Mintegy fél évszázada, 1973-ban új feszület került a templomba: Rétfalvi Sándor szobrászművész alkotása. A 4,5 méter magas, hársfából készült keresztre embernagyságú, ghánai mahagóni fából készült Corpus került.
A lelkét kilehelő Krisztust ábrázoló remekmű történetéről itt olvashatunk részletes, fényképes beszámolót. Aradi Márta gyerekkori emlékeit idézte fel, amikor Havass Géza plébános elmondta, hogyan szerezte be az Afrikából az alapanyagot, majd miként tudta a művész kifaragni ezt a remekművet, és helyére tenni az óriási alkotást.
A múlt héten történt, hogy váratlanul megmozdult Krisztus, hogy leszálljon a keresztről… Sekrestyésünk vette észre, hogy majdnem lezuhant.
Plébánosunk azonnal hívta a Tömörkény Művészeti Iskolában tanító barátját, Bodó Jenőt, hogy segítsen megelőzni a bajt. Dabis Jenővillanyszerelő mester is segítségünkre sietett, és állványt biztosított a szakszerű helyreállítás céljából.
A helyreállítás lépéseiről a hetente, e-mailen kiküldött Liget Hírlevélből tájékozódhatunk (feliratkozás a jobb oldali oszlopban lehetséges).
A Szeged-Csanádi Egyházmegye pasztorális Helynöksége által szervezett hétköznapi teológia program keretében 2022. november 3-án Pálfai Zoltán plébános úr „A halál arcai” címmel tartott előadást.
Október végén, november elején Mindenszentek ünnepe és halottak napja környékén emlékezünk halottainkra, kilátogatunk a temetőkbe, gyertyát gyújtva emlékezünk. Eközben óhatatlanul elgondolkozunk a halál tényéről. A halálról, amelyet megtapasztalunk akkor, amikor szembesülünk szeretteink halálával. De a halál másik oldala az, ami már az örök életbe való átlépést jelenti.
Plébános úr előadásának elején hallgatósága figyelmét a Húsvéti Szent Három Napra irányította. Nagycsütörtök estéjén már a fájdalmas halálra készülő, vérrel verejtékező Jézusra emlékezünk, ami elvezet a Keresztúthoz és keresztre feszítéshez. Jézus, az Emberfia szenvedése során eljut a teljes elhagyatottsághoz, amikor azt monda: „Atyám, Atyám, miért hagytál el engem?” Majd jelezve azt, hogy megtörténik az, amiért vállalta emberi voltát, bűneink megváltását, a kereszten felkiált: „Kezedbe ajánlom lelkemet.”
Nagyszombat a csend napja, a halva fekvő Krisztus napja, a várakozás napja, ami Húsvét hajnalát, Jézus dicsőséges Feltámadását megelőzi.
Ezt követően Pálfai atya feltette a kérdést: milyen reakciót vált ki belőlünk valakinek a halála? Mit gondolunk a halálról?
Napjainkban sokan rejtegetik a halállal kapcsolatos érzéseiket. Pedig a halál életünk csúcspontja. A halál ad értelmet egész életünknek. Ma azt tartjuk jó halálnak, ha valaki szenvedés nélkül gyorsan eltávozik ebből a földi életből. Ezért sokan nem szeretik a temetést. Nem engedünk annak a fájdalomnak, ami embertársunk halálával átjár bennünket. Nem búcsúztatjuk el halottainkat.
Bruegel: Út a Kálváriára c. festmény alapján emlékeztetett arra, hogy mindannyian úton vagyunk halálunk, az örök élet felé. A festmény több száz alakja minket is jelképez, mert ott van a keresztet hordozó Krisztus, de a festő nem helyezte középpontba, mert az egyes ember élete útját akarta ábrázolni. Jobban kell a halál tényét életünkbe ötvözni.
Karl Rahner gondolatait idézve, a halál pillanatában jutunk el a legnagyobb szabadságra, amikor megvalósul a beteljesülés, amiért élünk, hogy találkozzunk Jézussal.
Arról nincs tényleges tapasztalatunk, hogy mi a halál. Sokszor nem tudjuk, hogy a haldokló ember mit érez. De meg kell adnunk a haldoklónak a legnagyobb szeretetet. Kísérni tudjuk azon az úton, mely a beteljesüléshez vezet. Meg kell őriznünk a haldokló ember emberi méltóságát.
Plébános úr előadásának következő részében a „halál arcait” mutatta be. Elsőként Jézus arcát, amelyhez segítségül M. Grünewald, Isenheimi oltárát hívta segítségül. A keresztre feszített Jézus, aki ott ember volt, aki halálával megnyitotta az utat a megváltáshoz. Az elhagyatott ember érzését plébános úr József Attila szavaival érzékeltette.
„Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot…
Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.”
A halál arca önmagunkon: a halál, mint egy tőr átszúrja szívünket. Ehhez kell a hit. Hisszük, hogy a halál után az örök élet vár ránk. Grünewald oltárképén, az előtérben ott van egy kicsi bárány a kehellyel. Finom jelzés az Utolsó vacsora ígéretére.
Mi a halál? Az Isenheimi oltár Jézus-képén megmutatkozik Jézus fájdalmas emberi arca, (Miért hagytál el engem?) és Jézus isteni arca (Kezedbe ajánlom lelkemet).
A halál készség és feladat egyszerre. Életünk zarándokútján fel kell készülnünk halálunkra, hogy méltók legyünk halálunk pillanatában a Jézussal való találkozásra.
Plébános úr még egy festmény segítségével hívta fel figyelmünket arra a feladatra, ami halottaink iránti kötelességünk, feladatunk. Ez a festmény Mantegna: Krisztus siratása. Mi sem menekülhetünk el halottaink mellől, el kell búcsúznunk tőlük szeretettel.
A halál arca a túlvilágon: örök kérdés az ember életében, hová mentek halottaink. Szeretnénk egy pillanatra bekukucskálni arra a túlpartra. Halottaink elhagytak minket vagy megérkeztek? Véget ért életük vagy éppen ekkor kezdődött el? Ezek az örök emberi kérdések, mert a „túlpart” egy felfoghatatlan titok.
A halál arca a síron: az evangélium leírása szerint az asszonyok ott voltak és ültek a sírral szemben. A követ már Krisztus sírja elé görgették, s az asszonyok vártak. Mi történt ezután? Mi történt nagyszombat csendjében? Pálfai atya a „húsvéti” ikon segítségével magyarázta ezt. Jézus alászállt az alvilágba, s az ikon ábrázolása szerint megfogta Ádám és Éva kezét, és kihozta őket a halálból, az örök életre. Jézust már megdicsőült testben ábrázolják az ikonon, ami jelzi, hogy amiért értünk, bűneink megváltásáért emberré lett, az beteljesedett; halálunk után, hitünk segítségével minket is elvezet az örök életbe.
Köszönjük ezt a tanítást!
Homoki Nagy Mária
A gyermekeink elvesztése, fájdalmas tapasztalat az Élet törékenységéről. Hónapokra, évekre elcsendesít minket! De időnként a némaságot, csendet meg kell törni! Néha tettel, néha szavakkal, néha egy-egy gondolattal – ami által a szemléletváltás elindulhat, a nyitottság, elfogadás növekedhet az emberekben. Köszönjük, hogy olyan sokan eljöttek erre a rendhagyó alkalomra!
2022. október 16-án hagyományteremtő szándékkal szentmisére került sor az Árpádházi Szent Erzsébet Templomban. A Csillagfény szülői gyásztámogató csoport 2020-ban jött létre azzal a céllal, hogy a várandósság alatt, a szülés körüli időszakban, ill. csecsemő és kigyermekkorban elhunyt gyermekek családjainak támaszt nyújtson. A gyásztámogató csoportot gyermeküket elvesztő szülők és szakemberek hozták létre. Idén álmodtunk egy szentmiséről, Thorday Attila atya segített abban, hogy ez megvalósuljon. Köszönjük a befogadást, támogatást és azt, hogy missziónk erőt kapott ezen a megkezdett úton! A szentmise utáni tartalmas beszélgetések a templom közösségi termében megerősítették bennünk azt, hogy hittel, szeretettel meg kell törni a csendet.
Nagyillés Éva a Csillagfény Szülői gyásztámogató csoport egyik alapítója mondta: „Az elmúlt évek találkozásai a Korábban Érkeztem Alapítvány által és az út, amit együtt járunk be, a rendszeres támaszadó beszélgetéseink méltó terveket, lehetőségeket vetítettek a jövőbe. Ennek az egyik legnagyobb támogató közege, hogy a Korábban érkeztem Alapítvány bázisának közelében, a Koramentorháztól pár száz méterre az újszegedi Árpádházi Szent Erzsébet templomba meghívhattuk azon érintett családokat, akik számára az október 15-i Babagyász világnapja jelentéssel bír. Bár sokan csak legyintenek mondván, hogy „megint egy világnap”, de mi ezt magunkénak tekintjük!
Mások meg azért legyintenek, hogy a múltat békén kell hagyni, azon úgy sem tudunk változtatni meg folytatják, hogy törődj inkább az élőkkel… Számtalan meglátás közül csak megemlítettem néhányat. Mi nem ebben hiszünk! Hanem abban, hogy együtt, közösségben, jövőbemutatóan segítsünk a gyászban és a felépülés útján haladva, ha szükséges értő hallgatással, megértő szívvel és lélekkel. Lelki szabadságot kapunk, ami által adhatunk önmagunkból.
Sok tabut őriz a világ és közöttük pont ilyen a ki nem teljesedő várandósság, születés körüli gyermekveszteség, gyermekek halála.”
Thorday Attila atya helyet adott annak, hogy a változás elinduljon a némaság megtörésében. Jövőbe mutató terveket fogalmaztunk meg Attila atyával, ezek között szerepel egy emlékhely kialakítása a templom kertben, valamint a Babagyász világnapjához kapcsolódó mise megszervezése évről évre. Amennyiben csatlakozni szeretne a csoporthoz vagy kérdése, javaslata van ezzel a témával kapcsolatosan, kérjük keressen minket!
Email: csillagfenygyasztamogatas@gmail.com
Üdvözlettel: Csillagfény Szülői Gyásztámogató csoport
***
Média-megjelenések a szentmiséről:
Október 13-án, csütörtökön rendhagyó estére került sor a plébánia nagytermében. Barkos Bea művésznő jött el művészettörténeti előadást tartani és bevezetést adni a tűzzománc készítés rejtelmeibe (ő készítette a Teréz anya templomunkban látható 4 evangélistát ábrázoló tűzzománc-képeket).
Érdekes megállapításokkal vezetett rá minket, hogy micsoda nagy spirituális hatással bírt már az őskorban is egy-egy barlangrajz a maga egyszerű, ám mégis nagy hatású funkcionális ábrázolásával az akkori emberek gondolkozásában.
A kivetített képek segítségével Bea párhuzamot vont az őskori és a jelenkori ábrázolások bizonyos hasonlóságai között. Meglepő volt hallani, hogy az ókorban voltak olyan korszakok, melyben az életet és nem az érzelmeket ábrázolták a mezopotámiaiak, sőt megtudhattuk, hogy már Krisztus születése előtt 4000 évvel léteztek író-olvasó népek. Megismerhettük a Déva közeléből származó tatárlaki korongot, melyen szintén találhatóak ősi –rovás-írásjelek ugyanezen időszakból. Bea bemutatta férje, Simon Miklós tűzzománc alkotását is, amelyet pont ez a tatárlaki lelet ihletett. Mindig meglepő számomra, ahogy Bea is kiemelte előadásában, hogy a művészeti ábrázolások mindenkiben másképp „dolgoznak”, más jelentést hoznak a felszínre. Ezt az előadás során is megtapasztalhattuk a sok képi és kézzel fogható alkotásban. A templomi festmények magyarázatában ízelítőt kaptunk az ősi szimbólumok megjelenéséről a vallási ábrázolásokban, díszítésekben. Megláthattuk, hogy mennyire egymásból táplálkozik és együtt él a múlt és jelen ábrázolása egy-egy művészi alkotásban.
Befejezésül hallhattunk egy alkotás születéséről , hogy az nem mindig egy lendülettel készül el. Bea olyan képet is mutatott, amely sokáig, majd ötven évig érlelődött Miklósban, míg végül az elmúlt évben a fények megjelenítésével az alkotás teljessé vált. Meglepő megállapításokat hallhattunk saját alkotói életükről. Saját elmondása szerint Miklós most jutott elösszegző korszakába, amit az is jelez, hogy előszeretettel fest Krisztus fejeket, Bea pedig a 14 stációt készíti tűzzománcból. Amatőr lelkesedésünk az előadás végén még jobban kiteljesedett, hiszen jó néhány tűzzománc alkotást kézben tartva, a fényhatásokat kipróbálva közelebbről is szemügyre vehettünk. Nagyon hálásak vagyunk Barkos Beának és Simon Miklósnak ezen élménydús esti felüdülésért. Köszönjük!
Szendrényi András
Az Újszegedi Szkóla szeptember 25-én a Teréz anya templomban (majd október 2-án Makón) énekelte a Kájoni-misét. Tételei a XVII. századi, Kájoni János erdélyi ferences szerzetes által összegyűjtött és a „Cantionale Catholicum” című, vallásos népénekeket tartalmazó korabeli énekeskönyvéből való válogatás.
Ezek az énekek közvetlenül kapcsolódnak a szentmise cselekményeihez, közülük több megtalálható az „Éneklő Egyház” című énekeskönyvünkben is – olykor más szöveggel. A daloknak különleges hangulatot ad a régies szöveg.
A mise tételeit Szalay Olga (zenetudós, népzenekutató) válogatta, és adta közre. Az egyes tételekhez készült hangszeres kíséretet Pechan Zoltán hangszerelte át az újszegedi együttes adottságainak megfelelően, Kecskés András és Olsvai Imre munkáinak illetve Fábri Géza „Égig érő énekek” című kiadványának darabjaiból
A mise tételeit Szalay Olga (zenetudós, népzenekutató) válogatta, és adta közre. Az egyes tételekhez készült hangszeres kíséretet – L. Kecskés András és Olsvai Imre munkáinak illetve Fábri Géza „Égig érő énekek” című kiadványának darabjaiból – Pechan Zoltán hangszerelte át az újszegedi együttes adottságainak megfelelően. A gyerekek énekét a szkólások szülei is erősítették. Mindkét szentmise után jó volt látni, átélni, milyen sokan mentek oda a gyerekekhez, résztvevőkhöz gratulálni és megköszönni a felemelő zenei szolgálatot.
Számomra is nagy élmény volt, hiszen együtt zenélhettem családom több tagjával. Eszter az énekkarban énekelt, Ádám és én a zenekarban játszottunk. Jó volt látni, hogy gyermekeimnek is fontosak ezek az alkalmak. Lelkiismeretesen jártak a próbákra és itthon is gyakorolták a szólamot. Egy-egy ilyen zenei szolgálat fontos tapasztalat minden gyereknek. Átélik azt, hogy tevékenyen hozzájárulhatnak a szentmiséhez, idejüket, munkájukat ajándékozhatják a Jóistennek. A közös próbák, a miseszolgálatok, az utazások és az év végi pizzázások, együtt eltöltött idők közösségi élményt, az összetartozás és az újszegedi plébániai nagyközösséghez tartozás élményét adja gyermekeinknek. Eszter lányom szívesen jár az énekkarba és látom, hogy mennyivel másképp vesz részt a szentmiséken, amikor a szkóla énekel, mint amikor csak mellettem üldögél a padban. Számomra nagy öröm, hogy ilyen módon ő is jobban be tud kapcsolódni a miseszolgálatba.
Siklósné Pechán Szilvia
A fényképeket Krisztin Német István, az énekek videó-felvételét Körmöczi László készítette.
Szép idézettel köszöntötte plébánosunk a vasárnapi szentmisén a híveket, s az evangéliumi tanítás mellett ezekre a sorokra építette prédikációját is: „… nincs meg a kincs, mire vágytam, / a kincs, amiért porig égtem. / Itthon vagyok itt e világban / S már nem vagyok otthon az égben”. E gyönyörű szavakkal megfogalmazott életérzés bizonyára számunkra sem ismeretlen, vélekedett Attila atya, már a szentmise kezdetén azt kívánva: ne csupán az anyagi világban legyünk otthon, de hitünk által találjuk meg a lelki élet kincseit is.
Kosztolányi Dezső Boldog, szomorú dal című versének gondolatvilága ez alkalommal Lukács evangéliumának tanításához illeszkedett, mely szerint már egy mustármagnyi hit is csodákra képes (Lk 17,5-10). A prédikáció szavai megjelenítették számunkra a picinyke magot, amely még rossz talajon is életben marad, s ha tápanyaghoz jut, hatalmas növénnyé terebélyesedik. E mustármagnyi hit kibontakoztatására buzdította tanítványait annak idején Pál apostol, s ugyanerre hívott bennünket a szentmisében Attila atya. Bizonyára nem véletlenül választott idézetet a Kenyér és bor című Kosztolányi-kötet 1916-ban írott nyitóverséből, hiszen az megdöbbentően időszerű ma is.
Ha e mustármagnyi bevezető után végig olvassuk a verset, rögtön megértjük, miből fakad a címben jelzett kettős életérzés, a boldogság és a szomorúság együttes jelenléte. Hiszen a jólét, a kényelem és a társadalmi elismertség képeire a hiányérzet víziója felel a vers utolsó tizenkét sorában, miután a boldogságot önmagukban nem nyújtó javak felsorolását megtöri a „De néha megállok az éjen” sötétsége. Jajkiáltás hangzik, s a költő négyszer is kimondja a „kincs” szót, mintegy nyomatékot adva fontosságának. A költeményben tíz „van” állításra jut egyetlen „nincs”, és mégis, ez a „nincs” súlyosabb annál a tíznél, hiszen olyan kincsre utal, amely értelmet ad az életünknek.
***
Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal
Van már kenyerem, borom is van,
Van gyermekem és feleségem.
Szívem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
Suttogva hajolnak utamra,
és benn a dió, mogyoró, mák
terhétől öregbül a kamra.
Van egyszerű, jó takaróm is,
telefonom, úti bőröndöm,
van jó-szívű jót-akaróm is,
s nem kell kegyekért könyörögnöm.
Nem többet az egykori köd-kép,
részegje a ködnek, a könnynek,
ha néha magam köszönök még,
már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
tárcám van igaz színezüstből,
tollam, ceruzám vígan illan,
szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
langy téa beteg idegemnek,
ha járok a bús Budapesten,
nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
könnyekbe borít nem egy orcát,
és énekes ifjú fiának
vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
gyötrődve, halálba hanyatlón,
úgy ásom a kincset a mélyen,
a kincset, a régit, a padlón,
mint lázbeteg, aki föleszmél,
álmát hüvelyezve, zavartan,
kezem kotorászva keresgél,
hogy, jaj! valaha mit akartam.
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.
Péterffy Gabriella
Október 8-án Attila atya szervezésében jótékonysági olasz vacsoraesten vehettünk részt az újszegedi plébánia nagytermében. Bonecz Tamás és felesége Bakó Anikó valamint a segítőik ízlésesen megterített asztalokkal fogadtak miket, ínycsiklandó finomságokat szolgáltak fel nekünk, velencei étel- és italspecialitásokat kóstolhattunk meg.
Tamás sokat mesélt nekünk a vörös és fehér borokról, koktélokról és a változatos menüről: volt languszta, chilisbab, spenótos lasagne, sütőtökös penne, sajttál és még sok finom élőétel.
Később megtudtuk, hogy Tamás nem vendéglátással foglalkozik, mégis úgy éreztük, mintha nem először csinálná. A velencei fényképek vetítése kellemes aláfestő zenével még inkább emelte az est itáliai hangulatát.
Jó volt találkozni, beszélgetni a régi és új ismerősökkel – igazi töltekezés volt ez az este. Köszönjük Tamáséknak a ráfordított időt és energiát. Az est bevételének nagy részét a templomtető felújítására fordítják. Reméljük lesz folytatása az eseménynek.
Tallósy Koppány és Andi
Impressziók a tanévnyitó felnőtt katekézis óra nyomán.
Azon a szeptemberi estén még csak fellapoztuk a könyvet, s mintha máris beköszöntött volna az adventi időszak. Az első fejezetcím a karácsonyi ünnepkört hirdette, pedig kora ősz volt még, napsugaras és langyos esőt hozó, melynek szépségéről ma is azt írná Radnóti Miklós: „Délben még nyár volt s délután esős / homlokkal vendégségbe jött az édes ősz.”
A tanévkezdést is hozó ősz mindig a karácsony felé mutatott. Már gyermekként, kimondva vagy kimondatlanul is tudtuk, hogy az iskolába járás négy hosszú hónapja után az ünnep csillogása vár majd ránk. Ám az advent közeledte talán sohasem volt ilyen nyilvánvaló az őszben, mint ezen a tanévnyitó órán, amikor még könyvünk is a távolinak tűnő ünnep gondolatával fogadott bennünket.
Új tanév, új könyv, s egy részben új, igen nagy létszámú csoport – akár annak idején, diákkorunkban. Új találkozások a nyári szünet után, újként megélt gesztusok, s persze a már óra közben is várt szeretetvendégség finom ízei. Csaknem karácsonyi hangulat!
Hazafelé sétálva azon töprengtem, mennyi gondolat és érzés születhet a már hangzásukban is gyönyörű szavak nyomán: karácsonyi ünnepkör, adventi idő. Talán csak egy végeláthatatlan felnőtt katekézis órán tudnánk mindannyian elmondani, amit ez a két kifejezés felidéz számunkra. Milyen nagy a szó hatalma! Hiszen azon a szeptemberi estén, a csaknem néptelen városban az adventi hajnalok hangulatát véltem érzékelni, a zárt kapuk és ablakok mögött rejtőző csendeket; az égbolt sem az őszi ég volt többé, hanem a hideg téli ég, mely alatt olykor adventi versek és dallamok járnak az ember fejében. „Karácsony felé”. „Ilyenkor decemberben” – súgta szelíden az este, s hirtelen úgy tűnt, mintha hópelyhek vegyülnének a szitáló esőbe, s az utcákat bevilágítanák a karácsonyvárás fényei.
Péterffy Gabriella
Az Újszegedi Mária-napok 2022-es évi öt napos sorozatának utolsó napja, szeptember 12-én a Rózsafüzér társulatok és minden rózsafüzért imádkozó hívő találkozója is volt egyben. Már délután 4 óra előtt elkezdtünk énekelni a sokak által ismert „Szeged-Zarándoklat” című énekfüzetünkből, hogy szívünket ráhangoljuk a Boldogságos Szűzanya köszöntésére drága Szent Nevének ünnepén.
Az ünnepi rózsafüzért 5 óra előtt kezdtük, addigra kb. 110 rózsafüzéres érkezett meg Szeged és a környező települések templomaiból, s az esti szentmiséig még 50-60 hívő csatlakozott az ünneplő hívek közösségéhez.
Az ünnepi szentmisét Szöllősi Tibor, temerini plébános celebrálta. Már mise előtt sokan szentgyónást végeztek, ahogy a Mária Napok többi napjain is a vendég atyák a hívek rendelkezésére álltak a gyóntatószékben, Flóri atyánk pedig a gyóntató szobában. Tibor atya is Délvidékről érkezett, ahogy ezen öt napon át mind az öt vendég atya. Mosolygós, megnyerő személyisége az oltártól és a szószékről is sugárzott. Különleges módon buzdított a további kitartó imára, a rózsafüzér napi elmondására: saját példáján, és ismert nagy emberek, történelmi és tudós személyiségek konkrét példáján mutatta meg „e gyógyerejű olaj csepegtetésének” erejét, fontosságát, kivétel nélkül mindannyiunk számára, családjaink szeretteink, hazánk, nemzetünk, és az egész világ számára. A rózsafüzér Jézus központú ima, Ferenc pápa beszédéből is idézett, és mivel a Szűzanya mindig az ő Szent Fiához visz, vezet minket, a szentmisében megújuló áldozatra is rámutat. Éppen ezáltal mondja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus – minden szentmisében! – „Fontos vagy nekem, számítok rád! Érted haltam meg, érted támadtam fel, érted vagyok itt minden szentmisében! Gyere hozzám bátran! Gyere hozzám minden nap!”
Tibor atya megdicsért minket a szép, fölemelő, hittel és erővel teljes közös imáért éneklésért is, amit hallott. Erősödjünk meg mindennapjaink számára a Mária Napok alatt hallott nagyszerű tanításban, amelyet mind az öt kitűnő vendégpaptól hallottunk! Krisztus erejére támaszkodva, a Boldogságos Szűz Mária anyai segítségében bízva éljünk hitvalló életet!
Aradi Mária