Emlékezetes kirándulás Lakitelekre
Egyetlen nap, március 20-a mégis meghatározó élménynek marad meg valamennyiünk emlékezetében. Busszal kirándultunk Lakitelekre egy viszonylag gyorsan összeverbuválódott plébániai illetve görög katolikus közösséggel. A több mint három évtizeddel ezelőtt Lezsák Sándor jóvoltából létrejött intézmény (főiskola, kollégium, borászat, stb.) sajátságos, meggyőző szellemiséget sugároz: kiszámítottságot, rendet, nemzeti kultúrát. Az épületek, leginkább a főépület, amely a Nemzeti Művelődési Intézet székháza, építészetileg a hagyomány és korszerűség összhangját sugározzák, és mindettől úgy érzed, hogy hazajöttél. Béke és nyugalom, a jelenkor vágyott szépsége és gondolkodásmódja vesz körül. Ezt a légkört sugározza elsősorban a központi épület, amely belső tereivel, nemzeti önazonosságunkat hordozó értéktartalommal, kívül-belül a magyar kulturális örökség szimbólumaival díszítve kelt csodálatot. Az aulában kiállított tárgyak minősített magyar kézművesek és népművészek munkái. A Hévizi Róbert szakszerű vezetésével bemutatott műalkotások (szövés, fonás, kötés, horgolás, nemezelés, stb.) gazdagságától alig lehetett szabadulni, hiszen sugározzák a közösségek értékteremtő erejét is.
A gazdag, jóízű ebéd után hallgattuk meg Harangozó Imre néprajzkutató „Szakrális népművészet” című előadását. Az előadás Harangozó rendkívüli néprajzi tájékozottságáról tanúskodott. Gondosan állította össze a szakrális néprajz elemeit; személyes találkozásai, szórakoztatóan előadott történetei kiemelték a kifejezésmódjában ugyan egyszerű, de gondolkodásában és lelkületében mély istenkapcsolatot sugárzó parasztság, a nemzetfenntartó erő bölcsességét.
Utoljára, de nem utolsó sorban köszönjük a Nemzeti Művelődési Intézet nagyvonalú ajándékát, hiszen jelképes, jelentéktelen összegért utazhattunk és vehettünk részt ebben az élményben. Köszönet illeti Mentes Dániel módszertani referens munkáját is, aki szervezte a kirándulást, és aki háttérbe húzódva ugyan, de figyelmes segítőkészséggel állt csoportunk rendelkezésére.
Vajtai Éva
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!