Az ökumenikus imahét lelki tapasztalata

Az ökumenikus imahét péntek esti alkalmán a Teréz anya templomban gyűltünk össze, ahol a házigazda Attila atya és az újszegedi katolikus közösség volt, az igét pedig Cserháti Sándor evangélikus lelkész hirdette. A megtelt a templomban az énekes-hangszeres szolgálatot a taizé-i imaközösség tagjai vállalták (kiegészülve más segítőkkel), az ismétlődő dallamok, zsoltárszövegek szinte elmélkedésekké váltak.

Felemelő volt együtt énekelni, Istenre és más felekezetű testvéreinkre figyelni és a lelkész beszédén elgondolkodni, amelynek fő témája Isten szeretete volt. Isten úgy szeret minket, mint az igazán jó tanár, aki nem hagyja elvárások nélkül a tanítványát, hanem méltónak tartja arra, hogy kihívások elé állítsa, ezzel mintegy felemelje, ahelyett, hogy semmibe sem veszi.

A Máté evangélium 25. fejezetéből idézett jézusi tanítás szerint az igazak nem is tudják, mikor és hogyan cselekedtek jót Jézussal, amikor enni adtak, beteget vagy börtönt látogattak, így nekünk sem Jézus miatt kellene jót tennünk másokkal, hanem egyszerűen felismerni azokat a helyzeteket, amikor valaki az irgalmunkra szorul. A lelkész szerint az irgalom az egyik legfontosabb tulajdonságunk lesz, amit az isteni bíró halálunkkor mérlegre tesz: eszerint ítél majd meg minket. Mégis a legfontosabb Isten szeretete és irgalma, és ennek az isteni-testvéri szeretetnek a jegyében fordultunk egymás felé az együttlét záróakkordjaként: teával, pogácsával, kaláccsal kínáltuk a híveket (nagy hála érte a Teréz-templom “angyalainak”!!!).

Köszönjük Istennek ezt a szép ökumenikus alkalmat, amin jelen voltak még a református egyházból Kereskényi Sándor lelkész és felesége, Nemes Lívia, a baptistáktól Balogh Barnabás lelkész, a görögkatolikus Szaplonczay Miklós atya valamint a mi Flóri atyánk, és jelen volt még Imrényi Tibor az ortodox egyház képviseletében. Istent együtt dicsértük, Isten e nagyobb nyáját minden pásztor megáldotta, már csak ezt kérhetjük: “Legyenek mindnyájan egy!”

Lázár István és Bea

Ételosztás a plébánián – a Karitász csoport munkájáról

Minden csütörtökön délután jótékonysági ételosztást tartanak az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánián. A közös ima után szegedi pékségek által felajánlott péksüteményt és teát kapnak a rászorulók a helyi Karitász csoport önkénteseitől.

Fotós: Gémes Sándor

Az Egyház életének lényegi része nemcsak az istentiszteletek méltó és rendszeres megtartása, a közösségformálás és a hitoktatás, de a szeretetszolgálat, a rászorulókról való gondoskodás is. Az ételosztással ugyan nincs megoldva a város szegényeinek helyzete, de mégis egy fontos és biztos csepp a tengerben – mondta el a Délmagyar.hu portálnak Thorday Attila, az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet-plébánia plébánosa.

Az ételosztást a templom karitászcsoportjának önkéntesei végzik csütörtökönként. Vezetőjük, Bús Márta elmondta: 2010-ben csatlakozott a csoporthoz, kezdetben zsíros vagy májkrémes kenyeret és teát adtak a rászorulóknak, manapság már a tea mellett péksütemény van az előre összeállított csomagokban.

„Teltek az évek, és felajánlotta segítségét a Lipóti, majd a Toni Pékség. Ők minden szerdán adnak nekünk adományt, amit másnap ki tudunk osztani. Most adventben csatlakozott a Tápai Pékség is, és a Csiga Pékségtől is kaptunk egyszeri adományt. A Szegedi Paprika Zrt-től pedig konzerveket” – sorolta.

Jelenleg 18 állandó önkéntes segítő alkotja a plébánia karitászcsoportját, ők gyűjtik be az adományokat, majd az ételosztás előtt ők készítik el a csomagokat. „Évente egyszer van egy adventi vacsora elnevezésű programunk, amelyhez az egyházmegyei karitászközponttól kapunk támogatást. Akkor meleg ételt tudunk osztani. Babgulyással kezdtünk, majd töltött káposztát adtunk, idén pedig székelykáposztát. Volt olyan év, hogy nyolcszor is tudtunk meleg étel adni, mert nagylelkű vállalkozók felajánlották a segítségüket – mondta Bús Márta csoportvezető.

Az ételosztás mindig öt órakor kezdődik, de már fél órával korábban hosszú sor állt a plébánia ajtaja előtt. Átlagosan negyven rászoruló érkezik minden alkalommal, zömmel nem hajléktalanok. „Idén körülbelül 1600 adag ételt osztottunk ki. Nagyjából 15 fő állandó résztvevője az ételosztásoknak. Sok ismerős arc van. Nagy részük lakásban él, csak szerény körülmények között. (Forrás: Magyar Kurír)

– 2022-ben körülbelül 1600 adag ételt osztottunk ki. Nagyjából 15 fő állandó résztvevője az ételosztásoknak, sok ismerős arc van. Nagy részük lakásban él, csak szerény körülmények között. Nem kérdezzük, ki miért jön. Aki ideáll, okkal van itt. Minden ételosztás előtt imádkozunk, majd az étel mellé mindenkinek jár a jó szó is. Rendes emberek. Most például adventben az egyik támogatott adott nekünk egy nagyon szép, karácsonyi verset, amit ő írt. De olyannak is szemtanúja voltam, hogy már elfogytak a csomagok, mikor új támogatott érkezett. A többiek megosztották vele csomagjukat – mesélte Bús Márta, a Karitász csoport képviseletében.

A cikk további része (a delmagyar.hu-n) elérhető.

Új misekönyv érkezett

Plébániánkra is megérkezett a Római misekönyv 3. magyar kiadása, amely némi változtatásokat tartalmaz a korábbi liturgikus gyakorlathoz képest, s melyek betartását advent 1. vasárnapjától elrendelte a megyés főpásztor:
– A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a hívek állva maradnak a szentmise kezdetőtől az olvasmány felhangzásáig, vagyis a bűnbánati rész (ünnepi misén a Dicsőség alatt is) utáni könyörgés idején.
– A bűnbánati imában a latin szöveghez igazodva ezentúl így mondjuk: … Kérem ezért a Boldogságos, mindenkor Szeplőtelen Szűz Máriát, az összes angyalokat és szenteket…

A Szent Erzsébet templom korpuszának stabilizálása

Thorday Attila atya kérésére szemlét tartottunk az újszegedi Szent Erzsébet templom szentélyében. Az ok különleges és szokatlan: a korpusz fölső rétege lecsúszott.

A templombelső a vatikáni zsinat szellemének megfelelő átalakítása Havass Géza plébános érdeme, aki a szentélybe egy embernagyságú feszületet álmodott. Ahogy Aradi Márta írásából megtudhatjuk, az alapanyagul szolgáló faanyag beszerzése is több mint kalandos volt, hiszen az afrikai Ghánából való mahagóni rönköt úgy sikerült az országba hozni, hogy a plébános egy orvos barátja a külmisszióból hazatérve deszkákra vágatta és utazóládának összeépítve hozta az alapanyagot. Rétfalvi Sándor szobrászművész alkotása 1973-ban került elhelyezésre.

Az észlelt problémára is hatással van a tény, hogy egyrészt – mint ahogy Krisztin Német István fotóján is látszik – a test legalább tizenhat, jól elkülönülő rétegből lett összeragasztva az akkori technológia szerint enyvvel, enyves ragasztóval. Az enyv évszázadokon keresztül használt megbízható ragasztóanyag volt a fával foglalkozók számára, a mai napig is alkalmazzák.

Viszont az idő nagy úr. Ahogy annak idején idős kollégám és barátom megboldogult Heidt Henrik, akinek az élete fonódott össze ezzel a csodálatos anyaggal, mondta: a fát megölni nem lehet, még a kialakítás után is él, mozog, lélegzik.

A templomok klímája viszonylagosan stabilnak mondható. Több helyhez hasonlítva a hőmérséklet és a páratartalom nem változik nem tér el, nem változik kiugróan. Ahol vastagabbak a falak, télen–nyáron hasonlóak ezek az értékek. Ám ahogy beépítésre kerültek a különféle fűtési rendszerek a téli időszakban, változtak a körülmények.

A korpusz anyagául szolgáló ébenfa a rovaroknak, gombáknak rendkívül jól ellenálló faanyag. Keménysége miatt nehezebben megmunkálható, de tartós, jól ragasztható, polírozható. Viszont száradáskor sokkal hajlamosabb az alakváltozásra, repedezésre, ezért különös figyelmet igényel.

A felállítás óta eltelt közel fél évszázad alatt a fa tette is a „dolgát”, vagyis élt. A változó mikroklíma miatt az anyag mozgott, az illesztéseknél a ragasztóanyag engedett, a rétegek közötti hézagok, repedések nőttek. A mozgás következtében a fölső réteg és az arc elvált, és mivel már nem tartotta össze a két réteget semmi, egyszer csak lecsúszott.

Istennek legyen hála azért, hogy annak idején valaki egy csavarral és egy átkötő pánttal hozzá erősítette a mögöttes rétegekhez. (És persze hogy valaki észrevette és elindult a javítási folyamat.) A képen is jól látható, hogy egyetlen csavar tartotta, ha meg is csúszva, de a helyén, meggátolva a lezuhanást. Rossz rágondolni, ha esetleg leesik szentmise alatt…

Ahogy a test első felét a csavar tartotta nagyjából a helyén, az arcot a töviskorona nem engedte el.

A javítás átgondoltan, a legkevesebb beavatkozással történt. Állványozás után (köszönet Dabis Jenő villanyszerelő mesternek a munka biztonságossá tételéhez) testközelből vált láthatóvá igazán a probléma és a megoldási mód. Tubák János barátommal és kollegámmal helyére emeltük és rögzítettük a lecsúszott részt. A két combon és a hát két pontján csapjukat fúrtam kb. 45°-ban, melyekbe csap került. (Törekedtem arra, hogy minél kevesebb látható nyom legyen.) Így megszűnt a lecsúszás lehetősége, és mivel az összes rétegen átmenő csapokról van szó, a csapok pontosan a helyén tartják az összes réteget. A fejnél csavart alkalmaztam, mert az arcot nem csak stabilizálni, hanem kissé összehúzni is kellett.

Attól függetlenül, hogy sikerült szépen síkba hozni a nyakszirtnél az elcsúszást, a vetemedések miatt azért látszik néhol kisebb anomália. A fa sajátja a mozgása által létrejött repedés, kisebb eltérés – ez természetes folyamat.

A fa, ahogy Henrik bácsi mondta, átvitt értelemben élő anyag. Az alkotót dicséri az anyagválasztás párhuzama is: hiszen Jézus az élő út, az élő víz, az élő kenyér, és Isten szava is élő és éltető ige.

Bodó Jenő

Kiállítás nyílt a plébánia nagytermében

Simon Miklós tápai festőművész munkáit érdemes megcsodálni. Erre lehetősége adódik mindazoknak, akik valamely kiscsoportba tartoznak és ezért rendszeresen jönnek a plébániára, illetve minden érdeklődőt szeretettel várunk a plébániai iroda nyitvatartási idejében.

Megmozdult a Korpusz

Mintegy fél évszázada, 1973-ban új feszület került a templomba: Rétfalvi Sándor szobrászművész alkotása. A 4,5 méter magas, hársfából készült keresztre embernagyságú, ghánai mahagóni fából készült Corpus került.

A lelkét kilehelő Krisztust ábrázoló remekmű történetéről  itt olvashatunk részletes, fényképes beszámolót. Aradi Márta gyerekkori emlékeit idézte fel, amikor Havass Géza plébános elmondta, hogyan szerezte be az Afrikából az alapanyagot, majd miként tudta a művész kifaragni ezt a remekművet, és helyére tenni az óriási alkotást.

A múlt héten történt, hogy váratlanul megmozdult Krisztus, hogy leszálljon a keresztről… Sekrestyésünk vette észre, hogy majdnem lezuhant.

Plébánosunk azonnal hívta a Tömörkény Művészeti Iskolában tanító barátját, Bodó Jenőt, hogy segítsen megelőzni a bajt. Dabis Jenővillanyszerelő mester is segítségünkre sietett, és állványt biztosított a szakszerű helyreállítás céljából.

A helyreállítás lépéseiről a hetente, e-mailen kiküldött Liget Hírlevélből tájékozódhatunk (feliratkozás a jobb oldali oszlopban lehetséges).

Az Erzsébet-templom korpuszának története

Valószínűleg nem sokan ismerik a templomba járó hívek közül az újszegedi Erzsébet-templomunk nagy feszületének közelebbi történetét. Mielőtt azonban a tényekre térnék, gyerekkori emlékeimet is felidézem röviden, melyek 1988-ban elhunyt kedves plébánosunkhoz – „a történet” fő mozgatójához -, Havass Géza bácsihoz fűződnek, aki néha ellátogatott családunkhoz.

Bennünket, gyerekeket ünnepi hangulattal töltött el az ő jelenléte. Ehhez persze hozzájárult édesanyánk vendéglátó szeretete is: ilyenkor lángost sütött legtöbbször, melynek illata betöltötte a lakást. Géza bácsi különösen jól tudott mesélni, és persze volt is miről. Ilyen alkalmakkor felszabadultan beszélt; a baráti környezetben előjöttek az aktuális gondok, problémák, események, amelyek az ő életében és a plébánián zajlottak; időnként tudományos, hitbeli vagy személyes jellegű témák is szóba kerültek. Mi gyerekek általában csendben hallgattuk és szívtuk magunkba a máshol soha nem hallható témákat.

Egy ilyen meghitt beszélgetés közben került sor az újszegedi feszület, különösképpen a korpusz (test) kalandos történetére is. Most felnőtt fejjel kicsit utánajártam a már homályba merülő eseményeknek, tényeknek.

Géza bácsi a II. Vatikáni Zsinat liturgikus újító rendelkezéseinek és ajánlásainak szellemében nagy lelkesedéssel tervezte az egész templombelső átalakítását, ami 1969-70-ben sikeresen meg is valósult. Ennek az első és legfontosabb lépése a liturgikus térben a szembemiséző oltár kialakítása volt. Ez inspirálta Géza bácsit egy nagy feszület megálmodására is, és itt kezdődik a történetünk.

A gondviselés úgy hozta, hogy egyik orvos barátja épp az afrikai Ghánában tartózkodott, és mielőtt hazajött, megkérdezte tőle, hogy mit hozzon ajándékba. Géza bácsi rögtön rávágta – félig viccesen, félig komolyan -, hogy jó minőségű faanyagot a tervezett feszület korpuszához. (Akkoriban ugyanis ez nagy gondot jelentett neki, hogy itthon hogyan szerezze be az alkalmas alapanyagot.)

Az orvos szerzett is egy megfelelő méretű, valódi mahagóni fát, de nem tudta, hogyan hozza haza, mert a hivatalos engedélyeztetés nagyon bonyolult és kétséges kimenetelű lett volna. Ötletesen rétegekre vágatta a faanyagot, és ládát csináltatott belőle, amibe csak egyszerűen saját holmiját rakta. Így senkinek sem tűnt fel az út során, hogy az utazóláda a legértékesebb darab, amit magával hozott, és így akadálytalanul hazaérkezett.

A mű megvalósításával Rétfalvi Sándor pécsi szobrászt bízta meg Géza bácsi, akinek már készült egy hasonló jellegű alkotása. Ez a megbízatás azonban különleges feladatot és kihívást jelentett. Azért is, mert nem egy adott fatömbből kellett a testet kifaragni, hanem deszkák álltak a rendelkezésére, amelyeket először formára faragott, majd összeragasztott, immár erős, végleges ragasztással.

A művésznek tekintetbe kellett vennie Géza bácsi kéréseit is, mint pl. a korpusz azt a pillanatot elevenítse meg, amikor Jézus hangos felkiáltással kimondta a szót: „Beteljesedett !” Majd fejét lehajtva kilehelte lelkét (Jn 19,30). Tehát még nem szúrták át az oldalát.

Második kérésként szerepelt, hogy a torinói halotti leplen végzett kutatások megállapításai is érvényre jussanak. Ezek szerint fulladásos halál következett be, ezt jelzi a horpadt hasi rész. A szegek helye nem a tenyéren van, hanem az alsókar kézfej fölötti részén (a csuklón).

Továbbá azt is meghatározta, hogy a korpusz mérete az életnagyságú test 5/4-e legyen.

A korpusz 1973-ban készült el, és a művész saját maga szállította Szegedre. Sem a szállítást, sem a felállítást nem akarta másra bízni. A keresztet Pusztai Lajos asztalosmester készítette tölgyfából. A végső munkálatokhoz – és hogy a feszület a helyére kerüljön – gondos szervezőmunkára volt szükség mind a két mester, mind a segítők részéről, valamint a technikai megoldást illetően. Végül minden pontosan és időben megérkezett, de a munkafolyamatban mégis adódott egy kis probléma. Ugyanis a kereszthez még a földön odarögzítették a korpuszt, majd hét ember erejével akarták a helyére emelni és a falhoz erősíteni, ez azonban a nagy súly miatt nem sikerült. Ezután változtattak a módszeren: a falba tartókat helyeztek, majd kötelek segítségével odahúzták és rögzítették a feszületet. Végül biztonságosan helyén állt az alkotás. 1973 nagypéntekén dr. Udvardy József megyés püspök áldotta meg a feszületet.

Érdemes megemlítenünk, hogy a hagyományos feszületekhez képest annyira új stílust képviselt, kezdetben sokak számára idegenül hatott, és kritikával illették, mint pl. „giccses”, „néger Krisztus”, „miniszoknyás Krisztus” stb. A fiatalok és a változásra, az újra fogékonyak, a művészetkedvelők azonban meglátták benne a művészit. Szerintük nem a részletekben kell elveszni, hanem az egészet kell nézni, hogy hasson. Sokan érezték művészinek, impozánsnak, döbbenetes hatásúnak, különleges művészi munkánk mind anyagában, mind ábrázolásában, amit nem lehet egyszerre befogadni, hanem szemlélni kell. Abban sokan egyetértettek, hogy ez a korpusz sajátos kegyelmi jelentőségű, nem csak művészi érték.

Kevesen tudnak arról, hogy feszületünkhöz ereklyék is társulnak, melyek a kereszt alsó részében egy kis ablak mögött láthatók.

Az első ereklye-együttest Ijjas József kalocsai érsek ajándékozta templomunknak 1975-ben. Ez a következőket tartalmazta:

  • a Kálvária dombi szikla egy hitelesített darabját,
  • a Szt. Sírból egy csipetnyi földet,
  • a Kálvária dombi olajfából vett metszetet.

A második ereklye becses kincsünk: egy kis szálka nagyságú darab Krisztus keresztjéből. Ezt Géza bácsi akkori házvezetőnője, egy nővér kérte Újszeged számára Zvehanovic Mátyás szabadkai megyés püspöktől, aki személyesen, Géza bácsi jelenlétében szedte szét és osztotta meg az ő ereklyéjüket.

A harmadik ereklye csak ráadás az eddigiekhez, amit egy ferences atyától kapott a templom: ez egy szikladarab az agonizálás helyéről.

Örömmel írtam le a feszületünkkel kapcsolatos fenti ismereteket és történéseket, hogy általuk még jobban magunkénak érezhessük a mi Szt. Erzsébet-templomunkat.

Elnézve és elmélkedve a kereszt előtt talán közelebb juthatunk Krisztushoz, a személyes Megváltónkhoz. Ehhez segítenek Henri Boulad, a neves jezsuita teológus következő gondolatai is, melyek idézetek az atya „A keresztény Isten botránya” című 1992-es budapesti előadásából: „Büszke vagyok erre a mezítelen, vérző emberre. Büszke vagyok rá. Ő az egyetlen Isten, akiben hinni tudok, akit imádok. Akit szeretek. Minden másféle Isten hamis bálvány, aki ha megbukik bennem, nem bánom (…) Próbáljuk felfedezni azt az Istent, akit én „koldus Istennek” nevezek, a koldus Istennek, aki könyörög a szeretetünkért, azért, hogy elfogadjuk. (…) Olyan szelíd, olyan gyenge, olyan diszkrét. (…) A keresztény Isten botránya: Isten feltárta igazi arcát, a megfeszített arcát, akiben én hinni szeretnék.”

írta: Aradi Márta

fotó: Krisztin Német István

Megtört némaság – Rendhagyó szentmise a Babagyász világnapja alkalmából

A gyermekeink elvesztése, fájdalmas tapasztalat az Élet törékenységéről. Hónapokra, évekre elcsendesít minket! De időnként a némaságot, csendet meg kell törni! Néha tettel, néha szavakkal, néha egy-egy gondolattal – ami által a szemléletváltás elindulhat, a nyitottság, elfogadás növekedhet az emberekben. Köszönjük, hogy olyan sokan eljöttek erre a rendhagyó alkalomra!

2022. október 16-án hagyományteremtő szándékkal szentmisére került sor az Árpádházi Szent Erzsébet Templomban. A Csillagfény szülői gyásztámogató csoport 2020-ban jött létre azzal a céllal, hogy a várandósság alatt, a szülés körüli időszakban, ill. csecsemő és kigyermekkorban elhunyt gyermekek családjainak támaszt nyújtson. A gyásztámogató csoportot gyermeküket elvesztő szülők és szakemberek hozták létre. Idén álmodtunk egy szentmiséről, Thorday Attila atya segített abban, hogy ez megvalósuljon. Köszönjük a befogadást, támogatást és azt, hogy missziónk erőt kapott ezen a megkezdett úton! A szentmise utáni tartalmas beszélgetések a templom közösségi termében megerősítették bennünk azt, hogy hittel, szeretettel meg kell törni a csendet.

Nagyillés Éva a Csillagfény Szülői gyásztámogató csoport egyik alapítója mondta: „Az elmúlt évek találkozásai a Korábban Érkeztem Alapítvány által és az út, amit együtt járunk be, a rendszeres támaszadó beszélgetéseink méltó terveket, lehetőségeket vetítettek a jövőbe. Ennek az egyik legnagyobb támogató közege, hogy a Korábban érkeztem Alapítvány bázisának közelében, a Koramentorháztól pár száz méterre az újszegedi Árpádházi Szent Erzsébet templomba meghívhattuk azon érintett családokat, akik számára az október 15-i Babagyász világnapja jelentéssel bír. Bár sokan csak legyintenek mondván, hogy „megint egy világnap”, de mi ezt magunkénak tekintjük!

Mások meg azért legyintenek, hogy a múltat békén kell hagyni, azon úgy sem tudunk változtatni meg folytatják, hogy törődj inkább az élőkkel… Számtalan meglátás közül csak megemlítettem néhányat. Mi nem ebben hiszünk! Hanem abban, hogy együtt, közösségben, jövőbemutatóan segítsünk a gyászban és a felépülés útján haladva, ha szükséges értő hallgatással, megértő szívvel és lélekkel. Lelki szabadságot kapunk, ami által adhatunk önmagunkból.

Sok tabut őriz a világ és közöttük pont ilyen a ki nem teljesedő várandósság, születés körüli gyermekveszteség, gyermekek halála.”

Thorday Attila atya helyet adott annak, hogy a változás elinduljon a némaság megtörésében. Jövőbe mutató terveket fogalmaztunk meg Attila atyával, ezek között szerepel egy emlékhely kialakítása a templom kertben, valamint a Babagyász világnapjához kapcsolódó mise megszervezése évről évre. Amennyiben csatlakozni szeretne a csoporthoz vagy kérdése, javaslata van ezzel a témával kapcsolatosan, kérjük keressen minket!

Email: csillagfenygyasztamogatas@gmail.com

Üdvözlettel: Csillagfény Szülői Gyásztámogató csoport

***

Média-megjelenések a szentmiséről:

Dr. Gyuris György emlékére

Egyházközségünk oszlopos tagja türelemmel viselt hosszú betegséget követően hazatért Teremtőjéhez.

György testvérünk a szegedi Somogyi Könyvtár igazgatójaként ment nyugdíjba. Innentől kezdve elsődleges feladatának tekintette a szolgálatot egyházközségünkben. A „Száz év a Liget oldalában” c. könyvnek társszerzője és lektora volt.

Kezdetben sekrestyési feladatokat látott el a Radnóti utcai kápolnában. Mint tudjuk, később itt épülhetett fel a mai Kalkuttai Szent Teréz anya templom, ahol György testvérünk szolgálata valóra vált. Liturgiaismerete, jártassága a hitélet területén nem csak példamutató volt, de nélkülözhetetlen is egyben.

Szívesen volt ministráns, felolvasó, és ez idő tájt mindig ő állította össze a szentmisén szolgálattevők havi beosztását is. Áldoztatási joga segítette a szentmisét bemutató atyát. Számtalan esetben vitte el nagybetegeknek az Eucharisztiát.

Megromlott egészségi állapota ellenére rendszeresen részt vett a szentmiséken, mindaddig, míg ágyban fekvő beteg nem lett.

Emlékét szívünkben őrizzük, emberi jósága legyen mindenki számára útravaló.

július 22-én, pénteken reggel 8 órakor gyászmisét mutatunk be érte a Teréz-templomban, majd hamvait — temetési szertartás keretében — az Alsóvárosi temetőben helyezzük örök nyugalomra.

Nyugodjon békében, Jézus nevében!

Hittanosaink napközis tábora a plébánián

A hittantáborunk témája: A világ teremtése és teremtésvédelem volt. A tábort június 27 és július 1. között, hétfőtől péntekig tartottuk. Törzshelyünk, ahova gyülekeztünk és visszatértünk az Újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánia volt.

Célunk volt, hogy a Teremtés tábor hete alatt összefogunk, hogy együtt örüljünk a teremtés ajándékainak és gondolkodjunk azon, hogy hogy törődünk vele. Ez az időszak értékes lehetőség, hogy megálljunk egy pillanatra a mindennapokban és elgondolkozzunk az élet szövetén, amelynek mi is részesei vagyunk.

32 hittanos volt velünk, programjainkban két segítőnk volt: Koczó Máté piarista diák és Szentgyörgyi János, aki a Gál Ferenc Egyetem hittanár szakos növendék. Segítő jelenlétük jelentősen hozzájárult a tábor egységéhez és programjaink sikeréhez, köszönjük segítségüket. A tábort Behánné Brigitta, Jankainé Nikolett és Gál Viktorné együtt vezettük. Köszönjük a szülőknek is, hogy a témára nyitott, érdeklődő gyerekeket hoztak a táborunkba, akikkel nagy öröm volt együtt lenni és napról napra egységben haladhattunk a célunkban.

Mindennap volt a Teremtés történet napjairól ismeretátadás, közös ima, beszélgetés, kézműveskedés, közös játék, és a három középső napon kirándulás.

Először ismerkedtünk, ezt követően kezdtük a Teremtés témát feldolgozni verbálisan, kézműveskedéssel, amit mindennap folytattunk. Pihenésképp játszottunk a Ligetben.  Másnap hajókiránduláson voltunk a Tiszán. Amikor a növények teremtéséről tanultunk aznap a hozott cserepekbe Takácsné Zita anyukánk szakszerű vezetésével virágokat ültettünk.  A cserepes virágokat, amit ültettek – hazavihették a gyerekek.

A következő napon elutaztunk Kecskemétre, ahol az Arborétum legszebb részét, az egyházi területet, a Kápolna dombot kerestük fel. A stációk mentén haladva, a fák hűvösét keresve a 7 állomásból álló Teremtés-keresztutat imádkoztuk. Az egyes állomásokat beosztva a gyerekek imádkozták, felajánlva hálából a családjainkért és elhunyt hozzátartozóinkért. Utána a Planetáriumban szemléletes, didaktikus, ugyanakkor látványos, sőt a lehetőségekhez képest szórakoztató, előre megrendelt rendhagyó órán vettünk részt a Teremtés témájához kapcsolódva.

Csütörtökön reggeli után indultunk a Stutzmann-tanyára. Vili és Viktória segítségével megismerkedhettünk tanyájukon a lovakkal, juhokkal és báránykákkal, a kecskével és kis gidáival, láttak pulykát és kacsákat és kutyákat is a gyerekeink. Az állatok után birtokukba vehették a hatalmas szalmabálákat, amelyen nagyon nagy örömmel ugráltak. Elfáradva érkeztünk vissza a plébániára, majd ebédelni mentünk. Ebéd után az élmények kerültek feldolgozásra, majd a szülők jóvoltából palacsintáztunk.

A záró napon padlóképes feldolgozással összegeztük tanult ismereteinket és a segítőink által egy rövidfilmet néztünk a Teremtésről. Az utolsó együtt töltött délután ismeretinket ún. „Teremtés-vetélkedővel” fejeztük be. Ezt uzsonnázás, jégkrémezés követte, befejezésül hálát adtunk a tábor kegyelmeiért.

Behánné Brigitta, Jankai Nikolett nevében is Gálné Ilike