Május 19-én, vasárnap délután zenekedvelő és főleg Liszt-rajongó közönség töltötte meg a plébánia nagytermét. Lucz Ilona zongoraművész-tanárnő testvérünk bemutatta nekünk a romantikus zeneszerző hatalmas alkotását, a Krisztus-oratóriumot.

Előadása bevezetőjében a nagy komponista jellemét méltatta, beszélt Liszt sokoldalúságáról, alkotói módszeréről, művészi hitvallásáról. Elhangzott, hogy a 11 éves Liszt Beethoventől „felszentelő” csókot kapott a homlokára, aki különös módon megsejtette a gyermekben a későbbi zeneóriást, élete alkonyán pedig Debussyvel, az impresszionizmus egyik képviselőjével is megismerkedett. Ilyen módon művészi stílusokat átívelő élete volt.

Liszt Ferencet a katolikus egyházi zene megújítása vezérelte, a Krisztus-oratóriumban látványosan megtalálhatók a reformok nyomai. Művének alapját a gregorián énekek dallamvilága, a Szentírás sorai és a katolikus liturgia bizonyos szövegei adták. Az oratórium 3 nagy része: a Karácsonyi oratórium, a Vízkereszt után és a Szenvedés és feltámadás.

Az előadás során számos érdekesség elhangzott a műről. Többek között „A háromkirályok vonulása” című tétel kapcsán például Liszt humorosan így indokolta a magyaros ritmust, dallamot: „Ha Rubens flamandokat festhetett biblikus képeire, akkor egyik mágusomnak én is adhattam kipödört bajuszt. És ezt egy cseppet sem restellem.”

„Az Egyház alapítása” című tétel kezdetén a kottaképet bemutatva Ilike rávilágított a kereszt motívumára, mely a hangok között húzott vonalak mentén található, ahogy a nagy előd, J.S. Bach műveiben is láthatunk erre példákat. Továbbá a hangnemek különleges választásáról is szó esett pl. a Cisz-dúr esetében, amelynek minden hangja módosított – ez Liszt művében a transzcendens megjelenítése, az Isten ábrázolásának hangneme.

Az előadást számos képzőművészeti alkotás, természeti kép és Liszt-korabeli kottakiadás címoldalai, Liszt Ferenc eredeti partitúra kézirata (szép, áttekinthető, magabiztos kézírása) színesítette. A zenei részletek bemutatását és a vetített képeket Ilike férje, Pétervári Lajos biztosította.

Az elhangzott zenerészletek hallgatása közben gyönyörködhettünk a csodálatos dallamokban, harmóniákban, szinte sajnáltuk, hogy időnként le kellett állítani a zenét, oly jól esett volna még tovább hallgatni.

A hálás hallgatóság nagy tapssal jutalmazta a színvonalas előadást. A közönség soraiban ülő neves szegedi karnagy, Rozgonyi Éva pedig így méltatta az előadást: érződött, hogy Ili rajongója a nagy zeneszerzőnek és remekművének, a Krisztus oratóriumnak.

Szántóné Babi

Az Isteni Megváltóról nevezett, vagyis szalvátor nővérek (a lengyel származású AnnaMária, az indiai Jyothi és a magyar Erika) másfél évtizedet szolgáltak közöttünk. Rendi vezetésük most Budapestre irányította őket, ezért – fájó szívvel – búcsúzunk tőlük június 16-án, vasárnap a 9.30-as szentmise keretében.

Ivánszky Gábor 1958. május 18-án született Budapesten. Egy kis angyalföldi családban, bátyával és szüleivel nőtt fel.

A Fokoláre Mozgalmat az 1980-as évek elején ismerte meg. 1989-ben kezdte elkötelezni magát az Istennek szentelt életre a Fokolár közösségben. 1994 nyarától, mint Istennek szentelt Fokolarinó szolgálta a közösséget, és az Egyházat. Három évet töltött Loppiánóban (Olaszország) a Mozgalom nemzetközi városkájában, ahol az Evangélium szerinti életet tanulják, gyakorolják az ott élők. Onnan a szegedi Fokolárba került néhány évre, majd hat éven keresztül Svájcban, a Mozgalom ottani központjában a Montet-Máriapoli városkában vezette a konyhát, a hozzá tartozó gazdasági egységekkel együtt. Onnan ismét Szeged volt Gábor életének a következő és egyben utolsó állomása, ahol összesen 16 évet élt.

Chiara Lubichtól, Mozgalmunk alapítójától és elnökétől – a „Scelto”, vagyis a „Választott” nevet kapta, jelezvén- és megerősítvén, amit Jézus mondott övéinek: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon.” (Jn 15,16)

Csak részben tudhatjuk mennyi embertársunk szívében-életében maradnak figyelmes, szerény, mégis erős szeretetének el nem múló nyomai.

Az újszegedi plébánia munkatársai és közössége, valamint Szeged város temetkezési vállalkozói, és az ebben a szolgálatban dolgozók mind gyászolják, és nagy veszteségként élik meg hirtelen távozását.

A Vele kapcsolatos megemlékezésekből, gazdag élmény anyagból néhány idézet:

„Ilyen még nem történt velem. Persze, a döbbenet es a depresszió nem került el az elején, elképzelem a koporsóban, értem én… de ugyanakkor folyton szembejön velem, minden porcikámmal érzem, hogy él és virul – bocsánat, bármilyen tiszteletlenül is hangzik ez.”

„Itt van, (velünk maradt) ahogy türelemmel es teljes odaadással hallgatja egy barát napi ügyes-bajos dolgait (akár az enyémeket), közbeszúrva egy-egy kedves szót, kifejezvén, mennyire érti a dolgot.”

„Itt van, ahogy derűt sugároz felnőtteknek és vidámságot fröcsköl szét a gyerekek között… És itt van, ahogy a maga megfontolt módján, ha szót adunk neki, megfontolandó tanácsokat ad. És még mindig itt van, ahogy saját magát kisebbnek tartja másoknál… vagyis mindenkit nagynak, tiszteletreméltónak.”

Egy édesapa írja: „Gábor a fiaimnak (és még jóval előtte nekem és az öcséimnek, no meg persze más fiúk tucatjainak-százainak) nagyon sokat jelentett a csendes, mosolygós, békés, derűs, konkrétan szerető személyiségével. Valahogy bizonyosság van bennem, hogy az Atya már magához ölelte őt, és teljes volt az élete így is, hogy ilyen értelmetlen hirtelenséggel ért véget.”

Alapvetően szerény, csendes, rendkívül mély lelkületű- és belső életet élő, együtt-érző, konkrét szeretetet bőségben árasztó, humorral is gazdagon megáldott lényed baráti közelsége velünk marad e földi létünk napjaiban.

Gábor, köszönjük, hogy mindvégig hűséges voltál Istenhez! Chiarától kapott életigéd, miszerint „Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára.” (Lk 9,62) most még inkább – általad beteljesítetten – ragyog és hív, segít bennünket is. Mostantól még több dolgod lesz velünk, együtt építjük tovább Isten országát itt a földön, amit Te már színről színre látsz.

Virágvasárnap este véget ért a február közepén elkezdődött felkészülési sorozat, amelyen 8 jegyespár vett részt. Hálásak vagyunk, amiért plébánosunk gondos szervezésének köszönhetően mind a 10 alkalommal egy-egy felkészítő házaspár volt velünk, hogy tanúságot tegyenek életük egy-egy meghatározó eseményéről. Az estéket áthatotta annak bizonysága, hogy megtartó ereje van a hitből fakadó életvitelnek.

Elsőként Vereb István és Réka a szülőkről való leválás küzdelmeiről, majd Etlinger János és Csilla a közösen meghozott döntéseikről szóltak hozzánk. Zsíros Ottó és Szilvia a lelki és testi eltávolodásuk fájdalmairól és az újra egymásra találásuk örömeiről tettek tanúvallomást. Bella Gábor és Kata a családtervezés lehetőségeiről tartottak szakmailag is profi előadást (ők az Egyházmegyei Családközpontban is tanítják a Természetes Családtervezés módszerét). Takács Péter és Picur a Házas Hétvége mozgalom helyi vezetőiként Attila atyával együtt készültek, hogy különböző oldalról szóljanak szexualitásuk mibenlétéről, annak fejlődő változásáról az évtizedek során. Csányi Sándor és Tekla az egymásközti kommunikációról és a gyerekeik családból való kiröppenéséről osztották meg tapasztalataikat. Szilárd Gábor és Anna a gyermekvárás-adta örömeikről, a házépítés küzdelmeiről vallottak. Végül Siklós Robi és Szilvi a gyermekeik örökbefogadásának lelkükben lejátszódó és gyakorlatban megvalósuló lépéseit mutatták be. Megható volt látni és hallani a három örökbe fogadott gyermekükről szóló képes beszámolót.

Szántó Laja és Babi minden alkalommal velünk voltak – így is kimutatták hűségüket nem csak egymás iránt, hanem alkalmi csoportunk tagjai iránt is. Szívünkben nagyszüleinknek fogadtuk őket.
Az utolsó alkalommal a templomban tartottuk a szertartás-próbát, hogy a tervezett esküvőnk alkalmával otthonosan állhassunk az Úr oltára elé.

Szóba került az is, hogy lényegi különbség van a polgármesteri hivatalban tartandó házasságkötési ceremónia és a templomban tartandó esküvői szertartás között, ez utóbbi alkalmával ui. Isten előtti esküvel erősítjük meg elkötelezettségünket, ugyanakkor áldásban is részesedünk. Plébánosunk még arra is felhívta figyelmünket, hogy akik katolikus vallásukat gyakorolják (értsd: rendszeresen gyónnak és áldoznak), azok kérhetik a nászmisés esküvőt, vagyis a közösen megélt hit erejében egy ünnepi szentmise keretében köthetik össze életüket Krisztusban.