Péterffy Gabriellának, közösségünk tagjának ismételten ragyogó előadását hallhattuk aug. 27-én, a nyári Társaskör egyik programjaként. A filmművészet egyik leglátványosabb, legmonumentálisabb alkotásáról tartott élményszerű ismertetést.
Alapos tájékoztatást kaptunk az 1959-ben készült, 11 Oscar díjat kapott film keletkezési körülményeiről, előzményeiről, többek között arról, hogy Lew Wallace regényének ez a harmadik filmváltozata, melynek rendezője William Wyler, zeneszerzője Rózsa Miklós. Megtudtuk, hogy Wallace olyan regényt akart írni, amelynek egyik motívuma a három napkeleti bölcs látogatása a kisded Jézusnál, majd elgondolását tovább bővítve kitalálta Júda Ben Hur herceg alakját, aki köré a regény eseményeit alakította. A világsikerű 1959-es filmváltozat után még két alkalommal, 2010- és 16-ban is feldolgozták Ben Hur történetét, ám ezek közel sem érték el az 59-es változat szintjét, sikerét.
Első filmrészletként éppen a Háromkirályok látogatásának jelenetét mutatta be Gabi, majd az előadás végéig újabb 16 jelenet elevenedett meg előttünk, gyakorlatilag a 3 órás film minden lényegi eseményét láttatva. Előadónk kiváló szakértelemmel világított rá a filmrészletek legfontosabb elemeire, utalt a zene szépségére, a rendező különleges ötleteire, valamint többször is hallottunk szép részleteket a filmmel kapcsolatban Szabó Magda írónő és Bodnár Dániel író, újságíró írásaiból.
Az előadás során nyilvánvalóvá vált, hogy a film történetileg sokat merített a Szentírás Újszövetségi könyveiből, és az is, hogy Jézus ábrázolásával kapcsolatban Wyler különös módon gondolkodott. Tudjuk, hogy titokzatos, közvetett, vagy éppen közvetlen módon Jézusról szól a film – hiszen a születésével kezdődik, és a kereszthalálával fejeződik be, mintegy hidat képezve –, de az arcát, a tekintetét soha nem látja a néző, nem mutatja a kamera. Gabi is kiemelte, de számomra is a film egyik csúcspontja az ún. vízjelenet. Láttuk, amikor az ártatlanul elítélt főhős, mint gályarab menetel a többiekkel a tikkasztó hőségben, küzdve a rettenetes szomjúsággal, miközben a társai útközben ihatnak egy kis vizet, tőle pedig megvonják ezt a „kegyet”. Ben Hur a földre zuhan, nincs ereje tovább menni, Istenhez könyörög segítséget kérve, és ekkor kilép az ácsműhelyéből egy fehér ruhás, hosszú hajú ember, odamegy az elesetthez, lehajol, megmossa az elgyötört arcot és ivásra nyújtja a vizes edényét. Amikor főhősünk a szemeit a vizetadóra emeli, olyan tekintetet láthat, amit soha többé nem tud elfelejteni. A mozivásznon háttal jelenik meg Jézus, de a néző is érzi a szemeiből kiáradó irgalmat, szeretetet, erőt. Mesteri megoldás. A durva katona – aki kiabálva, könyörtelenül el akarja utasítani az irgalmas vízadót –, zavarba jön, elnémul Jézus tekintetétől, csak áll földbe gyökerezett lábbal. Döbbenetes és szívbe markoló ez a jelenet.
Gabi rávilágított arra is, hogy a film utolsó szakaszában ismét fontos szerepe lesz a víznek, de fordított szerepben látjuk Jézust és Júda Ben Hurt. Jézus megy a Golgotára, a szörnyű kínzatástól, gyötrelmektől, a súlyos kereszt terhétől a földre rogy, ám Júda Ben Hur felismeri egykori jótevőjét, áttöri magát a tömegen, átnyújtja a vízzel telt edényt, azonban egy katona kirúgja az edényt Jézus kezéből, Ő nem ihat. Látszólag győz a gyűlölet, de csak látszólag… Jézus, rettenetes kínhalálával megváltotta az embert, halála órájában sok kegyelem áradt a földre.
Gabi remek előadása arra indított sokunkat, hogy immár tudatosan, figyelve a részletekre nézzük végig ezt a csodálatos filmalkotást. Köszönjük, Gabi!
Lucz Ilona
Elvezetett bennünket Aristotelésztől napjainkig. Bemutatta az ókori gondolkodók geocentrikus világképet, akik még úgy tartották, hogy a Föld mozdulatlan. Kopernikus-Kepler-Galilei világában már tudták, hogy a Föld forog. Feszült figyelemmel követtük a nagyon összeszedett és lényegre törő gondolatokat.
