Kútja égi szeretetnek

Ezzel a címmel adtak lélekemelő koncertet a Művészet Forrása Kulturális Egyesület tagjai Mindenszentek ünnepének vigíliáján, október 31-én szombaton a Szent Erzsébet templomban az esti misét követően. Igen szép számú hallgatóság gyűlt össze, hogy – János atya köszöntőjéből idézem – „a szép zene által is emeljük lelkünket Istenhez Mindenszentek előestéjén“. Ezt követően az Egyesület vezetője Nagy Veronika fuvolaművész beszélt a társulatról, céljukról, valamint ő is ráirányította figyelmünket bevezető mondataiban az előttünk álló ünnepekre. Programjukban két komoly mű szerepelt, amelyeket Veronika ismertetett.

Elsőként Johann Joachim Quantz (1697-1773) a barokk és klasszikus stílus határán alkotott német zeneszerző, oboa és fuvolaművész G-dúr fuvolaversenyét hallottuk Nagy Veronika fuvolaművész és Kerpics Mátyás zongoraművész kitűnő előadásában. J.J. Quantzról érdemes tudni, hogy 1728-ban Frigyes porosz trónörökös előtt játszott, aki ezután évente több alkalommal meghívta, hogy fuvolaórákat vehessen tőle. Ő írta az első német és a 19. sz.-ig mértékadó fuvolaiskolát. Az elhangzott versenymű a szokásos három tételből állt: gyors-lassú-gyors tempójú tételekből.

A koncert második részében Giovanni Battista Pergolesi (1710-1736) a tragikusan rövid életű olasz zeneszerző örökérvényű és gyönyörű alkotása a Stabat Mater dolorosa (Állt az anya keservében) oratórikus mű csendült fel Vincze Virág szoprán énekművész, Szilágyi Zita mezzoszoprán, alt énekművész, Boleman Kata zongoraművész nagyszerű előadásában. A Stabat Mater verset sokáig Jacopone da Todi (1230-1306) olasz költő és ferences szerzetesnek tulajdonították, újabb kutatások szerint inkább a filozófus és egyháztanító Bonaventura (+1274) személyében sejtik a szerzőt. A műnek többféle feldolgozása is létezik: szóló és kórus váltakozása kamarazenekari vagy zongorakivonatos kísérettel, illetve kizárólag szólisták az imént említett kísérettel. Templomunkban az utóbbi verzió hangzott el, a két énekművész és a zongoraművész előadásában. 12 tételből tevődik össze a mű plusz a 12.- hez kapcsolódik az Amen zárószakasz.

Az Egyesület gondoskodott a szöveg kivetítéséről, ami rendkívül hasznos volt, hiszen így követhettük, olvashattuk az eredeti latin szöveget és mellette a magyar fordítást, mely a szoprán énekes egyik barátja Gudman József tollából született. Az Oratóriumok könyvében Babits Mihály fordításában olvashatjuk a teljes szöveget. A hangverseny címét is a Stabat Mater egy verssora ihlette a költő fordításában: „Eja mater, fons amoris…“ (Kútja égi szeretetnek…).

Valóban méltó és lélekemelő zenei élményben volt része mindazoknak, akik jelen lehettek ezen a szép koncerten. Köszönet a művészeknek, hogy a zene hullámaival igazi ünneppé tették Mindenszentek előestéjét!

Lucz Ilona

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük