Megújulási Hétvége

Eljött a tavasz, és az ilyenkor szokásos Megújulási Hétvége lehetősége is az Antióchia életében. A közösség egyöntetűen igényt tartott erre a különleges alkalomra. Mindenkinek szüksége volt egy kis megállásra, átgondolási időre, egy nap Istennel.

A plébániánkon 5 éve működő Szent Erzsébet Antiochia olyan ifjúsági közösség (16-25 évesek), amelynek tagjai minden pénteken együtt vannak az ún. imatalálkozón.

Közösségünk szülő-párjai (Pap Laci és Seres Kriszta, Bucskó József és Ágota, Bálint Anti és Erika) Attila atyával egyetértésben kiválasztották a hétvégi programot levezetőket. Így a mostani Hétvégét Sipos Patrik és én, Kónya Petra szerveztük. Ugyan még csak október óta vagyok antióchiás, boldogan vállaltuk a programok kialakítását és megvalósítását, hogy élményt nyújtsunk közösségi társainknak. Szervezőtársammal a munka nagyon hatékonyan működött, szinte minden kérdésben egyetértettünk. Ilyen kérdés volt a hétvégét összefogó téma: a Sziget.

A hétvége során arra próbáltuk rávezetni önmagunkat, hogy álljunk meg egy kicsit a nagy rohanásban. Felejtsük el, mekkora pörgés vesz körül minket az érettségi, közeledő vizsgaidőszak vagy épp munka miatt, és gondoljuk át, hol tartunk. Mérjük fel, milyen viszonyban állunk önmagunkkal, a kapcsolatainkkal, környezetünkkel és Istennel. Ezért alkottuk meg a nyugalom szigetét, ahova bárki képes ellátogatni, ahol képesek vagyunk megtalálni a csendet, a békét és mindebben Istent.

Mindent megtettünk azért, hogy a Megújulási Hétvége segítségünkre legyen a későbbiekben, erőt adjon a nehéz időkre. Ugyanakkor minden várakozásomat felülmúlták a hétvégén történtek. Ahhoz, hogy egy ilyen fantasztikus élmény megszülessen, a jelenlévő társakra is szükség volt, akik készségesen segítségünkre voltak, és szívüket-lelküket beleadták a szervezés támogatásába. Ilyen közösségért az ember csak hálás lehet!
Személy szerint nagy kővel érkeztem a szigetre. Egy hatalmas szikladarabbal, ami nyomta a szívem. Azonban a hétvégén sikerült ezt a követ – ha nem is letenni, de – részben rábízni Istenre. Megértette velem, hogy Ő sosem tűnik el, csak képesnek kell igazán csendbe lenni ahhoz, hogy vegyük észre segítő jobbját.

Rengeteg szeretetet kaptam, ami megnyilvánult a nevetésben, a vigasztaló és bátorító mosolyokban, ölelésben. Még egy olyan közösség nincs, mint az Antióchia, ahol feltétel nélkül szerethetjük egymást!

Kónya Petra