Attila atya a taizéi lelkiségről: Az imádság és a munka harmóniáját gyakoroljuk 

Thorday Attila újszegedi plébános, teológiai tanár évtizedek óta minden nyáron magyar csoportokat vezet a franciaországi lelkiségi központba. Az interjúban szól többek között a taizéi spiritualitás hatásáról az ökumenikus kapcsolatokra, valamint a társadalmi elkötelezettségről, amit a fiatalok tudnak vállalni a Taizében szerzett tapasztalataik hatására.

– Úgy tudjuk, hogy e héten Taizében tartózkodik. Egy nagy csoport fiatalt vitt magával. Mi indította e zarándokút megszervezésére?

– Még szemináriumba lépésem előtt, 1986-ban jártam először Taizében. Egyetemi tanulmányaimat befejezve, a harmincnapos vízum akkori lehetőségét felhasználva – ma így mondanám – tanulmányútra mentem francia nyelvterületre. Autóstoppal, egyedül indultam útnak. Több szerzetesközösséget és plébániát látogattam meg, de Taizé az a hely, ahova azóta is visszajárok. Papi hivatásom formálódásában nagy szerepet kapott ez a szerzetesközösség, és lelkipásztori szemléletemet meghatározza az, amit itt tapasztalok. Immár több mint három évtizede visszatérek ide mint forráshoz, ahol erőt gyűjtök. Az itt élő testvéri közösség tagjaival beszélgetek, és imáikon veszek részt a hét során.

– Mióta és miért szervez csoportos zarándoklatot Taizébe?

– Lelkipásztorként kötelességemnek tartom, hogy ami szépet és jót felfedezek, azt megosszam a reám bízottakkal. Tehát benső indíttatás, hogy mióta káplán, majd teológiai tanár és jelenleg plébános is vagyok, a körömben lévő fiataloknak megmutassam, ami engem éltet. Amit közösen élünk meg, és amely tapasztalatokban részünk van, az bennünket is összeköt. Így köztünk is barátságok születnek. Ezt nagy értéknek tartom.

– Kik és hogyan kapcsolódtak be az idei zarándokcsoportba; hogyan szerveződik egy ilyen ifjúsági zarándoklat?

– Örömömre szolgál, hogy a szegedi szeminárium elöljárói támogatták az érdeklődő papnövendékeket, hogy tartsanak velem, így idén négyen is köztünk vannak. Remélhetően néhány év múlva ők maguk is vezetnek majd ifjúsági csoportokat, imaórákat és zarándoklatokat, így képzésüknek is része lehet, amit itt átélnek. Az általam vezetett újszegedi plébánia fiataljai közül is mintegy tízen – a tizenöt év feletti ministránsok és az Antióchia-csoporthoz tartozók – jelentkeztek és jöttek velem Taizébe. Továbbá, mivel több mint két évtizede rendszeresen, minden nyáron július közepén útra kelek, országszerte sokakhoz eljutott ennek híre. Így történt, hogy idén is megtelt az ötvenöt fős autóbusz.

A korábbi évek tapasztalatai alapján idén is péntek reggel indultunk, hogy az első két nap lehetőséget adjon arra, hogy a csoport tagjai összekovácsolódjanak. Idén a bajorországi benediktbauerni kolostorban kaptunk szállást két éjszakára, hogy szombaton a természetben gyönyörködve kiránduljunk, és kiscsoportokba rendeződve játékos módon ismerkedjünk egymással. Annak lehetőségét is megteremtettük, hogy a vacsorát magunk főzzük és jóízűen elfogyasszuk. Mivel vasárnap ismét úton voltunk, a szombat esti szentmisében adtunk hálát Isten nagy tetteiért.

Az idei utunk sem volt zökkenőmentes: már a burgundiai tájakon jártunk, amikor buszunk egyik kereke durrdefektet kapott. Csodának éltük meg, hogy aggódó tétovázásunk közepette néhány perc múlva egy autó állt meg mellettünk, melynek vezetője felajánlotta segítségét. Szakember volt a javából, aki feleségével és két kisgyerekével együtt épp ezen a vidéken töltötte szabadságát. A gumijavító mester kész volt a munkát szakszerűen koordinálni, vagyis a buszsofőrünkkel és néhány utastársunkkal együttműködve kereket cseréltek.
A közel kétórás művelet közben családja türelemmel várt, mi pedig a gyerekekkel játszottunk és süteményeinkből kínálgattuk őket, mert fizetséget nem fogadtak el. Végül alkalmi kórusként vettük körül őket, hogy egy francia nyelvű taizéi énekkel áldjuk meg őket. Hálás szívvel folytathattuk utunkat Taizé felé.

– És milyen program várta csoportot Taizében?

– Taizében egyhetes, vasárnaptól vasárnapig tartó ifjúsági találkozókra várják a 16–29 éves fiatalokat. Alapvetően ebbe kívánunk bekapcsolódni, hogy más nemzetek keresztény fiataljaival barátkozzunk, és napjában háromszor részt vegyünk a szerzetesközösség énekes imádságaiban. Idén egy különleges találkozónak is részesei lehettünk: július 7-től 14-ig több mint kétszáz fiatal ferences testvér érkezik Taizébe, hogy rendi elöljáróik vezetésével itt tartsák káptalanjukat. Hazánkból Benjamin és Jeromos testvérrel találkozhattam.

Intenzív lelkigyakorlatnak élem meg az itt töltött napokat, hiszen a monasztikus közösség életritmusát élhetjük, az imádság és a munka harmóniáját gyakoroljuk.

A tábor életének fenntartásához – miként egy család mindennapjaiban is – szükséges, hogy mindenki kivegye a részét a feladatokból. Bár közel kétezer zarándok, vendég fordul meg hétről hétre Taizében, nincs egyetlen fizetett alkalmazott sem. Mintegy harminc-negyven önkéntes huszonéves, néhány héten vagy hónapon át szolgálatot vállalva, működteti a tábort a taizéi testvérek lelkülete és iránymutatásai szerint. Nagyszerű ebbe nemcsak belelátni, hanem a hét során ebben részt is vállalni.

Akár csak egyetlen órányi, lelkesen végzett közösségi munka feledhetetlen élményekkel gazdagítja a fiatalokat. Maguk is rádöbbennek, hogy a konyhai feladatok, a takarítás vagy a kerti munkálatok elvégzése által – főleg, ha testvéri együttműködésben teszik – képesek működtetni a társadalmat. Így érdemes folytatni életüket odahaza is!

(Magyar Kurir)

Tizennyolc év után újra Szegeden: Szentjánosbogár-tábor Újszegeden

Június 30-án elstartolt az újszegedi Szentjánosbogár tábor!  Kirakhattuk volna a MEGTELT! táblát az újszegedi templomra. 109 gyermek + 25 csoportvezető (köztük 27 szegedi-újszegedi) csimota táborozik ezekben a napokban a Szent Erzsébet plébánián és környékén!

35 család nyitotta meg a szívét és otthonát a táborozók előtt, így kicsit a házigazdák is bepillanthatnak a tábor menetébe, eljöhetnek a missziós misére kedden 18 órára, és a vendégek keresztény családoknál tölthetnek el pár napot együtt.

A templom melletti kiskertben regisztrálhattak az érkezők, vehettek énekeskönyvet, bogaras karkötőt és kulcstartót. Itt kapták meg a bogaras érzés egyik fontos kellékét, az egyenpólót, ami idén ÚJSZEGED felirattal készült az ittenieknek Büszkeség.

A táborba érkezés után máris bogaras játékokba fogtak a csoportvezetők a szökőkút mellett, s a közösségépítés ezzel el is kezdődött, mindenki bevonódott.  Mindenki megtapasztalhatta a bogaras életérzést, a közös játékot, éneklést.  Mire az esti hatos mise elkezdődött, már kicsit össze is hangolódtak az újdonsült csoportok. Flóri atya bravúros beugrással celebrálta a későn érkező tábori pap helyett a misét, majd Fejérváry Csenge táborvezető köszöntötte az újszegedi bogártársadalmat. Megköszönte a befogadó családok jelentkezését és a segítők munkáját. A templomból senki nem ment el plusz gyerek nélkül, sokan a saját 3-4-5-6 gyerekük mellé fogadtak be a tábor idejére még kettőt-hármat.

Hálásan köszönjük az újszegedi és szegedi hívek szállás-felajánlásait és az iroda-sekrestye munkatársainak az önzetlen segítséget a tábor lebonyolításában!

Pap Laci és Seres Kriszta

A pünkösdi Lélek erejében részesültek testvéreink

Pünkösd vigíliáján, június 8-án, szombaton a 18 órai szentmisén a Szentlélek eljövetelét ünnepeltük: nem csak a közel 2000 évvel ezelőtti eseményre emlékeztünk, hanem az itt és most működő Lélek erejét kívántuk befogadni. A bérmálás szentségét Kondé Lajos pasztorális püspöki helynök atya szolgáltatta ki a 9 bérmálandó testvérünk részére, akik között volt középiskolás, felnőtt dolgozó és többgyermekes édesanya is.

A felkészülés mindenkinek mást jelentett. Ami közös volt az a Szentlélek ajándékai utáni vágyakozás és a döntésük tudatossága. Ketten – Szűcs Melinda és London András – a keresztény beavatás mindhárom szentségében, így a keresztségben és az eukarisztia szentségében is e szentmise keretében részesültek.

A szentmise zenei ünnepélyét emelte Szántó Lajosné Babika vezényelte Szent Cecília kórus és a szólisták éneke. Szólót énekelt Kiss Judit és Piskolti László.

Az Egyház így határozza meg a bérmálást, illetve annak hatását: „A bérmálásban a keresztények megkapják a Szentlélek szavakkal ki nem fejezhető ajándékát, amely sajátos erővel ruházza fel őket és szentségi jegyet vés beléjük, hogy szorosan kapcsolódjanak az Egyházhoz és elkötelezve érezzék magukat, hogy mint Krisztus igazi tanúi, a hitet szóval és tettel terjesszék és megvédjék.”

Aki megnyitja a lelkét a Szentlélek előtt, abban Ő tud működni. Aki a bérmálás után törekszik a nagykorú keresztény életre, az megtapasztalja annak kegyelmi hatásait.

A bérmálási misében is Kondé Lajos atya beszélt a Szentlélek hét ajándékáról.

A Bölcsesség, ami megnyitja értelmünket, hogy Jézusi módon gondolkozzunk és szeressük, ami Istentől van, hozzásegít minket a természetfölöttiek értékeléséhez.

A Tudomány ajándéka, ami segít Istent jobban megismerni és felismerni a hamis tanításokat, ezáltal növekedünk a jóban.

Az Értelem ajándéka szükségességéről, amely segít az imában, az elmélyedésben, hogy a hitigazságokat igazi értelmük szerint fogjuk föl. Az éleslátás, az amit a Szentlélek ezen ajándéka, az Értelem ad – nemcsak a Szentíráshoz, hanem egész életünkhöz adja.

A Jótanács ajándékára bármelyikünknek nagyszüksége van döntéseink előtt, amikor időszerű teendőink között igazít el, hogy a szeretetből kiindulva tevékenykedjünk. A Jótanács az az ajándék, amely lehetővé teszi, hogy világosan lássuk Isten akaratát.

A Lelki Erősség, a nehéz helyzetek megoldásának képessége, hogy bátrak lehessünk és kitartók, hogy a világot a jobbik énünkkel tudjuk megajándékozni. A második világháború idején bombatalálat ért egy olasz óvodát. Mintegy 40 gyermek vesztette életét a támadás során. Az anyukák egy része ezután elfordult Istentől, más részük viszont még vallásosabb lett. Mi lehetett a döntő különbség a két csoport között? Hogyan lehetséges az, hogy ugyanazok a körülmények végletesen ellentétes reakciókat váltanak ki az emberekből? Igaznak tűnik a mondás: „nem az a fontos, ami velünk, hanem ami bennünk történik”. Nem a körülmények a legfontosabbak, hanem az ember maga, aki képes arra, hogy történjék bármi is, a méltóságát megőrizze. Ilyen erős lenne az ember? Aki csak egy kicsit is ismeri magát, az tudja, hogy nem. Az erőnket – kapjuk…

A Jámborság ajándéka, hogy olyanok tudjunk lenni, mint az a kisgyermek, aki biztonságban érzi magát a sötétség beállta után is. Lelki oldalról az igazán jámbor ember az, aki teljes békében van a világgal, Istennel. Bármilyen küzdelem, fájdalom éri, azt Istenre hagyatkozva el tudja fogadni. Ez milyen jó dolog! Soha többé nem kell félned, szoronganod, hiszen megbízol Istenben. Olyan élő kapcsolatod van Vele, hogy bármi érhet, tudod, hogy Ő segít. Ez nem egy pillanatnyi lelkiállapot, hanem egy egész életre kitartó dolog. Amiért meg kell küzdeni. És nem egy dolgokba való belefásultság, hanem valami mély szeretete Istennek és a teremtett világnak.

Az Úr félelme, a tisztelet érzelme, amely a megbántástól való félelem, ami erőt ad a bűn kerülésére. Hiszen az istenfélelmet és az istenszeretetet nem választhatjuk el egymástól, kéz a kézben járnak, egészséges összhangban. Ferenc pápa mondta: „Ez az adomány meggyőződésessé és lelkessé tesz bennünket, hogy ne félelemből vessük alá magunkat Istennek, hanem mert megérintett és megszerzett magának az ő szeretete. Az istenfélelem adománya egyúttal egy vészjelzés, egy riadó is a bűnben való megátalkodottsággal szemben. Amikor ugyanis az ember bűnben él, káromolja az Istent, kihasználja a társait, uralkodik fölöttük, amikor csak a pénzért, hatalomért és a hiú büszkeségért él, akkor az Isten félelme mintegy riadókészültségbe helyezi őt, azt mondva: Figyelem! Ezzel a hatalommal, pénzzel és büszkeséggel – mindezen ürességgel nem leszel boldog! Semmit nem tudsz ebből odaátra vinni, semmit! Csak az Atya szeretetét, melyet tőle kaptunk, vihetjük magunkkal. És amit mások számára tettünk!”

A bérmálás azt jelenti, hogy a Szentlélek eljön hozzád. Én azért bérmálkoztam meg, mert ez egy elköteleződés Isten és a hitem mellett. Ez már nem csak a szüleim döntése, hanem az én döntésem, az én választásom volt. Isten azért tágította a szívünket olyan hatalmassá, hogy egyedül csak a Szentlélek tölthesse be. A bérmálkozásnál pedig IGENt mondunk Isten ajándékára, a Szentlélekre. Ő belép az életedbe, és soha többé nem hagy el. Amikor az edző egy labdarúgó játékost a pályára küld, kezét a vállára teszi, és elmondja neki a végső utasításait. Ugyanígy lehet érteni a bérmálást is. Kézrátételben részesülünk. Az élet pályájára lépünk. A Szentlélektől tudjuk, mit kell tennünk. Teljességgel buzdít minket. Megbízása a fülünkben cseng. Érezzük segítségét. Bizalmával nem fogunk visszaélni, és utasításai szerint fogunk dönteni. Csak akarnunk kell, és rá kell hallgatnunk (részlet a Youcat-ból).

Bérmálkozóink írták:

„Azért vágyódtam a bérmálkozásra, mert számomra ez egy elköteleződést jelent a hitem mellett. hogy ez nem csak a szüleim döntése, hanem hogy én is így gondolom” (F. Emma)

„Több mint 12 éve járok hittanra, ez idő alatt az egyházközösség részévé váltam. Sok új ismeretségre tettem szert, elsőáldozásom óta lelkileg erősödtem és fejlődtem. Mindenképp úgy éreztem, hogy szeretnék a bérmálás szentségében részesülni, Azt, hogy szombat óta mit érzek nehéz szavakba önteni. A Szentlélek hét ajándéka közül – úgy gondolom – az erősségre van a legnagyobb szükségem, hogy Isten mindig velem legyen, átsegítsen minden nehézségen és bízzak benne.” (B. Dorina)

Ha valaki egy évvel ezelőtt feltette volna nekem a kérdést, hogy gondolnám-e, hogy csupán egy év leforgása alatt lelkiekben így megújulhat az ember, aligha mondtam volna ‘Igen’-t. Bár pünkösd előtt pár héttel jutott el teljesen szívemig a vágy, hogy a bérmálás szentségében részesüljek, hála Istennek, még lehetőségem volt idejében felkészülni lelkileg, és felkérni bérmaszülőmet. A bérmálkozási védőszentnek – nem szokványos módon – férfit, mégpedig Szent Pio atyát választottam. Úgy gondolom a Szentlélek által a Szent Pio atyához való erős kötődésem megszázszorozódott, és lelkiekben valódi újjászületést tapasztaltam meg. (L. Noémi)

Imádkozzunk most megbérmált testvéreinkért, szeretteinkért, a ránk bízottakért, önmagunkért és a pünkösdi ajándékokért. Ahogyan Pál mondja: „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.” (Róm 8,26)