A Szent Erzsébet templom korpuszának stabilizálása

Thorday Attila atya kérésére szemlét tartottunk az újszegedi Szent Erzsébet templom szentélyében. Az ok különleges és szokatlan: a korpusz fölső rétege lecsúszott.

A templombelső a vatikáni zsinat szellemének megfelelő átalakítása Havass Géza plébános érdeme, aki a szentélybe egy embernagyságú feszületet álmodott. Ahogy Aradi Márta írásából megtudhatjuk, az alapanyagul szolgáló faanyag beszerzése is több mint kalandos volt, hiszen az afrikai Ghánából való mahagóni rönköt úgy sikerült az országba hozni, hogy a plébános egy orvos barátja a külmisszióból hazatérve deszkákra vágatta és utazóládának összeépítve hozta az alapanyagot. Rétfalvi Sándor szobrászművész alkotása 1973-ban került elhelyezésre.

Az észlelt problémára is hatással van a tény, hogy egyrészt – mint ahogy Krisztin Német István fotóján is látszik – a test legalább tizenhat, jól elkülönülő rétegből lett összeragasztva az akkori technológia szerint enyvvel, enyves ragasztóval. Az enyv évszázadokon keresztül használt megbízható ragasztóanyag volt a fával foglalkozók számára, a mai napig is alkalmazzák.

Viszont az idő nagy úr. Ahogy annak idején idős kollégám és barátom megboldogult Heidt Henrik, akinek az élete fonódott össze ezzel a csodálatos anyaggal, mondta: a fát megölni nem lehet, még a kialakítás után is él, mozog, lélegzik.

A templomok klímája viszonylagosan stabilnak mondható. Több helyhez hasonlítva a hőmérséklet és a páratartalom nem változik nem tér el, nem változik kiugróan. Ahol vastagabbak a falak, télen–nyáron hasonlóak ezek az értékek. Ám ahogy beépítésre kerültek a különféle fűtési rendszerek a téli időszakban, változtak a körülmények.

A korpusz anyagául szolgáló ébenfa a rovaroknak, gombáknak rendkívül jól ellenálló faanyag. Keménysége miatt nehezebben megmunkálható, de tartós, jól ragasztható, polírozható. Viszont száradáskor sokkal hajlamosabb az alakváltozásra, repedezésre, ezért különös figyelmet igényel.

A felállítás óta eltelt közel fél évszázad alatt a fa tette is a „dolgát”, vagyis élt. A változó mikroklíma miatt az anyag mozgott, az illesztéseknél a ragasztóanyag engedett, a rétegek közötti hézagok, repedések nőttek. A mozgás következtében a fölső réteg és az arc elvált, és mivel már nem tartotta össze a két réteget semmi, egyszer csak lecsúszott.

Istennek legyen hála azért, hogy annak idején valaki egy csavarral és egy átkötő pánttal hozzá erősítette a mögöttes rétegekhez. (És persze hogy valaki észrevette és elindult a javítási folyamat.) A képen is jól látható, hogy egyetlen csavar tartotta, ha meg is csúszva, de a helyén, meggátolva a lezuhanást. Rossz rágondolni, ha esetleg leesik szentmise alatt…

Ahogy a test első felét a csavar tartotta nagyjából a helyén, az arcot a töviskorona nem engedte el.

A javítás átgondoltan, a legkevesebb beavatkozással történt. Állványozás után (köszönet Dabis Jenő villanyszerelő mesternek a munka biztonságossá tételéhez) testközelből vált láthatóvá igazán a probléma és a megoldási mód. Tubák János barátommal és kollegámmal helyére emeltük és rögzítettük a lecsúszott részt. A két combon és a hát két pontján csapjukat fúrtam kb. 45°-ban, melyekbe csap került. (Törekedtem arra, hogy minél kevesebb látható nyom legyen.) Így megszűnt a lecsúszás lehetősége, és mivel az összes rétegen átmenő csapokról van szó, a csapok pontosan a helyén tartják az összes réteget. A fejnél csavart alkalmaztam, mert az arcot nem csak stabilizálni, hanem kissé összehúzni is kellett.

Attól függetlenül, hogy sikerült szépen síkba hozni a nyakszirtnél az elcsúszást, a vetemedések miatt azért látszik néhol kisebb anomália. A fa sajátja a mozgása által létrejött repedés, kisebb eltérés – ez természetes folyamat.

A fa, ahogy Henrik bácsi mondta, átvitt értelemben élő anyag. Az alkotót dicséri az anyagválasztás párhuzama is: hiszen Jézus az élő út, az élő víz, az élő kenyér, és Isten szava is élő és éltető ige.

Bodó Jenő