Krisztus tagjai vagyunk mindnyájan – Közösségi nap 2018
A Kalkuttai Szent Teréz templom ismét bensőséges otthont adott a közösségi szeretet megélésének. Szeptember 22-én reggel 9 órától a Plébánia apraja-nagyja gyülekezni kezdett egy kellemes nap eltöltésére. A segítő kezeknek köszönhetően nagyon gyorsan megtörténtek az előkészületek.
A Közösségi napot plébánosunk köszöntője nyitotta; Attila atya arra biztatta a jelen lévőket, hogy minél több programban vegyünk részt a nap folyamán és sok, szép élménnyel térjünk haza. Majd Szendrényi Marietta, az itt működő Családi Bölcsőde vezetője mesélt a mindennapjaikról, arról, hogy milyen jó élmény így találkozni, hiszen ők és a közösség pont egymást váltva használja ezt a csodálatos épületet.
Ezt követően a délelőtt folyamán a gyermekeket a Diónyi színpad bábszínház előadása várta, ezzel ez időben a felnőttek Barta-Fekete Ágnes előadásán vehettek részt. A lelkésznő Pál apostol szavait idézve beszélt arról, hogy mind Krisztus tagjai vagyunk. A beszéd sok érdekes és tanulságos gondolatából egyet szeretnék kiemelni: Történt, hogy egy amerikai városban Jézus szobrának kezeit letörték; a helyiek sokat gondolkodtak azon, hogyan lehetne ezt méltón pótolni, végül egy feliratot helyeztek el: „Mi vagyunk Krisztus kezei”. Az előadást csoportos foglalkozás követte, különböző fényképek közül választva kellett beszélni annak megéléséről, hogy érezzük magunkat Krisztus tagjaként, illetve „testrészekké” válva kellett egy testet megformáznunk.
A nap folyamán folyamatosan látogatható volt az úgynevezett „szabaduló szoba”, amely előtt mindig kígyózott a sor, illetve mindenki részt vehetett a legó-templom építésében. Az imaösvényen pedig ki-ki csendesen elmélkedve haladhatott végig.
A finom ebéd után Király András, Újszegeden felnőtt testvérünk, aki görögkatolikusként Nyíregyházán él családjával, vetített képes előadást tartott a szíriai keresztények életéről. Nagybátyjával, Kocsis Fülöp metropolita-érsek atyával immár másodszor járt Szíriában, hogy a Katolikus Egyház adománygyűjtését célhoz juttassák. Bizony, az ottani keresztények helytállása minket, európai krisztuskövetőket is sarkaljon az áldozatos tanúságtevő életre!
A szentmise keretében a jubiláns házasok megáldásának lehettünk tanúi. Nagyon szép volt hallani a nagy számokat, látni azokat a párokat, akik ilyen sok évet (20, 30, 40, 50, 65!) közösen, szeretetben éltek meg. A prédikációban Attila atya arról beszélt, hogy házasként és egyedülállóként is élhetünk szép életet Isten akaratából.
Jubiláló házasok megáldása
Nagyon köszönjük a közösen megélt, szép pillanatokat, az alapos és gondos szervezést, a segítséget a pakolásnál, készületeknél, a zenei szolgálatot a misén! Jövőre folytatjuk…
Bús Márti
Szeptemberi ünnepeink fókuszában Mária volt
Színes papi egyéniségeket ismerhettünk meg az idei Mária-napok során. Szeptember 8-án, szombaton a Tápéra és Petőfitelepre újonnan kinevezett plébános, Máté János atya tartotta az esti szentmisét. Lelkes beszédében Mária Istennek kimondott IGENjére irányította figyelmünket.
A zenei szolgálatot Bővíz László testvérünk fogta össze, aki a rókusi és zákányszéki ének- és zenekar tagjaival meghitt, imádságos légkört biztosított erre a feledhetetlen estére. Másnap, a vasárnapi szentmise előtt a nyáron Taizében járt zarándokok találkoztak a plébánián, hogy felidézzék közös élményeiket és énekpróbával készüljenek az ünnepi szentmisére.
Pálfai Zoltán, makói plébános atya az elcsöndesedés fontosságára hívta fel figyelmünket. Az elhangzott evangéliumi történetre utalva, miszerint Jézus egy süketnémát meggyógyított, felhívta figyelmünket a helyes sorrendre: Meghallani – figyelni – és csak utána szólni!
Szónokunk arra is emlékeztetett, hogy találó elnevezéssel illettük annak idején Újszegeden Sávai János atya által tartott napokat: „Hallásjavító lelkigyakorlat”. Bizony, ezt a belső hallásunkat szüntelenül kell élesítenünk!
Beszédét egy elgondolkodtató történettel zárta: Az öregember mozdulatlanul ült a templomban órákon keresztül. A pap megkérdezte tőle: „Mit mondott az Isten?” „Isten nem beszél, csak hallgat” – hangzott a válasz. „No és ön, mit mondott neki?” „Én se beszélek, csak hallgatok”.
Hétfőn 16 órától a Szeged és környékének Rózsafüzértársulatainak találkozóját tartották Újszegeden. Aradi Mária testvérünk évtizedek óta gondosan összetartja nemcsak helyi imaközösséget, hanem kapcsolatot tart a többi imavezetővel. Ennek gyümölcse, hogy az Erzsébet-templom ezúttal zsúfolásig megtelt. Megtiszteltetés volt, hogy erre az alkalomra plébánosunknak sikerült megnyerni Varga Lászlót, aki pap létére a váci székegyház karnagya, képzett egyházzenész, és maga is ír egyházi énekeket. Örömünkre szolgált, hogy az énekpróba során saját műveit is tanította a templomban egybegyűlt híveknek. A szentmise prédikációjában – a jezsuita és karmelita atyák és karmelita apácák életpéldáit felidézve – tanulságos történeteket hallhattunk az imaélet erejéről.
A rózsafüzéresek figyelmét felhívta arra, hogy miben áll a latin „contemplatio” szó, amit szemlélődésnek fordítunk magyarra, ám ez nem bámészkodást jelent, hanem hogy már nem is a szavak fontosak. Miként az idegen emberekkel találkozva úgy vagyunk, hogy azt illik szóval tartanunk, ám akivel bensőséges szeretetkapcsolatban vagyunk, azzal szótlanul is jól megértjük egymást. Ilyen odaadással imádkozzunk!
Kedden közel 60 idős és beteg testvérünk vette fel a betegek kenetét, hogy a szentségi kegyelemben megerősödbe tudjanak helyt állni. A szentmisét Tamási József kartali plébános, a Bónum TV programigazgatója tartotta.
Mária nevenapjának ünnepén, szeptember 12-én, szerdán Kovács Zoltán tartott nálunk primíciát. Szentbeszédében a férfiak figyelmét felhívta arra, hogy Mária legyen a múzsánk, vagyis ő motiváljon, hogy a bennünk levő energiát a jóra bontakoztassuk ki. Ezért volt az, hogy a lovagok magukra vették vagy lobogójukra tűzték Mária nevét, és úgy küzdjenek az igaságért.
Szónokunk a nők figyelmét arra irányította, hogy Máriát tekintsük mentorunknak. Teremtőnk terve szerint a nő mindig a befogadó szerepében jár elől. Emlékeztetett arra, hogy amikor a Szűzanya megkérdezte Fiát, aki 12 évesen elmaradt, és a templomban lelték meg, akkor is kérdésében az a tisztelet volt, hogy jobban megértse Jézust. Végül arról biztosította hallgatóit, hogy ha mind jobban szeretjük Máriát, akkor közelebb jutunk Szent Fiához, a mi Urunk Jézus Krisztushoz.
A szentmise végén plébánosunk felidézte a székelyek mondását, miszerint „egy újmisés áldásért a csizmát is érdemes elkoptatni”. Ezen buzdításra hosszasan sorjáztunk, hogy személyesen is részesedjünk az újmisés atya áldásában. A szentmisén és azt követően a Szent Cecília Énekkar szolgált, az orgonánál Lucz Ilona, a kórusvezető Szántó Lajosné Babi. Külön köszönet illeti a Flóri atyát, aki mindvégig szívesen állt a gyónók rendelkezésére, Komárominé Soós Évát a sekrestyében és Kissné Sere Annát, aki a kántori szolgálatban jeleskedett.
Helló Világ!
Üdvözlet! Ez az első saját WordPress-bejegyzés. Módosítható, vagy törölhető, aztán megkezdhető a honlap tartalommal történő feltöltése!
Hitvalló életre kaptak felhatalmazást a Lélek erejében
2018. május 6-án, az esti szentmise keretében bérmálkozásra került sor az Erzsébet-templomban. A bérmálást végző Serfőző Levente, püspöki oktatási helynök atya prédikációjában arra hívta fel figyelmünket, hogy mennyei Atyánkhoz Krisztus Urunk által juthatunk el.
Ő a kapu, melynek kilincse azonban a mi kezünkben van: személyes felelősségünk, hogy a Lélek erejében megnyissuk az ajtót, és az Atya közelébe jussunk.
Az újszegedi hívő közösség legyen továbbra is befogadó lelkületű – hangsúlyozta Levente atya -, hogy akit a Lélek megérint, az otthonra találhasson az Egyházban.
A csoportképen a bérmálkozottak (Darvas Tamás, Bálintné Lutor Erika, Varga Szilvia, Keresztury Hanna, Liptákné Fa- ragó Aranka, Szabóné Veres Gabriella, Fajka Lilla, Krámliné Bodzsár Julianna, Lázár Dávid) a bérmaszüleikkel láthatók.
Jézus érdeméből alkotunk közösséget immár kétezer esztendeje
Vajon hogyan él bennünk húsvét ünnepe, amelyhez ebben az évben is a nagyböjt készülete után érkeztünk, hogy misztériumát mind teljesebben átélve adjunk hálát az Úr értünk vállalt áldozatáért? Vajon mely tanítások, képek, dallamok és fények hatottak ránk leginkább, s változtattak-e az életünkön? Őrizzük meg őket, hogy ne távolodjanak el tőlünk a hétköznapok forgatagában!
Nagycsütörtöki prédikációjában plébánosunk felidézte az aznap délelőtti székesegyházbeli szentmise pillanatait, amikor a Szent Háromnap liturgiájának megkezdéseként Dr. Kiss-Rigó László püspök úr megszentelte a keresztelendők olaját, a betegek kenetének olaját és a krizmát, az egyházmegye jelenlévő papsága pedig megújította fogadalmait. Keresztény gyökereinkhez visszalépve Attila atya a napi evangélium nyomán János apostolról, a legifjabb tanítványról szólt, aki az utolsó vacsoráról tanúságot téve az evangélisták közül egyetlenként írta le az utókor számára a lábmosás szertartását.
A szolgáló szeretet e gyönyörű megnyilvánulásának értelmezésekor plébánosunk bennünket is az egymás iránti gondoskodásra hívott, majd Jézus példáját követve megmosta tizenkét testvérünk, ez alkalommal a felnőtt hittanulókból álló katekumen-csoport tagjainak és vezetőinek lábát. Emlékezetünkben éppúgy rögzülhetett ez a kép, mint az orgona elhallgatását követő kereplés. Számomra – mint aki tavaly ilyenkor részesülhettem először a szent áldozatban – feledhetetlen a szentáldozás percei épp az Eucharisztia alapításának ünnepén. Jézus elfogatására és ruháitól való megfosztását idézve az este még az oltárt is lecsupaszították, vagyis minden díszétől megfosztották. A tömjénillat azonban betöltötte a templomot…
A Nagypéntek esti szertartás kezdetének súlyos csendjét a János szerinti passió hangjai ellenpontozták. Plébániánk Szent Cecília Kórusa Werner Alajos művét énekelte Szántó Lajosné Babi vezényletével, míg Jézus szavait Attila atya tolmácsolta. A gregorián dallamok alapján vegyeskarra és recitativo szólókra írott mű a szavakba oltott zene sajátos feszültségével tette átélhetővé a szenvedéstörténet drámáját. A Passiót követően plébánosunk az Úrjézus értünk adott áldozatáról elmélkedett. A templomot megtöltő hívek között gyermekes családokat is megpillantva rámutatott arra, hogy a gyermekek jelenléte is fontos a szertartásokon, hiszen mi, felnőttek is alig fogjuk fel húsvét misztériumát.
Rájuk tekintve saját diákkorát idézte fel, amikor egy húsvét alkalmával a Bibliát lapozgatva fedezte fel Izajás 53. fejezetében leírtakat, amelyek Jézus életében teljesedtek. És bizonnyal vannak olyan gyermekek köztünk is, akiknek lelkét éppen ez a szertartás érintette meg: a „csonka mise” dísztelen fensége, egy dallamtöredék, a kereszthódolatra érkezők végtelennek tűnő sorának látványa, vagy a kereszt- út fáklyáinak lobogása az újszegedi Liget fái alatt.
Ahogyan a sötétség és a fény e festői kontrasztjával zárult a Nagypénteki szertartás, úgy kezdődött ennek
jegyében a Nagyszombat esti vigília szentmise. A templombelsőre, melynek ambójánál egész nap a Szentírásból felolvasó hívek váltották egymást, este nyolc óra előtt még sötétség borult, csak a szentsír lep- lének fehérsége vetült a padokban gyülekezőkre. Sötétség és csend: a várakozás pillanatai.
Aztán a tűzszentelés során fellobbanó húsvéti gyertya lángjáról hama- rosan megannyi mécses gyúlt szerte a templomban, s ezek fényénél láthattuk az ószövetségi olvasmányok jeleneteit. Igen: láthattuk! Mert még vizualitás-központú korunkban is aligha láthatunk tisztábban, mint e fényforrásoknál Nagyszombat éjszakáján! A szentbeszéd pedig tovább gazdagította benső képeinket, immár a feltámadás Márk szerinti evangéliumának világosságát sugározva rájuk. Az Örömhírre mintegy válaszul hét felnőtt részesült a keresztény beavatás, így a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia szentségeiben. Életük e meghatározó esemenyéhez kötődően mindannyian megújítottuk keresztségi fogadalmunkat.
Ezekben a pillanatokban valószínűleg azt éltük át, amiről másnap, a húsvétvasárnapi igehirdetésben hallottunk: Jézus érdeméből alkotunk közösséget immár kétezer esztendeje. Vajon mi lenne velünk az élő és éltető Krisztus nélkül? Velünk, keresztényekkel, akiknek hitünk szerint a feltámadás misztériumában rejlik a jövőnk.
Adja Isten, hogy húsvét Örömhírét ezután is mind többen átéljük, a szentmisében is idézett páli gondolat jegyé- ben tekintve Jézus önátadó áldozatára: „Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, úgy majd a feltámadásban is egy leszünk vele.” (Róm 6,5).
Péterffy Gabriella