A karácsony örömhírét mutatták be a gyermekek

A hittanos gyermekek hagyományos pásztorjátéka az ünnep vigíliáján, a 24-én, délután tartott szentmise előtt került bemutatásra, több mint 30 gyermek aktív közreműködésével.

Örömteli, mozgalmas volt a felkészülés pásztorjátékunkkal, a hittanos gyermekeinkkel és családjaikkal karácsony szent ünnepére. Az adventi időszakban való próbák, szervező- és betanító munkáink csupán eszközök voltak a Betlehemet megjelenítő közösség születéséhez.

Hétről-hétre tökéletesedett az előadás, egyben a karácsony megértése és átélése a gyermekszívekben. Öröm volt, hogy a próbákon együtt voltak jelen a szülők gyermekeikkel, hogy ezáltal is együtt élhessék át az ünnepi készületre való szent időt.

Köszönjük a gyermekek becsületes munkáját, a szülők támogatását, és segítő munkáját. Különösen a Szűz Máriát alakító édesanyának, Takácsné Lajkó Zitának, aki karján újszülött kisbabájával vállalta örömmel a feladatot (másik két kisgyermeke is szereplője volt a pásztorjátéknak).

Mi, a Pásztorjátékot előadók kis közössége bízunk benne, hogy örömöt szereztünk és átadhattuk karácsony örömhírét a jelenlévő családoknak.

Behánné Sárközi Brigitta és Gál Viktorné Ili

Szent Miklós megajándékozta a kicsinyeket

Szent Miklós követségében idén is eljött a Mikulás, hogy megajándékozza a kicsinyeket. Elsőként a Teréz anya Bölcsiben járt, de azután a vasárnapi családos szentmisén, majd a délutáni kisgyermekesek szentmiséjén résztvevőket is meglepte.

Gondolatok az adventi gyetyagyújtáshoz

Az advent szó jelentése: várakozás az Úr eljövetelére. A latin adventus Domini kifejezésből származik, ami annyit tesz: az Úr eljövetele. A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” nevezték ezt az időszakot.

A katolikus egyházban advent liturgikus színe a lila, amely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Advent ébredésre szólít. Ébredjünk: „Itt az óra, amikor fel kell kelnünk az álomból. Pál apostol rómaiakhoz írt levelében ezt mondja: „Az éjszaka előre haladt, a nappal pedig elközelgett. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük magunkra a világosság fegyvereit.”

A hitetlenség sötétjében él a világ. Zsúfolt életünk, ezerféle tennivalónk bennünk hívőkben is könnyen sötétbe borítja Krisztus világosságát. Olykor szívesebben választjuk a homályt az igazság fényénél. Advent első vasárnapja megtérésre, újrakezdésre mozgósít mindnyájunkat. Az egymástól való elidegenedés, gyűlölködés, szeretetlenség, bizalmatlanság sötétje lepi el újra meg újra az emberiséget. Nekünk azonban Krisztus világosságában kell járnunk. Hassa át életünket, hatoljon be szívünk bensejébe, hogy így mi magunk is „világító emberekké”, Krisztus fényének hordozóivá és sugárzóivá lehessünk. A világnak világító emberekre van szüksége, akik tanúságot tesznek az igazságról.

Jézus virrasztásra szólít fel. Megvizsgálom, milyen tekintetben alszik a lelkiismeretem, a Krisztus hűségem, az emberek iránti szeretetem, milyen álomból kellene felébrednem és ébresztenem a környezetemet is. A virrasztóknak kell ébren tartaniuk Krisztus eljövetelének tudatát, őrizniük a vágyat, a várakozást.

Pilinszky János szavaival: „Az adventi várakozás lényege: várakozás arra, aki van, ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.”

Ferenc pápa szerint: „Az adventi időszak visszaadja nekünk a remény távlatát, annak a reménynek a távlatát, amely soha nem ábrándít ki, mert Isten szaván alapszik. Olyan remény, amely nem okoz csalódást, egyszerűen azért, mert az Úr soha nem csal meg.”

Végezetül egy vers:

Aranyosi Ervin: Advent-első gyertya
Advent első vasárnapján felgyullad egy gyertya fénye
Melegítse át szívedet, legyen fénylő eredménye.
Kezdődik a csodavárás ahogy egykor Jézust várták,
szeretettel, bizalommal, a tűz lángját körülállták.
A megváltó tiszta fényt hoz, szeretetet, ami éltet.
Felemel a puszta földről, Isten fiává fogad téged.
Szeretettel tárd ki lelked, öleld át a nagyvilágot,
kívánd azt, hogy minden ember itt a földön legyen áldott!

Dr. Szekeres Zsuzsanna

Figyeljünk az állandó és a változó jelekre!

Szent Erzsébet napi búcsúnkon Kopasz István atya volt a vendégünk.  A szentbeszédben a vasárnapra vonatkozó szentírási részeket kapcsolta össze Szent Erzsébet életpéldájával.  Kiemelte, hogy a mai evangélium szerint a mi életünkben legyen fontos az állandóra és a változó jelre való figyelés.

Az állandónak mindig a krisztusi tanítást tartsuk, ez legyen életünk vezérfonala.  A különféle élethelyzetünkben ehhez ragaszkodjunk, hisz ez megadja számunkra az alapot ahhoz, hogy ha „szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából”, akkor reményünk lehet az örök életre. Szent Erzsébet számára is mindig ez volt a fontos. Soha nem tévesztette szem elől az evangélium tanítását. Az életének legnehezebb szakaszaiban is ragaszkodott ehhez az „állandósághoz”.
Ha mi is tudunk nap, mint nap ragaszkodni a krisztusi tanításhoz és az Ő hűséges követői maradunk, akkor mindig észrevesszük azokat a jeleket, amit a változó világ elénk hoz.

Meglátjuk a szükségben szenvedőket, kellő találékonysággal tudunk segíteni rajtuk, meg tudjuk hallgatni őket, mert sokszor ez fontosabb, mint pénzt dobni a „kalapba”. A fügefa példázata egy jel volt, mellyel Jézus tanította a körülötte lévőket. Nekünk is figyelnünk kell naponta az elénk táruló különféle jelekre, amelyre hitünkből fakadóan cselekedetekkel válaszolunk.

Erzsébet erős evangéliumi gyökereivel észrevette az eléje táruló jeleket, s cselekedeteivel szolgálta a szegényeket és anyagilag is segítette őket. Még akkor is, ha ennek üldöztetés, megvetés lett az eredménye. Élete példája sarkaljon bennünket arra, hogy nagyon szeressük Krisztust, s akkor nem okoz gondot a szolgáló szeretetet találékonysága sem.

A szentmisén a Szent Cecília kórus szép és felemelő énekkel segítette az ünnepi megemlékezést. A mise után a nagyteremben agapé keretében élhettük meg a testvéri közösség összetartó erejét. Köszönet azoknak, akik oly nagy találékonysággal készítették el az ünnepi asztalt.

Köszönjük István atyának a tanítást és a derűs beszélgetést!

Kerekes László
(fotó: Körmöczi lászló)

Szeptemberi ünnepeink fókuszában Mária volt

Színes papi egyéniségeket ismerhettünk meg az idei Mária-napok során. Szeptember 8-án, szombaton a Tápéra és Petőfitelepre újonnan kinevezett plébános, Máté János atya tartotta az esti szentmisét. Lelkes beszédében Mária Istennek kimondott IGENjére irányította figyelmünket.

A zenei szolgálatot Bővíz László testvérünk fogta össze, aki a rókusi és zákányszéki ének- és zenekar tagjaival meghitt, imádságos légkört biztosított erre a feledhetetlen estére. Másnap, a vasárnapi szentmise előtt a nyáron Taizében járt zarándokok találkoztak a plébánián, hogy felidézzék közös élményeiket és énekpróbával készüljenek az ünnepi szentmisére.

Pálfai Zoltán, makói plébános atya az elcsöndesedés fontosságára hívta fel figyelmünket. Az elhangzott evangéliumi történetre utalva, miszerint Jézus egy süketnémát meggyógyított, felhívta figyelmünket a helyes sorrendre: Meghallani – figyelni – és csak utána szólni!
Szónokunk arra is emlékeztetett, hogy találó elnevezéssel illettük annak idején Újszegeden Sávai János atya által tartott napokat: „Hallásjavító lelkigyakorlat”. Bizony, ezt a belső hallásunkat szüntelenül kell élesítenünk!

Beszédét egy elgondolkodtató történettel zárta: Az öregember mozdulatlanul ült a templomban órákon keresztül. A pap megkérdezte tőle: „Mit mondott az Isten?” „Isten nem beszél, csak hallgat” – hangzott a válasz. „No és ön, mit mondott neki?” „Én se beszélek, csak hallgatok”.

Hétfőn 16 órától a Szeged és környékének Rózsafüzértársulatainak találkozóját tartották Újszegeden. Aradi Mária testvérünk évtizedek óta gondosan összetartja nemcsak helyi imaközösséget, hanem kapcsolatot tart a többi imavezetővel. Ennek gyümölcse, hogy az Erzsébet-templom ezúttal zsúfolásig megtelt. Megtiszteltetés volt, hogy erre az alkalomra plébánosunknak sikerült megnyerni Varga Lászlót, aki pap létére a váci székegyház karnagya, képzett egyházzenész, és maga is ír egyházi énekeket. Örömünkre szolgált, hogy az énekpróba során saját műveit is tanította a templomban egybegyűlt híveknek. A szentmise prédikációjában – a jezsuita és karmelita atyák és karmelita apácák életpéldáit felidézve – tanulságos történeteket hallhattunk az imaélet erejéről.

A rózsafüzéresek figyelmét felhívta arra, hogy miben áll a latin „contemplatio” szó, amit szemlélődésnek fordítunk magyarra, ám ez nem bámészkodást jelent, hanem hogy már nem is a szavak fontosak. Miként az idegen emberekkel találkozva úgy vagyunk, hogy azt illik szóval tartanunk, ám akivel bensőséges szeretetkapcsolatban vagyunk, azzal szótlanul is jól megértjük egymást. Ilyen odaadással imádkozzunk!

Kedden közel 60 idős és beteg testvérünk vette fel a betegek kenetét, hogy a szentségi kegyelemben megerősödbe tudjanak helyt állni. A szentmisét Tamási József kartali plébános, a Bónum TV programigazgatója tartotta.

Mária nevenapjának ünnepén, szeptember 12-én, szerdán Kovács Zoltán tartott nálunk primíciát. Szentbeszédében a férfiak figyelmét felhívta arra, hogy Mária legyen a múzsánk, vagyis ő motiváljon, hogy a bennünk levő energiát a jóra bontakoztassuk ki. Ezért volt az, hogy a lovagok magukra vették vagy lobogójukra tűzték Mária nevét, és úgy küzdjenek az igaságért.

Szónokunk a nők figyelmét arra irányította, hogy Máriát tekintsük mentorunknak. Teremtőnk terve szerint a nő mindig a befogadó szerepében jár elől. Emlékeztetett arra, hogy amikor a Szűzanya megkérdezte Fiát, aki 12 évesen elmaradt, és a templomban lelték meg, akkor is kérdésében az a tisztelet volt, hogy jobban megértse Jézust. Végül arról biztosította hallgatóit, hogy ha mind jobban szeretjük Máriát, akkor közelebb jutunk Szent Fiához, a mi Urunk Jézus Krisztushoz.

A szentmise végén plébánosunk felidézte a székelyek mondását, miszerint „egy újmisés áldásért a csizmát is érdemes elkoptatni”. Ezen buzdításra hosszasan sorjáztunk, hogy személyesen is részesedjünk az újmisés atya áldásában. A szentmisén és azt követően a Szent Cecília Énekkar szolgált, az orgonánál Lucz Ilona, a kórusvezető Szántó Lajosné Babi. Külön köszönet illeti a Flóri atyát, aki mindvégig szívesen állt a gyónók rendelkezésére, Komárominé Soós Évát a sekrestyében és Kissné Sere Annát, aki a kántori szolgálatban jeleskedett.

Hitvalló életre kaptak felhatalmazást a Lélek erejében

2018. május 6-án, az esti szentmise keretében bérmálkozásra került sor az Erzsébet-templomban. A bérmálást végző Serfőző Levente, püspöki oktatási helynök atya prédikációjában arra hívta fel figyelmünket, hogy mennyei Atyánkhoz Krisztus Urunk által juthatunk el.

Ő a kapu, melynek kilincse azonban a mi kezünkben van: személyes felelősségünk, hogy a Lélek erejében megnyissuk az ajtót, és az Atya közelébe jussunk.
Az újszegedi hívő közösség legyen továbbra is befogadó lelkületű – hangsúlyozta Levente atya -, hogy akit a Lélek megérint, az otthonra találhasson az Egyházban.

A csoportképen a bérmálkozottak (Darvas Tamás, Bálintné Lutor Erika, Varga Szilvia, Keresztury Hanna, Liptákné Fa- ragó Aranka, Szabóné Veres Gabriella, Fajka Lilla, Krámliné Bodzsár Julianna, Lázár Dávid) a bérmaszüleikkel láthatók.

Jézus érdeméből alkotunk közösséget immár kétezer esztendeje

Vajon hogyan él bennünk húsvét ünnepe, amelyhez ebben az évben is a nagyböjt készülete után érkeztünk, hogy misztériumát mind teljesebben átélve adjunk hálát az Úr értünk vállalt áldozatáért? Vajon mely tanítások, képek, dallamok és fények hatottak ránk leginkább, s változtattak-e az életünkön? Őrizzük meg őket, hogy ne távolodjanak el tőlünk a hétköznapok forgatagában!

Nagycsütörtöki prédikációjában plébánosunk felidézte az aznap délelőtti székesegyházbeli szentmise pillanatait, amikor a Szent Háromnap liturgiájának megkezdéseként Dr. Kiss-Rigó László püspök úr megszentelte a keresztelendők olaját, a betegek kenetének olaját és a krizmát, az egyházmegye jelenlévő papsága pedig megújította fogadalmait. Keresztény gyökereinkhez visszalépve Attila atya a napi evangélium nyomán János apostolról, a legifjabb tanítványról szólt, aki az utolsó vacsoráról tanúságot téve az evangélisták közül egyetlenként írta le az utókor számára a lábmosás szertartását.

A szolgáló szeretet e gyönyörű megnyilvánulásának értelmezésekor plébánosunk bennünket is az egymás iránti gondoskodásra hívott, majd Jézus példáját követve megmosta tizenkét testvérünk, ez alkalommal a felnőtt hittanulókból álló katekumen-csoport tagjainak és vezetőinek lábát. Emlékezetünkben éppúgy rögzülhetett ez a kép, mint az orgona elhallgatását követő kereplés. Számomra – mint aki tavaly ilyenkor részesülhettem először a szent áldozatban – feledhetetlen a szentáldozás percei épp az Eucharisztia alapításának ünnepén. Jézus elfogatására és ruháitól való megfosztását idézve az este még az oltárt is lecsupaszították, vagyis minden díszétől megfosztották. A tömjénillat azonban betöltötte a templomot…

A Nagypéntek esti szertartás kezdetének súlyos csendjét a János szerinti passió hangjai ellenpontozták. Plébániánk Szent Cecília Kórusa Werner Alajos művét énekelte Szántó Lajosné Babi vezényletével, míg Jézus szavait Attila atya tolmácsolta. A gregorián dallamok alapján vegyeskarra és recitativo szólókra írott mű a szavakba oltott zene sajátos feszültségével tette átélhetővé a szenvedéstörténet drámáját. A Passiót követően plébánosunk az Úrjézus értünk adott áldozatáról elmélkedett. A templomot megtöltő hívek között gyermekes családokat is megpillantva rámutatott arra, hogy a gyermekek jelenléte is fontos a szertartásokon, hiszen mi, felnőttek is alig fogjuk fel húsvét misztériumát.

Rájuk tekintve saját diákkorát idézte fel, amikor egy húsvét alkalmával a Bibliát lapozgatva fedezte fel Izajás 53. fejezetében leírtakat, amelyek Jézus életében teljesedtek. És bizonnyal vannak olyan gyermekek köztünk is, akiknek lelkét éppen ez a szertartás érintette meg: a „csonka mise” dísztelen fensége, egy dallamtöredék, a kereszthódolatra érkezők végtelennek tűnő sorának látványa, vagy a kereszt- út fáklyáinak lobogása az újszegedi Liget fái alatt.

Ahogyan a sötétség és a fény e festői kontrasztjával zárult a Nagypénteki szertartás, úgy kezdődött ennek
jegyében a Nagyszombat esti vigília szentmise. A templombelsőre, melynek ambójánál egész nap a Szentírásból felolvasó hívek váltották egymást, este nyolc óra előtt még sötétség borult, csak a szentsír lep- lének fehérsége vetült a padokban gyülekezőkre. Sötétség és csend: a várakozás pillanatai.

Aztán a tűzszentelés során fellobbanó húsvéti gyertya lángjáról hama- rosan megannyi mécses gyúlt szerte a templomban, s ezek fényénél láthattuk az ószövetségi olvasmányok jeleneteit. Igen: láthattuk! Mert még vizualitás-központú korunkban is aligha láthatunk tisztábban, mint e fényforrásoknál Nagyszombat éjszakáján! A szentbeszéd pedig tovább gazdagította benső képeinket, immár a feltámadás Márk szerinti evangéliumának világosságát sugározva rájuk. Az Örömhírre mintegy válaszul hét felnőtt részesült a keresztény beavatás, így a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia szentségeiben. Életük e meghatározó esemenyéhez kötődően mindannyian megújítottuk keresztségi fogadalmunkat.

Ezekben a pillanatokban valószínűleg azt éltük át, amiről másnap, a húsvétvasárnapi igehirdetésben hallottunk: Jézus érdeméből alkotunk közösséget immár kétezer esztendeje. Vajon mi lenne velünk az élő és éltető Krisztus nélkül? Velünk, keresztényekkel, akiknek hitünk szerint a feltámadás misztériumában rejlik a jövőnk.
Adja Isten, hogy húsvét Örömhírét ezután is mind többen átéljük, a szentmisében is idézett páli gondolat jegyé- ben tekintve Jézus önátadó áldozatára: „Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, úgy majd a feltámadásban is egy leszünk vele.” (Róm 6,5).
Péterffy Gabriella

Megélni az ünnepet pásztorjátékkal

A szülők adventjei és karácsonyai nem fognak elveszni a múltba, mert örökségül adjuk gyerekeinknek, hiszen 10-20 év múlva ugyanúgy fogják ezeket az ünnepek megélni, ahogyan tőlünk ma megtanulják.

„Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit” halljuk az adventi evangéliumban. Advent napjai erre hívtak minket hitoktatókat és a ránk bízott hittanosok családjait: készítsünk utat lelkünkben az Üdvözítő érkezésére és tegyük egyenessé ösvényeit, hogy mások is Őhozzá találjanak. Mindenkinek mást jelent egyenessé tenni az ösvényt. Nekünk, hitoktatóknak a hittanos családjainkkal kell együtt haladni, elvezetve a gyermekeik bevonásával a karácsonyi ünnep előkészítésébe, szolgálatába a gyermekeiken keresztül ajándékozva Újszeged hívő népét a pásztorjátékkal.

A szülők közül többen is jelen voltak végig a vasárnap délelőtti próbákon így ők is részesei lehettek annak a formálódásnak, amely hétről hétre érlelte a szereplőket, a jellemek megformálása által. A gyerekek nagyon igyekeztek és szorgalmasak voltak. Kitartóan próbáltak, pedig nem volt egyszerű a színpadi mozgás számukra, hiszen 5-6 nagyobb gyermeken kívül minden szereplő alsó tagozatos volt. A hosszú téli szünetben is bejöttek több napon át próbálni, amit külön is megköszönök. Szépen és ügyesen szerepeltek 24-én délután, így lett szép karácsonyi szolgálattá a pásztorjáték.

Gál Viktorné Ili