Ökumenikus imaest a Teréz-templomban

„Egy a test, és egy a Lélek, amint egy reménységre kaptatok elhívást is” (Ef 4,4)

A keresztények egységéért imádkozhattunk idén is az ökumenikus imahét keretében. Ennek az évnek az alapigéjét az örmény katolikus egyház választotta ki és állította össze azt az imafüzetet, amelynek alapján az egész keresztény világ a Jézus Krisztusban megvalósuló egységért imádkozhatott, melynek szükségességét Szent János apostol evangéliumában olvashatjuk: „Egy legyenek, mint mi!” (Jn 17,11)

Az imahét hatodik napján, pénteken a Kalkuttai Szent Teréz templomban házigazdaként fogadtuk a keresztény testvéreinket. Ez alkalommal Balogh Barnabás baptista lelkész úr igehirdetésének alapját a Királyok első könyvének 8. fejezetéből választotta. Az igemagyarázat elején hangsúlyozta, hogy az Úr minden időben kiválasztott valakit/ valakiket, akik segítségére voltak akaratának végrehajtásában. Legelőször Ábrahám, majd a próféták voltak azok, akik hirdették azt, amit az Atya közölni akart. Majd elküldte Fiát, Jézus Krisztust, aki az evangélium örömhírét hozta közénk. Az Úr azonban nemcsak a régmúlt időkben küldte az emberek közé kiválasztottját. Ma is hív bennünket, ma is szól hozzánk az evangélium örömhírével. Mert „nem hiúsult meg egy szó sem mindabból a jóból, amelyet szolgája, Mózes által mondott.” (1Kir 8,56) Éppen ezért küldetésünk van: meghallani Isten szavát, követni Jézust, hogy „megtudja a föld minden népe, hogy az Úr, az Isten, s rajta kívül nincs más.” (1Kir 8,60) Lelkész úr többször hangsúlyozta, hogy Isten mindig megtartja ígéretét. A legnagyobb sötétségben akkor élünk, amikor vétkeink miatt az Isten hallgat. (vö.: Sámuel 3,1) Amikor a keresztények egységéért imádkozunk, felerősödik Salamonnak, a jeruzsálemi templom szentelésekor elmondott imája, mely napjainkban a mi imánk is lehet: „hajlítsa magához szívünket, hogy mindenben útjain járjunk.” (1Kir 8,58)

Az imaórát a közösen énekelt taizéi énekek tették még szebbé, amely a keresztény felekezetek lelkészeinek áldásával zárult.

Homoki-Nagy Mária

A január kincsei

E címmel tartott Péterffy Gabi előadást a csütörtöki felnőttkatekézis csoportban. Ez azonban sokkal inkább egy imádságban töltött óra volt. A januári évfordulókhoz kapcsolódó versek, novella részletek és miniatűr zongoradarabok a megidézett költők, írók, zeneszerzők fohászai voltak a Mindenhatóhoz és ezekbe a fohászokba tudtunk mi is bekapcsolódni.

Mindenekelőtt Szűz Mária Istenanyaságáról emlékeztünk F. Brugmüller, Ave Mária c. zongora etüdjével és Lackfy János: Gondoltad-e volna c. költeményével. Ezt követően Gabi Petőfi Sándor, Az apostol c. elbeszélő költeményéből olvasott fel részleteket, melyből talán azt a gondolatot érdemes mindannyiunknak megfogadni: „az emberek bár vétkesek, vétkeikben is szeretem őket.”

Miután januárban ünnepli születésnapját Bogányi Gergely zongoraművész, kinek hitvallásáról már többször hallhattunk Gabitól, most arra hívta fel figyelmünket, hogy a Magyar Tudományos Akadémián volt az ősbemutatója Bogányi Szent Filoména legendája c. szimfonikus költeményének.

Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódva Sík Sándor, Napkeleti bölcsek, illetve Paul Claudel, Vízkereszti ének c. költeményekkel e keresztény ünnep tanítását mélyíthettük el szívünkben.

Wass Albert születésnapjára is emlékezhettünk a Látható az Isten és a Tél c. versekkel, majd ennek hangulatát Gabi, Williem Gillock, Téli kép c. zongoradarabjával mutatta meg.

A Himnusz költőjének, Kölcsey Ferencnek lelkivilágát Schumann, A költő szól c. etűdjével idézte meg előadónk, aki nem feledkezett meg Fekete Istvánról és Ady Endréről sem.

Az előadás végén pedig Mozart A-dur szonatinájának I. tétele, illetve már a farsang hangulatát is idézve Schubert három tánca hangzott el Gabi zongora játékában.

Köszönjük Péterffy Gabinak, hogy az Új Esztendő elején ilyen imádságos hangulatban tölthettük a csütörtök estét.

Homoki-Nagy Mária

XIII. Leó és Rerum Novarum enciklika – Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária előadása

Bevezetés: Miért választotta a XIV. Leó nevet a jelenlegi pápa? Mert igazodni akar a jelen kihívásaihoz, a nyugat szekularizálódásához, mely a LÉT alapértékeinek elvesztéséhez vezet. A történelmi háttér egy liberalizmus, mely a lelkiismeret szuverenitását axiómaként kezelve elutasítja a Teremtőtől való függést, annak mércéjét/ és egyház-ellenessége a társadalmakat zsákutcába viszi.

Gazdasági háttér: a második ipari forradalom (első a kézművességtől a manufaktúrákig, pl. a hadseregek felszerelésének igénye), azaz a gőzgéptől indusztrializálódásig. Illusztráció lehet a Twist Oliver története, gyerekek a bányában, vagy Petőfi verse, mely szerint építsétek a vasutakat… Az iparosításhoz tőke kell, melynek eredete a kereskedelem, a gyarmatok, stb.

Társadalmi folyamatok: a munkaidő mértéktelen kiterjedése, a nyomorultak lélegzethez sem jutnak, nemhogy templomba. Az együttélés a társadalomban jóformán erőszakkal biztosítható.

A mezőgazdaságból is emberfelesleg árad a nyomornegyedekbe.

Felbukkannak az utópista szocialisták / és Marx is a magántulajdon elutasításával és a kommunista állam jótékony álmával.

A politikai háttér: Itália és Németország kialakulása.

Bismark kezdetben az állam és az egyházak szétválasztása mellett volt.

Porosz-francia háború, francia vereség, párizsi kommün – mely a magántulajdon radikális tagadásával felszínre hozta a marxizmust.

Bismark – látva a társadalmi feszültséget, a tőkések és a munkások közötti szakadék veszélyes voltát, váltóztat álláspontján – részletek „Az egyháztörténelem alapvonalai” c. könyv 188-189. oldalán (Debrecen 1992).

XIII. Leo grófi családból származott, – Lexikon szerint kisnemesi családból – 1878-1903 volt pápa.

Először vatikáni titkár (Sola bíborosé), majd tették-vették, mert „modernizált”, azaz reformok az oktatásban, az igazságszolgáltatásban és hitelszövetkezetek.

1843-ban brüsszeli nuncius és annak a körnek lett megismerője, melynek könyve a Rerum Novarum forrásának tekinthető, s melynek tagjai között volt Eszterházy Móric.

Ennek a körnek előfutárai Kolping Adof és Ketteler Wilhelm Mainz püspöke. Utóbbi a Németországban kibontakozó Kulturkampf-ban Bismark ellenfele. A Kulturkampf átterjedt más államokba, Magyarországra is – jellegzetessége a családjog változtatása, az egyházi házasság alárendelése az államinak, az anyakönyvezés kivevése az Egyház kezéből, a válások lehetővé tétele.

A válások körüli jogi kuszaságról is szólt Homoki-Nagy Mária.

A bismarki felismerés a német törvényhozásban az egészségbiztosítás, a sztrájk jog és az ehhez tartozó pénzügyi alap, valamint a „munkaszerződés” megteremtése.

XIII. Leo és Bismark közös nevezőre jutván a társadalmakat feszítő szociális problémák tekintetében – közeledtek egymáshoz, amelyben a „Vaskancellár” pragmatizmusa találkozott a pápa intelligens jószándékával.

A Rerum Novarum 1891-ben jelent megés ebben az enciklikában a munkavállalók követeléseinek jogosságát ismerte el az Egyház és  „égbekiáltó bűn” a kizsákmányolás.

A munkásság jogainak védelme – a család, mint alapintézmény védelmét is jelenti.

A Rerum Novarum enciklikát Prohászka Ottokár hozta Magyarországra, mert az itthoni kultúrharc annak közzétételét megakadályozta. XIV. Leo mindezeket, (tehát XIII. Leo példáját), mint mintát követni óhajtja.

Ministránsok szolgálata az adventi időszakban (is).

Az adventi időszak egyik különlegessége az ún. roráté szentmise, melyet hétköznap hajnalban – reggel 6 órakor – tartunk, hogy Istennel tudjuk kezdeni a napunkat. A nagy lelki atyák tapasztalata az, hogy az ember kora reggel, amikor még nem indult el a nap és nem kell rögtön szembesülni a napi nehézségekkel, akkor könnyebben tud imádkozni. Különösen fontos ez az adventi időszakban, mert Jézus születésének ünnepén, karácsonykor azt ünnepeljük, hogy „Velünk az Isten”. A roráté szentmise pedig abban segít, hogy ezt napról napra megtudjuk élni és felkészüljünk magára az ünnepre. A roráté elnevezés a szentmise kezdő énekének latin változatából származik, mely így hangzik: „Rorate caeli desuper, et nubes pluant iustum”. Vagyis „Harmatozzatok égi magasok, s onnan föntről ontsátok az igazat”.

Minden egyes szentmisén – így a rorátékon is – különböző szolgálatok vannak. Van olyan, aki felolvasást vállal, aki énekel, vagy éppen a sekrestyében készíti elő a szentmise kellékeit. A szentmiséken különleges szolgálatot látnak el a ministránsok. Különleges, mert igazából Jézusnak szolgálnak azzal, hogy konkrét segítségükkel szebb és méltóságteljesebb tud lenni a szentmise. A szépség, a méltóságteljesség Istenhez emeli a lelkünket, segít bennünket abban, hogy a hétköznapi világból megérkezzünk a Szenthez, az Istenhez. Éppen ezért a ministránsok jelenléte az egyes szentmiséken nem elhanyagolható dolog.

Az elmúlt adventi időszakban számomra nagyon jól eső érzés volt megtapasztalni, hogy sok fiatal és gyermek ministrált a rorátékon. Egy felnőtt is tud küzdeni a mindennapos korán keléssel, de talán a gyermekek számára ez még nehezebb. Éppen ezért mindazokat, akik rendszeresen ministráltak a rorátékon egy kis jutalomban részesítettük, hogy érezzék a szolgálatukat észrevesszük és fontosnak tartjuk. Január 11-én vasárnap, a 9:30-as szentmisét követően egy kis összejövetelre hívtuk meg a ministránsokat a plébánia hittan termébe. Itt közösen visszatekintettünk az adventi időszakra, illetve imában kértük a Szentlélek vezetését az előttünk álló hétköznapokra. Ezt követően pedig egy-egy emléklappal és könnyvel köszöntük meg a szolgálatukat, hiszen nem csak a rorátékon vannak jelen, hanem vasárnapról vasárnapra ott vannak a szentmiséken.

Aleksza János atya

Adventi lelkinap a Názáret családcsoportban

A családcsoportunkban minden évben kétszer tartunk lelkinapot, adventkor és nagyböjtben, többnyire a plébániánkon. Lelkinapjainkra jellemző, hogy mindig más-más atyát próbálunk megkérni, így korábbi években tartottak már nekünk lelkinapot Varga Attila, Pálfai Zoltán, Gyenes Csaba, Hozdik Zsolt, Kopasz István, Jávorka Lajos, de volt, amikor lelkinapos zarándoklatot szerveztünk pl. Máriaradnára. Korábban egész napos lelkinapokat tudtunk tartani, gyerekeinkkel együtt, azonban sajnos az utóbbi néhány alkalommal már csak egy délelőttöt és gyerekeink nélkül. Pedig lassan már abban a korban vannak, hogy nekik sem ártana az ő szintjükön a mienkkel párhuzamosan lelki program, azonban ennek szervezésére és lebonyolítására nem jutott energiánk.

A mostani adventben is megtartottuk a lelkinapunkat december 20-án szombaton, hogy karácsonyi készületként lélekben gyarapodjunk. A korábbi évek egész napos lelkinapjaival ellentétben most sajnos csak délelőtt pár órára tudtunk találkozni öt házaspár, de annál nagyobb figyelemmel hallgattuk Serfőző Levente atyát, akit még szeptemberben megkértünk, hogy segítsen ráhangolódnunk a karácsonyra.

Szemelvények Levente atya gondolataiból:

Bizalom: Előadását azzal kezdte, hogy nagy ajándék az, hogy van időnk Istenre azáltal, hogy egy délelőtt együtt vagyunk elmélkedni, mert az az idő, amit Isten számára fenntartunk, megszentelt idő. Engedjük, hogy Isten megszólítson! A lelkinapunk eredménye nem látszik azonnal, érlelődik, mert a Szentléleknek gyümölcsei és nem eredményei vannak, bíznunk kell, hogy amit Isten elültetett szárba fog szökkenni. A bizalom vezeti a napkeleti bölcseket. Isten közel jön hozzánk, a bölcseknél csillagként, hozzánk az igében és a csöndben. Levente atya papi jelmondata Pétertől van: „De a Te szavadra kivetem a hálót.” Isten nem meggyőz, hanem meghív az igenre. Isten akkor kezd el cselekedni, amikor engedünk. Ha Péter nem veti ki a hálót, akkor Simonból sosem lesz Péter. Megújulásra hívja Pétert Jézus. Megújulásra nekünk is szükségünk van, az adventi és nagyböjt felkészülés a megújulásnak a feltétele. Emberek révén a meghívásunk megfakul, de a megújulás segít visszafordítani Istenhez.

Remény: Az advent egyik kulcsüzenete a remény. Az ember a reményre van teremtve, e nélkül nem tudjuk élni életünket. A remény a krisztusi ember egyik ismertetőjele. „Arról ismerik meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt”, azaz „hogy remény van bennetek”. Aki Istenben remél, az ráhagyatkozik a láthatatlan Istenre. Meg tudom-e fogalmazni, hogy mi az én reményem? A remény megmutatja, hogy mi az én örömöm, megmutatja, hogy ki vagyok. A Krisztusi remény jellemzői: 1. belülről születik, sosem kívülről. 2. túlmutat minden ismereten. 3. a remény: exodus = kivonulás. Magunkból való kivonulás. (Ábrahám példája). Ahol elkezdjük megélni a reményt, ahol Krisztus jelen van, ott megjelenik a Sátán. A reménytelenség, a nem bízni, a kísértés egyik formája, nem remélek Krisztusban.

Imádság: Imádság által Isten életet lehel belém. Az imádság annak jele, hogy hiszek, bízom. Az imádság soha nem rólam szól, nem is Jézusról, hanem rólam és Jézusról, kettőnkről.

Hogyan tudjuk jól megélni? A Miatyánkot nem elmondjuk, hanem elimádkozzuk. Imádkozó emberekké kell válnunk. Látnak-e minket imádkozni? Az ima misszió is, tanúságtétel, enélkül nem lehet hirdetni az evangéliumot. Sokféleképpen imádkozunk: vannak kötött imák, és olyan imák, amit senki nem írt még le, ez a szívedben elmondott ima, amiben te most élsz, ez a legeredetibb, legtisztább. A személyes ima helye a szív. A mélyén van egy csend. A csend velünk született, szükséges ahhoz, hogy megtaláljuk Istent. Ez is exodus, idő kell hozzá. Az elcsöndesedés egy folyamat. Szeretnénk Mária lenni, de sokszor beleragadunk a tevékeny Márta szerepébe. Amerre tekintünk, azzá válunk. Imádság: megállás, Krisztussal lét, az, hogy vele vagyok.

Egy bíboros mondta: kétfajta csönd, 1. külső önmegtagadás, magam körül csendet kell teremtenem, 2. belső csönd, Máriaként ki kell tartani. Thomas Merton: A világ csöndje az egyetlen valóság, minden, ami utána történik, azt mi tesszük hozzá. Mel Gibson Passió című filmjében Pilátus kérdezi feleségét hogy mi az igazság. „Ha te ott belül nem érzed, akkor én nem tudom neked elmondani.” A jászol titka című könyv: nem a lábaddal, hanem a szíveddel fogsz ott állni pásztorként karácsony éjszakáján.

Levente atya csak két órahosszát tudott velünk lenni, de annál mélyebb és tartalmasabb lelki gondolatokat mondott, amiről az előadása után tovább beszélgettünk. Nagy örömünkre volt, hogy János atya is bejött, és velünk együtt töltötte ezt a két óra hosszát.

Hála és köszönet van bennünk Levente atyáért, akinek előadása által jobban rá tudtunk hangolódni a karácsonykor megszülető Kisdedre, köszönet János atyáért, akivel együtt vettünk részt a röpke, de tartalmas lelkinapunkon, és hála csoportunk házaspárjaiért, akikkel együtt készültünk karácsonyra, de együtt veszünk részt évközben a pénteki csoporttalálkozóinkon, kirándulásainkon, és egyéb programjainkon is. És köszönet Attila atyának, aki minden évben adventkor rendelkezésünkre bocsátja a Szentcsalád ikont, hogy több éves hagyományt kialakítva a csoportunk családjai között körbe járhasson. Az adventi lelki nap mellett ez a Szentcsalád-járás is szerves része a családjaink egymással való kapcsolatépítésének és egyúttal a karácsonyra való hangolódásunknak.

Siklós Robi és Szilvi

Magányosok karácsonya a plébánián

Nehéz meghatározni, hogy ki a magányos. Ezt mutatja az is, hogy az idei magányosok karácsonyán, amit már évek óta megrendezünk a plébánián december 25-én, igen változatos életállapotú és társadalmi osztályhoz tartozó vendégeink voltak.

Az Erzsébet-templomban ünnepi szentmisével kezdődő program a plébánia nagytermében folytatódott, Flóri atya üdvözlő szavai után előbb ünnepi műsorral, majd egy finom ebéddel, aminek befejezéseképpen a plébániai hívek által sütött süteményeket fogyasztották el a vendégek.

A 35 meghívott közt voltak magányos hajléktalanok, művészek, házaspárok, sokgyerekes apuka is, ezért nehéz meghatározni, hogy kit gondoljunk magányosnak, vagy ki érzi magát annak. Néhány évig például rendszeres meghívottunk volt egy néni, akinek itt él a családja, unokái, de amikor Szegedre költözött mégis magányosnak érezte magát. Ma már nem jár közénk, mert sok ismerőse, barátja, jószomszédja akadt, akivel közeli kapcsolatot alakított ki. Tehát már nem magányos.

Az ünnepi műsor most különösen tartalmas és színvonalas volt, mert a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészei közül néhányan, illetve egyikük művésznek tanuló lánya, vállalták a minikoncertet. A zeneszámok közt versek, történetek színesítették az előadást. Akadtak a vendégek közül is vállalkozó kedvűek, akik saját maguk által választott verset vagy történetet adtak elő. Befejezésül ismert zenetanárnőnk: Kiss Csillag citerajátéka zárta az előadást.

Az egyszerű és finom ebédet Bittó Árpád Kastélykert étterme biztosította számunkra, akinek ezúton is köszönjük irántunk tanúsított figyelmességét és készségét. Az ebéd közben és utána is, alkalom volt egymás közt beszélgetni, ismerkedni, gondolatokat cserélni, hiszen ilyenkor válik az asztaltársaság barátságossá, a hangulat családiassá. Az ünnepi légkörben elcsendesedtek az ellentétek is, az egymásra neheztelő emberek közt előtérbe került legalább erre a napra karácsony békéje. Búcsúzáskor láttuk az elégedett arcokat, többen szóval is kifejezték, hogy jól érezték magukat.

Aradi Márta

Karácsonyi éneklés a Deszki kórházban

Szép szokássá lett egyházmegyében, hogy a Szent Dömötör Kórházi Lelkigondozói Szolgálat szervezésében a kórházakban fekvő betegeknek és az éppen ott dolgozóknak karácsonyi énekeket vigyünk. Mivel a mi plébániánkról Attila atya, mint kórházlelkész, és Aradi Márta, mint kórházlelkészi asszisztens Deszkre jár be a betegekhez, ezért ide szerveztünk mi is egy kis csapatot.
Az előző években a Szegedi Szülők Kórusa, később pedig az Antióchia közösség fiataljai vállalták ezt a feladatot. Az idén alkalma nyílt másoknak is bekapcsolódni ebbe a kis alkalmi kórusba.


Menet közben az az ötletünk támadt, hogy a már begyakorolt énekekkel, mintegy főpróbaként ugyanaznap délelőtt elmegyünk a Torontál téri Szőke Tisza Otthonba (Vakok Intézete), ahol számos fogyatékkal élő embertársunk örömmel fogadott bennünket.
Deszkre szombat délután mentünk, ahol jelenleg a három emeleten működő mellkasi betegek osztályait látogattuk meg. Először a nővéreknek énekeltünk, aztán körbejárva a folyosón a betegeknek zengtek a karácsonyi dallamok. Sokan meghatódva könnyeiket törölgették; volt, aki velünk énekelt, és néhány énekkívánság is elhangzott. Két gitárosunk és Lantos Márti kórusvezető biztonsággal kormányozta a hét énekesből álló lelkes kis csapat éneklését. Reméljük sikerült kis karácsonyi melegséget lopni a szívekbe. Mi magunk is feltöltődve, örömteli szívvel jöttünk el a kórházból.

Aradi Márta