Thorday Attila újszegedi plébános, teológiai tanár évtizedek óta minden nyáron magyar csoportokat vezet a franciaországi lelkiségi központba. Az interjúban szól többek között a taizéi spiritualitás hatásáról az ökumenikus kapcsolatokra, valamint a társadalmi elkötelezettségről, amit a fiatalok tudnak vállalni a Taizében szerzett tapasztalataik hatására.
– Úgy tudjuk, hogy e héten Taizében tartózkodik. Egy nagy csoport fiatalt vitt magával. Mi indította e zarándokút megszervezésére?
– Még szemináriumba lépésem előtt, 1986-ban jártam először Taizében. Egyetemi tanulmányaimat befejezve, a harmincnapos vízum akkori lehetőségét felhasználva – ma így mondanám – tanulmányútra mentem francia nyelvterületre. Autóstoppal, egyedül indultam útnak. Több szerzetesközösséget és plébániát látogattam meg, de Taizé az a hely, ahova azóta is visszajárok. Papi hivatásom formálódásában nagy szerepet kapott ez a szerzetesközösség, és lelkipásztori szemléletemet meghatározza az, amit itt tapasztalok. Immár több mint három évtizede visszatérek ide mint forráshoz, ahol erőt gyűjtök. Az itt élő testvéri közösség tagjaival beszélgetek, és imáikon veszek részt a hét során.
– Mióta és miért szervez csoportos zarándoklatot Taizébe?
– Lelkipásztorként kötelességemnek tartom, hogy ami szépet és jót felfedezek, azt megosszam a reám bízottakkal. Tehát benső indíttatás, hogy mióta káplán, majd teológiai tanár és jelenleg plébános is vagyok, a körömben lévő fiataloknak megmutassam, ami engem éltet. Amit közösen élünk meg, és amely tapasztalatokban részünk van, az bennünket is összeköt. Így köztünk is barátságok születnek. Ezt nagy értéknek tartom.
– Kik és hogyan kapcsolódtak be az idei zarándokcsoportba; hogyan szerveződik egy ilyen ifjúsági zarándoklat?
– Örömömre szolgál, hogy a szegedi szeminárium elöljárói támogatták az érdeklődő papnövendékeket, hogy tartsanak velem, így idén négyen is köztünk vannak. Remélhetően néhány év múlva ők maguk is vezetnek majd ifjúsági csoportokat, imaórákat és zarándoklatokat, így képzésüknek is része lehet, amit itt átélnek. Az általam vezetett újszegedi plébánia fiataljai közül is mintegy tízen – a tizenöt év feletti ministránsok és az Antióchia-csoporthoz tartozók – jelentkeztek és jöttek velem Taizébe. Továbbá, mivel több mint két évtizede rendszeresen, minden nyáron július közepén útra kelek, országszerte sokakhoz eljutott ennek híre. Így történt, hogy idén is megtelt az ötvenöt fős autóbusz.
A korábbi évek tapasztalatai alapján idén is péntek reggel indultunk, hogy az első két nap lehetőséget adjon arra, hogy a csoport tagjai összekovácsolódjanak. Idén a bajorországi benediktbauerni kolostorban kaptunk szállást két éjszakára, hogy szombaton a természetben gyönyörködve kiránduljunk, és kiscsoportokba rendeződve játékos módon ismerkedjünk egymással. Annak lehetőségét is megteremtettük, hogy a vacsorát magunk főzzük és jóízűen elfogyasszuk. Mivel vasárnap ismét úton voltunk, a szombat esti szentmisében adtunk hálát Isten nagy tetteiért.
Az idei utunk sem volt zökkenőmentes: már a burgundiai tájakon jártunk, amikor buszunk egyik kereke durrdefektet kapott. Csodának éltük meg, hogy aggódó tétovázásunk közepette néhány perc múlva egy autó állt meg mellettünk, melynek vezetője felajánlotta segítségét. Szakember volt a javából, aki feleségével és két kisgyerekével együtt épp ezen a vidéken töltötte szabadságát. A gumijavító mester kész volt a munkát szakszerűen koordinálni, vagyis a buszsofőrünkkel és néhány utastársunkkal együttműködve kereket cseréltek.
A közel kétórás művelet közben családja türelemmel várt, mi pedig a gyerekekkel játszottunk és süteményeinkből kínálgattuk őket, mert fizetséget nem fogadtak el. Végül alkalmi kórusként vettük körül őket, hogy egy francia nyelvű taizéi énekkel áldjuk meg őket. Hálás szívvel folytathattuk utunkat Taizé felé.
– És milyen program várta csoportot Taizében?
– Taizében egyhetes, vasárnaptól vasárnapig tartó ifjúsági találkozókra várják a 16–29 éves fiatalokat. Alapvetően ebbe kívánunk bekapcsolódni, hogy más nemzetek keresztény fiataljaival barátkozzunk, és napjában háromszor részt vegyünk a szerzetesközösség énekes imádságaiban. Idén egy különleges találkozónak is részesei lehettünk: július 7-től 14-ig több mint kétszáz fiatal ferences testvér érkezik Taizébe, hogy rendi elöljáróik vezetésével itt tartsák káptalanjukat. Hazánkból Benjamin és Jeromos testvérrel találkozhattam.
Intenzív lelkigyakorlatnak élem meg az itt töltött napokat, hiszen a monasztikus közösség életritmusát élhetjük, az imádság és a munka harmóniáját gyakoroljuk.
A tábor életének fenntartásához – miként egy család mindennapjaiban is – szükséges, hogy mindenki kivegye a részét a feladatokból. Bár közel kétezer zarándok, vendég fordul meg hétről hétre Taizében, nincs egyetlen fizetett alkalmazott sem. Mintegy harminc-negyven önkéntes huszonéves, néhány héten vagy hónapon át szolgálatot vállalva, működteti a tábort a taizéi testvérek lelkülete és iránymutatásai szerint. Nagyszerű ebbe nemcsak belelátni, hanem a hét során ebben részt is vállalni.
Akár csak egyetlen órányi, lelkesen végzett közösségi munka feledhetetlen élményekkel gazdagítja a fiatalokat. Maguk is rádöbbennek, hogy a konyhai feladatok, a takarítás vagy a kerti munkálatok elvégzése által – főleg, ha testvéri együttműködésben teszik – képesek működtetni a társadalmat. Így érdemes folytatni életüket odahaza is!
(Magyar Kurir)
