A Házas Hétvége szegedi régiójának felelős-választása
„Akik az Úrban bíznak, erejük megújul,
szárnyra kelnek, mint a sasok,
futnak, és nem lankadnak meg,
járnak, és nem fáradnak el.”
(Izajás 40,31)
Kedves Közösségünk! „Nagy örömet hirdetünk nektek” (Annuntio vobis gaudium magnum) ez a pápaválasztó konklávé befejező mondata, amikor az új egyházfő személyét kihirdetik. Bennünk is ilyen nagy öröm volt június 21-én, szombaton, amikor három házaspár mondott igent arra a meghívásra, amit a HH szegedi közösségének felelősi szolgálata jelent.

A Szekszárdról hozzánk érkező Simon Juli és Béla mélyen megérintő bevezetője áthatolt a közösség feszült várakozásán, és tanúságtételük nyomán csodálatos igenek születtek mindannyiunkban. A jelölhető párokkal mi magunk is rácsodálkozhattunk a megmagyarázhatatlanra: Mózes történetében miért is gyullad ki egy csipkebokor, amikor nem szokása? Tudunk-e ilyen rácsodálkozó kíváncsisággal élni egymás felé házasságunkban, istenkapcsolatunkban? Az előadást követő szentmisében átimádkozták döntésüket arról, hogy vállalják-e a jelöltséget a régiófelelősi szolgálatra. S lám, három házaspár – Mózeshez hasonlóan – meghallotta nevüket a megszólításban, s IGEN-t mondtak a jelöltségre. Ezek után a Teréz anya templomban jelenlévő szavazásra jogosult 21 házaspár és 2 pap szavazatai alapján a helyi közösségünk új felelősei a következő 3 éves időszakra Pap Laci és Seres Kriszta lettek!
Jól ismerjük és szeretjük őket. Itt élnek Újszegeden, felnevelték 7 gyermeküket, és immár unokákkal is büszkélkedhetnek. Tíz éven át jártunk az általuk szervezett dunaszigeti vízitáborokba, ahol fantasztikus házaspári tanúságtételekben volt részünk, sőt még a délutáni evezéseink is házasságépítőkké váltak. Ezt – az új felelős pár kezében látható pápai áldást – a helyi közösségünk megszületésének 20. évfordulójára még Ferenc pápánktól Pálfai Zoltán atya kezdeményezésére kapta meg a HH dél-alföldi közösége. Paffyval mély lelki közösségben jártuk a felelősi utat ebben a három évben. Mi bizonnyal sokat formálódtunk és növekedtünk az Úr követésében ez idő alatt. Most átadtuk ezt az áldást Krisztának és Lacinak azt kívánva, hogy szolgálatukhoz erőt és bátorságot Jézus tekintetéből és a közösség tagjainak szeretetéből merítsenek. Ölelünk benneteket: Marietta és András, Paffy atyával.
A felelősválasztást követően a templomkertben paprikáskrumpli vacsorával zárult a nap. Köszönet érte a Szöllősi házaspárnak Attilának és Annamarinak és a csodálatos Marikáknak és mindenkinek, aki szívét lelkét beletette a közösség táplálásába!



Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!