Szentmise másképpen – vészhelyzet idején
Egyik-másik testvérünk megfogalmazta meglátásait arról, hogyan éli meg a mai helyzetet. Írásait fogadja szeretettel. (A videó alatt megtalálja).
Ugyúttal Attila atya kérését tolmácsoljuk:
„Hazánkban immár 5 hét telt el a járványügyi helyzet miatti megelőző intézkedések kihirdetése óta. A megpróbáltatásokkal teli új életforma mégis sokunk életében hozott új fölismeréseket, sőt jó gyakorlatokat. Arra kérlek benneteket, hogy néhány mondatban fogalmazzátok meg (akár itt az oldal alján is) mit sikerült felfedezni és tettekre váltani, sőt, később is folytatni is szeretnél. Bizony, tanulhatunk egymástól, és ezért aki elküldi nekem (plebanos.ujszegedi@gmail.com), azokból egy csokorra valót – valami módon – közre is adunk tanulságul.”
Videó-üzenet a templomból:
Szentmise veszélyhelyzet idején (2020. március 21)
Vihar és napsütés váltotta egymást azon a márciusi napon, amikor az utolsó nyilvános szentmiséket tartották a templomokban a járványveszély kezdetén.
Délután négy óra tájban hatalmas zápor szakadt a városra, de amikor elindultam a templomba, kisütött a nap. Eső áztatta, néptelen utcákon vágtam át, Szeged belvárosa aggódó szigorral emlékeztetett a híradásokban oly gyakran elhangzó intelemre: „Maradjanak otthon!” De hát misére készültem, vélhetően hosszú ideig az utolsóra…
A buszmegálló üres volt, és utasok nélkül érkezett a busz, amelyre felszálltam. Mintha film pergett volna előttem, olyan különösnek tűnt az út a kihalt városon át az újszegedi Teréz anya templomig. De odabent élet volt, s a harangszóra csaknem megteltek a széksorok. Aki eljött erre a szentmisére, az bizonyára érezte, hogy a templomi közösségben megélt ünnepet most hosszú időre kell „elővételeznie”, s hogy a nagyböjt negyedik vasárnapjának előesti miséje ezúttal nemcsak a virágvasárnap és a húsvét ígérete, hanem egy korszak lezárása is az életünkben. Mondatvég egy váratlanul félbemaradt szövegben, amelynek még nem ismerjük a folytatását.
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan” – idézte Attila atya Saint-Exupéry gyönyörű gondolatát a vak ember meggyógyításáról szóló bibliai szakasz (Jn 9,1-34) magyarázatakor. „A világot új szemmel nézni”, „tisztán látni”, „a hit szemével látni” – számomra ezek voltak a prédikáció legfőbb üzenetei. Mert most hangsúlyosabb számunkra mindegyik, mint a közelmúltban bármikor. Életterünk fizikai értelemben beszűkült, de a lélek horizontja a végtelenre tárul előttünk. Ma szokatlan nézőpontból kényszerülünk szemlélni a világot: a bezártság szemszögéből. A külvilág képernyő méretűre zsugorodott, fenyegető és távoli lett – hogyan tekintsünk rá, hogy ne torzuljon el közben a látásunk? A Jézus által meggyógyított vak hitével? Egy világtalan tanítja látni a számítógépek nemzedékét! Mert bár naphosszat képernyőket nézünk, mégsem mindig látunk, és a külvilágtól való elszakítottságunkban most szó szerint világtalanok vagyunk. S itt összeér a jelen a bibliai történettel, melynek szereplői elénk lépnek és megszólítanak. Nagyra nőtt csendjeinkben tisztábban hallatszik a szavuk, és élesebben körvonalazódik az alakjuk. Vajon születik-e hitbeli megújulás ebből a találkozásból? Észrevesszük-e majd azt, amit eddig nem láttunk, s el tudjuk-e fordítani a tekintetünket arról, ami lényegtelen? Hogy aztán, mintegy megmosva arcunkat a magunk Síloe tavában, az evangélium szavaival mondjuk: „vak voltam, és most látok” (Jn 9,25).
Péterffy Gabi
* * * * *
Szentmise – másképpen
„Ma nem lesz nyilvános szentmise.” Már az ötödik vasárnapon ébredünk erre a gondolatra, de még mindig nehéz elhinnünk, hogy a mondat tartalma valóság.
Ezen a délelőttön az ember nem nyúl a kabátjáért, hogy szentmisére induljon, miközben az utca képére gondolataiban már a templomé vetül, a gyülekező híveké, az ünnepi készületé. Ma nem ül be a padba a megszokott helyére, nem üdvözli az ismerősöket, nem követi tekintetével, hogy a sekrestyés az utolsó simításokat végzi az oltár díszítésén, és nem várja figyelmesen azt sem, hogy a szentírási szövegek magyarázata hogyan kapcsolódik a jelenhez a prédikációban. A vasárnapi szentmise semmihez sem hasonlítható légköre, fényei és hangjai mind hiányoznak ma az életéből. A világjárvány elrabolta az élő orgonaszót és az éneket, a Jézussal való találkozás lehetőségét az Eucharisztiában, s a közösen megélt liturgia minden pillanatát.
Ma hívek nélkül megtartott szentmisék résztvevői vagyunk a képernyők előtt, valamiféle elszigetelt együttlétben, amely épp olyan ellentmondásos, mint a mostani életünk. Gazdagok és megraboltak egyszerre vagyunk. Az egész világ az otthonainkba jön a technika jóvoltából, s eljön hozzánk az Egyház is, megszólít Jézus szavaival. Megannyi közvetítésből válogathatunk, s szebbnél szebb templomokból hallgathatjuk az igehirdetést. Hozzánk már a távoli szentmisével egy időben eljut az, amit az első keresztények missziós utak viszontagságos esztendői során adtak hírül a világnak. Pál apostol, mit szólsz ehhez? Ugye gyorsak és ügyesek vagyunk? Ha Te állnál a kamerák előtt, szépséges mondataid közül melyeket hallanánk Tőled e válságos időkben?
Most a családok válnak templomokká, így fogalmazott a minap a Szentatya. Gyönyörű kép: templomok milliói épültek fel hirtelen a Földön! Vajon hogyan fogadjuk bennük Jézust? Lélekben és gesztusainkban a liturgiát követve, ahogyan plébánosunk kérte, s ahogyan azt a templomban tesszük? Szentmisét megélni otthon, a térben távoli liturgiához kapcsolódva: új motívum az egyháztörténet hatalmas tablóján! Korunk egyik szimbóluma? A szétszabdalt egységé, az összekapaszkodni vágyó különállásé, amely a maga kuszaságában is féltve őrzi a keresztény múltat, s benne azt az időszakot, amikor még házaknál tartották az istentiszteletet.
Attila atya nemrég az emmauszi tanítványokról szólva három utat rajzolt meg előttünk: a tanítványokét Jeruzsálemből Emmauszba, a Jézussal való találkozás belső útját, valamint a visszautat Jeruzsálembe, immár a találkozás fényében. Adja Isten, hogy majdani visszatérésünket a templomban megélt szentmisékhez ugyanez a fény ragyogja be!
Péterffy Gabi
