Életigen

Az idei év nyári, csütörtök esti Társasköre június 23-án művészeti előadással indult ÉLETIGEN címmel, Sallay Gergely gitárművész – költő – előadó és Fabulya Andrea tanárnő – szavaló – előadó zenés – verses estjével. Szép számú közönség gyűlt össze a plébánia nagytermében, hogy átadja magát a művészet szépséget teremtő alkotásainak.

Az előre kinyomtatott, gondosan összeállított programot mindenki olvashatta, így nem konferáltak az előadók. Mivel úgy tervezték meg az est műsorát, hogy töredezés nélkül, egyben hangozzék el, kérésüknek megfelelően csak az est végén tapsolt a közönség.

Négy, a fülnek nagyon kellemes hangzású gitárra írt zenemű közé illeszkedtek a versek, mely muzsikákat Gergely művészien szólaltatott meg. Heitor Villa – Lobos, Francisco Tarrega, Leo Brouwer zenéi kereteztek egy-egy verstömböt. Faludy György, Nagy László, Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor, Kányádi Sándor, Zelk Zoltán és Pilinszky János költeményei mellett Sallay Gergely versei is elhangoztak a szerző előadásában. Andrea és Gergely egymást váltva szavalták a szebbnél szebb, időnként komoly filozófiába hajló verseket. Gitármuzsikával kezdődött és prózával fejeződött be a művészeti est, ez utóbbi mű Sallay Gergely tollából született Volt egyszer régen címmel, amelyet Andrea olvasott fel ugyanolyan élményszerűen, mint ahogyan a verseket is nagy átéléssel adta elő.

Mind a zene, mind a versmondás szuggesztív, meggyőző erővel hatott a közönségre, produkcióikat hosszantartó tapssal köszönte meg a hallgatóság.

Ám ekkor még nem teljesen ért véget az est, Aradi Márti kérdéseket irányzott az előadók felé, többek között: „Hogyan is kezdődött a művészi pályájuk?”  Megtudtuk, hogy Andrea a gyermekének köszönheti a versmondást, eleinte a kicsinek szavalt, hogy lekösse a figyelmét, majd egyre szélesebb körben mondhatta és mondhatja el kedves verseit.

Gergelyről kiderült, kisgyermek korától kezdve művész akart lenni, sok mindent kipróbált a művészet változatos palettáján.

Mindkét fiatal nagyon tehetséges egyéniség! Szívből kívánjuk, hogy emberek sokaságát boldogítsák a szép zenével, versekkel!

Lucz Ilona

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük