Fontosak az életünk útjelző kövei, azok a pontok, amelyek mutatják, hogy nem egyhelyben topogunk, hanem haladunk valamerre. Ilyen jelzők a szentségek. Nem is olyan régen a keresztszülők támogatásával karjainkban tartottuk gyermekeinket, és a keresztség szentsége által az egyház tagjaivá lettek. Az elmúlt évek során önállóan talpra álltak, beszélni, írni, olvasni, gondolkodni, sportolni és szeretni tanultak. 2025-ben érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amikor gyermekeink már a saját lábaikon állva az elsőáldozás szentségét kérték. Mi már csak mögülük, a hátsó padokból figyeltük, ahogyan önállóan teszik meg lépéseiket a következő szentség felé.

Az elsőáldozók közösségével töltött nyolc alkalom során lehetőségünk volt jobban bepillantani az egyház és a plébánia működésébe, és olyan témákról gondolkodni szülőtársakkal majd a gyermekeinkkel együtt, amelyek talán nem minden vacsoraasztalnál kerülnek elő. Ki vagyok a tékozló fiú történetében, mit gondolnak róla a gyerekeim? Mi a bűn és hogyan élhetünk a gyónással, hogyan tudok én megbocsátóbb lenni?

Az elsőáldozás vasárnapján ünneplő ruhában és izgatottan vártuk ezt az újabb lépést. Egy lépést a jövő felé, egy döntést, ami irányt mutat. Sok-sok fehér ruhás fiatal, köztük a mi gyermekeink is, először vették magukhoz az Úr testét. Szülőként a szentmise egyik legmeghatóbb és elgondolkodtatóbb része a szülői áldás volt, amely során Attila atya szavait követve biztosan állhattunk gyermekeink mellett.

Csak remélhetjük, hogy szülőként mindent megmutattunk, a „táskába” pakoltunk, hogy az ifjúkor viharait Jézus segítségével, a családdal együtt, ne túl viharos vizeken tehessék meg gyermekeink.

Az elsőáldozásról készült sok fotót Körmöczi Lászlónak köszönhetően itt tudja megtekinteni, illetve letölteni 2025. június 30-ig: https://photos.app.goo.gl/fLKRtVs8rqUw7ixf9

Köszönjük minden hitoktató, valamint János és Attila atya felkészítő munkáját, a virágot, zenét és díszt, amellyel együtt felejthetetlen ez a nap!

Varjasi-Kispéter Zsófia

Az elsőáldozásban részesültek a vasárnapi szentmisét követően vagy hétköznap az irodában átvehetik a névre szóló emléklapjukat, a szülői áldáskor meggyújtott gyertyájukat és a nevükre dedikált Újszövetségi Szentírásukat.

Ölbe tett kézzel üldögélünk. Igazi nyugalom és csend van a plébánián, mintha valaki délután úgy kettő óra tájban megállította volna az óramutatót. A heti rohanás és nehézségek után olyan itt lenni, mint amikor az ember valami zajos helyről hirtelen kilép az esti üres utcára, hangos lakásból a lépcsőházba, sorolhatnám. Újabb szülők érkeznek közben, az idő pedig még mindig álldogál. Közhely talán, de olyan sebességgel működik a világ körülöttünk, hogy egy-egy olyan pillanat, amikor az ember azon kapja magát, hogy el tud csendesedni, kész főnyeremény.

Eredetileg Dávid fiunk elsőáldozásának felkészítése végett vagyunk itt, de közben minket felnőtteket is kicsit tovább formálnak ezeken a délutánokon. Gyerekek és a szüleik is kapnak némi foglalkozást, szükségesnek is tartom. Apaként az ember nem jár hittanra: változó, hogy mennyit töpreng az élet és a hit nagy kérdésein… Ettől függetlenül mindannyiunkat kitartóan ostromolnak gondolatok, amelyeket jó lenne megosztani, megbeszélni olyanokkal, akik lehet, hogy szintén ebben a cipőben vannak. Nem is lehetne jobb alkalom erre. Vezetett témákon haladunk, valós, érvényes szemszögek kerülnek elő, az ember száz dolgot gondol újra keresztény szemszögből. A Biblia prizmáján keresztül más vetületeket lehet újra felfedezni, egy kicsit mélyebben eltöprengeni azokon a kérdéseken, amelyek sokszor a napi átlagos feladataink felületességének hátterében egyszerűen eltűnnek… Ráadásul beszélgetünk, Attila atya pedig készségesen válaszol – remek pozíció ez hívőként.

Nem vagyunk tökéletesek, néha botladozik az ember. Viszont rendszer az van, az Egyház kiszámíthatóan indítja el azt a vonatot, amire elég felszállni. Ez pedig nagy segítség és rendkívüli áldás – ha el is kóborolunk a napi rutinban, az ilyen alkalmak segítenek helyükre tenni a dolgokat. Még pár hétvége és elérkezik az elsőáldozás ünnepe. Szentség, ünnepség, család, Isten csendje… Ölbe tett kézzel üldögélünk. A részvétel ajánlott.

Weiser Péter

A fénykép a gyerekek szombat délutáni foglalkozásán készült.

Bérmálkozásra készülünk:

A 15-20 éves fiatalokat Attila atya mellett Pechan Szabolcs készíti fel a bérmálkozásukra, melyre május 31-én, szombat este kerül sor a plébániatemplomban. A fényképek az interaktív foglalkozások alkalmával készültek.

Május 11-én, vasárnap a hívek előtti bemutatkozásuk során elmondhatták, hogy kit választottak mennyei védőszentüknek és miért, valamint melyik szentírási szakasz ragadta meg őket.

Elsőáldozásra készülünk:

Az iskolás gyerekek az első szentgyónásukra és szentáldozásukra február eleje óta kéthetente a plébánián készülnek hitoktatóik segítségével. A fényképek az evangéliumi történetek vagy szentek életének eljátszása közbeni interaktív foglalkozásokon készültek, illetve amikor szüleikkel együtt a keresztúti imádságon vettek részt.

Hordozzuk őket imádságos szeretettel, hogy Jézus barátaiként fejlődjenek a hitéletben!