A január kincsei

E címmel tartott Péterffy Gabi előadást a csütörtöki felnőttkatekézis csoportban. Ez azonban sokkal inkább egy imádságban töltött óra volt. A januári évfordulókhoz kapcsolódó versek, novella részletek és miniatűr zongoradarabok a megidézett költők, írók, zeneszerzők fohászai voltak a Mindenhatóhoz és ezekbe a fohászokba tudtunk mi is bekapcsolódni.

Mindenekelőtt Szűz Mária Istenanyaságáról emlékeztünk F. Brugmüller, Ave Mária c. zongora etüdjével és Lackfy János: Gondoltad-e volna c. költeményével. Ezt követően Gabi Petőfi Sándor, Az apostol c. elbeszélő költeményéből olvasott fel részleteket, melyből talán azt a gondolatot érdemes mindannyiunknak megfogadni: „az emberek bár vétkesek, vétkeikben is szeretem őket.”

Miután januárban ünnepli születésnapját Bogányi Gergely zongoraművész, kinek hitvallásáról már többször hallhattunk Gabitól, most arra hívta fel figyelmünket, hogy a Magyar Tudományos Akadémián volt az ősbemutatója Bogányi Szent Filoména legendája c. szimfonikus költeményének.

Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódva Sík Sándor, Napkeleti bölcsek, illetve Paul Claudel, Vízkereszti ének c. költeményekkel e keresztény ünnep tanítását mélyíthettük el szívünkben.

Wass Albert születésnapjára is emlékezhettünk a Látható az Isten és a Tél c. versekkel, majd ennek hangulatát Gabi, Williem Gillock, Téli kép c. zongoradarabjával mutatta meg.

A Himnusz költőjének, Kölcsey Ferencnek lelkivilágát Schumann, A költő szól c. etűdjével idézte meg előadónk, aki nem feledkezett meg Fekete Istvánról és Ady Endréről sem.

Az előadás végén pedig Mozart A-dur szonatinájának I. tétele, illetve már a farsang hangulatát is idézve Schubert három tánca hangzott el Gabi zongora játékában.

Köszönjük Péterffy Gabinak, hogy az Új Esztendő elején ilyen imádságos hangulatban tölthettük a csütörtök estét.

Homoki-Nagy Mária

XIII. Leó és Rerum Novarum enciklika – Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária előadása

Bevezetés: Miért választotta a XIV. Leó nevet a jelenlegi pápa? Mert igazodni akar a jelen kihívásaihoz, a nyugat szekularizálódásához, mely a LÉT alapértékeinek elvesztéséhez vezet. A történelmi háttér egy liberalizmus, mely a lelkiismeret szuverenitását axiómaként kezelve elutasítja a Teremtőtől való függést, annak mércéjét/ és egyház-ellenessége a társadalmakat zsákutcába viszi.

Gazdasági háttér: a második ipari forradalom (első a kézművességtől a manufaktúrákig, pl. a hadseregek felszerelésének igénye), azaz a gőzgéptől indusztrializálódásig. Illusztráció lehet a Twist Oliver története, gyerekek a bányában, vagy Petőfi verse, mely szerint építsétek a vasutakat… Az iparosításhoz tőke kell, melynek eredete a kereskedelem, a gyarmatok, stb.

Társadalmi folyamatok: a munkaidő mértéktelen kiterjedése, a nyomorultak lélegzethez sem jutnak, nemhogy templomba. Az együttélés a társadalomban jóformán erőszakkal biztosítható.

A mezőgazdaságból is emberfelesleg árad a nyomornegyedekbe.

Felbukkannak az utópista szocialisták / és Marx is a magántulajdon elutasításával és a kommunista állam jótékony álmával.

A politikai háttér: Itália és Németország kialakulása.

Bismark kezdetben az állam és az egyházak szétválasztása mellett volt.

Porosz-francia háború, francia vereség, párizsi kommün – mely a magántulajdon radikális tagadásával felszínre hozta a marxizmust.

Bismark – látva a társadalmi feszültséget, a tőkések és a munkások közötti szakadék veszélyes voltát, váltóztat álláspontján – részletek „Az egyháztörténelem alapvonalai” c. könyv 188-189. oldalán (Debrecen 1992).

XIII. Leo grófi családból származott, – Lexikon szerint kisnemesi családból – 1878-1903 volt pápa.

Először vatikáni titkár (Sola bíborosé), majd tették-vették, mert „modernizált”, azaz reformok az oktatásban, az igazságszolgáltatásban és hitelszövetkezetek.

1843-ban brüsszeli nuncius és annak a körnek lett megismerője, melynek könyve a Rerum Novarum forrásának tekinthető, s melynek tagjai között volt Eszterházy Móric.

Ennek a körnek előfutárai Kolping Adof és Ketteler Wilhelm Mainz püspöke. Utóbbi a Németországban kibontakozó Kulturkampf-ban Bismark ellenfele. A Kulturkampf átterjedt más államokba, Magyarországra is – jellegzetessége a családjog változtatása, az egyházi házasság alárendelése az államinak, az anyakönyvezés kivevése az Egyház kezéből, a válások lehetővé tétele.

A válások körüli jogi kuszaságról is szólt Homoki-Nagy Mária.

A bismarki felismerés a német törvényhozásban az egészségbiztosítás, a sztrájk jog és az ehhez tartozó pénzügyi alap, valamint a „munkaszerződés” megteremtése.

XIII. Leo és Bismark közös nevezőre jutván a társadalmakat feszítő szociális problémák tekintetében – közeledtek egymáshoz, amelyben a „Vaskancellár” pragmatizmusa találkozott a pápa intelligens jószándékával.

A Rerum Novarum 1891-ben jelent megés ebben az enciklikában a munkavállalók követeléseinek jogosságát ismerte el az Egyház és  „égbekiáltó bűn” a kizsákmányolás.

A munkásság jogainak védelme – a család, mint alapintézmény védelmét is jelenti.

A Rerum Novarum enciklikát Prohászka Ottokár hozta Magyarországra, mert az itthoni kultúrharc annak közzétételét megakadályozta. XIV. Leo mindezeket, (tehát XIII. Leo példáját), mint mintát követni óhajtja.

Ministránsok szolgálata az adventi időszakban (is).

Az adventi időszak egyik különlegessége az ún. roráté szentmise, melyet hétköznap hajnalban – reggel 6 órakor – tartunk, hogy Istennel tudjuk kezdeni a napunkat. A nagy lelki atyák tapasztalata az, hogy az ember kora reggel, amikor még nem indult el a nap és nem kell rögtön szembesülni a napi nehézségekkel, akkor könnyebben tud imádkozni. Különösen fontos ez az adventi időszakban, mert Jézus születésének ünnepén, karácsonykor azt ünnepeljük, hogy „Velünk az Isten”. A roráté szentmise pedig abban segít, hogy ezt napról napra megtudjuk élni és felkészüljünk magára az ünnepre. A roráté elnevezés a szentmise kezdő énekének latin változatából származik, mely így hangzik: „Rorate caeli desuper, et nubes pluant iustum”. Vagyis „Harmatozzatok égi magasok, s onnan föntről ontsátok az igazat”.

Minden egyes szentmisén – így a rorátékon is – különböző szolgálatok vannak. Van olyan, aki felolvasást vállal, aki énekel, vagy éppen a sekrestyében készíti elő a szentmise kellékeit. A szentmiséken különleges szolgálatot látnak el a ministránsok. Különleges, mert igazából Jézusnak szolgálnak azzal, hogy konkrét segítségükkel szebb és méltóságteljesebb tud lenni a szentmise. A szépség, a méltóságteljesség Istenhez emeli a lelkünket, segít bennünket abban, hogy a hétköznapi világból megérkezzünk a Szenthez, az Istenhez. Éppen ezért a ministránsok jelenléte az egyes szentmiséken nem elhanyagolható dolog.

Az elmúlt adventi időszakban számomra nagyon jól eső érzés volt megtapasztalni, hogy sok fiatal és gyermek ministrált a rorátékon. Egy felnőtt is tud küzdeni a mindennapos korán keléssel, de talán a gyermekek számára ez még nehezebb. Éppen ezért mindazokat, akik rendszeresen ministráltak a rorátékon egy kis jutalomban részesítettük, hogy érezzék a szolgálatukat észrevesszük és fontosnak tartjuk. Január 11-én vasárnap, a 9:30-as szentmisét követően egy kis összejövetelre hívtuk meg a ministránsokat a plébánia hittan termébe. Itt közösen visszatekintettünk az adventi időszakra, illetve imában kértük a Szentlélek vezetését az előttünk álló hétköznapokra. Ezt követően pedig egy-egy emléklappal és könnyvel köszöntük meg a szolgálatukat, hiszen nem csak a rorátékon vannak jelen, hanem vasárnapról vasárnapra ott vannak a szentmiséken.

Aleksza János atya

Adventi lelkinap a Názáret családcsoportban

A családcsoportunkban minden évben kétszer tartunk lelkinapot, adventkor és nagyböjtben, többnyire a plébániánkon. Lelkinapjainkra jellemző, hogy mindig más-más atyát próbálunk megkérni, így korábbi években tartottak már nekünk lelkinapot Varga Attila, Pálfai Zoltán, Gyenes Csaba, Hozdik Zsolt, Kopasz István, Jávorka Lajos, de volt, amikor lelkinapos zarándoklatot szerveztünk pl. Máriaradnára. Korábban egész napos lelkinapokat tudtunk tartani, gyerekeinkkel együtt, azonban sajnos az utóbbi néhány alkalommal már csak egy délelőttöt és gyerekeink nélkül. Pedig lassan már abban a korban vannak, hogy nekik sem ártana az ő szintjükön a mienkkel párhuzamosan lelki program, azonban ennek szervezésére és lebonyolítására nem jutott energiánk.

A mostani adventben is megtartottuk a lelkinapunkat december 20-án szombaton, hogy karácsonyi készületként lélekben gyarapodjunk. A korábbi évek egész napos lelkinapjaival ellentétben most sajnos csak délelőtt pár órára tudtunk találkozni öt házaspár, de annál nagyobb figyelemmel hallgattuk Serfőző Levente atyát, akit még szeptemberben megkértünk, hogy segítsen ráhangolódnunk a karácsonyra.

Szemelvények Levente atya gondolataiból:

Bizalom: Előadását azzal kezdte, hogy nagy ajándék az, hogy van időnk Istenre azáltal, hogy egy délelőtt együtt vagyunk elmélkedni, mert az az idő, amit Isten számára fenntartunk, megszentelt idő. Engedjük, hogy Isten megszólítson! A lelkinapunk eredménye nem látszik azonnal, érlelődik, mert a Szentléleknek gyümölcsei és nem eredményei vannak, bíznunk kell, hogy amit Isten elültetett szárba fog szökkenni. A bizalom vezeti a napkeleti bölcseket. Isten közel jön hozzánk, a bölcseknél csillagként, hozzánk az igében és a csöndben. Levente atya papi jelmondata Pétertől van: „De a Te szavadra kivetem a hálót.” Isten nem meggyőz, hanem meghív az igenre. Isten akkor kezd el cselekedni, amikor engedünk. Ha Péter nem veti ki a hálót, akkor Simonból sosem lesz Péter. Megújulásra hívja Pétert Jézus. Megújulásra nekünk is szükségünk van, az adventi és nagyböjt felkészülés a megújulásnak a feltétele. Emberek révén a meghívásunk megfakul, de a megújulás segít visszafordítani Istenhez.

Remény: Az advent egyik kulcsüzenete a remény. Az ember a reményre van teremtve, e nélkül nem tudjuk élni életünket. A remény a krisztusi ember egyik ismertetőjele. „Arról ismerik meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt”, azaz „hogy remény van bennetek”. Aki Istenben remél, az ráhagyatkozik a láthatatlan Istenre. Meg tudom-e fogalmazni, hogy mi az én reményem? A remény megmutatja, hogy mi az én örömöm, megmutatja, hogy ki vagyok. A Krisztusi remény jellemzői: 1. belülről születik, sosem kívülről. 2. túlmutat minden ismereten. 3. a remény: exodus = kivonulás. Magunkból való kivonulás. (Ábrahám példája). Ahol elkezdjük megélni a reményt, ahol Krisztus jelen van, ott megjelenik a Sátán. A reménytelenség, a nem bízni, a kísértés egyik formája, nem remélek Krisztusban.

Imádság: Imádság által Isten életet lehel belém. Az imádság annak jele, hogy hiszek, bízom. Az imádság soha nem rólam szól, nem is Jézusról, hanem rólam és Jézusról, kettőnkről.

Hogyan tudjuk jól megélni? A Miatyánkot nem elmondjuk, hanem elimádkozzuk. Imádkozó emberekké kell válnunk. Látnak-e minket imádkozni? Az ima misszió is, tanúságtétel, enélkül nem lehet hirdetni az evangéliumot. Sokféleképpen imádkozunk: vannak kötött imák, és olyan imák, amit senki nem írt még le, ez a szívedben elmondott ima, amiben te most élsz, ez a legeredetibb, legtisztább. A személyes ima helye a szív. A mélyén van egy csend. A csend velünk született, szükséges ahhoz, hogy megtaláljuk Istent. Ez is exodus, idő kell hozzá. Az elcsöndesedés egy folyamat. Szeretnénk Mária lenni, de sokszor beleragadunk a tevékeny Márta szerepébe. Amerre tekintünk, azzá válunk. Imádság: megállás, Krisztussal lét, az, hogy vele vagyok.

Egy bíboros mondta: kétfajta csönd, 1. külső önmegtagadás, magam körül csendet kell teremtenem, 2. belső csönd, Máriaként ki kell tartani. Thomas Merton: A világ csöndje az egyetlen valóság, minden, ami utána történik, azt mi tesszük hozzá. Mel Gibson Passió című filmjében Pilátus kérdezi feleségét hogy mi az igazság. „Ha te ott belül nem érzed, akkor én nem tudom neked elmondani.” A jászol titka című könyv: nem a lábaddal, hanem a szíveddel fogsz ott állni pásztorként karácsony éjszakáján.

Levente atya csak két órahosszát tudott velünk lenni, de annál mélyebb és tartalmasabb lelki gondolatokat mondott, amiről az előadása után tovább beszélgettünk. Nagy örömünkre volt, hogy János atya is bejött, és velünk együtt töltötte ezt a két óra hosszát.

Hála és köszönet van bennünk Levente atyáért, akinek előadása által jobban rá tudtunk hangolódni a karácsonykor megszülető Kisdedre, köszönet János atyáért, akivel együtt vettünk részt a röpke, de tartalmas lelkinapunkon, és hála csoportunk házaspárjaiért, akikkel együtt készültünk karácsonyra, de együtt veszünk részt évközben a pénteki csoporttalálkozóinkon, kirándulásainkon, és egyéb programjainkon is. És köszönet Attila atyának, aki minden évben adventkor rendelkezésünkre bocsátja a Szentcsalád ikont, hogy több éves hagyományt kialakítva a csoportunk családjai között körbe járhasson. Az adventi lelki nap mellett ez a Szentcsalád-járás is szerves része a családjaink egymással való kapcsolatépítésének és egyúttal a karácsonyra való hangolódásunknak.

Siklós Robi és Szilvi

Magányosok karácsonya a plébánián

Nehéz meghatározni, hogy ki a magányos. Ezt mutatja az is, hogy az idei magányosok karácsonyán, amit már évek óta megrendezünk a plébánián december 25-én, igen változatos életállapotú és társadalmi osztályhoz tartozó vendégeink voltak.

Az Erzsébet-templomban ünnepi szentmisével kezdődő program a plébánia nagytermében folytatódott, Flóri atya üdvözlő szavai után előbb ünnepi műsorral, majd egy finom ebéddel, aminek befejezéseképpen a plébániai hívek által sütött süteményeket fogyasztották el a vendégek.

A 35 meghívott közt voltak magányos hajléktalanok, művészek, házaspárok, sokgyerekes apuka is, ezért nehéz meghatározni, hogy kit gondoljunk magányosnak, vagy ki érzi magát annak. Néhány évig például rendszeres meghívottunk volt egy néni, akinek itt él a családja, unokái, de amikor Szegedre költözött mégis magányosnak érezte magát. Ma már nem jár közénk, mert sok ismerőse, barátja, jószomszédja akadt, akivel közeli kapcsolatot alakított ki. Tehát már nem magányos.

Az ünnepi műsor most különösen tartalmas és színvonalas volt, mert a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészei közül néhányan, illetve egyikük művésznek tanuló lánya, vállalták a minikoncertet. A zeneszámok közt versek, történetek színesítették az előadást. Akadtak a vendégek közül is vállalkozó kedvűek, akik saját maguk által választott verset vagy történetet adtak elő. Befejezésül ismert zenetanárnőnk: Kiss Csillag citerajátéka zárta az előadást.

Az egyszerű és finom ebédet Bittó Árpád Kastélykert étterme biztosította számunkra, akinek ezúton is köszönjük irántunk tanúsított figyelmességét és készségét. Az ebéd közben és utána is, alkalom volt egymás közt beszélgetni, ismerkedni, gondolatokat cserélni, hiszen ilyenkor válik az asztaltársaság barátságossá, a hangulat családiassá. Az ünnepi légkörben elcsendesedtek az ellentétek is, az egymásra neheztelő emberek közt előtérbe került legalább erre a napra karácsony békéje. Búcsúzáskor láttuk az elégedett arcokat, többen szóval is kifejezték, hogy jól érezték magukat.

Aradi Márta

Karácsonyi éneklés a Deszki kórházban

Szép szokássá lett egyházmegyében, hogy a Szent Dömötör Kórházi Lelkigondozói Szolgálat szervezésében a kórházakban fekvő betegeknek és az éppen ott dolgozóknak karácsonyi énekeket vigyünk. Mivel a mi plébániánkról Attila atya, mint kórházlelkész, és Aradi Márta, mint kórházlelkészi asszisztens Deszkre jár be a betegekhez, ezért ide szerveztünk mi is egy kis csapatot.
Az előző években a Szegedi Szülők Kórusa, később pedig az Antióchia közösség fiataljai vállalták ezt a feladatot. Az idén alkalma nyílt másoknak is bekapcsolódni ebbe a kis alkalmi kórusba.


Menet közben az az ötletünk támadt, hogy a már begyakorolt énekekkel, mintegy főpróbaként ugyanaznap délelőtt elmegyünk a Torontál téri Szőke Tisza Otthonba (Vakok Intézete), ahol számos fogyatékkal élő embertársunk örömmel fogadott bennünket.
Deszkre szombat délután mentünk, ahol jelenleg a három emeleten működő mellkasi betegek osztályait látogattuk meg. Először a nővéreknek énekeltünk, aztán körbejárva a folyosón a betegeknek zengtek a karácsonyi dallamok. Sokan meghatódva könnyeiket törölgették; volt, aki velünk énekelt, és néhány énekkívánság is elhangzott. Két gitárosunk és Lantos Márti kórusvezető biztonsággal kormányozta a hét énekesből álló lelkes kis csapat éneklését. Reméljük sikerült kis karácsonyi melegséget lopni a szívekbe. Mi magunk is feltöltődve, örömteli szívvel jöttünk el a kórházból.

Aradi Márta

Adventi jótékonysági koncert

December 16-án a Szegedi Ökumenikus Kórus hagyományos adventi koncertet adott a Szent Erzsébet templomban. A kórus karnagya a kiváló Nagy-Szabó Kornélia, aki a kezdetektől nagy szeretettel, igényességgel, gondossággal irányítja a vegyeskart. Az orgonakíséretes műveket, illetve a szóló orgonadarabokat a Székesfehérváron élő Tóka Szabolcs orgonaművész játszotta remek előadásban. Régi, jó kapcsolat fűzi az Ökumenikus kórushoz, visszajáró művész, sokadik alkalommal működik közre az énekkar hangversenyein.

César Franck szép és hatásos D-dúr Sortie orgonadarabjára vonult be a kórus, majd Lisznyai Gábor: Ó jöjj le Messiásunk című orgonakíséretes énekkari műve hangzott el.

A bevezető muzsika után Dr. Homoki Nagy Mária a kórus nevében köszöntötte a jelenlévőket Anselm Grün bencés szerzetes, teológus, a jelenkori keresztény lelkiségi irodalom egyik legnépszerűbb szerzőjének adventi gondolataival. A szebbnél – szebb áhítattal, örömmel, ujjongással teljes énekkari művek között gyönyörű adventi és karácsonyi versek hangoztak el Bódás János és Ady Endre tollából Mária szuggesztív előadásában, valamint némely ének szövegéhez, tartalmához kapcsolódóan a Bibliából is elhangzott egy-egy kis részlet.

A koncertet színesítette a Szabó testvérek együttes kamarazenélése, fúvós hangszereken való játéka. A 4 testvér a koncert folyamán kétszer is az alkalomhoz illő szép, adventi és karácsonyi zenéket szólaltatott meg fuvolán, trombitán, kürtön, bariton kürtön. Tavaly adventben, ugyancsak az ökumenikus kórus hangversenyén hallottuk a testvéreket először, most is örömmel hallgattuk őket.

A koncert zárásaként a kórus, az orgona és a hallgatóság együtt zengték lelkesen: Dicsőség mennyben az Istennek… Ez az igazán élményszerű adventi hangverseny ismét jótékonysági céllal is szerveződött: az est végén a kivonulás alkalmával a Bethesda Gyermekkórház javára folyt adománygyűjtés. Szívből köszönjük a Kórus minden tagjának és vezetőjüknek Nagy-Szabó Kornéliának, Tóka Szabolcs orgonaművésznek, a Szabó testvéreknek ezt az ajándékba adott szép koncertet. Isten áldása kísérje munkájukat!

Lucz Ilona

Az Antióchia-közösség lelki hétvégéje plébániánkon

November 7-én, péntek délután egyszercsak belecsöppentem ebbe az Isten szeretetétől hangos, hatalmas mosolyokkal átszőtt, ölelésekkel teli és az Urat hálaadással dicsőítő Hétvégébe. Nem is sejtettem azt, hogy ami velem fog történni, az valami rendkívüli és hihetetlenül mély pillanatokat megélő pár nap lesz.

Idén immár X. alkalommal adott helyet a szegedi Antióchia közösség ún. Nagyhétvégéjének az újszegedi Szent Erzsébet Plébánia. A közösség olyan keresztény fiatalokból áll, akik küldetésüknek tartják az Örömhír hirdetését hétköznapi, egyszerű módon, a közösség tagjainak személyes elhívása szerint. A Nagyhétvége vezető csapata már hónapokkal ezelőtt megkezdte a készülést, amelyben segítették őket a fiatalokat kísérő szülőpárok, Attila és János atya és a közösség régebb óta lelkes tagjai a „régoncok”. A közösséghez a hétvége folyamán 18 „újonc” is csatlakozott, így kerültem ide én is.

A hétvége témája a félelem és a bizalom volt. Mindannyian félünk, mindannyian mástól, de egy valami mégis közös bennünk: A Jóistenbe vetett bizalmunk folyamatos megoldást kíván nekünk, ha élünk vele. Jézus a Szentírásban 365-ször elmondja nekünk: „Ne féljetek!”. Ebben a két és fél napban nagyon sok korunkbeli fiatal őszinte, személyes és értékes gondolatát hallgathattuk meg, akik nem féltek; bíztak bennünk annyira, hogy megosszák velünk örömeiket, elhívásukat, kételyeiket és nehézségeiket. Majd mindannyian megoszthattuk a bennünk megszületendő vagy már régóta ott lappangó gondolatokat, miközben végig érezhettük azt, hogy egy szerető és biztonságos környezet az, ahova most teljes valónkat adhatjuk.

Vasárnap este az újoncokat a záró szentmise végén ünnepélyesen fogadták be a közösségbe, ezekkel a szavakkal énekelve: „Küldelek én, megáldlak én, csak menj, és hirdesd szavam!” Ez egy olyan pillanat volt számunkra, amelyre biztos vagyok benne, hogy mindig is emlékezni fogunk: az Antióchia tagjai lettünk, ahol mi is szolgálhatjuk majd ezt a közösséget, és ezáltal élővé tehetjük Jézus ránk hagyott Egyházát.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a hétvége főszervezőinek, a szülőpároknak, az atyáknak, a szállást biztosító családoknak, és nem utolsó sorban a plébániai angyalcsapatnak, akik gondoskodó szeretetükkel, süteményeikkel, imáikkal szolgálták e hétvége megvalósulását.

A Jóisten áldását kérve és köszönettel: Hudák Anna

Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy tudjon segíteni másokon

December 7-én a délelőtti mise sok meglepetést tartogatott mindannyiunk számára. Plébánosunk, Attila atya meghívására, a „Nem adom fel!” Alapítvány képviseletében Papp Szabolcs volt a vendégünk, akiben egy életvidám, jó humorú kedves testvért ismerhettünk meg.

Tanúságtételét Szabolcs az Alapítvány mottójával kezdte: „Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy tudjon segíteni másokon.” A fogyatékkal élő emberekkel kapcsolatban kiemelte, hogy számukra sem csak a kerekesszék vagy más fogyatékosság a kereszt, hanem a hétköznapi gondok. Nagyon fontos az elfogadás, az a tapasztalata, minél többen látják, hallják őket, annál elfogadóbbak. Az Alapítvány kapcsán beszámolt arról, hogy országos szinten 280 fogyatékkal élő kollega dolgozik, Szegeden mintegy 30-an. A tevékenységük szerteágazó, a fogyatékossággal élők foglalkoztatása, az elhelyezkedésük támogatása, autista gyermekek fejlesztése, mélyszegénységben élő gyermekek segítése, a tagok által készített kézműves termékek árusítása. Szabolcs arra is felhívta a figyelmünket, hogy merjünk derűsnek lenni, minden nehézség ellenére. A világ gyönyörűen rendezett, de panaszkodásaink miatt nem vesszük észre; sokszor nem a „lépcső” a korlát, hanem saját magunk. Gondolatait azzal zárta, hogy mint mindenki ő is keresi igazi önmagát. Egy alkalommal az jutott eszébe, hogy a Jóisten úgy teremtett meg minden ember, hogy a zsebébe belevarrt egy puzzle darabot, a feladatunk az, hogy ennek a helyét megtaláljuk.

A szentmise végén kicsik és nagyok örömére megérkezett Szent Miklós püspök küldötte, aki az elmúlt évre visszatekintve Isten áldását kérte az újszegedi közösségre. Majd a ministránsokhoz, gyerekekhez fordulva a hittanóra előtti csintalanságokról beszélt, de arról is, szépen végzik el a feladataikat és igyekeznek testvériesen viselkedni. A felnőtteket most – mint egykori püspöki székhelyén, Mirában – arra szólította fel, hogy szolgálják Jézust, kövessék bátran. A családokhoz szólva a mindennapi kereszthez Isten áldását osztotta. Attila atyát, mint jó házigazdát köszöntötte, majd elmesélte, azt is látta, hogy jó időben érkezett hozzánk vissza, a templomok és a hívek közösségén látszik, milyen szépen gondunkat viseli és mint jó pásztor, a lelkünket is vezeti. Flóri atyához fordulva a lelkes, tartalmas beszédeket emelte ki, amelyekkel az Istent dicséri. Kettejük több éves szolgálata a hívek lelkéért folytatott nemes küzdelem, rájuk mindig a papi egység áldása jut. A küldött a krónikája után megáldott minket, majd a ministránsok segítségével a csokoládéból készült „szobormását” osztotta ki a gyermekeknek.

Köszönjük Attila atyának és Flóri atyának a szentmise bemutatását, Papp Szabolcsnak a szép tanúságtételt, a ministránsok szolgálatát, illetve a zenei szolgálatot Kovács Gábornak, Véseiné Szőllősi Rékának és Bővíz Lacinak! Hálásan köszönjük Szent Miklós püspök küldöttének az idei látogatást, biztatást!

A Kedves Testvéreket arra hívom, hogy továbbra is imádkozzunk egymásért, a fogyatékkal élőkért, legyünk elég gazdagok ahhoz, hogy másokon segítsünk és tegyük a jót, így amikor Szent Miklós püspök az égből ránk tekint, az ideihez hasonlóan jövőre is örömmel küldi képviselőjét hozzánk.

Dobóczkyné Bús Márti

A testvériség délutánja

Immár harmadik alkalommal került megrendezésre 2025. november 20-án az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánián a Testvériség Délutánja. A rendezvény alapját a szolidaritás és az empátia kifejezése mellett a krisztusi szeretet által formálódó közösség adta. Fő szervezői: a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola tanárai és diákjai, az újszegedi Szent Erzsébet Plébánia, a Szatymazi Szent István Katolikus Általános Iskola, a Szegedi Áldozatsegítő Központ, a Rúzsa Sándor népdalkör, a Magyar Vöröskereszt, és a Fokoláre Mozgalom. Közös céljuk, hogy szolgálatukat önzetlenül, odafigyeléssel, törődéssel végezzék, együtt egy olyan ünnepet létrehozva a vendégek és egymás számára, amire külön-külön egyikük sem lenne képes, csakis a köztük lévő Szeretettel.

Bár a délután fő szervezői szervezetek, iskolák és önkéntesek voltak, közös célként fogalmazták meg, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet példáját követve szolgálatukat önzetlen módon, Krisztus evangéliumának fényében végzik.

A segítségnyújtás középpontjában az az ember állt, aki nélkülözik, fázik, éhezik, és több szempontból is megalázott. Ezen a délutánon a szervezők felhívták a társadalom figyelmét arra, hogy a nélkülözésben élő emberek nap mint nap megbélyegzésben és kirekesztettségben élnek. A program arra is fókuszált, hogy a mélyszegénységben élő testvérek és a modern kényelemben élők közötti falak lebontására nagy szükség van. A Testvériség Délutánjának megvalósításával a résztvevők egy hidat kívántak építeni a társadalmi egyenlőtlenségek fölé a krisztusi közösség erejével. Ezen a délutánon nem volt alá- és fölérendelt személy: a rendezvény kizárólag a Krisztusban egyesülő testvérek találkozásának ad otthont.

A rengeteg névtelen és önzetlen felajánlás, valamint szolgálat révén a meleg étel és desszert mellett tartós élelmiszereket, tisztálkodási szereket és szeretetkártyákat (gyermekek rajzai bibliai idézetekkel) is sikerült kiosztani a nélkülözők számára, amelyek által a testi-lelki gondoskodás is kézzelfoghatóvá vált.

 

A személyes beszélgetések mellett a zenés műsorok is ünnepivé varázsolták a délutánt. Az iskolák bevonásával a jövő nemzedékének nevelése is hangsúlyt kapott, ahol a két iskola tanulói a tartós élelmiszerek és tisztálkodási szerek gyűjtése, valamint a süteménysütés mellett különféle szolgálatokat végeztek.

Az általános iskolások szeretetkártyákat készítettek, zöldséget pucoltak, főztek, palacsintát sütöttek és segítettek a terep rendezésében, míg a középiskolás tanulók fogadták a vendégeket, felszolgáltak, személyes odafordulással segítették a résztvevőket, valamint közreműködtek a takarításban és a rendrakásban.

A két iskola diákjai és tanárai közös énekkel lepték meg a jelenlévőket, míg a Rúzsa Sándor Népdalkör citerával kísért népdalokkal tette hangulatossá az estét.

Az egyik vendég, aki több társával érkezett, a végén így indult haza: „Nagyon finom volt az étel, kifogástalan! De, ami itt erőteljesen érződik, hogy a szervezők között lélek van, ez nagyon jól átjön. Köszönjük! Úgy éreztük magunkat, mint kisgyerekkorunkban, amikor az anyukánk szeretett minket!”

Egy másik, aki a vége felé érkezett, és sajnos már nem jutott neki meleg étel, de lelkesen bekapcsolódott a rendrakásba, búcsúzáskor azt mondta, hogy igazából nem is az élelem volt a fontos, hanem hogy ő is örömmel tudott segíteni elpakolni, rendet tenni. Ez neki sokkal többet ért, mint egy tál meleg étel.

Fekete Marika a Női Fokolár tagja

Az eseményről a Délmagyar is beszámolt. Itt olvashatod a cikküket »