Egyetlen nap, március 20-a mégis meghatározó élménynek marad meg valamennyiünk emlékezetében. Busszal kirándultunk Lakitelekre egy viszonylag gyorsan összeverbuválódott plébániai illetve görög katolikus közösséggel. A több mint három évtizeddel ezelőtt Lezsák Sándor jóvoltából létrejött intézmény (főiskola, kollégium, borászat, stb.) sajátságos, meggyőző szellemiséget sugároz: kiszámítottságot, rendet, nemzeti kultúrát. Az épületek, leginkább a főépület, amely a Nemzeti Művelődési Intézet székháza, építészetileg a hagyomány és korszerűség összhangját sugározzák, és mindettől úgy érzed, hogy hazajöttél. Béke és nyugalom, a jelenkor vágyott szépsége és gondolkodásmódja vesz körül. Ezt a légkört sugározza elsősorban a központi épület, amely belső tereivel, nemzeti önazonosságunkat hordozó értéktartalommal, kívül-belül a magyar kulturális örökség szimbólumaival díszítve kelt csodálatot. Az aulában kiállított tárgyak minősített magyar kézművesek és népművészek munkái. A Hévizi Róbert szakszerű vezetésével bemutatott műalkotások (szövés, fonás, kötés, horgolás, nemezelés, stb.) gazdagságától alig lehetett szabadulni, hiszen sugározzák a közösségek értékteremtő erejét is.

A gazdag, jóízű ebéd után hallgattuk meg Harangozó Imre néprajzkutató „Szakrális népművészet” című előadását. Az előadás Harangozó rendkívüli néprajzi tájékozottságáról tanúskodott. Gondosan állította össze a szakrális néprajz elemeit; személyes találkozásai, szórakoztatóan előadott történetei kiemelték a kifejezésmódjában ugyan egyszerű, de gondolkodásában és lelkületében mély istenkapcsolatot sugárzó parasztság, a nemzetfenntartó erő bölcsességét.

Utoljára, de nem utolsó sorban köszönjük a Nemzeti Művelődési Intézet nagyvonalú ajándékát, hiszen jelképes, jelentéktelen összegért utazhattunk és vehettünk részt ebben az élményben. Köszönet illeti Mentes Dániel módszertani referens munkáját is, aki szervezte a kirándulást, és aki háttérbe húzódva ugyan, de figyelmes segítőkészséggel állt csoportunk rendelkezésére.

Vajtai Éva

Ökumenikus imaest a Kalkuttai Szent Teréz templomban

A korábbi évekhez hasonlóan a keresztény egyházak közös imádkozásra gyűltek össze január 19-26. között. Az imahét január 24-i, péntek esti alkalmán mi, újszegedi hívek voltunk a házigazdák.

Az est során taizéi énekkel imádkoztunk. A Hitvallást követően Szuhánszki Tamás metodista lelkipásztor igehirdetése következett. A lelkész úr elsőként megemlítette, hogy nagy tisztelője Kalkuttai Szent Teréznek, s ezért külön öröm számára, hogy a róla elnevezett templomban teljesíthet szolgálatot. János evangéliumának 15. fejezetét választotta a tanítása alapjául. Rámutatott, ahogyan a szőlővessző is úgy lesz gyümölcsöző, ha a szőlőtőhöz kötődik, mi is az Úr iránti elköteleződésünk miatt tudunk gyümölcsöt teremni. Hangsúlyozta a keresztény közösség, az egymáshoz tartozás fontosságát. Jézus mennybemenetele után, mi hús-vér emberek maradtunk azok, akik a munkahelyünkön, emberi kapcsolatainkban tudjuk terjeszteni Isten Igéjét.

Rámutatott arra is, hogy nem a közös érdeklődési körünk, nem a szimpátia hoz a közösségbe bennünket, hanem a Fiú választott ki, ahogyan annak idején is a halászokat, a vámost és a zelótát is egyazon közösségbe gyűjtötte. A tanítványok a nézeteltéréseik, eltérő érdekeik ellenére Jézust követve egységbe forrtak és az egyház alapjai lettek. Hitükhöz többezer ember csatlakozott, akik azt kérdezték: „Mit tegyünk?” Ez a kérdés azért fontos, mert a mai keresztényeket is megkísérti az istentelenekhez való alkalmazkodás. A lelkipásztor arra biztatott minket, hogy ne a hitetlen világhoz igazodjunk, hanem Isten legyen az, aki irányt mutat. A nyugati egyház egyre jobban hangsúlyozza a szerető Istent, de ne feledjük, hogy nem a szeretet az isten, hanem Isten Szeretet. Az ember akkor él az Úr akarata szerint, ha a Fiúnak engedelmeskedik.

Az igehirdetés után személyes fohászainkkal, majd a Jézustól tanult imával fordultunk a mennyei Atyához. Az ároni áldást követően közös énekléssel zártuk az alkalmat, majd tea és sütemény mellett egy kis beszélgetésre is lehetőségünk volt.

Hálásak vagyunk Szuhánszki Tamás metodista lelkipásztornak a lelkesítő gondolatokért és a biztatásért, hogy legyünk só és világosság a világban! Köszönjük Balogh Barnabás baptista lelkipásztor, Cserháti Sándor evangélikus pap, Szaplonczay Miklós görögkatolikus atya, valamint plébánosunk, Attila atya és Tari Sándor fokolarino jelenlétét. Köszönet a taizéi énekek vezetéséért a zenei szolgálatot teljesítőknek és a sok finomságért a Teréz anya templom Angyalainak!

Csodálatos estét töltöttünk együtt és lelkileg gazdagodva tértünk haza. Találkozzunk jövőre ismét a keresztény felekezetek egységét erősítve!

Dobóczkyné Bús Márti

November 21-én, csütörtökön nyílt meg Gyekiczki Péter „Ima és alkotás” című munkáinak kiállítása a plébániai nagyteremben. Ez a kiállítás egészült ki később Barkos Beáta tűzzománc, valamint a keleti egyház hagyományainak megfelelően kézzel festett ikonok bemutatásával, amelyek meg is vásárolhatók.

Különleges élményben lehetett része azoknak, akik elfogadták a meghívást a december 7, szombat este, a taizé-i imaórát követő ikon- és könyvbemutatóra. A plébánia nagytermébe lépve azonnal érzékelni lehetett, hogy a megszokott rendtől eltérően másképp voltak elrendezve az asztalok és a székek. Az asztalokon kis ikontartó állványokat helyeztek el, melyeken szebbnél szebb ikonokat lehetett egészen közelről megnézni és eközben rácsodálkozni arra, miért mondják azt: ha egy ikont nézel, akkor imádkozol is. Gyekiczki István Győzőné ajándékozott meg bennünket azzal a csodával, ami az ikonokról az azt szemlélő felé áradt.

Óvodapedagógusként, katetékaként a hit közvetítését tartja feladatának. Ikont, szentképet csak imádságos lélekkel lehet festeni. Ez az Úrtól kapott adománya az ikonfestőnek és ajándék annak, aki imádságos lélekkel az ikonok segítségével éli meg a Szentírásban foglalt tanítást. Az ikonok között odafordulhattunk a Szent Családhoz, imádkozhattunk a Gyermeket ölében tartó Boldogságos Szűzhöz, átélhettük a Szentlélek kiáradását köszöntő apostolok örömét, de Szt. Miklós, sárkányölő Szt. György mellett elgondolkozhattunk az ószövetségi Szentháromság titkáról is. Bármelyik ikont is néztük, mindegyikről olyan fény és öröm áradt, amelyet a Szentlélek tud közvetíteni az emberek felé.

Ennek az estének további eseményeként az Új Város Alapítvány kiadásában megjelent „15 nap imádság Roger testvér gondolataival” című könyv bemutatására került sor. A taize-i imaóra után Roger testvér gondolataiból is ízelítőt kaphattunk. 2024 Adventjében járunk, s készülünk arra, hogy a mi szívünkben is újból megszülessen a Gyermek. Roger testvér egész életében az evangéliumot hirdette gyermeki szeretettel. Benne a gyermek és bölcs ember lelke összefonódott. Minden gondolata Isten végtelen jóságát és szeretetét közvetíti felénk. Attila atya szavaival: az embereknek két csoportja van. Az egyik, aki már volt Taizében, a másik, aki még nem. Akik még nem voltak e könyvbe foglalt elmélkedésekkel bepillantást nyerhetnek Taizé világába. Aki pedig már jártak ott, újból átélhetik azt a békés szeretetet, amit e kis falu dombjai között át lehet élni.

A könyv szerkesztői arra is gondoltak, hogy minden napra egy-egy taizé-i éneket (kottával együtt)  közreadjanak, melyeket otthon akár dúdolva, akár hangosan énekelve ismételhetünk, így imádkozva Karácsony misztériumáért. Köszönettel tartozunk a szerkesztőnek és Szendrényi Mariettának, aki fordításával hozzájárult, hogy igazi karácsonyi ajándékot tarthatunk a kezünkben.

Homoki-Nagy Mária

Szőke János nemzetközileg is jegyzett AV AFIAP fotóművész zenei aláfestéssel kísért diaporáma bemutatóját láthatta az érdeklődő közönség november 21-én este 7 órától a plébánia nagytermében.

Az előadásának „A látható világ” címet adta. Letaglózott, lenyűgözött, elvarázsolt, mindannyiunkat mindaz, amit láttunk, hallottunk. János a képek alá jó ízléssel kitűnő zenéket válogatott: hol egy pravoszláv kolostor lélekemelő kórusa hangzott fel, hol a zenész barátainak szerzeményeit, improvizációját hallhattuk.

Rendkívüli tehetséggel megáldott művész állt előttünk, aki nagyszerű érzékkel, különös látásmóddal közelít a világunk szépségei felé, ami méltán eredményezi a gyönyörű képeket és a számtalan díjat, amelyeket hazai és nemzetközi versenyek alkalmával nyert. Képei poézissel átitatott alkotások.

A körülbelül egy órás előadást hét témára építette fel, egyenként 3-7 perces időtartammal, minden téma előtt rövid magyarázatot kaptunk, „beavatást” nyertünk a képek keletkezésének körülményeibe, rejtelmeibe.

Az első témát emelném ki, amely az Isten által teremtett gyönyörű világunk tönkretételéről szólt, megrázó történet bontakozott ki előttünk. Művészünk ezzel az alkotásával elnyerte az angliai Royal Photography Society (Királyi Fotográfiai Társaság) pályázatának első díját. E diaporáma sorozatról tudomást szerzett a National Geographic televíziós csatorna, majd ezután egy feltáró filmet forgatott a valaha gyönyörű erdélyi tájba illeszkedő falucska, Kiskapus közelébe épített szénerőmű működésének megrendítően csúfos és káros hatásáról. E film nagy nemzetközi felháborodást váltott ki, aminek hatására bezárták e szörnyű, környezetszennyező gyárat.

Ehhez a témához kapcsolódott az újabb képsorozat: a fotóművész ugyanis 20 év múlva visszatért e helyszínre, ahol újra képekre rögzítette az immár lepusztult üzem épületeit és a szép, tiszta emberi arcokat a régi, füsttől, koromtól szurtos arcok, kezek helyett. Ám, ami nem változott ennyi idő alatt sem, az a szegénység, a kilátástalan élet.

A továbbiakban megejtően szép és csodálatos képsorozatokat láttunk remek zenei kíséretekkel. Röviden összefoglalva: a Cantus vitae (Az élet dala) egy sötét barlangból kitekintés a fényre, illetve ahogy a nap sugarai időnként függönyszerűen is bevilágítanak a sötétségbe; az Approximáció (Megközelítés) az élet „nehéz helyzetéről” és annak megoldásáról szólt kissé absztrakt módon, a művész egy balett táncosnő és egy szék példájával mutatta be ezt a jelenetet; a Benedictus vízben elsüllyedt katedrálisába „belebegett” egy-egy szép hölgy, akiket János angyalkáknak nevezett, a képsorozat ideje alatt Csajkovszkij: „Kerubok himnuszát” hallottuk, a Kyrie Eleison Ukrajnára, a háborúra utalt a Szretenszkij monasztir kórusának csodálatos énekével és egy kislány szólójával, az utolsó képsorozat pedig az Úton címet viselte.

Az aláfestő zenék alkotói a következők voltak: Polgár Tibor, Magda Dávid, Német Miklós, Hauck Dávid, Pjotr Csajkovszkij, Ludovico Einaudi.

Szemnek, fülnek, szívnek, léleknek egyaránt szinte katartikus élményben volt része. Köszönet Szőke János fotóművésznek, akit szívesen várunk vissza, és köszönet Attila atyának, hogy bizalommal lehetőséget adott e nagyszerű művészeti estnek!

Lucz Ilona