Advent szeptemberben

Impressziók a tanévnyitó felnőtt katekézis óra nyomán.

Azon a szeptemberi estén még csak fellapoztuk a könyvet, s mintha máris beköszöntött volna az adventi időszak. Az első fejezetcím a karácsonyi ünnepkört hirdette, pedig kora ősz volt még, napsugaras és langyos esőt hozó, melynek szépségéről ma is azt írná Radnóti Miklós: „Délben még nyár volt s délután esős / homlokkal vendégségbe jött az édes ősz.”

A tanévkezdést is hozó ősz mindig a karácsony felé mutatott. Már gyermekként, kimondva vagy kimondatlanul is tudtuk, hogy az iskolába járás négy hosszú hónapja után az ünnep csillogása vár majd ránk. Ám az advent közeledte talán sohasem volt ilyen nyilvánvaló az őszben, mint ezen a tanévnyitó órán, amikor még könyvünk is a távolinak tűnő ünnep gondolatával fogadott bennünket.

Új tanév, új könyv, s egy részben új, igen nagy létszámú csoport – akár annak idején, diákkorunkban. Új találkozások a nyári szünet után, újként megélt gesztusok, s persze a már óra közben is várt szeretetvendégség finom ízei. Csaknem karácsonyi hangulat!

Hazafelé sétálva azon töprengtem, mennyi gondolat és érzés születhet a már hangzásukban is gyönyörű szavak nyomán: karácsonyi ünnepkör, adventi idő. Talán csak egy végeláthatatlan felnőtt katekézis órán tudnánk mindannyian elmondani, amit ez a két kifejezés felidéz számunkra. Milyen nagy a szó hatalma! Hiszen azon a szeptemberi estén, a csaknem néptelen városban az adventi hajnalok hangulatát véltem érzékelni, a zárt kapuk és ablakok mögött rejtőző csendeket; az égbolt sem az őszi ég volt többé, hanem a hideg téli ég, mely alatt olykor adventi versek és dallamok járnak az ember fejében. „Karácsony felé”. „Ilyenkor decemberben” – súgta szelíden az este, s hirtelen úgy tűnt, mintha hópelyhek vegyülnének a szitáló esőbe, s az utcákat bevilágítanák a karácsonyvárás fényei.

Péterffy Gabriella