyermekünkkel, részt vett a templomban bemutatott pásztorjátékban. Először vállalkoztunk erre. Minket is összehozott a szerepünkre való készülés és a közös szereplés.

A próbákon való részvétel különleges módja volt az adventi készülésnek, és segített közelebb kerülni karácsony történetéhez. Büszkeséggel tekintetünk gyermekeink igyekezetére, hiszen helyt álltak, hogy szereplésük mások számára ajándék lehessen.

Fröhlich Lajos és Ági

Ételosztás a plébánián – a Karitász csoport munkájáról

Minden csütörtökön délután jótékonysági ételosztást tartanak az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánián. A közös ima után szegedi pékségek által felajánlott péksüteményt és teát kapnak a rászorulók a helyi Karitász csoport önkénteseitől.

Fotós: Gémes Sándor

Az Egyház életének lényegi része nemcsak az istentiszteletek méltó és rendszeres megtartása, a közösségformálás és a hitoktatás, de a szeretetszolgálat, a rászorulókról való gondoskodás is. Az ételosztással ugyan nincs megoldva a város szegényeinek helyzete, de mégis egy fontos és biztos csepp a tengerben – mondta el a Délmagyar.hu portálnak Thorday Attila, az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet-plébánia plébánosa.

Az ételosztást a templom karitászcsoportjának önkéntesei végzik csütörtökönként. Vezetőjük, Bús Márta elmondta: 2010-ben csatlakozott a csoporthoz, kezdetben zsíros vagy májkrémes kenyeret és teát adtak a rászorulóknak, manapság már a tea mellett péksütemény van az előre összeállított csomagokban.

„Teltek az évek, és felajánlotta segítségét a Lipóti, majd a Toni Pékség. Ők minden szerdán adnak nekünk adományt, amit másnap ki tudunk osztani. Most adventben csatlakozott a Tápai Pékség is, és a Csiga Pékségtől is kaptunk egyszeri adományt. A Szegedi Paprika Zrt-től pedig konzerveket” – sorolta.

Jelenleg 18 állandó önkéntes segítő alkotja a plébánia karitászcsoportját, ők gyűjtik be az adományokat, majd az ételosztás előtt ők készítik el a csomagokat. „Évente egyszer van egy adventi vacsora elnevezésű programunk, amelyhez az egyházmegyei karitászközponttól kapunk támogatást. Akkor meleg ételt tudunk osztani. Babgulyással kezdtünk, majd töltött káposztát adtunk, idén pedig székelykáposztát. Volt olyan év, hogy nyolcszor is tudtunk meleg étel adni, mert nagylelkű vállalkozók felajánlották a segítségüket – mondta Bús Márta csoportvezető.

Az ételosztás mindig öt órakor kezdődik, de már fél órával korábban hosszú sor állt a plébánia ajtaja előtt. Átlagosan negyven rászoruló érkezik minden alkalommal, zömmel nem hajléktalanok. „Idén körülbelül 1600 adag ételt osztottunk ki. Nagyjából 15 fő állandó résztvevője az ételosztásoknak. Sok ismerős arc van. Nagy részük lakásban él, csak szerény körülmények között. (Forrás: Magyar Kurír)

– 2022-ben körülbelül 1600 adag ételt osztottunk ki. Nagyjából 15 fő állandó résztvevője az ételosztásoknak, sok ismerős arc van. Nagy részük lakásban él, csak szerény körülmények között. Nem kérdezzük, ki miért jön. Aki ideáll, okkal van itt. Minden ételosztás előtt imádkozunk, majd az étel mellé mindenkinek jár a jó szó is. Rendes emberek. Most például adventben az egyik támogatott adott nekünk egy nagyon szép, karácsonyi verset, amit ő írt. De olyannak is szemtanúja voltam, hogy már elfogytak a csomagok, mikor új támogatott érkezett. A többiek megosztották vele csomagjukat – mesélte Bús Márta, a Karitász csoport képviseletében.

A cikk további része (a delmagyar.hu-n) elérhető.

Egy a háromkirályok közül – Boldizsár ábrázolása a Ben Hur című filmben

„A képek poézise sok mindent visszahozott, legerősebben a gyerekkort. A hat kamera fényképezte hetven milliméteres filmszalag ábrázoló erejét nehéz szavakkal érzékeltetni: azt éreztem, hogy nemcsak előttem, köröttem is a sivatag homokja veti lágy hullámait, s nemcsak előttem, felettem is ott rezeg a tintakék júdeai éjszaka (…), s a végtelen sivatagra boruló végtelen ég alatt három teve igyekszik hátán a bibliai három királlyal. (…) Aztán az ég kéklik, csak az üstökös száll, mint valamikor a gyermekkor álmaiban és hitében, a képről árad a csend, amely a világra száll, a királyok, mint valami reneszánsz festményen, elhelyezkednek az istálló átlójában (…) Mindez a főcím előtt: mire idáig érünk, hogy Ben Hur, történet a Megváltó idejéből, a nézőtér egyszerre feszült az izgalomtól: mit fog látni még, s ugyanakkor meghatott, valahogy szelíd.”

Sokat olvastam már a Ben Hur (1959) című filmről, de annál szebbet, mint ahogyan Szabó Magda láttatja annak képeit, sehol sem találtam. Az idézett sorok nyomán már ott is pereg előttem a grandiózus nyitójelenet, a háromkirályok érkezésének ábrázolása.

Háromkirályok – azaz ahogyan a Bibliában olvassuk: a napkeleti bölcsek, akiknek Jézus előtti hódolata számtalan festőt késztetett alkotásra az évszázadok során. Gyönyörű, ahogyan e festmények ihletésére a film is megteremti a maga háromkirályok-ábrázolását, majd kiemel közülük egyet, Boldizsárt, és a történet fontos szereplőjévé teszi. Istenkereső emberré, egyszersmind tanítvánnyá és tanítóvá, aki a hit közvetítője a főhős számára. Különös gondolat, hogy Boldizsár nemcsak tanúja Jézus születésének, de jelen van nyilvános működése kezdetén éppúgy, mint keresztre feszítésekor. Már a filmet először látva is megragadott Boldizsár jeleneteinek szépsége, és azok a mondatok, amelyekkel a forgatókönyvíró megajándékozta őt. A nyitójelenet után – a történet szerint mintegy harminc évvel később – akkor látjuk ismét, amikor a sok viszontagságot megélt főhőssel találkozik, s egy pillanatig úgy véli, Jézust látja maga előtt. „Azt hittem, talán te vagy az, aki miatt elhagytam az otthonomat, hogy megkeressem. Egykorú lehet veled. (…) Ha találkozom vele, felismerem.” Aztán amikor megtudja, hogy Ben Hur bosszúra készül ellenségével szemben, már a krisztusi tanítást sejtetőn inti őt: „Ez azt jelenti, hogy megölöd? A szemeden látom, hogy ez a szándékod, Júda Ben Hur. Akármit is tett ellened, nincs jogod kioltani az életét. A bűneiért úgyis bűnhődik.”

„Nem hiszek a csodákban” – feleli kiábrándultan főhős, mire Boldizsár filmbeli legszebb mondataival felel: „Az, hogy élsz, már az is csoda. Miért nem bízol Isten ítéletében? Nem hiszel a csodákban? Én se hittem, de egyszer Isten hangja szólott hozzám, és egy csillag elvezérelt egy Betlehem nevű faluba, egy jászolban fekvő újszülött gyermekhez. Isten lakozott a gyermekben. Azóta már felnőtt, és várja, hogy elkezdhesse a munkáját. Én visszatértem ide, hogy kéznél legyek, ha erre jár és szólít. Itt van a közelben. Látta a Napot lenyugodni, ahogy mi is. Lehet, hogy itt áll valamelyik kapu előtt, vagy a domb tetején, mert lehet, hogy pásztor, kereskedő vagy halász, de él, és az élete nem múlik el nyomtalanul felettünk. Sokféle út vezet az Istenhez, fiam. Remélem, a tied nem lesz nehéz.”

Boldizsár ősz fejét abból a jellegzetes profilból láttatja a kamera, amelyből valaha a festők ábrázolták a napkeleti bölcseket. A film egyik legszebb képsora ez!

Később, egy szintén festői jelenetben Boldizsár a Hegyi beszéd Jézusához szeretné elvezetni a főhőst. Hit és hitetlenség feszül egymásnak ebben a párbeszédben:

„– Júda! Megtaláltam, akiről beszéltem, itt van! A gyermekből férfi lett, és ez a férfi, most már biztosan tudom, Istennek fia. A jóslat valóra vált.

– Jó neked, Boldizsár. Feleletet kaptál az élettől.

– Az élet kapott feleletet a Mindenhatótól.

– Gyere Júda, gyere velem!

– Amikor a rómaiak a gályára hajtottak, majd’ megölt a szomjúság. És az a te embered innom adott, életben maradtam. Okosabb lett volna, ha a vizet a földdel itatom meg.

– Nem!

– Még most is szomjazom.

– Gyere meghallgatni őt!

– Mennem kell Pilátushoz.

– A halál megszállottja vagy. Ég áldjon!”

A keresztre feszítés jelenetében aztán eltűnik a festői profilképek Boldizsárja, s egy megtört öregember néz szembe velünk. Teljesítette küldetését: a főhős immár hívőként tekint Jézusra.

„– Hát ezért kerested őt, hogy itt akadj rá? Egyszer vizet kaptam tőle, és szívet, hogy éljek. Miért kell így bűnhődnie?

– Azért, mert magára vette a világ bűneit. Ezért született erre a világra abban a jászolban, ahol először láttam.”

Boldizsár utolsó mondatai csodálatos módon utalnak vissza a Jézus születésére, mintegy a bibliai szerzőkkel együtt hirdetve, hogy a betlehemi gyermek Isten Fiának bizonyult. 

Péterffy Gabriella

Így elevenítettük fel a „Szállást keres a Szent Család” hagyományát

A 20. század elejéről származó katolikus népi szokás a szállást kereső Szent Család tisztelete. Eredetileg a karácsonyi ünnep előtt 9 napon át 9 család – egymás közt beosztva – minden nap másik családhoz viszi a Szent Családot ábrázoló ikont közösen imádkozni (szentcsaládkilenced).

Ezt a régi, szép hagyományt eleveníti fel újra a csoportunk – amint már pár évvel ezelőtt is tettük – azzal, hogy az advent során (egy beosztás szerint) egymás családjait sorban meglátogatjuk az ikonnal, és a két család közösen imádkozik az ikon és az adventi koszorú előtt. Ez jó alkalom a karácsonyra való közös készületre, illetve a meglátogató és meglátogatott családok közti kapcsolat ápolására.

December 12-én hétfőn minket látogatott meg az egyik család. Várakozás volt bennünk, mert közös imára vendégek érkeztek. Az alkalmat a szentcsalád-járás imával kezdtük, amely szép és megható volt. Igyekeztünk, hogy a hétköznap esti fáradság ellenére az ima és az ének szívből is szóljon. Az imát követően kötetlenül beszélgettünk, hiszen mégis más így, a csoportalkalmakon kívül is találkozni. Rá két napra, szerdán pedig mi mentünk a következő családhoz „szállást keresve” a Szent-Család ikon számára. Mindkét találkozás kicsit kiemelt a szürke hétköznapokból.

Bízunk benne, hogy jövőre újra feleleveníthetjük ezt a szép imádságos és közösségépítő népszokást, immár hagyományt teremtve a csoportunkban. Egészen más így közösen készülni a karácsonyra.

Siklós Robi és Szilvi

Nagyszerű volt a Szegedi Ökumenikus Kórus hangversenye

A Szegedi Ökumenikus Kórus ismételten csodálatos hangversennyel ajándékozta meg hallgatóságát december 13-án kedden az Erzsébet-templomban. Programjuk kiegészült a Király-König Péter Zeneiskola tanáraiból, növendékeiből alakult együttes közreműködésével, valamint a zeneiskola König Hangelnevezésű leány kamarakórusának műsorával.

Nagyszerű és örömteljes az ökumenének a zeneművészetben való megnyilvánulása is, amit jelen esetben e kórus működése igazol. A dalosok az Orando et laborando (Imádkozva és dolgozva) jelmondat éneklésével vonultak be a templomba.

Az énekek, zeneművek között legtöbbször Lukács evangéliumából hangzott el néhány mondat Jézus születéstörténetéről, melynek tartalmához kapcsolódtak a felhangzó kórusművek.

Ismert taize-i énekek is felcsendültek, ám nemcsak a kórus ajkán, a hallgatóság is örömmel kapcsolódott a többször ismétlődő dallamok éneklésébe. A kis alkalmi zenekar is remekül színesítette az est műsorát, mint ahogy a König Hang kamarakórus produkciója is nagy dicséretet érdemel.

„Dicsőség mennyben az Istennek” kezdetű karácsonyi népénekkel zárult a Szegedi Ökumenikus Kórus programja, betelt a templom a lelkeket felemelő énekkel, hiszen apraja-nagyja, idős-fiatal minden jelenlévő teljes szívéből zengte e gyönyörű angyali imát. Istent dicsőíteni a szép, szárnyaló hangokkal, az embereknek pedig élményt adni ragyogó küldetés!

Köszönet és gratuláció a két kiváló karnagynak: Baloghné Kovács Magdolnának és  Nagy – Szabó Kornéliának, továbbá a Király – König Péter zeneiskola többi tanárának, így Zsigmond Gábor zongoraművész-tanárnak, a zeneiskola vonós tanszaka tanárainak Tóthné Szegszárdy Bernadettnek, Kovácsné Tóth Ágnesnek, Siklósné Pechan Szilviának, a hegedűs lányoknak és a leány kamarakórusnak, valamint a szólistáknak. Áldás munkájukra!

Lucz Ilona

Advent 4. vasárnapján – „Arcban elbeszélve”

Mt 1,18-24 ábrázolása Pasolini Máté evangéliuma című filmjében.

„Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: »József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.« Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: »Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmanuelnek fogják hívni.« Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.”

Érdekes lenne tudni, hogy e sorokat olvasva vagy a szentmisében hallva hogyan képzeljük el ezt a történetet. Hogyan lehet képekké formálni e bonyolult jelenetsort, amely nem ad alkalmat párbeszédre, ugyanakkor olyan kifejezések találhatók benne, mint „nem akarta őt hírbe hozni”, „elhatározta, hogy titokban bocsátja el”, „amikor ezeket forgatta szívében”?

Pier Paolo Pasolini az 1964-ben készült Máté evangéliumában már-már dokumentumfilm-szerű, és mégis költői képeket tár elénk. „Pasolini megtalálta a mozgóképet az evangéliumhoz (…) Arcokból, vagy mondjuk inkább úgy, az arcokból vezeti le (…) filmjében az evangéliumi történetet”– írja Karátson Gábor a Filmvilág 1995. évi 12. számában, majd képről képre feleleveníti a film első három és fél percét, amely a fent idézett bibliai szakaszt jeleníti meg.

„Az a fluidum, amelyet az arcok evangéliumi egymásra hangolódásának lehetne nevezni, mindjárt a film elején, Mária és József találkozásának jelenetében létrejön.

»Catharina, álomszerű szépségű arc« – írja naplóiban valahol Leonardo da Vinci. »Mária, álomszerű szépségű arc« – írhatnánk mi is, félig-meddig Leonardóra utalva ezzel. Az ő festményeire emlékeztet a fiatal lány ovális arca, ha befelé forduló kifejezésében talán nem is egészen. Nem éppen szembe néz velünk, hanem, kissé balra tőlünk, valaki másnak a szemébe tekint; reménytelen várakozással, semmi jóra nem számítva, bántásra, a vele szemben állóban fellépő zavarodottságra annál inkább. Mint aki a női megalázottság világában él: fájni fáj neki, de magától értődőnek veszi. József szemébe néz.

És látjuk is már József széles, becsületes, de valahogy keményen megszomorodott arcát. Ő Mária szemébe néz, kissé balra tőlünk. S aztán már Mária egész alakja áll előttünk, látni valóan viselős állapotban. József szót se szól, hátat fordít neki, kilép a kis udvar kapuján, elmegy. Sivár tájban, köves ösvényen távolodik, míg csak egy romvárosnak látszó település aljába nem ér. Itt jelennek meg első ízben a későbbiek során is újra meg újra felbukkanó, önfeledten játszadozó, rakoncátlankodó gyerekek. Szerepük, az igazság elrejtettségének és megjelenítettségének jellemzése után, még egyszer igazolásra lel Jézus szavaiban: »Ha olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek bé az mennyeknek országába.« Ha Mária arcáról Leonardo jutott eszünkbe, e gyermekekben – például a jeruzsálemi bevonulás jelenetében – a giottói gyermekekre ismerünk. Annyira intenzív ez a gyermekiség – amelynek színe mindvégig fehér lesz –, hogy egyáltalán a film egyik fő sugallatának tekinthető.

Ebből a gyermekiségből maradna ki József. Ránéznek a gyerekek, vet rájuk egy pillantást ő is, de aztán leborul egy kőre, mélységes megszomorodottságban. Sorsa azonban az, hogy ezzel a gyermekiséggel mindennél mélyebb kapcsolatba kerüljön. Mert ekkor jelenik meg neki először az angyal: »József, Dávidnak fia, ne félj elvenni az Máriát feleségül, mert az, mi őbenne fogantatott, az Szentlélektől vagyon«. József azonnal feláll, visszamegy Máriához. S bekövetkezik a második csoda, legalább akkora, mint az angyali jelenés volt: Mária is kijön a házból, Józsefre néz, nézik egymást egy ideig, és aztán mindketten elmosolyodnak, oly finoman, hogy alig több az, mint valamely sejtelem.(…)

A teljes csoda pedig Mária és József arcának, ezeknek a jelenet kezdetén oly konokul magukba zárkózott arcoknak az egymásra találása, egymásban való feloldódása. Az egyébként el nem képzelhető emberi átváltozás. »Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.« 

A fentieket nézve érdemes megfigyelni azt is, hogy az idézett képsort a bibliai nyelv stílusához leginkább illő filmes eszközökkel, nagyon átgondoltan szerkesztett páros képekben ábrázolja Pasolini. Mária és József megszemélyesítőjét itt még csak külön-külön fényképezi a kamera, együtt majd a Jézus születése utáni jelenetben lépnek elénk. Voltaképpen ezt látjuk:

Közelkép Máriáról – közelkép Józsefről
Közelkép Máriáról, aki lesüti a szemét – közelkép Józsefről, kinek arca indulatot tükröz
Egész alakos kép a láthatóan várandós Máriáról – egész alakos kép Józsefről, aki megfordul és elmegy
Mária József után néz – József alakja távolodik
Mária tűnődő arca – József háttal, közelképen
Városkép, nyüzsgés József szemszögéből
Játszó gyermekek – József nézi őket és lekuporodik a földre
Játszó gyermekek – József elalszik
Játszó gyermekek – József alszik
Megjelenik az angyal és elmondja szózatát – József felébred és rácsodálkozik
Mária háza messziről, diadalmas zene – József közeledik az úton
Mária kilép a házból, várja Józsefet – József megérkezik
Mária arcán mosoly – József arcán mosoly
Mária mosolya

Nagyon szép, ahogyan József távozásának és visszatérésének képei között mintegy kiemelkedik a gyermekség és az angyali szózat jelenete. Szép, ahogyan a távozás és az érkezés keretbe foglalja a jövendölés ábrázolását. Gyönyörű hármasságot teremt Pasolini ebben a képsorban, miközben az emberi csalódottságtól az Istennel való találkozás öröméig számos lelkiállapotot érzékeltet. Összetartozás és elválás, bizalom és bizalmatlanság, öröm és bánat, isteni jelenlét és ünnepélyesség mind-mind megjelenik ebben a mindössze három és fél percben.

Sokan úgy vélik, Pasolini e műve nemcsak film, de imádság is. Az adventi időben és karácsonykor a fohásznak akár ezt a módját is választhatjuk…

Péterffy Gabriella

Advent 3. vasárnapján – elmélkedés Mt 11,2-11 nyomán

Elmélkedés Mt 11,2-11 nyomán

Olyan ez a szöveg, mint a zenében egy feloldásra váró akkordmenet.

Ez a mondat szólalt meg bennem Mt 11,2-11 olvasása után. Kérdésekkel és különös képekkel teli szöveget tanulmányoztunk, amely mindvégig fenntartja az olvasó figyelmét, akár egy feszültséggel teli hangzásvilág, melynek minduntalan a feloldását várjuk.

„Amikor János a börtönben Krisztus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait és megkérdezte tőle: »Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?« Jézus ezt válaszolta nekik: »Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit hallotok és láttok». (Mt 11,2-5)

Mai kifejezéssel élve: egy bonyolult információáramlásnak vagyunk tanúi a „hallott”-„elküldte”-„megkérdezte”-„válaszolta”-„vigyétek hírül, amit hallotok és láttok” olvasásakor. Hét ige irányul egyetlen eldöntendő kérdés megválaszolására, s mint a különös, egymáshoz súrlódó zenei hangok, mégsem hozzák meg a várt feloldást. Mindez fenntartja a feszültséget és még inkább kihegyezi figyelmünket a válaszra. De már a kérdés is különös – „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11,3) –, hiszen a mondat második fele hangsúlyozottan is felveti egy másik Messiás érkezésének lehetőségét. Valószínűleg egyszerűbbnek éreznénk a kérdést e nyomatékosítás nélkül.

A választ sejtető utalást a tanítványok tapasztalatait felidéző képek sorában, ismét közvetett módon kapjuk meg: „vigyétek hírül, amit hallotok és láttok: A vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegé­nyeknek pedig hirdetik az evangéliumot.” (Mt 11,4-5) Ezután viszont ismét megtorpanunk egy kijelentés nyomán: „Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.” (Mt 11,6) Képzeletünk újabb inspirációt kap a továbbgondolásra, sőt az önreflexióra is: ki botránkozik meg, és ki nem? Én hogyan vélekedem erről? És valójában ki az, akit várunk?

Aztán a következőkben, Jézus szavait hallatva az evangélista János felé fordítja a figyelmünket. Hat kérdés zúdul ránk egymás után, ismét zavarba ejtő képeket vetítve elénk: „Miért mentetek ki, mit akartatok látni a pusz­tában? Széltől lengetett nádat? Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Finom ruhákba öltözött embert? Íme, akik finom ruhákat hordanak, a kirá­lyok házaiban laknak. Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Prófétát?” (Mt 11,7-9) Az imént még mi vártunk választ Jánossal együtt a kérdésre, s most bennünket kérdez Jézus háromszorosan is. Széltől lengetett növény, finom ruhás ember, próféta. Különös, fokozást sejtető képsor. Majd a szöveg egyetlen „igen”-je: „Igen, mondom nektek: prófétánál is nagyobbat.” S ettől kezdve már a kicsinység és a nagyság fogalma került gondolkodásunk homlokterébe a Keresztelő Jánosról és Jézusról folytatott elmélkedésben. „Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála.” (Mt 11,11)

Csoda-e, hogy a szöveg meghallgatása után csendek férkőztek a beszélgetésbe azon az estén?

Péterffy Gabriella

Az Antiochia közösség lelki hétvégéje a plébániánkon

„Engedjétek hozzám jönni a kisgyerekeket, mert ilyeneké a mennyek országa.” (Mt 19,14)

Ez a bibliai idézet volt annak a Hétvégének a mottója, amelyen plébániánk antiochiás fiataljai immár sokadszorra, a plébániai hívek imáinak és finom harapnivalóinak segítségével, november 18-20-án részt vettek. Ezt a különleges eseményt évről évre ők maguk szervezik és bonyolítják le azzal a szándékkal, hogy egymást szolgálva és egymást lelkesítve gyarapítsák Isten egyházát újabb és újabb tagokkal, akik a Hétvége után péntek esténként közösségben élhetik át Krisztus szeretetének erejét.

E mostani Hétvégén azt mutatták meg egymásnak, hogy miként maradjanak Isten szeretetében feltétlenül bízó, egymást szeretettel szolgáló, tiszta szívű gyermekek. Őszintén megosztották egymással személyes istenélményeiket, és tanúskodtak az igenekről, melyet a legkülönfélébb élethelyzeteikben Istennek mondanak. Egymás elé tárták, hogy szerintük miért jó Istenhez tartozni, és milyen nagyszerű azt közösségben megélni. Mindehhez imákban kérték a Szentlélek segítségét, akinek jelenléte és kegyelme minden egyes Hétvégén érezhető. Ő ad újra és újra bátorságot és kitartást a sokszor már kamaszként túlhajszolt, megterhelt, a világ zajától összezavarodott fiataloknak ahhoz, hogy megmaradjanak hitükben, fáradhatatlanul imádkozzanak egymásért és az egyház minden egyes tagjáért, így értünk is. Szívmelengető látni és hallani, ahogyan teljes bizalommal és lelkesedéssel énekelnek az Úrnak hálaadó imákat. Ők a mi reménységünk arra, hogy tovább viszik a krisztusi szeretetet és tovább építik Isten országát itt a földön.

Éppen ezért nagyon hálásak vagyunk a plébánia híveinek minden imáért, amellyel lelki támogatást adtak nekik, és minden egyes finom falatért, amellyel a fiatalok testi táplálékához járultak hozzá. Mindezt viszonzandó, december 19-én, a roráte misén az antiochiás fiatalok szolgálnak majd énekükkel és felolvasással, valamint szeretettel és hálával látják vendégül mise utáni reggelire a híveket. Adja Isten, hogy kis közösségük még sokáig megmaradjon és fiatalos lelkesedéssel töltse meg plébániánkat!

a hátteret adó szülőpárok nevében: Szandi

Advent 2. vasárnapján – Alkotók találkozása

– Mt 3,1-12 nyomán –

Az egyik az első században élt, a másik a huszadikban. Az egyik szavakkal festett képeket, a másik képekkel felelt a szóra. Csaknem két évezred választotta el őket egymástól, és mégis, mintha együtt és ugyanazon a helyen lettek volna a bibliai időkben.

Keresztelő Jánosról olvastunk, amikor a Máté evangéliuma által megjelenített képre a gondolataimban rávetült egy másik jelenet. Különös játéka volt ez a képeknek: hol az egyik került előtérbe, hol a másik, néha még keveredtek is egymással a részletek, hiszen oly hasonlóak voltak egymáshoz. A szöveg által sugallt kép csak a gondolataimban mozdult meg, s vált élővé, a másik jelenet viszont már önmagában is mozgó képek sora volt, fekete-fehér mivoltában is életszerű. Alkotójának egy zseniális találmány, a film tette lehetővé, hogy ily módon láttassa a Szentírás által sugallt képeket.

„Azokban a napokban eljött Keresztelő János, és hirdette Júdea pusztájában: »Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.« Ő az, akiről Izajás próféta beszél: »A pusztában kiáltónak szava: ’Készítsétek az Úr útját, és tegyétek egyenessé ösvényeit’.« (Mt 3,2) E gondolatra a huszadik századi művész festői tájképpel felel, miközben vízcsobogás hangját hallatja. Szélesen elterülő vidék tárul elénk a dombok között kanyargó folyóval. A vízben emberek sokasága járul egy szikár alkatú, szigorú arcú férfi elé. Imára kulcsolt kézzel, átszellemült arccal jönnek, egy kisfiú arckifejezése különösen megkapó, amint keresztelésének pillanatában az égre tekint. Aztán az áhítatot díszes öltözetben megjelenő papok érkezése töri meg, mire a szikár férfi ajkáról felcsap az indulat: „Viperák fajzata! Ki tanított titeket menekülni a jövendő haragtól? Teremjétek hát a megtérés méltó gyümölcsét.” (Mt 3,7-8)

Keresztelő János megtérésre buzdító prédikációját ékes olasz nyelven halljuk, annak minden szenvedélyességével. A képek művészének még arra is gondja van, hogy szóról szóra hangozzék el a bibliai szöveg. Máté evangélista szavai kigyúlnak, s fényükben jól látszik Ábrahám népe éppúgy, mint a fejsze, mely már a fák gyökerén van, a jó gyümölcsöt nem termő fák, melyeket tűzre vetnek, ott van Keresztelő János és látható már az is, akinek eljövetelét megjövendöli. Vizuális erején túl különös zeneisége van ennek a szózatnak, mely egyre hangosabbá válva vezet el bennünket a Szentlélekkel és tűzzel keresztelő Krisztus víziójáig.

Majd hirtelen csend lesz, amikor a mozgókép által ábrázolt Jézus megjelenik. Lassan, méltóságteljesen lép Keresztelő János elé, aki elnémul az Ő látására. Két tekintet találkozik e pillanatban, s találkozik két alkotó is: Máté evangélista és Pier Paolo Pasolini filmrendező.

Péterffy Gabriella