Franco Zefirelli élete és munkássága

Zefirelli életművét és nagyságát prezentálni egy órányi előadásban nem egyszerű feladat. Péterffy Gabi testvérünk mégis vállalkozott erre az összegezésre oly módon, hogy az életmű lényegi elemeit megragadva tárta elénk egy kivételesen nagy művész életútját és művészetét.

Ki is volt ez a 100 éve született zseni? Zefirelli a kor reneszánsz fellegvárában, Firenzében született 1923-ban. Bár idősebb korában 30 évig Rómában élt, bevallja, hogy Firenzétől kapta művészi indíttatását. Számára semmi nem ér fel a Toscan táj szépségével, Isten teremtő fantáziájának alkotásával.

Anyját 6 éves korában elveszítette, apja vallásos hölgyekre bízta nevelését. Ő magát sokáig vasárnapi kereszténynek nevezte, mígnem 1969-ben egy súlyos baleset utáni lábadozása idején egy alkalommal megjelent neki Szent Ferenc. E katartikus élmény hatására megtért, gyakorló katolikus hívővé vált. Így született meg egyik fő műve, a „Napfivér, Holdnővér” című filmje. Színvonalában és hatékonyságában hasonló élményt nyújt a „Názáreti Jézus” című filmje, ami karrierjének talán legnagyobb alkotása. A bibliai adaptációnak hatalmas sikere volt. Érezhető volt, hogy Zefirelli a film megrendezését küldetésnek tekintette: olyan maradandót, időn túlit akart alkotni, amely minden emberhez szól.

Életművének fontos részei az irodalmi adaptációk. Szívesen vitt filmvászonra Shakespeare műveket. Kritikusai szerint színháztörténelmet írt a „Rómeó és Júlia” rendezésével. Két fiatal színészt választott, akik meggyőző erővel és tehetséggel közvetítették a shakespeare-i üzenetet: a szerelem és a megbocsátó szeretet hatalmát.

Idők folyamán az operarendezés felé fordult. Nagy művészeket foglalkoztat, mint pl. Callas, Domingo, Pavarotti, Karajan, Bernstein és még sokan mások. Legismertebb rendezései: Carmen, Tosca, Turandot, Traviata, Pillangókisasszony. Érdemes megemlíteni, hogy a Traviatat Callassal rendezte meg. Egyedülállónak tartotta a művésznő hangi teljesítményei mellett különleges személyiségét is. Ezeket a tulajdonságokat húzza alá a „Mindörökké Callas” című filmje. A Veronai Aréna történetének leggrandiózusabb Aidája Zefirelli nevéhez fűződik. Sokrétű és gyönyörű életút az övé, középpontjában az esztétikai igényesség, a klasszikus szépség, a formai elegancia. Joggal nevezi a nemzetközi sajtó reneszánsz embernek. Egyik életrajzírója rátalált művészetének lényegére, amikor ezt írja: Zefirelli az opera és a mozgóképes esztétika egyik legutolsó mohikánja.

Korunk aktuális problémáját érinti, amikor házasságon kívüli gyermekként hódol az anyaság előtt, mert édesanyja mindenáron vállalta őt. Ez a tény a mindent átitató szeretetvállalás volt a korabeli Olaszországban is. Idős korában így nyilatkozik: „Szerencsés életem volt. Mindenkivel és mindazzal találkoztam, amire a sorsom elhívott. Nem sokára el kell hagynom ezt a gyönyörű világot. De úgy gondolom, mindnyájan hallhatatlanok vagyunk, mindig is léteztünk, és örökké létezni fogunk.”

Köszönetet kell mondanom Gabinak, aki ezt a hatalmas életművet egy órányi előadásban összegezte. A legkifejezőbb és elgondolkodtató filmrészletekkel szemléltette és erősítette az adott mű mondanivalóját. Elemzései személyes közelségbe hozták nem csak műveltségét, esztétikai igényességét, hanem Zefirelli alkotásainak lenyűgöző erejét.

Köszönjük, Gabi, hatékony tanításodat és szeretetedet.

Vajtai Éva

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük