2018 április – Újszeged Plébánia

Vajon hogyan él bennünk húsvét ünnepe, amelyhez ebben az évben is a nagyböjt készülete után érkeztünk, hogy misztériumát mind teljesebben átélve adjunk hálát az Úr értünk vállalt áldozatáért? Vajon mely tanítások, képek, dallamok és fények hatottak ránk leginkább, s változtattak-e az életünkön? Őrizzük meg őket, hogy ne távolodjanak el tőlünk a hétköznapok forgatagában!

Nagycsütörtöki prédikációjában plébánosunk felidézte az aznap délelőtti székesegyházbeli szentmise pillanatait, amikor a Szent Háromnap liturgiájának megkezdéseként Dr. Kiss-Rigó László püspök úr megszentelte a keresztelendők olaját, a betegek kenetének olaját és a krizmát, az egyházmegye jelenlévő papsága pedig megújította fogadalmait. Keresztény gyökereinkhez visszalépve Attila atya a napi evangélium nyomán János apostolról, a legifjabb tanítványról szólt, aki az utolsó vacsoráról tanúságot téve az evangélisták közül egyetlenként írta le az utókor számára a lábmosás szertartását.

A szolgáló szeretet e gyönyörű megnyilvánulásának értelmezésekor plébánosunk bennünket is az egymás iránti gondoskodásra hívott, majd Jézus példáját követve megmosta tizenkét testvérünk, ez alkalommal a felnőtt hittanulókból álló katekumen-csoport tagjainak és vezetőinek lábát. Emlékezetünkben éppúgy rögzülhetett ez a kép, mint az orgona elhallgatását követő kereplés. Számomra – mint aki tavaly ilyenkor részesülhettem először a szent áldozatban – feledhetetlen a szentáldozás percei épp az Eucharisztia alapításának ünnepén. Jézus elfogatására és ruháitól való megfosztását idézve az este még az oltárt is lecsupaszították, vagyis minden díszétől megfosztották. A tömjénillat azonban betöltötte a templomot…

A Nagypéntek esti szertartás kezdetének súlyos csendjét a János szerinti passió hangjai ellenpontozták. Plébániánk Szent Cecília Kórusa Werner Alajos művét énekelte Szántó Lajosné Babi vezényletével, míg Jézus szavait Attila atya tolmácsolta. A gregorián dallamok alapján vegyeskarra és recitativo szólókra írott mű a szavakba oltott zene sajátos feszültségével tette átélhetővé a szenvedéstörténet drámáját. A Passiót követően plébánosunk az Úrjézus értünk adott áldozatáról elmélkedett. A templomot megtöltő hívek között gyermekes családokat is megpillantva rámutatott arra, hogy a gyermekek jelenléte is fontos a szertartásokon, hiszen mi, felnőttek is alig fogjuk fel húsvét misztériumát.

Rájuk tekintve saját diákkorát idézte fel, amikor egy húsvét alkalmával a Bibliát lapozgatva fedezte fel Izajás 53. fejezetében leírtakat, amelyek Jézus életében teljesedtek. És bizonnyal vannak olyan gyermekek köztünk is, akiknek lelkét éppen ez a szertartás érintette meg: a „csonka mise” dísztelen fensége, egy dallamtöredék, a kereszthódolatra érkezők végtelennek tűnő sorának látványa, vagy a kereszt- út fáklyáinak lobogása az újszegedi Liget fái alatt.

Ahogyan a sötétség és a fény e festői kontrasztjával zárult a Nagypénteki szertartás, úgy kezdődött ennek
jegyében a Nagyszombat esti vigília szentmise. A templombelsőre, melynek ambójánál egész nap a Szentírásból felolvasó hívek váltották egymást, este nyolc óra előtt még sötétség borult, csak a szentsír lep- lének fehérsége vetült a padokban gyülekezőkre. Sötétség és csend: a várakozás pillanatai.

Aztán a tűzszentelés során fellobbanó húsvéti gyertya lángjáról hama- rosan megannyi mécses gyúlt szerte a templomban, s ezek fényénél láthattuk az ószövetségi olvasmányok jeleneteit. Igen: láthattuk! Mert még vizualitás-központú korunkban is aligha láthatunk tisztábban, mint e fényforrásoknál Nagyszombat éjszakáján! A szentbeszéd pedig tovább gazdagította benső képeinket, immár a feltámadás Márk szerinti evangéliumának világosságát sugározva rájuk. Az Örömhírre mintegy válaszul hét felnőtt részesült a keresztény beavatás, így a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia szentségeiben. Életük e meghatározó esemenyéhez kötődően mindannyian megújítottuk keresztségi fogadalmunkat.

Ezekben a pillanatokban valószínűleg azt éltük át, amiről másnap, a húsvétvasárnapi igehirdetésben hallottunk: Jézus érdeméből alkotunk közösséget immár kétezer esztendeje. Vajon mi lenne velünk az élő és éltető Krisztus nélkül? Velünk, keresztényekkel, akiknek hitünk szerint a feltámadás misztériumában rejlik a jövőnk.
Adja Isten, hogy húsvét Örömhírét ezután is mind többen átéljük, a szentmisében is idézett páli gondolat jegyé- ben tekintve Jézus önátadó áldozatára: „Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, úgy majd a feltámadásban is egy leszünk vele.” (Róm 6,5).
Péterffy Gabriella