Attila atya Kiss Imre atya meghívására Szarvason tartott lelkigyakorlatos szentmisét március 6-án.
Ajánljuk, hogy most vasárnap, amikor nem tudunk személyesen szentmisén részt venni, ennek felvételét láthatjuk és hallhatjuk (a prédikáció a 24. perctől kezdődik):
Fogadja szeretettel plébános atya újabb üzenetét:
Ismét felfüggesztésre kerültek a nyilvános istentiszteletek. Ezzel kapcsolatban nézze meg Attila atya üzenetét:
Nem tévedés a többes szám, ezúttal nem! Most nem a karácsony éjről írok, a Stille Nachtról, az esztendőben egyetlenről, hanem arról a száznál is többről, amit az utóbbi hónapokban megéltünk.
Mert este nyolc óra után csendes a világ mostanában: csend van az utcákon, a boltokban, a szórakozóhelyeken. Tömör, sűrű csend, mozdulatlan némaság. Jobb időkben csak ünnepek alkalmával érzékeltünk hasonlót, ám az a csend az örömé, a pihenésé volt.
Milyen ez a mostani csend?
Mert a csendnek megannyi arca van, amellyel ránk tekint – a természetből éppúgy, mint a művészeti alkotásokból vagy a lelkünk mélyéről. Van csendje az erdőnek és a vízpartnak, a zeneműnek és a versnek, az érzelmi feszültségnek és a várakozásnak. És legfőképpen: a hitnek és az imádságnak.
Az elmúlt évek során egyre több könyv, újságcikk és tanulmány jelent meg a csendről, mintegy megerősítve fontosságát zaklatott mindennapjainkban. Mintha a Szentírás soraival üzennének: szükséges, hogy megcsendesedjetek (Csel 19,36). Erről ír pszichológus és életmód-tanácsadó, orvos és egyházi személyiség.
Robert Sarah bíboros így fogalmaz A csönd ereje című, vele készült interjúkötet megjelenése alkalmából: A csend nem egy eszme, hanem az ösvény, amely képessé teszi az embert, hogy eljusson Istenhez. Isten csönd, és ez az isteni csönd ott lakozik az emberben. A csöndes Istennel és Istenben élve mi magunk is csöndessé válunk. Semmi sem fedezteti fel velünk gyorsabban Istent, mint ez a létünk szívébe írt csend. Nem félek kijelenteni, hogy Isten gyermekének lenni annyit tesz, mint a csönd gyermekének lenni. Majd e gyönyörű szavak után felteszi a kérdést: Mi lesz a világgal, ha eltűnnek belőle a csend oázisai?
Aztán egyszer csak a föld megrettent és elcsendesedett (Zsolt 76,9). Éppen egy esztendeje, hogy nagy csendesség lett (Mt 8,26), és azóta is kevesebb zaj van a világban, mint eddigi életünk során bármikor. Íme, itt és most is érvényesek a Biblia szavai! De mit üzen nekünk a csend? Ösvénnyé válik-e számunkra – ahogyan a bíboros fogalmazott –, hogy általa Isten gyermekei legyünk? S felidézi-e bennünk a zsoltárt – Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten (Zsolt 46,11) –, vagy a páli levél intelmét: csendes életet folytassatok (1Tessz 4,11)?
Húsvét közeledtével különösen is ideje van a csendnek és az elmélkedésnek. A tavalyi nagyszombat alkalmával plébánosunk a döbbenet termékeny csendjéről beszélt, párhuzamot vonva Jézus tanítványainak bezárkózása és a járványveszélyben megélt helyzetünk között. A csöndben az Isten megszólal. Ezt bizton hiszem – mondta.
Most ismét húsvétra készülünk. Kanyarog a csend-ösvény a létünk szívében, s útját járva még napjaink szigorú némaságában is felfedezhetjük a nagybetűs Csend üzenetét.
Péterffy Gabriella
A hamvazószerdával elkezdődött a húsvéti ünnepekre előkészítő nagyböjti időszak. Anyaszentegyházunk arra hívja tagjait – vagyis minket, krisztushívőket -, hogy megvallva bűneinket megújult szívvel járjuk az élet útját. Istennel való kiengesztelődésünk ünnepélyes formája a szentgyónás, amikor megvalljuk felismert bűneinket (helytelen tettek és szavak, valamint a jó elmulasztása).
Ugyanakkor a felszentelt pap arra kapott felhatalmazást az egyházon keresztül végső soron Jézustól, hogy miután meghallgatta a vallomást és meggyőződött a megtérés szándékáról, oldozza fel a bűnök kötelékétől a megtérőt.
A jó gyónás egyik feltétele az alapos felkészülés, amelyekhez itt található „lelkitükör” és „a gyónás menete”, másrészt alkalmat kell találni a pappal történő személyes elbeszélgetésre (aki általában a szentmisék előtt fél órával a gyóntató szobában megtalálható, vagy a sekrestyében vele találkozva külön időpont is kérhető).
Péntekenként keresztutat imádkozunk a Teréz anya templomban 16.15-től és az Erzsébet-templomban 17.15-től.
Karácsony után negyven nappal szépséges nevű ünnep köszöntött ránk: Gyertyaszentelő Boldogasszony. Ezek a fenséges hangzású, láttató erejű szavak Urunk bemutatásáról üzennek számunkra.
Az idei ünnep szentmiséjének kezdetén, plébániatemplomunkban Attila atya megszentelte a Mária-oltár elé helyezett gyertyákat, majd meghintette szenteltvízzel az egybegyűlt híveket. Prédikációjában Lukács evangéliumának az alkalomhoz kapcsolódó szakaszát értelmezte, mintegy megjelenítve előttünk a jeruzsálemi templomba érkező Szent Családot, valamint Simeon és Anna találkozását Jézussal.
E bibliai kép nyomán mindig azt érzékelem: fény vetül az idősekre ebben a jelenetben. Az öreg Simeon karjaiba veszi a gyermek Jézust, a világ világosságát, már szól is ajkán a „Nunc dimittis” kezdetű imádság, a nyolcvannégy esztendős Anna prófétaasszony pedig vele együtt dicsőíti az Istent. Milyen jó tudni, hogy valaha léteztek, s milyen szép látni, hogy eljöttek a templomba és találkoztak Jézussal! Íme, néhány pillanatra idősekkel egészül ki a Szent Család! Simeon igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta (Lk 2,25), Anna nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal (Lk 2,37). Mélyen hívő és bölcs embereknek ábrázolja mindkettőjüket Lukács evangélista, amikor a betlehemi gyermekkel együtt helyezi őket képének középpontjába.
Manapság a mi életünkben is fény sugárzik az idősekre a veszélyhelyzet okozta sötétségben. Nap mint nap hallunk és olvasunk róluk, óvjuk és vigyázzuk őket. Különös, hogy egy világjárványnak kellett elkövetkeznie ahhoz, hogy így figyeljen rájuk a társadalom! Sokan közülük még ebben a kivételes helyzetben is eljönnek a templomba, mások otthonról kísérik figyelemmel a miseközvetítéseket. Talán vágyódva tekintenek az említett bibliai jelenetre, ahol több generáció van együtt, hiszen hosszú ideje szeretnének már találkozni gyermekeikkel és unokáikkal. Nemcsak a kapuban, a kertben, vagy a képernyőkön látni őket, hanem bent a házban és a templomi közösségben is. Simeon és Anna pedig bizonyára elcsodálkoznának a mai idősek okoseszközeit látva, aztán szelíden elmosolyodnának Jézus neve és az imádság hallatán, amely úgy szól ma is, ahogyan ott a jeruzsálemi templomban elhangzott. Mi több, az egész világon hallható ezen a napon, Urunk bemutatásának ünnepén.
Péterffy Gabriella
Farsang járvány idején? Hogyan lehetséges ez és hol? Mennyi volt a büntetés? – kérdezhetnék tőlünk sokan, amikor feldobjuk ezt a témát. Pedig a farsang itt járt közöttünk, és nem csak maszkokat, hanem vidám, színes jelmezeket is hozott oda, ahol játék nélkül nem telhetnek el a mindennapok: a Teréz anya Családi Bölcsődébe.
Járvány ide vagy oda, nálunk bizony meg kellett ünnepelni ezt a jeles időszakot, hiszen a gyerekeknek a játék és a valóság csodás találkozása az életet jelenti minden egyes nap. A fantázia szárnyal és a kicsi gyermek bárkivé, bármivé átváltozik pillanatok alatt. Tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász vagy épp hercegnő, katicabogár, kistigris. Ezekben a komor felhős napokban bölcsődés csemetéink szívbéli nevetése jókedve töltötte be a jó meleg szobákat a Teréz templom emeleti termeiben. Volt ének, zene, tánc, fánk és játék, ahogy egy rendes farsanghoz illik és a gondozó nénik is jelmezt öltöttek. Szükségünk van arra, hogy ne feledjük el: ilyen volt az élet járvány előtt és reméljük ilyen lesz utána is. Erre tanítottak minket a gyermekek az idei farsangon: merjük elképzelni ezt és együtt örülni neki, hiszen ez az ünnep ezt jelenti mindannyiunk számára.
A hétköznapok a bölcsiben a járványos idők óta csak abban változtak meg, hogy a felnőttek maszkot viselnek a folyosókon, mint mindenhol másutt, ahol találkoznak. A gondozó nénik azonban nem tudnak maszkot viselni, hiszen a kicsi gyermek az ő szájukra figyel, amikor az első hangokat, mondatokat formálja, az ő arcukról tanulja az érzelmeket. S ahogy a tanító néni sem rejtőzhet maszk mögé egy osztályban, úgy a bölcsis nénik sem bújhatnak el az 1-3 évesek elől, akkor sem, ha épp könnyeiket vagy orrocskájukat törölgetik. Szeptember óta fokozottan figyelünk a játékok fertőtlenítésére, a kilincsek, kapcsolók, kapaszkodók naponta többször is megtisztulnak, és ha épp nem szellőztetünk, akkor szabad levegőn vagyunk a gyermekekkel: bizony még ebben a nagy hideg februárban is.
Létszám-beli gondunk hála Istennek nincs: a bölcsőde teltházzal működik. Munkatársaink sok gyermekes anyukák többségében ezért, időnként nehézkes a munkarend összeállítása, különösen, ha saját gyermekeik hiányoznak iskolából, óvodából. Büszkék vagyunk rá tehát hogy ősz óta csak kétszer kellett (rövid időre) bezárnunk a bölcsit igazolt kovid fertőzés miatt. Honnan e különös érzés és mit jelent? Talán azt, hogy ez a kis maroknyi csapat szülők gyermekek és bölcsődei munkatársak, tényleg odafigyelünk egymásra, ebben a hosszúra nyúlt maszkos időszakban, még így farsang idején is, jókedvű maszk-a-bálunkban is ezt tettük, ahogy erről a kép is tanúskodik.
Szendrényi Marietta
Szerelmes kalandtúrára indultunk február 7-én vasárnap kettesben a Dómba. A kalandtúrát – de mondhatnám randevúnak is – a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Pasztorális Helynökség Családközpontja szervezte. Már korábbi években is részt vettünk hasonló programokon a Házasság Hetén, és jól éreztük magunkat, nem csak a túrákon, hanem előadásokon vagy különböző foglalkozásokon is. Évek óta csodáljuk a szervezők lelkesedését, ötletességét és a programok minőségét.
Fontosnak tartjuk (és ezt egy közelmúltban átélt komolyabb betegség még jobban megerősítette), hogy kettesben töltsünk időt és a párkapcsolatunkat és egyúttal keresztény hitünket erősítő, szerelmünk parazsát felszító programokon vegyünk részt. Ez 25 év házasság után már érthető. Szívesen jelentkeztünk a kalandtúrára, mert örültünk, hogy végre kimozdulhatunk, nem csak az otthonunkban egy videó híváson keresztül találkozunk más párokkal, hanem személyesen is (de a járványügyi szabályokat betartva!).
A Dómban a Családközpont munkatársai fogadtak minket és egy borítékban átnyújtották a játékos, de mélységeket megnyitó feladatok leírását. Külön élmény volt, hogy a túra útvonala és egyes állomásai mindaddig titok volt, amíg néhány egyszerű, a Dóm téri árkádok szobraihoz kapcsolódó rejtvényt meg nem oldottunk. A kellemes kora tavaszi időben üdítő és felemelő volt a Tisza-parton, Stefánián, Széchenyi téren sétálni, és az egyes állomásokhoz kapcsolódó szempontok alapján beszélgetni a kapcsolatunkról – népmesei és magyar történelmi feladatokkal színezve – és áldást mondani egymásra. Az utolsó állomás a Katolikus Ház udvara volt, ahol sok régi kedves ismerőssel találkozhattunk és finom forralt bort, forró teát kortyolgatva kötetlenül beszélgethettünk. Jókedvűen, szerelmesen és hálával a szívünkben értünk haza.
Prónai István és Csilla
* * * * *
Az áldás szövege:
Áldjon Isten minden jóval téged
Hajnalodban madárhanggal jöjjön hozzád,
ébredésedben friss erővel,/s az új nap kitáruló,
szép reményével/
töltse be szívedet.
Áldjon Isten minden jóval téged/
néhány útra indító kedves szóval jöjjön hozzád,
Döntéseidben bátorsággal,/s napi munkádban
a tevékeny szeretet örömével/
töltse be szívedet.
Áldjon Isten minden jóval téged/
fáradtságodban felüdítő pillanatokkal jöjjön hozzád,/
találkozásaidban nyitottsággal,/s mikor hazaérsz családod körébe,/
az otthonosság békéjével
töltse be szívedet.
Áldjon Isten minden jóval téged/
hétköznapi, apró jelekben jöjjön hozzád,
lelkesítő igaz szavakban,/
s megújuló, erős reménységgel/
töltse be szívedet.
Pechan Zoltán karnagy vezetésével az Újszegedi Szkóla a járványveszély közepette online készült fel e karácsonyi műsorra. A felvétel az Erzsébet-templomban történt 2021. január 10-én.
Énekel: Csáki Luca, Kovács Klári, Kulik Zsuzsi, (Pap Jerne Zsófi), Siklós Eszter, Sóti Luca, Vér Kriszti, Vér Nikolett.