Az Újszegedi Mária Napok második estéjén Szoliva Gábriel ferences házfőnök atya szólt a szép számmal összegyűlt híveknek. Elmélkedésének alapját Lukács evangéliumának a boldogság mondása képezte (6,20-26). A szentbeszéd elején emlékeztetett arra, hogy ezt az evangéliumi szöveget szokás párhuzamba állítani a Máté evangéliumában olvasható Hegyi beszéddel. Ugyanakkor utalt arra, hogy Jézus Krisztus lejött a hegyről és a síkságon összegyűlt emberekhez, köztük az általa meghívott tanítványokhoz szólt, akik mindent elhagyva, családot, sikert, gazdagságot, követték Jézust. Kemény beszéd ez, hiszen nemcsak a megígért boldogságokról szól, hanem a jajgatásokról is: a gazdagokról, a nevetőkről, a hízelgőkről, akik nem ismernek irgalmat, szeretetet embertársaik iránt.

Gábriel atya felhívta a figyelmet arra, hogy egy sajátos paradoxonnal találkozunk ebben az evangéliumi igében. Az Ószövetség népe azokat tartotta boldognak, akik sikeresek, gazdagok és a szegényekre úgy tekintettek, mint a bűnös emberre, akit az Úr megfenyített.

A kereszténységnek viszont épp az a lényege, hogy aki szegény, az önmagát adja Krisztusnak. Ahogy Szt. Ferenc tanítja: a szegény nem valamit ad meglévő dolgaiból, hanem saját magát. Gábriel atya itt utalt az evangéliumban is megénekelt szegény asszonyra, aki „csak” két fillért dobott a perselybe, viszont az mindene volt.

Szűzanyánk is a szent szegénységet választotta, amikor IGEN-t mondott. Önmagát adta és Isten kezébe helyezte életét. A szegénység a szeretet lényege, lehetőség arra, amire meghívást kaptunk. Éljünk úgy, mintha nem lenne, mert a szegény nem irányít, nem manipulál másokat. Mindehhez fel kell nőni, hogy valamennyien „kisebb testvérek legyünk”.

Gábriel atya befejezésként Szedő Dénes ferences atyától hallott rövid történetet mesélt el. Dénes atya fiatal szerzetesként ún. koldulóúton volt. Egyik alkalommal utána szaladt egy idős asszony és négy tojást adott át neki, s azt mondta: három tojás a Szentháromság imádására, a negyedik a Szűzanya tiszteletére. A szegény asszony kristálytiszta hite, aki önmagát adja Krisztusért.

A szentmise liturgiáját Budapestről érkezett Anna és Zsolt zenész házaspár vezetésével énekelt taizei énekek tették még ünnepélyesebbé. Alkalom volt ez az est arra is, hogy nyári zarándokok ismét találkozhassanak egymással.

Homoki-Nagy Mária

Szeptember 11-én, csütörtökön a Mária-Napok keretében Varga Attila kiszombori plébános látogatott el hozzánk. Tanítását Mária és Erzsébet találkozásának történetére alapozta. A mi életünket is át- és átszövik a találkozások. Mily sok szenvedést hozott, amikor a járvány miatt nem lehetett találkoznunk, amikor kapcsolatok szakadtak meg, és hosszú időnek kellett eltelnie, amíg újra létrejöhettek a találkozások, megújulhattak kapcsolataink.

A találkozások fontosságának megértéséhez Mária nyújt jó példát nekünk. Amikor megtudta az angyaltól, hogy idős nővére Erzsébet gyermeket vár, azonnal elindult. Az Úr fontosnak tartotta, hogy Mária megismerje egy másik anya gyermekváró örömét. Az idős- és fiatalasszony találkozásakor a szívük alatt hordozott magzatok is felujjongtak: János repeső örömmel fogata Jézust. Attila atya szerint mi is találkoznunk Jézussal, különösen is a szentmisében. Felujjongunk-e, vágyunk-e erre a találkozásra?

Isten kimondott ígérete beteljesedik! A beteljesedés az „idők teljességében” történik, s ebben az időben mi is ott vagyunk. Jézus kereszthalálával megváltotta a világot, s ebben a megváltott, beteljesült ígéretben élünk. A Szentlélek adjon ehhez látást, hogy felismerjük. A Szentlélek kegyelme által találkozzunk Jézussal minden Eucharisztiában. Fedezzük fel, hogy mindennapjainkat átszövi Isten jelenléte! Ha Mária útját figyeljük, akkor felismerjük a Jézushoz vezető utat is, ahol a találkozás örömét is megtapasztalhatjuk.

Homoki-Nagy Mária

A szentmise előtt a Budapestről érkezett házaspár Bálint Zsolt és Kertész Annamária tanította a taizéi szerzetesek által komponált misetételeket.

A szentmisén a taizéi énekes imaórákat vezető muzsikusaink szolgáltak. Ezt követően a plébániai nagyteremben vetítettképes élménybeszámolót tartottak, akik idén nyáron részt vettek a zarándoklaton. Itt hívjuk fel a kedves Olvasók figyelmét, hogy az Erzsébet-templomban minden hónap utolsó szombatján, legközelebb szeptember 27-én tartunk taizéi énekes imaórát az esti misét követően, melyre szeretettel várjuk az imádkozni vágyókat.

Az Újszegedi Mária Napok keretében szeptember 8-án – Szűz Mária születésnapján – a városi Rózsafüzér-társulatok népes csoportjai töltötték meg az Erzsébet-templomot. Nagy Róbert atya köszöntötte a rózsafüzér-társulatok találkozójára érkező híveket. Tanítását Barsi Balázs atya egyik felvetésével kezdte: „Neked is volt Advented Istenem?” Az Úr várja megszületésünket fogantatásunk pillanatától kezdve. Egészen biztos, hogy várta Szűzanyánk megszületését, aki a majd előre kijelölt időben Fiút szül, hogy általa velünk legyen az Isten. Üdvtörténeti pillanat Szűz Mária születése, amit már a próféták is megjövendöltek.

Miért várja Isten, hogy visszakaphasson minket? – tette fel a kérdést Róbert atya. Jézus olyan pásztor, aki otthagyja a 99 bárányt, hogy megkeresse az egy elveszettet, mert nagy öröm van a mennyben minden megtérő bűnösért.

Milyen világosság támadhatott a mennyben, amikor Szűzanyánk megszületett? Neki kellett megszületnie, mert az ő IGEN-jére volt szükség, hogy a Fiú is megszülethessen.

Jézus a keresztfán édesanyát hagyott ránk Szűz Máriában. Ő az, aki bennünket Fiához, Jézus Krisztushoz vezet. Istentől azt a feladatot kapta, hogy nekünk, vétkező embereknek segítsen megtalálni a Jézushoz vezető utat. Bízzuk magunkat a Szűzanyára. Ő ismeri az utat és az a szándéka, hogy minket is Jézushoz vezessen.

A mi feladatunk, hogy arra törekedjünk, minél többet ismerjünk meg az Úr szándékaiból, mint amit a korábbi korok megismertek vagy újra megtaláljuk azokat a mélységeket, amelyeket elfelejtettünk. Ebben a rózsafüzér imái segítenek, hiszen amikor azt imádkozunk, akkor Jézus életéről elmélkedünk. Bízzuk életünket Szűzanyánkra – zárta elmélkedését Róbert atya.

Dabóczkyné Bús Márta

A felnőttkatekézis csoport Attila atya és Vörösné Árgyusi Magdika szervezésében 2025. március 31. és április 2. között lelkigyakorlaton vett részt Mátraverebély-Szentkúton. A kora tavaszi napok Szentkút festői környezetében önmagában is imádságra késztetik az arra járó zarándokokat, Kelemen ferences testvér által összeállított elmélkedések és a lelkigyakorlat egész programja az imádságos lelkületet tovább növelte, alkalmat adva az egyéni imákra és a közös beszélgetésekre egyaránt.

A lelkigyakorlatot elindító szentmisében Kelemen testvér Ozeás próféta szavaival arra hívta fel figyelmünket, hogy „lelkünk pusztaságából” hív minket az Úr és erre a hívásra válaszoltunk azzal, hogy eljöttünk a lelkigyakorlatra. A szentmisét követően rövid ismertetőt is adott a kegyhely és a templom történetéről, majd elkezdődött a lelkigyakorlatot megalapozó elmélkedéssorozat.

Az első elmélkedésben Kelemen testvér arra hívta fel figyelmünket, hogy a fejlődéslélektan az ember életének három szakaszát különíti el: a gyermekkort, a felnőttkor és az időskort. Mivel csoportunk tagjai már az időskorúak közé tartoznak, az elmélkedés az időskor nehézségeiről, félelmeiről és hangsúlyosan annak áldásairól szólt. Mitől függ, hogy az időskorú ember lelki élete kiteljesedik vagy beszűkül? Ha a magánytól, betegségtől, a kiszolgáltatottságtól félünk, úgy érezzük, hogy a világ kizár bennünket, akkor lelki életünk is beszűkül. Ha azonban az időskor áldásait tudjuk előtérbe helyezni, mert például könnyebben meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, ha elfogadjuk a valós világot, ha elfogadjuk békében azt, amit már nem tudunk megtenni, akkor el tudunk szakadni félelmeinktől is. Miközben fizikai állapotunk lefelé hanyatlik, lelki életünkben tovább tudunk fejlődni, erősödni. Szerető emberré tudunk válni, ha életünket úgy éljük, ahogy Krisztus élné életünket mibennünk. Nagy Szent Vazul szavaival: az időskorúak úgy lesznek példák a fiatalok előtt, ha olyan a lelkületük, hogy szemükben látszik: ők Isten jelenlétében élnek.

A második elmélkedés bevezető gondolatát Kelemen testvér Karl Rahner jezsuita teológus tanítására építette fel: „a magunk mögött hagyott életet még egyszer magunk elé kell idézni, hogy Isten szemével újra megszemléljük.” Miképp értsük ezt? Értékeljük mindazt, ami életünk során velünk történt és adjunk hálát, mert mindent ajándékba kaptunk. Be kell gyakorolnunk a hálaadást. Példaként Placid atyát állította elénk, aki minden megpróbáltatás mellett is az élet öröméért tudott hálát adni.

A harmadik elmélkedés témája a megbocsátás és a kiengesztelődés, kérdése volt. A neheztelés, valójában betegség, ami megüli a lelket, s akik fölött a rossz emlékek uralkodnak, azokat még a mindent átalakító idő sem tudja meggyógyítani. Bizony, nehéz a megbocsátás, de ennél sokkal nehezebb a meg-nem-bocsátás. A megbocsátás nem azonos a megbántottság tagadásával, a büntetés elengedésével, a keserűség „lenyelésével”. A megbocsátás nem gyengeség, mint inkább szándék, elhatározás, ami a jövő felé nyit utat. Valójában hármas kapcsolatban élünk: Istennel, az emberekkel és magunkkal. Ahogy embertársainknak megbocsátunk, meg kell bocsátani saját magunknak is, és ki kell engesztelődnünk Istennel is. Amit mi elrontottunk, azt Ő valóban helyre tudja állítani.

A negyedik elmélkedés témája az imádság és a magány, a magányosság kérdése volt. Ebben is fejlődnünk kell. Imádságunk is egyszerűsödhet. Csendes jelenlétben legyünk az Úr előtt. Nem kell megijedni attól, ha nem halljuk az Úr szavát. Ez is a belső tisztulás útja. Imádságként, elmélkedésre ajánlotta Sík Sándor „Néma miatyánk” című versét. Idős korban sokszor félünk a magánytól. Nemcsak azért, mert egyedül maradunk, hanem azért is, mert valamilyen okból kirekesztettnek érezzük magunkat. „Hogyan változhat a magány másokat segítő gyógyítóvá?” Akkor tudunk a másik embertársunknak segíteni, ha magunk is megsebzettek vagyunk, fájdalomtól, egy szerettünk elvesztése vagy betegség miatt. Ebből születik a megértés, az együttérzés. De ne a magunk veszteségét mondjuk a másiknak, hanem szeretettel, együttérzéssel hallgassuk, gyógyítsuk őt.

Az ötödik elmélkedés témája az elengedés volt. Az elengedés azt jelenti, hogy bizalommal fordulok az Úr felé és átadom neki a kezdeményezést. Biztonságunkat egyre inkább az Istennel való kapcsolatba helyezzük. Elengedéskor nem passzívan lemondok valamiről, hanem cselekvő emberként oda adom saját magam mindenemet, hiszen az Úr által „hordozva és megtartva vagyunk”. Karl Barth szavaival: „a fiatalok úgy gondolják, hogy mi megyünk az Úr elé, de az Úr jön mi elénk.”

A hatodik, befejező elmélkedés témájaként Kelemen testvér Máriát, a Nagyboldogasszonyt helyezte elénk. Mária igent mondott az Úrnak, elfogadta azt az utat, amelyet az Úr jelölt ki neki. Krisztus keresztje alatt állva az Egyház, a megdicsőült Egyház szimbóluma lett. Mária nekünk is szimbólum: mintegy tűzoszlop, mely mutatja az utat, és Hold, amely Krisztus fényét tükrözi vissza a földre.

A lelkigyakorlat elmélkedéseit keretbe foglalta a reggeli és az esti zsolozsma imádkozása a ferences testvérekkel, a szentmiséken elhangzott homíliák, a keresztút imádkozása, továbbá kedd este a csöndes szentségimádás, a kivilágított szabadtéri oltárnál való ima és a gyógyító forrás vizének kóstolása.

Hétfő este Kelemen testvérnek és Dőri Magdolnának köszönhetően csodálatos irodalmi estre is sor került, amikor Kocsis László papköltő „Szent Ferenc miséje” című költeményeiből összeállított verses, énekes előadást hallgathattuk meg. Az elmélkedések közötti szünetek alkalmat teremtettek beszélgetésre, egymás megismerésére, gondolataink megosztására, sőt rövid sétákra vagy éppen a remetebarlangok meglátogatására. Köszönjük Attila atyának és Magdikának, hogy megszervezték e Nemzeti Zarándokhelyen e lelkigyakorlatunkat.

Homoki-Nagy Mária