Karácsony után negyven nappal szépséges nevű ünnep köszöntött ránk: Gyertyaszentelő Boldogasszony. Ezek a fenséges hangzású, láttató erejű szavak Urunk bemutatásáról üzennek számunkra.

Az idei ünnep szentmiséjének kezdetén, plébániatemplomunkban Attila atya megszentelte a Mária-oltár elé helyezett gyertyákat, majd meghintette szenteltvízzel az egybegyűlt híveket. Prédikációjában Lukács evangéliumának az alkalomhoz kapcsolódó szakaszát értelmezte, mintegy megjelenítve előttünk a jeruzsálemi templomba érkező Szent Családot, valamint Simeon és Anna találkozását Jézussal.

E bibliai kép nyomán mindig azt érzékelem: fény vetül az idősekre ebben a jelenetben. Az öreg Simeon karjaiba veszi a gyermek Jézust, a világ világosságát, már szól is ajkán a „Nunc dimittis” kezdetű imádság, a nyolcvannégy esztendős Anna prófétaasszony pedig vele együtt dicsőíti az Istent. Milyen jó tudni, hogy valaha léteztek, s milyen szép látni, hogy eljöttek a templomba és találkoztak Jézussal! Íme, néhány pillanatra idősekkel egészül ki a Szent Család! Simeon igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta (Lk 2,25), Anna nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal (Lk 2,37). Mélyen hívő és bölcs embereknek ábrázolja mindkettőjüket Lukács evangélista, amikor a betlehemi gyermekkel együtt helyezi őket képének középpontjába.

Manapság a mi életünkben is fény sugárzik az idősekre a veszélyhelyzet okozta sötétségben. Nap mint nap hallunk és olvasunk róluk, óvjuk és vigyázzuk őket. Különös, hogy egy világjárványnak kellett elkövetkeznie ahhoz, hogy így figyeljen rájuk a társadalom! Sokan közülük még ebben a kivételes helyzetben is eljönnek a templomba, mások otthonról kísérik figyelemmel a miseközvetítéseket. Talán vágyódva tekintenek az említett bibliai jelenetre, ahol több generáció van együtt, hiszen hosszú ideje szeretnének már találkozni gyermekeikkel és unokáikkal. Nemcsak a kapuban, a kertben, vagy a képernyőkön látni őket, hanem bent a házban és a templomi közösségben is. Simeon és Anna pedig bizonyára elcsodálkoznának a mai idősek okoseszközeit látva, aztán szelíden elmosolyodnának Jézus neve és az imádság hallatán, amely úgy szól ma is, ahogyan ott a jeruzsálemi templomban elhangzott. Mi több, az egész világon hallható ezen a napon, Urunk bemutatásának ünnepén.

Péterffy Gabriella

Mintha éjféli misére gyűltünk volna össze, olyan várakozással teli volt a hangulat a Teréz anya templomban december 24-én a délutáni szentmise előtt. A tél sötétjében a karácsonyfa és az oltár fényei hívogatták az egyre nagyobb számban érkezőket. A kezdőének hangjaira aztán nemcsak a lámpák gyúltak fel, de a Betlehemi láng is megérkezett hosszú útja után a Születés barlangjából.

Közösségünkbe egy cserkészcsapat tagjai hozták el, továbbadva fényét az oltár mellett álló gyertyának. E gyönyörű pillanat nyomán önkéntelenül is arra gondoltam: ebben az esztendőben a húsvéti gyertya nem láthatott bennünket együtt ünnepelni, a Betlehemi láng igen.

„Jézus az emberek közé jön. Ott akar lenni, ahol mi vagyunk. Közöttünk akar élni” – elmélkedett Attila atya Lukács evangéliumának Jézus születését idéző sorairól, szólva az evangélista személyéről, írói szemléletmódjáról és történeti igényességéről is. „Ami akkor és ott megtörtént, az ma is bontakozik közöttünk” – folytatta plébánosunk, kétezer esztendőt ívelve át gondolataival. Emlékeztetett bennünket arra, hogy Jézust egyszerű emberek fogadták be maguk közé oda, ahol éltek, ezért nekünk sem csupán a különleges élethelyzetekben kell Őt keresnünk. A Megváltó eljövetelében az Isten jóakarata nyilvánul meg az ember felé, s a mi feladatunk ezt a jóakaratot továbbadni másoknak.

December 25-én, Urunk születése napján János evangéliumának csodálatos Ige-himnuszáról elmélkedhettünk a prédikáció nyomán. „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige” (Jn 1,1). Attila atya ezúttal arról szólt: János a fényszimbolikával érzékelteti, amit Máté és Lukács a maguk evangéliumában a Megtestesülésről elmondanak. „A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt nem fogta föl” (Jn 1,5). A korabeli emberiséget szimbolizáló sötétség sajnos itt és most is jelen van bennünk, amikor nem figyelünk eléggé Jézus tanítására. A jó hír viszont az, hogy akik befogadják Őt a szívükbe, azok életét meg tudja változtatni. Átformál bennünket, s ha engedjük, mi is a világosság fiai (Jn 12,36) lehetünk.

Karácsony fényei megváltozott világunkban is beragyogták hát az ünnepet! A liturgiában az állandót, a múlhatatlant – az Örökkévaló jelenlétét tapasztalhattuk meg.

Péterffy Gabriella

Több szempontból is eltért az idei búcsú az eddigiektől. Az egész világot ért járvány miatt mindannyian védőmaszkban vettünk részt az ünnepi szentmisén, nélkülözve a Szt. Cecília kórusunk szép énekeit, amelyek által mindig emelkedettebbé vált a liturgia. Nem teltek meg a padsorok sem, mint az előző években, részben a távolságtartás miatt is, valamint a vírusfertőzéstől való félelem is többeket otthon marasztalt.

Attila atya bevezető köszöntőjében említette, hogy éppen 110 évvel ezelőtt, pontosan ezen a napon, november 19-én szentelték fel a templomot, majd az oltárra helyezte Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéjét (hitelesített csontereklye), amelyet 2018-ban Kiss Imre atya közreműködése által kapott ajándékba a templomunk.

Az ünnepi mise főcelebránsa és igehirdetője Tőkés György atya, a jezsuita rend szerzetese volt, aki Srí Lankán, vagyis Ceylon szigeten teljesít szolgálatot, azonban most itt él a szegedi jezsuita közösségben. Az atya Jézus tanításából hangsúlyozottan is az ellenség szeretetére hívta fel figyelmünket.

Gazdagon kifejtette, hogy a „szemet szemért, fogat fogért” (Kiv 21,24) ószövetségi törvény helyett „szeressétek ellenségeiteket” (Máté 5,44) mondás tettekre váltása nyerhet jutalmat a mennyben. „Ki tudja szeretni az ellenségét?” – tette föl a kérdést, melyre rögtön meg is adta a választ: Jézus. Ha mi az Ő oldalára állunk, Őrá hallgatunk, az Ő szemével tekintünk ellenségünkre, mi is képesek lehetünk szeretni őket, imádkozni értük.

Néhány példával szemléltette is mindezt, sőt a mostani járványügyi helyzetben kialakult feszültségekről, ellentétekről is említést tett, javasolva feloldásuk módját.
„Boldogok a szegények…, boldogok a szomorúak…” – hallottuk tovább Jézus szavait, mindezek csak emberi szemmel tűnnek ellentétnek, az égiek szemszögéből egyáltalán nem azok. Törekednünk kell, hogy Jézus oldalán maradjunk, mint ahogyan Szent Erzsébet ott élt rövid, de teljes értékű élete során. Isten kegyelméből lángoló szeretettel viseltetett Jézus és a szegény, beteg emberek iránt.

György atya szembe állította Erzsébet tiszta, odaadó szeretetét az őt ért megaláztatásokkal, szenvedésekkel, melyek hőn szeretett férje, Lajos őrgróf halála után érték a Wartburg várában élő rokonok részéről.
A hazánkban, Sárospatakon született királylányt az egész világ tiszteli, akinek életpéldájából, lelkületéből mindannyian meríthetünk. Adjunk hálát érte Istennek és bátran kérjük közbenjárását magyar hazánkért, egyházunkért, újszegedi egyházközségünk tagjaiért!
Lucz Ilona

Az első szabadtéri szentmiséről már olvashattunk a Liget Hírmondó előző számában: Szentháromság vasárnapján örömmel vettünk részt a kerti ünneplésen a bezártság hónapjai után.

A nyári vakáció ígéretét hozó tanévzáró miséhez pedig aligha képzelhető szebb helyszín, mint a napfényes templomkert, ahol június 14-én, Úrnapján gyűltünk össze a hittanos gyerekekkel és családjaikkal, valamint a hitoktatókkal együtt, akiknek plébánosunk köszönetet mondott munkájukért.

Ezen a vasárnapon, az Oltáriszentség ünnepén először a mennyei mannával táplálkozó nép képe jelent meg előttünk az ószövetségi olvasmány nyomán, a szentáldozáshoz azonban már János evangéliumának szavai kísértek bennünket: „Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog” (Jn 6,58).

Péterffy Gabriella

Plébánosunk a döbbenet termékeny csöndjéről szól hozzánk Nagyszombaton tartott videó-üzenetében: