Már szokássá vált, hogy nagyszombat délelőttjén Szent Erzsébet templomunkban összegyűlünk, kicsik és nagyok, kosárkáinkkal, és az oltár lépcsőjére helyezzük jelképes húsvéti ételeinket, hogy szép lengyel szokás szerint Artúr atya, lengyel minorita szerzetes Attila atyával megszentelje a kalácsokat, tojásokat, sonkákat. A szentelés szavai magyarul és lengyelül is elhangzottak. A szegedi lengyel közösség tagjai együtt imádkozták Artúr atyával a Miatyánkot, majd magyarul is elhangzott. A reggeli ragyogó napsütés a színes üvegablakokon keresztül fénybe vonta az egymás mellett sorakozó kis kosarakat, virágokkal, barkaágakkal feldíszítve. Attila atya figyelme még arra is kiterjedt, hogy a jelenlévő francia Marc-kal, az ő anyanyelvén is elimádkozták a Miatyánkot kettesben.

A felemelő szertartást egy kis agapé követte a plébánia nagytermében, ahol a sok gyerek örömétől volt hangos a terem. Köszönjük az atyáknak, hogy ebben az évben is részt vehettünk ezen a szép hagyományos ételmegáldáson itt Újszegeden:

Szántó Lajosné

Március 27-e, péntek délután a felnőttkatekézis csoportunkból, aki tehette – Attila atya ötletének köszönhetően – ellátogatott az egyházmegye egyik új intézményébe, a Belvárosi-híd lábánál felújított egykori Tóth Péter palotába, ahol a régi, nagymúltú középfokú zeneoktatás (konzervatórium) kapott helyet. Az iskolafenntartó a Szeged-Csanádi Egyházmegye, hivatalos neve: Vántus István Katolikus Zeneművészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Zeneművészeti Iskola, amely 2024 őszétől kezdte meg működését ebben az épületben, az alapfokú képzést a Pro Musica zeneiskola jelenti újszegedi telephellyel.

Az intézmény egykori igazgatója, jelenleg főigazgató-helyettes művészeti vezető Újvári István, tombitaművész-tanár, fogadott minket nagy örömmel. Készségesen ismertette az épület történetét.  Megtudtuk, hogy Tóth Péter fűszerkereskedő vásárolta meg a várostól a Híd utca, Roosevelt tér, Viktor Hugo utca által határolt telket 1881-ben. A földszinten üzleteket, az emeleten lakásokat alakítottak ki. Az első üzlet 1883-ban nyílt meg.

Napjainkra az épület belső területe teljesen megváltozott, látványos, modern, ízléses és praktikus megoldásokat alkalmazott a tervező és kivitelező egyaránt. Négy szinttel plusz alagsorral rendelkezik a ház. A hangszeres, énekes, zeneelméleti oktatás mellett a diákok a közismereti tantárgyak tanításában is itt részesülnek. Vezetőnk bemutatta a tágas fogadótértől kezdve a tantermeken, irodákon át a két toronyban kiváltságos helyen lévő egy-egy tantermet – ahonnan gyönyörű a kilátás a Belvárosi hídra és az Erzsébet templomunkra –, a kisebb (kamara) és a nagyobb hangversenytermet, az alagsorban található kávézót, büfét, mosdókat, sőt egy hangulatos belső udvarra is kisétáltunk. Az épületben a székek, kanapék fekete-fehér váltakozó színei a zongora billentyűit idézik. Ámulattal tekintettünk körbe. Ilyen gyönyörű, kívül-belül megújult intézménybe öröm járni, tanulni éppúgy, mint tanítani. Magyarország több pontjáról, de a határon túlról is jelentkeznek ide diákok felvételire.

Bizonyára mindenki látta az épület homlokzatán olvasható szöveget: Symphonia Hungarorum. E felirat keletkezése Szent Gellért püspökhöz, a hozzá kapcsolódó legendához fűződik. Újvári István főigazgató-helyettes néhány mondatban vázolta a történetet, a pontos írásos anyagot, az idézetet a legendából és egy Juhász Gyula verset, amely szorosan kötődik e legendához, számunkra hozzáférhetővé tette. Érdekes és egyben kuriózum is e dokumentum.

Lucz Ilona

Íme:
A 12. században írásba foglalt Gellért-legenda egyik epizódja a magyar zenetörténet első írásos dokumentuma.

Szent Gellért püspök legendája (részlet)

„Történt pedig egyszer, hogy valakinek a védelmében Szent Gellért püspök a királyhoz sietett. Annak a vidéknek erdős környékén, volt egy falu, és délben ott látták vendégül. Ott éjféltájt hallotta a malomkövek surrogását, s mivel ilyesmit sohasem látott, csodálkozott, hogy mi az. Egyszercsak az az asszony, aki a malmot hajtotta, énekelni kezdett. A püspök álmélkodva szólt a kisérőjéhez, Valterhez: „Walthere, audis symphoniam [H]ungarorum, qualiter sonat?” (Valter, hallod a magyarok szimfóniáját, hogyan hangzik?) Mindketten kacagtak azon az éneken. Mivel pedig az asszony hajtotta a malmot, és éneke mind hangosabb lett, a püspök lefeküdt, és még mindig mosolyogva azt mondta: „Valter, magyarázd meg nekem, mi ez a különös dallamú ének, amely zengésével arra késztet, hogy hagyjam abba az olvasást?” Erre az így felelt: „Olyan ének ez, hogy az asszony, aki dalol, szolgálója vendéglátó gazdánknak, akinél megszálltunk, urának gabonáját őrli, mert ez idő tájt ezen a vidéken nincs más malom.” Erre így szólt a püspök: „Mesterség hajtja a malmot vagy emberi erő?” Valter így felelt: „Mesterség és erő, mert nem állat van elébe fogva, hanem saját kezével hajtja körbe-körbe.” „Ó, csodálatos dolog ez – mondta a püspök –, hogy is gondoskodik élelméről az emberi nemzet! Ha nem volna mesterség, ki győzné a munkát! Boldog ez az asszony – mondta –, aki más ember hatalma alá vetve ilyen jó lélekkel, zúgolódás nélkül is vidáman végzi köteles szolgálatát!” (eddig az idézet)

A legenda a benne szereplő három személy – a püspök, a zenei tudású kísérő és a népdalt éneklő parasztasszony – révén a keresztény vallás, a magas zenei műveltség és a spontán magyar zenei kifejezés találkozásáról tanúskodik. Nem adat, hanem inkább szimbólum: a magyar zene Európában való megjelenésének szimbóluma. És ugyanakkor a magyarországi zenekultúra ezeréves történetének kiindulópontja.

Juhász Gyula: Gellért püspök

Pogányok közt töltött éjet, napot,
A farkasok közt járt Gellért, a pásztor
És kimerülve harctól, virrasztástól,
Pihenni tért tornyos Csanádba most.

A Megfeszített képén elborong
És a zsolozsmát egyhangún mormolja.
Az alkonyat gyászleple száll a dómra,
Künn vakkantanak a komondorok.

De ím a mélyből hangos nóta szól,
Egy szolgálólány malmot hajt s dalol.
Valami pogány nóta, de mi szép!

Gellért dobogni érzi nagy szívét:
Tüzes varázzsal, bűvös áradattal
Vérét pezsdíti a szilaj magyar dal!

A jegyesoktatás számunkra kifejezetten pozitív élmény, és már az első két alkalom után is úgy érezzük, hogy sokat ad nekünk. Különösen értékesnek tartjuk, hogy az itteni jegyesoktatás nagyon modern felfogású. Számunkra sokkal hitelesebb és életszerűbb az a megközelítés, hogy nem kizárólag a pap beszél a házasságról, hanem minden alkalommal egy házaspárt hívnak meg, akik saját tapasztalataikból kiindulva hoznak egy-egy témát, amellyel közösen dolgozunk. Így nem pusztán elméleti gondolatokat hallunk, hanem valós, megélt helyzeteken keresztül gondolkodunk a házasság kérdéseiről.

Az Újszegedi Jegyes Esték során olyan témákat érintünk, mint a kommunikáció, a konfliktuskezelés, a pénzügyek, a családi minták vagy a közös jövőkép. Különösen hasznos számunkra, hogy nemcsak csoportos beszélgetések vannak, hanem párban is kapunk időt arra, hogy az adott kérdéseket egymás között átbeszéljük. Ezt az egész folyamatot egyfajta párterápiás prevenciónak is tekintjük: még a házasságkötés előtt tudatosan foglalkozunk a kapcsolatunk működésével, erősségeivel és az esetleges nehézségekkel. Ez biztonságot és megerősítést ad számunkra a közös jövőnket illetően.

Az alkalmak nagyon jó hangulatban telnek. Már most egy igazán jó kis csapat formálódik, ahol mindenki barátságos, befogadó és nyitott. Őszinte, támogató légkör vesz körül bennünket, ahol természetes módon lehet megosztani gondolatokat, kérdéseket vagy akár bizonytalanságokat is. Összességében a jegyesoktatás számunkra nemcsak felkészülés a házasságra, hanem egy olyan közös élmény, amely tovább mélyíti a kapcsolatunkat és erősíti az elköteleződésünket.

Huszár Bence – Csabai Orsolya

E címmel tartott Péterffy Gabi előadást a csütörtöki felnőttkatekézis csoportban. Ez azonban sokkal inkább egy imádságban töltött óra volt. A januári évfordulókhoz kapcsolódó versek, novella részletek és miniatűr zongoradarabok a megidézett költők, írók, zeneszerzők fohászai voltak a Mindenhatóhoz és ezekbe a fohászokba tudtunk mi is bekapcsolódni.

Mindenekelőtt Szűz Mária Istenanyaságáról emlékeztünk F. Brugmüller, Ave Mária c. zongora etüdjével és Lackfy János: Gondoltad-e volna c. költeményével. Ezt követően Gabi Petőfi Sándor, Az apostol c. elbeszélő költeményéből olvasott fel részleteket, melyből talán azt a gondolatot érdemes mindannyiunknak megfogadni: „az emberek bár vétkesek, vétkeikben is szeretem őket.”

Miután januárban ünnepli születésnapját Bogányi Gergely zongoraművész, kinek hitvallásáról már többször hallhattunk Gabitól, most arra hívta fel figyelmünket, hogy a Magyar Tudományos Akadémián volt az ősbemutatója Bogányi Szent Filoména legendája c. szimfonikus költeményének.

Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódva Sík Sándor, Napkeleti bölcsek, illetve Paul Claudel, Vízkereszti ének c. költeményekkel e keresztény ünnep tanítását mélyíthettük el szívünkben.

Wass Albert születésnapjára is emlékezhettünk a Látható az Isten és a Tél c. versekkel, majd ennek hangulatát Gabi, Williem Gillock, Téli kép c. zongoradarabjával mutatta meg.

A Himnusz költőjének, Kölcsey Ferencnek lelkivilágát Schumann, A költő szól c. etűdjével idézte meg előadónk, aki nem feledkezett meg Fekete Istvánról és Ady Endréről sem.

Az előadás végén pedig Mozart A-dur szonatinájának I. tétele, illetve már a farsang hangulatát is idézve Schubert három tánca hangzott el Gabi zongora játékában.

Köszönjük Péterffy Gabinak, hogy az Új Esztendő elején ilyen imádságos hangulatban tölthettük a csütörtök estét.

Homoki-Nagy Mária

Az adventi időszak egyik különlegessége az ún. roráté szentmise, melyet hétköznap hajnalban – reggel 6 órakor – tartunk, hogy Istennel tudjuk kezdeni a napunkat. A nagy lelki atyák tapasztalata az, hogy az ember kora reggel, amikor még nem indult el a nap és nem kell rögtön szembesülni a napi nehézségekkel, akkor könnyebben tud imádkozni. Különösen fontos ez az adventi időszakban, mert Jézus születésének ünnepén, karácsonykor azt ünnepeljük, hogy „Velünk az Isten”. A roráté szentmise pedig abban segít, hogy ezt napról napra megtudjuk élni és felkészüljünk magára az ünnepre. A roráté elnevezés a szentmise kezdő énekének latin változatából származik, mely így hangzik: „Rorate caeli desuper, et nubes pluant iustum”. Vagyis „Harmatozzatok égi magasok, s onnan föntről ontsátok az igazat”.

Minden egyes szentmisén – így a rorátékon is – különböző szolgálatok vannak. Van olyan, aki felolvasást vállal, aki énekel, vagy éppen a sekrestyében készíti elő a szentmise kellékeit. A szentmiséken különleges szolgálatot látnak el a ministránsok. Különleges, mert igazából Jézusnak szolgálnak azzal, hogy konkrét segítségükkel szebb és méltóságteljesebb tud lenni a szentmise. A szépség, a méltóságteljesség Istenhez emeli a lelkünket, segít bennünket abban, hogy a hétköznapi világból megérkezzünk a Szenthez, az Istenhez. Éppen ezért a ministránsok jelenléte az egyes szentmiséken nem elhanyagolható dolog.

Az elmúlt adventi időszakban számomra nagyon jól eső érzés volt megtapasztalni, hogy sok fiatal és gyermek ministrált a rorátékon. Egy felnőtt is tud küzdeni a mindennapos korán keléssel, de talán a gyermekek számára ez még nehezebb. Éppen ezért mindazokat, akik rendszeresen ministráltak a rorátékon egy kis jutalomban részesítettük, hogy érezzék a szolgálatukat észrevesszük és fontosnak tartjuk. Január 11-én vasárnap, a 9:30-as szentmisét követően egy kis összejövetelre hívtuk meg a ministránsokat a plébánia hittan termébe. Itt közösen visszatekintettünk az adventi időszakra, illetve imában kértük a Szentlélek vezetését az előttünk álló hétköznapokra. Ezt követően pedig egy-egy emléklappal és könnyvel köszöntük meg a szolgálatukat, hiszen nem csak a rorátékon vannak jelen, hanem vasárnapról vasárnapra ott vannak a szentmiséken.

Aleksza János atya