A Társaskör idei utolsó estéjén, szeptember 7-én Nógrádi Antal testvérünk tartott igen színvonalas előadást „A Kolozsvári Egyetem orvosi intézeteinek Szegedre költözése” címmel. Egyetemünk története visszanyúlik a Báthory István erdélyi fejedelem által 1581-ben alapított egyetemre. Ennek megszűnését követően hosszú időnek kellett eltelnie, hogy az egyetem újjászervezése megtörténhessen.

Az osztrák-magyar kiegyezés utáni gazdasági és társadalmi fellendülés tette lehetővé és egyben szükségessé is, hogy Magyarországon a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem mellett még egy egyetemet szervezzenek. Ennek a tervnek a megvalósításához sok ember áldozatos munkájára volt szükség. Közülük kiemelkedik gr. Mikó Imre, aki a Kolozsvárott megalapított Erdélyi Múzeum Egyesületnek adományozta az ún. Mikó kertet és az ott található Mikó-villát. Ez jelentette az 1872-ben megalapított Ferenc József Tudományegyetem működésének alapját is. Eötvös József, mint kultuszminiszter fáradozott sokat az új egyetem felállításáért és nem felejthető el magának Kolozsvár városának áldozatos segítsége sem. Hiszen sem elegendő és megfelelő épület, sem könyvtár, sem laboratóriumok nem voltak, sőt Budapestről kellett professzorokat Kolozsvárra hívni, hogy a tényleges egyetemi képzés megvalósulhasson.

A Kolozsvárott rendes magántanári címet megszerző professzorok közül előadónk Davida Leó és Apáthy István professzorok munkásságát emelte ki. Mindketten igen tehetséges, külföldön is tanulmányokat folytató professzorok voltak, akik ma is példaképei lehetnek hallgatóknak és oktatóknak egyaránt. Davida Leó orvosprofesszor és anatómus korának legmodernebb anatómiai intézetét hozta létre. Apáthy István zoológus az egyetem állattani intézetét szervezte meg.

Az I. világháborút követően az egyetemnek menekülnie kellett Kolozsvárról. A mintegy harminc év alatt felépített épületek, benne az orvosi intézetek, klinikák, laborok teljes felszerelése, az Erdélyi Múzeum Egyesület könyvtárával, gyűjteményeivel együtt ott maradt. A menekülő professzorok Magyarországon sem kaptak lakást, évekig vasúti vagonokban laktak, miközben az egyetemi oktatást is folytatni akarták. Az újrakezdés Szegeden vált lehetségessé, ahol a város, mint ötven évvel korábban Kolozsvár, mindent megtett, hogy épületeket találjon, a professzorok lakáshoz jussanak és a Kolozsvárról elmenekült egyetemi hallgatóknak megfelelő szállása legyen. Ehhez a szervezéshez ismét sok ember összefogására volt szükség. Szeged polgármestere, Solymosi Szilveszter mellett, Davida Leó volt az, aki az orvosi intézetek működésének szegedi folytatása mellett érvelt. Amikor 1921-ben az orvosi intézetek elkezdhették működésüket Szegeden, Davida Leó ismét megszervezte a kor színvonalának megfelelő Anatómiai Intézetet. De ezt tette Apáthy István is, bár őt 1919-ben börtönbe zárták, mivel a világháború alatt ő volt Erdély főkormányzója. 1920-ban szabadon engedték, útlevelet kapott, s amikor Magyarországra ért, bekapcsolódott az egyetem újjászervezésének munkájába. Megalapította az Anatómiai Intézetet és létrehozta az első tudományos folyóiratot is.

Köszönjük Nógrádi Antalnak ezt az előadását, amelyben bepillanthattunk egyetemünk orvosi intézeteinek és ezen belül az Anatómiai Intézet elmúlt 150 éves történetébe.

Homoki Nagy Mária

Ezzel a címmel – a hallgatóság által tanúsított, „Áll néma csend, légy szárnya bent, se künn nem hallatik” jelzővel illethető, ahogy Dr. Homoki Nagy Mária előadásán, a nagyméltóságú csendben elmélyíthettük tudásunkat a 18-19 század történelméből, apáról-fiúra örökített szokásaiból, szabályaiból, az igazságról és erkölcsről.

A vetített képen elsőként megjelenített Justitia – az igazság, és az erkölcsi erő istennője -, akinek jobb kezében pallos, a bűnös megbüntetésének eszköze, a bal kezében mérleg, mely a mérés, mérlegelés eszköze, a bekötött szem pedig azt jelképezi, hogy az igazságot nem befolyásolhatja hatalom, részrehajlás, elfogultság, hanem kizárólag a pártatlanságnak kell érvényesülnie.

Justitiát követően, Munkácsy Mihály: Ecce Homo című festményét láthattuk, melyen a művész, Krisztus és Pilátus második, fájdalmas találkozását jelenti meg. Pilátus Jézust így mutatja be népének: Íme, az ember – ki nem mondottan, felmentve Őt a koholt vádak alól. A tömeg válasza: feszítsd meg!

Hol az igazság? „Az Igazságot 2000 éve bíróság elé állították, és olyan emberek ítélték meg, akik a hazugság elkötelezett hívei voltak. Az Igazságnak egyetlen nap alatt hat tárgyalást kellett kiállnia. A tárgyaláson résztvevők közül, a végén aligha volt bárki is képes megmondani, mi az igazság?” A festményt látva, eszünkbe jutnak Jézus szavai: „Én azért születtem, és azért jöttem a világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról”. Pilátus felteszi a kérdést: Micsoda az igazság?

Az igazságról való elmélkedést követően ” vásár és áldomás címmel „a kor vásártartási, vásárlási szokásaiba nyertünk betekintést. Amikor a mezővárosok vásártartás jogot kaptak, lehetősége lett a jobbágy-parasztnak, hogy a jobbágytelken megtermelt terményt, a kilenced és a tized beszolgáltatása után, a vásárokon értékesítse. A javak megtermelésének helye, a jobbágytelek: a földesúrnak alávetett jobbágy-paraszt telke, mely három részből állt: 1) Belső telek, kb. egy hold, ezen állt a ház, annak udvara, kert, gazdasági épület, a jobbágy tulajdona, ez volt a szállásföld, szabadon adhatta vehette. 2) Külső telek, a település határában helyezkedett el, művelhető terület, a jobbágy csak használatra kapta, tulajdonosa a földesúr. 3) Közhasznú dolgok voltak az erdő, legelő.

A zselléreknek csak belső telke, és azon épített háza volt. A Dél-Alföldön, a mezővárosok társadalmi és gazdasági életének alakulását, fejlődését, a török, és az azt követő évtizedek történelmi eseményei határozták meg. A török elől, az emberek elmenekültek, a falvak, mezővárosok elnéptelenedtek. A török veszedelem megszűnését követően, a mezővárosok vagy kamarai uralom alá kerültek, vagy a régi földesúr tért vissza, ill., ha valaki tudta bizonyítani régi jogát a földterületre, az a család visszakerülhetett, valamint királyi adományként új földesúr kapta meg a mezővárost. Pl. Makó, a csanádi püspök földesúri hatalma alá került. A földesúri kizárólagos tulajdon a 18-19. század fordulóján már megkérdőjeleződik. Az vásárok során, szokás szerint, ha valaki a jószág mellé állt, érdeklődött, más már nem mehetett oda, csak ő kérdezhetett végig, a többiek távolról figyelhettek. A szokás szerint, a vevő megvizsgálta pl. a ló fogait, járását, hogy nem sánta-e, alkalmas-e igavonásra. Az alku végén, az egyezség jeleként, egymás tenyerébe csaptak a felek, paroláztak, és a tanúkkal együtt áldomást ittak. A tanúk, ha később lopás gyanúja merült fel, bizonyították az adásvételt, ill. tanúsították, ha hiba volt a vétel tárgyában, valamint azt is, hogy lopott a jószág, vagy szavatos.

A béresekkel már szerződést kötöttek, Ők bért és élelmet kaptak, de, ha elveszett a jószág, értékét levonták a béres béréből. Ha elpusztult, a bőrével el kellett számolni. Az egyezségek hitelességét, az Egyezségek Könyve bizonyította. Ingatlan értékesítése esetén, a Telkes Könyvben szereplő házszámokra, a földesúri engedelemre is utaltak. Mocskolódások: „akasztófára való”, „égetni való”, „hóhér seprűje alá való”, „ördögi tekintetű”, „atta teremtette”, „huncfut”. A büntetés akasztófa, botütés, korbács. A nők esetén korbácsolás volt a büntetés.

Özvegyek és árvák tekintetében az első, biztos adatok, az öröklés vonatkozásában Szent István korából származnak. A Protocollumok, Testamentum megőrizték, a családjogra vonatkozó rendelkezéseket, a jobbágy-paraszti világ mindennapjaiban érvényesülő normákat. Az asszony, amíg férje nevét viselte, addig ellátást, szállást kapott elhunyt férje örököseitől. Ha férjhez ment, részére a hozományát ki kellett adni. Özvegyi jog teljesítése: „az anyánk míg él, az apai házban, mely most Péter nevére íródik, nyugalmasan lakhasson, és mi mindenkor megbecsülni és tisztelni tartozunk.”

Meghatározták az idősek, szülők eltartására vonatkozó normákat is. Az ígéreteket, megállapodásokat a város Egyezségkönyvébe jegyezték be, hitelességét ez bizonyította. A hiteles bizonyságot, a város bírája, és esküdtbírói biztosították. Már ekkor is lehetett házassági szerződést kötni, és 1715. évtől, a bejegyeztetéssel, közvégrendeletet tenni.

Eladásra csak a jobbágytelek haszonvétel kerülhetett, a ház, szőlő esetén már tényleges tulajdon is gazdát cserélhetett.

A Testamentumokból való alábbi idézetek hűen tükrözik, a korszak szokásait, gondolkodásmódját, erkölcsi normáit: „azt a házat, melyet férjemmel együtt kerestem édes leányomnak és az ő férjének, édes vőmnek, Nyíri Istvánnak oly feltétel mellett által adom, birtokába bocsátom és az ő nevét aláíratni akarom, hogy ezen ház felében teljes birtok jussomat holtom napjáig fenntartom, hogy afelett mindenkoron szabad tetszésem szerint rendelkezhessek. A másik felének pedig állandó és teljes birtokába engedem, oly kötelezéssel, hogy engem szükség eseténben holtomig megbecsüljön, gondomat viselje és a vőm is kinek a ház felét leányom netalán maradék nélkül lehető kimúlása esetére ezennel által vallom, táplálásomra és gondviselésemre a fent írt módon kötelezem.” (Szentes 1828)

„És végsőképpen hozzád fordulok Deák Ilona nékem hites társam meg botsás ha valamiben megbántottalak, élly Istennek Dicsősségére, lévén igaz annyok gyermekeidnek, meg emlékezvén mindennapi Imádságodban Lelkemről, más tovább nem mulasztok, hanem el sietek az Mennyei Jerusalemben Jesus Mária és Szent Jósef nevében Amen.” Fekete Páll Csongrád 15. Marty (1)769.

Köszönjük dr. Homoki Nagy Mária előadását, fáradozását, mellyel hozzájárult a nyáresti Társaskör csütörtök esti előadásainak magas színvonalához! A Felnőttkatekézis Csoport nevében:

Vörösné Magdi

Nagyboldogasszony ünnepén a Teréz anya templomban köszönthettük dr. Rixel Gusztáv testvérünket, aki aznap töltötte be 97. életévét, valamint feleségét, Irmát, aki másnap töltötte be 85. életévét Isten kegyelméből.

Motivációm

Taizéről Thorday Attila atyától hallottam, aki immár 3 évtizede szervez oda ifjúsági zarándoklatokat. Sokáig nem akartam menni, mondván: „Miért utazzak 1700 km-t azért, hogy imádkozzak?” De miért keltem útra mégis? Egyrészt vonzott az utazás, a szép énekek, az imádság, az új emberek. Nem tudtam, lesz-e még máskor lehetőségem egy ilyen kalandra? Így elsősorban azért indultam útra, mert kerestem az életcélom, helyemet a világban. Úgy éreztem, kell egy hely, otthontól távol, ahol Isten elé tudok állni, a jelenlétében lenni, figyelni rá, gondolkodni.

A nagy utazás

Július 14-én indultunk Szegedről autóbusszal. A reggeli álmosság még mindenkiben elnyomta az indulás izgalmát, de már a várakozás csillogott a szemekben.

Az alföldi buszút eseménytelenségét a budapesti csapattal való találkozás orkánként söpörte el. A busz megtelt élettel, beszélgetés és személyes bemutatkozások hangjával. Miután megcsodáltuk az osztrák és német hegyeket, a lenyűgöző változatosságú zajvédő falakat, estére megérkeztünk Benediktbeuern kolostorába. A közös szállásunkon jó hangulatban vacsoráztunk és imádkoztunk közösen. A második napot túrázással töltöttük gyönyörű erdőkben, a bajor precizitást mutató falvakban. Este a hazatérők fáradt pihegéséhez a horkolók moraja vegyült.

Hosszú utazás után harmadnap értük el uticélunkat, a burgundiai Taizét. A Dél-Francia tájon egy kis, kőből rakott falucska körvonalazódott, amely eltakarta a zarándokhelyet. Izgalommal szálltunk le, rövid eligazítás után pedig részt vehettem életem első Taizéi imádságán.

Napjaink Taizében

Az élmény és tulajdonképpen az egész taizéi tartózkodás egy meglepetés volt. Emberibb, földhözragadtabb, puritánabb volt, mint idehaza gondoltam. A napkeleti bölcsek látogatásához tudnám hasonlítani: nem azt találták, amire számítottak. Ők királyi ivadék helyett egy ács fiát találták, én a béke szigete, a földi mennyország helyett egy kavalkádot, amiben ugyanúgy keresem a helyem.

Erre egy holland önkéntes lánytól világított rá. Elmondta, hogy lassan egy éve önkéntes itt, lassan hazaindul, de nem bánja. Tudja, hogy Taizé is ugyanúgy az élete része, mint a szürke hétköznapok. Nem egy külön univerzum, amibe kiléphet. Ez a gondolat roppant sokat jelentett. Felismertem: pont ezzel a hamis elvárással jöttem Taizébe. És csalódtam is. Ennek ellenére, ott volt az Isten velünk, velem Taizében is. Megadta a felismerést, és hogy ráhangolódjunk a héten.

A Istenre való hangolódásban segített, hogy Taizének megvan a saját rendje. Kerete van a napnak, biztonságos légköre. Minden reggelt imával kezdtünk a templomban. Térdepeltünk, álltunk, vagy ültünk és énekeltünk gyönyörű dalokat az Istennek a világ minden nyelvén. Számomra ez, az éneklés volt a Taizéből kapott legnagyobb ajándék, melyből napi hármon is részt vehettünk.

Minden nap hasonló volt: az énekes reggeli imádság után reggelizés, majd takarítás, másoknak bibliaóra következik. A takarító csoport énekkel kezdi a munkát és teázással zárja. Sok értékes embert ismertem meg utóbbi kapcsán, akár fél órákra is ottmaradtunk beszélgetni. A déli imára mindenki újra a templomba gyűjt össze. Az ima végén mindenki igyekezett, részben ki a templomból, másrészt kitalálni, melyik lehet a húsmentes sor, amit messziről kerüljön. Számomra a hús hiánya nem volt kellemetlen, még jól is esett ez a böjt.

Délutánonként változatos programunk volt. Míg mások elcsendesedtek, vagy pihentek én kóruspróbákra jártam. Itt részben az esti imákra, részben a decembervégén Ljubljanában tartandó európai találkozóra gyakoroltunk. Taizében az ima és az ének mellett fontos a lelkiség is. Erre egy-egy taizéi testvér tartott gondolatébresztőt. Éreztem, valóban hozzánk, fiatalokhoz szólnak. Úgy adják át a biblia üzenetét, hogy a szereplőkben magunkra, vagy a saját korunk problémáira ismerünk. A témaindítót korosztály szerinti csoportokban beszélgetés követte. A szentírási részlet és a kapott kérdéseket átbeszélve mély beszélgetések indultak, többször még az ötórai teába is belenyúlva, amit a csoportunk angol tagjai rendre be is tartottak.

A vacsora és az esti imádságok előtt a különböző workshopokon vehettünk részt, ahol a Roger testvér életétől a közösségi médián át a házasságig különböző előadásokat tartottak. Néha azonban szünetet tartottam. Elvonultam a csöndbe. Erre a legjobb hely Taizében a Silent Garden, ahol rátekinthettem az életemre, aggodalmaimra, vágyaimra. Leginkább viszont esténként a gyertyafényben úszó templomban hangolódtam rá az Isten jelenlétére. Itt értek a legmélyebb élmények itt értettem meg jobban a megváltást a saját életemben, magamat.

A hét gyorsan eltelt. Visszaúton hála és szomorúság vegyült. De egy biztos volt: megérte eljönni és hálás vagyok a szervezőknek. Remélem sikerül újra eljutnom és másokat is meghívni erre az élményre.

Néhány feledhetetlen élményem

Az egyik esti imádságon, mikor a tömeg már kivonult, pár tucat ember maradt a templomban. Én a szentély felé vettem az iránt, ahol egy kereszt volt. Közben imádkoztam ami nem volt kellemes. Egy belső vívódás volt. Az Istennel való beszélgetés nem volt egyszerű, nem olyan mint a képeslapokon. De maradtam, az énekek alatt egyre közelebb és közelebb húzódtam. Végül közvetlen a kereszt előtt térdeltem. Valamit megértettem ekkor. Bármennyire is meg akarok felelni Istennek, bármennyire akarok igazságosan eljárni az életben, kiérdemelni a dolgokat magamnál, másoktól, Istentől, Jézus megváltó műve nem ilyen. Nem tudom kiérdemelni. Nem működik a felfogásom. De elfogadhatom, hagyhatom, hogy megváltson. Ezt az ajándékot kaptam azon a keddi estén.

Szintén egyik esti imádságon egy taizéi szerzetestestvért kerestem, akitől tanácsot kérhetek. Bizonytalankodva kerestem a fehér ruhás alakokat. Nem tudtam mit kérdezzek. Odamentem egy testvérhez. Ott álltam mellette egy darabig. Nem tudtam megszólítani, odébb álltam. A templomban hallgattam az éneket. Elhatároztam, hogy mégis megpróbálom, elképzeltem, ahogy Istennel kézen fogva megyünk. Végre megszólítattam egy testvért. A jó angolom ellenére nehezen indult a beszélgetés. Nagy meglepetés ért, amikor halkan elmondtam, magyar vagyok. „Ó, akkor folytathatjuk magyarul is.” Tudtomon kívül a magyar származású András testvért szólítottam meg. Annyira meglepődtem, hogy elfelejtettem a szorongásom. A gondviselés művének élem meg ezt a találkozást. Őszintén hálás vagyok érte az Istennek.

Kiss Márton