Az Erzsébet-templomban Jézus sírban nyugvását szemlélhettük. Ugyanakkor papjaink egész nap a templomban fogadták a híveket, hogy lelki újjászületésre jussanak a bűnbocsánat szentsége által. Ugyanakkor a döbbenet csöndjében felhangzott az Örömhír: a hívek egymást felváltva olvasták a Szentírást. Tehát nemcsak versmaraton szerveződik a Költészet Napján országszerte, hanem a nagyszombati nonstop bibliaolvasás is a hívek gyakorlata lett (legalábbis itt, Újszegeden)!

És lám, az esti sötétségbe a megszentelt új tűzről vett fény bevonult a hívekkel teli templomba! A húsvéti gyertya fényénél pedig felhangzott az egyház ősi öröméneke, az Exultet! Attila atya az olvasmányok, a szentlecke és az evangélium szövegeit végig elmélkedve tanított bennünket arról, hogyan olvassuk és értelmezzük a Biblia szent szövegeit, hogy megértsük a Feltámadás misztériumát. A Teremtés könyvében olvashatjuk, hogy „látta Isten, hogy ez nagyon jó.” (Ter 1,31) Bizony, nem vagyunk tökéletesek, de Isten nem hagy magunkra minket. Megsegít bennünket, de csak akkor, ha ráfigyelünk. Életünk történéseire visszatekintve érdemes észrevenni, hogy mi mindentől szabadított meg bennünket az Úr. Minden, amit az Úrtól kapunk, az ajándék, és az éltet bennünket.

Jézus Krisztus szavait felidézve – „Vágyva vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát…” (Lk 22,15) – kezdődött el Nagycsütörtök estéjén a szentmise, amikor az Egyház az utolsó vacsora estéjén történtekre emlékezik. Attila atya emlékeztetett bennünket a pászka ünnep nomád népeknél való szokásaira, amit Mózes népe történeti emlékezéssé emelt, hiszen egy ilyen alkalommal – a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte napjaiban – szabadultak Egyiptomból. A bárány vérével bekent ajtók háza népe megmenekült

Jézus a tanítványaival is megemlékezett Isten csodatetteiről, ám új jelentést adott a pászkaünnepnek: immár a mennyei Atyjához való átmeneteléről szólt, s annak emlékezetét hagyta ránk az Eucharisztia ünneplésében. „Valahányszor eszitek e kenyeret és isztok a kehelyből az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.” – vallotta az ősegyház (1Kor 11,26). Jézus tudatosan választotta a helyet és az időt: Jeruzsálemet és a pászkaünnepet, hogy kimutassa szeretetét minden ember iránt.

A Nagycsütörtök esti szertartás egyik nagyon régi, szép szimbóluma a lábmosás szertartása. Ez emlékeztet bennünket Jézus Krisztus tanítására. „Aki első akar lenni, legyen mindenki szolgája” (Mk 10,44). Az alázatnak ez a jelképe azonban nem szolgai alázatot jelent, hanem az embertársaink iránti szeretet alázatát. Ezt tárta elénk plébánosunk, amikor 12 testvérünknek jelképesen megmosta a lábát. Az elhallgatott harangok csendjében a szertartás végeztével az ún. oltárfosztás következett – amikor az oltárról még a terítőt is leveszik – már Jézus Krisztus elfogását, köntösétől való megfosztását jelképezte.

Idén új kezdeményezés született: Vámos Máté és Krisztina családja este 8 órától közösségi virrasztást szervezett a Teréz anya templomban. Jézus szenvedésének történetét olvastuk, taizéi énekekkel imádkoztunk, és mindeközben csendesen elmélkedve átérezhettük azt a felfoghatatlan misztériumot, ami Jézus halálával és feltámadásával valósult meg, mert magára vállalta bűneinket, hogy elnyerhessük az örök életet.

Nagycsütörtökön készült képek itt tekinthetők meg:
https://photos.app.goo.gl/mpyCUjvr8H7pqqiJ7

A fotókat Körmöczi László készítette.