Így készülnek a leendő elsőáldozók

Hosszú hónapokon át készültünk, és az utolsó hetekben már nagy izgalommal várjuk gyermekeink elsőáldozását. Attila atya valamint a plébánia hitoktatói tavasztól kezdve az iskolai hittanon kívüli felkészítést tartottak számunkra. A közös alkalmak abban segítették a családokat, hogy közelebb kerüljenek a hittitok megértéséhez és átéléséhez.

Minden foglalkozáson egy-egy, az elsőáldozáshoz kapcsolódó szentírási történetet dolgoztak fel a gyermekek. A hitoktatók szemléletesen, játékos eszközökkel igyekeztek elmagyarázni, eljátszatni a gyerekekkel a bibliai történeteket. Május 27-én, a felkészülés ezen utolsó alkalmával a Lukács evangélium 15. fejezetében olvasható jézusi példabeszédet az apa két fiáról dolgozták fel, majd a szülők és gyermekük ezen a történeten keresztül a kapcsolatukat érintő legmélyebb kérdéseket beszélhették meg. Olyan kérdéseket, amelyekről nehéz beszélni, és az otthon falai között talán nem is tesszük fel őket, mint egy kis gyermek-szülő lelkigyakorlaton.

Mi szülők és keresztszülők is nagyon várjuk az úgynevezett „Úrnapját”, Krisztus testének és vérének ünnepét, amikor gyermekeink a szentgyónásuk elvégzését követően, fehér ruhába öltözve magukhoz vehetik az Oltáriszentséget.

Matolay Erzsébet

A Szent Háromnap Újszegeden

Télies időben érkezett idén a húsvét, de ez nem homályosította el az ünnep fényét, sőt még érzékelhetőbbé tette azt. A Szent Háromnap liturgiája, mely által Jézus kereszthalálára és feltámadására emlékezünk, ez alkalommal is hitbéli megújulásra hívott bennünket.

„A mai szentmisében az isteni gondoskodásról és a szolgáló szeretetről olvasunk” – mondta Attila atya nagycsütörtökön, az Utolsó vacsora miséjén, mielőtt János evangéliumának jól ismert szakasza (Jn 13,1-15) elhangzott. A tanítványok lábát megmosó Jézushoz hasonlóan mi is a szeretet gesztusát gyakorolva forduljunk egymás felé – vont párhuzamot múlt és jelen között plébánosunk, majd a prédikáció után megmosta tizenkét testvérünk lábát. Nagycsütörtök további eseményeit, azaz Jézus elfogatását és ruháitól való megfosztását az elnémuló orgona és a lecsupaszított oltár idézte fel.

A nagypénteki szertartás kezdetének magasztos csendje után hamarosan a János evangéliuma szerinti Passiót hallhattuk a Szent Cecília kórus és Attila atya előadásában, amit a kereszt előtti hódolat és áldoztatás követett a zsúfolásig megtelt templomban. Aztán a Ligetben történt keresztút-járás stációinál, lobogó fáklya- és gyertyafénynél a plébániai csoportok egy-egy tagjának elmélkedése hangzott el.

Nagyszombaton már reggel nyolc órakor megkezdődött az immár évek óta hagyományos non-stop bibliaolvasás. Tíz órakor lengyel szokás szerinti ételszentelésre került sor, valamint egész nap lehetőség nyílt a szentgyónás elvégzésére. Este nyolc órakor tűzszenteléssel vette kezdetét a vigilia-szertartás, majd a húsvéti gyertyáról meggyújtott apró mécsesek fénye világította be a nem sokkal korábban még sötét templomot. Elhangzott az Exultet, a húsvéti örömének, aztán bibliai olvasmányok sora jelenítette meg Isten nagy tetteit. Mindez csodálatos módon készítette elő a szertartás nagy pillanatát, a feltámadás örömhírét jelző orgonaszót és a felgyúló fényeket. Prédikációjában Attila atya húsvét örömhírét hirdetve arról az örömről is szólt, amit az előző napokban szentgyónásra érkező, s ezáltal megújulni vágyó hívek sokasága jelentett számára. Az ünnepi szentmisében a megújulás különösen szép példáját nyújtotta az az öt megkeresztelkedő, akik közül két felnőtt a bérmálás szentségében is részesült. A vigilia-szertartás körmenettel zárult az újszegedi Ligetben.

A húsvétvasárnapi szentmisében, János evangéliumának a feltámadást megjelenítő szakasza után Attila atya arról elmélkedett, hogy még életünk legnehezebb időszakaiban is velünk van az Isten, de ezek az időszakok sokszor csak évekkel később nyernek értelmet számunkra. Úgy fogalmazott: ahogyan a tanítványok átélték nagypéntek sötétsége után a feltámadás örömét, a sötétség és a fény váltakozása a mi életünkben is jelen van. E gondolatokra Charles Gounod Miséjének hangjai feleltek a Szent Cecília kórus előadásában, Szántó Lajosné vezényletével és dr. Lucz Ilona orgonakíséretével. Mintegy a zene nyelvén is azt hirdetve: „Krisztus feltámadott!”

Péterffy Gabriella

***

A kereszténység legnagyobb ünnepét, Jézus Krisztus szenvedésére, halálára és feltámadására emlékezve, ebben az évben is egyházközségünk mély, bensőséges hittel ünnepelte meg.

Nagycsütörtökön arra az estére emlékeztünk, amikor Urunk, Jézus Krisztus, szeretetének jeléül megmosta tanítványai lábát. Megmutatta nekik és általuk a mi számunkra is azt az alázatot, ami a testvéreink iránt megmutatkozó szeretet legmélyebb kifejeződése. (Jn 13,1-15) Jézus tanítására emlékezve Attila atya is megmosta az apostolokat jelképező, egyházközségünk 12 tagjának lábát.

Minden szentmisében az utolsó vacsora kenyértörésére emlékezünk, ám Nagycsütörtök este különös jelentősége volt ennek az emlékezésnek. Most mindannyian Jézus tanítványaiként élhettük át a kenyértörés misztériumát.

A szertartás végén, amikor az Oltáriszentséget kivették a szentségtartóból, és az utolsó vacsora asztalát megfosztották díszeitől, lélekben átélhettük azokat az órákat, amikor Jézus szenvedése érettünk elkezdődött.

Nagypéntek este a Szent Cecília kórus szép éneke idézte fel János evangéliuma szerint Jézus szenvedésének és halálának történetét. Mélyen tanulságos volt, ahogy Attila atya felhívta figyelmünket arra a párhuzamra, ami Izajás próféta jövendölése (52,13–53,12) és János evangéliumi elbeszélése (Jn 18,1–19,42) között található.

Megrendítő volt a kereszthódolat közben Kodály Zoltán Stabat materét hallgatni, melyet a kórus mély átéléssel énekelt. Az igeliturgiát követően a hagyományok szerint  az egyházközség tagjai a Ligetben keresztutat imádkozva, taizé-i énekekkel még egyszer átélték Jézus szenvedésének egyes állomásait. Az utolsó stációnál, Jézus sírba tételénél, magában mindenki együtt elmélkedhette végig Sík Sándor keresztúti gondolatait: „Állok a legutolsó stációnál, Várom a beteljesedést. És szembejön a Gyászmenet, A Krisztus temetés…”

Nagyszombat a halva fekvő Krisztus napja. A csend napja. A Szent Erzsébet templomba bárki betérhetett imádkozni a szentsír előtt. Miközben a testvérek egymást váltva olvasták az Újszövetség evangéliumait, átélhettük azt a felfoghatatlan Szeretetet, amiért Jézus a mi bűneinket is magára véve meghalt a kereszten. Lélekben mi is az örömhírre vártunk, ahogy a költő is megénekelte: „A Szék előtt Feszült inakkal áll az Angyal. Áll, vár és alig győzi kivárni A Harmadnap hajnalát…”.

Nagyszombat vigíliáján a húsvéti gyertya meggyújtása után Attila atya elénekelte a húsvéti öröméneket. Majd az ószövetségi olvasmányok után újból megszólaltak a harangok, és az orgona mellett felhangzott a „Dicsőség mennyben az Istennek…”, amely Jézus Feltámadásának hírüladása, a megváltott világ öröméneke. Válasz a feltámadt Jézus szavaira: „Békesség nektek, én vagyok!”

E csodálatos ünnep alkalmával öt fiatal járult a keresztség szentségéhez s váltak ezzel egyházunk tagjává. Az ünnepi liturgia végén az Oltáriszentség előtt imádkozhattunk, s a körmenet után Attila atya szentségi áldással hirdette: „Krisztus feltámadt!” – Valóban feltámadt!

Homoki Nagy Mária

Szilveszter-esti hálaadás

A polgári év utolsó napjának esti szentmiséjén plébánosunk vetített képes összefoglalóval készült, hogy felidézzük plébániai közösségünkben történt eseményeket. A Téged, Isten dicsérünk (Te Deum laudamus) kezdetű ókeresztény hálaadó himnusz eléneklése után megtelt a nagyterem, ahol házi süteményeket kínáltunk egymásnak és pezsgővel koccintva kívántunk egymásnak Istentől megáldott, békés új esztendőt.

Ezt követően – a plébános meghívására válaszolva – voltak, akik vidáman együtt töltötték az estét. Amikor éjfél körül a petárdák durrugásától volt hangos a világ, ők – mindannyiunk nevében – énekes imádsággal dicsőítették gondviselő Istenünket.

Karácsonyi, vízkereszti hangverseny (videón)

A Karácsonyi ünnepkör lezárásakor Vízkereszti kis koncertet szokott adni az Újszegedi Szkóla Családi Ének- és Zenekar. Idén sem volt ez másképp. Január 8-án, vasárnap, a 9.30-as mise után halhattuk a szülőkkel és zenekarral kibővített lánykórus előadását.

A műsoron ismert karácsonyi énekek mellett Karai József: Angyali üdvözlet, Karai József: Vasi betlehemes és Tamás G. Alajos: Betlehemi királyok műve csendült fel. Vezényelt Pechan Zoltán.

Jó volt látni, hogy gyerekek, fiatalok és már kevésbé fiatalok dolgoztak együtt a zeneszámok megtanulásában, előadásában. Fontos megőriznünk ezt az egyházzenei kincset: hozzá tartozik kultúránkhoz, hitünkhöz.

Általános iskolás lányok jelentkezzenek a szkólába! Zenélni és énekelni tudó gyerekeket és felnőtteket pedig arra bátorítok, hogy vegyenek részt a következő ilyen közös zenélésben, mely a húsvéti időszakban lesz. (Jelentkezni Pechan Zoltánnál lehet). Ha leszünk elegen, akkor még sokszor élhetjük át ezeknek az énekeknek a segítségével Karácsony csodáját!

Pechan Szabolcs

***

0:00 – Angyali üdvözlet – népi dallam és szöveg – Karai József feldolgozása, Mathia Károly gyűjtése, hangszerelte – Pechan Zoltán

3:10 – Mind a világ örvendezzen…. magyar népének – Tamás G. Alajos feldolgozása

7:10 – Örvendezzünk emberek… spanyol karácsonyi ének – Tamás G. Alajos feldolgozása

9:30 – Tamás G. Alajos – József Attila: Betlehemi királyok

14:50 – Vasi betlehemes – Karai József feldolgozása, Békefi Antal gyűjtése

18:45 – Fel nagy örömre! – Gárdonyi Géza verse és dallama, Tamás G. Alajos feldolgozása, hangszerelte: Pechan Zoltán

Karácsony éjféli zenei áhitat (videó)

Itt megnézheti a 2022-es áhitatot:

Itt megnézheti a 2021-es áhitatot:

Együtt ünnepeltük Jézus születését – karácsonyi ebéd a plébánián

Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy az Úr eljött közénk. Mindannyiunkhoz. Szép kifejeződése ennek az a kavalkád, mely Jézus jászlát körbevette Betlehemben. Jószágok, angyalok, királyok, pásztorok. Talán máskor soha nem találkoztak volna így, de Jézus születésének hírére kiléptek palotáikból, otthonaiból és útnak indultak, hogy találkozzanak a Megváltóval és rajta keresztül egymással.

Így tettünk mi is december 25-én, szent karácsony ünnepnapján. Először Jézushoz siettünk, akivel az Attila atya által celebrált ünnepi szentmisében találkozhattunk. Majd idősek, betegek, egyedülállók, hajlék nélkül élők és velük együtt ünnepelni vágyók (köztük több egyetemista és gimnazista fiatal), összesen 32-en.

Összegyűltünk a karácsonyi díszekbe öltöztetett közösségi nagytermünk ünnepi terítéket kapott asztalainál, ahol először zongora és gitár kísérettel karácsonyi énekeket énekeltünk, majd meghallgathattunk egy szép karácsonyi verset, melyet egy citeramuzsikával kísért népdalcsokor követett.

Ezután finom ünnepi ebédben volt részünk. Természetesen a „Jézuska” senkiről nem feledkezett meg és az ebédet követően apró ajándékokkal kedveskedett az összes meghívott vendégnek.

Köszönjük mindenkinek, aki süteményekkel, üdítőkkel, ajándékokkal, vagy a szolgálatával hozzájárult ehhez a szép ünnephez.

A karácsonyi ebéd szervezői: Borbola Tamás és Brzózka Helena, valamint Aradi Márta

* * *

Karácsonykor meghívást kaptunk az újszegedi plébánia karácsonyi ebédjére. Mikor odamentünk, terített asztalok, nyitott szívű emberek vártak. Megismerkedtünk Flóri atyával, és többek között egy ifjú családdal, akik önzetlen szolgálatukkal tették szebbé ezt a karácsonyt.
Zeneszámokkal, közös énekléssel köszöntöttük a kis Jézust, hiszen Ő maga a legfőbb ajándék karácsonykor, de lám, mily’ fontosak a találkozások, az emberi odafordulás egymáshoz.
Simon Miklós és Barkos Bea

Az egész család részt vett a pásztorjátékban

Az idén egész családunk, három gyermekünkkel, részt vett a templomban bemutatott pásztorjátékban. Először vállalkoztunk erre. Minket is összehozott a szerepünkre való készülés és a közös szereplés.

A próbákon való részvétel különleges módja volt az adventi készülésnek, és segített közelebb kerülni karácsony történetéhez. Büszkeséggel tekintetünk gyermekeink igyekezetére, hiszen helyt álltak, hogy szereplésük mások számára ajándék lehessen.

Fröhlich Lajos és Ági

Szállást keres a Szentcsalád

Szép szokás a Szentcsalád-járás, amelynek hagyományának felelevenítése által erősíthetjük a baráti, családi szálakat. Aki szeretne bekapcsolódni a karácsonyra készület eme formájába, az mielőbb forduljon plébánosunkhoz, aki átadja neki a Szentcsalád ábrázoló szentképet és egy imalapot. Nincs más tennivaló, mint egyik család tagjai – előre telefonon egyeztetett időpontban – felkeresik a másik családot egy 5-10 perces látogatásra.

Az imalapon olvasható pl. hogy az érkező család egyik tagja: „Fogadjátok hajlékotokba ezt a képet, és vele fogadjátok szívetekbe a megtestesült Ige áldását, Szent Anyjának, Máriának alázatosságát, Szent Józsefnek tisztaságát és szolgáló lelkületét.” (elhelyezik a képet, majd nyertyát gyújtanak előtte). Ezt követő ének szövege és a szentírási részlet is a lapon olvasható.
Minden képhez 2 imalap átvehető Attila atyától, hogy érkező és a befogadó családnál is kéznél legyen.

Aki ily módon befogadta a Szentcsaládot, ígérje meg, hogy – valakivel egyeztetve – másnap ő is továbbviszi a szentképet és az imalapokat, s így ahány nap hátra van karácsonyig, annyi családhoz jut el az Örömhír, s két-két család tagjai személyesen találkoznak és együtt imádkoznak. Lehet-e ennél szebb előkészület Jézus születésnapjára?! Az angyalok is örvendeznek a mennyben… (karácsony ünnepén ne feledjük el visszajuttatni a szentképet és az imalapokat Attila atyának, hogy jövőre ismét útra indulhassunk…)

Ki az én koldusom?

Szent Erzsébet ünnepén templomunk búcsúi szentmiséjének szónoka Salamon László plébános úr volt. Szentbeszédének mottójaként a következő kérdést intézte hozzánk: De ki az én koldusom?

Mielőtt megadta volna a választ Szt. Erzsébet életéből két csodát elevenített fel. Az egyik, amikor a kötényébe rejtett kenyér, amit a szegényeknek vitt, rózsává változott, a másik, amikor a pestises beteget saját ágyába fektette, de férje, a Szentlélek kegyelme által, abban a betegben Krisztust ismerte fel.

László atya elénk idézte Kalkuttai Szent Teréz anya életének meghatározó mozzanatát is. Társaival együtt órákon át az elesetteket, a betegeket ápolta, majd elérkezett az ima ideje. Teréz anya – egy időre otthagyva a rászorultakat – testvéreivel együtt elment imádkozni. A világi segítői értetlenül kérdezték tőle, miért hagyod itt őket, hisz oly’ sok a tennivaló. Teréz anya pedig azt válaszolta: „ők most nem az én szegényeim”.

Kemény és provokatív válasz. Mégis, mire mutatott rá Teréz anya ezzel a válasszal?

László atya ismét feltette a kérdést. De ki az én koldusom?

Ekkor Ferenc pápa szavait idézte. A mai ember a „de” és az „azonban” embere. Mert igaz ugyan, hogy látjuk a társadalmi igazságtalanságokat, de úgy gondoljuk, annak megoldása nem a mi dolgunk. Látjuk ugyan a szegényeket, de ez olyan társadalmi probléma, amit mi nem tudunk orvosolni. Keressük a kibúvót, hogy mit és miért nem tudunk megtenni. Pedig a feltett kérdésre Máté evangéliumában megtaláljuk a választ. „Éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem. … De Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? … Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.” (Mt 25, 35-40)

László atya következő kérdése: a gazdag emberről és a szegény Lázárról szóló példabeszédben (Lk 16, 19-31) miért pont Lázárt emeli ki az evangélista. Abban az időben is sok szegény és koldus élt, miért Lázár került a példabeszéd középpontjába? Talán azért, hogy felfigyeljünk arra, hogy a mi ajtónk előtt is vannak rászorulók. De vajon ki az én szegényem, ki az én koldusom? Az, akit Jézus elénk tesz, aki környezetünkben egy jó szóra vágyik, akit pár mondattal meg tudunk nyugtatni, aki családtagjaink közül éppen beteg. De észrevesszük-e, hogy ő a mi, az én koldusom?

Észrevesszük-e, hogy a mások iránti törődésünk, buzgalmunk során, saját magunk koldusai is leszünk. Mert szükségünk van elcsendesedésre, szükségünk van az imában való elmélyedésre. Ezért ment el imádkozni Teréz anya, hogy a Szentlélek ereje segítségével tovább tudja ápolni az elé helyezett szegényeket.

Szent Erzsébet ünnepe kapcsán válaszoljunk a feltett kérdésre: itt és most ki az én koldusom?

Homoki Nagy Mária

Elsőáldozás szülői szemmel

Amikor 9-10 évesen elsőáldozó voltam, óriási várakozás volt bennem. Emlékszem a „kismenyasszony” ruhánkra, a koszorúkkal feldíszített a hajunkra. Erősen él bennem a vizsga izgalma és hogy mindenki eljött, hogy velem ünnepeljen azon a csodálatos tavaszi napon. Azóta több, mint 30 év telt el, és szülőként megélni az elsőáldozás szentségét hihetetlen érzés.

Gyermekeink szeptember óta készültek rá, hétről hétre beszélgettek a gyónás fontosságáról, nyitogatták lelki tükrüket. Mi szülők is, hol aktívabban, hol kevésbé, de becsatlakoztunk szombatonként, hogy Attila atyától megkapjuk mindazt az iránymutatást, ami támaszként szolgálhat, hogy gyermekeinket elkísérjük e szentség felvételéig: legyenek válaszaink kérdéseikre, felelős keresztény felnőttként segítsük őket, hogy még közelebb érezzék magukat a Jóistenhez. Sok minden történt ebben a majd’ egy évben, rengeteg nehezített körülmény akadályozta a közösségi létet, de szülőként számunkra mindig az volt az elsődleges szempont, hogy ők, mindahányan ezt a szentséget felkészülten, tiszta szívvel és vágyakozva kapják meg.

A vizsga napján a 33 hittanos gyermek nagy izgalommal várta a hitoktatóikat a plébánia nagytermében. Kísérőként elámultam, hogy ilyen megszervezett, átgondolt délelőttön vehetnek részt a gyermekeink. A kis nebulók csoportokba rendeződtek, és a drukk kiült az arcukra. Izgultak, hogy képesek-e megmutatni tudásukat a felkészítőiknek, és ezáltal majd a szentgyónásra is sor kerülhet. A színek szerint csoportba rendeződött gyerekek levizsgáztak, ami inkább hasonlított egy nagy beszélgetésre, eszmecserére, közös imára, mind ami az én emlékezetemben élt sok-sok éve. Ezt követően a sok sikeres vizsgázó együtt vonult be a templomba az első szentgyónásra. Magasztos érzés volt látni gyermekeinket, ahogy a hetek óta írt lelkitükrüket szorongatták kis tenyerükben, hogy a nem csak a nyári melegtől átnedvesedett kis papír fecnik segítségükre szolgáljanak a bűnbánatuk során. Talán ekkor döbbentek rá igazán, a vizsgától való félelem eltörpül a magunkba való, aprólékos önvizsgálathoz képest. Szembenézni bűneinkkel és azt megbánva megvallani óriási feladat egy embernek, és közben óriási adomány, hisz a lélek súlyvesztése szárnyakat ad, és úgy érzed, a Jóisten mosolyogva ölel magához.

2022. június 19. Úrnapja. A feldíszített Szent Erzsébet Templom megtelt mosolygós, fehérbe öltözött gyermekekkel, és az őket kísérő családokkal, tanítókkal, barátokkal. A kislányom, Róza az izgalomtól alig tudott aludni, reggel ezzel a gondolattal ébredt: „Anya, ma tényleg megkapom a Úrjézust, úgy igazán.” Ekkor döbbentem rá, hogy a jövő egyházát olyan gyermekek építik majd, akiknek hitük nem „rutinszerű”, akik iskolájukban (Karolina Általános Iskola), plébániai közösségükben egy olyan támogató istenképet kapnak kapaszkodóul, amely megtartja őket majd egy életen át. Akik ezen a csodás napon valószínűleg évek múlva nem csak a ruháikra fognak emlékezni, hanem arra az érzésre, hogy Isten gyermekeként, ők valójában részesültek az Eucharisztiában jelenlévő Krisztussal, és bízhatunk abban, hogy ennek állandó igénye elkíséri őket majd egész földi létük során. A szülői áldás elmondása közben – amikor férjemmel ráhelyeztük gyermekünk vállára kezünk – a lelkem megtelt hálával, hogy gyermekünket az egyház közösségében nevelhetjük. Böjte Csaba, ferences atya szavai jutnak eszembe: „Minden gyermek üzenet az emberiség számára: Isten szeret bennünket. Gyermeket nevelni – Istennel való találkozás.”

Hálás a szívem, hogy gyermekemmel együtt részesülhettünk az Oltáriszentségben, és ezt a megszentelő kegyelmet szülőtársaimmal együtt őrizhetjük emlékként lelkünkben. Azt hiszem, a Jóisten letekintve Újszegedre, mosolyogva, kedvét lelte ebben a csodálatos napban.

Rádi Katalin