Karanténban megélt kegyelem

Tőlünk egy nagyon távoli országban, Kínában fölbukkant egy ismeretlen vírus. Először országos, majd világjárvány lett belőle. Következményeit ismerjük. Egyetlen biztos védekezési lehetőségünk: maradjunk otthon! Vagyis hosszú időre be kell szüntetnünk emberi kapcsolatainkat, magányra ítéltettünk. Első hallásra mindez egyszerűnek, természetesnek tűnt A rendelkezést követő első hétvége hozta meg számomra a nyomasztó felismerést: bezárt templomok, elmaradó hétfői zsolozsmázó találkozások, a csütörtök esti szentmisék és bibliás együttlétek, karitász. És a lányom? Milyen veszélyek leselkednek rá? Mikor láthatom? Mellbe vágó közlés volt a templomok bezárása. Közben az emberek sorra halnak, s bár példásan szervezett a magyar egészségügy, mégis egyre jobban belekeveredünk az ismeretlen katasztrófába.

Itthon teljes ugyan a magányom, ami egy ideig kényelmes állapot, de a rajtam kívül álló tényekkel szembesülve felismerem, hogy most nagyon súlyos dologról van szó, amelyben teljesen lényegtelen az én egyszemélyes védett állapotom. Van viszont idő egyre többet gondolkodni, jó könyvekkel táplálkozni, valami mégis hiányzik. Mi? A hitéleti, reflexszerűen ismétlődő megszokásaim? Az olykor langyos, mindig szervezett időpontban történő imádságaim? A gyakran nem igazán megélt szentmiseáldozatok? Gyötör valami kínzó méltatlanságérzés: ki vagyok én tulajdonképpen Jézus árnyékában? Megkeresztelt tömegember vagy egy szeretett tanítvány a sokmillió között? Mi a feladatom, mit kellene tennem? Nagyböjt van, közeleg a szent három nap.

Ülök a sötét szobában, egy szál gyertya fénye világít csupán, de hirtelen megvilágít egy szörnyű látványt: két összetákolt, kereszt alakú fagerendán csüng egy emberi roncs, egy agyonkínzott, véres húscsomó. Ő az: Jézus Krisztus. És ebben a felfoghatatlan állapotban egyszer csak megszólal. Alig tud már beszélni, de így is a megbocsátásról nyöszörög. Kis híján megsemmisültem, míg el nem úszott az álomszerű látvány. Megértettem az üzenetét, azt, hogy valószínűleg többet érek neki, mint a tékozló fiú. Fontos vagyok számára, mint minden ember.

Az áldozatával, a Lelkével üzent, hogy feladatom van: fényében élek, és ezt a fényt kell sugároznom mindazoknak, akiknek szükségük van erre. – Így éltem meg feltámadásának csodáját, jelentőségét, örömhírét. Lelket adott a körülöttem lévő tárgyaknak is. Megnyitotta belső falaimat, letérdelhettem virtuális templomaiban, hogy alázatosan elfogadjam a lelki áldozás különleges lehetőségét. Átélhettem a csend hatalmát, ki tudtam lépni önmagamból, meditáltam: milyen lehetett Jézus 30 évesen? Valószínűleg a fizikai munkához szokott erős férfialkat volt. Gál Ferenc így ír róla: „…magatartásában megfigyelhető volt egy bizonyos könnyedség, szellemi előkelőség.” Voltak-kudarcai? Bizonyosan, mert az apostolok sem értették meg mindig beszédét: „…rejtve maradt előttük, és nem fogták fel értelmét…” (Lk 9,45) „A végtelenség, az időtlen örökkévalóság és a térben meghatározható időbeliségnek feszültségében élte életét” – írja róla Barlay Ö. Szabolcs. De elfogadta az Atya akaratát, vállalta a kereszthalált értem, értünk, hogy kegyelmét rászabadítsa teremtményeire. Azóta is tapintatos szeretettel mutatja meg, hogy az élet, az életünk az ő napról napra megújuló csodája, amit alázatos, elfogadó szeretettel folyamatosan észre kell vennünk.

Húsvétjának kegyelme megtanított elválasztani a lényegest a lényegtelentől, az életét feláldozó Krisztus hatalmát a mi kicsinyes, profán, a végtelen szempontjából jelentéktelen, hiú próbálkozásainktól. Hiszen elgyötört arcában, átható tekintetében benne van kiszolgáltatottságunk, gyengeségünk, de a jóra való képességünk is.

Köszönöm az Úr kegyelmeit befogadó „karantént”.

Vajtai Éva

Közelkép

Repülőről, vonatból, hegytetőről nem látjuk mostanában a világot. Az utazás végtelennek tetsző távlata egy időre eltűnt a szemünk elől. Ám közel van hozzánk a fűszál és a virágszirom, egy vízcsepp a tavaszi falevélen, s még megannyi szépség, amely ebből az új nézőpontból kerül a tekintetünk sugarába. Most különös élességgel rajzolódik ki előttünk szeretteink arca és az otthonunk, a lényegtelen helyett a lényeges. Az út, amely Istenhez vezet.

Közelkép: premier plán. A filmművészetben a legfontosabbra irányítja a figyelmet, megmutatva az emberi arcon születő érzelmeket is. Pasolini közelképeken vetíti elénk Máté evangéliumát, hogy rácsodálkozzunk az arcjátékban tükröződő Örömhírre. S ki ne őrizné emlékezetében a Jézust alakító színész átható tekintetét A Názáreti Jézus című filmből? Manapság már személyes ismerőseink arca is megjelenik a képernyőn virtuális találkozásaink során. Távol vagyunk ilyenkor egymástól, vagy közelebb, mint valaha? Mert a premier plán figyelmesebb, mint gondolnánk, észreveszi a legapróbb rezdüléseket is. Vajon látjuk-e, amit mutat nekünk?

Jézusban az Isten közel jött hozzánk, mintegy közelképen láttatva a legnagyobb távlatot. A szeretet premier plánja tárul elénk. Az evangélisták „kamerája” számos alkalommal rögzíti a mozdulatot, amellyel Jézus mások felé fordul: megszólítja a tizenkettőt és meghívja őket, odalép a betegekhez, akiket megérint és meggyógyít. Közelképek gyönyörű sorában van velünk. Ahol ketten vagy hárman összejönnek a nevemben, ott vagyok közöttük (Mt 18,20) – ígéri a jövő nemzedékeinek, hogy szavát napjaink vészterhes pillanataiban is meghalljuk. Ma Hozzá hasonlóan, de más eszközökkel tudunk egymás felé fordulni: szép példáit tapasztaljuk ennek a járványveszély hónapjaiban. Távolról is közel lenni egymáshoz – erre törekszünk. S ebből a távoli közelségből élünk meg szentmisét és bibliaórát, iskolai oktatást és baráti beszélgetést, családi ünnepet. Mintha szüntelenül azt hallanánk: Isten országa közöttetek van (Lk 17,21).

Péterffy Gabi


Plébánosunk továbbra is várja Olvasóink írásait, amelyben megfogalmazzák a nehézségek ellenére megélt pozitív élményeiket és annak megfelelő elhatározásaikat, hogy mindezzel másokat is elgondolkoztassanak. „Mit éltem meg a kijárási korlátozások idején? Mit látok másként? Mit szeretnék ezután is folytatni?

Email: plebanos.ujszegedi@gmail.com

Túlcsorduló hála

Nálam a korlátozás leginkább a munkán kívüli emberi érintkezésekre hatott. Nagyon hiányoznak a szentmisék, a hétfői Jeromos alkalmak, a Karitász ülések, a szombati Reménység Klub összejövetelei. A netes kapcsolattartás megmaradt, ami személytelenebb, viszont megtanultam, hogy ezért is hálásnak kell lenni, mert ez legalább van.

Újraértékeltem azt az ajándékot, hogy hazajárhatok a családomhoz Szolnok megyébe. A mostani Anyák-napja a távolság miatt nehéz, de a postának hála képeslappal köszönthettem szeretteimet.

A munkahelyemen nem lehetséges a home office, így – a leginkább veszélyeztetett korosztály kivételével – mindannyian járunk dolgozni. Csak Istennek adhatunk hálát, hogy mindenki egészséges maradt a mai napig.

A személyes életemben nagy változást hozott, amikor eldöntöttem, hogy kerülöm a tömegközlekedést és mindenhová sétálni fogok. Ennek lett egy nagyon pozitív hozadéka: minden nap lett majd 2 órám imádkozni. Egyedül sétálok a legtöbbet, így lehetőségem lett kizárólag Istennel beszélgetni, jobban Rá figyelni.

A másik nagyon meghatározó élményem ebben a rendhagyó időszakban az idei Passiójáték volt. Sokszor éreztem, éreztük a felvétel elküldéséig azt, hogy „Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben.” (Lk 22, 31-32) Isten vigyázott ránk, nem lettünk betegek és egy nagyon összetartó, erős egységet hozott köztünk létre lépésről lépésre.

Amit megtanultam és tovább viszek: A séta, a napi 2 órám az Úrral. A hála, amiért ilyen szerető és fantasztikus családom van, akikhez hazatérhetek. A hála a munkahelyemért, ahol szükség van rám. A hála a Jeromosba járó és azon kívüli barátaimért, akik – most leginkább virtuálisan – mindig velem vannak. A hála a Karitászos társaimért, akik továbbra is szolgálnak, illetve akik mindannyiunkért otthon maradtak. A hála a Liget Társulat tagjaiért, akikkel egymást támogatva, bátorítva végigküzdöttük ezeket a nehéz heteket, és végül egy léleknek erőt adó előadást hozhattunk létre. A hála Attila atya és Flóri atya támogatásáért és a Testvérek erősítő imáiért. És végül, de nem utolsósorban a hála Istennek azért, hogy ezen a helyzeten is átvezet minket, hiszen az Ő végtelen szeretetével mindig mellettünk áll.

Bús Márti


Plébánosunk továbbra is várja Olvasóink írásait, amelyben megfogalmazzák a nehézségek ellenére megélt pozitív élményeiket és annak megfelelő elhatározásaikat, hogy mindezzel másokat is elgondolkoztassanak. „Mit éltem meg a kijárási korlátozások idején? Mit látok másként? Mit szeretnék ezután is folytatni?

Email: plebanos.ujszegedi@gmail.com

Modern Emmausz – online bibliaóra 2020 tavaszán

Esteledett, amikor számítógépeink előtt összegyűltünk a bibliaórára. Ezúttal nem a plébánia nagytermében, hanem mindenki a maga otthonában, egymástól fizikailag távol, de lélekben közel. Hosszú ideje úton voltunk már a járványveszély fenyegetettségében. Három nappal húsvéthétfő után imádságot követően beszélgettünk mindarról, ami történt. Kerestük a fényt. Attila atya az emmauszi tanítványokról szóló szakaszt olvasta fel az evangéliumból, aztán arra kért bennünket, hogy próbáljuk felidézni a számunkra legemlékezetesebb szövegrészeket.

egyszer csak maga Jézus közeledett… (Lk 24,15); Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték… (Lk 24,31); Hát nemde lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton…? (Lk 24,32) – hallatszottak az Örömhír szavai minden irányból, áthatolva téren és időn. Kétezer esztendős, szerte a világon számtalanszor elhangzott mondatok, melyek sértetlenül vészelték át a történelem viharait, s még ma is velünk vannak.

Lukács evangélista, ugye nem gondoltad, hogy egyszer ilyen különös módon idézünk Téged? Te orvos voltál, vajon hogyan szólnál hozzánk a járvány idején? És ti, emmauszi tanítványok, láttok-e most bennünket? A ti szemeiteket már nem akadályozza semmi, megtanultatok látni az emmauszi úton. De a mi látásunkat rengeteg minden korlátozza ebben a világban, az utóbbi időben különösen. Nekünk oly sok mindenünk van, ám e bezártságban nincs út, amelyen járhatnánk, nincs asztal, amelyhez közösen leülhetnénk, s a szent kenyérből sem részesülhetünk már hetek óta. Virtuálissá lett az életünk!

Abban azonban hasonlatosak vagyunk hozzátok, hogy töprengéseink közben Jézus felé fordulunk. Ahogyan a mai naplementében is, mikor a ti szavaitokkal kérjük Tőle: Maradj velünk! (Lk 24,29).

Péterffy Gabi


Plébánosunk továbbra is várja Olvasóink írásait, amelyben megfogalmazzák a nehézségek ellenére megélt pozitív élményeiket és annak megfelelő elhatározásaikat, hogy mindezzel másokat is elgondolkoztassanak. „Mit éltem meg a kijárási korlátozások idején? Mit látok másként? Mit szeretnék ezután is folytatni?

Email: plebanos.ujszegedi@gmail.com

Megpróbáltatásaink közepette leszünk-e ÚJ EMBEREK?

Kedves Testvérek!

Csütörtök esténként a felnőttkatekézis csoportunkban – a Skype segítségével látva és hallva egymást – egyre jobban az fogalmazódott meg bennem, hogy ez a világjárvány az egészségünkre veszélyes, de a lelki életünket nagyon szépen felpezsdítette!

Sokat vagyunk egyedül, elcsendesedünk. Ráérünk befelé figyelni. Ha Isten ott van a szívemben, akkor a befelé figyelés = Istenre figyelés.

Ez az új helyzet nehézségekkel jár. A megpróbáltatásokat nem szeretjük, mert nehezek, mert sok alkalmazkodást igényel. A taizéi John testvér „Zarándok Isten” című tanulmányában nagyon szép és megszívlelendő gondolatokat találtam az alkalmazkodásról. „A megpróbáltatás olyan esemény a Bibliában, amely föltárja mi rejtőzik az emberi szív legmélyén. Akadályok között, azok legyőzése érdekében cselekedni kell, így mindaz, ami rejtve volt, felszínre kerül és láthatóvá lesz. A Szentírás itt Istenbe vetett bizalmunkra kérdez rá: mennyire vagyunk képesek Isten útját követni még akkor is, amikor elveszettnek érezzük magunkat? Erre a kérdésre nem tudnánk válaszolni, ha nem mennénk át a megpróbáltatás kohóján, s így enélkül megmaradnánk a kétkedés homályában… Tehát a megpróbáltatás nem más, mint a keskeny ösvény, amelyen át kell haladni, hogy elérjük a legnagyobb jót. Ez is része tehát Isten tervének, aki minden embert a boldog életre akar vezetni.” (a könyvet Plébános urunk fordította!)

Ezek a gondolatok nagyon jót tettek a lelkemnek! Ráébresztett, hogy így van ez jól: kevesebb rohangálás, sokkal kevesebb munka, kevesebb felszínesség, látszat dolgok. Sokkal több nyugalom, elmélyülés és valódi szeretetteljes kapcsolat. Amikor, ha megkérdezem: hogy vagy? – van időm a válaszodat meghallgatni. Amikor olyan könyvet is előveszek, ami valódi figyelmet igényel – nekem ez a könyv is ilyen volt. Elő-elő vettem, de mindig letettem, most meg mintha John testvér nekem írta volna!

Remélem, hogy mindannyian betegség nélkül éljük át ezt a járványos időszakot! Szeretném, ha minél több megmaradna az új és jó tapasztalataimból, és szokásommá válna! Szeretném, ha a vírushelyzet elmúltával, Isten segítségével új ember lehetnék!

Kívánok nektek is jó elmélkedést. Kívánom, hogy minél többször érezzük meg és fogadjuk el az Úr terelgetését a teljesebb élet felé!

Ludányi Olga


Hogyan éled meg a korlátozásokat? Mit tanultál belőle? Mi az a jó gyakorlat, amit akkor is tovább akarsz folytatni, amikor helyreáll a “rend”? stb. 

Továbbra is várjuk a hasonló témában született írásokat a plebanos.ujszegedi@gmail.com címre, és ide várja plébánosunk a családi fényképeket is, amiket kinyomtathat, hogy a templomba, a Szűzanya szobra illetve ikonja mellé tehessen, mintegy oltalmába ajánlva a híveket.

Premontrei örökség című filmbemutató

A premontrei szerzetesrend 2021-ben ünnepli fennállásának 900 éves évfordulóját. Magyarországon már az alapító, Szent Norbert életében jelen voltak a premontreiek, sorsuk az ország történelmével összefonódott.

Mit csinálnak ma, a 21. században a rend tagjai? Kicsodák ők? Szerzetesek, papok és nővérek, akiknek ünnepélyes közösségi imádság, lelkipásztorkodás, tanítás és szegénygondozás jelöli meg életüket.

Három éven át tartó munka lezárultának eredményeképpen készült el A premontrei örökség című, egész estés dokumentumfilm, mely megrendítő valóságában ábrázolja a rend közösségét, csendes és alázatos munkáját társadalmunk mindennapjaiban. A Csornai Premontrei Prépostság, a Gödöllői Premontrei Apátság, a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság és a Premontrei Női Kanonokrend tagjai, ők, szám szerint negyvenen alkotják a Magyar Premontrei Cirkáriát. Budapest, Csorna, Gödöllő, Keszthely, Nagykökényes, Nagyvárad, Szombathely, Türje, Zsámbék és több más kisebb település mondhatja magáénak rendházaikat, templomaikat, iskoláikat, szociális intézményeiket.

A film készítői három éven keresztül követték a közösségek életét, betekintést nyertek a leghétköznapibb és legünnepibb alkalmaiba, így az eddiginél teljesebb képet kaphatunk a premontreiek országunkban betöltött szerepéről. Érdekesség és szerencsés egybeesés, hogy filmünk pont a papi és szerzetesi hivatások vasárnapján (húsvét negyedik vasárnapján) kerül a közönség elé. Bízunk abban, hogy a közreadott film értékes gyümölcsöket terem; otthonainkban, családi környezetben, nyugalomban való megtekintése új ajtókat nyit Istenre és a világra, s közelebb hozza az immár 900 éves premontrei rendet a 21. századi emberhez.

Három éven át tartó munka lezárultának eredményeképpen készült el A “Premontrei Örökség” című, egész estés dokumentumfilmünk, mely megrendítő valóságában ábrázolja a rend közösségét, csendes és alázatos munkáját társadalmunk mindennapjaiban.

Örömmel hívunk most mindenkit legújabb filmünk online bemutatójára, mely 2020. május 3-án, 20.00 órától lesz elérhető.

Rendhagyó módon, a filmbemutató és az azt követő kerekasztal beszélgetés élő közvetítés révén itt elérhető »

Plébánosunk videó-üzenetben mutatja be az Öröm útját

Plébánosunk újabb videó-üzenetben fordul felénk, hogy bemutassa a Teréz anya templom kertjében kiépített húsvéti stációkat.


A keresztútjárás gyakorlatához hasonlóan az “Öröm útja” alkalmat nyújt arra, hogy a Föltámadt Úrral való találkozás bibliai történeteit felidézve saját életutunkról elmélkedjünk. Ajánljuk egyéni vagy családi közös imádság gyanánt. A templomkert (és a templom is) nyitva van péntek és szombat 16.30-17.30 valamint vasárnap 11.00-12.30 között.

Újra megtalálhatjuk a reményt – Taizé-i imaóra (online)

Plébániánk emeleti termében április 24-én felvett taizéi énekes imaóra alkalmat nyújt arra, hogy aki szeretne 40 percet erre szánni, otthonról is bekapcsolódhat:

Szeretet Istene, tekints családodra. Jöjj és segítsd az emberiséget, melyet komoly szenvedés gyötör. Vigasztald azokat, akik sírnak, támogasd azokat, akik bátran felvállalják a szolidaritás kihívását. Krisztus föltámadása által ismeretlen látóhatárt társz fel számunkra, ahol új fény támad. Így, amint Húsvét reggelén, újra megtalálhatjuk a reményt és életünkkel tudjuk elmondani: „Krisztus föltámadt!” – „Igen, valóban föltámadt az Úr, allelúja!” (Alois testvér, taizéi prior imádsága)

Úton az emmauszi tanítványokkal – Attila atya elmélkedése

Az emmauszi tanítványokról szóló evangéliumi beszámolóban (lásd Lukács 24, 13-35) három irányú mozgás figyelhető meg: úton Jeruzsálemből Emmauszba, belső fordulat, vissza Jeruzsálembe.

Érzéseik is átformálódnak: szomorúság és kiábrándultság után rácsodálkozás, majd örömmel és bátran viszik a jó hírt társaiknak – lám, kiléptek magányukból és zárkózottságukból!

Vajon mi is menekülünk a feldolgozatlan múltunkból, vagy felismertük a velünk levő Urat, és sietve megyünk megosztani örömünket?

Köszöntsük egymást e szavakkal:
– Krisztus föltámadt!
– Valóban föltámadt az Úr, allelúja!

Itt vagyok – Bővíz Krisztián megható verse

A franciaországi Taizé ihlette meg Bővíz Krisztiánt, ahol minden évben találkozót rendeznek több tízezer keresztény résztvevővel, a világ minden tájáról. Ahogy a vers is rámutat: Isten valóban mindenhol jelen van, ha van szemünk észrevenni! Fogadják szeretettel!

Itt vagyok

Merre visz az út?
Hegyeken, völgyeken,
Síkságokon túl?
Mi közeleg?

Jön már, jön,
Látom, érzem.
Egekben fönt,
Várom, nézem.

Leülök és fülembe súg.
Halkan összeolvad,
Mit szél és víz zúg.
Itt zaj összeroppan.

Jobb, ha leülsz.
Futni? Fölösleges.
Úgysem menekülsz.
Éned közeleg.

Békét nem lelhetsz,
Míg folyton vele harcolsz.
Egy életre jegyesed,
Vagy fizeted a sarcot.

De ha elvetted,
S szeretni vágyod,
Békéd megleled,
S több leszel mától.

Valaki megszólít.
De ki lehet az?
Szava bódít,
Pedig csend van.

Csak egy gondolat.
Lassan úszik,
Mint egy gondola.
De tova kúszik.

Merre van fent?
Onnan ereszkedik.
Merre van lent?
Onnan emelkedik

Egy érzés,
Vágyni szeretni.
Egy féltés,
Szeretve lenni.

Belül fölfedezed
Tündökölve,
Kívül észreveszed
Tükröződve.

Madarak dalában,
Nap sugarában,
Kabócák szavában,
Tücskök karában.

Virágok csokorban,
Lepkék párban,
Madarak csoportban,
Úsznak fényárban

Míg a nap lemegy.
Ebben látom,
Hogy Isten szeret.
Így várom

A felkelő holdat,
Mit csillagok
Hódolata fogad.
Ím itt vagyok.