Elsőáldozó gyermekeink – 2. csoport

Marc a második gyermekünk, akivel elsőáldozásra készültünk. Nagy örömmel vettük a hírt, hogy a 2020 szeptemberében Budapestre tervezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretein belül fog sor kerülni az elsőáldozására. Feliratkoztunk a hírlevélre, szerveztük a család találkozását, és persze imádkoztunk a vasárnapi szentmisék végén a Kongresszusért. Így az elsőáldozási felkészülés elválaszthatatlanul összefonódott e nagytalálkozó előkészületeivel.

Amikor a vasárnapi szentmisék végén a kongresszus résztvevőiért imádkoztunk, magamban mindig hozzátettem az én személyes kis fohászomat elsőáldozásra készülő fiamért, Marc-ért és egész családunkért. Bár a NEK 2020-at elhalasztották, örültünk, hogy az elsőáldozás mégsem maradt el. Mi a november 15-ei második „turnusban” ünnepelhettünk.

Számomra sokat jelentettek a szombat délutáni előkészítő találkozások, ahol nekünk, szülőknek is volt lehetőségünk újra megfogalmazni, miért is tartjuk fontosnak a vallást az életünkben, és miért szeretnénk, hogy gyermekünk is részesüljön az elsőáldozásban. Megragadó volt számomra, amikor Attila atya egy ilyen beszélgetés kapcsán a Katolikus Egyházat egy óceánjáró hajóhoz hasonlította, amely nagy viharban hánykolódó tengerben, az ide-oda dobáló hullámok hátán is képes átvinni a túlpartra, mintha ezt kisebb lélekvesztőn vagy mellúszásban egyedül, egy-egy faágba kapaszkodva próbálja valaki megtenni. Pontosan így érzek én is. Azt szeretném, ha a gyerekeim is megtapasztalnák Mennyei Atyánk szeretetét, megtanulnák megérezni az Ő jóságos jelenlétét, és olyan felnőttekké válnának, akik rá merik bízni magukat.

Köszönöm a hitoktatóknak a sok készülést. Külön köszönet azért az egyik utolsó alkalomért, amikor a gyerekeink társaiként készülhettünk, közösen feldolgoztuk a Tékozló fiú történetét. Ez a történet számomra mély értelmet csak akkor nyert, amikor nekem is lettek gyerekeim. Gyerekfejjel mindig értetlenül hallgattam a történetet az apáról, aki megörül hálátlan fiának. Igazán cseppnyi részvétet sem éreztem a tékozló fiú iránt, de most összeszorul a torkom, amikor hallom ezt a példabeszédet. Lám, így szeret minket a Jóisten, ilyen nagyon…

Ezzel az elsőáldozással egy kicsit a mi lelkünket is leporoltuk, ünneplőbe öltöztettük.

Verdure-Brzozka Ágnes és Verdure Marc

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük