Könyvajánló: Madassery Benvin Sebastian SVD – Ő az

Hagyományos katolikus tanításhoz ragaszkodó személyként nem mindig felhőtlen az örömöm egy-egy újabb vallásos témájú könyv kézbevételekor. Nos, Sebastian atya könyvéről csak a legjobbakat tudom mondani.

Sebastian atya az India délnyugati részén elhelyezkedő – indiai viszonyok között a legfejlettebb államok közé tartozó – Kerala szövetségi államban nőtt fel. Kerala területe nem egészen 40 ezer km2, lakosainak száma viszont meghaladja a 34 milliót. (Hasonlítsuk ezt össze a hazai számokkal!)

Már fiatalon elhívatást érzett arra, hogy misszionárius legyen. Így lépett be a verbita rendbe (Societas Verbi Divini, azaz az Isteni Ige Társasága.) Az atyát a gondviselés Budapestre vezette.

A könyv első részében az atya ismerteti a Krisztus előtt több ezer évvel született védikus írások jövendöléseit, és megmutatja:

Ő az! Ezek az írások épp úgy Jézusról szólnak, mint az Ószövetség próféciái. Persze mindezekhez értő figyelemmel kell közelednünk, és ebben segít Sebastian atya könyve, aki számára épp úgy nem ismeretlenek az ősi írások, mint a Biblia.

Csak néhány példát említek a könyvből.

Sötétségen túl, mint világító nap
Nagy lélekkel megáldott férfit
látok és őt ismerem.
Sötétségből erre a csodálatos világosságra hívó,
minden jóval teli Istent látok.
Egyedül az ő ismerete vezet el engem az örök életre.
Más utat nem ismerek.
(Yajur-véda)

Folt nélküli szent és szeplőtelen,
nyugodt, aki az üldözőkkel szemben szeretetteljes és béketűrő.
Mint egy száraz ág, amely másokért elégett,
Dicsőségben feltámadott, az örök életre való szilárd híd.
Értelmet és lelket megvilágosító fény, aki maga a fény.
Őt imádom, és átadom magamat neki, és beléje menekülök,
mert benne találok menedéket.
(Svétásvataropanisad)

A védikus írások utalnak arra, hogy az Eljövendő
szent és szeplőtelen
halhatatlan, örök életű
híd, út, közbenjáró
bűn nélküli lesz,
Szűztől fog születni
minden szenvedést türelemmel visel.

Nem véletlenül jutnak eszünkbe Izaiás és a többi próféta-óriás szavai, ha ezeket olvassuk.

Sebastian atya megmutatja nekünk a hasonlóságokat az áldozatbemutatásra vonatkozó ószövetségi és a védikus szabályok között.

Betoldás a cikk szerzőjétől: Egy kis botcsinálta nyelvészkedés

Gondolkozzunk el az alábbi szavakon:

ige
igen
iga
jog
jóga

nem
apa anya, baba

németben:
Ja (igen)
Joch (iga)

nein (nem)

Nos, a szavak első csoportja összekapcsolható a szanszkrit ‘joga’ szóval.

Ami természetesen nem rokonságra utal, hanem arra, hogy ezek az ősi szavak nagyon sok népnél megmaradtak a Bábel tornya építése előtti időkből. Ide illik még a héber Abba (atya) szó is. Aki több nyelvet ismer, bizonyára jóval több hasonlóságot fel tud fedezni.

Sebastian atya részletesen elénk tárja, úgy az Ószövetség, mint a védikus írások az egyetlen tökéletes áldozatra, Jézus keresztáldozatára és ennek megismétlésére, az eucharisztiára mutatnak.

A szerző megmutatja, hogyan vezet az ószövetségi frigyláda egyenesen Szűz Máriához, akinek tisztelete épp úgy hitünk gyöngyszemei közé tartozik, mint a szentségek, különösen a bűnbánat szentsége és az eucharisztia.

Majd egy külön fejezetet szentel a papokkal szembeni helyes viselkedésnek. Csak egy rövid (számomra megható) részlet ebből:

Szeressük papjainkat, akik közületek és értetek vannak, és olyan emberek, mint bárki más. Csak annyiban mások, hogy bár nem méltók, mégis Isten kegyelme méltóvá tette őket arra, hogy papjai legyenek. Soha ne bántsuk őket, amikor valami rosszat hallunk felőlük. Soha ne ítélkezzünk. Csak annak van hatalma ítélni, aki bűn nélküli.

A következő fejezetben az atya visszapillant a közelmúlt és a régebbi idők eucharisztikus csodáira.

Könyvének utolsó fejezetében beszámol egy iszlámban felnőtt és imámmá lett férfi megtéréséről. Mario Josephet saját rokonai akarták megölni, amikor a katolikus kereszténység felé fordult, csodával határos módon maradt életben.

Sebastian atya végül leírja Mohini Christina, egy brahmin papi kasztból származó színésznő megtérését, amelyben nagy szerepet játszott a rózsafűzér imádkozása, és Szűz Mária segítsége.

Mindkét megtérés üzenete: Úgy a Korán, mint a védikus iratok őszinte tanulmányozása kényszerűen elvezet minket a kinyilatkoztatott keresztény katolikus hithez. És érvényes ez a zsidó írásokra is.

Aminek természetesen nem a más hitűek érzéseinek megsértése a célja, ahogyan Sebastian atya könyvét befejezi:

Ennek a tanúságtételnek nem az a célja, hogy megsértse más hitű embereknek az érzéseit, csak őszintén megosztottam saját Isten tapasztalatomat.

A könyv kikölcsönözető egyházközségünk könyvtárából, ha valaki meg akarja vásárolni, Attila atya segít ebben.

Király József

Ha Krisztus nem támadt volna fel, mi sem lennénk együtt

Mindannyian Isten által megérintett emberek vagyunk. Személyre szólóan, szeretettel érint meg mindannyiunkat Isten, és választ vár tőlünk. Egyik-másikunk arra amlékszik, hogy mikor és hol történt a fölismerés, hogy Ő előbb szeretett minket, s milyen nagyszerű, hogy gondviselő szeretetében megőrzött. Attól fogva viszont mi is szüntelen az Úr keresésében járunk. Ő számtalanszor feltája magát a teremtett világ rendezett szépségében, vagy hálásak lehetünk egy szépen alakuló emberi kapcsolatért, néha a rendkívüli ima-meghallgatásban döbbenünk rá, hogy Istennek mindig gondja van ránk. Mi pedig – jó esetben – abban találjuk meg örömünket és békénket, hogy az Ő útjain járunk, vagyis útmutatásait követve igyekszünk boldogulni.

Jézus életét és tanításait felidézni gyűltek össze már az első századok Krisztus-hívei. Rendszerint a zsidó sabbatot, a nyugalom napját követően, az Úr napján (lat. dies Dominica) tették ezt, hiszen annak idején is húsvét hajnalán tapasztalták meg, hogy – az apostol megfogalmazása szerint – „akit test szerint megöltek, az Lélek szerint életre kelt” (1Pét 3,18). A föltámadás napján, vasárnap tehát rendszeresen találkozik a helyi egyház, hogy Krisztus szavai ismét felhangozzanak, és mivel Krisztus él, nem halott többé, így tanítása is éltető azok számára, akik hittel fogadják és tettekre váltják.

Másrészt csodás tetteinek gyümölcséből is részesülhetünk, amikor Nagycsütörtökön kifejezet akarata szerint ma is hittel idézzük fel önátadó szeretetét. Egyszeri és örök áldozatából itt és most mi is részesedhetünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Ez olyan éltető forrás, amire az élet zarándokútján szükségünk van. Tudta ezt Krisztus Urunk, és ezért ajándékozott meg önmagával az Eucharisztiában.

A templomnak (lat. templum) nevezett építmény valójában a hívek gyülekezeti háza (lat. domus ecclesiae), hiszen ott történik a nagy találkozás Isten és az ő népe között. Az élő Krisztus körül összegyűltek (lat. ecclesia) az Eucharisztia ünneplésében találkoznak egymással, és a helyi egyházi közösséget alkotják. Édes anyanyelvünk, a magyar arra mutat rá, hogy egyetlen és egyazon házhoz (gör. oikosz), az egyházhoz tartozunk, s ez a lényegileg mutat rá az keresztények egységtörekvésére (oikumené) A hívek tudják, hogy amit helyi szinten, testvéri közösségben megélnek, az része a világegyháznak, az egyetemesen elterjedt Anyaszentegyháznak. Nagyszerű megélni ezt a katolicitást, s ez ki is fejeződik azáltal, hogy minden szentmisében imádkozunk Róma püspökéért és a vele egységben levő főpásztorokért, papjainkért és minden Krisztus-hívőért. Ugyanakkor ne feledjük az Apostol szavát, aki szerint Isten templomai mi vagyunk (1Kor 3,16), vagyis a templom épületéből kilépve, az eucharisztikus lakomáról hazatérve mi visszük az élő Krisztust a világba! Ebben áll minden keresztény küldetése.

Thorday Attila, plébános

A Feltámadott útja

A Teréz anya templom kertjében újra kiállításra került Farkas Dezsőné Simon Katalin festette 14 stáció másolata, amely a föltámadt Úr megjelenéseit ábrázolja. A mellette olvasható elmélkedéseket Barsi Balázs ferences írta. A templomkert nyitva van hétköznapokon 8-16 óra között (a Családi Bölcsőde nyitvatartási ideje alatt), és a szentmisék miatt péntek és szombaton 16-18 óra valamint vasárnap 11.00-12.30 között. Érdemes ellátogatni oda (Fő fasor 101), hogy elmélkedve imádkozzunk.

Tavaly ilyenkor plébánosunk így mutatta be a stációkat:

A föltámadás története

Jézus föltámadásának történetét az evangélisták fogalmazták meg az utókor számára. Az evangéliumok leírását számtalan művészi feldolgozás követte, amely közül most Heinrich Schütz (1585-1672) zeneszerző művét, s annak Bálint Zsolt általi magyar adaptációját ajánljuk Olvasóinknak.

A zenei felvétel 1998-ban a Bp-Kelenföldi Evangélikus templomban készült, vezényel Bencze Gábor, evangélista: Csányi Tamás, Jézus – Bubnó Tamás és Pechan Kornél.

A feltámadott Úr adjon erőt és örömöt minden megpróbáltatás közepette!

Non-stop bibliaolvasás Nagyszombaton

Nagyszombaton hagyományosan szentsír-látogatásra és őrzésre indultunk a templomba. Az utóbbi években ez kiegészült a folyamatos bibliaolvasással. Ennek tapasztalatairól olvashatunk az alábbiakban:

Az olvasás lehet szolgálat

Immár második alkalommal vettem részt a non-stop bibliaolvasáson, melyet a plébánia szervez Nagyszombatra. Ahogyan az a felhívás szövegében is áll, az esemény célja „nem valamiféle rekord felállítása, hanem lelki felkészülés az Ünnepre: elcsendesedés, Isten felé kifejezett hála, szolgálat”. Az olvasás és én régi barátok vagyunk, boldoggá tett a gondolat, hogy szolgálhatok is vele az Úrnak. Fontos örömforrás is az életemben. Ezért helyesnek tűnt, hogy így adjak hálát a látásomért és az értelmemért, melyek nélkül nem volnék képes olvasni. Tavaly is, idén is az első időpontot, reggel 8 órától vállaltam: így volt egyszerű egyeztetni.

Az Újszövetség eleje jutott tehát nekem. Máté evangéliuma Jézus nemzetségtáblájával kezdődik. Nem a „leghálásabb” része a Szentírásnak, hiszen a hangok efféle kombinációja idegen a magyar hangképzéstől. Bizonyos nevek előtt (pl. Rechabeám) másodpercnyi szünetet tartok. Kisiskolás gyerekek jutnak eszembe, akik hangosan olvasnak fel, és megtorpannak egy-egy hosszabb, szokatlan szó előtt. A fél órányi felolvasásból két perc sem telt el, de később ez a két perc akaratlanul is arra indít majd, hogy az alázatról gondolkodjak. Idén felkészültebben mentem és előző nap átnéztem a neveket. Ne hangozzanak helytelenül a látszólag üres templomban. Zerubbábel ennek ellenére gáncsot vet.

A nemzetségtábla után Jézus születésének története hangzik el, az egyiptomi menekülés, majd az onnan visszatérés követi. Keresztelő János működése, Jézus megkeresztelkedése és megkísértése, a hegyi beszéd. Éppen befejezem, mikor letelik a harminc perc. Mind ismerjük ezeket a részeket a Bibliából. Mindegyiket olvastuk, hallgattuk nem is egyszer. A mindennapos bibliaolvasás viszont rövidebb szakaszok átelmélkedéséből áll. Jól is van így. Kétezer éve olvassuk a szöveget, mégis kimeríthetetlen. Ám egészen más tapasztalat hosszabb részeket elolvasni egyszerre. Az egyes szakaszok megkapják azt a történeti ívet, amely miatt az Evangéliumok összehasonlíthatatlanul többek lesznek törvények egyszerű gyűjteményénél. Jézus életéről, az ő példájáról tanúskodnak. Úgy érzem, részesülök az élő hagyományban, ahogyan hangosan kimondom az Írás szavait.

Tavaly senki nem volt a templomban, mikor felolvastam. Örültem, mert így valóban az Úrnak tettem szolgálatot. Idén ültek néhányan a padokban, miközben olvastam. Örültem, mert így őket is szolgáltam.

Szabó István Zoltán

Keresztút filmszalagon

Húsvétkor évről évre számos bibliai tárgyú filmet láthatunk az ünnep alkalmából. Közülük az egyik legszebb és legismertebb az 1959-ben készült Ben Hur című klasszikus, melynek alkotói különös módját választották a Jézus-ábrázolásnak. Ellentétben a legtöbb filmmel, melyek az arcjátékra és a tekintet erejére irányítják a figyelmünket, ők nem mutatják meg a Jézust alakító színész arcát, éppen a látvány hiányával teremtve drámai hatást. Gyönyörű gesztus a részükről, hogy a film egyik legértékesebb eszközéről, a közelképről lemondva mintegy azt sugallják: nem tudjuk, milyen volt a Megváltó arca – jóllehet kétezer éve ábrázolják –, maradjon hát örök titok.

Ez a misztérium különösen is érzékelhető az úgynevezett víz-jelenetben, amit sokan minden idők egyik legszebb filmjelenetének tartanak. Voltaképpen egy jelenetpárról van szó: az egyikben Jézus itatja meg a gályára vonszolt rabok hosszú sorában szomjazó Ben Hurt, a másikban az egykori fogoly próbál vizet adni a keresztúton Jézusnak. E képsoroknak aligha létezik érzékletesebb leírása, mint amellyel Szabó Magda ajándékozza meg olvasóit a Filmévkönyv 1961-es kiadásában. A Ben Hur című írásban egy nagy író és egy nagy film találkozásának lehetünk tanúi.

A film elején elragadott Krisztus ábrázolása: valami csöndes hűvöst, jót és fényest leheltek alakja köré a film alkotói. Ha megjelent, csak hátulról látszott, esetleg csak kezét mutatta a kép, olykor szép, egyenletes lépteit, mozdulatát. Járásában, vagy abban, ahogy karját emelte, volt valami megkapó. A film legsikerültebb jelenetének éreztem, mikor a gályára hurcolt Ben Hurnak inni ad, a rendezés, a dialógus nélküli kép kisgyerekkori percek áhítatát hozta vissza. Az óriás vászon eleinte csak egy ácsműhelyben munkálkodó kezet mutatott, aztán a kéz tulajdonosát, de hátulról, ahogy csöndesen műhelye elé lépdel, s megáll a foglyot kínzó, azt inni nem engedő római altiszt előtt. Látni beszédes mozdulatát, ahogy a kúthoz hajlik, vízzel tölt meg egy fakupát, a földre bukott, cserepes szájú Ben Hur ajkához emeli, s a továbbiakban már csak a fogoly óriási kék szeme játszik. „Ki ez az ember? – kérdezi a tekintet. – Ki vagy? Mért vagy ilyen bátor? Mért vagy ilyen jó?” Látszik az altiszt dühös képe, amelyen hirtelen végtelen zavar kuszálja el a parázs indulatot. „Mit bámulsz? – kérdezi az altiszt zavara. – Ki vagy, fehér ruhás, aki meg mered itatni a foglyomat? Eriggy innen, félek tőled. Nem szeretem, nem is bírom állni a pillantásodat. Jól van, (…) hát ezentúl majd adok neki inni, ha így akarod”. Egy szó sem hangzik el, Jézusból nem látni semmit, csak Ben Hur szeme és az altiszt arca reagál. Mesteri megoldás! (…)

A kálváriajárás során Jézus Ben Hurral és családjával egy vonalba jut. Ben Hur – akárcsak a néző – nem látja a keresztcipelő férfi arcát, de megszánja, s leakaszt az útmenti kútról egy ugyanolyan kupát, amelyből hajdanában fogolykorában őt itatták meg Názáretben, s a földre bukott Jézus ajkához közelíti. Ebben a pillanatban ismeri fel, hogy ez volt az az ember, aki egykor segített rajta, Jézus fejét hátulról látjuk, csak Ben Hur megfeszülő arcát, táguló szemét szemlélheti a néző. Felismerte és megrendült, a víz elcsorog.

Igen, a filmbeli víz elcsorog, ám a képek sugallata, mely az evangéliumi tanítás nyomán üzen az életet adó vízről, a szeretetről és az önfeláldozásról, velünk marad. Most, ezen a húsvéton is.

Péterffy Gabriella

Nagycsütörtöki családi liturgia

Itt találja a liturgia nyomtatott verzióját »

„Abban az évben korán volt húsvét, április legelején”

Nagyhét Szabó Magdával

Ünnepeink közeledtével mindig szívesen fordulunk a művészet klasszikusaihoz, fényesebbé téve általuk e napokat. S tesszük ezt talán azért is, mert valamiképpen a magunk érzéseit, élményvilágát és hittapasztalatait véljük tükröződni műveikben. Szabó Magda egyike azon íróknak, akik különös bensőségességgel szólnak az egyházi ünnepekről, a családról és a gyermekkorról. „…az Isten kezébe kapaszkodom” – vallja egy interjúban az alkotás folyamatáról. Az alábbi három, önéletrajzi ihletésű idézet a gyermek, a kamasz, valamint a felnőtt szemszögéből láttatja a Nagyhét eseményeit.

Az Ókút című regényben így idézi fel gyermekkora virágvasárnapjainak hangulatát:

„… a legszebb, az örök, az igazán üdvösséges, a kettőnk – apám és én – közös titkaként kedvenc ünnep mégsem a karácsony volt, hanem egy kisebb jelentőségű nap, egy másik ünnep voltaképpeni előkészítője, bevezetője, a virágvasárnap. Apám nemigen hívta ezen a néven, gyerekkoromban minden idegen szót hűségesen utána mondtam, ezt is így jegyeztem meg, ahogy ő tanította: Palmarum. Miért szerette annyira, fűződött-e ifjúságában valami különleges élmény hozzá, vagy egyszerűen csak mindig örömre kész természetét ragadtatta el, hogy olyankor többnyire már jön a tavasz, kivirítanak a kertjében ápolt virágok, illatozni kezd a föld, más lesz a napok színe, jönnek a böjti szelek, hozzák a langyos esőket, nem tudom. Mi köze volt hozzá, mit vállalt végül is a húsvét ideológiájából, sose jöttem rá, szenvedélyes, de mindig szemérmes egymáshoz ragaszkodásunk alaptörvénye volt, hogy egyikünk sem kérdezett a másiktól semmit, amiről a másik nem jelezte, hogy szívesen nyilatkoznék. (…) Néha már azt hiszem, a virágvasárnapban egyszerűen a nagy tablót szerette, az óriási, százszor elképzelt látomást, a Megváltót váró sokaság képét és Krisztus nagy királyt, aki bekocog halála színhelyére, jól tudva, mi vár rá, s mi felé halad egy jámbor kis szamár hátán átvágva ugyanazon a tömegen, amely nem sok idő múlva hasonlóképpen megbámulja, és a Golgotára kíséri. »A nagy király jön, hozsanna, hozsanna, zeng a kiáltás előtte-utána, zöld ágakat szeldelnek útjára, békességet hoz népe javára. Áldott, aki jött az Úrnak nevében, általa léptünk az Isten kedvébe…« Ha apám énekelte, mindig láttam, amit énekelt, ott álltak azok a jeruzsálemiek az út mentén, erősen süt a nap, kiáltani szeretnék Jézusnak, milyen gyalázat, hogy nem lovat adtak alá, ez is csúfság, nálunk minden gazdának van lova, szólni kellene, nagyot sikoltani, menekülj, kedves Jézus, áldott, aki jött az Úrnak nevében, általa léptünk az Isten kedvébe, és kiáltok is belül és önmagamban, de Jézus, sajnos, nem hallja meg, csak kocog a szamarán, mi meg énekelünk, és mindenki velünk énekel, kinn az ég és a habos fellegek és a kert, amelyben kibomlottak a lombok, és már nyílik a virág. De hogy merre lehet az a Jeruzsálem? Jóval messzebb, mint a Nagyerdő, túl lehet az Pallagpusztán is.”

* * *

A nyúl című novella a gyermeki jelképen messze túlmutatva érzékelteti a nagyheti készület és a húsvét legmélyebb jelentéstartalmát:

„Családon belül is lelkünk előkészítésével foglalkoztunk, apám bezárt zeneszekrényt, zongorát, ki milyen szórakoztató könyvet olvasott, beszolgáltatta, nekem könyveim mellé papírt, ceruzát, megkezdett írásműveimet is félre kellett tennem, a család szelleme csendet követelt, a nagyhét eseményeinek lélekben való követését, bűnbánatot. Nem körbe vagy előre néztünk, hanem hátra, saját nem kellemes titkaink, bűneink világába, nem szólhatott a rádió sem. Nagypénteken, a reformátusok hivatalos halottak napján sorra jártuk a temetőket, meglátogattuk az ott pihenő nagyszülőket, aznap teljes böjt volt, s bár az engedélyezett, aszalt szilvából főzött leves a tálalón állt, sose szegte meg senki a megtartóztatás idején, a feltámadás és a beállt ünnep aztán annál diadalmasabb és ragyogóbb volt. Megvallottunk mindent, amivel Istent vagy embertársainkat megharagítottuk, aztán megkaptuk a feloldozást, s az irgalom igéi ragyogásában a húsvét ígéretével a tavaszi napfényben egymásra mosolyogva éltük át az ünnep üzenetét, amely a hitet jelentette: egyszer majd el kell szakadnunk egymástól, nem örök a válás, a feltámadás ténye ránk sugározta a valamikori viszontlátás fényét és az újraegyesülést azokkal, akiket szerettünk.”

* * *

Az ajtó című, immár világhírű regényből való ez a filmszerű jelenet: egy Görögországban megélt nagypénteket idéz.

Abban az évben korán volt húsvét, április legelején, ott értük az utolsó napon a nagypénteket. Az megmaradt emléknek, hogy elmentünk a templomba, ott feküdt felravatalozva a halott Krisztus, a templom ajtajában aranyozott kosár várt, tele fosztott rózsaszirommal, aki belépett, megszórta szirommal Isten fia testét, míg el nem lepte a rózsaszemfedél. Később meghúztak valami külön lábon rengő kis harangot, a falu vénei álltak a haranglábnál, és mikor megláttak bennünket a templomküszöbön, ahogy mi is rávetettünk a szent testre egy maréknyi szirmot, érte jöttek a férjemért, s mutatták gesztussal, ő is sirassa el a Megváltót. Ez is megmaradt emléknek, a férjem, ahogy harangot kongat, sűrű, már deresedni kezdő szőke haját fújja a tengeri szél, utána az én kezembe adja a harangkötelet…”

Szerkesztette: Péterffy Gabriella

Családi liturgia virágvasárnap Kovács Gáboréknál

Ha templomban tartott húsvéti ünnepeken idén nem tudunk részt venni, igyekezzünk odahaza méltó módon megünnepelni hitünk misztériumát! Ehhez nyújt segítséget a csatolt szöveg, valamint példaként megtekinthető videó-felvétel, amely kántorunk, Kovács Gábor és családja otthonában készült. Ha magunk is kézbe vesszük a kinyomtatott “családi liturgiát”, bekapcsolódhatunk az otthon végezhető ünneplésbe.

Segédanyag a liturgiához – nyissa meg, nyomtassa ki:

Családi liturgia virágvasárnap »