Kérem, tekintse meg Attila atya videó-üzenetét:
A kisközösségek tagjait is bíztatjuk, hogy fokozatosan térjenek vissza a személyes találkozókra.
A plébánia előkertjében tartott beszélgetések hangulatosak lehetnek, aki pedig otthon marad, azokkal tarthatják a kapcsolatot online. Lásd itt az elmúlt napokban készült fotókat:
 |
 |
 |
 |
Mindenekelőtt örömmel adjuk hírül, hogy a Kiss-Rigó László megyéspüspökünk rendelkezése szerint a Szeged-Csanádi Egyházmegyében a nyilvános istentiszteletek (szentmise, litánia, zsolozsma, rózsafüzér) megtarthatók május 9, szombat estétől, vagyis húsvét 5. vasárnapjának előesti szentmiséjétől.
Ennek megfelelően helyreáll a korábban megszokott miserend. Azon idős testvérek, akik jobbnak látják még néhány héten át otthonukban maradni, azok továbbra is fel vannak mentve a vasárnapi szentmisén való kötelezettség alól.
Május 9-én, a szombat esti szentmisék kezdetén vizet szentelünk, és azzal hintjük meg a híveket, hogy kifejezzük: bűnbánatunkra Isten végtelen irgalma által Krisztus kegyelme árad. A keresztségben elnyert tisztulás fürdőjét ily módon aktualizáljuk.
Hálásak vagyunk azoknak a testvéreinknek, akik – az elmúlt 6 hét során, és ezután is – templomainkat naponta fertőtlenítik (kilincseket, ajtókat, padokat és székeket, WC-t), hogy elkerüljük a fertőzést. Egy hasonlattal élve templomaink az a „lelki gyógyszertár”, ahol immunrendszerünket erősítjük, hogy az emberi élettel járó megpróbáltatásokat kiálljuk.
Amíg a járványveszély fennáll, a szeretet megköveteli, hogy – tőlünk telhetően – vigyázzunk egymás egészségére oly módon, hogy szellős távolságra foglalunk helyet a padokban, a krisztusi béke kifejezésére meghajlunk egymás fele, és szentáldozáskor a tenyerünkbe kérjük a szentostyát. A szentmisék kezdetekor a templomajtókban kézfertőtlenítőt adunk, és aki nem hozott magával arcmaszkot, annak ajándékba adunk.
Sürgősen keresünk vállalkozó testvéreket, aki egy-egy szentmisén – a következő hetekben rendszeresen – vállal ajtónálló, vendéglátó szolgálatot. Most pénteken 10-16 óra között jelentkezzen telefonon a plébániai irodán, hogy már szombaton és vasárnap is legyen 2-2 fő, aki a misére jövő híveket fogadja.
Szentgyónásra lehetőséget biztosítunk: Flóri atya minden vasárnap a 9.30-as szentmise idején az Erzsébet-templomban, valamint Attila atya 11 órakor a Teréz anya templomban rendszeresen rendelkezésre áll, de más időpontot is lehet egyeztetni velük.
Repülőről, vonatból, hegytetőről nem látjuk mostanában a világot. Az utazás végtelennek tetsző távlata egy időre eltűnt a szemünk elől. Ám közel van hozzánk a fűszál és a virágszirom, egy vízcsepp a tavaszi falevélen, s még megannyi szépség, amely ebből az új nézőpontból kerül a tekintetünk sugarába. Most különös élességgel rajzolódik ki előttünk szeretteink arca és az otthonunk, a lényegtelen helyett a lényeges. Az út, amely Istenhez vezet.
Közelkép: premier plán. A filmművészetben a legfontosabbra irányítja a figyelmet, megmutatva az emberi arcon születő érzelmeket is. Pasolini közelképeken vetíti elénk Máté evangéliumát, hogy rácsodálkozzunk az arcjátékban tükröződő Örömhírre. S ki ne őrizné emlékezetében a Jézust alakító színész átható tekintetét A Názáreti Jézus című filmből? Manapság már személyes ismerőseink arca is megjelenik a képernyőn virtuális találkozásaink során. Távol vagyunk ilyenkor egymástól, vagy közelebb, mint valaha? Mert a premier plán figyelmesebb, mint gondolnánk, észreveszi a legapróbb rezdüléseket is. Vajon látjuk-e, amit mutat nekünk?
Jézusban az Isten közel jött hozzánk, mintegy közelképen láttatva a legnagyobb távlatot. A szeretet premier plánja tárul elénk. Az evangélisták „kamerája” számos alkalommal rögzíti a mozdulatot, amellyel Jézus mások felé fordul: megszólítja a tizenkettőt és meghívja őket, odalép a betegekhez, akiket megérint és meggyógyít. Közelképek gyönyörű sorában van velünk. Ahol ketten vagy hárman összejönnek a nevemben, ott vagyok közöttük (Mt 18,20) – ígéri a jövő nemzedékeinek, hogy szavát napjaink vészterhes pillanataiban is meghalljuk. Ma Hozzá hasonlóan, de más eszközökkel tudunk egymás felé fordulni: szép példáit tapasztaljuk ennek a járványveszély hónapjaiban. Távolról is közel lenni egymáshoz – erre törekszünk. S ebből a távoli közelségből élünk meg szentmisét és bibliaórát, iskolai oktatást és baráti beszélgetést, családi ünnepet. Mintha szüntelenül azt hallanánk: Isten országa közöttetek van (Lk 17,21).
Péterffy Gabi
Plébánosunk továbbra is várja Olvasóink írásait, amelyben megfogalmazzák a nehézségek ellenére megélt pozitív élményeiket és annak megfelelő elhatározásaikat, hogy mindezzel másokat is elgondolkoztassanak. „Mit éltem meg a kijárási korlátozások idején? Mit látok másként? Mit szeretnék ezután is folytatni?
Email: plebanos.ujszegedi@gmail.com
Nálam a korlátozás leginkább a munkán kívüli emberi érintkezésekre hatott. Nagyon hiányoznak a szentmisék, a hétfői Jeromos alkalmak, a Karitász ülések, a szombati Reménység Klub összejövetelei. A netes kapcsolattartás megmaradt, ami személytelenebb, viszont megtanultam, hogy ezért is hálásnak kell lenni, mert ez legalább van.
Újraértékeltem azt az ajándékot, hogy hazajárhatok a családomhoz Szolnok megyébe. A mostani Anyák-napja a távolság miatt nehéz, de a postának hála képeslappal köszönthettem szeretteimet.
A munkahelyemen nem lehetséges a home office, így – a leginkább veszélyeztetett korosztály kivételével – mindannyian járunk dolgozni. Csak Istennek adhatunk hálát, hogy mindenki egészséges maradt a mai napig.
A személyes életemben nagy változást hozott, amikor eldöntöttem, hogy kerülöm a tömegközlekedést és mindenhová sétálni fogok. Ennek lett egy nagyon pozitív hozadéka: minden nap lett majd 2 órám imádkozni. Egyedül sétálok a legtöbbet, így lehetőségem lett kizárólag Istennel beszélgetni, jobban Rá figyelni.
A másik nagyon meghatározó élményem ebben a rendhagyó időszakban az idei Passiójáték volt. Sokszor éreztem, éreztük a felvétel elküldéséig azt, hogy „Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben.” (Lk 22, 31-32) Isten vigyázott ránk, nem lettünk betegek és egy nagyon összetartó, erős egységet hozott köztünk létre lépésről lépésre.
Amit megtanultam és tovább viszek: A séta, a napi 2 órám az Úrral. A hála, amiért ilyen szerető és fantasztikus családom van, akikhez hazatérhetek. A hála a munkahelyemért, ahol szükség van rám. A hála a Jeromosba járó és azon kívüli barátaimért, akik – most leginkább virtuálisan – mindig velem vannak. A hála a Karitászos társaimért, akik továbbra is szolgálnak, illetve akik mindannyiunkért otthon maradtak. A hála a Liget Társulat tagjaiért, akikkel egymást támogatva, bátorítva végigküzdöttük ezeket a nehéz heteket, és végül egy léleknek erőt adó előadást hozhattunk létre. A hála Attila atya és Flóri atya támogatásáért és a Testvérek erősítő imáiért. És végül, de nem utolsósorban a hála Istennek azért, hogy ezen a helyzeten is átvezet minket, hiszen az Ő végtelen szeretetével mindig mellettünk áll.
Bús Márti
Plébánosunk továbbra is várja Olvasóink írásait, amelyben megfogalmazzák a nehézségek ellenére megélt pozitív élményeiket és annak megfelelő elhatározásaikat, hogy mindezzel másokat is elgondolkoztassanak. „Mit éltem meg a kijárási korlátozások idején? Mit látok másként? Mit szeretnék ezután is folytatni?
Email: plebanos.ujszegedi@gmail.com
Esteledett, amikor számítógépeink előtt összegyűltünk a bibliaórára. Ezúttal nem a plébánia nagytermében, hanem mindenki a maga otthonában, egymástól fizikailag távol, de lélekben közel. Hosszú ideje úton voltunk már a járványveszély fenyegetettségében. Három nappal húsvéthétfő után imádságot követően beszélgettünk mindarról, ami történt. Kerestük a fényt. Attila atya az emmauszi tanítványokról szóló szakaszt olvasta fel az evangéliumból, aztán arra kért bennünket, hogy próbáljuk felidézni a számunkra legemlékezetesebb szövegrészeket.
…egyszer csak maga Jézus közeledett… (Lk 24,15); Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték… (Lk 24,31); Hát nemde lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton…? (Lk 24,32) – hallatszottak az Örömhír szavai minden irányból, áthatolva téren és időn. Kétezer esztendős, szerte a világon számtalanszor elhangzott mondatok, melyek sértetlenül vészelték át a történelem viharait, s még ma is velünk vannak.
Lukács evangélista, ugye nem gondoltad, hogy egyszer ilyen különös módon idézünk Téged? Te orvos voltál, vajon hogyan szólnál hozzánk a járvány idején? És ti, emmauszi tanítványok, láttok-e most bennünket? A ti szemeiteket már nem akadályozza semmi, megtanultatok látni az emmauszi úton. De a mi látásunkat rengeteg minden korlátozza ebben a világban, az utóbbi időben különösen. Nekünk oly sok mindenünk van, ám e bezártságban nincs út, amelyen járhatnánk, nincs asztal, amelyhez közösen leülhetnénk, s a szent kenyérből sem részesülhetünk már hetek óta. Virtuálissá lett az életünk!
Abban azonban hasonlatosak vagyunk hozzátok, hogy töprengéseink közben Jézus felé fordulunk. Ahogyan a mai naplementében is, mikor a ti szavaitokkal kérjük Tőle: Maradj velünk…! (Lk 24,29).
Péterffy Gabi
Plébánosunk továbbra is várja Olvasóink írásait, amelyben megfogalmazzák a nehézségek ellenére megélt pozitív élményeiket és annak megfelelő elhatározásaikat, hogy mindezzel másokat is elgondolkoztassanak. „Mit éltem meg a kijárási korlátozások idején? Mit látok másként? Mit szeretnék ezután is folytatni?
Email: plebanos.ujszegedi@gmail.com
Kedves Testvérek!
Csütörtök esténként a felnőttkatekézis csoportunkban – a Skype segítségével látva és hallva egymást – egyre jobban az fogalmazódott meg bennem, hogy ez a világjárvány az egészségünkre veszélyes, de a lelki életünket nagyon szépen felpezsdítette!
Sokat vagyunk egyedül, elcsendesedünk. Ráérünk befelé figyelni. Ha Isten ott van a szívemben, akkor a befelé figyelés = Istenre figyelés.
Ez az új helyzet nehézségekkel jár. A megpróbáltatásokat nem szeretjük, mert nehezek, mert sok alkalmazkodást igényel. A taizéi John testvér „Zarándok Isten” című tanulmányában nagyon szép és megszívlelendő gondolatokat találtam az alkalmazkodásról. „A megpróbáltatás olyan esemény a Bibliában, amely föltárja mi rejtőzik az emberi szív legmélyén. Akadályok között, azok legyőzése érdekében cselekedni kell, így mindaz, ami rejtve volt, felszínre kerül és láthatóvá lesz. A Szentírás itt Istenbe vetett bizalmunkra kérdez rá: mennyire vagyunk képesek Isten útját követni még akkor is, amikor elveszettnek érezzük magunkat? Erre a kérdésre nem tudnánk válaszolni, ha nem mennénk át a megpróbáltatás kohóján, s így enélkül megmaradnánk a kétkedés homályában… Tehát a megpróbáltatás nem más, mint a keskeny ösvény, amelyen át kell haladni, hogy elérjük a legnagyobb jót. Ez is része tehát Isten tervének, aki minden embert a boldog életre akar vezetni.” (a könyvet Plébános urunk fordította!)
Ezek a gondolatok nagyon jót tettek a lelkemnek! Ráébresztett, hogy így van ez jól: kevesebb rohangálás, sokkal kevesebb munka, kevesebb felszínesség, látszat dolgok. Sokkal több nyugalom, elmélyülés és valódi szeretetteljes kapcsolat. Amikor, ha megkérdezem: hogy vagy? – van időm a válaszodat meghallgatni. Amikor olyan könyvet is előveszek, ami valódi figyelmet igényel – nekem ez a könyv is ilyen volt. Elő-elő vettem, de mindig letettem, most meg mintha John testvér nekem írta volna!
Remélem, hogy mindannyian betegség nélkül éljük át ezt a járványos időszakot! Szeretném, ha minél több megmaradna az új és jó tapasztalataimból, és szokásommá válna! Szeretném, ha a vírushelyzet elmúltával, Isten segítségével új ember lehetnék!
Kívánok nektek is jó elmélkedést. Kívánom, hogy minél többször érezzük meg és fogadjuk el az Úr terelgetését a teljesebb élet felé!
Ludányi Olga
Hogyan éled meg a korlátozásokat? Mit tanultál belőle? Mi az a jó gyakorlat, amit akkor is tovább akarsz folytatni, amikor helyreáll a “rend”? stb.
Továbbra is várjuk a hasonló témában született írásokat a plebanos.ujszegedi@gmail.com címre, és ide várja plébánosunk a családi fényképeket is, amiket kinyomtathat, hogy a templomba, a Szűzanya szobra illetve ikonja mellé tehessen, mintegy oltalmába ajánlva a híveket.
A premontrei szerzetesrend 2021-ben ünnepli fennállásának 900 éves évfordulóját. Magyarországon már az alapító, Szent Norbert életében jelen voltak a premontreiek, sorsuk az ország történelmével összefonódott.
Mit csinálnak ma, a 21. században a rend tagjai? Kicsodák ők? Szerzetesek, papok és nővérek, akiknek ünnepélyes közösségi imádság, lelkipásztorkodás, tanítás és szegénygondozás jelöli meg életüket.
Három éven át tartó munka lezárultának eredményeképpen készült el A premontrei örökség című, egész estés dokumentumfilm, mely megrendítő valóságában ábrázolja a rend közösségét, csendes és alázatos munkáját társadalmunk mindennapjaiban. A Csornai Premontrei Prépostság, a Gödöllői Premontrei Apátság, a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság és a Premontrei Női Kanonokrend tagjai, ők, szám szerint negyvenen alkotják a Magyar Premontrei Cirkáriát. Budapest, Csorna, Gödöllő, Keszthely, Nagykökényes, Nagyvárad, Szombathely, Türje, Zsámbék és több más kisebb település mondhatja magáénak rendházaikat, templomaikat, iskoláikat, szociális intézményeiket.
A film készítői három éven keresztül követték a közösségek életét, betekintést nyertek a leghétköznapibb és legünnepibb alkalmaiba, így az eddiginél teljesebb képet kaphatunk a premontreiek országunkban betöltött szerepéről. Érdekesség és szerencsés egybeesés, hogy filmünk pont a papi és szerzetesi hivatások vasárnapján (húsvét negyedik vasárnapján) kerül a közönség elé. Bízunk abban, hogy a közreadott film értékes gyümölcsöket terem; otthonainkban, családi környezetben, nyugalomban való megtekintése új ajtókat nyit Istenre és a világra, s közelebb hozza az immár 900 éves premontrei rendet a 21. századi emberhez.
Három éven át tartó munka lezárultának eredményeképpen készült el A „Premontrei Örökség” című, egész estés dokumentumfilmünk, mely megrendítő valóságában ábrázolja a rend közösségét, csendes és alázatos munkáját társadalmunk mindennapjaiban.
Örömmel hívunk most mindenkit legújabb filmünk online bemutatójára, mely 2020. május 3-án, 20.00 órától lesz elérhető.
Rendhagyó módon, a filmbemutató és az azt követő kerekasztal beszélgetés élő közvetítés révén itt elérhető »
Egyik-másik testvérünk megfogalmazta meglátásait arról, hogyan éli meg a mai helyzetet. Írásait fogadja szeretettel. (A videó alatt megtalálja).
Ugyúttal Attila atya kérését tolmácsoljuk:
„Hazánkban immár 5 hét telt el a járványügyi helyzet miatti megelőző intézkedések kihirdetése óta. A megpróbáltatásokkal teli új életforma mégis sokunk életében hozott új fölismeréseket, sőt jó gyakorlatokat. Arra kérlek benneteket, hogy néhány mondatban fogalmazzátok meg (akár itt az oldal alján is) mit sikerült felfedezni és tettekre váltani, sőt, később is folytatni is szeretnél. Bizony, tanulhatunk egymástól, és ezért aki elküldi nekem (plebanos.ujszegedi@gmail.com), azokból egy csokorra valót – valami módon – közre is adunk tanulságul.”
Videó-üzenet a templomból:
Szentmise veszélyhelyzet idején (2020. március 21)
Vihar és napsütés váltotta egymást azon a márciusi napon, amikor az utolsó nyilvános szentmiséket tartották a templomokban a járványveszély kezdetén.
Délután négy óra tájban hatalmas zápor szakadt a városra, de amikor elindultam a templomba, kisütött a nap. Eső áztatta, néptelen utcákon vágtam át, Szeged belvárosa aggódó szigorral emlékeztetett a híradásokban oly gyakran elhangzó intelemre: „Maradjanak otthon!” De hát misére készültem, vélhetően hosszú ideig az utolsóra…
A buszmegálló üres volt, és utasok nélkül érkezett a busz, amelyre felszálltam. Mintha film pergett volna előttem, olyan különösnek tűnt az út a kihalt városon át az újszegedi Teréz anya templomig. De odabent élet volt, s a harangszóra csaknem megteltek a széksorok. Aki eljött erre a szentmisére, az bizonyára érezte, hogy a templomi közösségben megélt ünnepet most hosszú időre kell „elővételeznie”, s hogy a nagyböjt negyedik vasárnapjának előesti miséje ezúttal nemcsak a virágvasárnap és a húsvét ígérete, hanem egy korszak lezárása is az életünkben. Mondatvég egy váratlanul félbemaradt szövegben, amelynek még nem ismerjük a folytatását.
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan” – idézte Attila atya Saint-Exupéry gyönyörű gondolatát a vak ember meggyógyításáról szóló bibliai szakasz (Jn 9,1-34) magyarázatakor. „A világot új szemmel nézni”, „tisztán látni”, „a hit szemével látni” – számomra ezek voltak a prédikáció legfőbb üzenetei. Mert most hangsúlyosabb számunkra mindegyik, mint a közelmúltban bármikor. Életterünk fizikai értelemben beszűkült, de a lélek horizontja a végtelenre tárul előttünk. Ma szokatlan nézőpontból kényszerülünk szemlélni a világot: a bezártság szemszögéből. A külvilág képernyő méretűre zsugorodott, fenyegető és távoli lett – hogyan tekintsünk rá, hogy ne torzuljon el közben a látásunk? A Jézus által meggyógyított vak hitével? Egy világtalan tanítja látni a számítógépek nemzedékét! Mert bár naphosszat képernyőket nézünk, mégsem mindig látunk, és a külvilágtól való elszakítottságunkban most szó szerint világtalanok vagyunk. S itt összeér a jelen a bibliai történettel, melynek szereplői elénk lépnek és megszólítanak. Nagyra nőtt csendjeinkben tisztábban hallatszik a szavuk, és élesebben körvonalazódik az alakjuk. Vajon születik-e hitbeli megújulás ebből a találkozásból? Észrevesszük-e majd azt, amit eddig nem láttunk, s el tudjuk-e fordítani a tekintetünket arról, ami lényegtelen? Hogy aztán, mintegy megmosva arcunkat a magunk Síloe tavában, az evangélium szavaival mondjuk: „vak voltam, és most látok” (Jn 9,25).
Péterffy Gabi
* * * * *
Szentmise – másképpen
„Ma nem lesz nyilvános szentmise.” Már az ötödik vasárnapon ébredünk erre a gondolatra, de még mindig nehéz elhinnünk, hogy a mondat tartalma valóság.
Ezen a délelőttön az ember nem nyúl a kabátjáért, hogy szentmisére induljon, miközben az utca képére gondolataiban már a templomé vetül, a gyülekező híveké, az ünnepi készületé. Ma nem ül be a padba a megszokott helyére, nem üdvözli az ismerősöket, nem követi tekintetével, hogy a sekrestyés az utolsó simításokat végzi az oltár díszítésén, és nem várja figyelmesen azt sem, hogy a szentírási szövegek magyarázata hogyan kapcsolódik a jelenhez a prédikációban. A vasárnapi szentmise semmihez sem hasonlítható légköre, fényei és hangjai mind hiányoznak ma az életéből. A világjárvány elrabolta az élő orgonaszót és az éneket, a Jézussal való találkozás lehetőségét az Eucharisztiában, s a közösen megélt liturgia minden pillanatát.
Ma hívek nélkül megtartott szentmisék résztvevői vagyunk a képernyők előtt, valamiféle elszigetelt együttlétben, amely épp olyan ellentmondásos, mint a mostani életünk. Gazdagok és megraboltak egyszerre vagyunk. Az egész világ az otthonainkba jön a technika jóvoltából, s eljön hozzánk az Egyház is, megszólít Jézus szavaival. Megannyi közvetítésből válogathatunk, s szebbnél szebb templomokból hallgathatjuk az igehirdetést. Hozzánk már a távoli szentmisével egy időben eljut az, amit az első keresztények missziós utak viszontagságos esztendői során adtak hírül a világnak. Pál apostol, mit szólsz ehhez? Ugye gyorsak és ügyesek vagyunk? Ha Te állnál a kamerák előtt, szépséges mondataid közül melyeket hallanánk Tőled e válságos időkben?
Most a családok válnak templomokká, így fogalmazott a minap a Szentatya. Gyönyörű kép: templomok milliói épültek fel hirtelen a Földön! Vajon hogyan fogadjuk bennük Jézust? Lélekben és gesztusainkban a liturgiát követve, ahogyan plébánosunk kérte, s ahogyan azt a templomban tesszük? Szentmisét megélni otthon, a térben távoli liturgiához kapcsolódva: új motívum az egyháztörténet hatalmas tablóján! Korunk egyik szimbóluma? A szétszabdalt egységé, az összekapaszkodni vágyó különállásé, amely a maga kuszaságában is féltve őrzi a keresztény múltat, s benne azt az időszakot, amikor még házaknál tartották az istentiszteletet.
Attila atya nemrég az emmauszi tanítványokról szólva három utat rajzolt meg előttünk: a tanítványokét Jeruzsálemből Emmauszba, a Jézussal való találkozás belső útját, valamint a visszautat Jeruzsálembe, immár a találkozás fényében. Adja Isten, hogy majdani visszatérésünket a templomban megélt szentmisékhez ugyanez a fény ragyogja be!
Péterffy Gabi
Plébániánk emeleti termében április 24-én felvett taizéi énekes imaóra alkalmat nyújt arra, hogy aki szeretne 40 percet erre szánni, otthonról is bekapcsolódhat:
Szeretet Istene, tekints családodra. Jöjj és segítsd az emberiséget, melyet komoly szenvedés gyötör. Vigasztald azokat, akik sírnak, támogasd azokat, akik bátran felvállalják a szolidaritás kihívását. Krisztus föltámadása által ismeretlen látóhatárt társz fel számunkra, ahol új fény támad. Így, amint Húsvét reggelén, újra megtalálhatjuk a reményt és életünkkel tudjuk elmondani: „Krisztus föltámadt!” – „Igen, valóban föltámadt az Úr, allelúja!” (Alois testvér, taizéi prior imádsága)