Június 7-én meglehetősen viharos délutánt élhettünk át. Nagy hirtelen erős szél támadt, majd viharos széllökésekbe csapott át, sötét felhők borították be az égboltot, és a kialakult felhőszakadásban, néhol jégesővel vegyesen az Erzsébet Ligetet is elérte az ítéletidő. 14 óra 50 perckor villámcsapást kapott az Erzsébet-templom.

A toronyóra leállt, a harangok elnémultak, természetesen a sekrestyében lévő mindkettőt vezérlő szekrény is meghibásodott. Az orgonával is történhetett valami, mert azóta is néma. A templom világítása csak itt-ott kapcsolható fel.

A jobb oldali melléktorony a kórusfeljárónál beázott. A viharkárról tájékoztattuk a püspökség biztosítási és ingatlan ügyintézőjén keresztül a Generali Biztosító Zrt-t, jelentésünkhöz mellékelve fényképeket is.

A vihar kénye-kedve szerint sávosan haladt, tovább tarolva a természetadta és épített létesítmények között, fákat tövestül kitépve, száraz és ép faágakat szeletelve és megrongálva házakat, kerítéseket. Elérte a Fő fasori Teréz-templomot is, ahol megpróbálta kiemelni a templom bejáratánál lévő fenyőt is, amely a templom téglakerítésére és a kerítésen kívüli villanyoszlopra és villanyvezetékekre borult. A Katasztrófavédelem és az MVM dolgozik a vihar következményének felszámolásán.

A temetőben is szükséges volt a kiszáradt fenyőfákat kivágni, hogy nagyobb bajt ne okozzon.

Kószó Edit

Szőke János AV AFIAP nemzetközileg elismert és díjazott fotóművész tartott diaporáma előadást június 26-án csütörtök este, a nyári Társaskör programsorozatának keretében.
János művészetében nem első alkalommal gyönyörködtünk, hiszen korábban már megismerkedhettünk kivételes látásmódjával, kreativitásával a felnőttkatekézis csoport egyik tanévközi óráján. Akkor is, most is elbűvölte a közönségét nemcsak a látottak változatosságával, hanem az áttűnő képek alá szerkesztett igényesen megválasztott zenékkel, versekkel. Elmondása szerint a természet fotózása áll szívéhez legközelebb, de az előadás minden témáját tekinthetjük szívéhez közelállónak, hiszen minden munkáján a színek, a fények játékának gazdag arzenálját vonultatja fel.

Szőke János nem csak fotóművész, hanem ami lenyűgözővé teszi az alkotásait, az az összművészeti törekvés. Egy-egy fotótémán túl a zenének, irodalomnak, táncnak, mozgásművészetnek egyaránt fontos szerepet szán, szemnek és fülnek is élmény az előadása.
János zenész barátja, a sokunk által ismert és kedvelt orgonaművész, zeneszerző Magda Dávid ragyogó improvizációját hallhattuk az „Esti dal” témájára az első bemutatott anyagban, mely egy villamos napi utolsó útját kísérte a garázsba, amellyel kvázi „elaltatták” a járművet. A további változatos témák a teljesség igénye nélkül: a „Fák” Lackfi János versével és előadásában, egy spanyol világítótorony „El Faro” címmel, az Erdélyben fényképezett régi, elhagyatott temető, ahol német kisgyermekek sírjait fedezte föl művészünk, amelyeket szinte már ellepett a gaz, a „Torokgyík” címet kapta, Ukrajnáról a csodálatos Kyrie eleison zenéjével, valamint Pilinszky János négy sorosát is hallhattuk egy rövid képbemutató alatt. Egy újabb sorozattal bepillantást nyertünk a borfesztivál pezsgő nyüzsgésébe, illetve a zárás után másnap hajnalban a földön hagyott szemetek, összetört üvegek, a „kihalt” tér erős kontrasztként hatott.

János humorral megjegyezte a következő témájú képsorozat előtt: „ha valóságos hideget nem is tudok teremteni, de legalább képekben, a látottak illúziójával próbálom enyhíteni a nagy meleget.” Egy barátjának Izlandon készült különleges képeiből diaporámát készített szép zenei aláfestéssel, így e sziget bizonyos természeti szépségeibe is beavatást nyertünk és legalább egy rövid időre elfelejtettük a hőséget.
A két utolsó diaporáma különösen is kiemelést érdemel. Az egyik a festői Toszkán tájat varázsolta elénk lágy dombjaival, karcsú ciprusfáival, a szépség, a béke, a nyugalom hangulatát árasztva ránk. A záró képsorozat „Lélektánc” címmel fekete fehérben fényképezett, pozitív kimenetelű történetet jelenített meg a tipikusan mai, csukjás, magányos, fiatal, szomorú leányról, akit egy lánycsapat a szeretetével, vidámságával újra mosolyra késztetett és befogadott maguk közé. A Diverz Táncműhely próbáján készült képek a mozgási helyzetek változatosságával, sőt, arcjátékukkal is hatásossá, meggyőzővé tették az alkotás mondanivalóját.

Hálás köszönet Szőke János fotóművésznek, hogy igényességével, remek ötleteivel, témáival, egyedi látásmódjával gazdagította az esténket!

Lucz Ilona

Június 15-én, vasárnap tartottuk az iskolások tanévzáró Te Deum-át templomunkban. Nagy öröm volt, hogy hittanosaink családjai együtt ünnepeltek, hiszen minden tanévben hálát adunk a megpróbáltatások közepette is megtapasztalt örömért, ami a tanárok, szülők és diákok közös munkájából fakadt a tanév során.

Hiszünk abban, hogy javunkra lehet, amit Istentől kapunk vagy amit megenged számunka, hiszen életünket és üdvösségünk javát szolgálja. Imádkoztunk és hálát adtunk minden olyan pillanatért, amikor az elmúlt tanévben felismertük Krisztus akaratát. Felismertük, hogy az igazság keresésében ő kormányozza lépteinket. Az Ő orcáját keressük, és meg is találjuk, ha képesek vagyunk alázatot gyakorolni. Az alázat pillanatában pedig könnyes szemmel föltekinteni az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztusra, kimondva, hogy: „igen, Uram, itt vagyok, hallja a te szolgád”. Ezek azok a pillanatok, amelyekért hálát adunk. Azért is, mert megérhettük a mai napot, és kérjük, hogy minél többször legyen lehetőségünk a hálaadásra; minél többször ismerjük fel, hogy van miért hálát adni.

Köszönet illeti a Bővíz Laci által vezetett énekkart, akik csodálatos énekeikkel feledhetetlenné tették ezt a szép ünnepet. Különösen az Ave Maria volt felemelő számunkra.

Gál Viktorné Ili

A passió, Jézus Krisztus szenvedéstörténetét dolgozza fel a Jeruzsálembe való bevonulásától a kereszthaláláig. Számos nagy zeneszerzőt, festőt és képzőművészt ihletett meg az Újszövetségnek ezen része. A reneszánsz és a barokk korban íródott a legtöbb passió, majd a 20. század második felétől elkezdtek megjelenni a könnyűzenei adaptációk is. Az egyik legismertebb a 60-as, 70-es években íródott Jézus Krisztus Szupersztár volt, ami a hippik világában jelent meg.

Ehhez hasonló kezdeményezések indultak a Tátra téri Szent Gellért plébánián is, ahol Sillye Jenő, Lajos István, illetve Fodor Gábor passióit mutattuk be virágvasárnaponként a szentmisén. Szűcsné T.Kis Gabriella és Szűcs Lajos Péter, azaz Édesanyám és Édesapám, fiatal koruk óta betanítói és szervezői ezeknek a műveknek. Mikor már valamennyire tudtam hangszeren játszani és énekelni, én is részese voltam évről évre ezeknek a megmozdulásoknak. Nagy hatással voltak rám gyerekként, és eldöntöttem, hogy megírom az én saját elképzeléseimből Jézus passióját.

A Bartók Béla Művészeti Karon tanulok jelenleg, kóruskarnagyművész-tanár és zeneelmélet-tanári szakon. Az egész lényemet és életemet áthatja a zene. Ebben nagy szerepe van szüleimnek. Nagyon változatos és sokrétű a zenei érdeklődésem. Édesanyám komolyzenét hallgattatott velünk már kicsiként is. Vivaldi concerto-in és Bach művein nevelkedtünk. Illetve Édesapám pedig a rock, hard-rock világába vezetett be. Én úgy érzem, hogy ezeknek a zenéknek, műfajoknak stílusjegyei befolyásolták a saját, egyéni stílusom kialakulását.

Ez a Rock-passió, ami április 13-án debütált a Tátra téren, és április 27-én mutattuk be a Szent Erzsébet templomban, egy közel 40 főt megmozgató kezdeményezés volt. A mű oratórikus formában jelent meg a közönségünk előtt. Megtalálhatóak benne gregorián elemek, rock és filmzenés hangulatok.

A próbafolyamat nagyon jó hangulatú és hatékony volt. Ha szabad egy titkot elárulnom, az elején eléggé meg voltam szorulva, ugyanis még egy része hiányzott a szólamoknak. De végül sikerült orvosolnom a problémát. Közel két éven keresztül írtam a művet.

Nagyon hálás vagyok a csapatnak a sok segítségért, türelemért és lelkesedésért. Ezek nélkül biztosra veszem, hogy nem jöhetett volna létre a kompozíció. Már nagyon várom az újabb projektet.

Szűcs Gergely, az újszegedi Antiochia-közösség tagja

Egyetlen nap, március 20-a mégis meghatározó élménynek marad meg valamennyiünk emlékezetében. Busszal kirándultunk Lakitelekre egy viszonylag gyorsan összeverbuválódott plébániai illetve görög katolikus közösséggel. A több mint három évtizeddel ezelőtt Lezsák Sándor jóvoltából létrejött intézmény (főiskola, kollégium, borászat, stb.) sajátságos, meggyőző szellemiséget sugároz: kiszámítottságot, rendet, nemzeti kultúrát. Az épületek, leginkább a főépület, amely a Nemzeti Művelődési Intézet székháza, építészetileg a hagyomány és korszerűség összhangját sugározzák, és mindettől úgy érzed, hogy hazajöttél. Béke és nyugalom, a jelenkor vágyott szépsége és gondolkodásmódja vesz körül. Ezt a légkört sugározza elsősorban a központi épület, amely belső tereivel, nemzeti önazonosságunkat hordozó értéktartalommal, kívül-belül a magyar kulturális örökség szimbólumaival díszítve kelt csodálatot. Az aulában kiállított tárgyak minősített magyar kézművesek és népművészek munkái. A Hévizi Róbert szakszerű vezetésével bemutatott műalkotások (szövés, fonás, kötés, horgolás, nemezelés, stb.) gazdagságától alig lehetett szabadulni, hiszen sugározzák a közösségek értékteremtő erejét is.

A gazdag, jóízű ebéd után hallgattuk meg Harangozó Imre néprajzkutató „Szakrális népművészet” című előadását. Az előadás Harangozó rendkívüli néprajzi tájékozottságáról tanúskodott. Gondosan állította össze a szakrális néprajz elemeit; személyes találkozásai, szórakoztatóan előadott történetei kiemelték a kifejezésmódjában ugyan egyszerű, de gondolkodásában és lelkületében mély istenkapcsolatot sugárzó parasztság, a nemzetfenntartó erő bölcsességét.

Utoljára, de nem utolsó sorban köszönjük a Nemzeti Művelődési Intézet nagyvonalú ajándékát, hiszen jelképes, jelentéktelen összegért utazhattunk és vehettünk részt ebben az élményben. Köszönet illeti Mentes Dániel módszertani referens munkáját is, aki szervezte a kirándulást, és aki háttérbe húzódva ugyan, de figyelmes segítőkészséggel állt csoportunk rendelkezésére.

Vajtai Éva