Életünk nyolc szakaszának gyógyulása

Az elmúlt hétvégén (január 14-15) lelkigyakorlaton vehettünk részt, amelyen saját életünk egyes szakaszait elmélkedtük végig művészi gyermekfotókat nézegetve, csecsemőkorunktól kezdve a kamaszkorunkig jutottunk el a másfél nap alatt. Ezzel párhuzamosan pedig Jézus gyermekkorát ábrázoló ikonokat csodálhattunk meg a lelkigyakorlatot vezető Fekete Ágnes református teológus segítségével. A könyv, ami vezérmadzagunk volt: Dennis Linn, Matthew Linn és Sheila Fabricant szerzők írása. Megismerhettünk belőle többféle imamódot, ami reményt adott mindenkinek a múlt sebeinek gyógyítására.

„A jelenben szinte a legtöbb kérdésünk forrása a múlt bajaiból ered. Oda azonban nem mehetünk vissza. Hitünk az egyetlen lehetőség arra, hogy valamiképp mégis találjunk utat a múltba és a jelenből visszafelé nyúlva begyógyuljanak a régi sebek. Ezért azt szeretnénk, hogy életünk egyes szakaszaiba belépjünk és kérjük az engesztelődést.”

Számomra ez a hétvége nagyon megerősítő volt, jó érzés, hogy bár a résztvevők többségét korábban nem ismertem, nem vagyunk egyedül az utunkon, és közösségben élhettük át ezeket a pillanatokat, nagy ajándék volt a többiek őszintesége, nyitottsága, bizalma. Úgy gondolom, hogy minden korosztály épülhet ebből a lelkigyakorlatból. Hálás vagyok, hogy részt vehettem a hétvégén, lelkesen várom a február 25-én, szombaton tartandó folytatást.

Tallósyné Dani Andrea

Háromkirályok – háromféleképpen

Karácsonykor már olvashattunk a plébániai honlapon a háromkirályok egyik leghíresebb filmes ábrázolásáról, a Ben Hur (1959) nyitójelenetéről. A festői képek sugallta élményt gyönyörű szavakkal érzékeltette számunkra Szabó Magda, majd megtudhattuk, hogyan válik a napkeleti bölcsek egyike, Boldizsár, a film lényeges szereplőjévé. Most, vízkereszt ünnepén idézzünk fel két másik filmművészeti ábrázolást is, melyek ugyanezt a témát eltérő képi eszközökkel láttatják.

„…az ég kéklik, csak az üstökös száll, mint valamikor a gyermekkor álmaiban és hitében”– írja Szabó Magda a Ben Hur nyitójelenetétől ihletetten, amit reneszánsz festményekhez hasonlít, hiszen valóban színpompás képek nézői lehetünk. S miközben az üstökös a messzi távolból közeledik a filmvászon égboltján, a néző a kép előterében háttal álló pásztorokkal s a teveháton ülő háromkirályokkal együtt követheti tekintetével a csillag útját. Gyönyörű képi megoldás! Aztán amikor a csillag megállni látszik Betlehem fölött és rásugározza fényét, a díszes ruhába öltözött királyokkal együtt mi is belépünk az istállóba. A pajta mélyén, a kép hátterében Mária és József ül a gyermekkel – arcukat kevéssé látjuk –, a földre boruló királyok arcán viszont ott fénylik az öröm, a csodálkozás és a meghatottság. Mindeközben Rózsa Miklós széles ívű, áradó szimfonikus zenéje szól, alighanem az egyik legszebb a filmtörténetben.

Pasolini Máté evangéliuma (1964) című filmjének azonos témájú jelenetében nincs pompa, szín és ragyogás. Fekete-fehérben készült, végtelenül egyszerű és realisztikus, mégis költői szépségű jelenet nézői vagyunk. A napkeleti bölcsek egy spirituálé fájdalmas hangjaira ereszkednek alá a sokasággal egy kopár domboldalon a Szent Családhoz. Hullámzik a tömeg, mozgása a zene hangjaival kísérve békét és nyugalmat áraszt. Odalent, a domb aljában, egy földbe vájt kunyhó előtt Mária ül a gyermekkel egy széken, mellettük József áll védelmezőn. Amit ezután látunk, az a közelkép és az arcjáték művészete: Mária és József először kérdőn néz a jövevényekre, Mária fel is áll egy pillanatra, férjére tekint, mint aki azt tudakolja némán, mit tegyen, majd József nyugalmát látva visszaereszkedik a székre. Szája sarkában apró mosolyféle jelenik meg a bizalom jeleként. S ez a bizalom aztán valódi mosollyá fényesedve árad szét a fiatal arcvonásokon, amikor Mária a legidősebb bölcs kezébe adja az isteni gyermeket. Az aggastyán boldogan emeli magasba a csecsemőt, míg útitársa a hódolat jeléül csókkal illeti. E gesztusok nyomán végtelen öröm tükröződik a jelenlévők arcán: a megtestesült Isten és az ember találkozása létrejött.

Ha az említett ábrázolások közül az elsőben a festőiséget, a másodikban a költői realizmust találtuk a legjellemzőbbnek, a harmadikban a mozgalmasság és a közvetlen egyszerűség ragadhat meg bennünket. Franco Zeffirelli A názáreti Jézus (1977) című filmjében a háromkirályok kalandfilmeket idéző jelenetben, teveháton szelik át a sivatagot, ahol három különböző irányból érkezve találkoznak, és a népek egységét szimbolizálva barátsággal üdvözlik egymást. Ebben a filmben nem idős, hanem erejük teljében lévő, középkorú embereknek látjuk őket. A másik két változatban a bölcseknek nincs szövegük, itt viszont van: úticéljukról beszélgetnek egymással, a néző számára is értelmezve az eseményeket. „A számításaim azt mutatták, hogy születik egy új isteni teremtmény, egy új csillag. A helyet és az időt is meg tudtam határozni, ezért döntöttem úgy, hogy útra kelek, és kiderítem, mi az. Azt tudtam, hogy csak csoda lehet. A csillagok szoros összefüggést mutatnak az emberi sorsokkal. Egy csillag megjelenése óriási dolog, aminek mindig megvan a földi megfelelője is. A világmindenségben valami hatalmas, felfoghatatlan csoda készülődik. Hamarosan új király születik” – halljuk Boldizsártól az egyik párbeszédben.

A háromkirályok utazása és dialógusai után a hódolat képei más hangsúlyt kapnak, mint az előző két filmben, különösen, hogy jelenet nappal játszódik. Zeffirelli művében a Szent Család a templomból hazatérve, Simeon imájának meghallgatása után találkozik az őket váró háromkirályokkal. A jelenet hangvétele közvetlenebb, mint a Ben Hurban és a Máté evangéliumában: voltaképpen egy szeretetteljes beszélgetés tanúi vagyunk. Az arany, tömjén és mirha sem a megszokott, szertartásos ünnepélyességgel kerül a betlehemi gyermek elé, hanem a lehető legbensőségesebb gesztusok és szavak kíséretében. „Nem tudtuk, hol keressük, úgyhogy ide jöttünk, az istállóba. Azt hittem, testvéreim tévednek, de már látom, így kellett lennie. Nem születhetett máshova. Nem dicsőségben, hanem szelídségben. Fogadd el hódolatunk szerény jelképeit” – illeszkednek a dialógus szavaihoz a bensőséges közelképek, mintegy bevonva a nézőt a megtestesülés misztériumába.

Péterffy Gabriella

Egy a háromkirályok közül – Boldizsár ábrázolása a Ben Hur című filmben

„A képek poézise sok mindent visszahozott, legerősebben a gyerekkort. A hat kamera fényképezte hetven milliméteres filmszalag ábrázoló erejét nehéz szavakkal érzékeltetni: azt éreztem, hogy nemcsak előttem, köröttem is a sivatag homokja veti lágy hullámait, s nemcsak előttem, felettem is ott rezeg a tintakék júdeai éjszaka (…), s a végtelen sivatagra boruló végtelen ég alatt három teve igyekszik hátán a bibliai három királlyal. (…) Aztán az ég kéklik, csak az üstökös száll, mint valamikor a gyermekkor álmaiban és hitében, a képről árad a csend, amely a világra száll, a királyok, mint valami reneszánsz festményen, elhelyezkednek az istálló átlójában (…) Mindez a főcím előtt: mire idáig érünk, hogy Ben Hur, történet a Megváltó idejéből, a nézőtér egyszerre feszült az izgalomtól: mit fog látni még, s ugyanakkor meghatott, valahogy szelíd.”

Sokat olvastam már a Ben Hur (1959) című filmről, de annál szebbet, mint ahogyan Szabó Magda láttatja annak képeit, sehol sem találtam. Az idézett sorok nyomán már ott is pereg előttem a grandiózus nyitójelenet, a háromkirályok érkezésének ábrázolása.

Háromkirályok – azaz ahogyan a Bibliában olvassuk: a napkeleti bölcsek, akiknek Jézus előtti hódolata számtalan festőt késztetett alkotásra az évszázadok során. Gyönyörű, ahogyan e festmények ihletésére a film is megteremti a maga háromkirályok-ábrázolását, majd kiemel közülük egyet, Boldizsárt, és a történet fontos szereplőjévé teszi. Istenkereső emberré, egyszersmind tanítvánnyá és tanítóvá, aki a hit közvetítője a főhős számára. Különös gondolat, hogy Boldizsár nemcsak tanúja Jézus születésének, de jelen van nyilvános működése kezdetén éppúgy, mint keresztre feszítésekor. Már a filmet először látva is megragadott Boldizsár jeleneteinek szépsége, és azok a mondatok, amelyekkel a forgatókönyvíró megajándékozta őt. A nyitójelenet után – a történet szerint mintegy harminc évvel később – akkor látjuk ismét, amikor a sok viszontagságot megélt főhőssel találkozik, s egy pillanatig úgy véli, Jézust látja maga előtt. „Azt hittem, talán te vagy az, aki miatt elhagytam az otthonomat, hogy megkeressem. Egykorú lehet veled. (…) Ha találkozom vele, felismerem.” Aztán amikor megtudja, hogy Ben Hur bosszúra készül ellenségével szemben, már a krisztusi tanítást sejtetőn inti őt: „Ez azt jelenti, hogy megölöd? A szemeden látom, hogy ez a szándékod, Júda Ben Hur. Akármit is tett ellened, nincs jogod kioltani az életét. A bűneiért úgyis bűnhődik.”

„Nem hiszek a csodákban” – feleli kiábrándultan főhős, mire Boldizsár filmbeli legszebb mondataival felel: „Az, hogy élsz, már az is csoda. Miért nem bízol Isten ítéletében? Nem hiszel a csodákban? Én se hittem, de egyszer Isten hangja szólott hozzám, és egy csillag elvezérelt egy Betlehem nevű faluba, egy jászolban fekvő újszülött gyermekhez. Isten lakozott a gyermekben. Azóta már felnőtt, és várja, hogy elkezdhesse a munkáját. Én visszatértem ide, hogy kéznél legyek, ha erre jár és szólít. Itt van a közelben. Látta a Napot lenyugodni, ahogy mi is. Lehet, hogy itt áll valamelyik kapu előtt, vagy a domb tetején, mert lehet, hogy pásztor, kereskedő vagy halász, de él, és az élete nem múlik el nyomtalanul felettünk. Sokféle út vezet az Istenhez, fiam. Remélem, a tied nem lesz nehéz.”

Boldizsár ősz fejét abból a jellegzetes profilból láttatja a kamera, amelyből valaha a festők ábrázolták a napkeleti bölcseket. A film egyik legszebb képsora ez!

Később, egy szintén festői jelenetben Boldizsár a Hegyi beszéd Jézusához szeretné elvezetni a főhőst. Hit és hitetlenség feszül egymásnak ebben a párbeszédben:

„– Júda! Megtaláltam, akiről beszéltem, itt van! A gyermekből férfi lett, és ez a férfi, most már biztosan tudom, Istennek fia. A jóslat valóra vált.

– Jó neked, Boldizsár. Feleletet kaptál az élettől.

– Az élet kapott feleletet a Mindenhatótól.

– Gyere Júda, gyere velem!

– Amikor a rómaiak a gályára hajtottak, majd’ megölt a szomjúság. És az a te embered innom adott, életben maradtam. Okosabb lett volna, ha a vizet a földdel itatom meg.

– Nem!

– Még most is szomjazom.

– Gyere meghallgatni őt!

– Mennem kell Pilátushoz.

– A halál megszállottja vagy. Ég áldjon!”

A keresztre feszítés jelenetében aztán eltűnik a festői profilképek Boldizsárja, s egy megtört öregember néz szembe velünk. Teljesítette küldetését: a főhős immár hívőként tekint Jézusra.

„– Hát ezért kerested őt, hogy itt akadj rá? Egyszer vizet kaptam tőle, és szívet, hogy éljek. Miért kell így bűnhődnie?

– Azért, mert magára vette a világ bűneit. Ezért született erre a világra abban a jászolban, ahol először láttam.”

Boldizsár utolsó mondatai csodálatos módon utalnak vissza a Jézus születésére, mintegy a bibliai szerzőkkel együtt hirdetve, hogy a betlehemi gyermek Isten Fiának bizonyult. 

Péterffy Gabriella

Advent 4. vasárnapján – „Arcban elbeszélve”

Mt 1,18-24 ábrázolása Pasolini Máté evangéliuma című filmjében.

„Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: »József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.« Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: »Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmanuelnek fogják hívni.« Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.”

Érdekes lenne tudni, hogy e sorokat olvasva vagy a szentmisében hallva hogyan képzeljük el ezt a történetet. Hogyan lehet képekké formálni e bonyolult jelenetsort, amely nem ad alkalmat párbeszédre, ugyanakkor olyan kifejezések találhatók benne, mint „nem akarta őt hírbe hozni”, „elhatározta, hogy titokban bocsátja el”, „amikor ezeket forgatta szívében”?

Pier Paolo Pasolini az 1964-ben készült Máté evangéliumában már-már dokumentumfilm-szerű, és mégis költői képeket tár elénk. „Pasolini megtalálta a mozgóképet az evangéliumhoz (…) Arcokból, vagy mondjuk inkább úgy, az arcokból vezeti le (…) filmjében az evangéliumi történetet”– írja Karátson Gábor a Filmvilág 1995. évi 12. számában, majd képről képre feleleveníti a film első három és fél percét, amely a fent idézett bibliai szakaszt jeleníti meg.

„Az a fluidum, amelyet az arcok evangéliumi egymásra hangolódásának lehetne nevezni, mindjárt a film elején, Mária és József találkozásának jelenetében létrejön.

»Catharina, álomszerű szépségű arc« – írja naplóiban valahol Leonardo da Vinci. »Mária, álomszerű szépségű arc« – írhatnánk mi is, félig-meddig Leonardóra utalva ezzel. Az ő festményeire emlékeztet a fiatal lány ovális arca, ha befelé forduló kifejezésében talán nem is egészen. Nem éppen szembe néz velünk, hanem, kissé balra tőlünk, valaki másnak a szemébe tekint; reménytelen várakozással, semmi jóra nem számítva, bántásra, a vele szemben állóban fellépő zavarodottságra annál inkább. Mint aki a női megalázottság világában él: fájni fáj neki, de magától értődőnek veszi. József szemébe néz.

És látjuk is már József széles, becsületes, de valahogy keményen megszomorodott arcát. Ő Mária szemébe néz, kissé balra tőlünk. S aztán már Mária egész alakja áll előttünk, látni valóan viselős állapotban. József szót se szól, hátat fordít neki, kilép a kis udvar kapuján, elmegy. Sivár tájban, köves ösvényen távolodik, míg csak egy romvárosnak látszó település aljába nem ér. Itt jelennek meg első ízben a későbbiek során is újra meg újra felbukkanó, önfeledten játszadozó, rakoncátlankodó gyerekek. Szerepük, az igazság elrejtettségének és megjelenítettségének jellemzése után, még egyszer igazolásra lel Jézus szavaiban: »Ha olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek bé az mennyeknek országába.« Ha Mária arcáról Leonardo jutott eszünkbe, e gyermekekben – például a jeruzsálemi bevonulás jelenetében – a giottói gyermekekre ismerünk. Annyira intenzív ez a gyermekiség – amelynek színe mindvégig fehér lesz –, hogy egyáltalán a film egyik fő sugallatának tekinthető.

Ebből a gyermekiségből maradna ki József. Ránéznek a gyerekek, vet rájuk egy pillantást ő is, de aztán leborul egy kőre, mélységes megszomorodottságban. Sorsa azonban az, hogy ezzel a gyermekiséggel mindennél mélyebb kapcsolatba kerüljön. Mert ekkor jelenik meg neki először az angyal: »József, Dávidnak fia, ne félj elvenni az Máriát feleségül, mert az, mi őbenne fogantatott, az Szentlélektől vagyon«. József azonnal feláll, visszamegy Máriához. S bekövetkezik a második csoda, legalább akkora, mint az angyali jelenés volt: Mária is kijön a házból, Józsefre néz, nézik egymást egy ideig, és aztán mindketten elmosolyodnak, oly finoman, hogy alig több az, mint valamely sejtelem.(…)

A teljes csoda pedig Mária és József arcának, ezeknek a jelenet kezdetén oly konokul magukba zárkózott arcoknak az egymásra találása, egymásban való feloldódása. Az egyébként el nem képzelhető emberi átváltozás. »Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.« 

A fentieket nézve érdemes megfigyelni azt is, hogy az idézett képsort a bibliai nyelv stílusához leginkább illő filmes eszközökkel, nagyon átgondoltan szerkesztett páros képekben ábrázolja Pasolini. Mária és József megszemélyesítőjét itt még csak külön-külön fényképezi a kamera, együtt majd a Jézus születése utáni jelenetben lépnek elénk. Voltaképpen ezt látjuk:

Közelkép Máriáról – közelkép Józsefről
Közelkép Máriáról, aki lesüti a szemét – közelkép Józsefről, kinek arca indulatot tükröz
Egész alakos kép a láthatóan várandós Máriáról – egész alakos kép Józsefről, aki megfordul és elmegy
Mária József után néz – József alakja távolodik
Mária tűnődő arca – József háttal, közelképen
Városkép, nyüzsgés József szemszögéből
Játszó gyermekek – József nézi őket és lekuporodik a földre
Játszó gyermekek – József elalszik
Játszó gyermekek – József alszik
Megjelenik az angyal és elmondja szózatát – József felébred és rácsodálkozik
Mária háza messziről, diadalmas zene – József közeledik az úton
Mária kilép a házból, várja Józsefet – József megérkezik
Mária arcán mosoly – József arcán mosoly
Mária mosolya

Nagyon szép, ahogyan József távozásának és visszatérésének képei között mintegy kiemelkedik a gyermekség és az angyali szózat jelenete. Szép, ahogyan a távozás és az érkezés keretbe foglalja a jövendölés ábrázolását. Gyönyörű hármasságot teremt Pasolini ebben a képsorban, miközben az emberi csalódottságtól az Istennel való találkozás öröméig számos lelkiállapotot érzékeltet. Összetartozás és elválás, bizalom és bizalmatlanság, öröm és bánat, isteni jelenlét és ünnepélyesség mind-mind megjelenik ebben a mindössze három és fél percben.

Sokan úgy vélik, Pasolini e műve nemcsak film, de imádság is. Az adventi időben és karácsonykor a fohásznak akár ezt a módját is választhatjuk…

Péterffy Gabriella

Advent 3. vasárnapján – elmélkedés Mt 11,2-11 nyomán

Elmélkedés Mt 11,2-11 nyomán

Olyan ez a szöveg, mint a zenében egy feloldásra váró akkordmenet.

Ez a mondat szólalt meg bennem Mt 11,2-11 olvasása után. Kérdésekkel és különös képekkel teli szöveget tanulmányoztunk, amely mindvégig fenntartja az olvasó figyelmét, akár egy feszültséggel teli hangzásvilág, melynek minduntalan a feloldását várjuk.

„Amikor János a börtönben Krisztus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait és megkérdezte tőle: »Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?« Jézus ezt válaszolta nekik: »Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit hallotok és láttok». (Mt 11,2-5)

Mai kifejezéssel élve: egy bonyolult információáramlásnak vagyunk tanúi a „hallott”-„elküldte”-„megkérdezte”-„válaszolta”-„vigyétek hírül, amit hallotok és láttok” olvasásakor. Hét ige irányul egyetlen eldöntendő kérdés megválaszolására, s mint a különös, egymáshoz súrlódó zenei hangok, mégsem hozzák meg a várt feloldást. Mindez fenntartja a feszültséget és még inkább kihegyezi figyelmünket a válaszra. De már a kérdés is különös – „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11,3) –, hiszen a mondat második fele hangsúlyozottan is felveti egy másik Messiás érkezésének lehetőségét. Valószínűleg egyszerűbbnek éreznénk a kérdést e nyomatékosítás nélkül.

A választ sejtető utalást a tanítványok tapasztalatait felidéző képek sorában, ismét közvetett módon kapjuk meg: „vigyétek hírül, amit hallotok és láttok: A vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegé­nyeknek pedig hirdetik az evangéliumot.” (Mt 11,4-5) Ezután viszont ismét megtorpanunk egy kijelentés nyomán: „Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.” (Mt 11,6) Képzeletünk újabb inspirációt kap a továbbgondolásra, sőt az önreflexióra is: ki botránkozik meg, és ki nem? Én hogyan vélekedem erről? És valójában ki az, akit várunk?

Aztán a következőkben, Jézus szavait hallatva az evangélista János felé fordítja a figyelmünket. Hat kérdés zúdul ránk egymás után, ismét zavarba ejtő képeket vetítve elénk: „Miért mentetek ki, mit akartatok látni a pusz­tában? Széltől lengetett nádat? Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Finom ruhákba öltözött embert? Íme, akik finom ruhákat hordanak, a kirá­lyok házaiban laknak. Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Prófétát?” (Mt 11,7-9) Az imént még mi vártunk választ Jánossal együtt a kérdésre, s most bennünket kérdez Jézus háromszorosan is. Széltől lengetett növény, finom ruhás ember, próféta. Különös, fokozást sejtető képsor. Majd a szöveg egyetlen „igen”-je: „Igen, mondom nektek: prófétánál is nagyobbat.” S ettől kezdve már a kicsinység és a nagyság fogalma került gondolkodásunk homlokterébe a Keresztelő Jánosról és Jézusról folytatott elmélkedésben. „Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála.” (Mt 11,11)

Csoda-e, hogy a szöveg meghallgatása után csendek férkőztek a beszélgetésbe azon az estén?

Péterffy Gabriella

Advent 2. vasárnapján – Alkotók találkozása

– Mt 3,1-12 nyomán –

Az egyik az első században élt, a másik a huszadikban. Az egyik szavakkal festett képeket, a másik képekkel felelt a szóra. Csaknem két évezred választotta el őket egymástól, és mégis, mintha együtt és ugyanazon a helyen lettek volna a bibliai időkben.

Keresztelő Jánosról olvastunk, amikor a Máté evangéliuma által megjelenített képre a gondolataimban rávetült egy másik jelenet. Különös játéka volt ez a képeknek: hol az egyik került előtérbe, hol a másik, néha még keveredtek is egymással a részletek, hiszen oly hasonlóak voltak egymáshoz. A szöveg által sugallt kép csak a gondolataimban mozdult meg, s vált élővé, a másik jelenet viszont már önmagában is mozgó képek sora volt, fekete-fehér mivoltában is életszerű. Alkotójának egy zseniális találmány, a film tette lehetővé, hogy ily módon láttassa a Szentírás által sugallt képeket.

„Azokban a napokban eljött Keresztelő János, és hirdette Júdea pusztájában: »Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.« Ő az, akiről Izajás próféta beszél: »A pusztában kiáltónak szava: ’Készítsétek az Úr útját, és tegyétek egyenessé ösvényeit’.« (Mt 3,2) E gondolatra a huszadik századi művész festői tájképpel felel, miközben vízcsobogás hangját hallatja. Szélesen elterülő vidék tárul elénk a dombok között kanyargó folyóval. A vízben emberek sokasága járul egy szikár alkatú, szigorú arcú férfi elé. Imára kulcsolt kézzel, átszellemült arccal jönnek, egy kisfiú arckifejezése különösen megkapó, amint keresztelésének pillanatában az égre tekint. Aztán az áhítatot díszes öltözetben megjelenő papok érkezése töri meg, mire a szikár férfi ajkáról felcsap az indulat: „Viperák fajzata! Ki tanított titeket menekülni a jövendő haragtól? Teremjétek hát a megtérés méltó gyümölcsét.” (Mt 3,7-8)

Keresztelő János megtérésre buzdító prédikációját ékes olasz nyelven halljuk, annak minden szenvedélyességével. A képek művészének még arra is gondja van, hogy szóról szóra hangozzék el a bibliai szöveg. Máté evangélista szavai kigyúlnak, s fényükben jól látszik Ábrahám népe éppúgy, mint a fejsze, mely már a fák gyökerén van, a jó gyümölcsöt nem termő fák, melyeket tűzre vetnek, ott van Keresztelő János és látható már az is, akinek eljövetelét megjövendöli. Vizuális erején túl különös zeneisége van ennek a szózatnak, mely egyre hangosabbá válva vezet el bennünket a Szentlélekkel és tűzzel keresztelő Krisztus víziójáig.

Majd hirtelen csend lesz, amikor a mozgókép által ábrázolt Jézus megjelenik. Lassan, méltóságteljesen lép Keresztelő János elé, aki elnémul az Ő látására. Két tekintet találkozik e pillanatban, s találkozik két alkotó is: Máté evangélista és Pier Paolo Pasolini filmrendező.

Péterffy Gabriella

Izajás próféta képei filmes szemmel

Erős képeket mozgásban ábrázolni: ez a filmművészet egyik csodája. A film a 19. század végén született, de már korábban is voltak olyan művészek, akiknek csak a kamera hiányzott a kezükből ahhoz, hogy mozgóképet alkossanak. A maguk korában voltaképpen filmes módon láttatták az általuk érzékelt világot. Közéjük tartozik számos bibliai szerző, így Izajás próféta is, akinek az advent témájához kapcsolódó szövegeiből részleteket olvastunk a felnőtt katekézis csoportban.

„…szilárdan áll az Úr házának hegye a hegyek tetején, kiemelkedik a halmok közül; és özönlenek hozzá mind a nemzetek.” (Iz 2,2) Mintha egy szélesvásznú történelmi film nagytotál képeit látnánk e pillanatban! Erőteljes hatású állóképre mozgalmas tömegjelenet felel, az elhangzó buzdítás pedig tovább fokozza a kép erejét: „Jöjjetek, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához!” (Iz 2,3) Aztán az ítélő Isten fenyítése nyomán ekevasakká kovácsolt kardok és szőlőmetsző késekké formálódó lándzsák különös képei jelennek meg előttünk. Súlyos, egyszersmind lenyűgözően merész látványvilág.

Másutt a könnyedség képei peregnek, s a kontrasztok mentén haladva keltenek meglepő hatást: „Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, és a párduc a gödölyével heverészik, borjú és oroszlánkölykök együtt híznak, és kisgyermek terelgeti őket. Tehén és medve együtt legelnek, együtt heverésznek kölykeik, és az oroszlán szalmát eszik, mint a tehén. A csecsemő a vipera fészkénél játszik, s az áspiskígyó üregébe dugja kezét az anyatejtől elválasztott gyermek.” (Iz 11,6-8) Talán még mosolyt is csal az arcokra ez a képekbe álmodott, már-már meseszerű elmélkedés. A képzeletbeli kamera nem győzi követni a mozgást, hiszen annyi minden kerül elébe, aztán megáll és gyönyörködik a nem mindennapi látványban. Csupa mozgalmasság és élet, önfeledt játék! „Heverészik”, „terelget”, „legel” „eszik”, „játszik”: a természet és a szabadság képei sorjáznak ezen a különös celluloidszalagon.

S mindezt még lehet fokozni, hiszen a következőt olvassuk: „Örvendjen a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag és viruljon, mint a liliom! Virulva viruljon és ujjongjon, ujjongva vigadjon!” (Iz 35,1-2) S valóban: most már ujjong és nyüzsög a kép, a teljesség jegyében hanghatások is társulnak hozzá. S ebben a szent eufóriában ismét megjelenik a különös és a meglepő: „Akkor majd ugrándozik a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve; mert vizek fakadnak a pusztában, és patakok a sivatagban.” (Iz 35,6) Olyan ujjongás ez, melynek hangja évezredek múltán is hallatszik. Hiszen kétezer esztendővel később egy bizonyos Giovanni di Pietro Bernardone, a majdani Szent Ferenc hasonló örömteliséggel ír a teremtett világról Naphimnuszában, amely még huszadik századi alkotókat is megihlet. Így történhetett, hogy a „Virulva viruljon és ujjongjon” boldogságát a Napfivér, Holdnővér című film nézőjeként is átélhetjük.

Péterffy Gabriella

Kosztolányi Dezső és a mustármag példázata

Szép idézettel köszöntötte plébánosunk a vasárnapi szentmisén a híveket, s az evangéliumi tanítás mellett ezekre a sorokra építette prédikációját is: „… nincs meg a kincs, mire vágytam, / a kincs, amiért porig égtem. / Itthon vagyok itt e világban / S már nem vagyok otthon az égben”. E gyönyörű szavakkal megfogalmazott életérzés bizonyára számunkra sem ismeretlen, vélekedett Attila atya, már a szentmise kezdetén azt kívánva: ne csupán az anyagi világban legyünk otthon, de hitünk által találjuk meg a lelki élet kincseit is.

Kosztolányi Dezső Boldog, szomorú dal című versének gondolatvilága ez alkalommal Lukács evangéliumának tanításához illeszkedett, mely szerint már egy mustármagnyi hit is csodákra képes (Lk 17,5-10). A prédikáció szavai megjelenítették számunkra a picinyke magot, amely még rossz talajon is életben marad, s ha tápanyaghoz jut, hatalmas növénnyé terebélyesedik. E mustármagnyi hit kibontakoztatására buzdította tanítványait annak idején Pál apostol, s ugyanerre hívott bennünket a szentmisében Attila atya. Bizonyára nem véletlenül választott idézetet a Kenyér és bor című Kosztolányi-kötet 1916-ban írott nyitóverséből, hiszen az megdöbbentően időszerű ma is.

Ha e mustármagnyi bevezető után végig olvassuk a verset, rögtön megértjük, miből fakad a címben jelzett kettős életérzés, a boldogság és a szomorúság együttes jelenléte. Hiszen a jólét, a kényelem és a társadalmi elismertség képeire a hiányérzet víziója felel a vers utolsó tizenkét sorában, miután a boldogságot önmagukban nem nyújtó javak felsorolását megtöri a „De néha megállok az éjen” sötétsége. Jajkiáltás hangzik, s a költő négyszer is kimondja a „kincs” szót, mintegy nyomatékot adva fontosságának. A költeményben tíz „van” állításra jut egyetlen „nincs”, és mégis, ez a „nincs” súlyosabb annál a tíznél, hiszen olyan kincsre utal, amely értelmet ad az életünknek.

***

Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal

Van már kenyerem, borom is van,
Van gyermekem és feleségem.
Szívem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
Suttogva hajolnak utamra,
és benn a dió, mogyoró, mák
terhétől öregbül a kamra.
Van egyszerű, jó takaróm is,
telefonom, úti bőröndöm,
van jó-szívű jót-akaróm is,
s nem kell kegyekért könyörögnöm.
Nem többet az egykori köd-kép,
részegje a ködnek, a könnynek,
ha néha magam köszönök még,
már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
tárcám van igaz színezüstből,
tollam, ceruzám vígan illan,
szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
langy téa beteg idegemnek,
ha járok a bús Budapesten,
nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
könnyekbe borít nem egy orcát,
és énekes ifjú fiának
vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
gyötrődve, halálba hanyatlón,
úgy ásom a kincset a mélyen,
a kincset, a régit, a padlón,
mint lázbeteg, aki föleszmél,
álmát hüvelyezve, zavartan,
kezem kotorászva keresgél,
hogy, jaj! valaha mit akartam.
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.

Péterffy Gabriella

Játékos közös böjtölésre hívlak

Kedves „Böjtölni” vágyó” zarándoktársak!

„Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az ÚR dicsősége lesz mögötted” (Ézsaiás 58,6-8). 

Izajás szavai arra hívnak, hogy böjtünk ne önérdekről szóljon, hanem a saját célokról való lemondás a szolidáris jelenlét fontos része legyen. Mindezt szem előtt tartva az idén közös böjtölésre invitálunk.

Nagyböjt első vasárnapjától kezdődően egészen virágvasárnapig, azaz 5 héten keresztül, az önmegtartóztatás egy különös formájára hívunk. Próbálj megélni a minimáljövedelemből, ha bátrabb vagy, részben vagy egészben a segély összegéből.

A közösségi böjtölés része, hogy hetente egy nyilvános táblázatba beírod, hogy az induló összegből mennyit költöttél el az adott héten. A valósággal ellentétben, itt a „játéktérben” persze mínuszba is tud menni a havi számlád, azaz hitelbe is költhetsz. Ez a valóságban nem okvetlen lenne így. A negatív összegek segítenek tudatosítani, hogy még böjtölve is mennyivel többet fogyasztasz, mint akiknek ennyiből kell megélniük.

Ehhez mindenképpen a mai fogyasztási szokásaidat kell átgondolnod. Ez jó lehetőség arra is, hogy családi szinten beszélgessetek fogyasztási szokásaitokról, melyek az igazán fontos és melyek a kevésbé fontos fogyasztási cikkek. Minek elhagyása vagy csökkentése segítene egy fenntarthatóbb világ felé.

A közös böjtölésünknek több célja is van:
Középosztálybeliként, belekóstolni az alacsony jövedelemből élők napi helyzetébe, erősítve a szolidaritást magunkban.
Újragondolni jóléti szokásainkat, mi az, ami tényleg fontos! A böjt után is kevesebbet fogyasztani.
Az előző pontban megtakarított pénzt eljuttatni az arra rászorulóknak.
Személyes beszélgetéseket folytatni a játékvezető által a hétre neked kisorsolt játékostárssal: Hogy megy a böjt?, Hol tartasz a lelki felkészülésben az ünnepre, vagy csak beszélgetni a hétköznapjaidról. Találkozni, ismerkedni legalább az online térben.

A játék alapgondolatát a SZOCIOPOLY nevű társasjáték adta.
„A játék folyamán mindenkinek kell élelmiszert vásárolnia, be kell fizetnie a lakásfenntartás költségeit (ha nem teszi meg, akkor esetleg – áram híján – megromlik az ennivalója, megbetegszik a hidegben, vagy megbüntethetik), ezen kívül a gyermekek iskoláztatása, a közlekedés, a ruházkodás, az orvosi ellátás is kiadásokkal járnak. Ha valakinek nincs pénze, akkor a kisboltban vásárolhat hitelbe, vagy az uzsorástól kérhet kölcsönt.
A játékban az nyer, akinek sikerül túlélnie a hónapot.”

Húsvét után egy alkalommal játszhatunk is az eredeti játékkal és / vagy meghívhatjuk egy beszélgetésre az Alapítvány munkatársait.
Bővebben róluk: https://www.szociopoly.hu

***

SZOCIOPOLY KÖZÖS BÖJTÖLÉS SZABÁLYZAT
2022 ÚJSZEGED

A feladat, hogy Te vagy a család kijöjjön a rendelkezésre álló összegből.

Minimálbér 2022: bruttó 200.000 Ft/hó (nettó 133.000 Ft/hó)

A családi pótlék összege egy gyermek esetén 12.200,- Ft,
két gyermek esetén gyermekenként 13.300,- Ft,
három vagy több gyermek esetén gyermekenként 16.000,- Ft.
Az átlag nyugdíj 2019-ben 134.000 Ft volt.
Bátrabb családok megpróbálkozhatnak az „egy kereső” + „tartósan munkanélküli” + „gyerekek” induló költséggel. Ebben az esetben havi 22.800 Ft segély összeggel kell számolni a minimálbér helyett.

Könnyítésként, nem kell a havi költségként beszámolni a családi, nagy, már meglévő hiteltörlesztéseit.
A rezsi költségeket viszont teljes összegben számold be!.
A játék rövidsége megengedi, hogy ruházatra ne költs ebben az időben, de a játék ideje alatt az összes vásárlásod költségét tüntesd fel. Amennyiben rendelkezel autóval és azt használod a játék ideje alatt is, akkor annak költségeit is számold be a költségekbe (adó, biztosítás, javítás, üzem anyag, stb.), ha nem használod ez idő alatt, akkor semmilyen költségét nem kell feltüntetned.
A játék ideje alatt az otthon felhalmozott és ez időben felhasznált élelmiszerek, tisztítószerek, stb. költségeit is számold be a heti fogyasztásba, a heti adományaidat is (koldus, templomi persely, egyéb jótékonyság…).

Példa számítás: Négytagú család.  2x 133.000 Ft + 2x 13.300 Ft= 292.600 FT. Ez lesz az induló összeg.
Regisztrálhatsz egyenként, párként és családként. Ott ahol kereső gyermekek is vannak még a családban, javasoljuk, hogy Ők önállóan és ne a családi rendszer részeként regisztráljanak.

Belépés a játékba:
A játék anonim, csak a költés összege nyilvános. Ezért regisztrálnod kell, az alábbi linken.
REGISZTRÁCIÓS LINK: https://forms.gle/4oDMbxzWuEs3YiYb6

A regisztráció után felkerülsz a megadott „BECENÉV”-vel a táblázatba.
Táblázat itt érhető el: https://docs.google.com/spreadsheets/d/1D3BeYaAQsExiEafNZ8f_Gtbg23jFIaK14efjuC4Vhms/edit?usp=sharing

Heti adatfeltöltés: Javasoljuk, hogy vasárnaponként írd be a heti költésed összegét. Ha úgy könnyebb, naponta is lehetőséged van erre. Ebben az esetben, a már beírt összeg törlése után, az új kummulált összeget írd a heti sorba. A neved mellett látszik a még felhasználható összeg.
Jó játék, gondolkodást, és beszélgetésekben örömteli találkozást kívánunk.
Ha tetszik, meghívhatsz másokat is a játékba. Szabadon terjeszthető.

Ünnepváró irodalom #6: „Ím, vadonatúj év indul”

Az új esztendő és a Vízkereszt ünnepének közeledtével egyetlen verssel zárom a hírlevél adventi-karácsonyi rovatát: Paul Claudel Vízkereszti ének című költeményével.

A huszadik századi francia irodalom egyik meghatározó egyénisége az újév hajnaláról rajzolt festői kép után tablószerűen ábrázolja Urunk megjelenése ünnepének három momentumát: a napkeleti bölcsek látogatását, Jézus megkeresztelkedését a Jordán folyóban, valamint a kánai menyegzőt. S miközben ábrázol, elmélkedik is, híven tükrözve az életművét jól ismerő Szabó Ferenc jezsuita szerzetes megállapítását: „Egész műve lényegében a Teremtő dicsérete: az öröm és az élet hangja. A hívő költő a Teremtővel együtt megnevezi a dolgokat, velük együtt születve megismeri, újrateremti a létezőket, és közben a Teremtő dicséretét zengi.”

Paul Claudel így vélekedik költői hivatásáról: „A költészet tárgyait nem az álmok, az illúziók és az eszmék alkotják…, hanem a szent valóság, amely egyszer s mindenkorra adva van, és amelynek közepében ott vagyunk, mert oda helyeztettünk. Ez a látható dolgok univerzuma, amelyhez a Hit hozzáadja a láthatatlan dolgokét.” És valóban: az alábbi sorok olvasója a láthatót és a láthatatlant egyaránt érzékelheti.

Péterffy Gabriella

***

Paul Claudel
Vízkereszti ének

A vadonatúj esztendő e hajnalán, mikor talpunk alatt ropogott a hó akár a kristály
S ékes menyasszonyként keresztségi ruhát ölt az egész táj,
Jézus, ősi Vágy gyümölcse, hogy decembernek vége most lett,
Jelenti magát fénykörében a beköszöntő Vízkeresztnek.
A várakozás hosszú volt ugyan, de a másik kettő meg Boldizsár
S a démon Ázsián vágott át, arról lekésve már,
Hogy érkezésük idejét kivárja a Karácsony.
Addigra újév hatodnapja lett immáron!
Amott a veszteg álló csillag és Mária, karján Istenével, ünnepel!
(Lekéstek arról, hogy megismerkedjenek a sötétség mélyeivel!)
Nincs más hátra, csak nézni, tágra nyitva a szemet,
Mert Isten Fia köztünk! Már tizenketted-napja született.
Gáspár, Menyhért s a harmadik átadják ajándékukat, mit magukkal hoztak.
Mi pedig velük nézzük Jézus Krisztust, ki háromszorosan nyilvánult meg aznap.

Az első titok tárgya: a Királyok, kik egyben Bölcsek.
Ami a szegényeket illeti, a dolog egyszerű: a jászol táján kivehetőleg
Úgyszólván csak juhot látni s jámbor asszonyt, no meg pásztort.

Ezek a legcsekélyebb kétely nélkül egyenként vallják meg a Megváltót.
Szegénységük a jó Istennek nemigen új dolog,
És Fia megszületvén, köztük azonnal otthonos.
A tudósoké s királyoké egészen más eset!
Hogy ilyen három is akadjon, tűvé kellett tenni érte messzi földrészeket.
S még így sem a legkiválóbbak s -előkelőbbek közül valók:
Afféle tarka-barka mágusok és kis, gyarmati uralkodók.
Elindítójuk nem holmi idézet volt, könyvbeli:
Az expedíciót valódi égi csillag vezeti.
Ez elsőül kezd sétálni, rendkívül sértő módon fittyet hányva
Az asztronómiai törvényeknek, s nagy munkát róva az apológiára.
Ha pedig egy csillag, mely világ kezdetétől veszteg állt, elindul,
Nem csoda, ha egy király, sőt – Uram bocsá’ – egy tudós miatta felindul.
Így hát egy reggel József és Mária arra ébred, megjött Gáspár, Menyhért és Boldizsár,
A hosszú úthoz képest jókor, tizenkét napi késéssel habár.
Isten Anyja, fogadd szívesen e tisztes személyek hódolatát:
Semmi kétségük sincs afelől, kit látnak távcsövükön át.
S miket néked Perzsia vagy Abesszínia mélyéről hoznak fáradságot nem kímélve,
Igen jelentős és nagybecsű ajándékok utóvégre.
Az arany (manapság őrlés és ciánozás tisztogatja)
Jószerivel a hamisítatlan és csorbítatlan Hit jelképes ércalapja;

A mirha – annyi gondot igénylő pusztai cserjécske –:
Keserű, síri illatával a Szeretet jelképe:
S annyi máglya halhatatlan hamvának elcsent egy csipetje
– Szemernyi tömjén –: a Remény. Lábad elé Menyhért tette,
Ezer szekéren hozva s kétszáznyolcvan teve ringó hasán.
E tevék mind úgy bújtak át egy tű fokán.

Miurunk második megnyilvánulása: Jordán-beli keresztsége napja.
Szentséggé lesz a víz, jutván az Ige erejével kapcsolatba:
A mezítelen Isten belép a mély habok kútjába. Ez sírunk helye,
S ahogy Őt mivélünk egyesíti, éppígy egyesít bennünket Ővele.
A sivatag utolsó kútjáig, az úton képződött kis tócsás gödörig
Nem lelni többé olyan csepp vizet, mely kereszténnyé ne tehetne valakit,
S mely legélőbb s legtisztább valónkig lehatva,
Belsőképp jövendő csillaggá ne avatna.
Mivel már nem találtatott oly áthidalhatatlan szakadék,
Mely hajdan, az Írás első versei szerint, eget a földtől választotta szét,
Krisztus, férfikora teljében, az Emberiség családjába lép,
Mint tikkadt utazó, kinek szomját tengernyi víz sem oltja.
Egy cseppje sincs az óceánnak, melybe leszállni szüksége ne volna.
Viderunt te Aquae, Domine – így a zsoltár. Megismertünk, Istenem,
S hogy közülünk ismét felszínre jössz mámorosan és meztelen,
Végső sóvárgásod, mielőtt végképp távozol,
Végső kiáltásod a kereszten is az, hogy még mindig szomjazol!

A galileai lakodalomról szól a harmadik titok.
Először ugyanis nem mint vendéglátó mutatkoztál, hanem mint meghívott,
Mikor is Édesanyád halk szavára borrá változtattad
A tíz korsó vizet, melyet titokban félreraktak.
Szegény a vőlegény; lesüti szemét kínos szégyenében:

Ciszterna-víz lakodalomhoz nem illik semmiképpen!
Kivált így augusztusban, mikor a víztárolók apadnak,
S gyülőhelyei szennynek s undok ázalagnak.
(Mintha “Szent Nagy Károly” ünnepén pezsgő helyett
Fiolában cseppfolyósított Ernest Havet-t nyakalna az elbúsult diákgyerek!)
Istennek egyetlen szava elég e rejtekben való szüretre,
Hogy poshadó vizünk borrá változzék át, tökéletesre.
A bor, mely előbb lőre volt, a végén java bor lett.

Helyes. Hamarosan viszonozzuk, mit nyújtottál, a kelyhet.
Te vagy megmondhatója, végére tartogattuk néked a legkülönbet:
A nektárt egy epével s ecettel átitatott spongyán,
Mellyel egy rendőrtiszt kínál meg buzgólkodván.

A nappal Epifániája elmúlt, marad nekünk az éjjelé;
A gyermekeknek megmutatjuk, mint vonulnak a mágusok honuk felé
Eltérő utakon, nagy kerülővel mindhárman, óvakodva.
A téli tág égbolt meztelen: csupa csillag és csillagocska.
Oly ég ez, fehér a feketén, milyen Észak-Kína és Szibéria felett ragyog,
Hatmillió csillaggal, mind óriás, és ereje teljében villog, táviratoz.
Ennyi Nap közül vaj melyik az, melyet egy angyal csóvaként találomra kiragadott,
Hogy világítson, amerre a három agg vonul amott?
Nem tudni. Az éj újra az lett, ami volt: minden szikrázik szótalan.
Az égnek titkos könyve szembeszökő hitellel sarkig tárva van.
Üdv, Hitnek tágas Éje, csillagok csalhatatlan Városa!
A katolikusnak hazája nem a köd, hanem az Éjszaka.
A köd vakká tesz s fojtogat; behatol szájon, szemen, érzékeken,

Benne jár, nem tudva hol, a közömbös és az istentelen;
A vak s a közömbös a ködben nem tudja, hol jár, sem hogy maga kicsoda:
Afféle félresikerült lény, Igen-re, Nem-re nincs szava!
Lám az éj, napnál különb, útunkon igazít el,
Jellel, ha kell, s megannyi végérvényes csillagképpel.
Ím, vadonatúj év indul, és szerte millió szemmel néz sarkpontjára ma,
Székhelyedre az Ég terében, Tengernek Csillaga!

Fordította: Szedő Dénes