Július 3-án a Társaskörben Szőllősi Réka testvérünk tartott egy remek előadást, melyben Szeged egyik ikonikus botanikusára emlékezett a szépszámú hallgatósággal együtt. Az előadás címében foglalt polihisztor botanikus Greguss Pál, akinek születése 145. és halála 40. évfordulójára emlékeztünk.

Greguss Pál 1889. december 31-én született Tornyán. Asztalos édesapja mellett korán szoros kapcsolatba került a fákkal, amely kötődés egész életében végig kísérte, hiszen a tudományos munkássága is a fákhoz kötötte: fő hivatása szerint dendrológus volt. A polihisztorsága azonban megnyilvánult a biológia számos területén végzett kutatásaiban és az oktatásban. A növényanatómia mellett foglalkozott rendszertannal, fiziológiával, ökológiával, de a még gyerekcipőben járó modern genetika is nagyon érdekelte. Greguss professzor 37 éven át volt a Tanárképző Főiskola, illetve a (közben többször nevet váltott) Szegedi Tudományegyetem Növénytani Tanszékeinek vezetője és a Fűvészkertnek az igazgatója.

Életének és szakmai tevékenységének sok részlete jól ismert az életrajzi lexikonokból és önéletrajzi írásaiból. Szöllősi Réka előadásában azonban sok, kevésbé ismert érdekességet is megtudhattunk, aminek felkutatásához – ahogy Réka elmesélte – igazi nyomozómunka kellett. Láthattuk Greguss professzor faanatómiai rajzait és a modern eljárásokkal újraalkotott metszetek fényképeit, utóbbiakat szintén Réka jóvoltából. Zárásként még egy verset is hallhattunk a professzor hagyatékából.

A hallgatóság soraiban Greguss professzor hajdani tanítványai és munkatársai is helyet foglaltak, és az előadás után többen felelevenítettek egy-egy Greguss Pállal kapcsolatos anekdotát egyetemi éveikből.

Körmöczi László

Szőke János AV AFIAP nemzetközileg elismert és díjazott fotóművész tartott diaporáma előadást június 26-án csütörtök este, a nyári Társaskör programsorozatának keretében.
János művészetében nem első alkalommal gyönyörködtünk, hiszen korábban már megismerkedhettünk kivételes látásmódjával, kreativitásával a felnőttkatekézis csoport egyik tanévközi óráján. Akkor is, most is elbűvölte a közönségét nemcsak a látottak változatosságával, hanem az áttűnő képek alá szerkesztett igényesen megválasztott zenékkel, versekkel. Elmondása szerint a természet fotózása áll szívéhez legközelebb, de az előadás minden témáját tekinthetjük szívéhez közelállónak, hiszen minden munkáján a színek, a fények játékának gazdag arzenálját vonultatja fel.

Szőke János nem csak fotóművész, hanem ami lenyűgözővé teszi az alkotásait, az az összművészeti törekvés. Egy-egy fotótémán túl a zenének, irodalomnak, táncnak, mozgásművészetnek egyaránt fontos szerepet szán, szemnek és fülnek is élmény az előadása.
János zenész barátja, a sokunk által ismert és kedvelt orgonaművész, zeneszerző Magda Dávid ragyogó improvizációját hallhattuk az „Esti dal” témájára az első bemutatott anyagban, mely egy villamos napi utolsó útját kísérte a garázsba, amellyel kvázi „elaltatták” a járművet. A további változatos témák a teljesség igénye nélkül: a „Fák” Lackfi János versével és előadásában, egy spanyol világítótorony „El Faro” címmel, az Erdélyben fényképezett régi, elhagyatott temető, ahol német kisgyermekek sírjait fedezte föl művészünk, amelyeket szinte már ellepett a gaz, a „Torokgyík” címet kapta, Ukrajnáról a csodálatos Kyrie eleison zenéjével, valamint Pilinszky János négy sorosát is hallhattuk egy rövid képbemutató alatt. Egy újabb sorozattal bepillantást nyertünk a borfesztivál pezsgő nyüzsgésébe, illetve a zárás után másnap hajnalban a földön hagyott szemetek, összetört üvegek, a „kihalt” tér erős kontrasztként hatott.

János humorral megjegyezte a következő témájú képsorozat előtt: „ha valóságos hideget nem is tudok teremteni, de legalább képekben, a látottak illúziójával próbálom enyhíteni a nagy meleget.” Egy barátjának Izlandon készült különleges képeiből diaporámát készített szép zenei aláfestéssel, így e sziget bizonyos természeti szépségeibe is beavatást nyertünk és legalább egy rövid időre elfelejtettük a hőséget.
A két utolsó diaporáma különösen is kiemelést érdemel. Az egyik a festői Toszkán tájat varázsolta elénk lágy dombjaival, karcsú ciprusfáival, a szépség, a béke, a nyugalom hangulatát árasztva ránk. A záró képsorozat „Lélektánc” címmel fekete fehérben fényképezett, pozitív kimenetelű történetet jelenített meg a tipikusan mai, csukjás, magányos, fiatal, szomorú leányról, akit egy lánycsapat a szeretetével, vidámságával újra mosolyra késztetett és befogadott maguk közé. A Diverz Táncműhely próbáján készült képek a mozgási helyzetek változatosságával, sőt, arcjátékukkal is hatásossá, meggyőzővé tették az alkotás mondanivalóját.

Hálás köszönet Szőke János fotóművésznek, hogy igényességével, remek ötleteivel, témáival, egyedi látásmódjával gazdagította az esténket!

Lucz Ilona

Június 15-én, vasárnap tartottuk az iskolások tanévzáró Te Deum-át templomunkban. Nagy öröm volt, hogy hittanosaink családjai együtt ünnepeltek, hiszen minden tanévben hálát adunk a megpróbáltatások közepette is megtapasztalt örömért, ami a tanárok, szülők és diákok közös munkájából fakadt a tanév során.

Hiszünk abban, hogy javunkra lehet, amit Istentől kapunk vagy amit megenged számunka, hiszen életünket és üdvösségünk javát szolgálja. Imádkoztunk és hálát adtunk minden olyan pillanatért, amikor az elmúlt tanévben felismertük Krisztus akaratát. Felismertük, hogy az igazság keresésében ő kormányozza lépteinket. Az Ő orcáját keressük, és meg is találjuk, ha képesek vagyunk alázatot gyakorolni. Az alázat pillanatában pedig könnyes szemmel föltekinteni az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztusra, kimondva, hogy: „igen, Uram, itt vagyok, hallja a te szolgád”. Ezek azok a pillanatok, amelyekért hálát adunk. Azért is, mert megérhettük a mai napot, és kérjük, hogy minél többször legyen lehetőségünk a hálaadásra; minél többször ismerjük fel, hogy van miért hálát adni.

Köszönet illeti a Bővíz Laci által vezetett énekkart, akik csodálatos énekeikkel feledhetetlenné tették ezt a szép ünnepet. Különösen az Ave Maria volt felemelő számunkra.

Gál Viktorné Ili