Üröm az örömben, avagy élménybeszámoló a szabadkai kirándulásról
Május 11-én, szombaton személyautókkal felkerekedtünk, hogy egynapos egyházközségi zarándoklatként Szabadkára kiránduljunk. A mi 5 fős családunkból 4-en mentünk, mert nagyfiúnk sportversenyen vett részt aznap Budapesten. Nekünk már a kezdet is döcögősen indult, ugyanis a bő három héttel korábbi jelentkezésünk ellenére kimaradtunk a névsorból, elmaradtak a tájékoztatások, és a többiektől külön egyénileg kellett drágább dínárt is váltanunk.
De szombat reggel 7.30-kor szerencsére mégis két család (Vései és Siklós), valamint középkorú és idősebb egyedülállók és házaspárok együtt tudtunk elindulni a többiekkel a plébánia elől. Egy rövid kis útbaigazítást követően a Röszkei kishatárhoz mentünk, ahol kb. fél óra alatt átkeltünk, majd konvojban folytattuk utunkat Szabadkáig. A belvárosban egy parkolóban hagytuk az autókat, majd gyalogosan mentünk megnézni a nevezetességeket. Kezdtük a Szent Teréz Székesegyházzal, ahol a horvát anyanyelvű idős Msgr. Stjepan Beretić plébános atya kitűnő magyarsággal lebilincselően mesélt Délvidék történelméről, és érdekes dolgokat a templom- saját papsága életéből.
Ezt követően átsétáltunk a főtérre, hogy a város legszebb épületét, a szecessziós stílusban épült és díszített Városházát megcsodáljuk. Mivel időnk adódott, míg beléphetünk az épületbe és elkezdődik az idegenvezetés, lehetőségünk volt fagyizni és a téren sétálni. Idegenvezetőn elmondta, hogy minden porcelán eredeti Zsolnay, minden javítást eredeti állapotába állítanak vissza, s ezért szenzációs volt a lépcsőház, a folyosók, a termek és a képviselőterem falai, ablakai. Ezt követően a 26 fős társaságunk többsége még a toronyba is felment, ahol további érdekességeket hallottunk, illetve gyönyörű kilátás tárult a városra.
A városházából egy helyi sajátosságokat kínáló étterembe mentünk pljeskavicát ebédelni. Onnan a ferences barátok templomába mentünk, ahol tájékoztatót hallottunk a templom történetéről. Miután énekelve imádkoztunk, visszaindultunk az autókhoz.
Következő úticélunk a Szabadka melletti helyi Szentkút volt, amely egyben a zarándoklatunk lelki csúcspontja is lett. Attila atya szabadtéri szentmisét celebrált nekünk, majd körbe is néztünk a kegyhelyen. Külön érdekesség, hogy az ortodoxoknak is kegyhelye, és van egy nagyon szép kicsi ortodox kápolnájuk, ahol pedig a Taizéből ismert ortodox énekeket énekeltünk.
A napunkat közösen Palicson fejeztük be. Megnéztük a tavat, a tó melletti Bagoly-várat, és ittunk zárásként kávét, kapucsinót. Nagyon szép napunk volt, közösen megélt élményekkel. A tóparton sétálgatva pont arról beszéltünk, hogy a családcsoportunkat is jó lenne elhozni Szabadkára és Palicsra…
Ezt követően viszont nagyon siettünk a határhoz, hogy a 19 óráig nyitva tartó ásotthalmi kishatárnál időben átkelhessünk. Fél 7 előtt ott voltunk, és a sor sem volt hosszú… Ám a sor nem mozdult, és egyszercsak ott termett a határőr, aki 18.40.kor pont előttünk lecsukta a sorompót, mondván, hogy a munkaidő vége, s nem tud már átengedni, menjünk át vagy Tompára vagy Röszkére. Így a plébániai kirándulásunk 5 autójából 3 autó a szerb oldalon rekedt. Mi mást lehetett tenni, mint megfordulni, hogy másik határátkelőt keressünk. Mivel tudtuk, hogy kisröszkét is 19 órakor zárják, Tompa pedig messze van, a röszkei autópálya átkelőt választottuk. Sajnos Szerbiában nem működött a mobilinternet, amelynek segítségével tájékozódhattunk volna a sor nagyságáról, így a 2 család 2 autóval beállt a végeláthatatlan sorba, amely bizony lassan haladt. Az autóinkat körülvevő rosszarcú emberek miatt is nyugtalanok voltunk. Bizony csak éjfél után sikerült átjutnunk a határon, s így mi „már” éjjel 1 előtt, a Vései család pedig 1 óra után ért haza: elcsigázottan, fáradtan, gyerekek nyűgösen. Ez a néhány perc helyetti közel 6 órás határátkelés igencsak rányomta a bélyegét az amúgy a programokban gazdag, szép kirándulásra. Az éjszakába nyúló várakozás közben elkeseredetten már azt mondtuk, hogy „Soha többé Szerbia!” Ennek ellenére remélem, hogy amint elmúlik a határátkelésből adódó traumánk, valamikor majd újra elmegyünk Szabadkára és Palicsra. Érdemes látogatást tenni Szabadkára, és nagyszerű kirándulási célpont Palics.
Köszönjük Komáromi Lacinak, és feleségének, Évának, valamint Attila atyának a gondosan megszervezett, programdús napot. Nekem kimondottan jólesett, hogy végre nem én szerveztem egy kirándulást, nem nekem kellett intézkednem és idegeskednem, hanem csak át kellett adnom magam a kikapcsolódásra, Laci helyismerettel rendelkező szervezésére hagyatkozni, ami nagyon precíz volt. Legközelebb is szívesen csatlakozunk plébániai kirándulásokra (amelyek nem mennek át a szerb határon).
Siklós Robi
