Megtört némaság – Rendhagyó szentmise a Babagyász világnapja alkalmából

A gyermekeink elvesztése, fájdalmas tapasztalat az Élet törékenységéről. Hónapokra, évekre elcsendesít minket! De időnként a némaságot, csendet meg kell törni! Néha tettel, néha szavakkal, néha egy-egy gondolattal – ami által a szemléletváltás elindulhat, a nyitottság, elfogadás növekedhet az emberekben. Köszönjük, hogy olyan sokan eljöttek erre a rendhagyó alkalomra!

2022. október 16-án hagyományteremtő szándékkal szentmisére került sor az Árpádházi Szent Erzsébet Templomban. A Csillagfény szülői gyásztámogató csoport 2020-ban jött létre azzal a céllal, hogy a várandósság alatt, a szülés körüli időszakban, ill. csecsemő és kigyermekkorban elhunyt gyermekek családjainak támaszt nyújtson. A gyásztámogató csoportot gyermeküket elvesztő szülők és szakemberek hozták létre. Idén álmodtunk egy szentmiséről, Thorday Attila atya segített abban, hogy ez megvalósuljon. Köszönjük a befogadást, támogatást és azt, hogy missziónk erőt kapott ezen a megkezdett úton! A szentmise utáni tartalmas beszélgetések a templom közösségi termében megerősítették bennünk azt, hogy hittel, szeretettel meg kell törni a csendet.

Nagyillés Éva a Csillagfény Szülői gyásztámogató csoport egyik alapítója mondta: „Az elmúlt évek találkozásai a Korábban Érkeztem Alapítvány által és az út, amit együtt járunk be, a rendszeres támaszadó beszélgetéseink méltó terveket, lehetőségeket vetítettek a jövőbe. Ennek az egyik legnagyobb támogató közege, hogy a Korábban érkeztem Alapítvány bázisának közelében, a Koramentorháztól pár száz méterre az újszegedi Árpádházi Szent Erzsébet templomba meghívhattuk azon érintett családokat, akik számára az október 15-i Babagyász világnapja jelentéssel bír. Bár sokan csak legyintenek mondván, hogy „megint egy világnap”, de mi ezt magunkénak tekintjük!

Mások meg azért legyintenek, hogy a múltat békén kell hagyni, azon úgy sem tudunk változtatni meg folytatják, hogy törődj inkább az élőkkel… Számtalan meglátás közül csak megemlítettem néhányat. Mi nem ebben hiszünk! Hanem abban, hogy együtt, közösségben, jövőbemutatóan segítsünk a gyászban és a felépülés útján haladva, ha szükséges értő hallgatással, megértő szívvel és lélekkel. Lelki szabadságot kapunk, ami által adhatunk önmagunkból.

Sok tabut őriz a világ és közöttük pont ilyen a ki nem teljesedő várandósság, születés körüli gyermekveszteség, gyermekek halála.”

Thorday Attila atya helyet adott annak, hogy a változás elinduljon a némaság megtörésében. Jövőbe mutató terveket fogalmaztunk meg Attila atyával, ezek között szerepel egy emlékhely kialakítása a templom kertben, valamint a Babagyász világnapjához kapcsolódó mise megszervezése évről évre. Amennyiben csatlakozni szeretne a csoporthoz vagy kérdése, javaslata van ezzel a témával kapcsolatosan, kérjük keressen minket!

Email: csillagfenygyasztamogatas@gmail.com

Üdvözlettel: Csillagfény Szülői Gyásztámogató csoport

***

Média-megjelenések a szentmiséről:

Dr. Gyuris György emlékére

Egyházközségünk oszlopos tagja türelemmel viselt hosszú betegséget követően hazatért Teremtőjéhez.

György testvérünk a szegedi Somogyi Könyvtár igazgatójaként ment nyugdíjba. Innentől kezdve elsődleges feladatának tekintette a szolgálatot egyházközségünkben. A „Száz év a Liget oldalában” c. könyvnek társszerzője és lektora volt.

Kezdetben sekrestyési feladatokat látott el a Radnóti utcai kápolnában. Mint tudjuk, később itt épülhetett fel a mai Kalkuttai Szent Teréz anya templom, ahol György testvérünk szolgálata valóra vált. Liturgiaismerete, jártassága a hitélet területén nem csak példamutató volt, de nélkülözhetetlen is egyben.

Szívesen volt ministráns, felolvasó, és ez idő tájt mindig ő állította össze a szentmisén szolgálattevők havi beosztását is. Áldoztatási joga segítette a szentmisét bemutató atyát. Számtalan esetben vitte el nagybetegeknek az Eucharisztiát.

Megromlott egészségi állapota ellenére rendszeresen részt vett a szentmiséken, mindaddig, míg ágyban fekvő beteg nem lett.

Emlékét szívünkben őrizzük, emberi jósága legyen mindenki számára útravaló.

július 22-én, pénteken reggel 8 órakor gyászmisét mutatunk be érte a Teréz-templomban, majd hamvait — temetési szertartás keretében — az Alsóvárosi temetőben helyezzük örök nyugalomra.

Nyugodjon békében, Jézus nevében!

Hittanosaink napközis tábora a plébánián

A hittantáborunk témája: A világ teremtése és teremtésvédelem volt. A tábort június 27 és július 1. között, hétfőtől péntekig tartottuk. Törzshelyünk, ahova gyülekeztünk és visszatértünk az Újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánia volt.

Célunk volt, hogy a Teremtés tábor hete alatt összefogunk, hogy együtt örüljünk a teremtés ajándékainak és gondolkodjunk azon, hogy hogy törődünk vele. Ez az időszak értékes lehetőség, hogy megálljunk egy pillanatra a mindennapokban és elgondolkozzunk az élet szövetén, amelynek mi is részesei vagyunk.

32 hittanos volt velünk, programjainkban két segítőnk volt: Koczó Máté piarista diák és Szentgyörgyi János, aki a Gál Ferenc Egyetem hittanár szakos növendék. Segítő jelenlétük jelentősen hozzájárult a tábor egységéhez és programjaink sikeréhez, köszönjük segítségüket. A tábort Behánné Brigitta, Jankainé Nikolett és Gál Viktorné együtt vezettük. Köszönjük a szülőknek is, hogy a témára nyitott, érdeklődő gyerekeket hoztak a táborunkba, akikkel nagy öröm volt együtt lenni és napról napra egységben haladhattunk a célunkban.

Mindennap volt a Teremtés történet napjairól ismeretátadás, közös ima, beszélgetés, kézműveskedés, közös játék, és a három középső napon kirándulás.

Először ismerkedtünk, ezt követően kezdtük a Teremtés témát feldolgozni verbálisan, kézműveskedéssel, amit mindennap folytattunk. Pihenésképp játszottunk a Ligetben.  Másnap hajókiránduláson voltunk a Tiszán. Amikor a növények teremtéséről tanultunk aznap a hozott cserepekbe Takácsné Zita anyukánk szakszerű vezetésével virágokat ültettünk.  A cserepes virágokat, amit ültettek – hazavihették a gyerekek.

A következő napon elutaztunk Kecskemétre, ahol az Arborétum legszebb részét, az egyházi területet, a Kápolna dombot kerestük fel. A stációk mentén haladva, a fák hűvösét keresve a 7 állomásból álló Teremtés-keresztutat imádkoztuk. Az egyes állomásokat beosztva a gyerekek imádkozták, felajánlva hálából a családjainkért és elhunyt hozzátartozóinkért. Utána a Planetáriumban szemléletes, didaktikus, ugyanakkor látványos, sőt a lehetőségekhez képest szórakoztató, előre megrendelt rendhagyó órán vettünk részt a Teremtés témájához kapcsolódva.

Csütörtökön reggeli után indultunk a Stutzmann-tanyára. Vili és Viktória segítségével megismerkedhettünk tanyájukon a lovakkal, juhokkal és báránykákkal, a kecskével és kis gidáival, láttak pulykát és kacsákat és kutyákat is a gyerekeink. Az állatok után birtokukba vehették a hatalmas szalmabálákat, amelyen nagyon nagy örömmel ugráltak. Elfáradva érkeztünk vissza a plébániára, majd ebédelni mentünk. Ebéd után az élmények kerültek feldolgozásra, majd a szülők jóvoltából palacsintáztunk.

A záró napon padlóképes feldolgozással összegeztük tanult ismereteinket és a segítőink által egy rövidfilmet néztünk a Teremtésről. Az utolsó együtt töltött délután ismeretinket ún. „Teremtés-vetélkedővel” fejeztük be. Ezt uzsonnázás, jégkrémezés követte, befejezésül hálát adtunk a tábor kegyelmeiért.

Behánné Brigitta, Jankai Nikolett nevében is Gálné Ilike

Életigen

Az idei év nyári, csütörtök esti Társasköre június 23-án művészeti előadással indult ÉLETIGEN címmel, Sallay Gergely gitárművész – költő – előadó és Fabulya Andrea tanárnő – szavaló – előadó zenés – verses estjével. Szép számú közönség gyűlt össze a plébánia nagytermében, hogy átadja magát a művészet szépséget teremtő alkotásainak.

Az előre kinyomtatott, gondosan összeállított programot mindenki olvashatta, így nem konferáltak az előadók. Mivel úgy tervezték meg az est műsorát, hogy töredezés nélkül, egyben hangozzék el, kérésüknek megfelelően csak az est végén tapsolt a közönség.

Négy, a fülnek nagyon kellemes hangzású gitárra írt zenemű közé illeszkedtek a versek, mely muzsikákat Gergely művészien szólaltatott meg. Heitor Villa – Lobos, Francisco Tarrega, Leo Brouwer zenéi kereteztek egy-egy verstömböt. Faludy György, Nagy László, Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor, Kányádi Sándor, Zelk Zoltán és Pilinszky János költeményei mellett Sallay Gergely versei is elhangoztak a szerző előadásában. Andrea és Gergely egymást váltva szavalták a szebbnél szebb, időnként komoly filozófiába hajló verseket. Gitármuzsikával kezdődött és prózával fejeződött be a művészeti est, ez utóbbi mű Sallay Gergely tollából született Volt egyszer régen címmel, amelyet Andrea olvasott fel ugyanolyan élményszerűen, mint ahogyan a verseket is nagy átéléssel adta elő.

Mind a zene, mind a versmondás szuggesztív, meggyőző erővel hatott a közönségre, produkcióikat hosszantartó tapssal köszönte meg a hallgatóság.

Ám ekkor még nem teljesen ért véget az est, Aradi Márti kérdéseket irányzott az előadók felé, többek között: „Hogyan is kezdődött a művészi pályájuk?”  Megtudtuk, hogy Andrea a gyermekének köszönheti a versmondást, eleinte a kicsinek szavalt, hogy lekösse a figyelmét, majd egyre szélesebb körben mondhatta és mondhatja el kedves verseit.

Gergelyről kiderült, kisgyermek korától kezdve művész akart lenni, sok mindent kipróbált a művészet változatos palettáján.

Mindkét fiatal nagyon tehetséges egyéniség! Szívből kívánjuk, hogy emberek sokaságát boldogítsák a szép zenével, versekkel!

Lucz Ilona

„A dal kenyér a léleknek”

Az egyházzene hónapjában, május 23-án hétfőn két kiváló kórus adott felejthetetlen, nagyon magas színvonalú hangversenyt a zsúfolásig megtelt Szent Erzsébet templomban: a Szegedi Bartók Béla Nőikar Valkai Dávid karnagy vezetésével, valamint a Kecskeméti Énekes Kör, melyet Erdei Péter Liszt és Bartók-Pásztory díjas karnagy vezényelt. A két kórus baráti találkozóját ünnepelte templomunkban. A címadó idézetet Erdei Péter bevezető szavaiból merítettük.

A Bartók Béla nőikar többféle stílusú kórusművet énekelt, a teljesség igénye nélkül a reneszánsz kor neves zeneszerzője Giovanni Pierluigi da Palestrinától – Bartókon –Kocsár Miklóson keresztül a kortárs Tóth Péterig, míg a kecskeméti vegyeskar nagyobb részben Kodály Zoltán műveiből állította össze a programját, illetve, az előbb említett nagyon tehetséges Tóth Pétertől szintén énekeltek egy kórusművet.

„Vajon ki ne tudná, hogy az énekes zene a hangszeres zene örök ideálja?”- olvashatjuk Leopold Mozart írásaiban. Az est folyamán a zenei dinamika és karakter pazar arzenáljában gyönyörködhettünk, a tüneményes, szinte éteri, angyali hangzáson át a zengő, érces, egész testünket is átható határozott, erőteljes hangzásig.

Mindkét kórus szívet, lelket felemelő koncertélményben részesítette a hallgatóságot. Hiszem, hogy ezen az estén minden jelenlévő egy kicsit jobbá vált a zene által. Akik jelen tudtak lenni, napok múlva is lelkesen emlékeztek vissza erre a remek hangversenyre.

Örökérvényű a mondás Platón-tól az ókori görög filozófustól: „[…] semmi sem hatol be oly mélyen a lélekbe, mint a ritmus és a dallam, megragadja, felékesíti és megnemesíti a lelket…”

Lucz Ilona

Énekesek a Teréz anya templomban

Nagyon jó hangulatú zenei élményben volt részük azoknak, akik május 7-én, szombaton a mise után meghallgatták Andrejcsik István operaénekes, a Bartók Béla Művészeti Kar oktatójának tehetséges tanítványait, név szerint: Zöldi Nikolettát, Szabó Ágostont, Huszta Gábort, Szilágyi Zitát.

A zenekari kíséreteket zongoraátiratban Kerényi Mariann DLA zongoraművész és Flórián Gergely karnagy biztosították kiválóan. A koncert oroszlánrészét Mariann vállalta hajlékony, alkalmazkodó, igazi kamarapartneri játékával. Hallottunk koloratúrszoprán, szoprán, bariton és basszus hangfajra írt áriákat, dalokat, a teljesség igénye nélkül Mozart, Liszt, Borogyin, Puccini stb. művei csendültek fel. Andrejcsik István tanár úr élményszerűen ismertette a műveket, magyarázatot kaptunk a felhangzó darabok szövegeinek jelentéséről, ugyanis a szereplők olasz-német-francia-angol és orosz nyelven énekeltek.

Andrejcsik mester tanítványaira mindig is jellemző volt az énekek szövegének érthető, világos megszólaltatása, nagyon szépen ejtik a szavakat, mint a tanáruk is. A dalok, áriák karaktereinek megformálása, érzelmi tartalmának megjelenítése is komoly élményt tudott adni, a  szép hangok, a muzsika teljesen átjárták a templomi tér egészét, megérintve a hallgatóság szívét- lelkét. A kevés számú, de annál lelkesebb közönség vastapssal köszönte meg a leendő művészek előadását. A hallgatóság közül Julika, a 90 év fölötti kedves testvérünk örömmel és hálásan jegyezte meg: „Én még ilyen szépet nem hallottam.”

Lucz Ilona

Webinárium a Szinódus 3 alappilléréről

A Szeged-Csanádi Egyházmegye szinodális folyamatában 3 külön webináriumot szerveztek, amelyek körül járják a Szinódus 3 alappillérét, azaz a Közösség, a Részvétel és a Misszió fogalmait.

Ebben a videóban a webinárium fő előadói, Thorday Attila és Bucskóné Lehota Ágota 2022. február 10-én tartott előadását tekinthetik meg és hallhatják a nézők. A webináriumok megvalósítása a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási és pasztorális helynökségének közös szervezésében valósult meg.

Fiatalok megszólításának módjai

A múlt héten közzé tett és azóta beérkezett mintegy 40 válasz alapján a március 23-án megtartott Megújulás munkacsoportban összegeztük a válaszokat. Igen tanulságosnak bizonyult mind a szülők, mind a pedagógusok részére, és egyházi közösségünk megfiatalítása is csak az ilyen felismerések mentén haladhat.

Itt találhatók a kérdésekre adott válaszok:

Szerintem a fiataloknak ma ….

– a legfontosabb értékeik: barátság, kapcsolatok, közösség, boldogság, család

– akadályaik, amelyekbe ütköznek: túl sok…, túlterheltség, elvárások, online, média, hazugságok, magány, időhiány, önbecsülés

– igényeik, amikre szomjaznak: közösség, elfogadás, megértés, jövőkép, bátorítás, meghallgatás, önmegvalósítás

Kérlek fejezd be szabadon az alábbi mondatokat!

A fiatalok kiszaladnak a világból, ha „bezzeg az én időmben”, nincs internet, tuti mondás, hosszú, jövőről szól, erőltetett, kényszer, bírálat, meg nem értés, meggyőzés, unalmas.

A fiatalok számára vonzó programok azok, amelyek érdekes, mozgalmas, kaja, rövid, érdekeltség, önismeret, barátok, zenés, szórakoztató, fotóképesek, netre feltehetőek.

Az én legjobb ötletem a fiatalok megszólalására az, hogy kortárs meghívás, ő igényeikre épül, őszinteség, kifejezhetik magukat, együttérzés, példaadás, kulturális, közösségi élmény.

A fiatalok megszólításában már nem működik az, hogy együtt olvasni, szimplán online, szürke plakát, templomi, utasítást kap, kész és kötött, beszélgetés, tekintélyalapú, „várlak pénteken”.

A fiatalok megszólításának a mai új útja az, hogy élő, közösségi média, életszagú, szabad, rövid, interaktív, közösségi, partnerség, barátokon keresztül, személyes, találkozás.

Jegyes Esték a plébánián

„Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!” írja  Szentírás, de nekünk, jegyeseknek az is fontos, hogy a házasság szentsége előtt a tőlünk telhető minden szükséges előkészületet megtegyünk, így velünk együtt még 11 párral ezzel a szándékkal jelentkeztünk a Jegyes Esték című kurzusra.

Idén február 6-án vasárnap este indult el az Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánián a plébánosunk által vezetett, 10 alkalomból álló házasságra felkészítő képzés. Attila atya a kurzus nyitó- és a zárónapi előadások megtartása, az imapercek, és a barátságos légkör megteremtése mellett hétről-hétre számos hasznos szakirodalommal, online előadással, és cikkekkel segít bennünket a felkészülésben. A vasárnapi Jegyes Esték során eddig 4 különböző házaspárt, azaz 4 élettörténetet ismertünk meg. A házaspárok megvallották hitéletüket, egymás iránt tanúsított szeretetüket, gyakorlatias példákon keresztül mutatták be a házasélet minden feladatát, vagy éppen az eredményes vagy eredménytelen konfliktuskezelési,- és pénzkezelési stratégiájukat.

Megtanultuk, hogy a házasság egy extrém sporthoz hasonló, ahol rendkívüli helyzetekhez kell majd rugalmasan alkalmazkodni. Isten gondviselő jóságát nem nélkülözve igyekeznünk kell egymással összhangban cselekedni. A társunkkal való kapcsolatban legfontosabb, hogy a szükségszerű surlódások idején is törekedjünk a kiengesztelődésre.

Véleményünk szerint az előadások során megoldandó feladatok és kérdések jó alkalmak arra, hogy kimondjuk, tisztázzuk magunkban és egymás között az alapvető és lényeges kérdéseket. A kimondott, vagy a ki sem mondott gondolatainkban kell megtalálni azokat a tiszta, szép, őszinte vágyakat, ami igaz szeretetre vezet, és amiben kimondva, vagy kimondatlanul a szeretet forrása utáni vágy is felbukkan.

Urunk, kérünk Téged, terjeszd ki ránk kegyelmedet, hogy a házasságra a lehető legjobban fölkészüljünk; jegyespárként segíthessük egymást a házasság felé vezető úton, és növekedjük egymás szeretetében!

Farle Mónika&Németh László

Ökumenikus istentiszteletet tartottunk a Teréz anya templomban

Az ökumenikus imahét, amelynek keretei között a keresztények egységéért imádkoznak 1968 óta a világon, a már megszokott időben, január harmadik hetében – január 16-23 között – került megszervezésre. Szegeden élő és működő keresztény felekezetek minden este más-más templomban imádkozhattak a Közel-Keleti Egyházak Tanácsa által összeállított imaszándékokért.

Az idei esztendő alapgondolata Karácsony ünnepköréhez és a napkeleti bölcsekhez kapcsolódott és ehhez kapcsolódva határozták meg a szervezők az imahét minden napjának alapgondolatát. Január 21-én, péntek este az újszegedi katolikus hívek a Kalkuttai Teréz Anya templomban fogadták vendégül mindazokat, akik fontosnak tartják a krisztushívők egységéért rendezett imatalálkozót.

Ezen az estén a taizéi énekek adták a közös ima keretét. Az igeliturgiára érkezőket Attila atya és Flóri atya köszöntötték a templom bejáratnál. Az imaóra elején Attila atya bemutatta a testvérfelekezetek megjelent lelkészeit: Balogh Barnabás (baptista lelkipásztor) Kereskényi Sándor és felesége Kereskényiné Nemes Lívia (Honvéd téri református lelkipásztorok), Juhász András, Mándi Kitti, Szabó-Lovász Adrienn (a Kálvin téri református lelkipásztorok), Imrényi Tibor (magyar ortodox egyház papja). Az igehirdetést Juhász András esperes tartotta, melynek központi gondolata az ökumenikus imahét alapigéje volt: „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” (Mt 2,2)

Lelkész úr kiemelte, hogy életünk mindennapjai során igen gyakran mondjuk azt valamire, hogy imádjuk vagy épp a szeretett társunkat szólítjuk meg úgy, mint imádatunk tárgyát. Pedig imádni csak Istent lehet, egymás felé pedig a tőle tanult szeretettel kell fordulnunk. Isten kegyelmében bízzunk, hogy a keresztény felekezetek tagjai egymásban ne a különbségeket, hanem a hasonlóságot, az egy igaz Istenben vetett hitet keressük és találjuk meg.

Az igeliturgia során előbb a felekezetek lelkészei, majd a hívek fohászkodtak. Az ökumenikus együttlétünknek szép keretet adtak a közösen énekelt taizéi énekek. Együttlétünket szeretetvendégség zárta, ahol finom kalács és tea mellett tovább beszélgethettünk egymással.

Dr. Homoki-Nagy Mária