Búcsúi szentmise Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén

Csak a SZÍVBŐL adott kenyér az, ami táplál, az érdekből adott kenyér, nem.

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére idén november 16-án az esti szentmisén gyűltünk össze, Isten áldását kérve az Újszegeden szolgáló atyákra, a plébániai dolgozókra, önkéntesekre, jótevőkre, támogatottakra, családjainkra és betegeinkre.

A meghívott Antal Imre atya, a hódmezővásárhelyi Szentháromság és a Szent István Király Plébánia plébánosa a szentbeszédében először azt emelte ki, hogy Isten számtalanszor nyilvánította ki a szeretetét Erzsébet életében. Szent Erzsébet éltető módon sugárzott, az ő példájára jónak lenni jó. Védőszentünk ilyen volt a maga korában és ma is ilyen, mert aki nagy, az benne él a nagyságra törekvő utódokban. Isten meghagyja az ember nagyságát, de csak azét, aki ezt nem mások lekicsinylése, megalázása által éri el.

Erzsébet nagy példa volt a házaséletben, amelyben természetes volt a természetfeletti távlat, hiszen Lajossal úgy szerették egymást, mint Krisztus az Egyházat. Emellett példamutató volt a betegek, elesettek felé való viszonyulásban is, mert úgy tekintett rájuk, mint akivé mindenkinek válnia kell Isten szeretetével átitatva. Isten szeretete felemel, kiemel, átformál, átalakít, így kell tekinteni minden rászorulóra. Segítsük szívből a szegényeket és nem csupán a feleslegünkből, hogy ne váljanak feleslegessé számunkra. Mindannyian szegények vagyunk abban, amire nem vagyunk képesek. Aki segít, aki szeret, az gazdagodik és „befekteti a beteget az ágyába”, aki nem szeret, az kifektet. Szent Erzsébet a segítő szeretet példája. A lelki sebet bekötni, meghallgatni, időt szentelni, ez mind gazdaggá tesz.

Szent Erzsébet életében az is megtapasztalható volt – mutatott rá Antal Imre atya –, hogy akit Isten nagyon szeret, azt nagyon megpróbálja. Fiatalon maradt özvegy három gyermekkel, az udvar nem nézte jó szemmel a tetteit, de ő nem tántorodott meg, idejét, erejét, képességeit mások felé fordította. Aki szeret, annak Isten megmutatja a jóságát, aki viszont nem szeret, annak az Úr megengedi, hogy belefeledkezzen az unalomba, belebetegedjen a panaszkodásba. Aki szeret, az jól használja fel az idejét, mert kapcsolatban van az idő Urával. Sok csalódás, kihívás esetén kinek ne fordulna meg a fejében, hogy levegye a vallás/szeretet ruháját és elvegyüljön a tömegben? Erzsébet ebben is tanítónk, mert aki szeret, az állhatatos.

Imre atya a vasárnapi evangéliumi tanításra hivatkozva elmondta, hogy minden összeomolhat, megsemmisülhet, de Krisztus arra biztat, hogy nincs az az összeomlás, amely Isten ember iránti szeretetét tönkre tenné. Sokan azt gondolják, az Egyház hajója a vég felé tart, de Isten azért teremtette a világot, hogy eljuttassa a teljességre. A világvége akkor van, amikor megszűnik a szeretet, azonban aki szeret, az az élet teljessége felé tart.

Köszönjük Imre atya lélekemelő tanítását, buzdítását, a koncelebrálást Attila atyának, János atyának és Flóri atyának. Köszönet a zenei szolgálatért a Szent Cecília kórusnak. Hosszú „hallgatás”, javítás után újra megszólalt templomunk orgonája, köszönjük Lucz Ilona DLA és Kovács Gábor csodás játékát. Az Erzsébet oltár is ünnepi pompába öltözött Komárominé Évának köszönhetően. Köszönet illeti az asszisztenciát, a sekrestyében, a plébánián megtartott szeretetvendégség körüli teendőkben serénykedőket.

A Karitász csoport és a támogatottaink nevében szeretném megköszönni minden jótevőnknek a nagylelkűséget. Csütörtökönként és minden más alkalommal, a kenyér, tárgyi adományok mellett próbálunk átadni abból szeretetből, amellyel a munkánkat támogatjátok. Kérjük, hogy a szentmise végén, szeretettel osztott Erzsébet kenyeret fogadjátok hálánk jeléül!

Dobóczkyné Bús Márta, a Karitász csoport vezetője

Az elsőáldozók először vették magukhoz az Úr testét

Fontosak az életünk útjelző kövei, azok a pontok, amelyek mutatják, hogy nem egyhelyben topogunk, hanem haladunk valamerre. Ilyen jelzők a szentségek. Nem is olyan régen a keresztszülők támogatásával karjainkban tartottuk gyermekeinket, és a keresztség szentsége által az egyház tagjaivá lettek. Az elmúlt évek során önállóan talpra álltak, beszélni, írni, olvasni, gondolkodni, sportolni és szeretni tanultak. 2025-ben érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amikor gyermekeink már a saját lábaikon állva az elsőáldozás szentségét kérték. Mi már csak mögülük, a hátsó padokból figyeltük, ahogyan önállóan teszik meg lépéseiket a következő szentség felé.

Az elsőáldozók közösségével töltött nyolc alkalom során lehetőségünk volt jobban bepillantani az egyház és a plébánia működésébe, és olyan témákról gondolkodni szülőtársakkal majd a gyermekeinkkel együtt, amelyek talán nem minden vacsoraasztalnál kerülnek elő. Ki vagyok a tékozló fiú történetében, mit gondolnak róla a gyerekeim? Mi a bűn és hogyan élhetünk a gyónással, hogyan tudok én megbocsátóbb lenni?

Az elsőáldozás vasárnapján ünneplő ruhában és izgatottan vártuk ezt az újabb lépést. Egy lépést a jövő felé, egy döntést, ami irányt mutat. Sok-sok fehér ruhás fiatal, köztük a mi gyermekeink is, először vették magukhoz az Úr testét. Szülőként a szentmise egyik legmeghatóbb és elgondolkodtatóbb része a szülői áldás volt, amely során Attila atya szavait követve biztosan állhattunk gyermekeink mellett.

Csak remélhetjük, hogy szülőként mindent megmutattunk, a „táskába” pakoltunk, hogy az ifjúkor viharait Jézus segítségével, a családdal együtt, ne túl viharos vizeken tehessék meg gyermekeink.

Az elsőáldozásról készült sok fotót Körmöczi Lászlónak köszönhetően itt tudja megtekinteni, illetve letölteni 2025. június 30-ig: https://photos.app.goo.gl/fLKRtVs8rqUw7ixf9

Köszönjük minden hitoktató, valamint János és Attila atya felkészítő munkáját, a virágot, zenét és díszt, amellyel együtt felejthetetlen ez a nap!

Varjasi-Kispéter Zsófia

Az elsőáldozásban részesültek a vasárnapi szentmisét követően vagy hétköznap az irodában átvehetik a névre szóló emléklapjukat, a szülői áldáskor meggyújtott gyertyájukat és a nevükre dedikált Újszövetségi Szentírásukat.

Büszkék vagyunk a bérmálkozóinkra

Buczkó Anita, Jenei Virág, Iván Emese, Kemény-Kriston Csenge, Klivényi Nóra és Panna, Kulik Lőrinc, Márton Gábor, Novák Dorottya és Lilla, Szabó Ágnes, Tóth Péter, Oravecz Kamilla, Szendrényi Borbála, Vér Krisztina és Nikolett. Továbbá a plébániai csoportban készültek fel a bérmálkozásra, de az időpont miatt másik szegedi plébánián részesültek a szentségben: Asztalos Boldizsár, Novák Tamás, valamint Piffkó Amelie és Viktor.

Továbbra is közbenjáró imádságunkkal és személyes jó példánkkal segítsük őket azon az úton, amin elindulta: „Az Úr tegye teljessé mindazt a jót, amit megkezdett bennük!”

Külön köszönet illeti a fiatalok csoportjának felkészítőjét, aki kéthetente, szombat délelőtt vezette a bérmálkozási foglalkozást: Pechan Szabolcs, valamint Gál Viktorné Ili is személyesen foglalkozott egyesekkel. Továbbá dolgozó felnőttként a katekumen-csoportban készülőket Dobóné Németh Zsuzsa készítette a Szentlélek ajándékai befogadásának ünnepére.

Thorday Attila, plébános

A bérmálkozásról készült sok fotót Körmöczi Lászónak köszönhetően itt tudja megtekinteni, illetve letölteni 2025. június 30-ig:
https://photos.app.goo.gl/5H7iH5xXWH1unkre7

 

Láng Edit beszámolója:

Május 31-én szombat este nagy ünnepre készültünk. Február eleje óta 14 diák készült a bérmálás szentségének felvételére Pechan Szabolcs és Attila atya vezetésével és fiam, Kulik Lőrinc mindig lelkesen indult el és ért is haza ezen alkalmakról. Szombaton az esti szentmise keretein belül részesülhettek a bérmálás szentségében. Kondé Lajos atya lélekemelő prédikációja után felsorakoztak a fiatalok, hogy megkapják a Szentlélek ajándékát. Örömömet tovább növelte, hogy testvérem, aki egyben Lőrinc keresztapja is, ő lehetett a bérmálkozáson a tanúja és a szentmisén egymás mellett ministráltak. Lajos atyának minden bérmálkozóhoz volt pár kedves szava.

Szülőként számomra ez a nap nemcsak vallási esemény, hanem egy újabb mérföldkő fiam felnőtté válása felé. Hálás vagyok, hogy tanúja lehettem felkészülésének, jó volt látni, hogy valóban készül a szentség felvételére. Bízom benne, hogy a kapott áldás végig kíséri majd egész életén őt is és a többi fiatalt is.

 

Elsőáldozásra készülünk – mi, szülők is

Ölbe tett kézzel üldögélünk. Igazi nyugalom és csend van a plébánián, mintha valaki délután úgy kettő óra tájban megállította volna az óramutatót. A heti rohanás és nehézségek után olyan itt lenni, mint amikor az ember valami zajos helyről hirtelen kilép az esti üres utcára, hangos lakásból a lépcsőházba, sorolhatnám. Újabb szülők érkeznek közben, az idő pedig még mindig álldogál. Közhely talán, de olyan sebességgel működik a világ körülöttünk, hogy egy-egy olyan pillanat, amikor az ember azon kapja magát, hogy el tud csendesedni, kész főnyeremény.

Eredetileg Dávid fiunk elsőáldozásának felkészítése végett vagyunk itt, de közben minket felnőtteket is kicsit tovább formálnak ezeken a délutánokon. Gyerekek és a szüleik is kapnak némi foglalkozást, szükségesnek is tartom. Apaként az ember nem jár hittanra: változó, hogy mennyit töpreng az élet és a hit nagy kérdésein… Ettől függetlenül mindannyiunkat kitartóan ostromolnak gondolatok, amelyeket jó lenne megosztani, megbeszélni olyanokkal, akik lehet, hogy szintén ebben a cipőben vannak. Nem is lehetne jobb alkalom erre. Vezetett témákon haladunk, valós, érvényes szemszögek kerülnek elő, az ember száz dolgot gondol újra keresztény szemszögből. A Biblia prizmáján keresztül más vetületeket lehet újra felfedezni, egy kicsit mélyebben eltöprengeni azokon a kérdéseken, amelyek sokszor a napi átlagos feladataink felületességének hátterében egyszerűen eltűnnek… Ráadásul beszélgetünk, Attila atya pedig készségesen válaszol – remek pozíció ez hívőként.

Nem vagyunk tökéletesek, néha botladozik az ember. Viszont rendszer az van, az Egyház kiszámíthatóan indítja el azt a vonatot, amire elég felszállni. Ez pedig nagy segítség és rendkívüli áldás – ha el is kóborolunk a napi rutinban, az ilyen alkalmak segítenek helyükre tenni a dolgokat. Még pár hétvége és elérkezik az elsőáldozás ünnepe. Szentség, ünnepség, család, Isten csendje… Ölbe tett kézzel üldögélünk. A részvétel ajánlott.

Weiser Péter

A fénykép a gyerekek szombat délutáni foglalkozásán készült.

Folytatódnak az előkészületek a szentségek méltó vételére

Bérmálkozásra készülünk:

A 15-20 éves fiatalokat Attila atya mellett Pechan Szabolcs készíti fel a bérmálkozásukra, melyre május 31-én, szombat este kerül sor a plébániatemplomban. A fényképek az interaktív foglalkozások alkalmával készültek.

Május 11-én, vasárnap a hívek előtti bemutatkozásuk során elmondhatták, hogy kit választottak mennyei védőszentüknek és miért, valamint melyik szentírási szakasz ragadta meg őket.

Elsőáldozásra készülünk:

Az iskolás gyerekek az első szentgyónásukra és szentáldozásukra február eleje óta kéthetente a plébánián készülnek hitoktatóik segítségével. A fényképek az evangéliumi történetek vagy szentek életének eljátszása közbeni interaktív foglalkozásokon készültek, illetve amikor szüleikkel együtt a keresztúti imádságon vettek részt.

Hordozzuk őket imádságos szeretettel, hogy Jézus barátaiként fejlődjenek a hitéletben!

A Húsvéti Szentháromnap a Teréz anya Templomban

A Húsvéti Szentháromnap (Nagycsütörtöktől húsvétvasárnapig tartó időszak) az egyházi év csúcspontja. E csúcspontot a Teréz anya templomban is megünnepeltük.

Nagycsütörtökön az Utolsó Vacsora miséjén az Oltáriszentség ált a középpontban, amit Jézus e vacsorán alapított.  A szentmise végén az oltárt minden díszétől megfosztották, jelképezve, hogy elkezdődött Jézus szenvedése a Getszemáni kertben. Az oltárfosztást követően mindazokkal, akik tudtak még maradni az Oltáriszentség rózsafüzérét imádkoztuk el, mintegy virrasztásképpen e Getszemáni kertben szenvedő Jézus mellett. Ősi hagyomány, hogy Nagypénteken és Nagyszombaton az Egyház nem mutat be szentmiseáldozatot, hiszen Nagypénteken az örök Főpap, Jézus Krisztus mutatta be az áldozatot.

Nagyszombaton pedig az Egyház Jézus sírjánál időzik. A Nagypénteki szertartás a keresztáldozatot állítja a középpontba, így arra hívja a híveket, hogy tekintsünk a keresztfájára, mint a megváltásunk eszközére.  A Húsvéti Vigília szertartása Nagyszombat este 19 órakor kezdődött el. E vigília jóval hosszabb egy vasárnapi szentmisénél, de jelekben és érzelmekben jóval gazdagabb is. A tűz megszentelése, a fény-sötétség játéka, a húsvéti gyertya, az örömének, az újból megszólaló csengők, az orgona, az alleluja visszaadása, a szenteltvíz…. Nagyon sok mindent lehetne még részletesebben idehozni e legszentebb éjszaka liturgiájából, szertartásából.

Mindháromnap szertartását – azt gondolom – nagy ünnepélyességgel és méltóságteljesen sikerült elvégezni. Mindez nem valósulhatott volna meg a ministránsok, a kántor, a sekrestyések és a „Teréz anya angyalai” csoporttagok segítsége nélkül. Hálásan köszönjük az Ő szolgálatukat!

Aleksza János

A feltámadt Krisztust ünnepeltük

Szombat este egyházközségünk húsvét vigíliájának megünneplésére gyülekezett. A szent liturgia kezdetén sötétségbe borult a Szent Erzsébet templom, emlékezve a sírban fekvő Krisztusra. Csak a templom előtt meggyújtott kicsiny parázs világított. Attila atya először ezt a kicsiny tüzet szentelte meg azért, hogy ennek a parázsnak tüzével meggyújthassa a húsvéti gyertyát és annak lángjából szétossza a fényt a kézben tartott kis mécsesek segítségével. A húsvéti gyertya Krisztust jelképezi, a mécsesek kicsi lángja pedig Krisztus szeretetét, aki meghalt és feltámadt, s ezzel megváltott minket bűneinktől.

Majd az apró mécsesek által megvilágított templomban felhangzott az „Exultet…. Az égben immár ujjongva zengjen az angyalok kórusa…”, az angyalok Istent, a mi Urunkat dicsőítő éneke, mely emlékeztet bennünket Isten csodálatos tetteire. Mily nagy kegyelmek árán segítette népét a szabadságra, de elsősorban a bűneinktől való megszabadulásra. A húsvéti örömének szavait erősítették meg az ószövetségi olvasmányok. Ezt követően megszólaltak a harangok, fényárba borult templomunk és felhangzott a feltámadt Krisztust dicsőítő ének. A húsvéti vigília szertartását lélekben átélni, figyelve az évszázadok alatt kialakult, sok szimbólumot magába foglaló liturgiát az egyik legnagyobb élménye a hívő keresztény embernek.

Ezt a mély és bensőséges érzést csak fokozta, hogy ebben az évben is e megszentelt alkalommal egyházközségünk hat új tagot – Dánielt, Ágnes Annát, Annát, Gerdát, Tamást, Áront, Dorkát – fogadott be, akik megkeresztelkedésükkel most lettek keresztény közösségünk tagjai. Dániel és Anna, felnőttként bérmálkoztak is, ezzel megkapták a Szentlélek megerősítő kegyelmét. A hagyományoknak megfelelően fehér ruhában, a tisztaság jelképében álltak elénk, s egész egyházközségünk velük együtt tette le, illetve újította meg a keresztségi fogadalmat. Közöttünk volt az a testvérünk is – Anna –, aki ezen a húsvéti ünnepen vette magához először az Oltáriszentséget.

Krisztus feltámadásának örömhírét hirdető ünnepet a ligetben tett körmenettel fejeztük be és örömmel köszöntöttük egymást a húsvéti üdvözlettel: Krisztus feltámadt! – Valóban feltámadt az Úr, allelúja!

Homoki-Nagy Mária

További nagyszombati fotók itt tekinthetők meg »

A Teréz anya templomi szertartásról pedig itt »

(Fotók: Körmöczi László és édesapja)

A Nagypénteki liturgia az Erzsébet-templomban és a keresztút a Ligetben

A keresztény világ legsötétebb, legfájdalmasabb napja a Húsvét előtti péntek, a Szent Háromnap középsője, amikor Jézusnak, a mi Urunknak szenvedéséről emlékezünk meg. Az esti szertartásra érkező híveket a szépen, méltó módon feldíszített Szent Sír fogadja a templomokban. A tabernákulum ekkor már üres, hiszen előző este, azaz Nagycsütörtökön jelképesen elvitelre került Jézus teste, mint közel kétezer évvel ezelőtt történt Júdás árulása után.

Ezen a pénteki napon, a világon mindenütt a templomba való bevonulást követően a papok teljes alázattal leborulnak a Jézust jelképező lecsupaszított oltár előtt. Ennél meggyőzőbben nem is lehetne kifejezni a teljes odaadást. Nagypénteken mise helyett igeliturgiát hallgathatnak meg a hívek. Az idén is mindkét templomunkban lezajlott ez az esemény és a kereszthódolat. A Teréz anya templomban Aleksza János atya, az Erzsébet templomban Attila atya vezette a szertartást.

Az Erzsébet templomban már hagyomány, hogy a Nagypénteki passió énekes formában hangzik el Szent János evangéliuma szerint. Jézus szerepét plébánosunk, a többi szerepet a Szent Cecília kórus, illetve a szóló részeket néhány kórustag énekelte Szántó Lajosné Babi vezényletével. A kórusbetéteket, az úgynevezett turbákat Werner Alajos komponálta. Mindig megrendítő ennek az eseménynek a részesévé válni.

A passió elhangzása után Attila atya fájdalommal teli, megható szavai hangzottak el Jézus kiszolgáltatottságáról, az ártatlan Istenember kínszenvedéséről, haláláról. A szertartás keretében következő kereszt előtti hódolatnál ki letérdelve vagy meghajolva tette tiszteletét, megérintve a kereszten függő Jézus egyik sebét, magában egy rövid fohásszal kísérve.

Az áldozás után kivonultunk a templomból, fáklyákkal, gyertyákkal, hogy Keresztutat járjunk a Ligetben. Minden stációnál a plébánia egy-egy csoportjának képviselője olvasott fel szívet-lelket megszólító, tanulságos elmélkedést, sőt az egyik stációnál kivételesen egy Máriához szóló szép éneket is hallottunk Lantos Márti előadásában.

A templomba visszatérve Attila atya köszönő, áldó gondolatai után átérezve a történteket csöndesen hazatértünk otthonainkba.

Lucz Ilona

Nagypéntek további fotóit ITT TEKINTHETI MEG.

(Fotók: Körmöczi László)

A passiójáték próbáiról

Hetek óta minden vasárnap összejönnek a létszámban jócskán kibővült Liget Társulat tagjai, hogy Kaj Ádám színházi rendező vezetésével, koncepciójának megvalósításával létrehozzák a legújabb, immár 10. passiójátékot.

Az első előadás 2015-ben zajlott a Ligetben Kerekes László testvérünk ötlete nyomán azzal a missziós céllal, hogy Húsvét ünnepén legyen egy passiójáték a templomon kívül, mégpedig a ligetben, ahol sokan tartózkodnak, így több emberhez eljuthat az az eseménysorozat, ami Jézus életének utolsó napjaiban történt. Akkor a „Csíksomlyói passiót” adta elő a társulat Virágvasárnap, amit ugyancsak Kaj Ádám rendezett Keserű György piarista szerzetes atya segédletével, plébánosunk Attila atya támogatásának, nyitottságának, befogadásának köszönhetően.

A mostani, jubileumi passiójáték ugyancsak a Ligetben játszódik, több helyszínt érintve, ám az utolsó jelenet eseményei a templomban történnek.

A próbák egy része most még a plébánia nagytermében folyik, általában vasárnaponként egész délután, de természetesen, ahogy közeledünk Húsvét ünnepéhez és az előadás időpontjához, úgy sűrűsödnek a próbák is. Kihasználva a jó idő adta lehetőségeket, már a Ligetben is elkezdődött a jelenetek beállítása, úgymint Jézus keresztútja, a különféle állomások, találkozások. Ahogy az időjárás engedi, úgy egyre gyakrabban próbálnak a szereplők a valós helyszíneken. Jó érzés volt látni, hogy többen fölfigyeltek és megálltak az arra sétáló emberek a szokatlan eseményekre, kíváncsiságukat észre véve Attila atya meg is hívott valakit vagy valakiket az előadásra.

Ádám nagyon koncentráltan, határozott elképzeléssel, türelemmel alakítja, formálja a szerepekhez illő karaktereket, amelyek a rendezői kreativitásból és az utasításokra fogékonyan reagáló szereplők játékából kifolyólag válnak egyre csiszoltabbá.

A próbák mindig jó hangulatúak, nagyszerű közösség van kialakulóban, figyelünk egymásra, segítjük egymást. A szereplők nemcsak Újszegedről, hanem a város más templomaiból is bekapcsolódtak a passiójáték próbáiba Ádám rendezői elképzelésének megfelelően.

Jézus szerepével azonosulni, belehelyezkedni a Szentírásból ismert események sodrásába, komoly kihívás, ezért nagy tisztelet illeti a Jézust alakító Kiss Gergőt. Érdekességként említem, hogy a főpapok szerepeit valóban papok alakítják, ugyancsak különböző templomokból.

Dobóczkyné Bús Márti, aki a Liget Társulat egyik fő animátora kezdetektől fogva és Noé Dominika, az egyik szereplő gondoskodnak a jelmezek előteremtéséről. Hálás köszönet Kaj Ádám színházi rendezőnek, aki fáradtságot nem ismerve nagy energiával, szeretettel, odaadással dolgozik most is, hogy létrejöhessen a legújabb passiójáték. Jézus szenvedéstörténetéről szóló előadás Húsvét vasárnap, április 20-án délután 3 órakor kezdődik az Újszegedi Ligetben. Szeretettel várunk mindenkit!

Lucz Ilona

Magánosok karácsonya a plébánián

„Most sok tündérke van a plébánián” – jegyezte meg egy hölgy mosolyogva, utalva arra, hogy voltak, akik a tányérokat hordták el szorgalmasan a finom húsleves után, míg mások már a rántott jércemellel, köretekkel, savanyúságokkal sürögtek-forogtak plébániánk karácsonyi díszekbe öltöztetett nagytermének ünnepien terített asztalai között. Közben, akik szolgáltak, az asztalokhoz ültek egy-egy mosoly, kedves történet, néhány finom falat erejéig, míg mások felpattantak, ha úgy látták, hogy az asztaltársaságból hiánya van valakinek valamiben. Nem lehetett tudni, hogy ki a meghívott és ki a segítő, szeretettel figyeltünk a másikra, mert mindnyájan otthon éreztük magunkat.

Pont ezzel a céllal szervezünk minden évben december 25-én ünnepséget a plébánián, hogy karácsony szent napján, mindenki, akinek nem lenne kivel megosztania Jézus Urunk születésének örömét, szerető közösségben, otthon érezhesse magát.

Nem szabad elfelednünk, hogy a születés estéjén, a legmagányosabb, a leginkább magára hagyott, maga a Szent Család volt. Szállás nélkül a sötét éjszakában, kirekesztve egy barlangba, vagy istállóba. De már azon az estén megváltozik minden. A rongyos jászolban fekvő kisded nemcsak számukra, de mindannyiunk számára elhozza az otthon melegét. A magányt felváltja egy ünneplő sokszínű közösség. Angyalok, pásztorok, királyok.

Ebben a sokszínűségben ünnepelhettünk mi is karácsony szent napján. Hiszen voltak közöttünk tizenéves fiatalok és a 90. születésnapjukhoz közelítő idősek, betegek, vagy nehéz körülmények között élők. És voltak, akik zongorajátékkal, citera muzsikával, énekszóval kápráztattak el minket, vagy cselló és gitár segítségével karácsonyi zenei utazásra hívtak meg bennünket, míg mások szép karácsonyi történeteket osztottak meg velünk, vagy verset szavaltak nekünk a finom ebéd előtt.

És bár kis ajándékokkal is készültünk mindenki számára, a három királyokhoz hasonlóan mi magunk is megajándékozottá váltunk az egymással, s Jézussal való találkozás öröme által.

Köszönjük mindenkinek, aki részvételével, szolgálatával, süteménnyel, vagy más módon hozzájárult ehhez a szép karácsonyi ünnepléshez és ebédhez, mert ahogy egy meghívott úr megjegyezte búcsúzás közben: „Ezen együttlét nélkül sokunk számára szegényebb lett volna a karácsony”.

Borbola Tamás és Helena