Rock-oratórium Jézus passiójáról az Erzsébet-templomban

A passió, Jézus Krisztus szenvedéstörténetét dolgozza fel a Jeruzsálembe való bevonulásától a kereszthaláláig. Számos nagy zeneszerzőt, festőt és képzőművészt ihletett meg az Újszövetségnek ezen része. A reneszánsz és a barokk korban íródott a legtöbb passió, majd a 20. század második felétől elkezdtek megjelenni a könnyűzenei adaptációk is. Az egyik legismertebb a 60-as, 70-es években íródott Jézus Krisztus Szupersztár volt, ami a hippik világában jelent meg.

Ehhez hasonló kezdeményezések indultak a Tátra téri Szent Gellért plébánián is, ahol Sillye Jenő, Lajos István, illetve Fodor Gábor passióit mutattuk be virágvasárnaponként a szentmisén. Szűcsné T.Kis Gabriella és Szűcs Lajos Péter, azaz Édesanyám és Édesapám, fiatal koruk óta betanítói és szervezői ezeknek a műveknek. Mikor már valamennyire tudtam hangszeren játszani és énekelni, én is részese voltam évről évre ezeknek a megmozdulásoknak. Nagy hatással voltak rám gyerekként, és eldöntöttem, hogy megírom az én saját elképzeléseimből Jézus passióját.

A Bartók Béla Művészeti Karon tanulok jelenleg, kóruskarnagyművész-tanár és zeneelmélet-tanári szakon. Az egész lényemet és életemet áthatja a zene. Ebben nagy szerepe van szüleimnek. Nagyon változatos és sokrétű a zenei érdeklődésem. Édesanyám komolyzenét hallgattatott velünk már kicsiként is. Vivaldi concerto-in és Bach művein nevelkedtünk. Illetve Édesapám pedig a rock, hard-rock világába vezetett be. Én úgy érzem, hogy ezeknek a zenéknek, műfajoknak stílusjegyei befolyásolták a saját, egyéni stílusom kialakulását.

Ez a Rock-passió, ami április 13-án debütált a Tátra téren, és április 27-én mutattuk be a Szent Erzsébet templomban, egy közel 40 főt megmozgató kezdeményezés volt. A mű oratórikus formában jelent meg a közönségünk előtt. Megtalálhatóak benne gregorián elemek, rock és filmzenés hangulatok.

A próbafolyamat nagyon jó hangulatú és hatékony volt. Ha szabad egy titkot elárulnom, az elején eléggé meg voltam szorulva, ugyanis még egy része hiányzott a szólamoknak. De végül sikerült orvosolnom a problémát. Közel két éven keresztül írtam a művet.

Nagyon hálás vagyok a csapatnak a sok segítségért, türelemért és lelkesedésért. Ezek nélkül biztosra veszem, hogy nem jöhetett volna létre a kompozíció. Már nagyon várom az újabb projektet.

Szűcs Gergely, az újszegedi Antiochia-közösség tagja

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük