Megújulási Hétvége
Eljött a tavasz, és az ilyenkor szokásos Megújulási Hétvége lehetősége is az Antióchia életében. A közösség egyöntetűen igényt tartott erre a különleges alkalomra. Mindenkinek szüksége volt egy kis megállásra, átgondolási időre, egy nap Istennel.
A plébániánkon 5 éve működő Szent Erzsébet Antiochia olyan ifjúsági közösség (16-25 évesek), amelynek tagjai minden pénteken együtt vannak az ún. imatalálkozón.
Közösségünk szülő-párjai (Pap Laci és Seres Kriszta, Bucskó József és Ágota, Bálint Anti és Erika) Attila atyával egyetértésben kiválasztották a hétvégi programot levezetőket. Így a mostani Hétvégét Sipos Patrik és én, Kónya Petra szerveztük. Ugyan még csak október óta vagyok antióchiás, boldogan vállaltuk a programok kialakítását és megvalósítását, hogy élményt nyújtsunk közösségi társainknak. Szervezőtársammal a munka nagyon hatékonyan működött, szinte minden kérdésben egyetértettünk. Ilyen kérdés volt a hétvégét összefogó téma: a Sziget.
A hétvége során arra próbáltuk rávezetni önmagunkat, hogy álljunk meg egy kicsit a nagy rohanásban. Felejtsük el, mekkora pörgés vesz körül minket az érettségi, közeledő vizsgaidőszak vagy épp munka miatt, és gondoljuk át, hol tartunk. Mérjük fel, milyen viszonyban állunk önmagunkkal, a kapcsolatainkkal, környezetünkkel és Istennel. Ezért alkottuk meg a nyugalom szigetét, ahova bárki képes ellátogatni, ahol képesek vagyunk megtalálni a csendet, a békét és mindebben Istent.
Mindent megtettünk azért, hogy a Megújulási Hétvége segítségünkre legyen a későbbiekben, erőt adjon a nehéz időkre. Ugyanakkor minden várakozásomat felülmúlták a hétvégén történtek. Ahhoz, hogy egy ilyen fantasztikus élmény megszülessen, a jelenlévő társakra is szükség volt, akik készségesen segítségünkre voltak, és szívüket-lelküket beleadták a szervezés támogatásába. Ilyen közösségért az ember csak hálás lehet!
Személy szerint nagy kővel érkeztem a szigetre. Egy hatalmas szikladarabbal, ami nyomta a szívem. Azonban a hétvégén sikerült ezt a követ – ha nem is letenni, de – részben rábízni Istenre. Megértette velem, hogy Ő sosem tűnik el, csak képesnek kell igazán csendbe lenni ahhoz, hogy vegyük észre segítő jobbját.
Rengeteg szeretetet kaptam, ami megnyilvánult a nevetésben, a vigasztaló és bátorító mosolyokban, ölelésben. Még egy olyan közösség nincs, mint az Antióchia, ahol feltétel nélkül szerethetjük egymást!
Kónya Petra
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!