Ezzel a címmel hangzott el Brzózka Marek DLA szobrászművész, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz-Művészettörténet Tanszék adjunktusának előadása az idei Társasköri Esték utolsó csütörtökén, szeptember 3-án. Marek három bibliai idézettel világította meg a szegletkő jelentését az ó- és újszövetségi szentírásból, aminek párhuzamában bemutatta, hogy a szobortalapzat egy olyan elem, ami elválasztja a plasztikai művet a profán világtól, szoros egységet alkotva magával, a szoborral.

Az előadás során egy történeti áttekintésben, az antik görög és római szobrászat jeles alkotásain keresztül mutatta be az emberábrázolás alakulását a történelem során. Ezeknél a kőszobroknál általában megjelenik egy odaállított elem az ábrázolt személy mellett, jellemzően fatörzs, egy kisebb ember, puttó stb., statikus kiegészítésként. E mellékalakok mellett a reneszánsz mesterektől kezdve (Donatello, Verocchio Dávid szobrainál) megjelenik a korhű ruházatok kérdése is.

Az előadás során egyéb szakmai fogások is megemlítésre kerültek, a XX. sz. elejének kiemelkedő szobrásza, Auguste Rodin: A calais-i polgárok szoboregyüttese kapcsán például Marek megemlítette az 5/4-es emberábrázolás szobrászati íratlan szabályát, mely által az alak kiemelkedik a megszokott „magasságból”. Ugyancsak nála találkozunk a talapzat elhagyásával Éva című szobránál. Ő volt az a művész, aki a hiedelmek szerint gyakran kalapáccsal darabokra törte szobrait, majd újra alkotta azokat. Medardo Rosso, Rodin kortársa és riválisa szobrait különlegesen helyezte a térbe, formakezelésével megteremtve az impresszonista szobrászat alapjait is. Umberto Boccioni, olasz futurista szobrászművész révén felemlítésre került a futurista kiáltvány merész megállapítása, miszerint „egy száguldó versenyautó képe szebb, mint a Szamothrakéi Niké” – a téma összefüggésében elgondolkodtatta a hallgatóságot.

Marek saját kutatómunkájába is bepillantást engedett: a doktori mestermunkája, egy vashajó és árnyéka alkotása például talapzat nélküli, mely az árnyék és a tükröződés viszonyát ragadja meg. Az előadás zárásaként bemutatta néhány köztéri alkotását, a II. világháborús lengyel repülőgépek lezuhanását megörökítő kompozícióit, melyek közül a szentesi emlékhely talapzata is jelentést hordoz, hiszen egy jelképes ejtőernyő jelenik meg a szobor talapzatában.

Szegedi vonatkozású szobrok is szóba kerültek az est során: a Széchenyi téri Fadrusz János által készített Gróf Tisza Lajos, „az árvízi királyi biztos” szobra, amelyen a dolgozó munkások beleásnak a talapzatba, megnyitva ezzel a XX. századnak egy új utat a talapzat művészi felhasználásban.

Marek nagyszerű előadásával, felkészültségével elbűvölte hallgatóságát, megismertetett bennünket a szobrászat kevésbé ismert oldalaival, érdekességeivel. Jó volt hallgatni és gyönyörködni a számos különleges alkotásban. Köszönjük!

Egyúttal megköszönjük mindannyiunk nevében Aradi Márti fáradhatatlan szervező munkáját, mellyel idén is összeállította a csütörtök esték változatos, színvonalas programját, meghívva a felkészült előadókat.

Szántóné Babi

Plébániánk nyáresti Társaskörében, 2026. augusztus 27-én F. Dőry Magdolna Radnóti-díjas versmondó, Faludy György Kossuth-díjas költő, műfordító, író életével, munkásságával, verseiből készített összeállítással és a verseinek közvetítése során a költővel kialakult személyes kapcsolatával ismertette meg a megjelenteket. A versek hangulatához illő, Bartók Béla zeneszerző műveiből válogatott, meghatóan szép zenés összeállítást és előadást Siklósné Pechan Szilviának és Siklós Eszternek köszönhetjük.

Faludy György 1928-ban született Budapesten. Az Evangélikus Főgimnáziumban érettségizett. Ezt követően Bécsben, Berlinben, Párizsban, Grazban folytatta tanulmányait. Első versei a harmincas években jelentek meg. 1937-ben adta közre Villon-fordításait. A recski kényszermunkatábort is megjárta. Az Egyesült Államokból 1946-ban tért haza, de 1956 után Párizsban, Londonban, Firenzében, Máltán, a kanadai Torontóban élt és tanított. 1972-ben a torontói egyetem díszdoktorává avatták. Tagja volt az Öttagú Síp szerkesztőbizottságának, a chicagói Szivárvány c. folyóirat szerkesztőségének, munkatársa volt többek között a Látóhatár, az Új Látóhatár folyóiratnak, a bécsi Magyar Híradónak és sok-sok, nyugaton megjelenő magyar lapnak. Az emigrációk után 1989-től Budapesten telepedett le. Nagyon sok elismerésben és díjban részesült. 1972-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

F. Dőry Magdolna, Faludy György verseivel először 1994-ben találkozott, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság által meghirdetett versmondó versenyre készülve, mely versenyre az 1940-1980 között íródott versekkel lehetett benevezni és készülni. Az est előadója, a költő 1948-ban kiadott verses kötetét lapozgatva talált rá az „Óda a Magyar Nyelvhez” című versre, melynek előadását a zsűri külön díjjal jutalmazta. A költővel 1996-ban személyesen is találkozott. 1996-ban került sor, az Országos Vers- és Prózamondó verseny megrendezésére. A versenyen Magdi több más vers mellett Faludy György Haláltánc című versét is előadta és megnyerte a Radnóti Miklós költőről elnevezett díjat. Ezt követően Abán, a Stefánia Galériában, Székesfehérváron, Veszprémben, Budapesten a Nemzeti Színházban, Faludy György verseiből készített összeállításokkal, Szentkúton az Egyedülállók Karácsonyán a költő „Dicsértessék – a Katolikus Líra Remekeiből” című kötetéből válogatott versekből készített összeállítással állt a közönség elé. Gömöri György, költő, műfordító, egyetemi tanár, így ír Faludyról:

„egyetlen költő sem fedhetetlen…, el kell választanunk az embert, a költőtől és az írótól, aki két diktatúrát szenvedett meg és élt túl, akinek vannak versei, amiket még akkor is fognak magyarul idézni, amikor egyes, ma felkapott íróknak, költőknek már a nevét sem ismerik széles e földtekén.”

Az est során, Magdi az alábbi verseket adta elő: Réfi János: XLIII. szonett és Faludy György epigrammája, Óda a magyar nyelvhez, Honvágy, Költőnek nem kell, Monológ életre-halálra, A haláltánc, Egyesült Európa, Új Európa, Jövő század lesz a végső, Apocalyptica, Tanuld meg ezt a versemet, Szerelmes versek egy haldoklóhoz, Sobrabolzano, Zsuzsának a tömlöcből, Kalkuttai Teréz, Arany János, Michelangelo utolsó imája. – A teljesség igénye nélkül most kiemelnék néhányat az elhangzott versek közül.

Óda a magyar nyelvhez: 1940-ben a költő emigrációban Párizsban él. Egy apró szoba sötétjében idézi föl a Szent István-kori leányt, aki magyar énekével ámulatba ejtette Gellért püspököt. Ez a vers vallomás az anyanyelv erejéről és semmihez sem mérhető, közösséget megtartó és felemelő fontosságáról. Halhatatlan szépséggel vall a magyar nyelv lényegéről. A vers lírai csúcs, a nyelvi életerő lényegére érez.

„Te vagy jelenünk, és a hajdani / arcunkat rejtő Veronika kendő / és a jövendő.

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk / és forró, mint forrongó szellemünk.

Nem teljesült vágy, de égő ígéret, / közös jövő és felzengő ítélet,

nem hűvös palackok tiszta óbora, nem billentyűre járó zongora,

de erjedt must, könnyeinkben úszó / tárogatószó”

Tanuld meg ezt a versemet: Ez a költemény a pusztulás, a diktatúrák és a kultúra pusztulásának idején a túlélés, az emlékezet, és a poézis örökkévalóságának egyik legmagasabb magyar nyelvű megnyilatkozása. A vers üzenete: a tárgyi világ múlandósága, a szellemi hagyaték biztonsága, fenyegető jövőkép, de benne a költészet mégis menedéket nyújt.

Haláltánc: ballada, a Villon-kötet legkülönlegesebb darabja, nem fordítás, a költő saját szerzeménye. „A haláltánc a középkorban azt a táncot jelentette, amire a halál kéri fel az embert. Szimbolikus jelentése azoknak az utolsó perceknek, amikor az ember átgondolja az életét, leltárt készít, hogy önmagával tisztában kelhessen át a túlvilágra. A haláltáncban az a szép, hogy olyankor nincs feszültség, nincs aggodalom, nincs stressz a holnap miatt, ami megfojthatná a nap szépségét. Ott már csak Te vagy, a tánc és az Úr, és egyszerűen, lazán és önfeledten szeretjük Őt. Néha próbálj megállni a sodrásban, táncolj egyet Istennel, csak hagyd, hogy Ő vezesse a lépést! Pihenj….”(Sárközi Andrea)

„a földbe térünk mindahányan, / s az évek szállnak mint a percek, /
véred kioltott harmatával / irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!”

Kalkuttai Teréz: A költő ezzel a versével Kalkuttai Teréz Anyának – aki krisztusi magatartással emeli fel a szenvedőt, és „ki a jóság szépségét hordja ezüst homlokán” – állít emléket. Méltatja emberfeletti helytállását, önfeláldozó jóságát, a benne lakozó belső békét.

„Hogy Krisztus szenvedését látja minden haldoklóban, vagy csak az emberi lét nyomorát, s dogmák szövedéke közt, mint teremtett ilyen mennyei rendet magában, titok.”

Az est Michelangelo utolsó imája című versével zárult, amely a művészet drámáját, az isteni tökéletesség keresését, az emberi teremtés lehetetlenségét bemutató, mélyen humanisztikus vers. Michelangelo az állványzat tetején összegzi az életét: beismeri az emberi teremtés tökéletlenségét és határait, de az idős művész lelkében ragyog az égi fény. A megmunkálásra váró durva márvány pedig a bűnös emberi test.

„Vésőm alatt porladva hull a márvány, / s öklömben torzó vagy bálvány maradt.

Nem leltelek meg, illanó szivárvány, / ki ott ragyogtál minden kő alatt.”

A vers hallatán, a József Attila következő sorai jutottak eszembe:

„Az Isten itt állt a hátam mögött / s én megkerültem érte a világot.”

A versek elhangzása után, azt est zárásaként ismét Siklósné Pechan Szilvi és lánya, Siklós Eszter felemelő hegedűjátékában gyönyörködhettünk. Köszönet az előadóknak a tartalmas, szép estért!

Vörösné Magdi

(Aradi Mária megemlékezése, amely augusztus 12-én tartott gyászmisén hangzott el).

Köszönöm a lehetőséget, hogy Guszti bácsi életéről és munkálkodásáról beszélve tanúságot tehetek Isten munkálkodásáról és szeretetéről, amelyet rajta keresztül adott nekünk.

Még anyukám mesélte évekkel ezelőtt, hogy Guszti bácsiról neki mindig az a fiatalkori kép jut eszébe, hogyan térdelt és imádkozott az alsóvárosi templomban. Ez a kép valóban találó leírás róla. Hűségesen kitartott Isten ügye és az Egyház mellett akkor is, amikor ebből hátránya származott. A térdeplő, alázatos ima mindannyiunk számára példamutató. A Rózsafüzér Társulat hűséges tagja, az adorációs csoport lelkes közreműködője és szervezője, sokszor órákon keresztül a Szentségi Jézus előtt imádkozott. Imaórákat vezetett, számtalanszor ministrált, de ezt is alázatos szolgálatként tette. Sok éven át szervezte és vezette a liturgikusok és áldoztatók csoportját, amelyben komoly logisztikával és precizitással számon tartotta mind a betegek otthoni szentségi ellátását, mind a templomi szolgálatokat.

A lelkek üdvösségéért való aggódása számtalanszor minden protokollt fölülírt: számon tartotta a templomba járókat, utánament az embereknek, a betegekért (akár otthonukba, akár a kórházakba) lelki segítséget igyekezett küldeni, főként a szentségi ellátásukat illetően. Hihetetlen, sőt megmagyarázhatatlan módon mindig elsőként tudott a betegekről, hol-létet, hogy-létet, szükséget.

Híres-hírhedt volt arról, hogy a hajléktalanokat, a szükséget szenvedőket ugyanolyan szeretettel és megértéssel kezelte, szolgálta, mint bárki mást. Ez ügyben talán lehet vitázni, de Guszti bácsi szíve szándékának tisztasága és őszintesége vitathatatlan. És nemcsak utolsó éveiben, hiszen a Máltai Szeretetszolgálat aktív önkénteseként nagyon-nagyon sokáig a szervezett hajléktalan-ellátás meghatározó szervezője, mozgatórugója volt, teljes szegedi viszonylatban is.

Amíg egészsége engedte, minden egyházközségi ügyben lehetett rá számítani, sokszor erején és lehetőségein túl. És nem hagyhatom ki a Vakok Intézetében végzett önkéntes segítői és szervezői munkáját, az ottani hitélet érdekében, az ottani rászorulókért, csoportot is szervezett az egyházközségi hívekből az ő kísérésükre, látogatásukra. Különösen fontos kiemelni a szentmise értékébe vetett és tanúsított hitét. Akár napi két szentmisén is részt vett, gyakran szentgyónást végzett, szentáldozáshoz járult, így nap mint nap egyesülve hőn szeretett és imádott Krisztusunkkal. Papjainkat különösen is számon tartotta: imádkozott értük és új papi hivatásokért is. Szívesen ment templomról templomra, hogy ismerje és hallgassa az atyákat, így minden templomban ismerték és szerették. Az sem véletlen, – még úgy is mondhatnám, hogy „ő intézte” –, hogy gyászmiséje és temetése éppen a mai napon, az úgynevezett „egész napos szentségimádási” napunkon van.

Hiszem, hogy sok jótette, imája és szeretete gyümölcsét a mi Urunk Jézus Krisztus jobbján, a Boldogságos Szűz Mária és a szentek társaságában élvezheti, és kérhetjük az ő segítő imáját is, immáron odaátról.