Elsőáldozási készületek
Talán az egyik legnagyobb kérdés a mai világban apaként, hogy a gyermekünknek milyen jövőt próbálunk mutatni, milyen jövőt próbálunk velük, nekik építeni. A technológiák rendkívül gyorsan fejlődnek és változnak viszont az emberség, a kereszténység és a gyermekkorból hozott keresztényi nevelés időtlennek tűnik számomra.
Gyerekkoromban szüleim unszolására kezdtem 8 évesen hittanra járni, voltam elsőáldozó, bérmálkozó és természetesen feleségemmel is Isten előtt esküdtünk. Ebből a keresztényi szemléletből, neveltetésből csak profitáltam eddigi életem során és számomra nem kérdés ennek fontossága. Nagyobbik fiammal pontosan ezen okból kezdtünk az elsőáldozási felkészülés alkalmakra járni, ahol a gyerekeket az ő szintjüknek megfelelően és mellé – meglepetésemre – a szülőt is tanítják.
Rendkívül jó dolognak érzem ezt a helyzetet, a pár óra pedig csak úgy repül Attila atyának köszönhetően. A gyerekek a felkészülések végén zenés bibliai jeleneteket adnak elő, s így kicsit részt is vesznek a történetben. Belevonásukkal nem csak hallgatókká válnak, hanem egy picit át is élik az egészet, ami gyerekeknél kiemelten fontos, remek ötlet. Mi felnőttek pedig kapunk némi magyarázatot, tanítást közben, így végül elégedetten zárhatja mindenki az összejövetelt. Igazából feleségemmel nem számítottunk ekkora közvetlenségre – az átkos időkben felnőve gyerekkorunkban jóval visszafogottabban történtek a dolgok egyház szinten. Örömteli az, hogy a családok ma már együtt részt vehetnek ezeken az eseményeken is. Nagyon javasoljuk másoknak is a részvételt, Attila atyának pedig köszönjük a lehetőséget!
Weiser Péter és családja
Az elsőáldozásra jelölteket havonta, első alkalommal február 10-én, majd március 2-án, legközelebb március 23-án szombat 14.30-16.30 között várjuk a plébániára, ahol a különböző iskolában hittant tanuló gyerekek találkozhatnak egymással és felidézhetik vallási alapismereteiket. Mindeközben a plébános elbeszélget a szüleikkel és keresztszüleikkel a hitátadás nehézségeiről és örömeiről.
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!