Télies időben érkezett idén a húsvét, de ez nem homályosította el az ünnep fényét, sőt még érzékelhetőbbé tette azt. A Szent Háromnap liturgiája, mely által Jézus kereszthalálára és feltámadására emlékezünk, ez alkalommal is hitbéli megújulásra hívott bennünket.
„A mai szentmisében az isteni gondoskodásról és a szolgáló szeretetről olvasunk” – mondta Attila atya nagycsütörtökön, az Utolsó vacsora miséjén, mielőtt János evangéliumának jól ismert szakasza (Jn 13,1-15) elhangzott. A tanítványok lábát megmosó Jézushoz hasonlóan mi is a szeretet gesztusát gyakorolva forduljunk egymás felé – vont párhuzamot múlt és jelen között plébánosunk, majd a prédikáció után megmosta tizenkét testvérünk lábát. Nagycsütörtök további eseményeit, azaz Jézus elfogatását és ruháitól való megfosztását az elnémuló orgona és a lecsupaszított oltár idézte fel.
A nagypénteki szertartás kezdetének magasztos csendje után hamarosan a János evangéliuma szerinti Passiót hallhattuk a Szent Cecília kórus és Attila atya előadásában, amit a kereszt előtti hódolat és áldoztatás követett a zsúfolásig megtelt templomban. Aztán a Ligetben történt keresztút-járás stációinál, lobogó fáklya- és gyertyafénynél a plébániai csoportok egy-egy tagjának elmélkedése hangzott el.
Nagyszombaton már reggel nyolc órakor megkezdődött az immár évek óta hagyományos non-stop bibliaolvasás. Tíz órakor lengyel szokás szerinti ételszentelésre került sor, valamint egész nap lehetőség nyílt a szentgyónás elvégzésére. Este nyolc órakor tűzszenteléssel vette kezdetét a vigilia-szertartás, majd a húsvéti gyertyáról meggyújtott apró mécsesek fénye világította be a nem sokkal korábban még sötét templomot. Elhangzott az Exultet, a húsvéti örömének, aztán bibliai olvasmányok sora jelenítette meg Isten nagy tetteit. Mindez csodálatos módon készítette elő a szertartás nagy pillanatát, a feltámadás örömhírét jelző orgonaszót és a felgyúló fényeket. Prédikációjában Attila atya húsvét örömhírét hirdetve arról az örömről is szólt, amit az előző napokban szentgyónásra érkező, s ezáltal megújulni vágyó hívek sokasága jelentett számára. Az ünnepi szentmisében a megújulás különösen szép példáját nyújtotta az az öt megkeresztelkedő, akik közül két felnőtt a bérmálás szentségében is részesült. A vigilia-szertartás körmenettel zárult az újszegedi Ligetben.
A húsvétvasárnapi szentmisében, János evangéliumának a feltámadást megjelenítő szakasza után Attila atya arról elmélkedett, hogy még életünk legnehezebb időszakaiban is velünk van az Isten, de ezek az időszakok sokszor csak évekkel később nyernek értelmet számunkra. Úgy fogalmazott: ahogyan a tanítványok átélték nagypéntek sötétsége után a feltámadás örömét, a sötétség és a fény váltakozása a mi életünkben is jelen van. E gondolatokra Charles Gounod Miséjének hangjai feleltek a Szent Cecília kórus előadásában, Szántó Lajosné vezényletével és dr. Lucz Ilona orgonakíséretével. Mintegy a zene nyelvén is azt hirdetve: „Krisztus feltámadott!”
Péterffy Gabriella
***
A kereszténység legnagyobb ünnepét, Jézus Krisztus szenvedésére, halálára és feltámadására emlékezve, ebben az évben is egyházközségünk mély, bensőséges hittel ünnepelte meg.
Nagycsütörtökön arra az estére emlékeztünk, amikor Urunk, Jézus Krisztus, szeretetének jeléül megmosta tanítványai lábát. Megmutatta nekik és általuk a mi számunkra is azt az alázatot, ami a testvéreink iránt megmutatkozó szeretet legmélyebb kifejeződése. (Jn 13,1-15) Jézus tanítására emlékezve Attila atya is megmosta az apostolokat jelképező, egyházközségünk 12 tagjának lábát.
Minden szentmisében az utolsó vacsora kenyértörésére emlékezünk, ám Nagycsütörtök este különös jelentősége volt ennek az emlékezésnek. Most mindannyian Jézus tanítványaiként élhettük át a kenyértörés misztériumát.
A szertartás végén, amikor az Oltáriszentséget kivették a szentségtartóból, és az utolsó vacsora asztalát megfosztották díszeitől, lélekben átélhettük azokat az órákat, amikor Jézus szenvedése érettünk elkezdődött.
Nagypéntek este a Szent Cecília kórus szép éneke idézte fel János evangéliuma szerint Jézus szenvedésének és halálának történetét. Mélyen tanulságos volt, ahogy Attila atya felhívta figyelmünket arra a párhuzamra, ami Izajás próféta jövendölése (52,13–53,12) és János evangéliumi elbeszélése (Jn 18,1–19,42) között található.
Megrendítő volt a kereszthódolat közben Kodály Zoltán Stabat materét hallgatni, melyet a kórus mély átéléssel énekelt. Az igeliturgiát követően a hagyományok szerint az egyházközség tagjai a Ligetben keresztutat imádkozva, taizé-i énekekkel még egyszer átélték Jézus szenvedésének egyes állomásait. Az utolsó stációnál, Jézus sírba tételénél, magában mindenki együtt elmélkedhette végig Sík Sándor keresztúti gondolatait: „Állok a legutolsó stációnál, Várom a beteljesedést. És szembejön a Gyászmenet, A Krisztus temetés…”
Nagyszombat a halva fekvő Krisztus napja. A csend napja. A Szent Erzsébet templomba bárki betérhetett imádkozni a szentsír előtt. Miközben a testvérek egymást váltva olvasták az Újszövetség evangéliumait, átélhettük azt a felfoghatatlan Szeretetet, amiért Jézus a mi bűneinket is magára véve meghalt a kereszten. Lélekben mi is az örömhírre vártunk, ahogy a költő is megénekelte: „A Szék előtt Feszült inakkal áll az Angyal. Áll, vár és alig győzi kivárni A Harmadnap hajnalát…”.
Nagyszombat vigíliáján a húsvéti gyertya meggyújtása után Attila atya elénekelte a húsvéti öröméneket. Majd az ószövetségi olvasmányok után újból megszólaltak a harangok, és az orgona mellett felhangzott a „Dicsőség mennyben az Istennek…”, amely Jézus Feltámadásának hírüladása, a megváltott világ öröméneke. Válasz a feltámadt Jézus szavaira: „Békesség nektek, én vagyok!”
E csodálatos ünnep alkalmával öt fiatal járult a keresztség szentségéhez s váltak ezzel egyházunk tagjává. Az ünnepi liturgia végén az Oltáriszentség előtt imádkozhattunk, s a körmenet után Attila atya szentségi áldással hirdette: „Krisztus feltámadt!” – Valóban feltámadt!
Homoki Nagy Mária
